A divatlapokban a sétálás mint cselekvés kifejezetten olyan művelet, melyet a városi tér idéz elő. Az a tevékenység, mely az itteni szövegekben megfigyelhető, ahhoz áll közel, melyet Walter Benjamin kószálásnak nevez – a város az, ami a „kószálás végtelen színjátékát” megnyitja.28 Ez a kószálás elsősorban ta-pasztalatok gyűjtésére, és kifejezetten az emberek megfigyelésére irányul,
25 de Certeau, i. m., 356.
26 Uo., 357.
27 Uo., 357. (Kiemelés az eredetiben.)
28 Benjamin, A kószáló visszatér, i. m., 578.
ami ismételten az életképek születésével hozható összefüggésbe. „A leírások kényelmessége jól illik azoknak az embereknek a habitusához, akik a város-ban kószálva, az aszfalton róják botanikai gyűjtőútjaikat.”29 Az összegyűjtött benyomások szöveggé szerveződve is tükrözik a sétáló mentalitást (ezt nevezi Benjamin kényelmességnek), azt a pozíciót, melyben a sétálás nem valahová eljutás funkcióját tölti be, hanem a megfigyelés eszköze, de már (a panorá-mával ellentétben) olyan eszköze, ahol a megfigyelő maga is része a vizsgált közegnek, úgy olvassa a várost, hogy a részévé válik.
A sétálás által olvasható város nem választható el annak térbeliségétől, a bejárt és bejárandó terek, ahogyan a sétáló, úgy az erről szóló elbeszélés útját is alakít-ják. Michel de Certeau a sétálás mint cselekvés térbeli megvalósulását tárgyalja.
„A következőkben szeretnék megvizsgálni néhányat e számos formát öltő […]
cselekvési módok közül, amelyek úgy bújnak ki a fegyelmezési eljárások alól, hogy közben nem kerülnek kívül azok terén, és amelyeknek vizsgálata a mindennapi gyakorlatok, a megélt tér és a város nyugtalanító megszokottságának elméletéhez vezethet el bennünket.”30 Elsősorban a sétálást mint módot tárgyalja, röviden másokra is utal, például az utazásra, mely a teret szintén valami más felé nyitja;31 ez a szemlélet érdekes felvetés lehet a divatlapok útleírásait tárgyalva is. Certeau kifejezetten a város olvashatóságára koncentrál, a térnek itt az egymásba fonó-dó útvonalak (vö. a sétálás irány- vagy célnélkülisége) adnak formát, ezek kötik össze a helyeket, a járókelők mozgása az, ami létrehozza a teret.32 A séta irodalmi szerepével összefüggésben az is megfigyelhető, hogy a tér valóban az elbeszélő konstruálta mozgás (figyelemirányítás) által jön létre. Valós térbe nem léphetünk be befogadóként, csak az az elbeszélő által megalkotott belső, akár szimbolikus térben követhető sétája során. Ez az elbeszélésmód annak a következménye, amire Certeau is utal, miszerint a „sétának saját retorikája van.”33
Certeau tárgyalja azt is, hogy a történeti hitelesítést szolgáló kifejezések (értsd: valóban felkereshető helyszínek) nem így működnek, elveszítik ezt a jelentésüket, és olyan értelemben válnak fontossá, mellyel a sétálók ruház-zák fel őket: „elszakadnak azoktól a helyektől, amelyeket eredetileg jelölni hivatottak, és olyan útvonalak képzeletbeli csomópontjaiként funkcionálnak, amelyeket – mintegy metaforaként – eredeti értéküktől eltérő céllal határoznak
29 Benjamin, A második császárság… i. m., 853.
30 Certeau, i. m., 361.
31 Uo., 364.
32 Uo., 361−362.
33 Uo., 362.
meg.”34 Ahogyan Certeau meghatározásában a helyszínek töltenek be ilyen szerepet, a divatlapok szövegeiben a megjelölt terek válnak metaforikussá.
Legjobb példa erre a Lánchíd, melynek épülése folyamatos téma a hírekben, de a két város közötti összekötöttség és a folyó menti terület több szempont-ból is kulcsszerepet tölt be a szövegekben – a folyó természeti képződmény az épített városon belül, a híd, mely a természetit „uralja” és a vízpart, mely állandóan elmélkedésre ösztönzi a sétáló szerzőket.
