Gerhard Schmidt
ZSIGMOND CSÁSZÁR ÉS A KÖNYVFESTÉSZET
Luxemburgi Zsigmond fél évszázadon át viselte a magyar és 25 évig a német királyi koronát. Mégis, csak viszonylag szórványos és nehezen megragadható nyomokat hagyott országai művészetének történetében. Magyarországon csak igen kevés elsőrangú műalkotás maradt fenn uralkodásának hosszú szakaszé- Ö.1 ból - ezek viszont igen kiemelkedő kvalitásúak: először is Szent László Várad-F.2 ról származó ereklyetartó büsztje, továbbá a garamszentbenedeki oltár, amelyet
„Thomas de Coloswar" 1427-ben szignált és végül a budai vár gazdag szobrá- Si.9- szati dísze, melyek maradványai napjainkban kerültek napfényre.
Ezek a művek erratikus tömbökként állnak egy olyan történelmi tájban, amely ma az évszázados háborúk és rablóhadjáratok következtében parlagként hat, pedig eredetileg rendkívül termékeny volt. Európának alig akad más ré
giója, melynek középkori művészeti emlékeit olyan gyökeresen megtizedel
ték volna, m int Magyarországét. És ez bizonyára nemcsak a falfestészetre, a szobrászatra és az ötvösségre vonatkozik, hanem ugyanúgy a könyvfestészetre is, amiről Magyarországon sokkal kevesebb fennmaradt kódex tanúskodik, m int a szomszédos cseh és osztrák területeken.
Ennek ellenére nem írhatjuk teljes egészében ezeknek a territórium át ért szerencsétlen végeknek a számlájára azt a tényt, hogy ma egyetlen olyan il- luminált kéziratot sem ismerünk, amely kétségkívül Zsigmond megrendelésére készült volna. Anjou elődeinek környezetéből ugyanis jelentős kódexek ma
radtak ránk és későbbi utódja, Corvin Mátyás értékes könyvtárának jelentős része napjainkig fenn is maradt. Úgy tű n ik tehát, hogy Zsigmond eleve kevésbé érdeklődött a szép könyvek iránt, m int féltestvére, Vencel cseh király.1 Jól
lehet több (főleg itáliai) szerző dedikálta művét a császárnak,2 ezek nem any- nyira Zsigmond bibliofil hajlamaira, m int inkább gyakorlatias érdeklődésére - és persze saját személyes hasznukra gondolhattak.
A szakirodalom eddig csupán egyetlen, ráadásul igen pompás kivitelű M.17 kéziratról, az Österreichische Nationalbibliothek 1767. jelzetű, gazdagon dí
szített kódexéről tételezte fel, hogy Zsigmond megrendelésére készült. Ezt a kódexet, amely a hóraimádságokat tartalmazza latin nyelven, egy ikonográfiái félreértés alapján „Zsigmond császár breviáriuma" címmel vezették be az iroda- (26) lomba.3 Ennek a kódexnek az 1v oldalán egy egész oldalas miniatura látható,
amit Hevesy a következőképpen írt le: „sur le frontispice, on reconnait, sous le
porche d'une édifice gothique, en grisaille, Sigismond et sa deuxtéme femme, Barbe de C illy, entourés de trois deres et trois seigneurs de leur c o u r" („A z elő
zéklapon, egy gótikus épület grisaille technikával festett kapuzata alatt Zsigmon
dot és második feleségét, Ciliéi Borbálát ismerhetjük fel, udvaruknak három egyházi és három világi méltóságviselője között.” !4 Másrészt viszont, mivel a Cod. 1767-es kézirat lapszéldiszein többször tűnnek fel III. Frigyes címerei és devizája, továbbá az 1447-es és 1448 as évszám, és végül a miniaturák stílusa is a Zsigmond halála (1437) előtti keletkezés ellen szólt, az újabb szerzők e n yil
vánvaló ellentmondások feloldására törekedtek. Így keletkezett az a kissé sán
tító elmélet, miszerint az „Im akönyvet" nem maga Zsigmond, hanem özvegye, Ciliéi Borbála (*1451) rendelte meg 1446 körül, s ez végül, röviddel a befejezés előtt Frigyes tulajdonába került.5
Valójában ennek a kéziratnak sem Zsigmondhoz, sem özvegyéhez nincs semmi köze, hanem eleve III. Frigyesnek szánták, hiszen az előzéklapon ez a Habsburg látható a hét választófejedelem között, m int német k irá ly i6 Az ak
koriban még viszonylag fiatal, borotvált arcú és hosszú szőke hajat viselő Fri
gyest tévesen azonosították Ciliéi Borbálával, a jobbján ülő cseh királyban pe
dig alaptalanul ismerték fel Zsigmondot. - Egyébként ezen a miniatűrén Fri
gyes az egyetlen olyan szereplő, amelyben a portrészándéknak legalább a nyoma látszik, míg a választófejedelmek, amennyire ez ma kontrollálható, nem azo
nosíthatók a méltóság akkori viselőivel. (Ezekben az években pl. az alig tizenhét éves Posztumusz László volt a cseh király, nem pedig egy fekete körszakállas, meglett fé rfi!)
