törvény módosításáról

Vezérszónoki felszólalás a Magyar Országgyűlésben „A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról” című vitában, 2002. november 13.

D^r. S^zájer j^ózSef, ^a f^iDeSz képviSelőcSoportja réSzéről: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! Miniszter Úr! Tizenkét esztendővel ezelőtt, amikor ezek között a falak között módosítottuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát, immár nem először, akkor arra gondoltam, hogy nemsokára elkövetkezik az a pillanat, amikor majd legközelebb hozzányúlunk az Alkotmányhoz, és jelentős mértékben hozzányúlunk, mert az Európai Unióhoz csatlakozunk, akkor én is úgy gondoltam, mint az igazságügy-miniszter úr, illetőleg Vastagh Pál képviselőtársam, hogy majd az ünnepélyesség fogja belengeni ezt a pillanatot. És azt hiszem, erre joggal számíthattunk is valamennyien, történelmi távlatokban is, hiszen azért a szabadságért, azért a függet-lenségért, amit 1989–90-ben az akkori rendszerváltoztató erők kivívtak, valóban nagyon sokat áldoztunk. És nemcsak mi, akkor, a rendszer-változtatás során, hanem jóval korábban is sokan adták a vérüket ezért az 1956-os forradalomban. Azt gondolom, hogy az az alkotmánymó-dosítás, ami most itt hever az asztalunkon, megérdemelné az ünne-pélyességet. Azért is megérdemelné, mert alkotmányjogi jelentőségét tekintve is – azt hiszem, ezt az igazságügy-miniszter úrnak nem kell igazán részleteznem – felér azokkal a nagy jelentőségű alkotmányos dokumentumokkal, amelyekre a magyar történelem során nagyon

büszkék vagyunk, amelyek a szuverenitást érintik, az ország szabad-ságát, függetlenségét érintik. Így az 1848-as törvényekre, a Pragmatica Sanctióra, az Aranybullára és leginkább összehasonlítható példaként az 1867-es kiegyezésre gondolok, amikor ugyanerről a kérdésről volt szó. Emlékezzünk vissza, azt is nagyon hosszú vita előzte meg, nem is beszélve az 1989–90-es alkotmánymódosításokról.

Hogy mégsem olyan ünnepélyes ez a mai alkalom, annak több oka is van. Az egyik ok az, hogy egy ilyen módon előterjesztett alkotmány-szöveg teljesen váratlanul tűnt fel a szemünk előtt. Sokak szemében úgy tűnhetett, hogy két vagy három nappal az önkormányzati válasz-tások előtt, nem építve azokra a vitákra, amelyek éppen az alkotmány- ügyi bizottságban például a nyáron is lezajlottak, egy olyan szöveg került elénk, amely nem követi azt a hagyományt, amely a rendszer-változtatás során ilyen fontos alapvető kérdésekben kialakult, vagyis a konszenzusos alkotmánykészítésnek az ütemét, illetőleg annak a példáját. Az ünnepélyesség tehát ezért eloszlik. Ez azonban nem ment fel bennünket az alól a felelősség alól, hogy ez óriási jelentőségű lépés, amit megteszünk, és száz év múlva úgy fognak erre az aktusra emlékezni, ahogyan az imént említett történelmi példákra mi; hiszen az ország szabadsága, függetlensége, a népfelség elve olyan dolog, amelyről ha önkéntesen lemond egy ország, akkor nagyon alapos megfontolásoknak kell ezt alávetnie.

Éppen ezért azt gondolom, nem felesleges az a vita, amit erről a kérdésről folytatunk; nem felesleges a visszatérés a konszenzuskere-séshez ebben a kérdésben, amelynek valamennyien részesei vagyunk.

Én is abban bízom, hogy ennek a folyamatnak a végén egy olyan alkotmány lesz, amely biztosítja, hogy Magyarország csatlakozhat az Európai Unióhoz, vagyis teljesíti azt a feltételt, hogy az Európai Közösség joga Magyarországon akadálytalanul érvényesülhessen, másrészt pedig lehetővé tesszük azt a kérdést, hogy Magyarországon erről az ügyről népszavazást lehessen tartani. Ebben a tekintetben tehát, azt hiszem, az egyetértés felé való közeledésnek a szándéka mindenkiben megvan.

