Az elsı világháborút követı idıszakban a hazai jogbölcseleti gondolko-dás képviselıit állásfoglalásra késztette az a tény, hogy egyre többen kezdték hangoztatni a természetjog rehabilitációjának szükségességét, illetve beszéltek a természetjog aktualitásáról, idıszerőségérıl. A természetjogtan és jogpozitivizmus polémiája nem csupán a nemzetközi, hanem a magyar jogirodalomban is sajátosan új helyzetet teremtett.712 Az alapvetıen pozitivista szemlélető neokantiánus irányzat számára az 1920-as évek végétıl megkerülhetetlenné vált kérdés újszerő válaszok megfogalmazását indukálta. Horváth Barna elsı jelentısebb jogbölcsele-ti tanulmányában, Természetjog és pozijogbölcsele-tivizmus713 címen foglalkozott az
„örök” aktualitással bíró kérdéssel.714 A természetjogtan és jogpozitiviz-mus viszonyát egy konkrét, saját korának megkerülhetetlen – de az idı szerint még formálódó – elméleti törekvésével kapcsolatosan fejtette ki.
Írása, mely mőfajilag a recenzió és az esszé termékeny szintézise, több mint kétharmad részében a három évvel korábban, Hans Kelsen tollából megjelent monográfia, az Allgemeine Staatslehre kritikai méltatására vállalkozik. Fontos megemlíteni, hogy hat évvel vagyunk a „Tiszta jog-tan” megjelenése elıtt, de a kelseni életmő minden – késıbb is hangsú-lyos – kérdése terítékre kerül Horváth írásában.
A tanulmány bevezetı soraiban – exponálva a két és félezer éves múltra visszatekintı problematikát – a korabeli jogfilozófiai gondolko-dást megérintı újfajta tendenciáról tesz említést: „Ma Európaszerte a természetjog reneszánszáról beszélnek. Vajon át lehet-e öltöztetni a tár-sadalombölcselet történetének ezt a jól ismert hısét a hellén és római ókor, keresztény középkor és a nagy újkori protestáns természetjog dí-szes, de avult köntösébıl a modern ember munkaruháiba? Vajon
712 A két világháború közötti hazai természetjogi tradícióról lásd: Szabadfalvi József:
Természetjog és pozitivizmus: Széljegyzetek egy örökzöld vita két világháború közötti hazai jogbölcseleti irodalmához. In: Szabó Miklós (szerk.): Natura iuris.
Természetjogtan & jogpozitivizmus & magyar jogelmélet. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002. 9-29. o.
713 Horváth Barna: Természetjog és pozitivizmus. Társadalomtudomány. VIII. évf.
(1928) 3-5. sz. 213-247. o. E tanulmány több helyen szövegszerően is megegyezik a Die Idee der Gerechtigkeit (Zeitschrift für öffentliches Recht. Bd. VII /1928/ H. 4. 508-544. o.) címő írásával.
714 Horváth mővének részletes elemzését olvashatjuk két kitőnı tanulmányban: H.
Szilágyi István: Circus Juris. Dráma és jogfilozófia Horváth Barna életmővében. In:
Portrévázlatok… 236-246. o.; Cs. Kiss Lajos: Szabadság és kényszer. Horváth Barna szellemi pályája… 588-590. o.
