előttük valami finom, füstszerű valami lenne . . . Most a szpáhik kocsija odaér és . . .
Parker nagyot kiált . . . a fék sivít De Bertin a re
volveréhez kap . . . Késő!
A katonák autója, mintha láthatatlan akadályba ütközött volna, felborul hirtelen. De senki sem esik ki;
az emberek egy halomban maradnak a homokdombra dőlt kocsin . . . Ezt látták a 14 karátos utasai, de az ő sorsuk is azonnal beteljesedett . . .
Különös kettyenés hallatszik . . . Azután felborul a lassított iramú kocsi és az oldalán csúszik, zörögve, csörömpölve . . . Az elsőrangú acélból készült háló
csapda, amellyel Hagenbeck oroszlánokat és tigriseket fog, nem eresztette őket . . ,
A preparált fémszálak a sivatagi nappal szemben, szinte láthatatlanok. Kifeszített acélhálóval fogták el a két kocsit.
Fegyveres arabok nyargaltak elő a dombok mögül.
A Mester vezette őket.
— Maradjanak nyugton, — kiáltotta, — mert ha- lomralőhetjük mindnyájukat! . . . Egyenként eresszé
tek ki a hálóból őket és megkötözni!
Céltalan öngyilkosság lett volna ha védekeznek.
Néhány perc múltán ott feküdtek egymás mellett a ho
mokban összekötözve és elvakultan a merőlegesen su
gárzó naptól . . .
A támadók elnyargaltak és a foglyok jól hallották, hogy egy autó is velük robog . . .
A 14-karátos Alfa-Rómeót mégis elrabolták!
XVII. FEJEZET.
1.
Feljegyzett beszélgetés az oráni Fort St. Therese gazdasági hivatalában.
SZEREPLŐK: Verdier őrmester és Balukin köz
legény, ezredírnok. Délután öt óra, az őrmester ilyen
kor átnézi a kérelmeket.
VERDIER: (Jön. Megviselt. K issé lefogyott az utóbbi időben.)
BALUKIN: (Felugrik.)
VERDIER: (Bágyadt jóakarattal.) Csak üljön le, maga disznó. (K in yitja a zubbonyát. Fúj.)
BALUKIN: (Írásokat tesz eléje.) Gorcseff, a 2 1-es közlegény estére kimaradást kér.
VERDIER: (Vészes morgással, am elytől bajuszá
nak szálai rezegnek.) Rendben . . .
BALUKIN: Ugyancsak a 21-es közlegény diétás
beteg kosztat kér.
VERDIER: (Bajusza szálai rezdülnek, szemei enyhén vérbeborulnak, orrcímpái ütemesen tágulnak.) Aláírva . . .
BALUKIN: A 21-es két nap gyengélkedőt kér, mert a reuma kínozza.
VERDIER: (Bajusz rezeg, szem, cimpa, stb.) Alá
írva! És most (Gyanúsan atyai hangon) kedves jó Ba- lukin, maga teljesen lezüllött lelkivilágé, gyanús, pi
masz, főhóhér . . . Ha maga mégegyszer jelent valam it a 21-es közlegény kérelmeiről, akkor a legnagyobb szá
mú lópatkoló csavarkulccsal pépesre verem a fejit.
(Vérfagyasztó kiáltás, hasonló a grandguignole nevű kóros színpadi elváltozásokban szereplő őrült halott
rablók felvonulásvégi sikolyához, amire az egész mű íródott:) Nem fogsz ugratni te orrgyilkos írnok! A 21-es kérelmeit aláírhatja maga is!! (Szünet. Az őrmes
ter egy székre roskad.) Mi van még.
BALUKIN: (Nyel. Remegő kézzel egy cédulát vesz elő.) A . . . 21-es . . . kilépést kér holnap . . .
VERDIER: (Megtört. Legyint. Görnyedve süpped a székben.)
BALUKIN: (befejezi.) Mert fürdőbe . . . akar . . . menni . . .
