Tiszavasvári a Kádár-korszakban, s utána

A Kádár-rendszer megítélése (álláspontom szerint) igencsak ambivalens mind a mai napig.

Érzések, attitűdök, beidegződések, viszonyulási pontok, egyéni sikerek és kudarcok, karrier utak és sorstragédiák hosszas sorát lehetne számba vetni, akkor sem tudná a mai kor embere, s főleg a ‘89 után szocializálódott generáció egyértelmű és vegytisztán objektív kritériumok mentén megítélni a Kádár-korszak teljességét és jelentőségét.

Tiszavasvári település szempontjából a Kádár-rendszer hetvenes és nyolcvanas évei igazi sikertörténetnek számítanak. 1986-ban az akkori tanácselnök, későbbi MSZP-s polgármester, Sulyok József irányítása alatt vált Tiszavasvári várossá, amely ezt megelőzően járási székhely volt, felszerelt, modernizálódó infrastruktúrával rendelkezett a környező településekhez képest is. A kisváros foglalkoztatási szerepkör alapján ipari-mezőgazdasági jellegű volt, melyben az ipart főleg a gépgyártás, a vegyipar, az építőipar, a mezőgazdaságot pedig a termelő – szövetkezeti gazdálkodás, a növénytermesztés, az állattenyésztés és a Tisza közelsége miatt kedvező feltételű halászat jelentette (web, 1.).

Jómagam 1987. november 10-én láttam meg a napvilágot egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő kisvárosban, Tiszalökön. Tőle 6 km-re lévő Tiszavasváriban jártam gimná-ziumba. Jómagam, ha úgy tetszik, a szocializmus végső periódusában születtem, s életkorilag annyi közöm van a Kádár-rendszerhez, hogy utolsó éveiben álltam fel két lábra, s tanultam meg egyenes tartással járni és elsajátítottam a tagolt beszéd készségét. Humánbiológiailag és ökoszociálisan talán ennyi szerves közöm nekem is van az elmúlt rendszerhez, más egyéb pusztán a családi indíttatásból, iskolai szocializációmból, alkotó értelmiségiként pedig a korszak ismerete nyomán szerzett kompetenciákból és tudáselemekből alakult ki bennem egy reális és sokoldalú kép a Kádár-korszakról.

Személyesen is szervesen kötődöm Tiszavasvárihoz. A tőle hat kilométerre lévő Tiszalökön születtem és nőttem fel, majd a Tiszavasváriban lévő Váci Mihály Gimnáziumban érettségiztem, s a serdülőkori szellemi és mikrotársadalmi szocializációm jelentős része ebben a közegben ment végbe. Mai napig is itt él a legtöbb egykori gimnazista barátom, s anyai nagyapám, Fitos Zoltán az Alkaloida Vegyészeti Gyár fénykorában ott dolgozott, így tőle, mint valódi munkás attitűddel rendelkező embertől is produktív szemléletmódot kaptam személyes beszélgetésünk alkalmával is, melyekért hálás vagyok a most 80 éves nagyapám-nak. Él bennem tehát mindmáig egy olyan mentális reprezentáció, amely egyfajta érzé-kenységet és felelősségtudatot táplál bennem Tiszavasvári város és az ott élő emberek, a helyi társadalom és lokális közösség iránt. A város adottságait, lehetőségeit és sikerfaktorait illetően igen ambivalens megítélésem van több terület kapcsán is.

Értelmezésem és elemzésem horizontja is egybeesik, amikor Tiszavasvári szocio-ökönómiai státuszát és szociokulturális miliőjét kísérlem autentikus módon meghatározni.

Alapvetően egy szocialista, kvázi posztkádári attitűdű városról van szó, ahová túl hamar érkezett a szolgáltató szektor dominanciája, s amelyben a modernitás „termékei”, s a korszerű infrastruktúra kiépítésével sajnos kevéssé tudott lépést tartani az ipari és agrárdominanciával rendelkező, mára nagymértékben elszegényedő helyi társadalom. Az itt élő, egykori munkás réteg döntően a rendszerváltás abszolút vesztesének érzi magát, s a városban élő igen heterogén összetételű, jelentős lélekszámú roma populáció túlnyomó része is végletesen leszakadóban van. Az ipari és a mezőgazdasági ágazatok lokális tényezői a privatizáció révén teljesen átalakul-tak, sokak számára a Kádár-rendszer biztonsága eltűnt a mindennapokból, s a piacgazdaságot helyben is neoliberális „vadkapitalizmusként” élték meg, élik meg egyre többen a mai napig.

