Demokratikus társalgás – online (szakirodalmi áttekintés)

Freelon kritikájának van alapja, de fontos azt is elismerni, hogy mind a deliberatív meg-közelítés, mind a nyilvánosság elméletekből kiinduló munkák bővelkednek az izgalmas empirikus eredményekben. Az is tagadhatatlan, hogy mindkét megközelítés alkalmas elméleti háttérként funkcionál a politikatudományi kutatások számára és olyan kutatási kérdések feltételére inspirál, amelyek közelebb vihetnek minket az online társalgások politikai viselkedésre gyakorolt hatásainak megértésében is.

A két uralkodó megközelítés az online társalgások demokratikus minőségét állítja a középpontba. Arra keresik a választ, hogy az online térben lezajló politikai beszélgetések mennyiben felelnek meg a demokratikus társalgás egy előre meghatározott standardjának. A kutatók erősen megosztottak ebben a kérdésben, és míg egy részük optimista eredményekről számol be azt hangsúlyozva, hogy lehetséges online térben a demokrácia szempontjából értékes politikai vita, mások ennek az árnyoldalait hangsúlyozzák és a demokráciára káros jelenségként értelmezik az online társalgásokat.

Jürgen Habermas diskurzusetikája fontos hivatkozási alapot nyújt a témával foglalkozó kutatók számára, és gondolatai erősen meghatározzák az empirikus munkák irányát. Ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy Habermas munkásságában milyen központi szerepet töltött be a politikai nyilvánosság és a deliberáció kérdése, valamint maga a kommunikáció. A kommunikációval foglalkozó empirikus kutatások számára a világos, jól meghatározott nor-matív standardok meglehetősen jól alkalmazhatóak. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a német gondolkodó egyáltalán nem lelkesedett az Internet politikai szerepével kapcsolatban. A deliberatív nyilvánossággal kapcsolatos, egy 2006-os konferencián elhangzó fejtegetéseiben az Internetet csak lábjegyzetben említi, azt állítva, hogy csak autoriter rendszerekben nyernek demokratikus jelentőséget az online interakciók, demokráciában csak fragmentálja az aktív közönség figyelmét (Rasmussen 2009).

Az online társalgások demokratikus potenciáljával kapcsolatban optimista szerzők elsősorban a CMC-kutatások eredményeire támaszkodnak, és az anonimitás és textualitás technikai adottságából, valamint a földrajzi- és időbeli korlátoktól való szabadságból indulnak ki. Számos kutatás megállapítja, hogy az online társalgásokban nagyobb részvételi egyenlőség alakulhat ki (Dubrovsky – Kiesler – Sethna 1991; Rice 1993; Hollingshead 1996). Ez elsősorban a kvázi-anonimitásnak köszönhető, amely csökkenti a szociális jellegű

egyenlőt-lenségek (kor, nem, bőrszín stb.) láthatóságát.⁵ Emellett a személyiségjellemzők egyenlőt-lensége is csökkenhet azáltal, hogy a CMC kevésbé egyén domináns, mint a FTF társalgás (Walther 1995).

Az optimista szerzők azt is kiemelik, hogy az online politikai társalgásokban őszintébben nyilvánulnak meg a résztvevők, mint offline beszélgetéseik során. A CMC kommunikációban hiányzik a szociális jelenlét tapasztalata, és a társalgások textuális jellege valamint a nem-verbális jelek hiánya is növeli az érzelmi és kognitív távolságérzetet. Emellett az egyének fizikailag a saját privát környezetükben tartózkodnak a társalgás alatt, ami a kényelemérzetet és a vita feletti nagyobb kontroll érzését erősíti (Stromer-Galley 2003). Mindezek hatására az egyet nem értés társadalmi kockázatai csökkennek, az egyének inkább meg tudják fogalmazni a különvéleményüket (Rains 2005; Bargh – McKenna – Fitzsimmons 2002; Min 2007 stb.).

