„Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is küldi a szép dalokat."
Janus Pannonius1
Beszélhetünk-e magyarországi hegedűkészítésről? Volt ilyen e korban Magyaror
szágon? Volt-e magyar hegedű? Indokolt-e egyáltalán a magyar hegedű történe
téről, a magyarországi hegedűkészítés történetéről említést tennünk?
Eljutottak-e a könyvekhez hasonlóan a dalok és énekek mellett a hegedűk is Pannóniába, s ha igen, kik és milyen hegedűket faragtak nálunk? Voltak-e a magyarországi hegedűkészítésnek olyan mesterei, akik színvonalas alkotásaikkal segítették a magyarországi zenei életet s a későbbi századokban a magyar hege
dűművészet nagyjait és kicsinyeit?
Azt talán nem kell bizonyítanunk, hogy hegedűművészeink, hegedűpedagó
gusaink koronként valóban világhírűek voltak. Bőhm József, Hauser Miksa, Re
ményi Ede, Huber Károly, Joachim József, Auer Lipót, Hubay Jenő, Bloch Jó
zsef, Flesch Károly, Vecsey Ferenc, Zathureczky Ede2 neve az egykori Magyaror
szág határain túl is elismert.
Velük együtt Cinka Panna, Bihari János, Boka Károly, Patikárius Ferkó, Fá
tyol Károly, Bunkó Ferenc, Sárközi Ferenc, Radics Béla, Magyari Imre3 hegedűjá
téka is messze földön híres volt. Feltételezhető, hogy mindez hatástalan volt a magyarországi hegedűkészítésre? Elképzelhető, hogy a magyar hegedűkészítés mesterei m ellett nem jö tt létre és nem fejlődött ki a magyar hegedűkészítés
1 Janus Pannonius (1434-1473). A részlet a Kardos Tibor vál. és szerk. „Janus Pannonius versei" c. kötet 175. oldaláról származik. Fordította Berczeli Anzelm Károly. (Budapest, 1978.) 2
Bőhm József hegedűművész és pedagógus (1795-1876), Hauser Miksa hegedűművész (1822-1887), Reményi (Hoffmann) Ede hegedűművész (1828-1898), Huber Károly hegedű- művész, zeneszerző és pedagógus (1828-1885), Joachim József hegedűművészés pedagó
gus (1831-1907), Auer Lipót hegedűművész és pedagógus (1845-1930), Hubay Jenő hege
dűművész, zeneszerző és pedagógus (1858-1937), Bloch Jenő pedagógus (1862-1922), Flesch Károly hegedűművész és pedagógus (1873-1944) Vecsey Ferenc hegedűművész (1893-1935), Zathureczky Ede hegedűművész és pedagógus (1903-1959).
3
Cinka (Czinka?) Panna, híres hegedűsnő (1711-1772), Bihari János zeneszerző-hegedűs (1764-1827), Boka Károly cigányzenész (1808-1860), Patikárius (Dudás) Ferkó cigánymuzsi
kus (1827-1870), Fátyol Károly cigány gordonkás (1830? 19347-1888), Bunkó Ferenc cigány- prímás (1814? 18137-1889), Sárközi (Gárdonyi) Ferenc cigányprímás (1840-1860-as évek
ben), Radics Béla cigányprímás (1867-1930), Magyari Imre cigányprímás (1899-1940).
mestereinek méltó nemzedéke? Nem hiszem, hogy ezt józan ésszel bárki való
színűnek tarthatná. Hiszen esetünkben nem egy-kót kiváló művészről vagy né
hány világjáró cigánymuzsikusról van szó, hanem több nemzedék sok évtizedes - az évszázadot is meghaladó - folyam atos és tegyük hozzá, a világszínvonalhoz mérten is kimagasló tevékenységéről vannak megbízható adataink. Nem te kin t
hetjük véletlennek, hogy ezek után a közelmúltban drámai erővel vetődött fel a kérdés: „Hol vannak a magyar vonósok?"4 De talán még a szakmabeliek előtt sem ism ert, hogy már jóval korábban fogalm azódott meg a hasonló kérdés; hol vannak a magyar hegedűkészítők?
Az 1950-es óvek végén Reményi László egy Garay Györgyhöz5 írt válaszá
ban így foglalta össze véleményét a magyarországi hegedűkészítós akkori hely
zetéről: „Mindenekelőtt le kell szögeznem azt a tényt, hogy jelenleg m ár nem is hanyatlásról hanem tökéletes megszűnéséről van szó, egy olyan m élypontról, am ely a magyar hegedűkészítés két és félszázados dicsősége alatt sohasem fo r
d u lt elő..."
