Az alábbi fejezetben a 20. század elsı felének meghatározó hazai jogfilo-zófusai életmővéhez ugyan nem hasonlítható, de a magyar jogbölcseleti gondolkodás szempontjából mégis számottevı tudományos teljesítmé-nyek bemutatására kerül sor. Az érintett „kismesterek” alapvetıen nem tekinthetık jogfilozófusoknak, csupán olyan jogtudósoknak, akik több-kevesebb intenzitással foglalkoztak – fıképpen tételes jogtudományi vizsgálódásaik mellett – jogbölcseleti kérdésekkel, alkalmanként az ön-álló teóriaalkotás igényével.628 Közülük tudományos mőködésük során többen kerültek abba a helyzetbe, hogy a jogfilozófiát, mint diszciplínát oktatták, sıt még tankönyvet is írtak e tárgykörben joghallgatók számá-ra.
A sorban elsıként a hazai büntetıjog és kriminológia, valamint nem-zetközi jog elismert mővelıjeként számon tartott Irk Albert (1884-1952) tudományos munkásságának jogbölcseleti vonatkozásait érdemes átte-kinteni.629 Jogfilozófiai nézeteire egykori kedves tanítványa Losonczy István használta – Erich Kaufmann, Wilhelm Sauer, Walter Schönfeld, Alfred Verdross és a magyar jogfilozófusok közül Horváth Barna és Moór Gyula jogszemléletére való utalással – a „tisztultabb, szintétikus mód-szertani felfogás” megfogalmazást. Sıt Moór mellett mestere
628 A hazai jogbölcseleti gondolkodás legjelesebb képviselıit követı, a tudományszak hazai fejlıdésében szerepet játszó jogtudósainkra utaló „kismesterek” megnevezést Varga Csabától vettem át.
629 Irk Albert életmővével foglalkozó irodalomból lásd: Szotáczky Mihály: Az elméleti tárgyak. In: Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a pécsi egyetem történetébıl. Pécs, 1980. 110. o.; Varga László: A bőnügyi tudományok. In: Csizmadia Andor (szerk.):
Fejezetek a pécsi egyetem történetébıl... 177-181. o.; Ádám Antal (szerk.): Dr. Holub József és dr. Irk Albert pécsi professzorok munkássága. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata. 109. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jog-tudományi Kar, Pécs, 1986. 31-54. o.; Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet (Válo-gatás Irk Albert mőveibıl). MTA − Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1991.;
Korinek László − Kıhalmi László − Herke Csongor (szerk.): Emlékkönyv Irk Albert egye-temi tanár születésének 120. évfordulójára. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata. 134. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2004.; Szabadfalvi József: Egy „tisztultabb, szintétikus módszertani felfogás” – Irk Albert jogbölcseleti munkássága. JURA. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudo-mányi Karának tudományos lapja, XI. évf. (2005) 2. sz. 128-134. o.; Kıhalmi László – Lengvári István: Irk Albert, az iskolateremtı magister juris criminalis. In: Kajtár István (szerk.): Pécsi jogászprofesszorok emlékezete (1923-2008). Antológia. Pécsi Tudomány-egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2008. 45-58. o.