Certeau szerint az útvonalak által érintett csomópontok „lehetőséget terem-tenek a termékeny csöndek és szótlan történetek elraktározására, vagy talán inkább azáltal, hogy mindenütt képesek pincéket és padlásokat létrehozni, a helyi legendák (legenda az, ami olvasandó, de az is, ami olvasható) kijáratokat teremtenek: útvonalakat, amelyeken keresztül kijuthatunk és visszajöhetünk, vagyis lakható tereket.”35 Ez az elbeszélt terekre és útvonalakra is igaz. A di-vatlapokban közölt írások erősen kötődnek olvasásra szánt jellemzőjükhöz (és a várható olvasóközönség ismeretéhez). A város terei az elbeszélő általi olvasandóságot implikálják, ezek szövegben történő elbeszélése azonban már máshoz (az olvasóhoz) kötődő befogadást hív elő.
A divatlapok szövegei közül a sétálás fentebb vázolt cselekvése tipikusan olyan elbeszélőt feltételez, aki egyes szám első személyben szólal meg, és nem annyira történetet, inkább benyomásokat ír le. Ezért ez a tértapasztalat ke-vésbé kötődik a beszélyekhez és a novellákhoz, bár esetenként ott is lényeges szemponttá válhat.36 A város, ahogyan már korábban említettem, gyakran életképek színhelye, melyekben a sétálás is szerepet kap.37 A kérdéssel kapcso-latban leginkább releváns szövegek azonban (és főként ezekre vonatkoztattam fentebb tett megállapításaimat is) azok, amikben a szerző látszólag nem tá-volodik el (állítása szerint) a valóságtól, hanem saját sétálói tapasztalatairól számol be – ezeket a szövegeket leginkább a tárca műfajába sorolhatjuk, ezek (több-kevesebb) alkalommal visszatérő (rovatnak tekinthető), részenként kü-lön is értelmezhető írások ugyanattól a szerzőtől.
34 Uo., 363.; Certeau itt konkrét neveket hoz példának, de az állítása általánosan is értelmezhető.
35 Uo., 364.
36 pl. Az idegen nő, Regélő Pesti Divatlap, 1842, 46−47. sz., 361−365, 369−372.; Ebben az írásban az elbeszélő kifejezetten – az ő kifejezésével élve – sétára viszi az olvasót, végigvezeti a szereplők által bejárt tereken.
37 pl. Nagy Ignác, Dunaparti élet, Életképek, 1844, 1. félév, 268−286.; Lakner Sándor, Mulatság, Életképek, 1844, 2. félév, 14. sz., 446−449.
Ilyen Halászy Budapesti séták című írása,38 mely a Pesti Divatlapban jelent meg 1845-ben, a 6., 9., és 11. számban közölték. Három részből áll, melyek a sétáló reggeli, délelőtti és délutáni, valamint esti és éji tapasztalatairól szá-molnak be. A mű az életkép jellemzőit mutatja, emberalakok megjelenítésére törekszik, összességében azonban a város maga válik figurává, a viszonylagos teljességről való képalkotás lesz a cél. A divatlapok sétáló szövegeiben ál-landóan az olvasó vezetése jelenik meg, itt: Hová vezessem a nyájas olvasót, mondom vezessem, mert hiszen mi folyvást sétákat teszünk.39 A szövegben leginkább az utca, valamint az útvonalakon való áthaladás válik fontossá, azonban számos városi helyszínre is elvisz (a kávéháztól a hídig). Jellemzője a műnek, hogy az adott pillanat mennyire meghatározza az elbeszélésmódot, valamint a tértapasztalatot is (szoros összefüggésben a műben kiemelt szerepű napszakok hatásaival). Ekkor 11 óra volt. Átalában más színe van Pestnek köz-, s más az ünnepnapokon. Utóbbiakon a nélkülözhetleneken kívül minden bolt zárva s ekkor láthatni sok utcza milly dísztelen, melly különben a fényes kira-katok s boltok miatt tündéri színt játszik. Ellenben ezeken annál több a sétálók száma, ízletes ruházatú nép látogatja az egyházakat, s a tiszta járdákon, kedvül külszínű népcsoport hullámzik.40
