A VONÓS HANGSZEREK BÍRÁLATA ÉS ÉRTÉKMEGHATÁROZÁSA

A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete 1979-ben megbízott a „A vonós hangszerek bírálata és értékmeghatározása" című tanulmány elkészí­

tésével. A munka egy már 1970/71-ben megkezdett kutatás folytatása illetve je­

lentős kibővítése volt, mivel a korábbi évek során e területen is figyelemreméltó változások történtek. A nemzetközi kapcsolatok bővülése, a nyugati piacok ár­

módosító hatása, a belföldi árváltozások igen erősen éreztették befolyásukat a hangszerek értékelésének tekintetében is. Megnőtt a kereslet a régi hangszerek iránt és ez további árnövelő tényezővé vált. Ugyanakkor a hazai kulturális fejlő­

dés egyre nagyobb igényeket támasztott a zenekarok, az iskolák és az előadó művészek hangszerellátása iránt és ez hozzájárult a belföldi hangszerkészítés növekedéséhez és a külföldi mesterhangszerek behozatalához is. Ezek a körül­

mények, valamint a magyarországi hangszerkészítés történeti számbavétele in­

dokolta a munka elvégzését.

Tanulmányom elkészítésénél a magyarországi mestereket vettem számba.

Ez annyit jelent, hogy a magyar mesterek közül mindazok szerepelnek akiknek működéséről bizonyítható értesüléseim vannak.

Szűkítenem kellett értelemszerűen a magyar hangszerkészítők csoportját és így a felsorolásban csak azok szerepelnek akik vonós hangszerek készítésével foglalkoztak.

A megállapított árak hegedűkre vonatkoznak, míg a többi hangszerekre ér­

vényes átszámításra a mellékelt tanulmány ad útbaigazítást.

A felsorolás első sorában a mesterek neve, a második sorban az illető mester működési ideje és területe szerepel. Természetesen abban az esetben ha ezek valamelyike ismeretlen, úgy kérdőjel áll az adat helyén. Előfordulhat, hogy valamennyi adat szerepel, míg más esetekben több is hiányozhat. Külön sorban szerepel a hegedűre vonatkozó ár (minden esetben forintban). Megjegyzem, hogy az árak ebben az esetben is a kereslet kínálat törvényeinek vannak alávetve, bár sok egyéb módosító tényező is közrejátszhat egy-egy vételár kialakulásában. Az itt közölt árak átlagokat képviselnek és minden esetben jól megőrzött hangsze­

rekre vonatkoznak, melyek kielégítik az alapvető szakmai előírásokban foglalt követelményeket. Ezek részletes elemzésére a tanulmányban kitértem.

Végül meg kell említenem, hogy a jelen tanulmány mind tartalmában, mind terjedelmét illetően az első magyar nyelvű összefoglaló e területről. A korábban megkezdett dolgozat (1970-71) csak kísérletnek volt tekinthető és terjedelme is messze elmaradt ettől a munkától. A magyarországi hegedűkészítők még soha­

sem szerepeltek ilyen átfogó egységben. Nyilvánvaló, hogy az első lépések meg­

tétele okozza a legtöbb nehézséget és sok buktatót tartogat Ezeken most túl vagyunk. A további munkámhoz azok segítségét kérem, akik maguk is fontosnak

tartják, hogy a magyarországi hegedű készítés története jelentőségéhez méltó feldolgozásban váljék megismerhetővé.

A vonós hangszerek áralakulásának jellem ző sajátosságai

Kétségtelen tényként állapíthatjuk meg, hogy a vonós hangszer-kereskedelem­

ben az olasz eredetű hangszerek keresettsége és elismertsége minden más nem­

zetiségű alkotás felett áll. Amati, Stradivari, Maggini, Guarneri és a többi klasszi­

kus olasz mester olyan tekintélynek örvend napjainkban is, hogy Cremona és más olasz városok mesterei hangszereiket a többi mesterek munkáinál lényege­

sen magasabb áron és nagyobb számban hozhatják forgalomba. Az említett hang­

szerkészítők és rajtuk kívül sok más olasz mester valóban kiemelkedőt alkotott a hegedűkészítés klasszikus korszakában. Az általuk képviselt átlagos színvonal olyan magas, hogy azt csak néhány kivételes képességű mester érte el a többi orszá­

