A Voogsgeerd ügy: a jogválasztás hiányában irányadó jog kötelező rendelkezései

A Voogsgeerd ügy szintén a jogválasztással, valamint a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kötelező rendelkezéseivel kapcsolatos.

Az eset tényállása szerint Voogsgeerd 2001. augusztus 7-én az antwerpe-ni (Belgium) székhelyű Naviglobe NV társaság székhelyén határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött a Navimerrel (Luxemburg). A felek a szerződésre alkalmazandó jogként a luxemburgi jogot kötötték ki. 2001 augusztusa és 2002 áprilisa között Voogsgeerd vezető gépészként szolgált a Navimer tulajdonában lévő, és az Északi-tengeren közlekedő MS Regina és Prince Henri hajók fedél-zetén. 2002. április 8-án Voogsgeerdet elbocsátották, aki 2003. április 4-én az antwerpeni munkaügyi bírósághoz fordult, azzal, hogy egyetemlegesen köte-lezze mind a Navimert, mind a Naviglobe NV-t arra, hogy a vonatkozó belga törvénynek (a munkaszerződésről szóló 1978. július 3-i törvény) megfelelően fi -zessenek részére a kamatokkal és a költségekkel növelt összegű végkielégítést.³⁷ A felperes szerint az Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése alapján a belga jog munkajogi tárgyú kötelező szabályait kell alkalmazni, a kikötött jog helyett.

Azzal érvelt, hogy munkaszerződése alapján ő nem a luxemburgi Navimer vál-lalkozással, hanem a belga Naviglobe vállalkozással áll kapcsolatban, valamint

34 C-29/10. sz. Heiko Koelzsch kontra Luxemburgi Nagyhercegség ügy, 47. és 49. pont.

35 C-29/10. sz. Heiko Koelzsch kontra Luxemburgi Nagyhercegség ügy, 50. pont.

36 M^ÁDL–V^ÉKÁS i. m. 453.

37 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 9–11. pont.

hogy munkáját elsődlegesen Belgiumban végezte, ahol a Naviglobe-tól kapott utasításokat, és ahová minden útja után visszatért.

2004. novemberi ítéletében az antwerpeni munkaügyi bíróság megállapítot-ta, hogy nem rendelkezik joghatósággal a Navimer ellen indított kereset elbí-rálására. Ugyanakkor a Naviglobe ellen indított keresetet elfogadhatónak, de megalapozatlannak nyilvánította.

A fellebbviteli bíróság megállapította eljárási képességét mindkét alperes vo-natkozásában, és elutasította a kereseti kérelmeket. A fórum úgy ítélte meg, hogy az érintett ügy körülményeinek összességét fi gyelembe véve, Voogsgeerd a munkáját nem rendszerint egy és ugyanazon tagállamban (Belgium) végez-te, ebből következően az Egyezmény 6. cikk (2) bekezdésének a) pontja nem alkalmazható. A bíróság megállapította azt is, hogy egyrészt a felperesnek a Naviglobe-bal nem volt munkaszerződése, bérét a Navimertől kapta, és egy lu-xemburgi egészségbiztosítási pénztárnál volt biztosítása, másrészt pedig, hogy a felperes nem bizonyította, hogy elsősorban belga felségvizeken dolgozott.

Bizonyítottnak tekintette viszont, hogy Antwerpent tekintsék azon helynek, ahonnan a felperes mindig hajóra szállt, és ahol valamennyi útjára az utasí-tásokat megkapta. Ennél fogva, a fellebbviteli fórum kimondta, hogy mivel a Navimer volt az a telephely, amely Voogsgeerdet alkalmazásba vette, a mun-kaszerződésre a 6. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján kizárólag a luxem-burgi jog alkalmazható. Hozzátette, hogy a szerződés jogellenes felmondásából eredő kár megtérítése iránti keresetet azért kellett elutasítani, mivel azt a lu-xemburgi jogban (tengerihajó-lajstrom létrehozásáról szóló, 1990. november 9-i luxemburgi törvény 80. cikke) előírt, három hónapos elévülési idő leteltét kö-vetően nyújtották be.³⁸Voogsgeerd felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az íté-let Navimert érintő része ellen, a munkaszerződésre alkalmazandó jog téves meghatározás miatt, tekintettel arra, hogy bizonyításra került, hogy a munká-ját rendszeresen Belgiumban, a Naviglobe irányítása alatt végezte, a bíróság ezt még sem vette fi gyelembe.

