Zsigmond viszonya a közép-európai n é p ise kh e z
Luxemburgi Zsigmond (1368-1437) mind leszármazása, mind pedig családja uralmi területei alapján nem kö tőd ön határozottan valamely népiséghez, nyelvhez. Apja, IV. Károly még erősebben kötődött a luxemburgi eredethez, a francia udvarban nevelkedett és öt nyelven beszélt. Országai közül végül is a legerősebben Csehország
hoz (benne Sziléziához) kapcsolódott és kétnyelvűségéből vont le politikai követ
keztetést: egy 1360-i oklevélben büszkélkedett el azzal, hogy uralma alatt több népi- ség (nacionum pluralitás) boldogságban, békés állapotban él. Ezeket együtt tartotta Csehország népének (populus), amelynek gondviselését érezte örökségének. Ezt a feladatot szánta IV. Károly fiának, Vencelnek, akit még az ő életében választottak a birodalom fejedelmei német királlyá s aki Csehországot örökölte. De keletebbre is tekintett IV. Károly, amikor Margit lányát Lajoshoz adta feleségül, Magyarország
ra, aki 1349ben m int magyar királyné halt meg. Károly másik fia. Zsigmond csak körülményesebben ju to tt „m agyar” sorsra. Apja halála után uralmi területe Bran
denburg lett. Ezt a területet IV. Károly 1374-ben szerezte meg családi területül abban a hiszemben, hogy ennek a fiának meg tudja szerezni a lengyel társkirályságot. A len
gyel nemesség ellenállása m iatt azonban nem Lajos lengyel, hanem magyar örökös
nője lett Zsigmond felesége. Lajos 1372. évi ígérete alapján, miszerint egyik leányát adja feleségül Zsigmondnak, ez nem volt kifogásolható, ezért 1379 óta az ifjú a ma
gyar királyi udvarban serdült fel, s módja volt elsajátítani a magyar nyelvet és szoká
sokat. Mégis 1399/1404 során még büszkén felsorolt királyi címei után említette Brandenburg őrgrófságát. Egy harmadik fiú , János lett Luxemburg hercege, ő már 1395-ben meghalt. Legnyugatabbra IV. Károly Anna lánya került, II. Richárd angol király feleségeként. A sors iróniája, hogy ezek az utóbbi udvari kapcsolatok olyan egyetemjárásokat és eszmeáramlatokat egyengettek, amelyek utóbb annyi gondot okoztak a „m agyar" Zsigmondnak. „Magyar" sors ju to tt Károly császár Margit nevű leányának, aki János nürnbergi várgróf volt feleségeként húzódott testvéréhez, Zsig- mondhoz Budára és o tt halt meg 1412-ben, o tt is temették el.
Mégis uralma elején e Zsigmondban magyarjai idegent láttak. Rossz néven vehették a Budán egymást váltó brandenburgi szláv és csehországi, akár polgári ere
detű budai főespereseket (Przibislaus, Gurin Miklós), budai plébánost (Uski János).
Am ikor Hédervári Kont Istvánt és felkeld társait Zsigmond leverte és őket vérpadra vitette (1393), a Thuróczinál megőrzött hagyomány szerint Kont fegyverhordozója.
Csóka apród azzal utasította el az uralkodó szolgálatát, hogy Zsigmond „cseh disznó".