Azt is megfigyelték, hogy a CMC nagyobb önleleplezést, intimebb és közvetlenebb kérdéseket is „termel” és a perifériális interakció is kevesebb, mint a FTF társalgások során (Tidwell – Walthers 2002).

Több szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a látható egyéni jegyek hiánya csökkenti annak az esélyét, hogy érven kívüli szempontok befolyásolhassák a társalgást (Blader – Tyler 2003). A textualitás az érzelmi információkat is leválasztja a társalgásról, ezáltal kognitív-orientáltabb lesz a vita (Walther 1992). Az online társalgások racionalitáspotenciálját erősíti az is, hogy a résztvevőknek saját álláspontjukra is folyamatosan reflektálniuk kell, így kény-telenek lesznek az adott kérdésről a hirtelen asszociációkon túli véleményeket is megfogal-mazniuk, saját maguk számára is világossá tenniük (McKenna – Bargh 2000). Érdemes lehet itt megemlíteni azt is – bár az általam ismert szakirodalom ezzel nem nagyon foglalkozott –, hogy ez a reflexió az egyén perspektívájába jobban bekapcsolhatja a közérdeket is. A politikai információk reflektálatlan feldolgozása során létrejött hirtelen asszociációk sok esetben az egyén saját érdekeinek vélt sérelmén (vagy teljesülésén) alapulhat, de nyilvános társalgás résztvevőjeként legitim módon érvelni csak akkor tud mellette, ha ezt a még nem kikris-tályosodott véleményét a közösség érdekeinek sérelmeként (vagy teljesüléseként) fordítja le.

Ez az online társalgások során talán még inkább igaz, ugyanis anonim ismeretlenek közti textuális érintkezés során a privát érdekekre való hivatkozás sokkal kevésbé számít érvnek, mint személyesebb környezetben.

A politikai társalgásokkal kapcsolatban széles körben elfogadott nézet, hogy igazi demokratikus értéke az ellentétes nézetek megvitatásának van. Az offline szituációnál alacso-nyabb társadalmi kockázatokkal jellemezhető, idő- és földrajzi korlátoktól megszabadított online tér lehetőséget nyújthat ellentétes gondolkodású személyek „összekapcsolódására”, míg a face-to-face környezet politikai társalgásaiban ennek kisebb a valószínűsége (ld.

Neulle-Neuman 1984). Több empirikus eredmény is arról számol be, hogy mind a témák, mind a résztvevők, mind a stílusok tekintetében a sokszínűség jellemzi az online társalgásokat (Schneider 1997; Rasmussen 2007; Witschge 2008). A részvevők motivációit vizsgáló kutatások is azt találták, hogy az online politikai társalgásokban való részvétel fontos mozgatórugója a sajáttól eltérő vélemények megismerésének vágya és a válaszolók többségét az egyet nem értés nem zavarja (Stromer-Galley 2003; Price 2009; Witschge 2008).

Az online társalgások demokratikus potenciálját hangsúlyozó szerzők tehát a társalgások nagyobb részvételi egyenlőségére, őszinteségére, racionalitáspotenciáljára, valamint az ellentétes nézetek megvitathatóságára hivatkoznak. Sok kutató viszont nem látja ennyire fényesen az online interakciók demokráciában betöltött szerepét és annak hátulütőire figyel-meztetnek. Ezek a szerzők a technikai lehetőségek helyett a felhasználói magatartást helyezik a középpontba.

5 Mivel a textuális társalgás során is explicitté válhatnak bizonyos szociális dimenziók (pl. iskolázottság, kor) valamint és a résztvevők is gyakran adnak ki magukról bizonyos információkat ezért az online tér sem rejti el teljesen az egyenlőtlenségeket, csak a láthatóságukat csökkenti.