„Ez a művészi iparág ... hazánkban a m últ század második felében élte fénykorát, de még a század első felében is világhírnévnek örvendett. Virágzó műhelyek működtek, melyekből kitűnő mestermunkák kerültek ki. Hanyatlása a II. világháború után kezdődött és az ötvenes évekkel úgyszólván teljesen meg
szűnt."6
Nem lehet feladatunk ehelyt mérlegelni a jelenlegi helyzetet Változásokat m inden bizonnyal kimutathatunk. Itt most sokkal inkább azt látjuk indokoltnak, hogy megvizsgáljuk, jogos-e a magyar hegedű történetéről beszélnünk, van-e sajátosan magyar hegedű, s ha igen, milyen jelentős állom ásairól tudhatunk m ár jelenleg is, valam int milyen feladatok hárulnak ránk - az utódokra - a to vábbi kutatások során? Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ezeket a vizsgálódásokat helyettünk senki nem fogja elvégezni vagy, ha mégis, nem lesz feltétlen kedve
ző az eredmény.
Nem kívánjuk semmi esetre sem úgy feltüntetni a magyarországi hegedű
készítés eredm ényeit, mintha az a sajátos európai fejlődéstől gyökeresen eltérő, annak eredm ényeit semmiben sem hasznosítható, teljesen önálló fejlődési pá
lyát járna be. Rangsorolni, értékrendet felállítani sincs szándékunkban. A m ire vállalkozunk, mindössze annyi, hogy lépésről lépésre megvizsgáljuk művelődés- történetünk egyes korszakait, amelyekben jelentős - a magyar hegedű története szempontjából jelentős - események következtek be tárgyunk - a magyarországi hegedűkészítés - történetében. Nyilvánvaló, hogy egyaránt hibás a hegedűjáték
4 Strém Kálmán: Hol vannak a m agyar vonósok? (Budapest, 1977.)
Reményi László neves m agyar hegedűkészítő (1895-1964), Garay György hegedűművész 1949-1961 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára.
e
A levélváltásra egy laboratórium felállításának tervével kapcsolatosan került sor. Ebben a hegedűk vizsgálatára is sor került volna. A levél másolata e dolgozat szerzőjének tanulm á
nyában található. (Erdélyi Sándor: A Reményi cég története, Budapest, 1974.; M T A Zenetu
dom ányi Intézet Kézirattár).
58
történetét a hegedűkészítés nélkül, mint ez utóbbit a hegedűművészettől függet
lenül tárgyalni. Ezért, bár elsősorban a hegedű készítésének jeles állomásait kí
vánjuk - bár vázlatosan - számbavenni, mégis, alkalmanként kiegészítjük azt a magyarországi hegedűművészet vagy a hegedűpedagógia tettenérhető kapcso
lataival, hatásaival is.
A magyar hegedű története, így mind a hegedűművészet, mind a hegedűpe
dagógia, mind pedig a hegedűkészítés történeti vonatkozásait magában foglalja, s bár bizonnyal sokkal több jeles napot is felsorakoztathatnánk, mondanivalónk igazolására bizonyára ennyi is elegendő lesz. Néhány korábbi írásunkban7 már megkíséreltük a kérdés fontosságára felhívni az illetékesek figyelmét, de be kell látnunk: szinte eredménytelenül. A művészi iparág, amely az előbbi idézet sze
rint „az ötvenes évekkel úgyszólván teljesen megszűnt", hovatovább azt már a régebben és méltán kivívott jogát is elveszíti, hogy lexikonaink legszerényebb szócikkei között szerepeljenek.8
Jelen írásunk terjedelmi koriátai nem engedik meg, hogy a címadó hegedű hangszerünk fejlődésének történetét áttekintsük, így kiindulásul fogadjuk el egy húros-vonós hangszer értelmezésű „hegedű-szerű" instrumentum szerepelteté
sét. Erről a formáját, technikáját, húrjainak számát stb. gyakran váltó hangszer
ről annyit azonban mégis állapítsunk meg, hogy funkciói sokkal állandóbb jelle
gűek voltak. Ezeknek a hangszereknek, bármilyen neveket is kaptak az őket al
kalmazó társadalmakban, szerepük többnyire nagyon hasonló. A születéstől a halálig kísérik a társadalom egyes tagjainak életét, ünnepségek kísérői, a hata
lom jelképei, a túlvilág ismeretlen lényeinek s mindennapok nagyon is hétköz
napi szereplőinek egyaránt varázsszerei és munkaeszközei. Mindezt jól tudjuk a régi történeti népekről szóló feljegyzésekből, mind a néprajz számtalan írásából.