csoda belsı feszítıerı, micsoda titokzatos dialektikai folyamat az, amely a pozitivizmust belülrıl készül most ismét szétfeszíteni? Micsoda végzet lebeg a pozitivizmus felett, hogy gyızelme sohasem lehet véges? Micsoda sötét sors akadályozza meg ezt a két halálosan ölelkezett ellenfelet: a Természetjogot, – ezt a nagy Állítást – éppúgy, mint a Pozitivizmust, – ezt a nagy Tagadást, – abban, hogy egymást elpusztítsa; micsoda hata-lom az, amely ezt a két ellenfelet, akiknek harca egyidıs a társadalomról való gondolkodással, nem engedi sem gyızni, sem meghalni?”715
Horváth a természetjog és a pozitivizmus történetileg ellentmondásos viszonyának bemutatása kapcsán rögzíti elméleti kiindulópontját, mely szerint „a pozitivizmus a maga következetes végiggondolásában csupán egyik neme – és nem kontradiktórius ellentéte – a természetjognak: po-zitivista természetjog. A pozitivizmus éppúgy méhében hordja a termé-szetjogot, mint az ismereti relativizmus az abszolút logikát, az empiriz-mus a metafizikát, az ateizempiriz-mus a misztikus vallásosságot.”716 Az általa
„realista víziónak” nevezett felfogás szerint „a természetjogi termelés zöme – merev ellentétben a természetjog eszméjével – a mindenkori pozi-tív jog kiszolgálását jelentette; a pozitivizmusról viszont mutassuk ki, hogy immanens logikával, eltagadhatatlan és elalkudhatatlan dialekti-kával tör és vágyódik a természetjog tiszta eszméje felé.”717 Horváth tisz-tában van azzal, hogy „világnézeti” szempontból – és erre a jogfilozófiai gondolkodás fıbb korszakainak jellemzését hozza példaként – sem lehet a két nagy szemléletmód „igazát” alátámasztani, mivel egyaránt felhasz-nálhatók lényegében bármilyen ideológiai, politikai célok melletti argu-mentálásra.718
Elméleti kiindulópontja igazolásakor a „jogfilozófiai pozitivizmus” lé-nyegi vonásainak bemutatására szorítkozik. A pozitivizmus alaptétele megfogalmazása szerint a következı: „... a jognak érvényességi alapja egy tapasztalati tény, a jogalkotás aktusa...” – majd így folytatja – „A po-zitív jog felett nem áll abszolút értékmérı, nincs olyan jogfeletti mérték, amelybıl a jog abszolút helyessége vagy helytelensége megítélhetı volna;
nincs olyan abszolút érvényességi alap, amelybıl a pozitív jog a maga relatív helyességét származtathatná. A jog a hatalom tényének funkció-ja.”719 E köznapi – közmegegyezést tükrözı – megállapítás arra a követ-keztetésre sarkallja Horváthot, hogy a jogfilozófiai pozitivizmust az er-kölcsi értékrelativizmushoz hasonlítsa. Miként az erer-kölcsi relativizmus szerint nincs feltétlen erkölcsi norma, úgy a jogfilozófiai pozitivizmus szerint sincs feltétlen jogszabály. Úgy véli, az alaptételek nagyon hason-lóak az ismeretelméleti relativizmus gondolatiságához, mely tagadja a
715 Horváth Barna: Természetjog és pozitivizmus… 213. o.
716 Uo. 214-215. o
717 Uo. 215. o
718 „Azt látjuk tehát, hogy úgy a természetjogi, mint a pozitivista elméleteken belül a legszélsıbb abszolutizmustól az anarchizmusig az összes elképzelhetı politikai állás-foglalások képviselve vannak. Röviden és szabatosan: a politikai jobboldal éppúgy áll-hat pozitivista alapon szemben egy természetjogi alapon álló baloldallal, mint megfor-dítva.” (Uo. 216. o.)