Több kutató is hangsúlyozza a társalgások egyenlőtlen szerkezetét és arra hívják fel a figyelmet, hogy a kevés aktív résztvevő dominálja a társalgásokat, monopolizálják a figyelmet és irányítják az agendát (Dahlberg 2001; Schneider 1997). Holland politikai oldalak kommentjeit vizsgálva kutatók azt találták, hogy a kommentek 50%-át a kommentelők kevesebb, mint 5%-a posztolja ki (Schuth et al 2007). Witschge a részvétel egyenlőségét is megkérdőjelezi, mikor az online társalgások résztvevőit az offline újságokban megjelenő szereplőkkel hasonlítja össze, és azt találja, hogy bizonyos nézetek és résztvevők előtt az online fórumok teljesen zártak voltak (Witschge 2008).

Míg az optimista szerzők a textualitás és az anonimitás nyomán a nagyobb őszinteséget állítják a középpontba, addig a pesszimista kutatók az ezzel járó felelőtlenséget emelik ki és a flaming káros hatásait hangsúlyozzák. Ez a fogalom jelöli az online fórumokon oly gyakran megfigyelhető gyalázkodó, trágár, egymást sértegető megjegyzéseket, amely sokakat távol tarthat a társalgásokban való részvételtől (Mitra 1997). A flaming már nagyon korán akadémiai kutatás tárgyává vált (Lea et al 1992), de nem minden szerző osztja a fogalommal kapcsolatos félelmeket. Egyesek inkább azt emelik ki, hogy a szenvedélyes társalgásnak komoly demokratikus értéke van, mert gerjeszti a vitát és felszínre hozza az egyet nem értést.

Sokkal veszélyesebb ezek korlátozása, melynek hatására a kommunikáció hatékonysága romlik, az érzelmi információk közvetítésének a nem verbális jelek hiánya miatt amúgy is korlátozott eszköztára tovább szűkül és a túlzott udvariaskodás inkább egyetértésre ösztönzi a részvevőket (Benson 1996; Millard 1997). Éppen ezért Papacharissi megkülönbözteti az udvariatlanságot, amely csak a vitapartnerrel szemben sérti meg az etikettet és sokszor csak a vita túlfűtöttségét jelzi, valamint a civilizálatlanságot, amely a demokratikus értékekre jelent veszélyt, azáltal, hogy például a csoporthovatartozása alapján támadja a vitapartnert. A civili-zálatlanság általában mélyebben gyökerező vélekedéseket is takar, mint a hirtelen fellángolást kifejező udvariatlanság, ezért sokkal veszélyesebb is (Papacharissi 2004).

Az online társalgások racionalitáspotenciálját is érték kihívások. A racionális társalgás szempontjából oly fontos reszponzivitás egyes kutatók szerint az online társalgásokban nem valósul meg, a társalgó felek nem figyelnek egymásra (Wilhelm 1999), nem reagálnak egymás érveire és a monológok válnak dominánssá (Hill – Hughes 1998; Shank – Cunningham 1996; Jensen 2003). Ez a vita racionalitásának aláásása mellett a reflexivitást is megkérdőjelezi, hiszen az egyén nem kényszerül rá kifejtett véleményének a folyamatos megvédésére.

A legnagyobb vitát viszont az online társalgások sokszínűségének kérdése váltotta ki a kutatók között. Már a korai irodalmak is felhívták a figyelmet az internet fragmentálódásának veszélyeire (Davis – Owen 1998), az internetes közösségek homogenizálódásának tendenciá-jára (Knapp 1997), de a legnagyobb hatással kétségkívül Cass Sunstein Republic.com című könyve fogalmazta meg a problémát. Sunstein a Boston Tea Party történetén keresztül mutatja be az online társalgások homogenizálódásának veszélyeit. A hasonlóan gondolkodó, de térben egymástól elszigetelt egyének az Interneten találkoznak és társalgásokban vesznek részt. Megbíznak egymásban és mivel folyamatosan egymást erősítik meg, gondolkodásuk egyre extrémebb irányba tolódik el. A „kommunikációs enklávékban” az egyének szélső-ségesebb álláspontra jutnak, mint azt egyénenként gondolkodva tennék (Sunstein 2001). A korábban szintén a pozitívumok között említett, nagyobb egyenlőséget és őszinteséget lehetővé tevő online „identitásvesztés” is átértelmeződik ebből a nézőpontból. A szociális identitás/deindividualizáció (SIDE theory) elmélet azt állítja, hogy az online környezetben az anonim és identitásukat vesztő egyének az egyéni identitás helyére erős csoportidentitást fejlesztenek ki, amely a külső csoportot inkább sztereotipizálja és kirekeszti (lásd Min 2007).