Zsigmond valódi vagy vélt portréi máskor alkalmat adtak arra, hogy azok bizonyos illuminált kéziratokat vele hozzanak összefüggésbe. (Egyébként nem minden esetben gondoltak arra, hogy ő volt a megrendelő.) Jó ideig magam is Zt2S azt hittem, hogy az úgynevezett Gelre herold címereskönyvében (Bruxelles, Bibliothéque royale, ms. 15653— 56) a választófejedelmek által akklamált császár (f. 26r) Zsigmond vonásait viseli.8 A kézirat beható vizsgálata azonban meg
győzött arról, hogy a szóban forgó miniaturának kereken 15 évvel a Luxembur
ginak német királlyá választása előtt kellett keletkeznie.9 Így ez esetben nem valamely konkrét uralkodó ábrázolásáról, hanem a császár ideáltípusának bemu
tatásáról van szó.
Az eddigiekhez hasonlóan egy sor csak nehezen és-egyenként verifikál- Zs.43 ható premisszán nyugszik a budapesti Bellifortis-túredék „SoT-jának Zsigmond rajzolt portréjaként való, ma megszokott értelmezése,10 Ezek a premisszák együtt legfeljebb közvetett bizonyítást engednek meg. A kérdéses lapokat a 19.
században Konstantinápolyban vásárolták meg, így csupán feltételezés, hogy azok (vagy az egész kézirat, amelyhez a lapok tartoznak) a Corvina-könyvtár
ból kerültek oda. Az is csupán feltételezés, hogy Konrad Kyeser Bellifortisá- nak ez a példánya előbb Zsigmond tulajdonában volt, aki 1415 körül készíttet
hette magának.
Ámde mégis felhozhatunk néhány olyan argumentumot, amely az „ere- detlegendá'-t támogatja. A lendületes tollrajzok stílusa — ezek lovasként ábrá
zolják a hét planétát — a Felső-Rajnavidéken való 1410— 1420 körüli keletkezés
mellett szólnak ét o tt a király meg is szerezhette ezt • kéziratot, amikor részt vett a konstanzi zsinaton,'1 vagyis 1414— 1418 között. (Ebben az esetben a budapesti planétaábrázolások a Zsigmond - legalább szórványosan jelentkező - könyvgyűjtésének egyedüli tanúi volnának!)
De még ha elfogadjuk is, hogy e Bellifortis-kézirat megrendelője Zsigmond volt, kétséges marad, hogy a budapesti planétasorozat „ S o r já t valóban az ő portréjának szánták-e. Nem mond sokat az a tény, hogy a „N ap" perszonifi- kációja csészárkoronát hord, hiszen azt visel az 1405-ben készült göttingeni Bellifortrsban is, melyet Pfalzi Rupprechtnek, Zsigmond uralkodó-elődjének ajánlottak.12 Másrészt tagadhatatlan, hogy a budapesti „S o l" fiziognómiája nagyon jől megegyezik az akkor éppen 47 éves Luxemburgi számunkra ismere
tes arcvonásaival;13 tehát nem utasíthatjuk el kereken azt a szándékot, hogy ré utaljanak. További indicium ot kínál számunkra ugyanannak a csillagzatnak az ábrázolása egy tartalmában rokon, de kerek két évtizeddel későbbi kézirat
ban. Ez az österreichische Nationalbibliothek Cod. 3062. sz. gyűjteményes
Z i.4 4 kötete, amelyben többek között Johann Hartlieb „Kriegskunst"-)a van, s amely
„1437 k ö rü l", — vagyis talán még Zsigmond életében — készült.14 Hartlieb
— m int már Kyescr is — beilleszti a hadi gépek közé a planétaistenek ábrázolá
sait és itt „ S o l" (f. 145r) kétségtelenül a császár vonásait viseli.