A történetíró szerint e vitézek halála a szikrákat Zsigmond király és a „magyarok"
közt nagy lángra szította. 1414-ben a bernieknek tűnt fel Zsigmond német király látogatása alkalmával a cseh kíséret. A magyarsághoz való tudati közeledés jelének vehetjük, hogy 1406-ban Zsigmond elzarándokolt Nagyváradra Szent László sírjához és ereklyéihez. Zsigmond ekkor már tu d o tt arról, hogy királyságában nemcsak ma
gyarok élnek. Egy 1387. április 13-i oklevélben erdélyi várbirtokokhoz tartozott falvak magyar és román lakosait megkülönböztette nyelv szerint Icuiuspiam ydiomati*
plcbem). Am ikor már saját útjai nyomán figyelhetett fel országa lakosságának eltérő nyelvére, népiségére, 1414-ben X X III. János pápához intézett levelében Zsigmond hangsúlyozta országa színes nemzetiségi képét (delectabilem indigenis et advems sub diversitate linguarum et natíonum exhibet incolatum). A m ikor Giovanni Serravalle latin Dante-fordításához írt prológusában 1417-ben Zsigmond számára felsorolta az olasz köznyelvet (vulgare ydeoma) nem értő, de latinul tanuló népeket, ezek közül a Bohemi, Ungari, Sclavi, Polloni voltak ismerősek tágabb birodalmából: a cseh föld, Magyarország alföldjei, illetve északi hegyvidéke. Dalmácia és Szilézia ótölhetett fel benne. Magyar székvárosában is találkozhatott nyelvi együttéléssel a békés, munkás hétköznapokban, ahol német és magyar kereskedők, kézművesek, zsellérek, piacra jövő parasztok álltak élénk kapcsolatban egymással. Székely András bodai lakos és társasága védelmében fel is lépett a király 1418-ban Sopron m int ausztriai (Austra- lium) nemes és kereskedők pártfogója ellen. Még ha maga a pénz értékét ismerő király is remélt valami honorálást e budai magyar kereskedők 6500 fo rin tn y i értéke visszaszerzésétől, mégiscsak a magyar király szólalt meg belőle az ebben az országban található osztrákok (Australes) ellen védve alattvalóit. Nem volt szűkkeblű, különféle országaiban — jól felfogott anyagi érdekből is — védte a visszaélések ellen s adóztatta ingóságaik, üzleti hasznuk után a zsidókat Németországban 1415-ben adott nekik privilégiumot. 1419-ben a király környezetében mozgó Ozorai Pipo referált ügyeket budai polgár és zsidó érdekében. 1431-ben és 1436-ban Zsigmond megerősítette a budai zsidók szabadságait. Sőt 1423-ban cigányok számára adott ki oltalmazó levelet Magyarországra.
Mégsem a Magyarországhoz fűződő egyre mélyebb kapcsolatok m iatt, hanem jogi státusza, katonai bázisa és huszitaellenessége miatt te kin te tté k cseh ellenlábasai Zsigm ondot hangsúlyozottan magyar királynak, amikor 1419-ben fellépett cseh trónigényével. A „Prága vitája Kutná Horával" Zsigmondot cseh és morva hívei ve
szélybe sodrásával vádolja, hogy birtokaikat és életűket vesszék: „megmutatta kutya
gonoszságának gyökerét, úgy állítva fel őket harci szárnyán, s maga messze állt ma
gyar, német, sváb övéivel''. Huszita diplomáciai iratok a „nemzeti” nyelvek különb
sége alapján jellemzik csehek és magyarok ellentétét: a trónkövetelő Zsigmond hadai a cseh parasztokat üldözik, leölik „pusztán nyelvük gyűlölése fo lytán " (nudo odio linguagii). A prágaiak a velenceiekhez írva a német kutná horaiakat erkölcsükből k i
vetkőzött embereknek jellemzik, huszita iratok a németeket, magyarokat, a kutná horaiakat és személy szerint Zsigmondot „nyelvünk leggonoszabb ellenségei" gyanánt vádolják. így lesz 1420-ban, a Prága védelmi csatája előtt keletkezett huszita mozgó
sító dalban Zsigmond „ba bilon i" királlyá, aki a prágai község Jeruzsálemét le akarja rombolni. Vele szemben a harci dal azok osztályszövetségét hirdette, akik a cseh földhöz hűek (lovagi rendek, a föld egész lakossága, Prága községe és a sok hű nép).
Az ezektől is balabbra álló kiliasztikus értekezés Zsigmondot általánosíthatta az igazságtalan világi fejedelem típusává, akinek kezéből (de manu viri Pharaonis) sza
badulni kell. Így az ő seregére utalhatott az 1420 körüli ábrázolás az egyiptomi vértes lovassereg és szekerei elsüllyedéséről, akik közt koronás király pusztult el. Azidőtájt keletkezett politikai szatirikus versek a „magyar k irá ly " cseh megkoronázóit, Zsig- mond „magyarországi k irá ly t" bírálják. Egy olyan cseh irat, amely szidalmazza a
„magyar k irá ly t” , mert a cseh királyságra erőszakkal tolakszik, majdnem megszámlál
hatatlan serege élén a magyarországiakat, közepe táján a horvátokat, dalmátokat, bolgárokat, valachokat, kunokat, jászokat, rácokat, szlavónokat, szerbeket sorolja fel, akik cseh-morva és német harcosaival együtt törnek a prágai város tönkretételére.