719 Uo. 218. o.
feltétlen igazság létét: „Ennek a tételnek az immanens értelme és imma-nens érvényességi igénye között tudvalevıleg ellentmondás van. Az az állítás, hogy nincs feltétlen igazság, a feltétlen igazság igényével lép fel.”720 Ha mindezt a jog világára vonatkoztatjuk, akkor Horváth szerint azt tapasztaljuk, hogy a jogfilozófiai pozitivizmus – hasonlóan az erköl-csi relativizmus tagadó jellegéhez – abból indul ki, hogy elutasít minden
„Jogfelettit” mint megítélési mértéket, és a természetjog elleni „elkesere-dett hajszába” kezd. Azzal követi el a pozitivizmus a lehetı legnagyobb
„hibát”, hogy „idıvel a problémaanyag túlnyomó részét jogászilag irrele-váns, jogfeletti matériának nyilvánítja. Ahelyett hogy megoldanák ıket, a jogelmélet fıproblémáit egyszerően a Jogfelettibe, a természetjogba utalják. Abban, hogy ezzel a jogelmélet problémakincse csaknem mara-dék nélkül természetjoggá bélyegeztetik, már a relativizmusnak akarat-lanul is igenlı jellege jelentkezik. Minél következetesebben gyakorolja a pozitivizmus a maga tagadó és leegyszerősítı funkcióját, annál köny-nyebben szorítkozhatik egyetlen jogfeletti alaptételre: t. i. a jogfeletti megítélési mértékek mellızésének alapértékére. Viszont minél követke-zetlenebbül jár el e tekintetben, annál több természetjog, jogfeletti ma-radék, etikai-politikai posztulátum mutatható ki saját tanításaiban.”721 Horváth képletes, aforizmaszerő kijelentése szerint mindez röviden is összefoglalható: „A pozitivizmus terhes a természetjogtól.”722
Horvát saját kora – és mint utólag tudjuk, a 20. század – egyik leg-meghatározóbb elméleti törekvésének bemutatásán keresztül kívánja az elızıekben vázolt gondolatait érvekkel alátámasztani. A „kelsenizmus” – vagy ahogyan már e munkában is említésre kerül, a „tiszta jogtan” – minden erıfeszítése ellenére, vagy éppen ennek okán, nem tud megsza-badulni a nem kívánt tehertıl, a természetjogi kötıdéstıl. Horváth több vonatkozásban is górcsı alá veszi az ekkortól már minden jelentıs jog-bölcseleti gondolkodót vitára késztetı kelseni koncepciót, mellyel kap-csolatban megjegyzi, hogy mindazoknak igazuk van, akik „logikai ter-mészetjogot” látnak a tiszta jogtanban, mivel Kelsen a marburgi filozófia fegyvertárából származó „rendszergondolat” érvényre juttatása kedvéért – különösen áll ez a hipotetikus alapnormára, illetve a belıle levezethetı jogrend gondolatára – „logikai erıszakot” követ el a vizsgált ismerettár-gyon, magán a jogon.723 Horváth kimutatja az elmélet másik
720 Uo. 219. o.
721 Uo. 222. o.
722 Uo. 214. o.
723 „A logikai természetjog... fogalma mögött a régi jó, megszokott etikai természetjog rejtızik... A megismerı ember tipikus magatartása, amellyel a világ minden zugába világosságot akar bevinni, amellyel minden ellentmondást fel akar oldani, amellyel minden Különbözıt egy nagy Egységbe akar összefoglalni, amellyel a Rendszer tör-vényszerő nyugalmát akarja a Chaos nyugtalan borzalma helyére léptetni – a megis-merı embernek ez az egész magatartása tipikusan és jellegzetesen etikai magatartás.
A megismerı ember a világban értelmet keres. S ha nem talál: akkor értelmet magya-ráz bele, mert azt akarja, hogy a világ értelmes legyen. Szembeszökıvé válik ez akkor, amikor – mint a kelsenizmus esetében – ez a megismerési, rendszerezési, egységesítı és leegyszerősítı szenvedély elragadja a gondolkodót, aki most már a maga
türelmet-szökı ellentmondásosságát, miszerint a jogtétel számos „metajogi fo-galmat” (pl. emberi magatartás, esemény, kényszer, cselekvés, mulasz-tás stb.) tartalmaz, melyek – miként Kelsen tanítja – „mint tényálladék megy bele a jog szisztematikájába”, következésképpen a jogot nem lehet mint kényszerrendet egyszerően definiálni: „A jognak kényszerrendként való felfogása – és a vita a felett, hogy a jog valóban kényszerrend-e egy-idıs a jogról való gondolkodással – tipikusan szociológiai tájékozódású ideológia. Ennek a szociológiai természetjognak, ennek a jogfilozófiai empirizmusnak ugyanaz az etikai háttere, mint a szofisták hatalom-ideológiájának.”724 Végül harmadsorban a tiszta jogtan kapcsán beszélni lehet Horváth szerint a „politikai természetjogi” vonásokról, melyeket – e helyütt nem részletezendı módon – Kelsen állambölcseleti nézeteinek elemzése révén mutat be. Vagyis a kelsenizmus radikálisnak tekinthetı relativizmusa etikai, logikai, szociológiai, politikai feltételektıl terhes
„szkeptikus” természetjogi indíttatású tan, következésképpen a tiszta jogtan metafizika-mentessége – miként az alapnorma725 – merı fikció.