sát tartja a „legkifejezettebb” módon megfogalmazott „szintétikus” állás-pontnak.630
Az életmő e szelete nem mérhetı azokhoz a más tudományterülete-ken elért eredményeihez, melyek nevét ismertté tették, mindazonáltal számos tételesjogi tárgyú munkájában elıszeretettel foglalkozott elméle-ti jogi kérdésekkel, illetve szívesen ütköztette nézeteit a kortárs jogböl-cselet megállapításaival. Önálló jogkoncepciója elsı megfogalmazásával A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetıjogban címő 1914-ben megjelent tanulmányában találkozunk, melyben a Kelsen-féle
„formalistikus jogtan” kritikája kapcsán fejti ki saját téziseit.631 A mő legfıbb tételének a normatív és explikatív módszerek szigorú elkülöníté-sét tekinti. Irk megállapítása szerint Kelsen kiindulópontja az a szemlé-leti felfogás, mely „áthidalhatatlan határválasztót von a levés (Sein) és kellés (Sollen), a tartalom és a forma között.” Míg a természettudomány-ok a van, a létezı kauzális összefüggéseinek magyarázatára töreksze-nek, addig a jogtudomány a kellés („miképp kell az embereknek csele-kedniük”), a jogi jelenségek „alakjával” („tisztán jogi geometria”) foglal-kozó tudomány − összegzi az ekkoriban formálódó kelseni jogtan lénye-gét.632 Úgy véli, hogy a normatív és explikatív szemlélet egymástól ride-gen elkülönítı formalizmusa Kelsent az általa meghaladni kívánt
„Begriffsjurisprudenciához” vezeti.633
Irk szerint a jogtudomány feladata, miként Kelsen is vallja a jogi fo-galmak konstruálása, azonban ennek során tekintettel kell lennie arra, hogy valós társadalmi viszonyokat, emberi kapcsolatokat szabályoz, me-lyek „nem üres formák, hanem vérrel s hússal bíró dolgok”. Wilhelm Wundt etikai alapvetését magáévá téve mondja, hogy minden − lényegét tekintve általánosításon nyugvó − norma, így a jog megállapításaihoz szükség van a tények vizsgálatára, ezért az explikatív szempontok nem mellızhetıek.634 Szőkebb szakterülete számára is ez a felismerés jelenti a jövıt.635 Vagyis az egyoldalú formalisztikus alapon nyugvó klasszikus
630 Losonczy István: A mulasztás. I. A mulasztási bőncselekmény okozatossága. Du-nántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs, 1937. 74. o. Egyébként hasonló megállapítást tesz a két világháború közötti korszakot késıbb kíméletlen, ortodox marxista kritikával ábrázoló Szabó Imre is, amikor Irket Losonczy István és Hegedüs József társaságában a „szintetikus módszer hívének” nevezi. Vö. Szabó Imre: A bur-zsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon… 487. o.
631 Irk Albert: A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetıjogban. In: Em-lékkönyv Farkas Lajos tanárságának negyvenötödik éve alkalmából. Stein János Egye-temi Könyvkereskedése, Kolozsvár, 1914. 93-106. o.
632 Uo. 96. o.
633 A kelseni elmélet egyoldalúságát − „a jog és valóság, alak és tartalom, szabály és élet szembeállítását” − az 1937-ben tartott akadémiai székfoglalójában a korszak jog-tudománya válságos helyzetének kialakulásához vezetı legfıbb tényezınek tekinti. Vö.
Irk Albert: A büntetıjog racionális és irracionális elemei. Értekezések a filozófiai és tár-sadalmi tudományok körébıl. V. köt. 4. szám. Magyar Tudományos Akadémia, Buda-pest, 1938. 5. o.
634 Irk Albert: A normatív és explicatív módszertani felfogás a büntetıjogban… 98. o.
635 „Az anyagi büntetıjog megújhodását nem az élettelen formalistikus jogtantól, ha-nem az életet a forma felé emelı criminologiától remélhetjük.” (Uo. 106. o.)
büntetıjog normatív szemlélete számára az explikatív módszert megho-nosító kriminológia eredményezheti annak megújítását.
Lényegében e gondolatkör köszön vissza a két évvel késıbb, 1916-ban A formális jogfilozófia a büntetıjogban címő tanulmányában.636 Itt már néven is nevezi a kontinensen ekkoriban dominánssá váló modern irányzatot, amikor a Hermann Cohen nevével fémjelzett „új-kanti iskolá-ról” beszél, mellyel szemben további kritikai észrevételeinek során pon-tosítja saját jogfilozófiai kiindulópontját: „Eme... beható kritikai szemlé-let... azt bizonyítja, hogy a »Sein« és »Sollen« világa nem két külön ka-tegória, hanem a kettı egy egységes filozófiai szintézisbe olvad össze.”637 Itt találkozunk elıször a neokantiánus jogfilozófia egyik alapproblémá-jának tekinthetı „szintézisre” utalással. Irk saját álláspontját egyértel-mővé teszi, amikor azt vallja, hogy minden normának a forrását a való-ságban kell keresni és csak ennek figyelembevételével nyer értelmet bármely normatív elvárás megfogalmazása. Ezzel úgy véli, hogy a kan-ti/neokanti dualizmus „megdıltével” mindenfajta formális jogfilozófia alól kicsúszik a talaj. Ugyancsak fontos kérdést feszeget tanulmánya végén, amikor szembehelyezkedik a kanti hagyományból Kelsen által átvett tétellel, mely szerint a jogi norma megkülönböztetı jellemzıje heteronóm természetében keresendı. Irk szerint az erkölcsi, vallási stb.
normák esetében is ugyanúgy találkozunk heteronómiával, mint aho-gyan a jog esetében is olyan parancsokkal, melyek nem állnak „idege-nül” énünkkel szemben, melyeket az emberi természetbıl folyó impera-tívusznak lehet tekinteni, azaz autonóm jelleggel bírnak. Végsı konklú-zióként megállapítja, hogy „minden jogi norma heteronóm-autonóm természető”.638 E gondolatában is felfedezhetıek a szintézisre törekvés módszerének a jelei.