Egy cseh felsorolásban ama vidékekről, ahonnan a „magyar k irá ly" népet hozott Prága körülzárására. első helyen a magyarok, utóbb horvátok, dalmátok, szlovének, bolgárok, székelyek, valachok, szerbek, kunok, jászok, pannonok szerepelnek. Az em
lített szidalmazó irat a cseh föld gyilkosának és kincsrablónak bélyegezve Zsigmond
„magyar k irá ly t", a magyarokat és németeket a csehek kiirtóinak láttatja s felkelésre hív, hogy becsületes embert válasszanak királlyá. Igaz. hogy éppen az ostrom kapcsán ismerték fel a kelyhesek, hogy a huszitizmus elvi alapján szóljanak az ellenséges hadak csehül, németül, magyarul, latinul értő elemeihez a négy huszita cikkelyről. Erre Zsig
mond, aki ta rtott a prágai egyetem honi és magyar magistereitől, nem adta meg az engedélyt. Jól tejtette azt, amit a huszita krónika megfogalmaz: a királynak ellenáll
nak, a cseh királyság tisztességéért kívánták a nyilvános hitkifejtést. A radikális te - livsky János prágai huszita prédikátor ezidőtájt fejtegette János apokalipszisét s Zsigmond királyra vonatkoztatta az apokalipszisben jövendölt vörös sárkányt. Kely- hes krónikás, Bfezovai Lőrinc ennek mélységét meg nem értve arra az arany sárkány
ra vonatkoztatta, amelyet a király és kedveltjei társaságuk jeleként mellükön visel
tek. Ez a forrásunk Louny városa elárulása kapcsán Zsigmond, „Magyarország k i
rálya" hadának kegyetlenkedését részletezi. Prága ostromlói közt csehek és morvák, magyarok, horvátok, dalmátok és bolgárok, valachok. székelyek, kunok, jászok sze
repelnek elsőként felsorolásban. Beveszi krónikájába azt a levelet, amelyet Vyiehrad körüli diadaluk után a prágaiak írtak Csehország báróihoz, panaszolva nékik Zsigmon
dot, „a magyarországi k irá ly t", m int aki a németeket és magyarokat, „nyelvünk leg
kegyetlenebb ellenségeit" kíméli és a csehek elébe helyezi őket. Késő ősszel a király elkezdte pusztfttatni a prágaiakkal tartó Boíek úr birtokait, kifosztana a szegénye
ket erőszakoskodó magyarokkal. A prágaiak bölcsen német nyelvű levélben fordultak Kamaden város lakosaihoz, „velük született nyelvükön", s vádolták Zsigmondot Cseh- és Morvaország elleni eljárása miatt, aki a cseh nyelv és a közjó ellen fordult.
1421 során cseh husziták német nyelvű iratban leplezik le Zsigmondot m in t „gonosz k irá ly t", Nero utódját, az isteni rend megrontóját, amiért nem tekinthető királynak, továbbá híveit, az olomouci János püspököt m int Judás disznó püspököt, a király ügyét Dél-Csehországban képviselő Rosenbergi Ulrichot és a huszitaégető Henrik bajor landshuti herceget. A megbélyegzettek kiválasztása találó volt. A Roímberk urak a legnagyobb csehországi birtokos família voltak, Krumlov székhellyel és pénz
verdével, szinte kiskirályok. Oldfich z Rofmberka volt tehát az egyház alkalmas véd
nöke. Azidőben Zsigmond király Ozorai Pipo vezette nagy magyar hada dúlta a prá
gaiakkal szövetkezett morva urak birtokait. Mindezzel vált Zsigmond o ly népszerűt
lenné, hogy 1421. júniusában a cseh és morva nemesség egy országgyűlése Zsigmon- dot m int „a cseh nemzet halálos ellenségét" trónvesztettnek nyilvánította. 1422.
