A tudomány osztályozása több ok miatt is fontos kérdés. Egyrészről a tudomá
nyos ismeretek halmaza hatalmas méretei miatt nehezen áttekinthető, így nehéz eligazodni benne. Másrészről a sok társadalmi vonatkozás miatt mindig tudni kell azt, hogy a tudomány mely ágát érinti egy-egy konkrét formában megjele
nő tudományos kérdés. Ilyen kérdések például a tudományos eredmények okta
tása, a tudományos kutatások támogatása, a tudományos hálózat rendszerének irányítása, a tudományos eredmények hasznosítása.
A felsőoktatási törvény a tudományági besorolásnál az egyetemeken folyó ok
tatás szempontjait vette alapul, az akadémiai törvény pedig az irányítás szem
pontjai alapján hozta létre a tudományterületi besorolásokat, és természetesen ez a két felosztás nem fedi egymást. Mindkét felosztás teljes abban az értelemben, hogy valamennyi tudományterület helye megtalálható benne, azonban mind
egyik tükrözi azt is, hogy ezeken az osztályokon belül további csoportok létreho
zása szükséges. Ilyen csoportok például a földtudományok területén a geológia, éghajlattan, geográfia, nyelvészetben a morfológia, szemantika, fordítástudo
mány. Ezek a csoportok egy-egy tudományterület önálló részeit képezik.
A szaktudományok osztályozási rendszerében gyakran használják a tudo
mány egy részére az általános jelzőt, például általános kémia, általános nyelvé
szet. Van az egyetemeken ilyen néven meghirdetett tantárgy, tankönyv, létez
nek ilyen megnevezésű tanszékek. A fogalom az adott szaktudomány alapfo
galmaihoz és fő törvényszerűségeihez tartozó ismereteket jelenti. Ezeknek az egész szaktudományt érintő részeknek az oktatása minden szakág területén fontos, ezért indokolt az oktatásban a kiemelésük. Az oktatandó anyag megírá
sa vagy előadása sokoldalú felkészültséget kíván meg, ezért indokolt a feladat
ra orientált külön oktatási egységet létrehozni. Hangsúlyozzuk, hogy az „általá
nos szaktudomány” elnevezés nem önálló, külön tudományterületet jelent, ha
nem a szaktudomány egészéből a minden (vagy sok) területen jelen lévő fontos
részt. Az általános kémia a kémiatudománynak nem egy körülhatárolható ré
sze, hanem annak egész területéről kiemelt súlyponti részek összessége. Az al
kalmazott kémia és például a kolloidkémia elnevezés tartalma nem hasonlítha
tó össze, mivel a kémiai tudomány nem azonos szempont szerinti felosztásából jött létre. Viszont a kolloidkémia, a szerves kémia, az analitikai kémia tudo
mányágak párhuzamba állíthatók egymással, hiszen mindegyik a kémiai tudo
mány jól körülhatárolható részét foglalja magába (ez a felosztás a vizsgált ké
miai jelenségek fő meghatározó jegyei alapján jött létre). Ehhez hasonlóan az
„általános nyelvészet” sem komplementere az alkalmazott nyelvészetnek, mi
vel nem azonos szempontú felosztásból jöttek létre. (Részletesen a 2. fejezetben foglalkozunk a tudományos kutatás osztályozásával.)
Mielőtt a nyelvtudomány osztályozására kitérnénk, feltétlenül figyelembe kell vennünk a nyelvnek minden más entitástól való lényeges különbségét, ami a nyelvtudomány egészének és kutatási módszereinek is különleges helyet biz
tosít a tudomány egyes területei között. Egyik oldalról a nyelv kognitív jegyei az agyban lejátszódó folyamatokból eredeztethetők, másik oldalról a nyelv- használat kérdései a társadalomtudományokba ágaznak bele. Előbbiek a termé
szettudományokkal és a pszichológiával, utóbbiak a társadalomtudományok
kal mutatnak szoros kapcsolatot. A kutatásban mindez úgy mutatkozik meg, hogy a természettudományok módszerei, eszközei ugyanúgy alkalmazandók, mint a társadalomtudományok módszerei. Ebből következik, hogy a nyelvtu
domány tárgya nagyon széles határok között jelölhető ki, s ennek megfelelően kutatási módszerei között megtaláljuk a napjainkban alkalmazott valamennyi eljárást. Például a képalkotó diagnosztika csúcstechnológiai eszközeire alapo
zott eljárások lehetővé teszik az agyban lejátszódó nyelvi folyamatok tanulmá
nyozását; a hagyományos szociolingvisztikai vizsgálati módszerek a nyelv tár
sadalomban betöltött szerepének fontos részleteit, az egyéni és a közösségi nyelv ismeretlen faktorait tárják fel. A tudományos kutatás alapvető kérdéseit tárgyaló mű keretein messze túlvezetne akár a nyelvtudomány osztályozásá
nak, akár vizsgálati módszereinek áganként és irányzatonként történő részletes bemutatása. A nyelvtudomány ellentmondásmentes osztályozásának, a széles körű és összetett kutatási módszereinek leírása a jövő feladata.