A belga Semmítőszék e megfontolásokra tekintettel az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordult. Arra várt választ, hogy az olyan ténybeli elemek, mint a munkavállaló tényleges foglalkoztatásának helye, az a hely, ahol a munkavállaló jelentkezni köteles, és ahol a tevékenysége elvégzéséhez szükséges utasításokat megkapja, illetve a munkáltató tényleges

38 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 12–19. pont.

telephelye, befolyásolják-e a munkaszerződésre az Egyezmény 6. cikkének (2) bekezdése értelmében alkalmazandó jog meghatározását.³⁹

Az EUB először is utalt a Koelzsch ügyre, eszerint ha a munkavállaló a tevé-kenységét több szerződő államban végzi, a szokásos munkavégzés helye szerinti ország kapcsolóelvét úgy kell érteni, hogy az arra a helyre utal, ahol vagy ahon-nan a munkavállaló a szakmai tevékenységeit ténylegesen végzi, tevékenységi központ hiányában pedig arra a helyre, ahol a munkavállaló a tevékenységei-nek nagyobb részét végzi. A tengerhajózási ágazatban végzett munka jellegére tekintettel viszont az eljáró bíróságnak a munkavállaló tevékenységét jellem-ző valamennyi körülmény összességét fi gyelembe kell vennie, és azt kell meg-állapítania, hogy melyik államban található az a hely, ahonnan a munkavál-laló a fuvarozási feladatait végzi, ahol a feladataival kapcsolatos utasításokat kapja, és a munkáját szervezi, valamint azt a helyet is meg kell határoznia, ahol a munkaeszközök találhatók. Ha az a hely, ahonnan a munkavállaló a fuvarozá-si feladatait végzi, és ahol a feladataival kapcsolatos utasításokat is kapja, min-dig ugyanaz a hely, akkor e hely tekintendő a szokásos munkavégzés helyének.

Ennél fogva – mondta ki a Bíróság – a munkaviszonyt jellemző elemek, neveze-tesen a tényleges foglalkoztatás helye, továbbá az a hely, ahol a munkavállaló az utasításokat kapja, illetve az a hely, ahol feladatainak elvégzése előtt jelentkez-nie kell, befolyásolják az munkaviszonyra alkalmazandó jog meghatározását.⁴⁰ Másodikként az EUB – a feltett kérdéseknek megfelelően – csak a 6. cikk (2) bekezdésének b) pontjával foglalkozott. E tekintetben a belga bíróság arra a kérdésre várt választ, hogy a „munkavállalót alkalmazásba vevő telephely-nek” b) pont szerinti fogalma úgy értendő-e, mint amely arra a telephelyre utal, amely a munkaszerződést megkötötte, vagy pedig a vállalkozás azon telephe-lyére utal, amelyhez a munkavállaló a tényleges foglalkoztatása révén kapcso-lódik, és hogy – ez utóbbi esetben – a kapcsolatot megalapozhatja-e azon kö-rülmény, hogy a munkavállalónak ez utóbbi vállalkozásnál kell rendszeresen jelentkeznie és e vállalkozástól kell utasításokat kapnia. A Bíróság szerint, ha az eljáró bíróság megállapítja, hogy a munkavállalónak mindig egy és ugyanazon helyen kell jelentkeznie, ahol az utasításokat kapja, e bíróságnak úgy kell tekin-tenie, hogy a munkavállaló az a) pont értelmében ezen a helyen végzi rendsze-rint a munkáját. Ezek az elemek, amelyek a tényleges foglalkoztatás jellemzői, mind a munkaszerződésre alkalmazandó jognak ez utóbbi kapcsolóelv alapján történő meghatározását érintik, és nem befolyásolhatják egyúttal a b) pont

al-39 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 20–21. pont.

40 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 33–41. pont.

kalmazását is. Ez utóbbi pontban az „alkalmazásba vették” kifejezés kizáró-lag a munkaszerződés megkötésére, illetve tényleges munkaviszony esetében a munkaviszony keletkezésére, és nem a munkavállaló tényleges foglalkoztatásá-nak módozataira vonatkozik. Ezen kívül a b) pont rendszertani elemzéséből kö-vetkezik, hogy csak akkor alkalmazzák, ha lehetetlen azonosítani a munkavi-szony helyét valamely tagállamban. Tehát a „munkavállalót alkalmazásba vevő telephelynek” az Egyezmény 6. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti fogal-ma úgy értendő, mint amely kizárólag arra a telephelyre utal, amely a munka-vállaló felvételét intézte, és nem pedig arra, amelyhez a munkamunka-vállaló a tényle-ges foglalkoztatása révén kapcsolódik.⁴¹