januárjában a király felégette Kutná Horát és sok mezővárost, falvat, ekkor is magyar
jait vádolja a régi prágai kollégiátus krónikája. Mindezért vele szemben Zsigmond lit
ván herceget tették meg „a cseh nemzetség nyelve és az ortodox h it igazsága" őrző hatalmává. 2i2ka János m int a táborita nép kormányzója hadbahívó levelében a né
metektől eredő gonosz cselekedetek, a cseh föld pusztítói, az antikrisztus ellen mozgó
sított. A m ikor a husziták oldalára próbálta állítani a plzerti tartományi békeegyesség tagjait. Zsigmond „magyar k irá ly t" eretnek királynak, a cseh nyelv elpusztitójának bélyegezte. A katolikus Cseh- és Morvaországgal való állandó személyi kapcsolatok jele, hogy 1424 után a budavári Szent Zsigmond-egyházban cseh nyelven prédikáció
kat tartottak cseh udvari embereknek és más o tt tartózkodó cseheknek. Zsigmond tehát meg tudta különböztetni a huszita és a katolikus cseheket, s kész volt támogat
ni cseh és morva rekatolizált elemeket Stibor vajda birtokaira való áttelepülésükben.
Zsigmond, felismerve a „n e m z e ti" etem fontosságát az eszmények egyházi és a célok társadalmi erői között lassacskán e lju to tt agy olyan kompromisszum vállalásához, hogy „nem zeti" sajátosságok tudomásul vételével lazítsa, majd bomlassza a huszita osztályszövetséget és a feudális előjogok jegyében egy Luxemburg-hű osztályszovet- séget alakítson ki. A véres harcok keresztesek és husziták közt sokáig elleplezték, hogy Zsigmond valójában már a megegyezés útját kereste, és ebben nem hagyta meg
kötni magát a pápaságtól. Zsigmond felismerte, hogy valójában nem a katolikus hitért fo ly ik az ádáz harc, hiszen Vechtaí Konrád prágai érsek (1413— 31) - német szár
mazása ellenére — sem tér el Vencel kacskaringós egyházpolitikájától és félrevonul a huszitizmus elleni harctól. De azt is felismerte, hoy Roim berki (Rosenberg) Ulrich kétkulacsos p o litiká t fo ly ta t kolostori birtokok megkaparintására és megtartására, egyértelmű királyi politikát tehát nem támogatna. Így lépett rá Zsigmond a soroza
tos keresztes háborúk taktikája mögött a megegyezés stratégiai útjára. Már 1422-ben V. Márton előtt Rómában a király megbízásából igazolták huszitapolitikáját. Még az 1432/37. években is Rosenberg Ulrich volt a király levelezőpartnere, baseli társa és Tábor városával a fegyverszünet egyengetője.
A kibontakozás szempontjából sorsdöntő volt az 1429-i lucki tárgyalás Zsig
mond, Jagelló és Vítold részvételével, majd pozsonyi tárgyalása a huszita pártok vezetőivel. A kúria éveken át csak lengyel-litván-huszita tárgyalást helyeselt, Zsigmond pedig átvágta a gordiuszi csomót az igazhitű egyház és elítélt eretnekek összehozásá
val. Ezt két előjellel, a pápaság és Tábor oldaláról elképzelhetetlennek tartották.
Zsigmond merész játéka a konciliarizm us és a kelyhesség összebékitésére irányult.
A király és V. Márton pápa 1430. márciusában ideiglenesen hidalták át az ellentétes felfogást, Zsigmond egyelőre visszavonult további zsinati kezdeményezéstől, újabb háborút ígért, angol-burgundi csapatokat kikötve. A keresztes sereg 1431-i domailicei (Taus) veresége megint Zsigmondot helyezte jobb pozícióba, és 1432/33 során fo ly t a király és a pápaság vitája a baseli zsinat súlyáról, szerepéről. A cseh kérdés veszélyes
sége hárította el a pápa kísérletét a zsinat feloszlatására vagy Bolognába helyezésére.