Horváth a késıbbiekben is alkalmat talált arra, hogy a természetjogtan és jogpozitivizmus ügyében, ha csak érintılegesen is, kifejtse álláspontját. Rechtssoziologie címő monográfiája egyik több ol-dal terjedelmő lábjegyzetében megismételve és összefoglalva a korábban hangoztatottakat megállapítja, hogy „a jogpozitivizmus is mint a filozófi-ai empirizmus jogelméleti funkciója csupán a filozófifilozófi-ai idealizmus jog-elméleti funkciójaként felfogott természetjogi doktrína különös válfaja”, melyet véleménye szerint kritikusai sem tudtak cáfolni.726 A néhány év-vel késıbb A jogelmélet vázlata címő mővében a korábban megismert érvek fölhasználásával szól a természetjog és pozitív jog közötti viszony-ról. A természetjog „illúzió” mivolta véleménye szerint sem bizonyíték, sem cáfolat nem lehet. Alapvetı hipotézisként fogalmazza meg a termé-szetjog „elkerülhetetlenségét” és „hasznosságát”, illetve olykor „káros”
jellegét. Elkerülhetetlen azért, mert tagadása is természetjoghoz vezet:
„A pozitív jog mögötti jogot tagadni ugyanis éppoly kevéssé lehet a pozi-tív jog alapján, mint a tapasztalaton túli világot a tapasztalat alapján.
Sem a pozitív jog, sem a tapasztalat – eltekintve attól, hogy mindkettı még befejezetlen – nem mond semmit arról, hogy mögöttük mi van. A jog mögötti jogot és a valóság mögötti valóságot akár állítani, akár ta-gadni csak a tapasztalat mögé nyúlva lehet. Az állítás a jog mögötti jog-nak, a tagadás pedig a tételes jognak ad természetjogi jelleget. A
len racionalizmusában nem hajlandó többé a megismerésnek semmiféle korlátját tisz-telni.” (Uo. 234. o.)
724 Uo. 236. o.
725 „Mert ha nyilvánvaló, hogy az alapnorma tartalma csak természetjogi lehet, akkor a pozitivizmusnak le kell vonnia azt a konzekvenciát, hogy az alapnorma merı fikció; az alapnorma nem teljes, mert bizonyíthatóan tartalommal el nem látható ismerettárgy!
Az alapnorma olyan forma, amelynek a pozitivizmus nem is képes tartalmat adni... Az alapnorma nagykapuja tárva-nyitva áll az erısebb joga elıtt éppúgy, mint az igazsá-gosság elıtt, a hatalom elıtt éppúgy, mint a Ráció elıtt, az autokrácia elıtt éppúgy, mint a demokrácia elıtt.” (Uo. 242-243. o.)