Továbbmenve, a belga bíróság arra is választ várt, hogy a b) pontban fog-lalt kapcsolóelv alkalmazásához a telephelynek meg kell-e felelnie olyan alaki követelményeknek, mint amilyen az, hogy az adott társaság jogi személyiség-gel rendelkezzen. A Bíróság megállapította, hogy az a vállalkozásnak nem csu-pán a jogi személyiséggel rendelkező működési egységeire vonatkozik, mivel a „telephely” kifejezés a vállalkozások minden tartós szervezeti formáját ma-gában foglalja. Következésképpen nemcsak a leányvállalatok és fi óktelepek, hanem más működési egységek – így vállalkozások irodái – is minősülhetnek telephelynek, akkor is, ha nem rendelkeznek jogi személyiséggel. Ugyanakkor – tette hozzá –, a rendelkezés megköveteli a telephely tartósságát, ha ugyan-is egy államban egy másik állambeli vállalkozás megbízottja csupán ideigle-nesen van jelen abból a célból, hogy munkavállalókat toborozzon, ez a jelenlét nem tekinthető a szerződést ezen államhoz kapcsoló telephelynek. Ha azonban ugyanez a megbízott olyan országba utazik, ahol a munkáltató vállalkozása ál-landó képviselettel rendelkezik, akkor elképzelhető annak elismerése, hogy az a b) pont szerinti „telephelynek” minősül. Továbbá főszabály szerint az is szük-séges, hogy az a telephely, amelyet a kapcsolóelv alkalmazásához fi gyelembe vesznek, a munkavállalót alkalmazásba vevő vállalkozáshoz tartozzon, vagyis e vállalkozás szervezetének szerves része legyen.⁴²

Végül, a belga fórum azt kérdezte, hogy a b) pontban előírt kapcsolóelv alkal-mazása szempontjából a munkáltatóként megjelölt vállalkozástól eltérő vállal-kozás telephelye tekinthető-e telephelyként eljáró egységnek, még akkor is, ha a vezetési hatáskört e vállalkozásra nem ruházták át. Ez a kérdés azért merül-hetett fel, mert a felperes állítása szerint mindig a Naviglobe-tól kapta az utasí-tásokat, és mert az adott időszakban a Naviglobe igazgatója egyben a Navimer

41 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 42–52. pont.

42 C-384/10. sz. Jan Voogsgeerd kontra Navimer SA ügy, 53–58. pont.

igazgatója is volt, amely vállalkozás az alapeljárás felperesét hivatalosan alkal-mazásba vette. A Bíróság deklarálta, hogy az eljáró bíróság feladata a két tár-saság közötti valós kapcsolat megítélése annak érdekében, hogy megállapítsa, hogy a Naviglobe ténylegesen munkáltatói minőségben jár-e el azon munkavál-lalók irányában, akiket a Navimer vett fel. Az eljáró bíróságnak többek között minden olyan objektív tényezőt fi gyelembe kell vennie, amely egy attól eltérő valós helyzet megállapítását teszi lehetővé, mint amely a szerződés feltételeiből kitűnik. Hozzátette, hogy a megítélés során a Navimer által előadott azon kö-rülmény, hogy nem került sor a vezetési hatáskör Naviglobe-ra való átruházá-sára, az egyik fi gyelembe veendő elem, de önmagában nem meghatározó annak megállapítása szempontjából, hogy a munkavállalót valóban egy, a munkáltató-ként megjelölt társaságtól eltérő társaság vette alkalmazásba. Ha a két társaság közül az egyik a másik javára járt el, csak ezen esetben lehetne a b) pontban elő-írt kapcsolóelv alkalmazása szempontjából az első társaság telephelyét a máso-dik társasághoz tartozónak tekinteni. Tehát e kérdésre azt a választ kell adta a Bíróság, hogy az Egyezmény 6. cikk (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értel-mezni, hogy a munkáltatóként hivatalosan megjelölt vállalkozástól eltérő, ezen előbbi vállalkozással kapcsolatban álló vállalkozás telephelye akkor minősül-het „telephelynek”, ha objektív tényezők egy attól eltérő valós helyzet megálla-pítását teszik lehetővé, mint amely a szerződés feltételeiből kitűnik, és ez még arra az esetre is értendő, ha a vezetési hatáskört e másik vállalkozásra hivatalo-san nem ruházták át.⁴³