gok hegedűkészítésének története során. Mindezek elismerése mellett azonban nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy az olasz hegedűkészítést sem lehet az időtől függetlenül vizsgálni. Más kérdés ennek helyzete a 17-18. század­

ban, Cremona fénykorában és megint más a 19-20. században. A legjobb fran­

cia, magyar, cseh, angol és német mesterek fokozatosan elsajátították és alkal­

mazták a nagy olasz elődök elveit és módszereit, és ha a „Titok"-nak nem is jutottak birtokába, sok titkot megoldottak és eredményeikkel olykor túlszárnyal­

ták a későbbi olasz hangszerkészítőket. Ezeket a körülményeket figyelembe véve tehát nem szabad minden korból származó olasz hangszert értékesebbnek tarta­

nunk.

Jelentős tényező az árak kialakulásában a mester nemzetiségi hovatartozá­

sa. Az előbbiekben írtam már az olaszok helyzeti előnyéről, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mesterek hazai előnyeit sem. Minden országban magasabb árat érnek el a honi hangszerkészítők műveikért. (Talán a németországi viszo­

nyokat tekinthetjük „kötelező kivételnek", ahol a német mestereket általában ke­

vesebbre értékelik, mint más országokban.) Ennek magyarázata több okban rej­

lik. A hazájában dolgozó mester nevét a környezetében ismerik a legjobban.

Hangszereinek eredetisége a legbiztosabban állapítható meg otthon, és így a vevő nincs kitéve az e területen elterjedt hamisítások veszélyeinek. A muzsiku­

sok igényeit többnyire közvetlenül elégítheti ki a közvetlen személyes kapcsola­

tok eredményeként. Reklámtevékenysége, ismertsége, melybe e vonatkozásban nagyon sok tényező sorolható (élő muzsikusok véleménye, hangszereinek elter­

jedése, televízió, rádió, újságok, versenyek stb.) saját országában a leghatéko­

nyabb. Mindezek alapján természetesnek tűnik, hogy Magyarországon a magyar, Franciaországban a francia mesterek hangszerei általában magasabb árat érnek el mint idegenben. Kivételek azonban itt is vannak.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes országok hangszerpiacairi kiala­

kult árak jelentős eltéréseit Am int az egyes fogyasztási cikkek árai igen erősen eltérnek London, New York, Berlin vagy Budapest áruházaiban, ugyanígy nagy

136

különbséget tapasztalhatunk a műkincsek, a hangszerek árának alakulásában is.

Ezek az eltérések minden valószínűség szerint hosszú ideig fennmaradnak, füg­

getlenül az egyes valuták különböző átszámítási kulcsaitól. Nem lehet célunk e tekintetben az egységes árrendszerre való törekvés - hiszen ez az alapvető gaz­

dasági törvényeknek mondana ellent - de a régi magyar és külföldi hangszerál­

lományunk védelmében szükséges volt a túlzottan alacsonyan tartott hangszer­

árakat módosítva és az országból illegálisan kiszállított vonós hangszerek ki­

áramlását megakadályozandó az árak megállapításával is óvintézkedéseket ten­

ni.

A jegyzékben szereplő mesterek neve mellett átlagos árfolyamot tüntettem fel, ez azonban semmi esetre sem jelenti, hogy az egy készítőtől kikerülő vala­

mennyi hangszer azonos értékű. Minden alkotó kezéből származik egy első és egy utolsó instrumentum és a két végpont között több tíz vagy - hosszú term é­

keny élet eredményeként - több száz hangszer hagyja el ugyanezen mester mű­

helyét. Nyilvánvaló, hogy mindegyik más és más értékű lesz. Nem kívánom itt most részletesen elemezni az összetevők valamennyiét, de talán elegendő csak arra emlékeztetni, hogy két azonos tulajdonságokkal rendelkező fahasáb sem kerül felhasználásra, eltérőek az élet-, - és munkakörülményekből eredő viszo­

nyok, elkerülhetetlenek a fejlődés és hanyatlás korszakai, érezhetők a kísérletek eredményei és az eredménytelen próbálkozások kudarcai, a különleges alkalmak - kiállítások, versenyek, egyéni rendelések - megsokszorozott erőfeszítései, és

hol van még az a rengeteg aprónak tűnő momentum, amely végül meghatáro­

zóvá válik egy-egy nagy alkotás megszületésénél. Reménytelen vállalkozás len­

ne a felsorolás kísérlete.