A középkori gondolkodás számára nyilván kézenfekvő volt, hogy a Napot, (mely a Kopernikusz előtti csillagászatban a planéták egyike volt) már csak nagysága és fényessége alapján is a fö ld i világ legfőbb uralkodójával asszociálják.
Am ikor pedig a 15. század elején tudatára ébredtek, hogy a késő gótikus naturalizmusnak a „re jte tt portréra" való alkalmazásával a szimbolikus utalás
nak, de a hízelgésnek is mennyi és m ily kifino m u lt lehetősége tárult fel, aligha volt már szükség különösebb indítékra ahhoz, hogy a császári planétarstent fiziognomiai tekintetben is hasonlóvá tegyék a mindenkori Rox Rom tnorvm -
hoz.15 •
Az is a királytól kiinduló megrendelés mellett szólhat, hogy a budapesti planétaképek éppen egy Bellifortis-kéziratból származnak. Mert Zsigmondnak, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt különösen harcias, hosszú uralkodása alatt számos hadi vállalkozást kellett véghezvinnie. Ezért nem lenne meglepő, ha Zsigmond Kyeser vagy Hartlieb idevágó munkáit valóban lemásoltatta volna magának. Más esetben egy ismeretlen szerző egyenesen Zsigmondnak ajánlotta
„Kriegs- und Pixenwerch" című munkáját, legalábbis a bécsi Kunsthistorisches Museum példányának dedikációs képéből erre következtethetünk.16 Zsigmon
dot ebben a kódexben ugyan egyértelműen idős férfiként ábrázolták, ami vi
szonylag késői időpont mellett szól, de ezen kívül joggal kételkedhetünk ab
ban is, hogy ez a kézirat azonos lenne az eredeti, Zsigmondnak ajánlott példány
nyal. A miniatura gondatlan kivitelezése és meglehetősen fejlett stílusa is inkább amellett szól, hogy a bécsi kódex egy körülbelül tíz évvel a császár halála után készült, későbbi másolat. A dedikációs kép eszerint félig-meddig már azoknak a .posztum usz" portréknak a kategóriájába tartozik, amelyek Zsigmondról különösen nagy számban maradtak ránk.17 Ezek azoknak az autonóm arcké
peinek tóbbé-kevésbé kötetlen másolatai, amelyeknek egyetlen fennmaradt
Zs.36 példányát a Kunsthistorisches Museum őrzi, másrészt krónikaillusztrációk, vagy
is „historisches Ereignisbild"-ek, melyeken Zsigmond a főszereplő.13 És végül nemes vonásai a festőket még halála után is hosszú időn keresztül újabb rejtett portrék készítésére ösztönözték.19
Az egyetlen számomra ismert, nagy valószínűséggel Zsigmond személyes tulajdonát képezőnek tekinthető, jelentős művészeti értékű kódex Petrus Co- mestor „História scholastica"-jának gazdagon díszített kézirata.20 A cseh és a birodalmi elmerek gyakori feltűnése a lapszélornamentikában azt bizonyítja, hogy a kézirat számára készült és valószínűleg a tulajdonában is volt. Mivel a kézirat egyértelműen cseh eredetű, a katolikus párt valamely tagja ajándékoz
hatta Zsigmondnak prágai koronázása (1420) alkalmából, vagy a későbbi nyug
talan időkben.
Az eddig tárgyalt — joggal vagy alaptalanul Zsigmond személyéhez fű
zött - kódexek egyike sem magyar eredetű, mind Dél-Németországban, Cseh
országban vagy Itáliában keletkezett. Elsietett megállapítás lenne ebből a tény
ből arra a következtetésre jutni, hogy a budai udvarban egyáltalán nem mű
velték a könyvfestészetet.21 Helyesebb arra gondolni, hogy a következő év
századok török háborúi az ország központi területeit sújtották a legnagyobb mértékben, és ebből következően a középkori művészeti hagyaték máig fenn
maradt anyaga az ország északi peremvidékeiről származik. Éppen ezért tűnik számomra több m int kétségesnek, hogy az a kereken 15, Zsigmond király ural
kodása idejére datálható magyar provenienciájú illum inált kódex, melynek több
sége a mai Szlovákiából származik, valójában reprezentatív képet nyújt-e az akkori Magyarország könyvfestészetének egészéről.