A nyelvtudomány osztályozásának kérdése sokszor képezi viták tárgyát.
Felvethető például az a kérdés, hogy létezik-e magyar nyelvtudomány. (Ahogy Kiefer [2005a] feltette és megválaszolta a kérdést: Van-e magyar jelentéstan?) A kérdésre egyaránt adható igen és nem válasz a magyar nyelvtudomány foga
lom értelmezésétől függően. A tudomány arra a bonyolult hálóra vonatkozó is
meretek összessége, amelyben élünk. Ez a sokfelé elágazó, de egymástól lát
szólag távol lévő részei között is kapcsolatban lévő ismeretanyag sok szempont
szerint, sok módszerrel közelíthető meg. A tudomány nemzetközileg elfogadott osztályozása a háló törvényeinek megközelítése alapján különíti el az egyes tu
dományterületeket biológia, matematika, logika, irodalom, történelem stb.
megnevezéssel. A tudománynak ez az osztályozása tehát aszerint való csopor
tosítást jelent, hogy milyen jelenségcsoportok vizsgálatán keresztül tárják fel a valóságot. Ebben a szemléletben nincs értelme magyar matematika-, holland kémia- vagy japán atomfizika-tudományról beszélni. A nyelvtudomány az em
beri létet meghatározó gondolkodás és nyelv törvényszerűségeinek a nyelv ol
daláról való megközelítésével foglalkozik. A világról szerzett ismereteket tük
röző gondolatok kódja a nyelv, és ennek a kódrendszernek a szerkezetére, mű
ködési módjára vonatkozó törvényszerűségek feltárása a nyelvtudomány feladata. Ebben az értelemben a nyelvtudomány ugyanúgy összefüggő egysé
get képez, mint a matematika vagy bármely más tudományterület. Tehát a fel
tett kérdésre adott válasz: a nyelvtudomány egységes egész, ennek egy részét képezi az, amit mi magyar nyelvtudománynak nevezünk.
Azonban a nyelv természetes nyelvek sorából tevődik össze, más szóval a különböző népek más-más kódolási eljárást vezettek be gondolataik m egjele
nítésére. A nyelvészeti kutatások tárgya a nyelvi kód vizsgálata, s ebben a megközelítésben szükséges mindegyik használt kódrendszert vizsgálat alá vetni, hiszen a részletek alapos ismerete alapján végezhető el a végső általá
nosítás, a nyelvre vonatkozó általános törvények felismerése és m egfogalma
zása. Ahogy a természetre vonatkozó kérdések megközelíthetőek az élővilág vagy a kozmikus rendszerek oldaláról, a nyelv törvényei is vizsgálhatók az angol vagy a magyar nyelv oldaláról közelítve, és megállapodás kérdése, hogy a tudománynak azt a részét, amely az angol vagy m agyar nyelvi kódra vonatkozó ismereteket foglalja magába, angol és magyar nyelvtudománynak nevezzük-e, ahhoz hasonlóan, ahogy a vizsgált jelenségek alapján elkülöní
tünk biológia és kozmológia tudományokat. A fogalmak osztályozására ki
alakult rendszer tehát mindenképpen indokolja a nemzeti nyelvek szerinti nyelvtudományi fajfogalmak bevezetését. Indokolt tehát a nyelvtudomány egészére vonatkozó ismeretek feltárásához a különböző természetes nyelve
ket, így a magyar nyelvet is vizsgálni. A végső célhoz, a nyelv általános törvé
nyeinek a feltárásához azonban sok, az egyes természetes nyelveken belül nem ismert problémát kell megoldani.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a nyelvtudomány ágakra történő fel
osztása kialakult gyakorlatának szempontjai sokfélék, többnyire nem világo
sak, és sok esetben következetlenek (lásd még 2.6. fejezet). Kiefer (2006) A nyelvtudomány ma címmel megjelent tanulmányában vázolja a nyelvészet legfontosabb XX. századi elméleteit és irányzatait, és a magyar kutatások főbb
irányait összegzi. Felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a terminológiai sok
féleség, hanem az egyes irányzatok elméleti-módszertani különbségei is nehe
zítik a kölcsönös megértést.
