„A város ugyanis nem csupán épületek, utcák és terek együttese, különböző társadalmi csoportok lakóhelye, eltérő életformák színtere, hanem olyan meta-forikus hely is, amelyet a fizikai terek és a kulturális narratívák egymásra hatása jellemez”10 – írják a Terek és szövegek című kötet szerkesztői előszavukban.
A divatlapokban rendszeresen visszatérő téma a város. A város mint térhatás
7 l. „A tér fogalma is ilyen [homályos, mint az idő], hiszen a mindennapi beszédben ezt a szót olyan magától értetődően használjuk, mintha olyan szókapcsolatokban, mint »élettér«, »háttér«,
»térfogat« vagy »téralkotás« ugyanazt jelentené.”; A tér: Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007, 6.
8 l. Weinrich Wölfflin, Bevezető tanulmány az építészet pszichológiájához = A tér: Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007, 40.
9 Hasonlóan beszél a tér megalkotásáról Robert Alter, aki a város megalkotását vizsgálja külön-böző regényekben. A világ, a város, a tér létrehozása szerinte összefüggésben van a fikcióval (magával a műfajjal) és a nézőponttal (elbeszélővel és szereplőkével egyaránt).; Robert Alter, Imagined Cities: Urban Experience and the Language of the Novel, New Haven, London, Yale University Press, 2005.
10 Terek és szövegek: Újabb perspektívák a városkutatásban, szerk. N. Kovács Tímea, Böhm Gábor, Mester Tibor, Bp., Kijárat, 2005, 7.
benyomásokat előidéző tapasztalat, helyszínek felkereshetőségének színtere, a szövegeket több szempontból is alakító, befolyásoló tényező. Olyan „össz-tér”, amely egyrészt magába foglal reprezentatív tereket (olyan pontokat, ahol a város városként való megtapasztalása érzékelhetővé válik), másrészt a város mint metaforikus hely értelmeződik.
A város tapasztalata a korban jelentősen megváltozik, ez hatással lesz az iro-dalmi bemutatására és arra, hogy milyen szövegek megszületését ösztönzi.
Amikor a reformkori divatlapok városképéről beszélünk, elsősorban a meg-jelenő pest-budai városkép válik meghatározóvá. Előfordulnak ugyan vidéki közegben vagy kifejezetten kisvárosban játszódó művek,11 ezekhez kapcsolódó leírások – melyekben éppen ennek a másfajta közegnek, a másfajta tértapasz-talatnak a bemutatása válik lényegessé – ezek száma azonban jóval kisebb, emellett marginálisabb szerepet is töltenek be. A főváros tapasztalatának iro-dalmi témává emelése nyilvánvalóan nem függetleníthető attól, hogy a szö-vegek szerzőinek ez volt az élettere,12 ugyanakkor szembeötlő az a tény, hogy a korban a város átalakulása, fejlődése, a megváltozott benyomásokkal való szembenézés nehézsége, hatása az irodalmi szövegeken keresztül is érzékel-hetővé válik – ilyen például a városhoz köthető (de később nem csak ebben a térben megjelenő) új műfajok megszületése, mint a tárca és az életkép.
Georg Simmel a nagyvárosokhoz köthetően az idegélet felfokozódásáról beszél, ezekre a városokra a „lelki élet intellektuálisabb jellege” lesz jellem-ző, „szemben a kisvárosok hangulatokra és érzelmi kapcsolatokra beállított létezésével”.13 Simmel nagyváros fogalma nyilvánvalóan eltér a reformkori Pest-Budától (a divatlapok szerzői többségben fővárosnak nevezik, de kezelik sokszor két városként is, a kettőt állítják szembe egymással – ez természetesen nem mond ellent Pest-Buda nagyvárosként való értelmezésének),14 azonban
11 pl. Vas Gereben, A róka, Pesti Divatlap, 1847, 22. sz., 687−691.; A műben rendkívül fontos a helyszínen túl a személyes jelenlét is.
12 Érdekes, hogy Walter Benjamin a városi sétálás szövegének értelmezésekor azt állítja, hogy az idegen téma az, ami inkább felkelti az érdeklődést. „Helybeliként meglátni egy várost – ehhez más, mélyebb mozgatóerőkre van szükség.”; Walter Benjamin, A kószáló visszatér, ford.
Kőszeg Ferenc = W. B., Angelus novus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, vál. Radnóti Sándor, Bp., Magyar Helikon, 1980, 577.
Az idézetben a tétel második fele válik érvényessé, valami másban (a változásokban, az újsze-rűségben, az új témák és lehetőségek – így a divatlapok – megjelenésében) keresendő az ok, amiért ennyire hangsúlyossá válik a korabeli Pest-Buda a szerzők szövegeiben.
13 Georg Simmel, A nagyváros és a szellemi élet = G. S., Válogatott társadalomelméleti tanulmányok, szerk. Somlai Péter, ford Berényi Gábor, Bp., Gondolat, 1973, 544.
