28.
a) A helyzet:
A módszert a csapatépítés végső fázisában, vagy újraalakulásában ajánljuk.
b) A cél:
A módszer célja, hogy a csoporttagok között erősödjön az együttműködés, az összetartás és a közös problémamegoldás.
c) Leírás, folyamat:
Előkészítés:
Egy függönykarikára különböző hosszúságú (de egy méternél hosszabb) madzagokat kötünk, minimum 6-8 szállal többet, mint amennyien a résztve-vők vannak, de a csoport létszámától függően akár többet is, viszont a szá-muk ne haladja meg a csoport létszámának kétszeresét.
Ezek a madzagok akár 4-5 méter hosszúak is lehetnek.
Menete:
A csoport tagjait megkérjük, hogy a függöny karikán lévő madzagok végét fogják meg, így lesz, akinek egy jut, lesz akinek kettő. Emeljék meg a karikát a madzagok segítségével (feszítsék ki a madzagokat). Majd a függönykarikát rátesszük egy PET palack nyakára (amin nincs kupak!), és erre helyezzük rá a teniszlabdát. Ezek után arra kérjük a résztvevőket, hogy emeljék fel a teniszlabdát a madzagok segítségével és vigyék egy előre meghatározott helyre úgy, hogy közben az összes madzag folyamatosan feszes marad. A
cél-69 Az út, amely a célhoz vezet - a lehetőségekhez mérten - legyen tele akadá-lyokkal: szűk ajtó, folyosó; lépcső lefelé és fölfelé is; székek, asztalok, padok az útban, változó fényviszonyok stb.
Tippek:
Az első körben ne szóljunk azért, ha nem az összes madzag feszes. A lé-- nyeg, hogy a labda leesés nélkül célba érjen és közben a csoporttagok
együtt dolgozzanak.
A feladat nehezíthető azzal, hogy szigorú szemmel nézzük a madzagok - feszességét, és ha valamelyik laza, akkor visszaküldjük a csoportot a
kiin-dulóponthoz. (Ebben az esetben kérhetünk két önkéntest, akik a társaikat fogják figyelni.)
A feladat nehezíthető azzal is, hogy időre nézzük a teljesítést.
-
d) Ajánlott csoportlétszám:
10-20 fő.
e) Ideális helyszín:
Akadályokkal teli zárt tér (Szűk folyosó, lépcső: lefelé és fölfelé is, asztalok és székek az útban, nyitott ajtó, belógó tárgyak stb.).
f) Szükséges idő:
1-1,5 óra.
g) Eszközszükséglet:
Teniszlabda, 1 (fa) függönykarika, 1 gombolyag madzag, 1-2 PET palack (üresen, kupak nélkül).
h) Értékelés és szempontjai:
A feladat teljesítését követően mindenképpen adjunk időt a visszacsatolás-ra, az élmények feldolgozására és megbeszélésére. Ehhez a következő kér-déseket ajánljuk:
Hogy érezted magad a játékban?
- Volt-e olyan személy, aki irányította a folyamatot?
- Milyen szerepeket fedeztetek fel?
- Átlátható volt számotokra a káosz/folyamat?
- Zavaró volt-e, hogy nem volt egy előre meghatározott vezető?
- Nehéz volt-e betartani a szabályokat? (Ha határoztunk meg ilyeneket a já-- ték elején.)
i) Fejlesztett kompetenciák és kulcskompetenciák:
anyanyelvi kommunikáció;
- kezdeményező és vállalkozókészség;
- asszertivitás;
- osztott figyelem;
- egymásra figyelés;
- problémamegoldó képesség;
- gyors reagálási képesség;
- kreativitás;
- türelem;
- együttműködés.
-
j) Specialitások (korlátok, korosztályi határok, nem javasolt elemek/esetleges extremitások, veszélyek-buktatók, taná-csok-tanulságok):
A módszert csapatépítéshez és problémamegoldáshoz egyaránt ajánljuk, viszont a feladat megvalósítása során - főleg, ha szabályokat is meghatáro-zunk - a már régebb óta meglévő, rejtett konfliktusok is előjönnek, amelyek befolyásolják a feladat teljesítését és a csoport motiváltságát a megvalósítás iránt.
Fel kell hívni a résztvevők figyelmét arra, hogy vigyázzanak saját maguk és egymás testi épségére, valamint fegyelmezetten végezzék el a feladatot.
71
Információs háló - Találd ki, hogy mire gondoltunk!
29.