726 Vö. Horváth Barna: Jogszociológia… 152. o.
visták gyanútlanul sokkal dogmatikusabb alapon állnak, mint ellenfele-ik, mert ık voltaképpen csak természetjogot – a dogmatikusan kizáróla-gosnak állított tételesjogot – ismernek.”727 Hasznos ugyanakkor, mert
„figyelmeztet arra a határra, ahol a tapasztalat, a pozitivitás cserben hagy” bennünket. Végül pedig akkor válik károssá, amikor a „szükség-bıl erényt csinálva óvatosságra intı tábla helyett dogmák kódexévé lép elı.”728 Mint látjuk, a szők egy évtizeddel korábban megfogalmazott ki-indulóponton Horváth késıbb sem lépett túl, figyelme ezt követıen elsı -sorban saját elméleti rendszere kidolgozására irányult.729
A szóban forgó idıszakban Moór Gyula is több írásában behatóan érintette a természetjog és jogpozitivizmus viszonyát. Mőveiben az 1920-as évek elejétıl mindig nagy teret szentelt a természetjogtan és jogpozi-tivizmus közötti „örök harc” bemutatásának. Moór szemléletmódjában új színt jelentett az 1930-as évek elején formálódó „negatív vagy limitatív természetjogi felfogásról” szóló elméleti alapvetése, melynek rendszerezett kifejtésével A természetjog problémája címő értekezésében találkozunk.730 Az itt megfogalmazott gondolatai azonban nem elızmény nélküliek, hiszen a jogalkotás logikai határairól már A logikum a jogban címő tanulmányában említést tesz,731 illetve A jogi személyek elmélete címő monográfiájában egy terjedelmes lábjegyzetben szól a „lehetséges jogról”, amely nem más mint „negatív értelemben vett természetjog”.732 Lényegében ugyanezt olvashatjuk – némileg bıvebb magyarázat
727 Horváth Barna: A jogelmélet vázlata… 46. o.
728 Uo.
729 Mindazonáltal van olyan interpretáció, mely éppen a folyamatosságot véli látni a szinoptikus elmélet megalkotása elıtti és az emigrációs években keletkezett publikáci-ók között. E gondolati kísérlet szerint a szinoptikus jogelmélet már nem „csúcspont-ként”, hanem „kitérıként” tőnik fel az életmő egészén végighúzódó gondolati irányhoz képest. (Vö. H. Szilágyi István: Circus Juris. Dráma és jogfilozófia Horváth Barna élet-mővében. In: Portrévázlatok… 235-236. o.)
730 Moór Gyula: A természetjog problémája. Értekezések a filozófiai és társadalmi tu-dományok körébıl. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1934. (Német nyelven:
Das Problem des Naturrechts. Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Bd. XXVIII /1935/ H. 3. 325-347. o. és H. 4. 543-569. o.)
731 „... csakis olyan tartalmak tehetık joggá, amelyek logikailag összeegyeztethetık, amelyek egymással megférnek. A normaforrásként jelentkezı jogalkotó hatalmának szigorú logikai határai vannak... A jogalkotás logikai határai... jórészt már magából az emberi gondolkodás logikus szerkezetébıl folynak.” (Moór Gyula: A logikum a jogban… 8. o.)
732 „A lehetséges jog jogfilozófiai problémájára vonatkozóan legyen szabad röviden a következıket megjegyeznünk... kétségtelennek látszik, hogy a változó tételes jogban bizonyos változatlan és örökérvényő elemek találhatók. Ezek a változatlan elemek azonban mint a jog tartalmát csupán negatíve meghatározó tényezık jönnek tekintet-be. Pozitive a tételes jog tartalmát a jogalkotó határozza meg; ı tölti ki konkrét tarta-lommal azokat a kereteket, amelyeken belül mőködését kifejtheti. Mert a jogalkotó hatalomnak változatlan és át nem hágható határai vannak: logikai, fizikai, szociológiai és etikai határai. Ami ezen határok miatt lehetetlen, az a tételes jog tartalmává sem válhat. Ebben az értelemben beszélhetnénk – ha a természetjog homályos és sokértel-mő kifejezését használni akarnók – egy negatív értelemben vett természetjogról.” (Moór Gyula: A jogi személyek elmélete. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1931. 40.
o.)