Az egyes mesterek munkáinak értékelésénél azonban a felsoroltaknál még fontosabb tényeket is figyelembe kell vennünk. Közülük igen sokan nem is tö ­ rekszenek azonos értékű hangszerek előállítására. A tanulóknak, a zenekari mu­

zsikusoknak és a neves művészeknek minőségileg is eltérő igényeit igyekeznek annak megfelelő kínálattal kielégíteni és így bizony a gyári színvonaltól a mes­

term űig sok minden kikerülhet műhelyeikből. A reális értékelés tehát gondos szakértői tevékenységet igényel.

Nem kis szerepet játszhat a vonós hangszerek árának alakulásban a diva­

tok változása, az ízlés alakulása. Ez az egyéni vásárlók sajátos igényei tekinteté­

ben nem szorul magyarázatra, de tapasztalhatjuk ezt korszakonként, országon­

ként, sőt nemzetközi méretekben is. A. Stradivari és J. Stainer korában, a 17-18.

század fordulóján még nincsenek óriási hangversenytermek, a hang-ideál a f i­

nom, bensőséges kamara-hang. Ezidőtájt a két mester hangszerei egyaránt kere­

settek és megbecsültek. Azután változnak az idők, az ízlések, és napjainkban a nagy olasz hegedűiért a sokszorosát fizetik a művészek, műgyűjtők és múzeu­

mok. Ismeretes az a tény is, hogy népi zenekaraink muzsikusai a nagyobb han­

gú hangszereket jobban megfizetik, az ilyen instrumentumokat készítő mesterek köreikben megbecsültebbek, de még a hangszerek színe is döntő lehet ítéletük kialakításában. A m últ század elején tanulták meg világszerte J. Guarneri del Gesu nevét, napjainkban pedig egyre keresettebbek D. Montagna hangszerei.

Gyakran tapasztaljuk valamelyik nagy hegedűművész hatását az árak ala­

kulására. Ch. A. Beriot neve és művészete a 19. század közepe táján igen erősen hozzájárult a G. P. Maggini-kultusz felvirágzásához. Öle Bull hegedűje Gasparo da Salo nevét röpítette világgá, Niccolo Paganini óta egyre növekszik J. Guaneri hegedűinek népszerűsége. A muzsikusok azonban nemcsak ilyen értelemben já­

rulnak hozzá egy mester elismertetéséhez. A hangszerekhez kapcsolódó zenetör­

téneti érdeklősére számot tartó nevek a tárgyak tényleges árát is jelentősen mó­

dosíthatják.

A vonós hangszerek több vonatkozásban is értékelhetők. Ezek közül minde­

nekelőtt a hangjuk jelentős, de nem tagadható a művészettörténeti, zenetörté­

net, ipartörténeti jelentőségük sem. Természetesen, hogy míg egy gyakorló he­

gedűs esetében elsőrendűen a hang, az arányok, méretek és a forma bírnak jelentőséggel, addig a gyűjtemények főként az eredetiséget várják el. Ezen té­

nyezők tehát egy meghatározott hangszer vételénél a vevő kívánalmainak jelle­

gétől függően szintén módosíthatják az árak kialakulását. A felsorolt jellemzők részleges elemzésére a vonatkozó fejezetekben visszatérek.

A hangszerek állapota, az elhasználódás mértéke, az elvégzett javítások, az egyes részek összetartozó volta, a mesterjegyek, a régiség, a ritkaság és az esz­

tétikai hatás ugyancsak ármódosító hatással bírhat. Az élő mester, vagy az őt túléjő családtagok viszont maguk határozzák meg az eladási árakat, így a felso­

rolásban ezeket nem közöltem.

Meg kell még említeni a nemzetközi árak módosulása terén végbemenő általános folyamatokat. Ezek még akkor is jellemzőek, ha a korábban említett közvetlen összevetésre nincs is módunk. Az évenként világjelenségként tapasz­

talható áremelkedés, az Egyesült Államok szívóhatása és a műkincsek iránti fo­

kozódó érdeklődés következtében például 1960-1970 között, a vonós hangszerek árfolyama átlagosan 30-50%-kal emelkedett Európában. 1970-től további jelen­

tős emelkedés, majd 1990-től észrevehető csökkenés következett be az ismert változások. Ezen belül azonban a felsorolt tényezők nyomán néhány mester mun­

káit sokkal magasabb arányban értékelték át, mások viszont nem emelkedtek ilyen mértékben. Ez a körülmény némileg kétségessé teszi az évekkel korábban történt hangszer-eladásokról szóló értesülések (újság, cikkek, katalógusok, ár­

jegyzékek stb.) közléseit.

