néha leírni valamit a számadásról. Hová szökött a múltkor, maga taknyos?
— Féltem magától, uram, — felelte gyerekes sze
rénységgel Gorcseff.
Ezen jót nevettek, tetszett nekik a kedves arcú, gyámoltalan fiú és egy Drugics nevű szófukar úton
álló, barátságosan vállon veregette, hogy Gorcseffnek kiesett az óra a zsebéből.
Nyomban rokonszenvesnek találták és ez lett a veszte.
— Most már maradj nyugodtan velem. Én nem bán
talak, te kis gyáva, — nyugtatta meg Privát Elek. —Úgy illik, hogy mi is tegyünk valami jót, hogy védjünk és gyámolítsunk egy gyengét, mert ezt mégiscsak betud
ják nekünk tárgyalás előtt a túlvilági tényállá
sunkba.
— Mivé lenne magában az ilyen kölyök a kikötő
ben — mondta jólelküen egy Jázmin nevű kerékpár
tolvaj és a Drugics nevű, hallgatag ember vállon ve
regette a fiút biztatólag, hogy kiesett a zsebéből egy féltucat töltőtoll, meg néhán^l autóalkatrész.
— Beléptem a légióba, — mondta, hogy megszaba
duljon tőlük. — Este jelentkezni kell.
Privát Elek felhördült:
— Mit mesélsz1? Megőrültél"?!
— Dehogy jelentkezel! Szegény fiú!
— Tisztára bolond! . . . Hisz az a pokol, — kiáltoz
ták mind.
— Engedjenek drága uraim! . . . Könyörgöm . . . Jelentkeznem kell. — Futni akart, de elgáncsolták és Drugics, a szófukar útonálló fejbeütötte egy létrával, hogy elájult.
116
Amikor magához tért, egy széken ült, kis, dohos helyiségben, mellette Privát Elek a hallgatag Drugics- csal és Jázminnal idogált.
Szent Isten! Hány óra lehet?
— Na te taknyos! Felébredtél? — kérdezte Jázmin a kerékpártolvaj, aki nehezen és raccsolva beszélt, mint a finnyás főurak, de ez attól volt, mert tavaly egy ci- vódásból kifolyólag letörték a fél állkapcsát.
— Hallja, ez nem valami finom eljárás! — fakadt ki Gorcseff.
— Majd ép tőled tanulok eljárni. Mi?! Ezentúl a gondjaimba veszlek . . . Ha akarod, ha nem megvé
dünk! Hyen egy kis hülye!
— És meddig akarnak itt fogva tartani?
—• Amíg megjön az eszed!
Meleg volt a fülledt kis szobában.
Elannyira, hogy a hallgatag Drugics felhajtott egy fél liter bort.
— Dé én nem akarok^elrejtőzni. Hagyjanak . . .
— Tudod-e, hogy ha sokat beszélsz, itt ebben a szobában egy évig is fogva tarthatunk.
—1 Miért? Ez itt a rablók börtöne, ahová a tisztes
ségeseket zárják büntetésből?
— Nem! Mert csak egy kijárása van és azt őrzik.
— Miféle helyiség ez?
— A Texasz Vendéglő!
Végre! Még most 6em tudja hol van, de az biztos, hogy a célnál.
— Ugy-e elámulsz? . . . Itt tanyázik a Mester ban
dája, szövetkeztünk. Ez a különhelyiség az övé. Ma este még 40.0000 frank üti a markunkat, amiből te is kapsz kétezer frankot.
— Feltéve, — mondta Jázmin, — ha sikerül azt az alakot megkötözve elhozni ebbe a szobába,
\ 3.
—- Nem vitás. A Halacska sohasem téved, — fe-lelte Privát Elek.
— És ha egyszer itt van, akkor végzünk vele! — fejezte be Privát Elek kezének egy jelentős mozdula
tával.
— Kit fognak itt megölni! . . . — érdeklődött a fiú.
— Gorcseff Ivánt.