tében – a „Kelsen-Festschrift”-ben megjelent Reine Rechtslehre, Naturrecht und Rechtspositivismus címő tanulmányában.733
Moór újszerőnek ható elméletében a természetjog és pozitivizmus kö-zös magjának megtalálására tesz kísérletet. Kiindulópontja, mint so-kaknak ez idı tájt, a természetjog modern reneszánsza, melyrıl így ír:
„Napjainkban... szemtanúi lehetünk a természetjog feltámadásának. A világháború megpróbáltatásán átment emberiség fokozott metafizikai vágyakozása nyilvánul meg talán abban, hogy a természetjogi felfogás az utolsó másfél évtizedben – írja 1934-ben – eleven erıvel újraéled.”734 Moór szerint több síkon folyik a küzdelem „a jogi pozitivizmus és a nagy erıvel támadásba lendült természetjogi felfogás között s a mai jogbölcse-letnek nincsen égetıbb problémája, mint állást foglalni az ellentétes szellemi áramlatoknak ebben a harcában.”735 Saját nézıpontjának meg-alapozását részletes elmélettörténeti fejtegetések teszik meggyızıbbé, melynek végén megállapítja, hogy „a mérsékelt jogi pozitivizmus és a skolasztikus természetjog felfogása közti különbség nem olyan jelenté-keny, mint azt általában hinni szokták.”736 Moór szerint látszólag két kérdésben van eltérés a pozitivista és természetjogi felfogás „mérsékelt”
válfajai között. Egyrészt különbség van az erkölcs szerepének megítélé-sében, másrészt a tételes jog „mivoltára” vonatkozó felfogásban. Ami az elsıt illeti, a mérsékelt jogpozitivizmus elismeri az erkölcsöt a jog he-lyességének végsı értékmerıjeként, azonban – szemben a skolasztikus felfogással – ezt az értékmérıt nem tekinti természetjognak. Azaz mind-két szemléletmód valamilyen formában elutasító a nyers hatalmi pa-rancsnak tekintett joggal szemben. Valójában a másik kérdés megvála-szolása jelent valódi különbséget a két szemléletmód között: „... a jogi pozitivizmus és a természetjogi felfogás különbsége nem is a természet-jogra vagy az erkölcsre vonatkozó eltérı felfogásban, hanem magában a tételes jog fogalmának eltérı megállapításában van.”737 Moór végsı so-ron monista nézetének ad hangot, amikor a természetjogi felfogást a té-teles jog „mellett vagy felett” álló magasabb rendő jog koncepciójának feladására ösztönzi: „Mert ha a tételes rendelkezés ellenkezik a termé-szetjoggal, akkor nem jog, ha pedig megfelelnek, akkor nem egyéb, mint a természetjogi alapelvek részletesebb kifejtése per modum conclusionis vagy per modum determinationis s ekkor a természetjog sem más, mint magában a tételes jogban bennrejlı általános és örökérvényő elvek fog-lalata.”738 Mindebbıl azt a következtetést vonja le, hogy a vázolt felfogás és a mérsékeltnek tekintett skolasztikus tanítás között nincs valójában ellentét. Mint látjuk, mindkét kérdésben megtalálható a közös nevezı a vizsgált jogkoncepciók között. A valódi különbség, vagy ahogyan Moór
733 V. ö. Moór Gyula: Reine Rechtslehre, Naturrecht und Rechtspositivismus. In:
Verdross, Alfred (Hrsg.): Gesellschaft, Staat und Recht. Festschrift gewidmet Hans Kelsen zum 50. Geburtstag. J. Springer, Wien, 1931. 102-105. o.
734 Moór Gyula: A természetjog problémája... 6. o.
735 Uo. 9. o.
736 Uo. 19. o.
737 Uo. 22. o.
738 Uo. 23. o.
nevezi, „ütközıpont” a jogi pozitivizmus és a természetjogi felfogás kö-zött nem itt keresendı, hanem „a helytelen jog lehetıségének, illetıleg a jogalkotó hatalom korlátlanságának [a] kérdésében”.