A vonós hangszerek minőségi jellemzői

A hangszerekkel szemben támasztott legfontosabb követelmény a jó hangzás.

Nem hanyagolható el az a benyomás, amelyet a hangszer megpillantásakor ér­

zünk, ha csúnyának ítéljük olykor már nem is vesszük szívesen a kezünkbe, eset­

leg a hang megítélésében is befolyásol e körülmény, mégis azt mondhatjuk, hogy a szép hang minden hegedűst elragad. A legtöbb vitát azonban éppen a szép hang fogalma eredményezi. A fizika rendelkezik megfelelő eszközökkel a

138

hang bizonyos vizsgálatára. Ezek az eszközök azonban költségesek, bonyolultak, nehezen hozzáférhetők és ha alkalmazásukra sor kerül is, az eredmény koránt­

sem olyan egyértelmű mint azt első hallásra gondolhatnánk. Az összehasonlítá­

sokra konkrét adatokat szolgáltat, de a hang megítélésében a szubjektív ténye­

zők szerepe igen jelentős. A hegedűs személye, hangképzésének egyéni jellege - ezen belül a jobb és a bal kéz szerepe - minden esetben más és más. A hallgatóság kora, neme, hangulata, a helyiség akusztikai tulajdonságai minden esetben eltérőek. Az időjárási tényezők - hőmérséklet, páratartalom, légnyomás, a napszak - valamennyi hatással van egy hangszer hangjára és természetesen a hegedűs teljesítményére is. Gyakori tapasztalat, hogy a jó hegedűs kezében min­

den instrumentum jól szól, míg másnál a legjobb mestermunka is reménytele­

nül gyenge minőségű hangot produkál.

Ezek után azt lehetne hinni, hogy nincs olyan ismérv melynek alapján szak­

szerű véleményt lehetne kialakítani a vonós hangszerek hangjának megítélésé­

ben. Úgy vélem azonban, hogy ha egy hangszer könnyen megszólaltatható, va­

lamennyi képezhető hangja egyenletes, mellékzörejektől mentes és megfelelő vivőerővel rendelkezik, úgy eleget tesz egy jó mestermunkával szemben támaszt­

ható akusztikus igényeknek. A hegedűsök elvárásai nem minden esetben talál­

koznak a felsorolt ismérvekkel, hiszen van olyan művész aki jobban szereti a nehezebben megszólaló hangszereket, mások előnyben részesítik azokat melyek húrjainak hangszíne karakterisztikusabb. Ez azonban ismét a nagyon eltérő egyéni ízlés területére vezet, amely az általános értékelés során elhanyagolható. Nem várható el egyetlen mestertől sem, hogy egyetlen hangszerében eleget tegyen a legkülönbözőbb egyéni elképzeléseknek, a világos és sötét hangszín iránti igé­

nyeknek, a lágy és acélos jellegnek, az egyenletes és húronként eltérő karakterű hang kívánságának. A jó mester azt tudja, hogy mit tegyen hangszerével az egymásnak ellent nem m ondói igények kielégítésére. Tud két egymáshoz na­

gyon hasonló hangú instrumentumot készíteni eltérő jellegű fából. (Természete­

sen mindkét esetben hangszerkészítésre alkalmas fáról lehet csak szó.)

Azt is meg kell állapítani, hogy olykor a gyári sorozatban előállított hang­

szerek között is található jó minőségű hang. Egyes üzemek lényegében erre alapítják módszerüket, amellyel a készítés bizonyos szakaszaiban osztályozzák a szériában készülő hangszereiket hangjuk alapján.

Végül nem hanyagolható el a hangra gyakorolt hatosát tekintve a vonó, a gyanta, a húrok minősége, a gerenda, a lélek és a láb méretezése, illetve beállí­

tása és anyaga sem. Ezek megemlítését azért kell szükségesnek tartanunk, mert az évek során éppen ezek a szinte állandóan változó tényezők, amelyek a leg­

jobb hangszerek hangját is eltorzíthatják és téves következtetésre vezethetnek.