Egyes kutatások a fragmentálódást még olyan csoportokban is tetten érik, ahol diverz vélemények ütköztetése volt várható (Hill – Hughes 1998; Wilhelm 2000).

Sokan viszont nem fogadták el ezt a helyzetértékelést. Fraser még jóval Sunstein előtt amellett érvel, hogy a fundamentális egyet nem értés hiánya demokratikus szempontból nem káros jelenség, sőt a csoporton belüli stratégiák és narratívák megkonstruálásában fontos szerepe van a hasonló gondolkodásúak társalgásainak (Fraser 1990). Az alapvető értékekben való egyetértés nem zárja ki, hogy a társalgásnak demokratikus értéke legyen. Az ideológián belüli kérdések és válaszok (lásd Freelon 2010) koherensebbé tehetnek egy adott gondolat-kört, segíthetnek a közös válaszok megtalálásában, miközben a közösen osztott értékekre való hivatkozás mindig közös nevezőt szolgáltat a kemény viták során is.

A „kommunikációs enklávék” más megközelítésben is fontos demokratikus értékkel bírhatnak. Az egyéneket körülvevő társas környezet politikailag homogén jellegére már több kutatás is felhívta a figyelmet,⁶ és a kisebbségi politikai álláspont fenntartása ellentétes gon-dolkodású politikai környezetben nehézkessé válik. Huckfeldt és Sprague kutatása rávilágított arra, hogy a mindennapi interakciók világában a kisebbségi álláspontot képviselők dupla hátrányt szenvednek el, lévén ők pontosabban érzékelik a többség tagjait, jobban tudatában vannak saját kisebbségi létüknek. Nem csak többször találkoznak disszonáns információkkal, hanem azt jobban fel is ismerik, mint a többség tagjai (Huckfeldt-Sprague 1987). Az Inter-netnek köszönhetően a mindennapi környezetükhöz képest autonóm véleménnyel rendelkező egyének is találhatnak saját álláspontjuk számára támogató közeget, így a homogenizációs nyomásnak is jobban ellen tudnak állni. Stromer-Galley mélyinterjús kutatásában is azt találta, hogy azok, akik online a hasonló gondolkodásúak társaságát keresik, elsősorban azért teszik ezt, mert offline környezetükben saját véleményüket el kell hallgatniuk a békés együttélés fenntartása érdekében. Online érezheti úgy az egyén, hogy nincs egyedül vélemé-nyével, esetleg mások még jobban is ki tudják fejezni az álláspontját. Ezáltal új érvekkel vértezheti fel magát, így meg tudja erősíteni a mindennapi kommunikációs helyzetekben elszigetelt véleményét (Stromer-Galley 2003).

A Fraserből kiinduló és az autonómiát hangsúlyozó válaszok nem cáfolják meg a sunstein-i tézist, inkább csak árnyalják azáltal, hogy megmutatják: a homogén társalgások önmagukban nem feltétlenül jelentenek veszélyt a demokráciára, sőt fontos szerepet is tölt-hetnek be. Viszont nem zárják ki, hogy az offline környezetben véleményét elhallgatni kény-szerülők ideológiát koherensebbé tevő társalgása éppenséggel szélsőséges, a demokráciára veszélyt jelentő gondolatok számára nyújt megerősítést. Stromer-Galley viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy az interneten társalgók nagy többsége inkább a diverz társalgá-sokban szeret részt venni és csak kevés egyén keresi a hasonló gondolkodásúak társaságát (Stromer-Galley 2003), de Price és Witschge vizsgálatából is az derült ki, hogy a fórumozókat az egyet nem értés önmagában nem zavarja (Price 2006; Witschge 2008) és egyik fontos motivációjuk új nézőpontok, vélemények megismerése.