A kormány azonban, amikor előterjeszt egy ilyen anyagot, nem feledkezhet el arról, hogy nem véletlenül rendelkeztünk 1990-ben az alkotmány kérdései körében arról, hogy milyen módon kell az alkotmányt módosítani: nem véletlen, hogy az összes képviselő kétharmadára van ehhez szükség. Ennek éppen az az oka, hogy a mindenkori egyszerű többség ne tudja egyoldalúan, adott esetben szakmai vagy politikai érvek erőszakolása mentén az ország alapvető

kérdéseit egymaga eldönteni, hanem kényszerüljön rá arra a kompro-misszumra, amely valóban létrehozza a nemzeti egyetértést ebben a kérdésben. Erről van szó, erről beszélünk, ennek a létrehozatalán kell az immár megnehezült körülmények között gondolkodnunk.

Ebben a tekintetben nem helyes, ha bárki is kijelöli az úgynevezett sarokpontokat, amelyek nem mozdulnak; ráadásul, amikor az imént az igazságügy-miniszter úr ezt elsorolta, kicsit elmosolyodtam, hiszen ezek a sarokpontok éppen az elmúlt néhány hónapban jelentősen mozogtak. Ugyanis az egyik ilyen sarokpont, amiről a miniszter úr beszélt, a parlament és a kormány viszonya, körülbelül három válto-zatban jelent meg néhány hét leforgása alatt éppen az igazságügy-mi-niszter úr által vallott anyagban, az őáltala aláírt anyagban.

Nehéz ebben az esetben kitalálni, hogy akkor melyik változat az, ami valójában a sarokpontot képezi, az eredetileg a parlamenthez benyújtott változat, amiből hiányzik ez a tétel, tehát sarokpontról eleve nem lehet szó, vagy a második változat, amikor részben a Szocialista Párt, részben a Fidesz kérésére belekerült egyáltalán ez a téma, vagy pedig a harmadik változat, mert miután ez ellen tiltakoztunk, és úgy gondoltuk, hogy nagyon szűk, ezután egy ennél még szűkebb változat került megfogalmazásra.

Tehát ilyen tekintetben azt gondolom, a kompromisszumkész-séghez az szükséges, hogy nyitott fülekkel hallgassunk egymás érveire, és keressük meg azt a legkisebb közös többszöröst, amelynek ered-ményeképpen kielégülnek azok a szempontok, hogy Magyarország az Európai Unióhoz csatlakozzon, és ne játsszuk azt a játékot, amely arról szól, hogy kit lehet Európa-ellenesnek bélyegezni. Mert én azt gondolom – és én azzal egyetértek, amit a miniszter úr is mondott –, hogy amikor ide följön valaki, és erről a kérdésről beszél, akkor valóban tegye félre a pártpolitikai szempontjait. De a nemzeti érdekképviselet szempontjait nem szabad egyikünknek sem, egyik párt képviselőjének sem félretenni. Most ennek az alkotmánymódosításnak a keretében éppen erről van szó.

Egyébként nem előképek nélküli ez a történet, hiszen néhány év telt el azóta, hogy sikertelenül próbáltuk meg módosítani a Magyar Köztársaság Alkotmányát akkor, amikor a Magyar Köztársaság a NATO-ba, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe belépett. Akkor megpróbáltunk konszenzust keresni. Nem jutottunk eredményre. Az akkori ellenzék, az akkori szocialista és szabad demokrata ellenzék nem támogatta az alkotmánymódosítást, mondván, nem kíván a

kormánynak olyan hatásköröket adni, amelyek eddig a parlamentnél voltak, mert nem bízik ebben a kormányban.

Tisztelt képviselőtársaim! Itt az ideje, hogy ebben a tekintetben is egy új fejezetet nyissunk. A közelmúlt és a közeljövő magyar történel-mének két fontos eseménye, az európai uniós csatlakozás és a NATO-csatlakozás kérdésében is rendezni kell az alkotmány kérdéseit.

Ezért a Fidesz – Magyar Polgári Párt részéről azt javaslom – és ezt támogatjuk is szavazatainkkal, módosító indítvány formájában be is nyújtjuk –, hogy a NATO-val kapcsolatos, annak idején még a polgári kormány által benyújtott, egyébként a kormánynak széles felhatal-mazást biztosító alkotmánymódosítás is legyen része ennek a tárgya-lásnak. Én úgy tudom, hogy a kormánynak tetszik ez a gondolat, hiszen elfogadná ezeket a hatásköröket. Zárjuk le ezt a két fejezetet együtt! Éppen ezért támogatjuk, hogy a NATO esetében szükséges, három évvel ezelőtt a Szocialista Párt ellenállása miatt el nem fogadott alkotmánymódosításhoz megadjuk a szükséges szavazatokat is.

