szegénységük miatt. Ezt a megaláztatást egy tánc és illemtanár hiúsága nem viselhette el. íg y került a lejtő végén a légióba. Most a henteshez fordult:
— Mondja tisztelt uram, én az imént nem szólhat
tam közbe, mert többen is ültek rajtam . . . Ki volt ez a . . . Tintorettó, akivel beszélt?
— Egy Gorcseff álnevű közlegény, zenész és szoba
festő. Valami rokonom, akit nem ismerek, jól ismeri...
Mit jegyezi
— Naplót irok a légióról. Ebből akarok meggazda
godni. Miféle hangszert őriz ebben a fadobozban?
— Szimbolát. Oly hangszer, mint a bombardó, csak keskeny és hosszú. Önt, hogy hívják?
— Würfli Egon. Az egykori híres Würfli-Ballhaus tulajdonosa Zürichből.
Würfli úr mindent feljegyzett, ahogy szorgalmas naplóíróhoz illik. A hentes inkább Gorcseff bőröndjé
vel kacérkodott . . . Azon is cédula fityegett, „Gor- cseff“. Milyen jó ennek. Nem úgy állt be a légióba, mint ő, egy száll ing, egy darab szappan és egy fésű nélkül . . .
Sóhajtva kiment az udvarra. De csodálkozva meg
állt, nyomban.
Nahát! . . . Ez a Tintorettó egy tábornokkal beszél
get.
3.
Ugyanis De Bertin tábornok Várta Gorcseffet, ami
kor kilépett. És mellette Laboux. Autón jöttek és út
közben hevesen vitatkoztak.
— Gorcseff jelentkezett az erődben, arra mérget vehetsz. Telefonon érdeklődtem, — állította De Bertin.
— Én még azt mondom, hogy ő manipulált az autó
val. Ilyen ronda, feketekeretes monoklija nincs más
nak . . .
90
— Ö tegnap este jelentkezett Marseillesben, tehát nem.
lehetett ugyanekkor Toulonban.
A feketekeretes monokli ott volt Laboux kezében.
Egyik oldalán a kis repedés látszott, ahol lepattogzott a celuloid.
A tábornok egy intéssel elejét vette az érkezését ] jelentő trombitaszónak és hivatta Gorcseffet, aki nyom- * bán megjelent.
— Maga bolond! — kiáltotta Laboux azonnal, maga őrült!
— Nagyon helyes, — mondta Goroseff és kigoúi-J bolta a zubbonyát. — A raktár mellett van egy kis üres pincehelyiség, ott verekedhetünk.
Labouxnak felcsillant a szeme és már vetette a ka-;!
bátját, de a tábornok visszahúzta.
— Elsősorban fiatalember, azért kerestem fel, hogy megköszönjem a múltkori férfias, bátor közbelépését.
— Igazán nincs mit. Én szeretek verekedni.
— Akkor miért nem tanul meg! — szólt közbe gú
nyosan Laboux.
— Gustave! — mondta a tábornok.
— Igazad van. Hagyjuk a verekedést későbbre.
Előbb beszélgetünk.
—1 Nem lenne jobb fordítva. Miért ne verekedjünk előbbi
De Bertin türelmetlenül mondta az egykori megha
talmazott miniszternek:
—'U g y a n h a llg a ss... Ide figyeljen Gorcseff: kinn volt ön az erődből tegnap estei
— Én1 . . . Nem is tudtam, hogy szabad. Ma este kimegyek.
— Nem szabad, de . . .
— Várjon, — vágott közbe Laboux. — Ezt a mo
noklit hol vesztette ell
— Eztl Egy autótolvaj külsejű egyén elkérte aján
dékba. — És visszavette. — De magának nem adom.
De Bertin kezetnyujtott Gorcseffnek:
91
— Még egyszer köszönöm magának barátom és most megparancsolom, mint közlegénynek a tábor
noka, hogy semmiféle afférba ne keveredjék monsienr Labouxval.
— Igenis,
De Bertin elsietett.
Goroseff vidám biztatással kacsintott Labouxra, amikor egyedül maradtak:
— Hála Istennek még nem vagyok felesküdve. Nem tartozom engedelmességgel. Jöjjön a raktárba!
— Várjon Gorcseff. Beszélni szeretnék magával . . . Ma este 9-kor a Vieux Portnál, a Cannebiére sarkán autó fogja várni.
— Nem mehetek ki innen.
— Egy altiszt jön majd paranccsal és a városba viszi magát. Az autó reggel Génuában van.
— Anette vezeti ezt az autót, zsebében a szülői beleegyezéssel?
— Maga bolond!
— Erre csak a raktárban felelek.
— Értse m e g . . . — Sikoltásba átmenő' üvöltés hasí
tott a levegőbe.
— Bocsánat, de az őrmester sorakozót suttogott, — mondta Gorcseff és elsietett.
Mindenfelől előrohantak az újoncok. Az Oroszlán megállt a sor előtt.
—* Emberek! Aki úgy érzi most már, hogy nem szí
vesen szolgál, annak még egy lehetősége van arra, hogy meggondolja a dolgot. Lépjenek ki az ilyenek.
Vagy tízen kiálltak. Köztük a hentes is, aki szó
rakozottságának áldozata volt.
— Szóval ti szívesen hazamennétek? Állj elő te kö
vér és felelj. Huszonnégy órán belül a légióban min
denki meggondolhatja a dolgot.
— Igenis, én szívesen visszacsinálnám, — szólt őszintén a hentes.
Az Oroszlán a szakaszvezetőhöz fordult.
92
— Na! . . . Hát jelölje meg őket egy csillaggal a névsorban. Ezek megbízhatatlanok. A szaharai Agadir- ba kerülnek a holnapi transzporttal . . . A többi ma este indul Oránba!
A hentes levegőért kapkodott.
— Mi az, maga dagadt?! Mit hápog? Mi? Tán nincs rendben valami?!
— Azt . . . mondta őrmester úr, hogy huszonnégy óráig . . . mindenki meggondolhatja magát . . .
— Na és? Tán visszavontam? Tudja mit: még hol
nap is meggondolhatja magát mindenki. De vissza lépni nem lehet. Az biztos! Rompez banda.
Gorcseff gyorsan írni kezdett valamit egy papírra, odaadta az egyik legénynek, azután visszatért Laboux- hoz, aki türelmesen várt rá.
— Én csak tréfáltam, amikor a leányom kezét oda
ígértem, — erélyeskedett az atya.
— Ha ezt meri majd mondani, amikor visszatérek néhány esztendei szolgálat után, lelövöm, mint a ku
tyát és az esküdtszék igen enyhén fogja elbírálni, ha közlöm az előzményeket. A tisztességes úri társada
lom pedig felment és ön egyetlen túlvilági kaszinóban sem lehet tag!
— Bolond tacskó!
— Nagyon helyes! Gyerünk! a raktárba! Velem úgysem megy semmire.
— Gyerünk!
A raktárban sok civil volt, tehát senkinek sem tűnt fel, amikor besurrantak az egyik szomszédos, üres he
lyiségbe . ..
. . . Tíz perc múlva ismét visszatért Gorcseff, kar
ján az áléit Labeuxval, aki közben elhagyta valahol a fél kiskabátját.
„ — Mi az? — kérdezte az őrvezető.
— Ez az illető hirtelen hanyatesett.
— Hol ütötte meg magát?
— A fülem mögött. De én pontosan állcsúcson ta
láltam.
93