Végezetül érdemes még megjegyezni, hogy Freelon deliberatív megközelítésekkel kapcsolatos kritikája nem teljesen jogos. Freelon azt veti az online politikai társalgások kuta-tásában alkalmazott deliberációs szemlélet szemére, hogy az szinte csak egy véletlenszerűen választott háttér az internetes beszélgetések empirikus vizsgálatában. A kutatók felismerték, hogy az online fórumoknak, társalgásoknak hatása van a politikai gyakorlatra, viszont valamilyen politikatudományi elméleti keretet kellett adni az empirikus kutatásoknak. Ehhez

„kapóra jött” a deliberáció egyébként is egyre népszerűbb elmélete, lévén, hogy annak közép-pontjában is a társalgások, a vita áll. Ezt még néha ki egészítik a nyilvánosság fogalmával, majd vesznek egy teoretikust és az ő deliberáció kritériumaihoz hozzámérik az általuk megfigyelt online társalgást, majd levonják ebből a következtetést, hogy ez mennyiben felel meg a normatív elvárásoknak (Freelon 2010). Az ilyen jellegű kutatások úttörője Schneider, aki meghatározott négy habermasi szempontot az online társalgások deliberatív

potenciál-6 Angelusz Róbert és Tartós Róbert munkásságából tudjuk, hogy ez Magyarországon hatványozottan igaz (lásd:

Angelusz – Tardos 2005, 2009).

jának értékelésére, majd megállapította, hogy az általa megfigyelt abortuszról szóló társalgás-ban ezekből a kölcsönösség és a diverzitás teljesül, míg az érvek minősége és az egyenlőség kritériumai kevésbé valósulnak meg (Schneider 1997). Az ilyen jellegű kutatásoknál van alapja Freelon megállapításának, de megfeledkezik arról, hogy a deliberatív szempontú kutatásoknak van egy másik ága is. Ezeket a kutatásokat nem a létező online társalgások iránti érdeklődés vezeti, hanem a deliberáció online térben történő megvalósításának lehetőségei.

Ezért itt nem érvényesülhet Freelon vádja, hogy a kutatási témához választanak egy elméletet, hanem éppen fordítva, az elmélethez keresnek empirikus teret. Ezeknek a kutatásoknak nem célja a létező online társalgások deliberációs szempontú elemzése, inkább azokat a feltételeket keresik, amelyek között online is megvalósítható a deliberáció. Az Interneten megszervezett, szabályozott vita ugyanis sokkal költséghatékonyabb, és a részvevőktől is sokkal kevesebb erőfeszítést kíván meg, mint az offline deliberáció.

E kutatások egy része már megvalósult deliberatív projekteket mutat be, olyan oldalakat, amelyeket kifejezetten a deliberatív ideál mentén szerveztek meg és a felhasználókra vonatkozó szabályok is ennek jegyében születtek meg (Dahlberg 2001; Heng – De Moor 2003). A kutatások egy másik része az online deliberáció hatásaival foglalkozik, hasonlóan azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyek ezt offline környezetben teszik. Ezek a kutatások szabá-lyozott, deliberatív elveknek megfelelő online vitahelyzeteket teremtenek és figyelnek meg (Price 2009; Min 2007). Tehát nem igaz, hogy a deliberáció mindig pusztán csak politika-tudományi kontextusaként szolgál az empirikus kutatások számára, sok esetben ennél azért többről van szó.