Irk jogkoncepciója a késıbbiekben sem változott lényegesen, csupán kiegészült és némileg aktualizálódott.639 1937-es akadémiai székfoglaló
636 Irk Albert: A formális jogfilozófia a büntetıjogban. Bőnügyi Szemle, IV. évf. (1916) 5. sz. 161-178. o.
637 Uo. 176. o.
638 Uo. 177-178. o.
639 Büntetıjogi tárgyú nagyobb lélegzető írásaiban, illetve tankönyveiben visszakö-szönnek az 1910-es évek közepén már megfogalmazott gondolatok. Így az 1915-ös − kéziratos − Büntetıjogi elıadásokban, majd az 1926-ban közzétett A büntetıjogi alap-fogalmak módszertani kritikája címen megjelent könyvében megismétli módszertani alapvetését. Vö. Irk Albert: Büntetıjogi elıadások. (Kéziratos jegyzet) 1915.; A büntetı -jogi alapfogalmak módszertani kritikája. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs, 1926. Összefoglaló jelleggel a két kiadást megért, 1933-ban terjedelme-sebb változatban megjelent A magyar anyagi büntetıjog címő tankönyvként használt monográfiájából érdemes idézni: „A jogban... tartalom és alak egymástól feltételezett. A tartalom szabja meg az alakot... Büntetıjogilag: a bőncselekmény dogmatikai fogal-mában a normatív elemek fogják össze azt a tartalmat, mely kauzális elemekbıl tevı -dik egybe.” Majd így folytatja: „[A] jogtudomány nem lehet el a tartalom explikatív szemlélete nélkül. Mert a jogi normák tartalmukat tényekbıl merítik, azon kauzális elemekbıl összetevıdı tényekbıl, amelyek megállapítása csak explikatív úton történ-hetik meg. És éppen ebbıl ered a tartalom és alak kölcsönös egymásra hatása..., hogy nincs jogtartalom alak nélkül, aminthogy jogforma sincs azt meghatározó tartalom hiányában.” Vö. Irk Albert: A magyar anyagi büntetıjog. (2. kiad.) Dunántúl Pécsi
értekezésében tovább árnyalja jogkoncepcióját. Itt is a Kelsen-féle
„formalisztikus juriszprudencia” jelenti a kiinduló pontot, mely Irk sze-rint minden értékelı (irracionális) szempontot igyekszik a jog fogalmi meghatározásából kiküszöbölni. Míg a „merev” pozitivizmus egyoldalú racionalizmust hirdet, addig a mindennapi élet valósága megköveteli az explikatív empirikus, irracionális, vagy ahogyan már ekkor is nevezi,
„metajogi” elemek figyelembevételét. Mindezt a korszak büntetıjogi jog-alkotása fejleményeinek tükrében látja bizonyítottnak. Példáit értelem-szerően a büntetıjogi normák világából meríti. Úgy véli, hogy az egyik legklasszikusabbnak tekinthetı jogi normatípus elemzésébıl a jogra vo-natkozó általánosítások is levonhatók. Vagyis a jog nem csupán egy norma, miként a merev pozitivisták − fıképpen Kelsen és követıi − gon-dolták, hanem a valóságban is megnyilvánuló konkrét életjelenség, me-lyet a jog az uralkodó morális megítélés alapján értékel, ítél meg. Irk komplex, szintézisre törekvı jogkoncepciója a jog e hármas struktúrájá-nak leírásában és megfogalmazásában ölt valójában testet.