A mesterek munkájának megítélésében igen jelentős segítséget nyújt hang­

szerük hangja mellett, a külső megjelenési forma, a részletek összhangja és kidolgozása, a lakk minősége, színe és felhordásának módja. Különösen jellem­

ző a csiga vonalvezetése, formája és arányai, az FF-ek elhelyezése és metszése, a berakás gondossága, a sarkok kialakítása, valamint a hangszer plasztikája. Fontos támpontot nyújthat továbbá a felhasznált anyagok (fa, lakk, színezékek) minősé­

gi vizsgálata. Végül segíthet ítéletünk kialakításában a méretek szakszerűségé­

nek, arányainak vizsgálata is.

A külső megjelenési forma mindenekelőtt a mester ízlésére utal. A vonós család szűk szakmai értelemben vett formái tulajdonképpen már hosszú évszá­

zadok - a neves olasz mesterek kora - óta változatlanok. G. P. Maggini, N.

Amati, A. Stradivari, J. Guarneri művészete és nagysága nemcsak abban rejlik, hogy kiváló hangszereket készítettek, hanem még inkább abban, hogy új utakat kerestek, új formákat teremtettek és hogy lényegében kialakították a ma ismert klasszikus hegedű általánosan elfogadott formáját. A ma élő mesterektől nem várjuk - a nemzetközi versenyszabályok kifejezetten tiltják - hogy új formákat keressenek, ők az ismert, hagyományos úton kell járjanak. A belső konstrukció a modern húrok kifejlődésével jelentős módosuláson ment át - a hanggerenda ma hosszabb, a mensura ugyancsak nagyobb lett, a nyak előállása erősebb - apróbb részletek kialakításánál is tapasztalható némi változás - ugyancsak a na­

gyobb hang igénye eredményez valamivel erőteljesebb méretezést (felső, -alsó tőkék). Olykor a végigfutó kávaerősítő lécek, a süllyesztett alsó nyereg, az FF-ek alsó nyelvének módosítása alakjában csapódik le a hosszú évek sérült hangsze­

rei javításának tapasztalata. Az újabbkori mesterek tehát a korábbi formák sze­

rint dolgoznak, mégis sok más lehetőség adódik számukra művészetük igazolá­

sára. A részletek alig észrevehető megváltoztatása gyakran az egész műnek más jelleget adhat. A legnagyobb mesterek élnek is ezekkel a lehetőségekkel és mun­

kák százait adhatják ki kezeik közül azonos klasszikus formák felhasználásával, amelyek mégis valamennyien egyediek és alkotójuk egyéni jellegzetességeit is magukon viselik.

A hangszerek kidolgozottsága, a belső munkák szakszerű és gondos elvég­

zése jellemző a korokra, országokra és az alkotókra. Napjainkban talán legin­

kább ez árulkodik a gyári hangszerekről. A belső kidolgozás elhanyagolása a gyorsabb előállítást teszi lehetővé, hiszen a finomítás munkafázisai olykor sok­

kal több időt igényelnének, mint a kidolgozáshoz szükséges alapműveletek. Más­

részt hasonló jelenséggel találkozunk a 16-17. században, sőt gyakran későbbi olasz mestereknél is. Tehát az elnagyolt famunkák olykor a gyári jelleget, más­

kor a korabeliséget bizonyíthatják. Hogy az elnagyoltság, vagy éppen a művészi nagyvonalúság mikor miben jelentkezhet, nehezen felsorolható. Gyakori, hogy a szimmetrikus részek - a csiga két oldala, a két FF, az oldalbevágások, a két váll - nem egyformák. Egyes mesterek azt vallják kifejezetten, hogy bizonyos aszim­

metria a hangszerépítés tudatos mesterfogása, és nem feltétlen a hanyag mun­

ka következménye. Méreteik, elhelyezésük, alakjuk többé-kevésbé eltér, előfor­

dulhat, hogy még a saroktőkék is hiányoznak, a kávaerősítő lécek mindegyike más és más profilú, a kávák rajza rendszertelen, esetleg elütő anyagból van a hát, a csiga és a kávák, a vésőnyomok nincsenek eldolgozva (néha nemcsak a hangszer belsejében hanem még a csigán sem) és mégis milyen csodálatosan szép tud lenni egy korabeli olasz hangszer mindezen elnagyoltság ellenére is.