1a) A helyzet:
Ez a játék az együtt gondolkodást, és a közös munkát segíti elő.
b) A cél:
A játék célja, hogy adott számú kulcsszó alapján találja ki a kiválasztott játé-kos azt a szót, címet (stb.), amelyet a csoport előre meghatározott.
c) Leírás, folyamat:
A játék három körből áll:
1) Ki kell választani a csoporttagoknak két embert, akiket kiküldenek a te-remből. Az első körben ők nem vehetnek részt. A csoport tagjainak ki kell választania egy szót, ami leginkább jellemzi a csoportot. Ez bármilyen szó, fogalom, tárgy, esemény (stb.) lehet. Ezt a szót kell majd kitalálnia az egyik kint lévő résztvevőnek. Ha megvan a szó, akkor mindenkinek ki kell talál-nia 2 jellemző kifejezést, ami a kitalálandó szót jellemzi. (Pl.: a kitalálandó szó: demokrácia. A jellemző szavak, tulajdonságok: nép, egyenlőség, uralom, szavazás, cserép stb.) Minden résztevő két tulajdonság gazdája lesz. Tehát ha 8 résztvevő van, akkor összesen 16 jellemző kifejezés lesz a kitalálandó szóra.
73 2) Amikor mindenki kitalálta és megjegyezte a saját két szavát, akkor egy kört alkotnak a játékosok. Az egyik kint lévő résztvevő bejön, kap egy gom-bolyag madzagot és 5 db hurkapálcát. Az a feladata, hogy egy olyan hálót sző-jön a résztvevők között, amelynek a tetején el tudja helyezni a hurkapálcákat úgy, hogy azokat megtartsa a háló. A háló tartópontjai a résztvevők kezei.
A résztvevőknek feszesen kell tartaniuk a hálót, hogy aztán a hálóra helye-zett hurkapálcák ne essenek le. A háló szimbolizálja az információs hálót.
3) Amikor sikerült a hálót megszőni és a hurkapálcákat elhelyezni a háló te-tején, akkor bejöhet a másik kint lévő játékos. Az ő feladat az lesz, hogy ezen az információs hálón kiigazodjon. Elmondjuk neki, hogy egy szót kell kita-lálnia úgy, hogy információkat kérhet a szóról a csoport tagjaitól. Azonban minden információnak ára van! Egy információ egy szál elvesztését jelenti a hálóból. Akitől kéri az információt, kiejti az egyik kezéből a hálót (a madza-got). A játék nehézsége, hogy olyan sorrendben kell kérnie az információkat, hogy a hurkapálcák ne essenek le a földre, vagyis a háló tartsa meg a hurka-pálcákat. A játéknak akkor van vége, ha a játékos kitalálja a kigondolt szót, vagy akkor veszti el a játékot, ha az összes hurkapálca leesik a földre. Fontos tehát, hogy a játékos minden egyes információkérés előtt fontolja meg, hogy kitől kéri a következő információt!
d) Ajánlott csoportlétszám:
6-10 fő.
e) Ideális helyszín:
Zárt, nyugodt tér.
f) Szükséges idő:
20-40 perc.
g) Eszközszükséglet:
1 gombolyag madzag, 5 db hurkapálca.
h) Értékelés és szempontjai:
Ezt a játékot nem szükséges értékelni, de ajánlott. Ekkor a következő kérdé-seket tehetjük fel:
Hogy éreztétek magatokat a játék során?
- Milyen nehézségek merültek fel?
- Nehéz volt kitalálni a szót a kulcsszavak alapján?
-
i) Fejlesztett kompetenciák és kulcskompetenciák:
anyanyelvi kommunikáció;
- asszociációs képesség;
- kezdeményező és vállalkozókészség;
- asszertivitás;
- kitartás;
- osztott figyelem;
- egymásra figyelés;
- problémamegoldó képesség;
- kreativitás;
- türelem;
- koncentráció;
- együttműködés;
- logikai gondolkodás.
-
j) Specialitások (korlátok, korosztályi határok, nem javasolt elemek/esetleges extremitások, veszélyek-buktatók, taná-csok-tanulságok):
A módszer alkalmazható időtöltőnek és csapatépítő feladatnak egyaránt.
75
Bemutatkozó kígyó 30.
a) A helyzet:
A Bemutatkozó kígyót az ismerkedéshez és névtanuláshoz ajánljuk.
b) A cél:
A Bemutatkozó kígyó módszer után az új környezet és ismeretlen társak okozta gátak feloldódnak, memorizálják a neveket, oldódnak a kezdeti me-rev viszonyok.
c) Leírás, folyamat:
A résztvevők körben ülnek. A bemutatkozást a játékvezető kezdi: mondja a nevét, majd jön a következő, aki mondja az előző és a saját nevét és így tovább, míg végig nem érnek a körön.
d) Ajánlott csoportlétszám:
h) Értékelés és szempontjai:
Nincs.
i) Fejlesztett kompetenciák és kulcskompetenciák:
anyanyelvi kommunikáció;
szociális és állampolgári készségek.
-
j) Specialitások (korlátok, korosztályi határok, nem javasolt elemek/esetleges extremitások, veszélyek-buktatók, taná-csok-tanulságok):
Javasoljuk, hogyha a kör végére érve „lázadoznak” a résztvevők, hogy az első embernek volt a legkönnyebb dolga, akkor mondja el a játékvezető a teljes kört, illetve kérjen még meg erre 1-2 résztvevőt is.