Ezen a ponton meg kell említeni, hogy e sorok írója nem specialistája a magyar művészet történetének. Eddig főleg a francia, cseh és az osztrák kó
dexfestészettel foglalkoztam, és ezért talán hajlamos lehetek arra, hogy esetleg elhamarkodottan átvígyem az ezeken a területeken tapasztaltakat a magyaror
szági helyzetre. Ugyanakkor szabad remélnem, hogy az észak-magyarországi könyvfestészet egy jelentős vonását a külső szemlélő nézőpontjából különösen tisztán látom: azt tu dn iillik, hogy állandóan kész volt különféle internacionális érintkezésekre és ebből az következett, hogy összefonódott a környező vidékek művészetével.
Északnyugat-Magyarország és Szlovákia, ahonnan — mint mondtuk — a számításba vehető kódexek többsége származik, egyrészt a budai udvari művé
szet hatókörén kivül estek, másrészt a 14. századvégi és a 15. század eleji könyv
festészet élvonalába tartozó területekkel voltak határosak. Ezért semmi megle
pő sem lenne abban, ha a legigényesebb észak-magyarországi megrendelők külföldi művészeket is foglalkoztattak, Illetve könyveiket a szomszédos orszá
gokban készíttették.22
Közép-Európa délkeleti részének legfontosabb könyvfestészeti központja a 14. század második felében kétségkívül Piága volt. Az o tt kialakult stílussaját' ságok és díszítőrendszer a határos művészeti területek - Ausztria, Morvaország.
Szilézia, és Kis-Lengyelország - könyvfestészetére is több m int egy fél évszáza
don keresztül rányomták bélyegüket. Még akkor is, amikor a huszita mozgalmak zavarai a művészeti tevékenységet magában Prágában erősen csökkentették, tovább ta rtó n ez a hatás: az időközben Bécsben és Boroszlóban létrejött kö nyv festő-iskolák még a 15. század második negyedében is hűségesek maradtak a cseh stílus-tradícióhoz. Ugyanez érvényes az újonnan színre lépő centrumok
ra, pl. Brünnre, Krakkóra vagy Salzburgra. Ezek a prágai illuminátoroknak ép
pen 1410 kö rü li alapításuk idején kezdődd diaszpórájából profitáltak.
A 14. század 90-es éveitől Észak-Magyarországon is érzékelhető cseh hatás viszont csak ritkán vezethető vissza konkrét prágai hatásra, nagy valószínűség
gel főként Morvaország és Ausztria közvetítésével érkezett el ide. Mindenesetre a legrégebbi, az 1400 körüli években készült kéziratokat viszonylag a legnehe
zebb elhelyezni és stilárisan meghatározni. Egy Mondseeből származó biblia például, amely az Österreichische Nationaibibliothekbe került (Cod. 1189), egy beleragasztott pozsonyi jegyzői oklevél alapján ugyan Szlovákiával függ össze, festői díszítése viszont inkább morvaországi keletkezésre — vagy legalább
is illuminátorának ottani tanultságára — utal. A jászói premontrei kolostorból származó breviárium egyes figurális iniciáléi a krakkói Jagelló-könyvtár egy csehnek számitó kéziratában lévő iniciálékkal rokonok. Ennek mindkét köteté
ben scriptorbejegyzés olvasható 1403-ból és 1406-ból, szegélydíszei pedig Konrad von Vechta Prágában, 1402— 1403 körül készült Bibliája hatásáról tanúskodnak (ma Antwerpen).24 Ennek ellenére elképzelhető, hogy a krakkói kéziratot nem Csehországban, hanem Kis-Lengyelországban illum inálták, és ugyanez vonatkozhat a jászói breviáriumra is.