Jogbölcseleti vizsgálódásainak második terrénuma a jog értékelésé-nek problémája. Irk 1916-ban megjelent A jog értékelése címő írásában foglalkozik a kontinensen akkoriban sokakat állásfoglalásra késztetı kérdéssel.640 Tanulmánya elsı felében a neokantiánusokra jellemzı
„etikai jogértékeléseket” veszi szemügyre, melynek két fı reprezentánsa közül Stammler helyes jog tanát, majd a nem kevesebb vitát indukáló Somló-féle jogi axiológiai megközelítést tárgyalja, illetve a „naturaliszti-kus jogértékelések” közül a korabeli büntetıjogi irodalomban szintén heves indulatokat gerjesztı Liszt-féle fejlıdési (evolucionista) elméletre alapozott felfogást mutatja be. A helyes jog kérdésének kielégítı megol-dását Irk szerint eddig egyik magyarázatnak sem sikerült megoldania, ezért az írás második felében egy saját „jogértékelési kísérletnek” lehe-tünk a tanúi. Ennek során ismételten Wundt filozófiai nézeteit, konkré-tan „a teleológikus felfogásnak a kauzálisba való beleolvasztására” vo-natkozó gondolatát hívja segítségül, melybıl azt a következtetést vonja le, hogy „a gondolkodás logikai sorrendje szerint... végsı cél az a cél, melynek mértékével a többieket mérjük, s minden cél egy további, távo-labbi célhoz viszonyítva, az eszköz jelentıségét ölti magára.” A végsı konklúziót levonva megállapítja, hogy „minden cél, »helyes« cél, mihelyt egy felismert másik magasabb céllal okozati összefüggésben áll.”641 Ezt követıen hosszas fejtegetés során jut el ahhoz a „mértékhez”, melyre a jog helyes célját lehet alapozni: „A jog helyes célja... nem más, mint a fejlıdés törvénye minél szabadabb érvényesülésének elımozdítása, vagyis az emberi értelmi és erkölcsi értékek minél tökéletesebb kifejlesz-tése. Közelebbrıl meghatározva, a jog helyes célja oly emberek létreho-zatala, kik értelmi és erkölcsi képességeik mind magasabb fokával viszik
Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs, 1933. 16-17. o. (Szinte szó szerint ugyanezt megismétli: A büntetıjog racionális és irracionális elemei... 19. o.)
640 Irk Albert: A jog értékelése. In: Jogi dolgozatok. A Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére. 1865-1915. Franklin Társulat, Budapest, 1916. 336-354. o.
641 Uo. 346. o.
elıre a fejlıdés törvényét végtelen útjában.”642 Irk e koncepciója Liszt naturalisztikus felfogásához állt közelebb. Bı két évtizeddel késıbb az akadémiai székfoglaló értekezésében megfogalmazott jogi axiológiai ál-láspontja már a kortárs hazai neokantiánus − fıképpen Moór által fém-jelezhetı − felfogáshoz közelít, mely mint láttuk az uralkodó keresztény erkölcsi felfogás által képviselt értékrendnek a jogi szabályozás kialakí-tásában érvényesülı szerepét hangsúlyozza. A különbség a neokantiánusok és Irk között az, hogy míg a Somlóra alapozott Moór-féle felfogás a jog értékmérıjeként tekint a morális szempontokra, addig Irk a jog egyik lényegi elemeként beszél az erkölcsi vonatkozásokról, aminek következtében ez irányú nézeteit – mint késıbb látni fogjuk – neoskolasztikus indíttatású állásfoglalásnak tekinti az utókor.
A jogérzet kérdésköre − mint az ítélkezés immanens lélektani tényezı -je − az 1930-as évek végén, illetve az 1940-es évek elején született több tanulmányában is visszatérı módon jogbölcseleti fejtegetéseinek szten-derd témáját képviselte. A jogérzetrıl, mint a jog irracionális érzékelı elemeinek egyikérıl már akadémiai székfoglalójában szót ejt, majd egy kéziratos formában − A jogérzet címen − fennmaradt vázlata foglalkozik elıször behatóbban e problémával.643 A kérdést A jog és törvény címő, élete talán utolsó nyomtatásban megjelent tanulmányában is érinti.644 Mindezen írásaira támaszkodó, azokból konkrét részeket megismétlı, kéziratos formában fennmaradt tanulmányában vizsgálja még tovább, viszonylagos részletességgel, a jogérzet kérdését.645 Irk kiindulópontja a bírói (jogalkalmazói) döntés folyamata, mely három − logikai, teleológiai, axiológiai − elembıl tevıdik össze. A logikai elem a szillogizmus alakjá-ban ölt testet, a teleológiai elem a jogalkalmazói döntés célját, illetve irányát jelöli, míg az axiológiai elem e döntés értékelését jelenti: „Ez az értékelés… részben tudatosan, részben tudat alatt megy végbe, amikor a jogközösség tagjai lelkében élı normákra van tekintettel és amikor a konkrét jogesetbe való emocionális beleélésének ad szubjektív kifeje-zést... A jogérzet vagy jogi meggyızıdés tehát az ítélkezésnek immanens lélektani tényezıje.”646 Irk az értékek ezen abszolút rendjében látja
642 Uo. 353. o.
643 Vö. Irk Albert: A jogérzet (Vázlat). In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet...
137-143. o.
