WILLIAM CHARLES BERWICK SAYERS
rend a mennyország elsõ számú törvénye”, mert a rendezés vagy – ahogyan mi nevezzük – az osztályozás minden jól szervezett élet és tevékenység alapjául szolgál. Késõbb részletesebben is foglalkozunk vele, hogy azokat az agyagtáb-lákat, amelyek Asszurbanipal asszír uralkodó könyvtárában a könyvek szere-pét játszották, már megtervezett sorrendben helyezték el a polcokra. Ahány le-írás csak készült az elmúlt évszázadokban a könyvtárakról, mind arról tanús-kodik, hogy a könyvtárosok nagyon is foglalkoztak ezzel a tevékenységgel.
Mindez nagyon érdekes és lényegében véve nagyon is ésszerû és egyszerû do-log, jóllehet az elmúlt évek során úgy tûnt, mintha igencsak bonyolult lenne.
Ez, legalábbis részben, valószínûleg annak az általános jelenségnek tudható be, hogy az ember az általa alkalmazott eljárásokra tudományos vagy filozófiai magyarázatot keres. Betudható azonban annak is, hogy az évente újonnan ki-adott dokumentumok száma meglehetõsen gyorsan növekszik. A könyvtárak-ban folyó osztályozás mármost röviden a következõképpen határozható meg: a könyvek oly módon való elhelyezése a polcokon, illetve a katalógusok és a ha-sonló eszközök módszeres elrendezése olyan módon, amely az olvasók számá-ra a leghasznosabb. Következésképpen az osztályozás nagyon egyszerû, de végtelenül fontos cél szolgálatában álló eszköz. Mindazonáltal, ha könnyû is hozzávetõleges meghatározást adni az osztályozásról, ennek részletes kifejtése és gyakorlati alkalmazása már nem az. Mindenképpen fontos azonban, hogy mindvégig világosan lássuk: a könyvtári osztályozás fõ célja olyan elrendezés, amely olvasóinknak hasznos, egyszersmind a keresés során a legkisebb erõfe-szítést igényli mind az olvasótól, mind tõlünk könyvtárosoktól. Olyan eljárás ez, amely a könyvek tárgy szerinti módszeres csoportosításával jár, és az a cél-ja, hogy elõmozdítsa a könyvtári könyvekben és egyéb dokumentumokban rej-lõ ismeretek minél teljesebb hasznosítását.
2. Ebben a fejezetben az osztályozásról a szó legtágabb értelmében szó-lunk, és annak mindennapi tevékenységünkben betöltött szerepébõl indulunk ki, mielõtt hozzáfognánk a bibliográfiai osztályozás szükségességének a tanul-mányozásához. Az antikvitás minden ismerõje tudja, hogy az „osztály” szónak, abban az értelemben, ahogyan azt használjuk, ugyanaz a jelentése, mint volt az ókori Rómában, ahol a nemességet hat rendbe vagy rangfokozatba sorolták az illetõk valódi vagy vélt vérségi jellemzõi vagy vagyoni állapota alapján. Ezek voltak a népesség osztályai, amelyek – mint ilyenek – eltértek az alsóbb ren-dektõl. Ez esetben az osztálytolyan emberek alkották, akiknek bizonyos közös tulajdonságuk van. Az alábbiak szerint tehát az „osztály” számos olyan dolog-ból áll, amelyek bizonyos tekintetben hasonlóak, illetve, amelyeknek közös minõségük van. E közös minõségük alapján a szóban forgó dolgokat el lehet különíteni az összes többitõl, miközben õk maguk egységet alkotnak. Mind-ezekbõl bizonyosan le lehet szûrni azt a következtetést, hogy a világon minden dolog valamely osztálynak a tagja. Ez a megállapítás magától értetõdõvé válik, ha a mindennapi élet különféle dolgaira gondolunk, így például a növényekre,
állatokra, emberekre, házakra, utcákra, kövekre, csillagokra, ruhákra stb. Pusz-tán ezek bármelyikének az említése is már nem egy bizonyos tárgyat idéz az emlékezetünkbe, hanem a közös névvel illetett dolgoknak egész sokaságát. A közös név5nem más, mint az osztálynaka neve.