Hasonló óvatosságra van szükség a berakólécek vizsgálatánál. Napjainkban az üzemek rendszerint ezt is megtakarítják a munkafolyamatok során, és

gyak-140

ran csak ráfestik hangszereikre a két fekete csíkot, utánozva a berakólócet. Ugyan­

csak találkozhatunk ezzel a jelenséggel régi hangszereken is. Előfordul, hogy beégették, máskor csak egy kissé kivésték, de az is előfordul, hogy a háton semmiféle berakást helyettesítő díszt nem használnak.

A lakkozás szerepéről, a „titkáról" talán a legtöbbet vitatkoztak a m últ szá­

zadban. Napjainkban sem ültek el teljesen a felkavart viharok, de a jól képzett szakemberek végül is megtanulták, hogy a jó lakk csupán egyetlen tényező a sok ismeretlen között és bár elhanyagolása nem engedhető meg, egyedül a lakk nem pótolja a többi feltételt. Néhány alapvető kérdés ismerete nagy segítséget adhat vizsgálatainkban. A legnehezebb olajos alapanyagú lakkal dolgozni, szára­

dása sokkal több időt vesz igénybe, mint a szeszes lakkoké, tehát olcsóbb hang­

szerek gyártásánál kerülik az alkalmazását. Feltűnő tulajdonsága, hogy a szára­

dás során apró - szabad szemmel sokszor alig, vagy egyáltalán nem látható - repedések keletkeznek a felületén. Hasonló ez az olajfestmény hajszálvékony - vastagabb olajfesték réteg esetén vastagabb - töredezett vonalú repedéseihez.

A nagy olasz mesterek még nem ismerték a sellakot, így ennek használata egy­

értelműen a későbbi eredetre utal. Átlakkozás, felújítás is magyarázhatja az ilyen jelenséget.

Különösen a bécsi és részben a pozsonyi mesterek munkáinál találkozha­

tunk az enyves alapra felhordott lakk-technikával. Ez az eljárás viszonylag könnyen felismerhető a lepattogzás miatt. A hiányzó lakk-réteg nem a koptatás következ­

tében előálló egyenletesen megvékonyodott, ledörzsölődött felületek élesen el nem határolható hatását kelti, hanem éles körvonalú letöredező, merev üveges repedezésű hiányok formájában jelentkezik.

Legnehezebb egyenletes, világos színekkel lakkozni. A vékony rétegekben felhordott, lecsorgásoktól mentes, áttetsző és a fa rugalmassági tényezőihez leg­

jobban alkalmazkodó lakkot tekinthetjük ideálisnak. Ilyen volt a híres cremonai lakk, amely napjainkban már csak ritkán található meg néhány szép hangszeren, s amelynek érett tajtékos selymes fényét, rugalmasságát annyian kutatták hosszú évtizedeken át és „titkának" megismerése ma is kísérletezgetések végtelenjébe űzi amatőrök és professzionisták százait.

A hangszerek jellemzőit a felhasznált faanyag minősége döntően befolyá­

solja. Jó hangszert csak a hangtani követelményeknek megfelelő fából lehet ké­

szíteni. E témában nagyon sok könyv és tanulmány látott napvilágot és elmond­

ható, hogy a szakmát valamennyire ismerők tábora az alapkérdésekben egyet­

ért. Bár a kérdés részletesebb megvilágítása jóval bővebb teret igényelne, annyit leszögezhetünk, hogy a tetőhöz szükséges fenyőfát sugár-irányban kell hasítani, (tortaszelet-szerűen) nem lehet csavarodott - a hasítás felülete tükörsima - elég idős legyen a fa, hogy sugara a fél hangszer szélességet bőségesen kiadja és végül megfelelő szárazságot érjen el. A fa szakszerű döntése sem elhanyagolha­

tó. A döntés utáni kezelés, szárítás és felhasználás terén már sok vitatható állás­

tó. A döntés utáni kezelés, szárítás és felhasználás terén már sok vitatható állás­

In document Dr. ERDÉLYI SÁNDOR (Pldal 154-171)