Sulyok József személyében a rendszerváltást követően 16 évig egy ízig-vérig város-teremtő, a közösségi gyarapodást előtérbe helyező, s a humanizmust mindig szem előtt tartó baloldali polgármestere volt Tiszavasvárinak. A korábban tanácselnökből lett sikeres polgár-mester több szabad választáson is kimagasló szavazati eredménnyel, a Magyar Szocialista Párt színeiben elnyerte a lakosság támogató bizalmát. A hetvenes években még Ibrányban tevékenykedő várospolitikus igazi lokálpatriótává vált Tiszavasváriban, s a mindenkori testületi felállással, az éppen aktuálisan regnáló országos politikai kormányzattal és megyei önkormányzattal is igyekezett a korrekt, szakmai viszonyt fenntartani. Ha kellett, akkor viszont kemény konfliktusokat is vállalt az általa vezetett városért. Minden nézetkülönbség ellenére alapvetően a releváns politikai ellenfelei is tisztelték személyét, s elismerték Sulyok József tagadhatatlan érdemeit a városfejlesztési politikában. Természetesen számos olyan helyi, regionális és országos jelentőségű probléma is adódott, amelyek megoldása nem mindig ment zökkenőmentesen. Sulyok József 2006-ban önszántából nem indult egy újabb ciklus irányításáért, s a közigazgatás szférájában eltöltött több évtizedes munka után nyugdíjba vonult. Sulyok József szakmai típusú helyi kormányzást valósított meg a rendszerváltás után egészen 2006-ig, s tette ezt egy olyan szakértői stábbal, egy szűkebb tanácsadói csoporttal maga mellett, akik még a tanácsi apparátusban szerzett óriási közigazgatási tapasztalattal rendelkezve tudták katalizálni a város munkáját, s elősegíteni Tiszavasvári fejlődését a rendszerváltás utáni ciklusokban is. Többségüket személyesen is ismertem, ismerem, s láttam, tapasztaltam, hogy önmagukat állandóan képezve, a tudáskor korszerű kompetenciáit is elsajátítva képesek voltak hatékony munkát végezni.

Mindez abban is megmutatkozott, hogy a helyi társadalom a voksával is legitimálta négy önkormányzati cikluson keresztül a lokális önkormányzati elit és a képviselői menedzsment mun-káját, ezért számomra ebből az következik, hogy Tiszavasvári lakosságának többsége nem érezte úgy helyben, hogy 1990 után mindenkit le kell váltani, s az előző rendszer hivatali apparátusaira, jól dolgozó egykori tanácstagjaira nincs szükség. 2006-ig pont ez a város példázza azt, hogy épp ellenkező elvárások jelentkeztek helyben, s ez a bevált stáb jelentős személyi kontinuitást mutatva újra és újra visszaigazolást és választói felhatalmazást kapott a település irányítására.

Azt állítom, hogy a rendszerváltást követően egy halmozottan hátrányos helyzetű térség fontos városaként Tiszavasvári szerkezeti értelemben 2006-ig meg tudta őrizni fejlődőképes jellegét, mely alapvetően a körzetközponti jellegéből, infrastrukturális és intézményi szintű fejlettségéből fakad. Mindez sajnálatosan az elmúlt bő két évtizedben nem párosult a helyi lakosság döntő többségének szubjektív egzisztenciális fejlődésével. Sőt! A legnagyobb foglalkoztató, az Alkaloida Vegyészeti Gyár a város és a környező települések munkásai számára biztos munkahelyet jelentett, s nemcsak az iparban dolgozók számára, hanem a mezőgazdasággal foglalkozóknak egyaránt. A máktermesztés és a mákgubók értékesítése, felvásárlása a mezőgazdaság fellendítéséhez sokáig hozzájárult, s úgy vélem, hogy az alacsony képzettségű munkavállalók munkaerő-piaci helyzetét nagyban elősegítette. Az Alkaloida Vegyészeti Gyár 1999-es privatizációja után az addig közel 2000 főt alkalmazó vállalat kapacitása körülbelül az egyötödére csökkent, ami drámai leépítési hullámmal járt, s a munkás réteg igen jelentős arányának azóta is strukturális és permanens munkanélküliséget

„eredményezett”.