3. Már a legegyszerûbb gondolkodáskor is arra van szükség, hogy a dol-gokat osztályozzuk, valójában még élni sem tudunk e nélkül. A földi termé-szeti táj például valósággal elbûvölné valamely másik bolygó lakóját, felté-ve, hogy az illetõ minden emberi képességnek a birtokában lenne, de nem lennének emberi tapasztalatai, hiszen egyik pillanatról a másikra csöppenne a Föld országainak valamelyikébe. Abban a világban, ahonnan jött, semmi hasonló nincs, éppen ezért számára minden új, amit maga körül lát. Látja, hogy valaminek függõleges törzse van, s azt olyan hullámzó anyag veszi kö-rül, amely a feje fölé nyúlik és látja, hogy ezeken az ágakon olyan libegõ fur-csaságok találhatók, amelyeket mi leveleknek nevezünk. Segítõ ismeretek nélkül a szemével nem érzékelt dolgok nem ébresztenek a tudatában emléke-ket olyan máshol látott hasonló dolgokról, amelyek segítségével megtudhat-ná, hogy mi az, amit lát. Ezek után a tapasztalatszerzéshez folyamodik, meg-fogja a törzset, és szilárdnak találja azt, letép egy levelet, s közben némiképp meglepõdik azon, hogy a levél olyan könnyen elválasztható a fától, nagy bá-torsággal megízleli a levelet és úgy találja, hogy annak – kellemes vagy kel-lemetlen, édes vagy savanyú – íze van. Tovább folytatja útját és egy másik olyan hasonló dologgal találkozik, amely az alakjában az elõbbitõl különbö-zik és megismétli azokat a kísérleteket, amelyeket az elsõ fa esetében végzett el, s a törzs szilárdságáról, a levelek leszakíthatóságáról és ízérõl tapasztalt érzései megismétlõdnek. Most már tehát az osztályozás útjára is lépett, és úgy dönt, hogy ez a második dolog határozottan hasonlítaz elõzõhöz. A to-vábbiakban más fákon megismételt kísérletei megerõsítik ezt a következte-tést. Így lépésrõl-lépésre és olykor fáradtságos eljárással arra a felismerésre jut, hogy van a különbözõ dolgoknak egy olyan csoportja, amely csoportnak minden egyes tagja az összes fontos vonatkozásban hasonlít egymáshoz, a csoport összes többi tagjához. S ha ezt követõen a szóban forgó idegen elég soká élne ott, ahová megérkezett, megtanulhatná emberi környezetétõl, hogy ennek a csoportnak neve is van: úgy hívják õket, hogy fák. De ha erre nem is kerülne sor, mindenesetre kialakítana magának a csoportról valamilyen el-képzelést, s akkor tetszése szerint valamilyen címkét vagy nevet illeszthetne hozzá avégett, hogy e dolgokat másoktól megkülönböztesse. Ez már osztá-lyozásnaktekinthetõ.
5 Közös név helyett a nyelvtanban a „köznév”, a logikában az „általános név” megne-vezést használják. Ilyen általános – osztályt megnevezõ – név pl. a fizika, az asztal, az evés, a keménység (szemben a tulajdonnévvel vagy egyedi névvel, mint Hold, Sayers, Anglia)
4. Az már aztán az osztályozásnak fejlettebb formája, ha a szóban forgó idegen újabb és újabb tapasztalataiból arra következtet, hogy – noha fõbb tu-lajdonságaiban minden fa emlékeztet a másikra – egyes fák levelei sötétebb színûek, másokéi oválisak, megint másoknak elágazó vagy kettõs levelei van-nak, némelyek esetében finom levélvégzõdésekkel lehet találkozni, mások esetében viszont csipkézett vagy füzéralakú levélvégzõdésekkel, és e különb-ségek alapján lehetõvé válik, hogy a fák nagy csoportján belül kisebb csopor-tokat alkosson, gondolatilag megkülönböztesse a fenyõfát a tölgyfától, az égerfát a bodzafától, a nyírfát a bükkfától. A továbbiakban újabb lépés, ami-kor arra jön rá, hogy a vörös fenyõ és cédrusfa nagyon emlékeztetnek az er-dei fenyõre, bár vannak közöttük különbségek is, viszont a különbségek nem olyan szembetûnõek, mint a tölgy és a fenyõ közötti különbségek. Ismét foly-tatja megfigyeléseit, a késõbbiekben azt is észreveszi, hogy a fenyõnek is kü-lönbözõ fajtái vannak, ilyenek például a norvég fenyõ, az olasz kõfenyõ stb.