14 pl. Vas Gereben, Magyarország földleírása tollhegygyel, Pesti Divatlap, 1847, 17. sz., 513−517.;
az általa megfogalmazott benyomások a divatlapok szövegeiben is gyakran tükröződnek. Simmel szerint az egyén és a szubjektum a nagyvárosban ki-sebb jelentőségűvé válik, mint a közösség és az objektív élet.15 Jól illusztrálja ezt a fentebb is említett életkép műfaja, mely tipikusan nem szubjektumokat, egyes történeteket, hanem embertípusokat jelenít meg. Az életképek szerzői emberalakokat helyeznek műveik középpontjába, ezek azonban nem mentesek a város tapasztalatától, attól, hogy ezeket az alakokat a város „hozta létre”, ebben a térben léteznek és magukon viselik (ahogy a róluk szóló szöveg is) ennek a térnek a hatásait. „Építményekben és oktatási intézményekben, a téráthidaló technika csodáiban és kényelmi berendezéseiben, a közösségi élet alakzataiban és az állam látható intézményeiben a kikristályosodott, személytelenné vált szellemnek olyan mindent elnyelő tömegével találkozunk, amellyel szemben a személyiség úgyszólván nem tarthatja fenn magát.”16 Az egyes típusok mellett szintén a szubjektum eltűnésének hozadéka lesz a tömeg és a tömegműködés témává emelése, a terek szempontjából pedig ezek térbeli lehetőségei és vele-járói.17 Simmel szempontjai közül szintén visszaköszön a divatlapokban meg-jelent írásokban a pénz városban megnövekedett szerepe, szerinte ez számítóvá változtatja a szellemet.18 A pénzéhség, a pénz felfokozott hajszolása gyakran válik a gúny és az irónia, valamint a tragikum eszközévé.19
Walter Benjamin is foglalkozik nagyvárosi (elsősorban Párizshoz kapcsolódó) irodalommal, a kor újszerű nagyvárosi tapasztalatát és ennek az irodalomra, új irodalmi műfajok születésére hatását tárgyalja. A tárcával20 kapcsolatban írja, hogy az ilyen műfajú szövegek „[t]ípusokat követnek nyomon, ahogyan azok a piacot szemügyre vevő írónak megjelennek. A fiziológus a párizsi élet minden
Az egész ország leírása, a főváros esetén látszik Buda és Pest különálló megszemélyesítése.
15 Simmel, i.m., 557−558.
16 Uo., 558.
17 l. Nagy Ignác Mulatság a hidon című írását: Pesti Divatlap, 1844, 1. sz., 5−9.; A műben a híd (divatlapokban gyakran visszatérő) témája is központi szerepet tölt be. „Ugyan mért ne sietnénk tehát ismét új mulatságot élvezni, még pedig a hídon, hol még eddig nem volt szerencsénk önnel találkoznunk. És ezt annyival is inkább tehetjük, mivel egész életünk, némelly bölcsek állítása szerint tulajdonkép csak azon híd, mellyen át a valódi életbe jutunk.”
18 Simmel, i. m., 546.
19 Ezt jól példázza Szigligeti Rónafi, magyar színész című írása, mely a város teremtette alak viszontagságait mutatja be. A műben kiemelt szerepet kap az utca tapasztalata is.; Szigligeti, Rónafi, magyar színész, Pesti Divatlap, 1844, 3. sz., 69−72.
20 Itt műfaji fogalom, a magyar divatlapok megtartották „vonal alatti” jelentését, azonban a la-pok második felét vagy társlapját nevezték így, ahol híreket, színházi, báli stb. beszámolókat közöltek.
alakját felvázolja a mozgó utcai árustól az opera előcsarnokában díszelgő ficsú-rokig.”21 Amit ő fiziológiáknak nevez, az rokonítható a magyar divatlapok élet-képeivel. „Ez az irodalom társadalmilag sem volt valami tiszta dolog. A rengeteg furcsa vagy együgyű, megnyerő vagy zord karakterfigurában, akit a fiziológiák az olvasó elé állítanak, csak egy közös van: mind ártalmatlan, csupa bonhómia.
Ilyennek látni embertársaikat, ez túlságosan távol esett az írók tapasztalatától, hogy ne valami egészen szokatlanul nyomós oknak kelljen tulajdonítanunk.
Valami sajátos nyugtalanságból eredt. Az embereknek meg kellett szokniuk egy új, meglehetősen zavaró körülményt, mely csak a nagyvárosokra jellem-ző.”22 Az általa említett a körülmény a látás szerepének felfokozódása, illetve az a tény, hogy az emberek egymást kénytelenek nézni. Benjamin szerint az ilyen (embereket, típusokat bemutató) fiziológiák még nem képviselnek feltétlenül maradandó értéket, szükség van arra, hogy az alkotók ettől továbblépjenek (aho-gyan ez az általa tárgyalt Baudelaire-nél megfigyelhető), és a tömeget kezdjék figyelni, annak a szerepét pozícionálják. A tömeg olyan jelenség, mely a nagy-városi térben létrejön, így a nagyváros hívja elő a tömeggel való szembenézés fontosságát. A divatlapokban a tömegműködés kevesebb helyen válik témává, inkább a gúnyos, ironikus zsánerképek kapnak egyre nagyobb figyelmet.