— Hát még él? — kérdezte ámultán az orosz.
— Igen! De ez nem fog vele előfordulni többé! Elég volt! Gyerünk fiúk.
— Úgy van Fel kell rakni az autót a Gyanús Cá
pára!
Drugics, aki hallgatag volt, szorosabbra húzta, a kötelet, amit övnek használt és elmentek. Privát visszaszólt:
— Szökéssel ne próbálkozz, az őrök senkit sem en
gednek ki a folyosó végén, aki nem valami ismerős egyén kíséretében távozik.
És Anettel? Mi van Anettel? Hiszen elrabolták. De kicsoda! Senki más, ihint az a kövér alak és a Porte- nif nevű lompos egyén, továbbá Lingesbröm, akit agyonüt legközelebb. Nagy Isten h És i'Vanek!
Ahogy ideért gondolataiban, máris megjelent a Portenif nevű egyén, aki lompos volt és ez a kifeje
zés irodalmilag enyhített jelző esetünkben e bandita elhanyagoltságának jellemzésére. Ezenfelül teljesen ré
szeg volt.
Közömbösen nézett Gorcseffre. ö nem látta az oroszt a sötétben, amikor a tábornok ellen támadást kísérelt
^eg. Csak azt tudta, amit Privát Elek most röviden közölt vele az ivóban: egy kedves zöldfülűt védelmébe vett a banda, mert belépett a légióba,
— A Mester dühös lesz, hogy idehoztátok a rejtek
helyre — vélte Portenif és ettől nem tágított, dacára Privát Elek zavaros elméletének a mennyei tényállás
ról és egyebekről.
— Ezek hülyeségek, — felelte legyintve, de annyira
115
részeg volí, hogy nem vitatkozott, hanem bement a rej
tekhelyre.
— Na elfogták? — kérdezte Gorcseff.
— Kicsodát? — érdeklődött bágyadtan.
— Hát a Gorcseffet.
— Igen! Már hozzák . - .
— Mi?! Őt elfogták? . . .
— Iszogatott a gazember gondtalanul és a Halacs
ka négy emberrel rajta ütött . . . — Csuklóit, leroskadt és szemhéjjal fáradtan húzódtak. Elfogták volna őt iszogatás közben és nem tud róla? . . .
— Mit csinált ez a Gorcseff?
— Pimasz gazember. Valószínűleg egy ellenséges banda embere. De ha így ül majd itt, mint maga, ak
kor egyenként szedem ki a szemeit a zsebkésemmel.
— Miért akar bíbelődni minden szemmel külön?
Ki velük egyszerre!
— Ne szemtelenkedjék, maga tacskó, — mondta és leült, mert olyan részeg volt, hogy nem bírt a lábán állni. Bort töltött és felhajtotta. — Ha egyszer . . . — megfogta lomhán ^Gorcseff nyakát, — így a kezemben lesz a torka, hát akkor . . . a legszebb napom eljött!
— Kár, hogy a kézenfekvő nyak csak az enyém.
— Kész szerencse, hogy nem sikerült neki át
húzni a terveinket. Mert azóta megszereztük a le
ányt és becseréltük . . . annál a piszok Labouxnál az autóra és . . . az autót . . elrejtettük . . .
— No akkor . . . jó . . . — felelte Gorcseff és kissé megkönnyebbült. A fő, hogy Anette szabad!
Portenif hirtelen előrehanyatlott, hogy homloka az asztalhoz koccant és elaludt.
Lassan elbóbiskolt. Gorcseff kétségbeesetten nézte . a faliórát. Este lesz lassan! Ez a szegény Vanek hiába vár . . . Portenif hatalmas puffanással a földre zu- , hant. Kisebbfajta alkoholmérgezése lehetett. Gorcseff
otthagyta a padlón. A disznó! . . . Érzéketlen gyilkos!...
Egyik negyedóra múlt a másik után és Portenif bortyogott . . . Kimenni nem lehet, mert valószínű,
119