Ennek a szintnek az elérése azt jelenti, hogy az illetõ emlékezetének a felhasz-nálásával a megfigyelések egész sorozatát koordinálta, és az alosztályok egész csoportját rendelte a vonatkozó fõosztályok alá, mégpedig oly módon, hogy a továbbiakban egyetlen fenyõnek a látványa eszébe juttatja az összes fenyõnek mindazokat a jellemzõit, amelyek a fenyõket más fafajtáktól megkülönbözte-tik. Ez viszont már osztályozása javából.
5. Aligha kételkedhet bárki is abban, hogy az ember életben maradhatna akár huszonnégy óráig is, ha teljesen képtelen lenne az osztályozásra. Képzel-jünk el valakit, aki a nagyváros utcáján gyalogosan közlekedve azt látja, hogy egy száguldó autó elüt valakit, azonban képtelen arra, hogy ebbõl az esetbõl azt a következtetést vonja le, hogy bármely más autó hasonló körülmények között hasonlóképpen viselkednék. Ez esetben olyan emberrõl lenne tehát szó, aki képtelen felismerni, hogy veszélyes lenne a számára, ha bármilyen gyor-san száguldó jármûvel (és ekkor a „gyorgyor-san guruló jármû” a dolgok egyik osz-tályátalkotja) összeütközne. Ilyenfajta egyszeri eset kapcsán az olyan ember, aki rendelkezik ugyan az osztályozás képességével, de nincsenek tapasztala-tai, esetleg hibát követ el. Ezt az embert azonban meg lehet tanítani arra, hogy a szóban forgó hibát elkerülje. Az olyan ember viszont, aki nem tudja a tár-gyakat osztályozni, képtelen lesz arra, hogy az egyik autót a másikkal kapcso-latba hozza. A tapasztalatnak számára semmi haszna nem lesz, és valószínû-leg teljesen vigyázatlanul fog sétálgatni bármelyik autó elõtt. Lehet, hogy a példa nevetséges, de tény, hogy ha nem rendelkeznénk az osztályozás képes-ségével, a következmények pontosan az elõbb leírtak lennének.
6. „Az osztályozás tette a majmot emberré” jelentette ki E. C. Richardson.
Ez a megállapítás azt jelenti, hogy a dolgok között fennálló különbségek és ha-sonlóságok meghatározásának a képessége – e magasabb rendû szellemi hata-lom – az ember sajátossága. Mindazonáltal alábecsülnénk a madarak és az em-lõs állatok észbeli képességeit, ha azt állítanánk, hogy õk nem képesek az
osz-tályozásra. Már az alsóbbrendû állatok is képesek legalább két osztálynak a megkülönböztetésére: ti. azokat a dolgokat, amelyek ehetõk, meg tudják külön-böztetni azoktól, amelyek nem ehetõk. A hód például építkezései során olyan képességekrõl tesz tanúságot, amelyek lehet, hogy ösztönösek ugyan, de na-gyon ésszerûek. Ugyanígy a sas, amikor nagy magasságokban és általában sza-kadékok fölött rakja a fészkét, valamilyen módon tudatában lehet annak, hogy a szakadékok általában elérhetetlenek. Mégis nagyon valószínû, hogy a mada-rak és a többi állat nincs tudatában azoknak az okoknak, amelyek tevékenysé-güket irányítják. E tekintetben az embernek nincs párja. Mindenesetre a jelek arra mutatnak, hogy azok a képességek, amelyek az állatokban csupán kezdet-leges formában nyilvánulnak meg, az ember esetében magas szinten jelentkez-nek, és ez még a képzetlen embernél is így van. Emiatt tekintendõ Richardson mondása érvényesnek.