644 Irk Albert: A jog és a törvény. Pannonia, VIII. évf. (1943) 1-2. sz. 29-65. o. (Különle-nyomatként: Pannonia Könyvtár 65. Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, Pécs, 1943.)
645 Irk Albert: A törvényjog és bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei: Metajog és po-zitívjog. In: Irk Ferenc (szerk.): Irk Albert Emlékkötet... 115-135. o.
646 Irk Albert: A jog és a törvény (Klny.)... 31-32. o. Egy más helyen pedig így fogalmaz:
„A jogérzék az ember irracionális értékelésének egyik legfontosabb szenzóriuma. Léte-zik ugyanis az értékeknek egy abszolút rendje, s ezzel az ember a maga emocionális mőködésével állandó vonatkozásban áll. Mert minden cselekvés kialakításának bonyo-lult folyamatában megszólal az az alapmotívum, mely valamit jónak vagy rossznak, megengedettnek vagy tiltottnak érez. Ez az elsıdleges lélektani mozzanat tehát érzelmi (emocionális). Lényünknek az objektív értékrend megérzésével kapcsolt eme tudatalatti (irracionális) megnyilvánulásai csak utóbb válnak tudatosult (racionális) mő
ködések-ragadni a jog és erkölcs eredetének közös pontját. A korabeli neokantiánus jogbölcselet számára paradigmatikus kérdésként jelent meg a jogi és erkölcsi normák elhatárolásának problémája. Irk ezzel szemben a jogérzet kapcsán e két normatípus kapcsolódási pontjait ke-resve megállapítja: „A jogi és erkölcsi normák közös eredetét az összes jogágak közül természetesen a legszemléltetıbben a büntetıjog mutat-ja... A szabályozott bőntettek legnagyobb része az etikai normákba is beleütközik...”647 Ez biztosítja számunkra, hogy a tételes jogi elıírások tényleges ismerete nélkül is a mindennapi cselekvésekkor el tudjuk vá-lasztani a helyest a helytelentıl, a jót a rossztól, ezáltal érvényre juttat-va az igazságosságot. Irk itt utal a már korábban kifejtett meghatározá-sára, mely szerint a jog nem „csak” heteronóm, miként a kelseni tiszta jogtan vallja, hanem „heteronóm-autonóm” jellegő, ami nem jelent mást e fejtegetések logikája szerint, mint azt, hogy a jogi normák autonóm jellege az erkölccsel közös gyökerekben keresendı.648 Majd a jogérzet és a jogász viszonyáról megállapítja, hogy „hivatásának magaslatán az a jogász áll,... [aki] mővésze és nem egyszerően mesterembere szakának, aki módszeres tudományos, joganalitikai és szintetikus eljárással tudja kifejezésre juttatni a jogesetekre visszhangzó belsı sugallmát.”649
Végül álljon itt summázatként Irk saját jogkoncepcióját összegzı kije-lentése, melyet 1937-ben fogalmazott meg tanítványa Losonczy István habilitációs kérelmérıl készített véleményes jelentésében.650 Irk e he-lyütt Losonczy felfogásának kritikájaként kifogásolja, hogy nincs kellı figyelemmel a jog értékelemére, majd így folytatja: „A jogfilozófia és a jogtudomány nem pusztán nem tudatosult, az emberi értelemben ott szunnyadó jogfogalom és a priori elemek logifikálásával, azaz tudatosí-tásával és tartalmi kifejtésével foglalkozik. A jog pedig: normatív + explikatív + értékelemek, vagy másként kifejezve racionális és irracioná-lis elemeknek a szintézise. Ebbıl folyik, hogy a jogtudomány a jog struktúrájának csak egyik részét tudja logifikálni, amíg a másikhoz a logika útján nem tud hozzáférkızni. Vagyis az ember lelkében benne élı etikai értékelemek a külvilág jelenségeire való vetületükben az értékelés irracionális folyamatában jutnak kifejezésre.”651 Összességében megál-lapítható, hogy Irk szemléletmódja alapvetıen a korszakra jellemzı neokantiánus jogfilozófia keretei között formálódott, ugyanakkor új uta-kat keresve üde színfoltjává vált a két világháború közötti hazai jogböl-cseleti gondolkodásnak.
ké.” Vö. Irk Albert: A törvényi jog és a bírói gyakorlat pozitívjogon kívüli elemei… 131.
o. (Ugyanez olvasható: Irk Albert: A jogérzet... 138. o.)