Halászy sétatapasztalatánál nagyobb volumenűek Frankenburg Adolf és Nagy Ignác munkái. Frankenburg írásai Budapesti levelek cím alatt 1843-ban jelentek meg a Regélő Pesti Divatlap Tárczájában. Ezek egy bizonyos szeretett barátnőhöz szólnak, azonban ez nyilvánvalóan fiktív keret (az írások túlzott személyes jellege nem indokolná azok nyilvános megjelentetését, valamint a barátnő álláspontja bizonyos kérdésekben – pl. a Honderűt illetően – mindig jól asszisztál a szerző mondanivalójához). A levelek mindenféle tapasztalatról (bálokról, Dunáról, temetői esetről stb.) számolnak be, ezeket a városi keret tartja össze. A sétálás állandóan visszatérő motívum az írásokban (pár órai sétát tenni a’ városban, mi-nek ha egyéb haszna nem volna is, tárgyat ad néked sétáim’ eredményeiről írhatni
’s ez hiszem, elég jutalmas, elég boldogító!),41 a városi terek elszakadnak fizikai lényegüktől és szimbolikussá válnak a megjelenítésben. Ez összefügg azzal, hogy a leveleket egyrészt meghatározza az íráshelyzet, naplószerű, vallomásos jellegük bensőségessé teszi őket, valamint az élmények utólagos leírása miatt (az elbeszélő nem pozícionálódik az elbeszélés helyszínére) a séta valójában az emlékekben
38 Halászy, Budapesti Séták, Pesti Divatlap, 1845, 6., 9., 11. sz.
39 Uo.
40 Uo.
41 Regélő Pesti Divatlap, 1843, 1. félév, 7. sz., 207.
és az általa konstruált, belső helyszíneken történik. Másrészről a hangvételt mindig az aktuálisan elbeszélt pillanat és tér is meghatározza.42 Nyílt tereken, az utcákon és magaslatokon mindig a lelki folyamatairól számol be a narrátor, az elbeszélésmódjában pedig hosszú mondatokat, ismétléseket és költői képeket használ. Mindez a második félévben megjelent írásokkal együtt domborodik ki igazán (ekkor már mindössze négy számban jelent meg az írás), ahol már nem a város tapasztalatáról ír az elbeszélő, hanem hajóútjáról. Ekkor fontos szerepet kap a hajókabin, ahol megszületnek a levelek, és mintha az írásmód is „beszo-rult” volna ebbe a térbe; a képzelet és az események képzeletbeli, emlékezetbeli kibomlása szinte teljesen eltűnik a szövegekből (ezzel párhuzamosan a barátnő, és vele együtt az erőteljes érzelemkifejezés is).
Nagy Ignác Budapesti séták című írásai, melyek 1846-ban jelentek meg az Életképekben,43 még inkább középpontba állítják a sétálás aktusát. Az első számban az elbeszélő lefekteti elveit: azért választja a Budapesti séták címet, mert a városnak szüksége van egy sétányra, melyet ő teremt meg: mert Budapestnek nincs sétánya, erre tehát már rég igen érezhető szükség vala. Aztán olly kényelmes munka a’ sétálás, főleg meleg szobában, kényelmes karszéken, ’s a’ nyájas olvasó is elnézőbb leend sétaközben följegyzett rövid gondolatok iránt, mintha komoly készültség vezérlené tollamat.44 Ezeknek a szövegeknek a kiindulópontja egé-szen más, mint Frankenburgé: kifejezetten humorisztikai céllal születtek, így a gúny és irónia állandó jellemzőjük, mely a bemutatott városi tereket is meg-határozza. Az utcák szempontjából kulcsfontosságú a por és a sár motívuma, mely a sétálásra is hatással van. Nagy Ignác meghatározásában azért is fontos a belső sétány megnevezése, mert előre pozícionálja a szövegeket, az olvasás során az általa leképezett, belsővé alakított terek válnak befogadhatókká.
42 pl.: Szeretek én fen állani a’ magos hegytetőn, a’ harmatsugárzó fűben, a’ zöldellő fák’ családi ernyője alatt… ’s midőn kéjittas szemeim az alattam messze elterülő bájvidéken merengnek és szent vágygyal üdvözlik a’ folyót, melly ezüst szalag gyanánt szökik le lakod’ közelében a’ szemetes partok’ épen nem irigyelhető cserhéjillatjai között, és még tovább néznek és néznek és mindig néznének, ha ki nem fáradnának – ekkor érzi csak szívem, ’s megcsókolhatnám a’ balgát, hogy még most is úgy tud érezni.; Regélő Pesti Divatlap, 1843, 1. félév, 40. sz., 1268.