7. Ilyen módon újabb hasznos meghatározást kaphatunk az osztályozásról.
Eszerint az osztályozás és az érzékelés is a gondolkodás képességének az a tu-lajdonsága, amely képessé tesz bennünket arra, hogy a dolgokat hasonlóságuk szerint rendezzük és különbözésük szerint válasszuk el õket egymástól. Ebben a meghatározásban jóval több rejlik, mint ahogyan azt az elsõ pillanatban gon-dolnánk. A meghatározás nemcsak az egymásra hasonlító dolgok csoportosítá-sára utal, hanem az egyes csoportokon belül e csoportok összetevõinek hason-lósági fokuk szerinti elrendezésére is. Vegyünk egy egyszerû és nem tudomá-nyos példát, amely azonban kielégítõen szemlélteti mondanivalónkat. Egy cso-port kutya sok fajta kutyát tartalmaz: agarakat, foxikat, farkaskutyákat, terrie-reket, ír terriereket és skót terriereket. Mindegyikük hasonlít a másikra, amit közös nevük is jelez – kutyák. Ugyanakkor a vadászkutyák is inkább hasonlí-tanak a többi vadászkutyára, mint a terrierekre; és a terrierek is inkább hason-lítanak más terrierekre, mint a vadászkutyákra. Így a vadászkutyák és terrierek a kutyák osztályán belül alosztályokat alkotnak, bár a vadászkutyák egyik faj-tája inkább emlékeztet szelindekre, mint vadászkutyára; és amikor a kutyákat osztályozzuk, erre is tekintettel kell lennünk, s az osztályozás eredményeként olyan elrendezõdést kell nyernünk, amely ezt az utóbb említett kapcsolatot is láthatóvá teszi. Ilyen módon az osztályozás nemcsak a dolgok általános cso-portosítása elhelyezési vagy azonosítási célokra; hanem a dolgok valamilyen logikai rend szerinti elrendezését is jelenti, úgy, hogy az osztályozás nyomán a dolgok közötti kapcsolatok is megállapíthatóklegyenek. E ponton az osztályo-záselmélet egyik olyan alapelvéhez jutottunk, amelyrõl sohasem szabad elfe-lejtkeznünk.
8. Az elmondottak alapján eléggé nyilvánvaló, hogy az ember világa olyan nagy és bonyolult, hogy elsõ pillantásra nem más, mint káosz, a dolgok olyan kuszasága, amelyhez nincs kulcsunk, és amelyet a maga egészében az ember nem is érthet meg, hacsak nem látja el magát valamiféle térképpel. A
„dolgoknak ez a térképe” nem más, mint maga az „osztályozási rendszer”. A
gondolatok és tárgyak teljes világát agyunkban bizonyos értelemben rendsze-reznünk kell, és ezt a rendszert rögzítenünk kell. Nemcsak a világegyetem, ami mindent magában foglal, hanem még az egyes tudományágak is túlzottan szer-teágazóak ahhoz, hogy megértsük õket, hacsak nem készítünk valamiféle tér-képet a tudományágak területeirõl. Az emberi vizsgálódás nagyrészt tulajdon-képpen osztályozási tevékenység, vagyis a dolgok szerkezetének, kapcsolatai-nak, tulajdonságainak és értelmének megfigyelése és szabatos leírása avégett, hogy e dolgokat megfelelõen megnevezhessük és megértsük. Valóban – amint azt Thomas Carlyleegy ízben mondotta, éspedig igen helyesen – tudásunk na-gyobbik része abból áll, hogy a dolgoknak megfelelõ nevet adunk. Vizsgála-tainkkal és kutatásainkkal feltárjuk a dolgok közötti hasonlóságokat és így a dolgok – lassan, de biztosan – osztályokba rendezõdnek. Amikor hasonlóság-ról szólunk, akkor a dolgoknak arra a minõségére vagy tulajdonságaira gondo-lunk, amelyek képessé teszik õket arra, hogy egymást helyettesítsék. Ilyenek például adott típusú gépfegyver töltényei, a katalóguscédulák vagy az azonos csereértékû pénzérmék stb. Ezek mindegyike nagymértékben képviseli „osztá-lyos társait”. Világos, hogy a dolgok sokféleképpen hasonlítanak egymásra.
Egy adott osztályozáskor az a hasonlóság kap hangsúlyt, amely a leginkább szolgálja az osztályozó céljait.