VERDIER: (Jóakaraté szomorúsággal.) Ne ugass, mert eltiporlak te becsületnélküli, kétszínű
sintér-177 oktató . . . (Mereng a padlót nézve, megviselten. Végül valam i elhatározás érlelődött benne.) Nna! (Feláll.) Hát idehallgasson. Most még a 21-es közlegény kéri majd, hogy két néger szolga gyaloghintón vigye kivo
nuláskor ezt persze aláírom és ha perceken belül befut a kérése, hogy az őszi nagy gyakorlatokra, a kincstár, költségén elkísérhessék vidám hölgyismerősei, ennek sem lehet akadálya, sőt megelőzzük kérelmében és pa
rancsot kap még ma az ezredtrombitás, hogy hajnal
ban hárfázással jelezze az ébresztőt, mert félő. hogy a 21-es közlegény véletlenül felébred és megjelenik a so- rokozásnál! . . . De ha ezzel készen van, akkor akasszon ki egy táblát az erőd kapujába a következő szöveggel:
Elaggott, vidéki levélkézbesítők, lóápolók és reumás nyugdíjasok, kényelmes otthonra találnak, ha felvéte
tik magukat újoncnak a francia idegenlégióba. Telje
sen hülyék számára kedvezmény, különleges elbánás, altiszti rangban sürgölődő szárazdajkák . . . Hogy az a menydörgös . . .
A további feljegyzések már csak az őrmester kü
lönleges szókincsét dokumentálják a francia nyelv erőteljes kifejezései körében.
Lehet, hogy az őrmester eltúlozta kissé a dolgot, ám annyi feltétlenül bizonyos, hogy Vanek úr hely
zete, amióta Pierre Boussier kapitány közbelépett De Bertin és Laboux nevében; előnyösen megváltozott. A tisztek, annyi a katonaéletre akalmatlan egyén drá
máját látták beteljesedni, az idegenlégió kérlelhetetlen feltételei között, hogy ebben az esetben, szívesen, kivé
telt tettek. Oly mindegy, hogy egyetlen gyenge és ki tudja honnan, miért odatévedt alakot, nem sajtói szét az afrikai hadsereg könyörtelen fegyelmi gépezete.
Olyan kitűnő gyarmati tiszt kedvéért mint De Ber
tin tábornok igazán kivételt tehet az ember. Mi kell ehhez! Egy szidás az őrmesternek egy válveregetés a közlegénynek és ma már így fest a helyzet, például a gyakorlótéren;
— Vigyázz! — harsogja az altiszt. — Jobbra . . .
át! — sokkal szelídebb hangon nyomban utána: — Vo
natkozik ez természetesen Gorcseff közlegény' urra Is, amennyiben nem fáradt.
— Nem, nem . . . — feleli a közlegény szerény mo
sollyal: — csak csináljuk. Jobb, ha az ember mindent
megtanul. ,
Délután Vanek úr kimegy a városba. Amikor a kapuban találkoznak, Gént nyel egy keserűt és telje
sen rekedt hangon így szól:
— Lesz szíves közlegény úr és . . . hátra arc . . . vagy ilyesmi . . . és jöjjön velem a mindenségit a feje...
a fejedelmi dolgának . . .
Visszamegy Vanek úrral a legénységi szobába. Itt aztán kiereszti a hangját. De úgy, Jiogy minden ablak beleremeg:
— Gazemberek: ha ennek az ízének itten, a cipője, zubbonya, vagy valamije nincs rendben, akkor minden
ki elsirathatja négy hétre a kimenőjét. Hogy az ördög vigyen el minden vízfejű gazembert . . . Ez magára nem vonatkozik, közlegény úr, a fene egye meg!
Vanek úr személyére a legénységi szoba teljes lét
száma ügyel, féltő gonddal. Naponta kiválasztanak négy embert, az úgynevezett „Gorcseff Különítm ényt Egyik a cipőjét tisztítja, másik a ruháját' és a fegyve
reit, a harmadik az ágyát hozza rendbe, de ezzel a leg
ritkább esetben volt megelégedve:
— Nézze Würfli úr, — magyarázta atyai türelem
mel, de hangjában azzal a fojtott rezonálással, amely az önmérsékletét nehezen megőrző embert jellemzi, — ezeket a szegélyeket az ágy végében úgy kell begyűrni, hogy a pokrócon ne maradjon ránc. Ilyen rondán én is meg tudom csinálni . . .
Miután ragyogóan felöltözött és egy kis kefével rendbehozta a bajuszát is. szokása szerint megemelte szobatársai felé a sapkáját és elment. Előzőleg bené
zett a gazdasági hivatalba és megkérdezte, hogy jött-e levelei
A tisztek rövidesen rájöttek a szerencsétlen ember
179