Ugyanilyen nehéz pontosan meghatározni azokat az első impulzusokat, amelyek a szomszédos Bécsből hatottak néhány pozsonyi kódexre. A budapesti Szépművészeti Múzeum rendkívül bájos és ikonográfiái szempontból is szokat
lan kánonlapja (Inv. Nr. 1938:3287) ornamentikája alapján éppen olyan jól illeszkedik a prágai, m int az 1400 körüli bécsi könyvfestészet kereteibe. A ke
cses, finom mozgású alakok, amelyek nehezen definiálható „n yu g a ti" hatást sejtetnek, mégis elsősorban arról tanúskodnak, hogy a festőnek — úgy tűnik — azzal a bécsi műhellyel voltak kapcsolatai, amely 1390-1405 körül az osztrák hercegek Rationale Durandí\éX illuminálta (ÖNB Cod. 2765). Még problemati
kusabb a Missale Posoniense „ D " (Bp. OSZK, Cod. lat. 216) esete, melynek díszítése első pillantásra „cseh munkának" tűnik ugyan, de közvetlen rokon
ságban egyetlen ismert cseh vagy morva kézirattal sem áll. Ez esetben is még alsó-ausztriai például bécsújhelyi hatásra gondolhatunk, amelyek egy pozsonyi helyi műhely alapvetően cseh stílusával keveredhettek. Végül az 1394-re datált garamszentbenedeki missale (jelenleg Egerben) és az egy generációval későbbi, 1432 körüli, körmöci városi jogkönyv Keresztrefeszítés-miniaturáit is helyi könyvfestők jó műveinek tekinthetjük.
E nyilván főként helyi produkció m ellett, amely csak valamilyen morva és ausztriai hatásokat dolgozott fel, 1410 tájától kezdve külföldi illuminátorok tevékenysége is kim utatható Észak-Magyarotszágon, illetve Észak-Magyarország számára. Így a pozsonyi káptalani könyvtár gradualéjának (Cod. 2) egyetlen
ránk maradt figurális iniciáléja kétségkívül egy kiváló cseh vándorművész mun
kája. Ez a festő abból az eleinte Prágában székelő műhelyből származott, amely
nek vezető mestere a már említett antwerpeni biblia fő mestere volt, s amely
nek nagyszabású alkotása a geronai püspöki múzeumban őrzött rendkívül gaz
dagon díszített Martyrologium.26 Az utóbbi kézirat 1410 körül, vagy valami
vel később keletkezhetett, talán Vaclav Králik olm ützi püspök (1412— 1416) számára. A Geronai Martyrologium díszítése — eltekintve a két viszonylag je
lentéktelenebb illum inátortól származó részektől - az antwerpeni biblia vezető mesteréhez (ún. Józsua mester), továbbá egy nem kevésbé jelentős munkatársá
hoz köthető, akit az újabb irodalom a „Martyrologium-mester" szükségnévvel jelöl.
E két mester tevékenységének színhelye akkoriban, úgy látszik, a főváros
ból Morvaországra tevődik át: ezt bizonyítják a sedleci kolostor 1414 körüli p.i kóruskönyvei, (ezek néhány szép iniciáléja ma a Szépművészeti Múzeum tulaj
dona) a valamivel későbbi Boskovitz biblia (Olmützben),26 továbbá egy bécsi Cantionale (ÖNB. Cod. ser. nov. 4642),27 az innsbrucki Museum Ferdinandeum (31) „Paradicsomkertet" ábrázoló önálló miniaturája,28 valamint a londoni Mande- ville-útleírás illusztrációi.29 A pozsonyi Graduale iniciáléja, melyen Szent Már
ton (a pozsonyi dómkáptalan patrónusa) a városi címerből vett kapuarchitek- túra előtt látható, szintén az 1415— 20 körüli években keletkezhetett; stílus szempontjából az innsbrucki „Paradicsomkerttel" áll a legközelebbi rokonság
ban.30
1420 tájától Pozsony, Brünn és Bécs kozótt rendkívül sajátos és nehezen áttekinthető „háromszögviszony" alakult ki. Ebben a Martyrologium-műhely formakincse még mindig nagy szerepet játszott, bár vezető mesterei személyesen már nem vettek részt benne. A brünni Szent Jakab-templomból egy egész sor missale maradt fenn az 1413 és 1430 közötti évekből. Ezek közül a keletkezés ideje és kvalitás szempontjából is, a 8/10-es jelzetű lehet az első, ezt a missalét az 1413-ban alapított Szent Vitus-oltárnak szánták.31 Díszítése egy kiváló, az antwerpeni biblia Józsua-mesterének stílusát manierisztikus módon felfokozó (27, illuminátor munkája. A 19/13, 21/11 és 7-es (1423 körül) missalék a következő 2®* 10— 15 évben keletkeztek, a 23/12-es pedig 1425— 1430 között. Nos. ezekből a brünni misekönyvekből, amelyek már csak közvetve táplálkoznak a Martyrolo
gium-műhely formakincséből, összekötő szálak vezetnek néhány olyan kézirat
hoz, amelyek részint bécsi, részint szlovákiai megrendelők számára készültek, és amelyeknek díszítése két gyakran együtt dolgozó, de nagyon eltérő stílusú illuminátor munkája.