Azt azonban meglehetősen gyakran kétségbevonták, hogy mif magyarok is szé
les körben használtunk hangszereket már a honfoglalást megelőzően is, ami pedig a „h e g e d ű it illeti, éppen az újabb időkben vált kérdésessé a korábban
még hangoztatott „ősi magyar mivolta".
Azt világosan kell látnunk, hogy a modern értelemben használt hegedű szavunk és tárgyunk csak számunkra ilyen egyértelmű, mivel mind a szó - és nemcsak a magyar nyelv hegedű szava mind maga a hangszer állandó válto
zásban volt és ma is állandóan változik. Hogy ez a rövid emberöltő során nem mindig válik nyilvánvalóvá, az könnyen lehetséges. De ha nem megyünk sokkal messzebbre vissza, mint Comenius ismert könyvének, az „Orbis pictus"-nak9 el
7 Erdélyi Sándor: Hozzászólás Strém Kálmán írásához. Budapest, 1977. (Az idézett kötetben) ,A vonós hangszerek bírálata és értékmeghatározása". In*. A hegedű. Budapest, 1982.
156-170.
8 A Szabolcsi Bence - Tóth Aladár szerk.: Zenei lexikon (Budapest, 1931.) és annak átdolgo
zott 1965-ös kiadása még több magyar hegedű készítőt is felsorolt, közöttük természetesen elsősorban Nemessányi Sámuel munkásságát is értékelte. Az új kiadású Brockhaus-Riemann:
Zenei lexikonban (Budapest e.n.) egyetlen magyar hegedökészítőnek sem jutott hely.
9 Johannes Amos Comenius (1592-1670): Orbis sensualium pictus c. kötetét még sárospataki tartózkodása alatt állította össze s néhány részletét itt ki is nyomtatta.
ső megjelenése (1658)10 vagy esetleg azt megelőzően Praetorius: Syntagma musicum l- lll.11 (II. 1618)12 köteteinek kinyomtatása koráig, az ábrák nyilvánvaló bizonyítékot szolgáltatnak a vonós hangszerek sokféleségéről, változataik nagy számáról13.
Ez Európa-szerte jellemző volt, s erről tanúskodik a Magyarországon ki
nyom tatott „Orbis pictus" is.14 Természetesen jelentősen eltérnek a magyaror
szági viszonyok az 1600-as években a korábbi évszázadokétól. Ez bizonyos meg
határozott társadalom vizsgálatánál bizonyára így van, s nem lenne helyes óvat
lanul visszavetíteni a zenei élet jelenségeit sem a korábbi időszakokra.
Nem lenne kisebb azonban a tévedésünk akkor sem, ha gyökeresen eltérő körülményeket állítanánk napjaink vagy az elm últ évszázadok jelenségeinek he
lyébe. Az emberi társadalmak ugyanis egyaránt számtalan példát szolgáltatnak mind a megőrző, mind a változtató hatásokra. És ha esetünkben mindezt a „he
gedű" alkalmazására és megjelenési formáira vonatkoztatjuk, ugyancsak felfe
dezhetjük ezt a kettősséget. A hangszer átalakulásában inkább a változás, funk
cióiban viszont inkább az állandóság dominál. Igaz, hogy viszont jelentkeznek teljesen új funkciók is, és fellelhetők szinte változatlan hangszertípusok is a nép
zenészek változatos magakészítette hangszerei között.15
A magyarság sajátos története magyarázhatja, hogy több más történel
m i-társadalm i jelenségünk vizsgálatához hasonlóan zenei m últunk egyes kérdé
sei tárgyalásánál is időnként a ló jobb vagy bal oldalán találjuk magunkat. N yil
vánvaló azonban, hogy a történelemben - s így a zenetörténetben - egyetlen ok s egyetlen magyarázó elv nem lehet elegendő, akkor sem, ha az finnu gor és akkor sem, ha török eredetű. Ez mindenképpen érvényes a hangszereinkre s így a magyar hegedűre is. A honfoglalást megelőző vándorlások és a Kárpát-me- dence népeinek a magyarok honfoglalását megelőző története legalább olyan
10 Comenius idézett művének első teljes kiadása Nürnbergben jelent meg latin és német nyelven.
11 Michael Praetorius (Schulthess), (1571. v. 1572-1621) német zeneszerző JSyntagma musicum"
címen 4 kötetre tervezett művéből 1614-1620 között 3 kötet jelent meg W ittenberg, illetve Wolfenbüttel kiadási hellyel.