1433. elejétől valósággá vált a zsinat és a husziták disputációja, amin lassan tudomásul vétették a husziták a négy cikkely nyilvános kifejtését. A kompromisszumra nem hajló pápaság és táboritizm us elszigetelődött, 1434. elejétől már a zsinat is kezdett
elidegenedni a császártól. Az atyák elvárták az uralkodótól, hogy a cseh határ köze
léből katonailag avatkozzék bele a Pilsen körüli huszita hadműveletekbe, ő viszont kísérletet tett kapcsolat teremtésére a cseh parancsnokokkal és községekkel. A tár
gyalások politikája a huszitákkal bármennyire zavarta is a katolikus egyház elképze
léseit, a pápákét még jobban, m ini a zsinatét, mégis ezen az úton tudta Zsigmond szembefordítani egymással a husziták mérsékelt és radikális szárnyát, hogy végül fegyveresen morzsolják fel egymást. 1436. január 25-én cseh megbízottak Budán vártak a királyra. így ju to tt el Zsigmond egy olyan engedményhez, hogy július 20-i oklevelében kifejezte akaratát, Csehországban idegen ne töltsön be hivatalt, hanem cseh (ez utóbbi persze csehországi németet is jelenthetett). Ezt megalapozta az 1436.
július 5-i jihlavai (Iglau) vallási megegyezés. Erre ismerték el ő t cseh királynak a kely- hesek. Zsigmond 1437. március 30-án Prágából írta, hogy addig Csehországban marad, míg a nyugalmat teljesen nem biztosíthatja. Nyilvánossá lettek a compactatumok április 12-4n, az Úr legszentebb teste prágai kápolnában.. Ennek emléktáblái tartották fenn, hogy Zsigmond császár és a baseli követek parancsára ebben a templomban cseh, latin, magyar és német nyelven meghirdették, hogy a csehek és morvák, amikor két szín alatt veszik magukhoz az Isten testét és vérét, hű keresztények és az egyház
nak igaz fiai. Lehetségessé vált a kelyhesség továbbélése egy szinte önálló, a császári hűbéri hatalomtól csak formálisan függő államban. Szoros kivételként vette csak tudomásul a pápaság, kihallik fogcsikorgatása abból az üzenetből, amelyet IV. Jenő pápa június 13-án intézett Zsigmondhoz: megütközéssel hallotta, hogy királyságában, Magyarországon eretnekek tenyésznek. Zsigmond emlékezhetett az ilyen üzenetek értelmére, még Vencel király korából.
A nemzeti elem ilyen elismerése volt az ára annak, hogy Zsigmond egyaránt lehessen magyar, cseh és német király, római császár. Az egyháziak alig tudhatták követni az öreg császár politikai útját. Felszámolva a fegyveres ellenállást Csehország
ban, mégegyszer gyakorolta az elrettentés kegyetlen „igazságszolgáltatását” : Dubéi Jan Roháő lovagot és 60 társát szeptember 6-án akasztófára juttatta. November 10-én Zsigmond elhagyta Prágát. A nyugalom a lelkekben még távolabbra került így, és november 15-én Prágában kihirdették, hogy senki a császárra rosszat ne szóljon, vi
szályt ne szítson. G örlitzi írnok szerint november 20-án a császár Iglauban van, úton Magyarországra, s hat kapitányra bízta Csehországot. Bartoíek krónikája szerint a császárt és a királynét Ciliéi gróf kísérte 1000 lovassal, száznál több szekérrel, néhány száz gyalogossal. Zsigmond „hazaindult" Magyarország felé, de Znojmóban 1437.
december 9-én elhunyt. Végakarata alapján temették el Nagyváradon, első felesége mellé, ennek felel meg a cseh Bartoíek krónikája, szerinte Magyarországra vitték és Novogradon temették el. A császár váradi temetkezési helyét egy magyar nemzeti szenthez kapcsolja az 1437 utáni De Sancto Ladislao vers s a XV I. századi megfogalma
zású, Tinódi Sebestyén és Heltai Gáspár megőrizte dal Zsigmond és Mária tüzes kád
fürdőjéről. Mégiscsak „magyarként" végezte az, aki egész élete harcait „csehként"
(cseh hatalmáért) folytatta. Halála után egy pápai követeknek adott instrukció a Zsig- mondtól előidézett magyarországi egyházi állapotokat olyannak minősítette, hogy már Magyarországon az egyház helyzete rosszabb feltételek között van, mint egykor a fá
raó alatt (sub Pharaone) volt. Elnyerte tehát azt a jelzőt a katolikusoktól is, amivel egykor a radikális husziták illették. A pápaság ezzel a kelyhesség iránt engedékeny
csészén (sőt a zsinatot is) bírálta, m«rt a ttuszitaságot beengedték az összegyházba.