M.9 A két mester közül a jelentősebbiket - akinek jelölésére a „Körm öci vá
rosi könyv mestere" szükségnevet indítványoztam32 - két szép Keresztrefeszí- tés-mmiaturája tette ismertté. Ez a mester nyilván közvetlenül érintkezett a Martyrologium mesterével. Figuráinak voluminózus redőzuhatagai és viszonylag bonyolult mozgásmotívumai éppúgy ettől a cseh könyvfestőtől vezethetők le, m int a lapszéldíszek húsos, de nem különösebben dús akantuszindái. Ezeket a kódexeket főleg ikonográfiái sajátosságok - például a keresztrefeszített Krisz
tus típusa, vagy a Jánosfigura szerteágazó hajfürtjei - kötik a két előbb em lített
M bfünni missale kánonképeihez (21/11 és 19/13; ezek illuminátorai tokkal inkább a Krása által meghatározott Mandevillemester redőstílusa nyomán orientálód
nak).
Mesterünk két Keresztrefeszítés-miniaturája a 15. század harmadik évti
zedébe ta rto zik: a körmöci városi könyvet az első bejegyzés 1426-ra keltezi, 31 s ez idő tájt készülhetett a festő második müve is, a bécsi „Collegium dúcaié"
egyik missaléjának kánonképe is.34 Újabban megállapították, hogy a húszas évek elején ez a m iniátor közreműködött egy többkötetes klosterneuburgi antiphonale (Stiftsbibliothek Codd. 6 5 -6 8 ) díszítésében is.35 Ezért feltehető, hogy „a körmöci városi könyv mestere" többnyire Bécsben dolgozott, bár stí
lusa a Martyrologium-műhely morvaországi hatásterületén alakult ki.
Azt a segédjét, akinek mind a körmöci könyv, mind a bécsi missale további részeinek díszítését átengedte, a kutatás régóta mint a bécsi könyvfestő iskolá
hoz tartozó festőt ismeri, sőt, a klosterneuburgi számadáskönyvek alapján nevét is sikerült kideríteni.36 Ez az „lllum ina to r Michael" körülbelül 1420-tól majd
nem a század közepéig dolgozott, és összehasonlíthatatlanul nagyobb életmű
vet hagyott hátra, m int körmöci városi könyv mestere". Úgy látszik, ő is ismerte a „M artyrologium -m űhely" morva leszármazottjait, feltűnik pl., hogy korai munkáiban szabályszerűen másolta a brünni 19/13 és 21/11 missalék jel
legzetes ikonográfiájú, a karácsonyi és húsvéti officium hoz tartozó iniciáléit, és ugyanez érvényes Te igitur iniciáléira is, amelyek a bécsi szokással ellentét-i, ben a Krisztus az Olajfák hegyén-témát ábrázolják.37 Ezekből az egyezésekből
* azonban nem lehet arra következtetni, hogy Michael kizárólag Morvaországban tanult. Naiv, olykor egészen rosszul proporcionált figuráinak, és hangsúlyosan
„festői" ecsetkezelésének előképei nincsenek meg a „M artyrologium -m űhely"
ottani hagyományában. Jelenleg az a feltevés tűnik számomra a legvalószínűbb
nek, hogy Michael eredetileg Salzburgból származott.38
Michael észak-magyarországi megrendelők számára fo ly ta to tt tevékenysége nem merült ki a körmöci városi könyvben való közreműködésében. Az ugyan
ig,10 csak alighanem még a 20-as években keletkezett Missale posoniense „ E " teljes fennmaradt díszítése is tőle származik.39 Kerek 10 évvel később festette Pozsony 12 város két, Zsigmond király által 1436 júliusában kiá llíto tt címereslevelét. Fel
tételezhető. hogy az eltelt évek folyamán is kapott megrendeléseket Szlovákiá
ból.
A most tárgyalt könyvfestmény-csoporthoz lazábban kötődik még az Ös- terreichische Nationalbiblitohek Cod. 4212-es jelzetű missaléja is. Ennek po
zsonyi rendeltetése ugyan nem tekinthető bizonyítottnak, de valószínűsíti az, hogy a kalendárium törzsanyagába Szent Márton oktáváját is bevezették.40
zsonyi rendeltetése ugyan nem tekinthető bizonyítottnak, de valószínűsíti az, hogy a kalendárium törzsanyagába Szent Márton oktáváját is bevezették.40