Tagadhatatlan, hogy Tiszavasvári munkás rétegének legnagyobb része a rendszerváltás nagy vesztesének érzi magát több szempontból is. Megítélésem szerint a privatizációs folya-matok mind a primer, mind a szekunder gazdasági szektorban helyi szinten is „kitermeltek”

egy folyamatosan nivellálódó, egyre kilátástalanabb és egyre nagyobb lélekszámú réteget, akik korábban, de leginkább a Kádár-rendszerben jó módban és biztonságban éltek. Ez az igazán súlyos társadalmi probléma, amely egyértelműen kedvez a radikalizmus és a mindenkori rendszerellenesség artikulációinak, s így később a JOBBIK megjelenésének, majd 2010-es helyi hatalmi tényezővé és városirányító politikai erővé válásának.

A kétezres évek elejére már a korábbi munkásréteg zöme saját életkörülményeinek jelentős romlását élte meg, s gyakorlatilag helyi családok százai érezték s érzik úgy, hogy a keserves munkából származó jövedelmük kevesebb, mint például a jelentős számú helyi roma populáció szociális segélyből és egyéb forrásból származó jövedelme. Tetszik, nem teszik:

Tiszavasváriban ma is ez az egyik markáns lokális töréspont, amely kiélezte a helyi erőviszo-nyokat, elősegítette a helyi konfliktushelyzetek kialakulását, s egyben folyamatos atomizá-lódást idézett elő a helyi közösségben, s a kádári kisember radikalizálódását vetítette előre.

Én úgy látom, hogy 2013 év végén ez még továbbra is egy hatalmas és feldolgozatlan probléma a helyi társadalom működésében. Véleményem szerint ez nem rasszizmus kontra tolerancia kérdése döntően, hanem ennél lényegesen több és másabb: közel másfél évtizedes, súlyos szociálpolitikai és stratégiai kérdés, amelyet a mindenkori országos közpolitika irányítóinak kiemelten kellene kezelni nem pusztán ezen a településen, hanem megyei és regionális szinten egyaránt. Hangzatos ígéretek, jobb és kevésbé jobb ötletek tömkelegét volt szerencséje megismerni a helyi társadalom tagjainak, kiknek többsége mára érték-alapon szinte senkiben és semmiben nem bízik, csupán valamiféle radikális változást remél.

„A válság tipikus esete annak, amikor a nagy halak megeszik a kis halakat. Olcsón, mert a válságba kerültek, hogy „kinyögjék” adósságaikat, mindent pénzzé tesznek, de kínálati piac lévén, kénytelenek értéken alul értékesíteni vagyonukat. Normál helyzetben vannak piaci etikai játékszabályok, amelyeket természetesen akkor is megsértenek, de válságban a szükség törvényt bont alapon semmi sem drága, csak hozzávetőlegesen jogszerű legyen az üzlet.

Utána meg jól megélnek a felvásárlást, az üzletet vizsgáló bizottságok, biztosok, akik munka-díjként kapják meg járandóságukat. Ettől persze nem lesz újra cukoriparunk, textiliparunk, egyáltalán könnyűiparunk. Legfeljebb beszállítók lesznek, de ott meg nem működik a globalizáció előnye, az anyacéggel való azonos szintű fejlődés” (Róbert szerk., 2012).

Ebben a vonatkozásban sajnos Tiszavasváriról elmondható, hogy a kétezres évekre a település kvázi válságba került, s lakói a lehetőségek szűkülését, a megtartó erő egyre szervet-lenebbé válását tapasztalhatták meg a rendszerváltás után két évtizeddel.

A Kádár-korszakban Tiszavasváriban is szinte ismeretlen volt a munkanélküliség és a mélyszegénység. Az Alkaloida Vegyészeti Gyár a legnagyobb ipari munkaadóként volt jelen a városban, s annak vonzáskörzetében, s a mezőgazdasági tevékenységek, a könnyűipar is nagyon sok család számára garanciát jelentett a biztos megélhetéshez, a „kisemberi” léthez.

Mára sajnálatos módon a helyi társadalom fragmentálódása, atomizációja, a közösségek széttartása, a progresszívebb réteg elvándorlása, s a lakosság elöregedése egyidejűleg jellemzi a kisváros életét.