12Praetorius idézett művének II. kötete 1618-ban W olfenbüttelben jelent meg, s a második kiadásra m ár a következő évben sor került Ez a kötet a korabeli hangszerekkel foglalkozik és tartalmazza azok részletes rajzát is.
13Az ábrák között egyaránt megtalálhatjuk a lyrákat, violákat, hegedűket és a barytont is.
14Comenius művének különböző kiadásaiból mind a hegedűféléket, mind a violaféléket ki
mutathatjuk, minden valószínűség szerint attól függően, hogy az adott kiadó működési területén melyik hangszerféleség volt ismertebb.
15Az új funkciók közé tartozik többek között a hegedű zenekari, majd szólóhangszerként való alkalmazása. Az ikonográfia és néprajzi kutatások pedig ugyanakkor egyaránt felmutatnak koronként és népenként újra meg újra jelentkező hangszertfpusokat.
60
fontos kérdésünk tárgyalásánál, mint az egyház - de legalábbis a keleti és nyu
gati mindkét egyház! - szerepének hangsúlyozása. Hogy ez mennyire így van, talán mi sem igazolhatja jobban, mint I. István I. törvénykönyvének két részlete:
„És mivel minden nép saját törvényei szerint ól, ezért mi is, Isten akaratá
ból országunkat igazgatván, a régi és új császárok példáját követve, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára: miképpen éljen tisztességes és békés élete t/' 16 De mivel az átvett minták csak nagyon lassan válhatnak általá
nossá, ezért: „azok, akik az istentisztelet hallgatására a templomba menvén, ott a misék szertartása alatt egymás közt mormognak és másokat zavarnak, haszon
talan történeteket mesélgetve és nem figyelve a szent olvasmányokra és a lelki táplálékokra, ha idősebbek, dorgálják meg őket és gyalázattal űzzék ki a tem p
lomból, ha pedig fiatalabbak és közrendűek, e nagy vakmerőségükért a tem p
lom előcsarnokában mindenki szeme láttára kötözzék meg, s ostorozással és hajuk lenyírásával fenyítsék meg őket.17 A régi, megszokott s az új átvenni szán
dékolt nyilvánvaló ütközése jelentkezik itt a törvényekben. Ugyanezt érhetjük azon
ban tetten Anonymus: „Gesta Hungarorum"-ának18 bevezető sorai között is: „Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó éneké
ből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog vol
na."19 Nem kevesebbet tudhatunk itt meg, mint hogy létezett egy népinek ne
vezhető - feltehetően amatőr egy szakszerűbb - többé-kevésbé hivatásos - és egy tanult-professzionista - mese (legenda) történelemszerző társadaiom/réteg/
egyén, aki, illetve akik tulajdonképpen ugyanazt a tevékenységet folytatták - ugya
nazt a funkciót látták el csak éppen a hozzáértés különböző fokain.
Ebből ugyan csak a funkciót és a különböző művelődési rétegeket fejthet
jük fel, de Anonymus segít a kor zenei szokásainak némi megvilágításában is. A honfoglalókról és vezérükről. Árpádról ezt írja: „Ott lakomáztak mindennap nagy vígan Attila király palotájában, egymás mellett ülve. Mind ott szóltak szépen összezengve a kobzok meg a sípok a regösök valamennyi énekével együtt,"20
A különböző művelődési rétegződés mellett itt már a hangszerekről is szó van, mégpedig mind a húros, mind a fúvós hangszerekről. Nem állíthatjuk, hogy itt hegedűről lenne szó, bár az eredeti „cytara" hangszer nyilvánvalóan többféle
16I. István I. törvénykönyve (Előszó a királyi törvényhez) 1001 körül. In: Lederer Emma szerk.
„Szöveggyűjtemény Magyarország történetéhez tanulmányozásához" I. (Budapest, 1964.) 16, oldal
17 Uo. 20. oldal
18Anonymus: Gesta Hungarorum (Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről) Pais Dezső ford. (Budapest, 1977.)