9. Richardson– anélkül, hogy ezt az osztályozást értékelte volna – meg-állapította, hogy a „természet dolgai már eleve osztályozva vannak”. Ebbõl azt a következtést vonhatjuk le, hogy az embernek mindössze azt kell tennie, hogy megfigyeli ennek az osztályozásnak a rendjét és rögzíti azt. A követke-zõ fejezetekben látni fogjuk, amit a könyvek osztályozásának története mutat:
a könyvtárosok – mintegy bûvöletben – folyton ahhoz a gondolathoz térnek vissza, hogy a könyvek osztályozása során nem lehet más a kiindulópont, mint az ismeretek osztályozása – a bennünket környezõ világ tárgyainak és gondo-latainak szabatos feltérképezése. Elsõ pillantásra is nyilvánvaló, hogy – bár a könyvek osztályozása és az ismeretek osztályozása között különbségek van-nak – a két osztályozás közötti hasonlóság a különbségeknél jóval nagyobb.
Ez látható Richardsonnak, Blissnek és másoknak az elméleti törekvéseibõl és szakmánk egyes képviselõinek a világegyetemen belüli integrációs szintek fi-lozófiai elmélete iránti folyamatos érdeklõdésébõl. Mindezek arra irányuló kí-sérletek, hogy a könyvek osztályozása mind tartós, mind pedig hasznos le-gyen azáltal, hogy pontosan tükrözni igyekszik az ismeretek tudományos el-rendezését. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a természetben nincs semmilyen rend az emberi elme azon rendezõtevékenységén kívül, amellyel az ember a természetet észleli. Ez az elképzelés nem más, mint az a hibás Berkeley-féle gondolkodás, amely szerint a dolgok csak annyiban léteznek, amennyiben azokat az emberi agy érzékeli. Valószínûleg sokkal közelebb áll-nak az igasághoz azok az ellenvetések, amelyek szerint a természeti rend túl bonyolult ahhoz, semhogy valamiféle ember készítette osztályozási térképpel
e rendet mindannyiunk számára alkalmas módon kifejezni lehessen, hogy a természet rendje félrevezeti az osztályozót, mert e rend sohasem statikus, vagy, hogy – kivált a könyvek osztályozása során – sok olyan témakört kell kifejezni, amelyek keresztezik a hagyományos témaköröket. Mindamellett, ha mindezeket az ellenvetéseket figyelembe vesszük, legalább annyit mégis mondhatunk, hogy a természet az embernek olyan kulcsot ajánl, amely az em-bert környezõ tárgyak sokaságának osztályozását elõsegíti. Tudjuk, hogy a természet világában a gerinces állatok csoportot alkotnak; miközben ugyanígy másik csoportot alkotnak a gerinctelenek; hogy a virágos növények csoportot alkotnak és a virágtalanok egy másikat; hogy némely madarak fõleg a vízben élnek és vannak olyan madarak is, amelyek kifejezetten szárazföldiek, és a sort tovább folytathatnánk. Az ilyen hasonlóságoknak és különbözõségeknek már a puszta felismerése is osztályozási tevékenység és az eljárás egyszerûsé-ge is nyilvánvaló. Mindazonáltal megállapítható, hogy az osztályozás – noha a tudás elõfeltétele – csupán az egyik módszer a tudás megszerzésére. Az osz-tályozással, és különösen a könyvek osztályozásával kapcsolatos legfõbb ne-hézség vagy abból fakad, hogy az osztályozás tárgyául szolgáló témakört hi-ányosan ismerjük, vagy abból, hogy nem tudjuk pontosan: az osztályozást kö-vetõen mire fogják használni az osztályozott rendszert.