Michel de Certeau Séta a városban című munkájában foglalkozik a város befo-gadásával és ennek módjaival.23 A város fölülről való szemlélésével24 kapcsolatban írja: „Felemelkedésünk voyeurré változtat bennünket. Távolságot teremt köz-tünk és a város között. Az igéző világot, amely korábban »hatalmában tartott«
21 Walter Benjamin, A második császárság Párizsa Baudelaire-nél: A kószáló, ford. Bence György
= W. B., Angelus novus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, vál. Radnóti Sándor, [Bp.], Magyar Helikon, 1980, 850.
22 Uo,. 853.
23 Michel de Certeau, Séta a városban, ford. Czifra Réka = Vizuális kommunikáció:
Szöveggyűjtemény, szerk. Blaskó Ágnes, Margitházi Beja, Bp., Typotex, 2010, 355−365.
24 A város mint élmény sokszor felülről rátekintő pozícióból gyakorol hatást az elbeszélőre. Eördegh István példája: „Tekintsünk szét! - a látván, melly előttünk feltűnik, nem lesz egészen érdektelen!
[…] Nézzétek most ez óriás folyamot, melly alattunk vonul a kékellő távolba! az ember, élet' képe ez - ím! mostjátszadozva [!] haladnak szőke habjai, mint az ifjúság, de egy pár nap még, ’s a tenger öröknyugodt medrébe merülnek mint ember a’ sírba! […] Láttunk egy várost, egy folyamot, egy érzelmet! mindegyiknek meg van saját hangja, saját szózata” – Budáról beszél, a leírásában a város, a folyó és az ezeket néző, befogadó érzelmei egymásra vetülnek.; Eördegh István, Egy nő, Regélő Pesti Divatlap, 1842, 33−36. sz., 257−261, 265−268, 273−278, 281−286.
A város nemcsak mint látványelem szerepel, hanem képviseli az elbeszélő számára a hely múltját, mely az ő személyes múltjával is összekapcsolódik – a tér az érzelmek kiváltásán túl önmaga múltján keresztül (annak képviselésével) az én múltját is megjeleníti. Ehhez a benyomáshoz azonban a panorámára, a fölülről a belátható egészre való rátekintésre van szükség.
bennünket, a szemünk előtt elterülő szöveggé alakítja. Lehetővé teszi, hogy ol-vassunk belőle, hogy napszemmé váljunk, hogy istenként tekintsünk le. A szko-pikus és gnosztikus késztetés eksztázisa: a tudás fikciója összekapcsolódik azzal a vággyal, hogy ne legyünk többek, mint nézőpontok.”25 A puszta nézőponttá válás kutatásom eredményei alapján a divatlapok szövegei esetén nem állja meg a helyét, vagy inkább nem marad ezen a ponton. A leírt és elbeszélt tér a szöve-gekben ugyanis nem pusztán külső látvány, hanem annak a belső megalkotása – ezáltal az elbeszélő egyszerre nézőpontja és alkotója a szóban forgó térnek.
Certeau szempontjából azonban ki kell emelni a város szövegként olvashatósá-gának kérdését: „A szemünk előtt elterülő hatalmas textúra vajon több-e puszta reprezentációnál, optikai produktumnál?”26 Ezenkívül hangsúlyozza a már eddig is előkerült látás (érzékelés) szempontját. Certeau nem irodalmi szövegekről be-szél, amennyiben a meglátásait elfogadjuk és ezekre vonatkoztatjuk, a fölülről nézett város leírása (a műben) a reprezentáció reprezentációjának tekinthető, mely nem mentes a fikció aspektusától sem. Itt már nemcsak a város (és a tér) olvasásáról van szó, hanem annak a megírásáról is (ez nem jelent feltétlenül alárendelést, inkább: megírni az én által olvasott teret). Certeau munkájában fontos (kiindulópont) a cselekvés, az eddig felvetetteket úgy viszi tovább, hogy
„a térhez kapcsolódó gyakorlatok a műveletek (»cselekvési módok«) konkrét formájával, egy »másfajta térbeliséggel« (a tér »antopológiai«, költői és mitikus tapasztalásával), valamint a nyüzsgő városra jellemző állandó, átláthatatlan és vaktában zajló mozgással vannak összefüggésben. A vándorlásban lévő, metafo-rikus város ezáltal feloldódik a világos szerkezetű és értelmezhető város könnyen olvasható szövegében.”27 Ebben a perspektívában a város már nem feltétlenül felülről értelmezhető (olvasható), hanem belülről, amihez szorosan kapcsolható a divatlapok szövegeiben nagy jelentőséget kapó sétálás aktusa.