„A nagyfokú specializálódás következtében a kívülálló számára a mai nyelvtudomány helyzete kaotikusnak tűnhet, az általános nyelvtudomány művelője pedig már régen feladta a reményt, hogy a nyelvtudományi ku
tatások különféle irányairól áttekintő képet alkosson magának.” (Kiefer 2006:801)
Banczerowski a nyelvtudományt olyan interdiszciplináris tudománynak te
kinti, „amely fő feladatul tűzi maga elé az ember és a társadalom megértését, és nem csak a nyelvi szövegek elemzésével, valamint az absztrakt modellek gyár
tásával foglalkozik ( ...) ” (Banczerowski 2006: 196).
Számos nyelvész két fő nyelvészeti ágat különböztet meg: az elméleti nyel
vészetet és az alkalmazott nyelvészetet (pl. Kiefer 2005b). Másutt többféle cso
portosítást is találunk, így a Bevezetés a nyelvtudományba címmel megjelent könyvben a nyelvészetet négy nagyobb területre osztják a szerzők: (1) elméleti nyelvészet (más néven általános nyelvészet), (2) leíró nyelvészet, (3) határtu
dományok (pszicholingvisztika, neurolingvisztika, szociolingvisztika; irodal
mi stilisztika, a retorika, a filológia), (4) alkalmazott nyelvészet (Kálmán-Trón 2005: 9-10).
A terminológiai bizonytalanság úgy tűnik, régebbi eredetű. Példaként az al
kalmazott nyelvészet fogalmát vizsgáljuk meg. Az Alkalmazott nyelvészeti alapfogalmak címmel megjelent kötet (Szerdahelyi 1989) részletesen áttekinti az alkalmazott nyelvészetről vallott felfogásokat, a fogalom általános definíció
jának megadására azonban nem vállalkozik, álláspontját a következőképpen összegzi:
„Mint a továbbiakban látni fogjuk, az alkalmazott nyelvészet fogalma és tár
gya szinte szerzőkként változik. Annyi azonban egyértelműen kiderül, hogy az alkalmazott nyelvészet tárgya igen nagy területet ölel fel és a legkülönbö
zőbb társadalomtudományokkal érintkezik.” (Szerdahelyi 1989: 9)
Biztosabb és egyértelműbb megfogalmazást ma sem igen találhatunk, még a magukat alkalmazott nyelvészeknek vallók írásaiban sem. Ennek következté
ben legtöbbször extenzionális irányból közelítik meg az alkalmazott nyelvésze
tet, vagyis azt sorolják fel, milyen ágai vannak. Az 1999-ben Alkalmazott Nyelvtudomány címmel indult folyóirat első számában nyelvészeket kértek
meg, definiálják, mit is jelent az alkalmazott nyelvészet. A legkülönfélébb megfogalmazásokkal találkozhatunk. Kiefer pl. abból indul ki, hogy létezik alap- és alkalmazott kutatás, ennek analógiájára „az alkalmazott nyelvészet közvetlenül a felhasználói szférát szolgálja, ill. gyakorlati feladatokat lát el”.
Arra a következtetésre jut, hogy „az alkalmazott nyelvészet (...) a nyelvészeti elméletek, módszerek, elképzelések gyakorlati célú felhasználására vonatkozó kutatásokat foglalja magában”, valamint hogy „az alkalmazott nyelvészethez csak igen kevés diszciplína tartozik, de a legtöbb nyelvészeti diszciplínának van alkalmazott területe” (Körkérdés 2001: 5). Ugyanitt Kontra szerint „az al
kalmazott nyelvészeti kutatás tehát olyan tudományos kutatás, amelynek pri
mer célja a társadalmi problémák megoldásához szükséges tudás megszerzése”
(2001: 6). Galgóczi, Navracsics az alkalmazott nyelvészetet a nyelvészet gya
korlati alkalmazásának tartja (i. m. 14-15).
Irányadónak tekinthető Herman 1969-ben megjelent összefoglaló tanulmá
nyában írott vélemény, amely szerint „mindenképpen téves tehát az alkalma
zott nyelvészetet az elméleti nyelvészettel szembeállítani, mivel az alkalmazott nyelvészetnek is vannak elméleti ágai” (Herman 1989/1969: 43).
Bár a nyelvtudomány kategorizálása, különböző szempontok szerinti továb
bi besorolása több okból is fontos lehet, meggyőződésünk, hogy a nyelvtudo
mány alapfogalmai és kutatási módszertana osztályozástól független, egységes kiindulási alapot kívánnak meg. A 2. fejezetben részletesen kitérünk többek kö
zött az alap- és alkalmazott kutatás, valamint az elméleti és kísérleti kutatás fo
galmak értelmezésére, ami szándékaink szerint a nyelvtudomány osztályozási kérdéseihez is közelebb viszi az olvasót.