19 Uo. 77. oldal 20 Uo. 120. oldal
■
értelmezést is lehetővé tesz.21 M indamellett nem szükséges a hangszer ponto
sabb leírása, hiszen a korábban vélt álláspont, melyszerint: „Amikor a magyarok a IX. század végén Ázsiából Európába költöztek, nincs kétség aziránt, hogy kez
detben nem használtak más hangszereket, m int az ázsiaiakat. Az ázsiaiak hang
szerei pedig leginkább fúvók (flatilia), illetőleg olyanok voltak, melyek a száj segítségével adtak hangot, m int a kürtök (Buccinae), sípok (Tybiae), a doromb(?) (csörgettyű) sistrum"...22 Ellene szól ennek a megállapításnak az a legenda-rész- let is, am ely szent István haláláról tudósít, illetve az a több változat is, amely részben István, részben szent László halálával foglalkozik.23 A fennm aradt töre
dékek - eddig jószerével elkerülték zenetörténészeink figyelm ét - minden kétsé
get kizáróan hangszeres zenéről tudósítanak ós közülük több is „cythara" meglé
tére utal. Nem szükséges itt a hangszert részletesen és pontosan meghatároz
nunk ahhoz, hogy megállapítsuk: ez mindenképpen húros hangszert jelölhetett.
Meg kell jegyeznünk, hogy Pray György is utal az előbbi idézet végén ilyen
féle hangszerekre, amikor ezt írja: „... és szerfölött kevés volt azoknak száma, (ti.
hangszereknek - ES.), melyeken kézzel szoktak játszani..."24, de részben a „szer
fö lö tt kevés", részben a feltétlen ázsiai eredet - az átvevő magyarok szempont
jából - legalábbis vitatható.
A Kr.u. 870 tájáról tudósító Dzsajháni bokharai tudós és állam férfi ugyanis arról ír,25 hogy a M.D2S.GH.R-OK (magyarok - ES.)26 „meg-megrohanják a szlá- vokat", „állandóan portyára mennek a szlávok ellen"27, majd ugyanezekről a szlá- vokról viszont: „Különbözőfajta lantjaik, tamburáik ós furulyáik vannak. Furulyáik
21A cytara, chytara stb. fordítása során mind a koboz, mind a lant, mind a hegedű (hegedű, hegedő, hegedő stb.) szerepeltetése megtalálható. Az egészen tarthatatlan mandolin, gitár és citera fordításokat nem is részletezve nyilvánvaló, hogy a szövegek magyarítói többnyire az irodalmi igényeknek igyekeznek eleget tenni s közben háttérbe szorul a történeti (zene- történeti) hűség. További - nem is csekély - feladat a konkrét szövegek alapos megvizsgálá
sa után kísérletet tenni a hangszertípus valószínű fajtájának megállapítására.
22Pray György leveléből részlet. Idézi Legány Dezső: A magyar zene krónikája (Budapest, 1962. 15.)
23Emericus Szentpétery ed. Scriptores rerum hungaricarum... I-II. (Budapest, 1937., 1938.) 24 Pray György leveléből részlet. Idézi Legány Dezső: A magyar zene krónikája (Budapest,
1962. 15.)
25Dzsajháni a Kr. u. 920 körül élt és írta meg részletes arab nyelvű történeti munkáját, m ely
ben a honfoglalás előtti magyarság legrégibb ilyen jellegű leírása szerepel. Az eredeti szö
veg nem maradt ránk. A hivatkozott részletek Ibn. Rúszta írásából származnak, melyeket gyakran szó szerint vett át az eredeti forrásokból. Valamennyi részlet megtalálható a Győrffy György által sajtó alá rendezett: ,A magyarok elődeiről és a honfoglalásról" (Kortársak és krónikások híradásai) c. kötetben. (Budapest, 1986.) 84-94. oldal.