A kuriélis korók kevésbé honorálták, hogy ezzel a kelyhesek is lemondtak a te rrito riális egyház Rómától való függetlenségéről. Ezért Zsigmond diplomáciai ügyességét sem méltányolták. Az uralkodó pápai megítélése viszont növelte a személye irá n ti illúziókat. Mér ezelőt* i* országszerte tudtak arról, hogy törvényhozása hányszor kívánta biztosítani a jobbágy költözést (1397, 1405, 1435), s milyen sokszor lépett fel helyi és egyedi ügyekben a jobbágyok visszatartása, elűzése, a költözök károsí
tása és más visszaélési formák ellen <1387 és 1434 közt szinte folyamatosan), a szo
katlan és tilto tt adóztatással szemben (1410 és 1434). Ez megmagyarázza, hogy az 1437. július 6-i kolozs monostori egy esség tanúsága szerint a felkelő parasztok Zsig
mond császár-királyhoz való hűségüket hangsúlyozták és a császári felségtől várták Szent István királynak vagy utódainak szabadságaikat magába foglaló okleveleit.
A már elhunyt uralkodó neve alá csúsztatták a „Zsigmond császár reformációja" dél
német müvet, amely 1439ben szenvedélyes hangon fogalmazta meg azokat az új jelenségeket és követeléseket is, amelyekben felfogása távol á llt Zsigm onditól vagy amelyeket ö fel sem ismert (egyszerre küzd a kereskedelmi társaságok és a városi céhek ellen; fellép az örökös jobbágyság, túladóztatás, a közösségi jogok járadékhoz kötése ellen; kiterjeszti az isteni jogot a világi területre és kívánja az egyházi rend reformját). Mindez azonban a német olvasónak sem vo lt eleve hihetetlen, éppen ez mutatja Zsigmond szociális érdeklődésének hírét a nép körében.
Az oszmán hatatom kiűzés* tervétől az aldunai védelemig
Mióta apja Zsigmondot keleti pályára szánta, a fiatalember fokozottan érdeklődött Kelet- és Délkelet-Európa fejleményei iránt. I t t új külpolitikai, kereskedelempoliti
kai. rtépiségekre és vallásokra vonatkozó ismeretekre te tt szert, más emberekre orien
tálódott. Am i számára új volt, természetesen már kialakult érdekeken alapulhatott, de valóban új törekvéseket is jelenthetett. Már felfigyelhetett arra, hogy 1384. jú- liusában a velencei Illám kereskedelmi szerződést k ö tö tt az oszmán hatalommal és 1385 körül talán valami hozzá is e lju to tt Ulman Stromelr híreiből a Fekete-tenger és Tana (Azov) felé irányuló kereskedelemről. Ezzel apja Velence-centrikus észak*
déli forgalmi koncepciójától eltérő nyugat-keleti koncepció kezdeteit érezhette volna meg, ha magyar királysága nem vonja el figyelm ét a nagy távlatoktól. Igaz, hogy a kereskedelm i utakra, erőkre Zsigmond itt is hamar felfigyelt. 1387. november 29-én rendelkezett a Szerémségben tartózkodó ragusai kereskedők javára, hogy ezüstöt vásárolhassanak Boszniában és Rácországban tartózkodó ragusai kereskedőtársaiktól, valamint hogy a vásároltat akár eladják, akár magukkal vihessék Regulába. Termé
szetesen a királyi külpolitikai feladatok mindennapjaiban a keleti partnerek és ellen
felek nevével, szerepével találkozott minduntalan. I. Bajazet (Bajazid) volt az oszmán szultán (1389-1403), II. Palaiologosz Manuél a bizánci császár (1391-1425) - két uralkodó, akiket rangban egyenlőnek ta rth a to tt, még ha rejte tt ambícióit is számításba vette. Jogi helyzetét tekintve fö lé n yt érzett a havasalföldi fejedelem. Mircea (Mircea oel Bátrin, 1386-1418) iránt, s az sem szakadt el nyíltan a magyar függőségből.
Ennek jele, hogy bizonyos ekkori havasalföldi pénzek címerének bal felén árpAr! sávok, jobb felén stilizált hold, egyes pénzein pedig a címer job b felén árpádsávok voltak.
Az ifjú királynak a hadi dicsőség keresése is feladata lett, ezen át ismerte meg a Balkán
Az ifjú királynak a hadi dicsőség keresése is feladata lett, ezen át ismerte meg a Balkán