Mint láttuk, a tudomány fogalomnak széles a jelentéstartománya, ezért a fo
galomkör egyes tartományai között az eligazodást osztályozással könnyíthet
jük meg. A tudomány az emberiség által megszerzett ismeretek rendszerbe fog
lalt összességét jelenti, amely magában foglalja a fogalmak összességére, azok kapcsolatára, felhasználására, további gyarapítására stb. vonatkozó ismerete
ket. Az egységes tudomány egyes részei egymástól elkülönülnek, ezeket a töb- bé-kevésbé önálló részeket nevezik tudományterületeknek, ezek további osztá
lyozása során létrehozott ágakat pedig tudományágaknak. Az egyes konkrét tu
dományterületeket és tudományágakat nehéz mereven elhatárolt kategóriákba besorolni, mivel a különböző fogalmaknak a jegyei részben lehetnek azonosak, részben pedig eltérőek, így az dönt két lehetséges besorolási helyről, hogy m i
lyenjegyek alapján történik az osztályozás. A tudományos fejlődés következté
ben viszonylag gyorsan változik a tudományterületek jellege, ennek megfelelő
en időnként az osztályozási eljárás is változtatásra szorul. Például a
tudomány-területi besorolás kezdeti időszakában a fizika és a biológia egyik elkülönítő jegyének azt tartották, hogy az előbbi az élettelen természetre, az utóbbi az élő természetre vonatkozó ismeretekkel foglalkozik. Az újabb tudományos ered
mények azt mutatják, hogy sok, a fizika körébe sorolt jelenség (áramvezetés, elektrosztatikus kölcsönhatások, termikus folyamatok stb.) meghatározó szere
pet játszik az élettani folyamatokban, ezek vizsgálatára alakult ki önálló tudo
mányterületként a biofizika mint az előző két tudományterület határtudomá
nya. A nyelvtudomány tudományági besorolása sem mindig egyértelmű: hol a bölcsészettudományokhoz, hol a társadalomtudományokhoz sorolják. A nyelv- tudománynak is sok olyan határterülete van, amely más-más tudományterüle
tekkel van szoros kapcsolatban, pl. a neurolingvisztika a nyelvtudomány és az idegtudomány, a szociolingvisztika a nyelvtudomány és a szociológia, a nyelv- pedagógia pedig a nyelvtudomány és a pedagógiatudomány határterületén.
A magyar tudományos életben jelenleg elfogadott tudományterületi besoro
lást az 1993. évi LXXX. törvény 169/2000. (IX. 29.) Kormányrendelet mellék
lete tartalmazza. E kormányrendelet a tudományt nyolc tudományterületre, azokat pedig további tudományágakra és művészeti ágakra osztja fel. Eszerint a tudományterületek az alábbiak: természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudo
mányok, művészetek, hittudomány. E rendelet szerint a nyelvtudományok tu
dományág a bölcsészettudományok tudományterületén belül található.
Az MTA tudományos osztályai más felépítést követnek. „A tudományos osztály az Akadémiának egy vagy több, egymáshoz viszonylag közel álló tudományágazat szerint szervezett egysége” (http://www.mta.hu/index.php?id=osztalyok). Összesen tizenegy osztály létezik, ezek a következők: I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya; II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya; III. Matematikai Tudo
mányok Osztálya; IV. Agrártudományok Osztálya; V. Orvosi Tudományok Osz
tálya; VI. Műszaki Tudományok Osztálya; VII. Kémiai Tudományok Osztálya;
VIII. Biológiai Tudományok Osztálya; IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztá
lya; X. Földtudományok Osztálya; XI. Fizikai Tudományok Osztálya. Ez a fajta tudományági besorolás a tudományterület ismeretanyagának tulajdonságai sze
rint történt.
A tudományterület vizsgált objektumainak tulajdonságai határozzák meg a kutatások során alkalmazható módszereket, eszközöket. A csillagászati kutatá
sok megfigyeléseihez, adatgyűjtéséhez távcsöveket, teleszkópokat, színkép- elemzőket használnak, a kozmosz tulajdonságainak kísérleti vizsgálata nap
jainkban kezd kibontakozni. A sejtkutatások során másfajta optikai eszközöket, mikroszkópokat alkalmaznak, a biológiai kísérleti módszerek pedig ma már igen magas szintre jutottak el. Egészen más jellegű a nyelvtudomány vagy a
történelemtudomány választási lehetősége a kutatási módszerek között. Ilyen értelemben lehetséges az egyes tudományterületek csoportosítása aszerint, hogy milyen módszerrel végzik a tudományos feldolgozáshoz az ismeret- anyagok gyűjtését, a kutatási eljárások közül melyiket alkalmazzák a leggyak
rabban; azonban ez nem jelent minősítést, értékrend-felállítási lehetőséget az egyes tudományterületek között.