26 Uo. 88. oldal 27 Uo. 89. oldal
62
két könyök hosszúak, lantjukon nyolc húr van."28 Aligha feltételezhető, hogy ilyen körülmények között a magyaroknak ne lettek volna húros hangszereik. Mind
emellett azt is tudjuk, hogy a magyar nyelvben a hegedű szó a jelenlegi ismere
teink szerint már 1394-ben megjelenik a „Stephano Hegedűs" személynévben,29 ezt követően pedig rohamosan terjed, míg 1520-ig összesen 46 ilyen nevű sze
mélyt mutathatunk ki30, amely csupán a síposok mögött marad el (85) de messze megelőzi a lantosokat (29), a dobosokat (25) vagy a trombitásokat (6) nem is beszélve a kobzosokról, akik összesen 4 alkalommal mutathatók ki a kelet-ma
gyarországi muzsikuskategóriák között. Az egész országra vonatkozóan 1526-ig 127 hegedűs szerepel, az összes muzsikusok között 24,3%-kal!31 S ha mindeze
ken túl az igen gyér 1370 előtti adatokat vesszük szemügyre, a húros hangszerek ott is 28,6%-kal szerepelnek.32
Ha valakit nem győztek volna meg az oklevelek adatai, annak felsorakoztat
hatjuk a művészettörténeti emlékeinket, amelyeken már a 1 1. század tájáról fo lyamatosan megtalálhatjuk a húros, de szinte a kezdetektől már a húros-vonós hangszereket is.33
Lényegében ugyanerről tudósítanak az első magyar nyelvű irodalmi alkotá
sok is.34 Am i pedig a törvénykezést illeti, se szeri, se száma a hegedülést tiltó rendeleteinknek. Az Érdy-kódex például az előbb említett, szent István halálát követő tilalmakról így ír: „Magyarországon minden rendbeliek: nemesek, nemte
lenek, szegények, gazdagok, hegedülést, sípolást, dobolást, táncot megtiltottak lenni."35 De Besztercebánya is már 1550-ben megtiltja, hogy trom bitát, dobot és hegedűt használjanak a mennyegzőre invitáló ceremóniáknál.36 Mindezek arra utalnak, hogy Magyarországon a honfoglalást követően széles körben elterjedt volt a húros hangszerek használata, bár természetesen nem beszélhetünk ebben a korban a mai értelemben használt, modern hegedűről.
28 Uo. 94. oldal
29A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Budapest, 1970.)
30Itt is megköszönöm dr. Kubinyi Andrásnak, hogy kutatási eredményeit felhasználásra ren
delkezésemre bocsátotta. „Adatok a középkori magyarországi népi muzsikusok földrajzi el
helyezkedéséhez és társadalmi helyzetéhez" c. kéziratából.
31 Uo. 27-28. oldal 32 Uo. 25. oldal
33A pécsi székesegyház hangszeres szoboralakjai, szent Erzsébet imádságos könyvének mi- matúrája, a lőcsei és rimabrézói hangszeres freskók, a Suky-kehely hangszeresei a 11. szá
zadtól folyamatosan megjelenítenek vonós hangszereken játszó alakokat.
34A Sztárai Mihályról szóló hagyomány, Tinódi Lantos Sebestyén és llosvai Péter versei, valamint több „Hegedűs" nevű szerző hátrahagyott írása igazolja állításunkat a Régi Ma
gyar Költők tára oldalain (Budapest, 1980.)
35Idézi: Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai. (Budapest, 1924.) 10. oldal
36Idézi: Takáts Sándor: „A magyar múlt tarlójáról". (Budapest, 1926.) 268. oldal
Minden kétséget kizáróan ilyen hangszerről van azonban már szó a jelen
leg ism ert első magyarországi hegedűkészítő, Bessler Adam esetében,37 akinek eperjesi polgárkörnyvi bejegyzése méltán megérdemli a magyar hegedű törté
netének jeles napjai közötti felsorolását.38 Igaz, hogy hangszerek tőle még nem kerültek elő, de mivel a róla szóló híradások egy részéről éppen a levéltári kuta
tások adtak megerősítést, így valószínűsíthető, hogy az általa készített barytonról39 beszámoló részlet is megállja a helyét. Ezzel kapcsolatban azt is meg kell em lí
tenünk, hogy a baryton minden bizonnyal éppen a hegedűfélók rohamos térhó
dításának ellenhatásaként került megkonstruálásra, építése pedig - ha lehet ilyet egyáltalán kijelenteni sok tekintetben meghaladja a hegedűfélók készítésének mesterségbeli követelményeit.40
Adam Besslerről egyelőre nem állíthatjuk a megbízható levéltári ós irodal
mi adatok ellenére sem, hogy Magyarországon jelentős hangszerkészítői tevé
kenységet folyta to tt volna.
Mindenesetre a városi trom bitási állás, amelyet Kassán és Eperjesen betöl
tö tt, alapot szolgáltathat a kételyre. Ismerve azonban éppen az előbbiekben vá
zolt nagyarányú „hegedű"-igényt, valamint a korabeli általános gyakorlatot a többféle mesterség egyidejű folytatására, túl sok okot nem találhatunk a kétke
désre. Az eperjesi adókönyv pedig egyértelműen hegedűkészítőként em líti jeles
désre. Az eperjesi adókönyv pedig egyértelműen hegedűkészítőként em líti jeles