Moór a skolasztikus felfogásnak a helytelen jog kapcsán vallott néze-tét – mely szerint a „kiáltóan erkölcstelen” néze-tételes jog nem tekinthetı jognak739 – olyan paradigmatikus kiindulópontnak tekinti, amely a to-vábbgondolás igényére tarthat számot: „A skolasztikus filozófiában rejlı ezt az érdekes gondolatot, amely tulajdonképpen a jogalkotó hatalom korlátlanságának a tagadásával egyenértékő, kell... a jogelmélet számá-ra megmenteni.”740 Moór úgy véli, hogy a skolasztikus felfogással nincs ellentétben, sıt annak „legmélyebben fekvı, leglényegesebb és legérté-kesebb alapgondolatával” teljes mértékben összhangban van, ha a kiáltó
„erkölcstelenség” fogalmát összekapcsoljuk az „okozatos lehetetlenség”
gondolatával, mely magában foglalja az erkölcsi mellett a fizikai (termé-szeti adottságok), szociológiai (társadalmi élet adottságai) és logikai le-hetetlenséget: „Ezzel eljutottunk egy olyan felfogáshoz, amely a jogalko-tó társadalmi hatalom számára általánosan, állandóan és megváltoztat-hatatlanul fennálló logikai, fizikai, szociológiai és etikai korlátokról, a tételes jog ledönthetetlen határairól beszél, és amelyet szívesen nevez-nék negatív vagy limitatív természetjogi felfogásnak, minthogy nézetem szerint nincsen ellentétben a természetjog, különösen a skolasztikus természetjog... alapgondolatával.”741 De ugyanígy nincsen ellentétben a
„mérsékelt jogi pozitivizmus” felfogásával sem, mely szemben áll a „túlzó pozitivizmusnak” a jogalkotó hatalom korlátlanságát valló tételével. Mo-ór meg van gyızıdve arról, hogy ezek a korlátok „formális” keretet jelen-tenek a jog számára és „azt mondják meg, mi nem lehet jogi tartalom”.
E negatív meghatározás csupán a „lehetséges, de még nem a valóságos jog tartalmának határát” írja körül, tehát nem tekinthetı klasszikus ér-telemben vett természetjognak. Moór a tanulmányának végén, nem ha-zudtolva meg neokantiánus mivoltát, optimistán tekint az egymással évezredes küzdelmet vívó szemléletmódok jövıbeni sorsára: „... nem le-hetetlen, hogy kellı megértés mellett... a természetjog és a jogi poziti-vizmus vitája, mint a valóság és érték heterogén szféráinak súrlódásából keletkezett harci zaj, e szférák zenéjeként összhangba olvadjon.”742
Sajátos színt képviselt a természetjogi nézıponthoz való viszonyulás-ban Irk Albert, aki 1937-ben tartott akadémiai székfoglalójáviszonyulás-ban a jog mőködésében (érvényesülésében) meghatározó szerepet játszó irracioná-lis értékelı elemekrıl értekezett. Álláspontja szerint a jogalkalmazás te-rén a norma individualizációja megkívánja morális, illetve emocionális értékelı szempontok figyelembevételét, de a jogalkotás során is mind több irracionális-értékelı elem kerül megfogalmazásra magukban a jogi
739 „A »kiáltó erkölcstelenség«[-en]... azoknak az alapvetı erkölcsi elveknek a megsérté-sét értjük..., amelyek nélkül a társadalom fennállása az okozatos realitás szempontjá-ból is lehetetlen.” (Uo. 25. o.)
740 Uo.
741 Uo. 26. o.
742 Uo. 45. o.
normákban. Ilyen például a „jogérzet”, a „méltányosság”, a „dolog ter-mészete”, a „jó erkölcsök”, az „alapos ok”, a „szerzıdési hőség és biza-lom”, melyek a jogszabályi rendelkezésekkel szemben értékelı szempon-tokat tartalmaznak: „Így törik keresztül a jogpozitivizmus zárt normatív rendszere. Így válik a merev jog rugalmassá ezen irracionális elemek alkalmazásával, a jogszabály a konkrét esethez hozzáalkalmazhatóvá...
Ezért hirdetik ma mind többen, hogy a bíró nem a törvénynek, hanem
Ezért hirdetik ma mind többen, hogy a bíró nem a törvénynek, hanem