43 Álnéven jelennek meg, a tartalomjegyzék szerint: Kiss Pál, V. A. és Dara Pétertől. Nagy Ignác álneveihez l. Magyar írói álnév lexikon…i.m. valamint Magyar írói álnév lexikon: A magyaror-szági írók álnevei és egyéb jegyei: Gulyás Pál lexikonának kiegészítése, szerk. Sz. Debreczeni Kornélia, Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 1992.
44 Életképek, 1846, 1. félév, 1. sz., 33.
Összegzés
Tanulmányomban arra szerettem volna rámutatni, milyen kérdéseket vet föl a tér szempontja a reformkori divatlapokban, illetve hangsúlyoztam a fölvetődő kérdések sokféleségét, gazdagságát. A városi tértapasztalatot és a hozzá köt-hető szövegeket elemeztem röviden, ezek részletesebb, a szöveg több rétegét tárgyaló olvasata is elkészíthető lenne. A divatlapok szövegeiben továbbá szá-mos más tér kap fontos szerepet, példaként említhető a ház vagy a különböző természeti tájak. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az elemzett szövegek nem függetleníthetők attól, hogy divatlapokban jelentek meg; a befogadó térér-telmezését nemcsak az adott szöveg, hanem annak materiális vonatkozásai is meghatározzák, elsősorban az, hogy hasonló tereket működtető szövegek egymás mellett szerepeltek, (voltak) olvashatók. A város ebben a keretben különleges szerepet tölt be, mert a város olvasása gyakran sétálásra ösztönzi a szövegek elbeszélőit – ez hatással van a narrációjukra, valamint a fizikai és szimbolikus terek kapcsolatára is.
Források
Életképek, 1843−1848, szerk. Frankenburg Adolf (1843−1847), Jókai Mór (1847−1848).
Pesti Divatlap, 1844−1848, szerk. Erdélyi János (1844), Petőfi Sándor (1844−1845), Vahot Imre (1844−1848).
Regélő Pesti Divatlap, 1842−1844, szerk. Erdélyi János, Garay János.
Hivatkozott irodalom
Robert Alter, Imagined Cities: Urban Experience and the Language of the Novel, New Haven, London, Yale University Press, 2005.
Gaston Bachelard, A tér poétikája, ford. Bereczki Péter, Bp., Kijárat, 2011.
Walter Benjamin, A kószáló visszatér, ford. Kőszeg Ferenc = W. B., Angelus no-vus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, vál. Radnóti Sándor, Bp., Magyar Helikon, 1980, 575−583.
Walter Benjamin, A második császárság Párizsa Baudelaire-nél: A kószáló, ford.
Bence György = W. B., Angelus novus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, vál. Radnóti Sándor, Bp., Magyar Helikon, 1980, 850−888.
Otto Friedrich Bollnow, Az emberi élet térbelisége = A tér: Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007, 201−207.
Michel de Certeau, Séta a városban, ford. Czifra Réka = Vizuális kommuni-káció: Szöveggyűjtemény, szerk. Blaskó Ágnes, Margitházi Beja, Bp., Typotex, 2010, 355−365.
Magyar írói álnév lexikon: A magyarországi írók álnevei és egyéb jegyei, szerk.
Gulyás Pál, Bp., Akadémiai, 1978.
Magyar írói álnév lexikon: A magyarországi írók álnevei és egyéb jegyei: Gulyás Pál lexikonának kiegészítése, szerk. Sz. Debreczeni Kornélia, Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 1992.
Moravánszky Ákos, A tér fogalma az építészetben = A tér: Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007, 8−37.
Georg Simmel, A nagyváros és a szellemi élet = G. S., Válogatott társadalom-elméleti tanulmányok, szerk. Somlai Péter, ford. Berényi Gábor, Bp., Gondolat, 1973, 543−560.
A tér: Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007.
Térpoétika, Helikon, 56(2010), 1−2. sz. (különszám)
Weinrich Wölfflin, Bevezető tanulmány az építészet pszichológiájához = A tér:
Kritikai antológia, vál. Moravánszky Ákos, ford. M. Gyöngy Katalin, Bp., Terc, 2007, 39−45.
Terek és szövegek: Újabb perspektívák a városkutatásban, szerk. N. Kovács Tímea, Böhm Gábor, Mester Tibor, Bp., Kijárat, 2005.