647 Irk Albert: A jog és a törvény (Klny.)... 14. o.
648 Uo. 14-15. o.
649 Uo. 38. o.
650 Irk Albert: Véleményes jelentés dr. Losonczy István habilitacionális kérelme tárgyá-ban. Vinkler Jánossal együtt. (Soksz.) Pécs, 1937.
651 Idézi: Varga László: A bőnügyi tudományok. In: Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a pécsi egyetem történetébıl… 184. o. (Sajnálatos módon az eredeti „véleményes jelen-tést” sem a pécsi egyetemi könyvtárban, sem az Országos Széchenyi Könyvtárban nem sikerült fölkutatni.)
Sajátos alakja volt a hazai neokantiánus jogszemléletnek Ruber Jó-zsef (1890-?), aki ítélıtáblai bíróként Moór hathatós bábáskodása mel-lett habilitált jogbölcseletbıl a budapesti jogi karon. Legjelentısebb publikációi jogfilozófiai tárgyúak, ugyanakkor említésre méltóak bünte-tıjog (-bölcseleti) tanulmányai, melyekben elıszeretettel utalt elméleti problémákra.652 1920-ban jelent meg elsı jogbölcseleti tárgyú tanulmá-nya Erkölcs és jog címen, melyben a társadalmi normák mibenlétét vizs-gálta.653 A korszak meghatározó neokantiánus gondolkodóira (Stammler, Lask, Kelsen, Radbruch) hivatkozva – Moórt megelızve – megállapítja, hogy „úgy az erkölcs, mint a jog nem az objektív világban és nem is alanyiságunkban létezı valami, hanem egy harmadik »biroda-lomba« tartozik.”654 A jogbölcselet alapvetı feladataként határozza meg a társas együttélés két legmeghatározóbb szabályának megkülönbözteté-sét. E téren a legtöbb sikerrel – véleménye szerint – a „modern jogböl-cseletnek a kanti hagyományok nyomán induló iskolája” kecsegtet, mely az erkölcs és a jog fogalmát formálisan igyekszik meghatározni. Az er-kölcsöt a helyes magatartás „legáltalánosabb” – azaz „legmagasabb elve-it” tartalmazó – szabályának nevezi. Szemben a szokásos neokantiánus érveléssel megállapítja, hogy autonóm norma nem létezik. Minden nor-ma, így az erkölcs is „egyéniségünkön és a tárgyi külvilágon egyképpen kívül esı valami.” A társadalmi lét szükségszerő velejárójának tartja, hogy a normák egyaránt „külsı kényszer” útján jutnak érvényre.655 Az erkölcs esetében az engedelmesség megkövetelését említi, míg a jog meghatározásakor kimondottan a kényszer-jellegre helyezi a fı hang-súlyt.656 A jog által megvalósított külsı kényszert a természeti világ szükségszerő okozatos törvényeihez hasonlíthatóan abszolút hatályú-nak nevezi.
Az erkölcs és jog viszonyának jellemzésekor abból indul ki, hogy a jognak az erkölcs, mint legáltalánosabb magatartási szabály „szolgála-tában” kell állnia, annak megvalósulását kell elısegítenie. Ennek kap-csán Jellinek közkelető megfogalmazását hivatkozza, mely szerint a „jog az etikai minimum”. Így nem tőnik véletlennek, hogy a korabeli neokantiánus fogalomhasználatot kölcsönözve a „helyes jog” kérdésének vizsgálatát összekapcsolja a morál követelményeivel.
652 Vö. Ruber József: Az akaratszabadság és a psychopathia büntetıjogi értékelése.
Magyar Jogi Szemle, IV. évf. (1923) 2. sz. 45-56. o.; Szubsztancia és funkció a büntetı -jog dogmatikájában. In: Büntetıjogi tanulmányok Angyal Pál születése 60-ik és jogtaná-ri mőködése 35-ik évfordulójának emlékére. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1933. 78-86. o.
653 Ruber József: Erkölcs és jog. Magyar Jogi Szemle, I. évf. (1920) 2. sz. 87-102. o.
653 Ruber József: Erkölcs és jog. Magyar Jogi Szemle, I. évf. (1920) 2. sz. 87-102. o.