A közelmúltban tanulmányoztam Róbert Péter és munkatársainak kutatási eredményeit, gyorsjelentését a magyar társadalom demokráciaképének alakulása kapcsán. Az elvégzett ESS-kutatás vezetője Róbert Péter volt, s a projektben a politikai értékekre és állampolgári attitűdökre vonatkozó survey jellegű vizsgálatot végeztek a kutatók. Szabó Andrea, Messing Vera és Ságvári Bence különböző aspektusait vizsgálták meg a demokráciáról alkotott képnek.

A demográfiai változók szerint a település típusa és a szubjektív anyagi helyzet alapján láthatóak értékelhető különbségek, de a máskor olyan fontos jellemezők, mint a kor vagy iskolai végzettség nem okoznak jelentős vélemény-különbségeket a demokrácia kritériumainak megvalósulása kapcsán.

A különbségek azonban jelentős eltérést mutatnak az egyes kritériumok között. A legna-gyobb deficit a szociális szempontok (jövedelem-egyenlőtlenségek csökkentése, szegénység elleni küzdelem) kapcsán mutatkozik. Ezekben az esetekben az ideális és a létező demokrácia között jelentős különbségek mutatkoznak (Róbert, 2013:9).

A fejlődő piaci rendszer gazdasági és társadalmi folyamatainak megértéséhez elenged-hetetlen a szereplők, s aktorok lelki és értékrendbeli, attitüdinális viszonyulásuk feltárása. A piacgazdasági rendszer stabilitását és hatékonyságát alapvetően az határozza meg, hogy mennyire tekintik legitimnek a szereplők, ebben pedig döntő elem a piacgazdaság működé-sébe vetett bizalom megléte. Az államszocialista rendszerek 1989–90-es összeomlása és a liberális demokráciák megszületése a kilencvenes évek elején a modern piacgazdaság gyors kialakulásához vezetett, amelyet azonban felfokozott várakozások kísértek. Az emberek úgy gondolták, hogy a piaci elveken alapuló gazdasági rendszer következtében életkörülményeik és munkakörülményeik javulásában ugrásszerű változások fognak bekövetkezni. Ezt csak erősítette a vasfüggöny leomlása és az, hogy a nyugati országok által megtestesített, korábban elérhetetlennek tűnő ideálok látszólag nagy tömegek számára váltak elérhetővé. E vára-kozásokkal szemben az országok szerkezeti értelemben vett komplex átalakulási folyamata az egész régiót átható nagymértékű gazdasági recesszióval járt együtt. Tömegek vesztették el munkahelyüket, a reálbérek estek, a nyugdíjak, segélyek és szociális járadékok vásárlóértéke drasztikusan csökkent.

A folyamatosan rosszabbodó helyzetben a korábban teljes foglalkoztatáshoz és lét-biztonsághoz szokott emberek úgy érezték, hogy a gazdasági átmenet egy olyan nullaösszegű játszma, amelyben egyesek meggazdagodása és sikere csak mások kárán és kudarcán keresztül valósulhatott meg. A magukat vesztesnek érző, észlelő emberek számára kapóra jött az az értelmezési minta, melynek révén a maguk kudarcát mások érdemtelennek tartott meggazdagodásával magyarázhatták (Csepeli 2005:229).

„A szocialista rendszer összeomlását követően Magyarországon olyan politikai és gazdasági változások játszódtak le, amelyek társadalmi következményeinek szociológiai vizsgálata és nyomon követése hosszú távon feladatot kínál a kutatók számára. Ez a munka szinte a rendszerváltással egy időben elkezdődött, és minden olyan alkalommal új lendületet kap, amikor elemzésre alkalmas új adatbázisok válnak elérhetővé. A kutatások egyik, talán legátfogóbb iránya a nyertesek és a vesztesek elemzésére vonatkozik. A rendszerváltás lényegi periodikus hatása következtében a kilencvenes évek első felében Magyarországon jelentős foglalkozási turbulenciát figyelhettünk meg. Ezt egyfelől belső folyamatok, politikai szándéktól vezérelt gazdasági folyamatok (pl. privatizáció) ösztönözték, másfelől a

globa-lizáció külső nemzetközi hatásai már akadálytalanul érvényesülhettek, tovább erősítve a posztindusztriális folyamatokat, a szolgáltatási szféra bővülését, a multinacionális tőke beáramlását. Nem tudjuk, hogy a két tényező pontosan milyen arányban generálta a foglal-kozási turbulenciát” (Róbert 2008:51).