Nem osztályozhatunk egyetlen tárgyat vagy gondolatot sem anélkül, hogy legalább néhány tulajdonságát ne ismernénk, és nem osztályozhatunk megfelelõen vagy a véglegesség bizonyos igényével anélkül, hogy a tárgyak vagy gondolatok tulajdonságainak jó részét ne ismernénk. Nem osztályozhat-juk például a kutyákat anélkül, hogy ne tudnánk: milyen kutyák vannak; még kevésbé tudjuk megtenni ilyen tudás nélkül, hogy a kutyákat fajtáik szerint osztályozzuk. A megfigyelés során elõször a kutyák alapvetõ jellemzõit kell megismernünk, és csak akkor veheti kezdetét a kutyák osztályozása, ha ezek-rõl az alapvetõ tulajdonságokról már van valami fogalmunk. Hasonló módon nem osztályozhatjuk a könyveket sem témáik szerint, amíg nem tudjuk, hogy mirõl szólnak. Ennek megállapítása szinte közhelyszámba megy, ennek elle-nére a szóban forgó megállapítás korántsem felesleges.
10. Az osztályozásról mint a dolgok hasonlóságuk mértéke szerinti elren-dezésérõl szóló vázlatos meghatározásunk arra szolgált, hogy jóval teljesebb és ma már klasszikusnak tekintendõ meghatározáshoz vezessen el bennünket.
E meghatározást elõször Huxleyfogalmazta meg, Jevonsmódosította és Jast egészítette ki. Eszerint:
Tárgyak halmazának osztályozásán azt értjük, hogy az egymásra hasonlító tárgyat valóságos eszmei rendbe soroljuk, miközben elkü-lönítjük egymástól mindazokat a tárgyakat, amelyek különbözõek.
Ennek a rendezésnek a célja, hogy (1) megkönnyítse számunkra a szóban forgó tárgyak jellemzõ tulajdonságainak megértését,
emlé-kezetünkben való megõrzését és rögzítését, hogy adott esetben könnyen és gyorsan hivatkozni lehessen rájuk, és (2) elõmozdítsa a különbözõ tulajdonságok és körülmények összefonódására vonat-kozó törvények vagy korrelációk feltárását.
Ezt talán egyszerûbben is meg lehet magyarázni. Az osztályozás minde-nek elõtt szellemi tevékenység. Ha azt mondjuk, hogy dolgokat rendezünk, akkor ezen azt értjük, hogy e dolgokat olyan sorrendbe rakjuk, amely megfe-lel valamilyen – elménkben megfogalmazódott – eszmének vagy eszmerend-szernek. Aligha lennénk képesek arra, hogy a dolgokat olyan sorrendbe he-lyezzük, amilyen sorrend elménkben fel sem vetõdött. A szóban forgó elren-dezést is egyszerûen csak azért tudjuk elvégezni, mert a vonatkozó dolgokról gondolati képünk van. Ez tehát eszmeielrendezés és az „osztályozás” kifeje-zés is valójában ezt a gondolati eljárást jelenti. Avalóságoselrendezés azok-nak a tárgyakazok-nak, így például a növényfajtákazok-nak vagy érméknek vagy – ter-mészetesen – a könyveknek, a sorba rakása, amelyeket látunk vagy tapintunk.
Elõlegezve a késõbbieket megállapítható, hogy a bibliográfiai osztályozás egyik legnagyobb problémája abban a tényben rejlik, hogy már a kézzel fog-ható tárgyak valós elrendezése is bonyolult dolog. Egy könyvnek például több tárgykörrel is lehet kapcsolata, de a könyv mégis csupán egyetlen helyen sze-repelhet abban az osztályozási rendszerben, amelyet a könyvek raktári elhe-lyezésére terveztek.
11. Visszatérve eredeti témánkhoz: szerintünk nyilvánvaló, hogy az osz-tályozó nemcsak külsõ dolgokkal, a természeti világegyetem megjelenési for-máival áll kapcsolatban, hanem egész világot hordoz önmagában is, az érzé-seknek, a gondolatoknak, az érzékelési adatoknak, az elképzeléseknek és a fo-galmaknak olyan világát, amelyet neki szintén rendeznie kell. Gondolatai kö-zül egyesek valóságosan is külsõk a számára, mivel másoktól kapja õket. Nap-jaink eseményeirõl megfogalmazódott gondolatai sokszor pusztán az általa el-olvasott újság vezércikkének a tükrözõdéseit jelentik, bár gyakorlatilag ezeket a gondolatokat is tekinthetjük a sajátjainak. Ezt a szubjektív és megfoghatat-lan világot ugyanúgy ellenõriznünk és rendeznünk kell, mint a valóságos tár-gyakat. Az ember nem képes arra, hogy véleményét vagy ismereteit másokkal érthetõ módon közölje, ha nem rendezi a gondolatait elõzetesen elméjében, s így a következõ meghatározás is helyénvaló: „Az osztályozás nem más, mint maguknak a dolgoknak vagy a dolgokról bennünk kialakult gondolati képek-nek az elrendezése”. Ez a meghatározás arra a figyelemre méltó szempontra irányítja a figyelmet, amelyet a következõ kérdés formájában is megfogal-mazhatunk: „Mi az osztályozás tárgya?” A válasz: minden. Nemcsak kézzel-fogható objektív dolgokat osztályozhatunk, hanem osztályozhatunk benyomá-sokat, eszméket, fogalmakat; osztályozhatjuk és osztályoznunk is kell a léte-zõ, egykor létesített és esetleg létezõ dolgokat egyaránt. Így az osztályozás
vi-lágosabbá teszi gondolatainkat, elõre viszi a kutatást, rámutat az ismereteink világában mutatkozó hiányosságokra, és elõsegíti a felfedezéseket, feltárja (aminthogy ez is a feladata) a dolgok közötti kapcsolatokat, lehetõvé teszi a megszerzendõ ismeretek többé-kevésbé teljes áttekintését.
12. Ha az osztályozást papírra vetjük, akkor az sok tekintetben térképhez fog hasonlítani. Az osztályozónak az a feladata, hogy a tudásról, vagy annak egyik területérõl ugyanolyan átfogó és világos képet nyújtson, akár a térké-pész a Földnek bizonyos területeirõl. S ugyanúgy, ahogyan a térkép világossá teszi a különbözõ helyek közötti kapcsolatokat, az osztályozó is arra törek-szik, hogy a tudás egyes területei közötti kapcsolatokat bemutassa. Továbbá ugyanúgy, ahogyan egy térkép kiemelheti a fizikai, geológiai, meteorológiai, gazdasági vagy más jellemzõket, az osztályozáskor is ki kell emelni bizonyos jellemzõket. Azt pedig, hogy mit kell kiemelni, az osztályozás célja, illetve az általa kielégíteni kívánt szükségletek határozzák meg. Így bizonyos értelem-ben az osztályozás bonyolultabb, mint egy térkép elkészítése. Bolygónk most is olyan, mint volt egykor. Az egyes országok népessége változik ugyan, de a földrajzi viszonyok hosszú távon változatlanok. Ugyanakkor az osztályozan-dó témakörök fontossága gyorsan növekedhet vagy csökkenhet. Az osztályo-zandó témakörök elveszthetik kapcsolataikat azokkal a témakörökkel, ame-lyekkel korábban kapcsolatban álltak, miközben más témakörökkel új kapcso-latba léphetnek. Röviden: rendezésük problémáját az a tény bonyolítja, hogy az ismeretek állandó mozgásban vannak.
[...]
7. fejezet: A könyvtári osztályozás szabályai6
89. Tárgyunk pusztán elméleti vonatkozásainak tanulmányozását össze-foglalva hasznos lehet, ha összegyûjtjük azokat az osztályozáselméleti meg-állapításokat, amelyeket különbözõ szerzõk tettek. Azok a drámai és gyöke-res változások, amelyek a könyvtári osztályozás módszertanában 1950 óta mind Nagy-Britanniában, mind sok más országban végbementek meg is ne-hezítették és oktalanná is tették, hogy a könyvek osztályozására vonatkozó-an gondosvonatkozó-an körülírt szabályokat fogalmazzunk meg, és szenvedélyesen ra-gaszkodjunk ahhoz, hogy ezeket az elõírásokat szigorúan betartsák, de leg-alábbis hosszú távon érvényes útmutatásoknak vagy normáknak tekintsék. A problémát még tovább bonyolítja az a tény, hogy a könyvtári osztályozás
ha-6 Canon of library classification. In: A manual of classification for librarians, p. 9ha-6–100.
Sayers eredeti mûvének késõbbi kiadásait A. Maltby gondozta, s ezért már olyan utalásokat is tartalmaz, melyek Sayers idejében még nem voltak ismertek, illetve idõszerûek.