Az európai uniós csatlakozással kapcsolatos alkotmánymó-dosításnál pedig azt gondolom, hogy alapvetően a nemzeti szem-pontokból kell kiindulni. Nem abból, amit az egyik egyeztetésen az igazságügy-miniszter úrtól hallottunk, hogy azért nem szabad a szuverenitást, a népfelséget, az ország függetlenségét érintő klauzulát túlságosan szűkre szabni, túlságosan szűkkeblűre szabni, mert ezzel felingereljük az Európai Uniót. Azt gondolom, hogy ezek hosszú távú alkotmányos kérdések, amelyeknél nincs helye ilyennek. Én azzal egyetértek, hogy az Európai Unió kritériumát, vagyis a közösségi jogot Magyarországon alkalmazni lehessen. Erre, ennek a célnak az elérésére tökéletesen elegendő – az egyébként a kormány által benyújtott anyagból elhagyva az „átengedés” szót – a közös gyakor-lásra való utalásnak a kérdése.

Nem elfogadható – és nemcsak szakmai szempontból, hanem, azt gondolom, hogy politikai és, fogalmazzunk így, történelmi jelentőségét tekintve sem – az az elv, amely alapján az Európai Unió jogából lehetne levezetni a Magyar Köztársaság Alkotmányát és teljes jogrendszerét.

Fordítva van ugyanis a történet. Az Európai Unió nem a KGST, nem a Varsói Szerződés, ott az államok nem egy szuperállamot hoznak létre, hanem közösen gyakorolják bizonyos jogosítványaikat. És igaza van Vastagh Pál képviselő úrnak, vannak olyan jogosítványok, amelyekre közvetve lehet csak azt mondani, hogy közösen gyakorolják. De az Európai Unió 15 tagállamából 13-ban az alkotmány nem ruház olyan típusú jogokat, mint amilyet mi most rá akarunk ruházni, az Európai

Unióra, és ennek ellenére a közös gyakorlás mégis érvényesül, a közös jog alkalmazása azokban az országokban mégis akadálytalan.

Ebből következően nekünk nem azt az utat kell választanunk, amelyet Írország és Görögország választott ebben a kérdésben. Egy magára, saját alkotmányos hagyományára, saját alkotmánytörténetére büszke ország nem engedheti, hogy ne a saját szuverenitásából vezesse le az Európai Unió jogát is. Hiszen a történet úgy néz ki, hogy ezek az országok, az unióban részt vevő országok a saját szuverenitásuk, a saját döntéseik egy részét közösen gyakorolják, és ez az Európai Unió.

Az Európai Unió nem egy önálló állam. Ne akarjunk többet adni az Európai Uniónak az alkotmány tekintetében sem, mint amennyit az tőlünk ebben a tekintetben kér! Ez saját büszkeségünknek, nemzeti büszkeségünknek is alapvető kérdése.

Azt gondolom, hogy mindez belefér abba a kritériumba, amit az igazságügy-miniszter, a Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége is megszabott, vagyis hogy biztosítsuk az alkotmány tekin-tetében az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételét. Ez a feltétel ezzel teljesül. Aki ehhez képest akar adott esetben pluszt bevinni, saját maga kockáztatja azt, hogy ezen a minimumon felüli konszenzus megteremtésének a hiánya éppen őrá tolja át annak a felelősségét, hogy ez az alkotmányszöveg végül is nem úgy születik meg, ahogyan azt valamennyien szeretnénk.

Tisztelt Országgyűlés! A másik olyan pont, amelyről beszélni szeretnék – bár azt gondolom, hogy az imént említett téma az, ami számunkra a legfontosabb –, a parlament és a kormány viszonya. Már említettem az imént, hogy milyen metamorfózisokon, milyen változá-sokon ment át néhány hét leforgása alatt ez a szöveg. A mi álláspontunk ebben a tekintetben sem pártpolitikai, hanem abból indulunk ki, hogy miután itt mi most törvényhozók vagyunk, törvényeket alkotunk az országban, tudjuk, hogy ezek a mi jogosítványaink, ahogy belépünk az Európai Unióba, az Európai Unió kizárólagos hatáskörei tekinte-tében az Európai Unióban a Magyar Köztársaság egyik minisztere fog részt venni a többi állammal együtt, és fog olyan jogot alkotni, amelyet lehet, hogy a megjelenés után, a nyilvánosságra kerülés után másnap már Magyarországon közvetlenül alkalmaznak, a bíróságok, az adminisztratív hatóságok azonnal érvényesítik ezeket a jogokat Magyarországon.

Ebből következően tőlünk, a Magyar Köztársaság Ország-gyűlésétől kerülnek át hatáskörök az Európai Unióba közös gyakor-lásra. Innentől fogva a miniszter lesz az az egyetlen pont, amelyen

meg tudjuk fogni, hogy Magyarországon majd milyen jog fog érvénye-sülni. Éppen ezért mi nem azt mondjuk, hogy ellenzék vagy kormány, hiszen semmi jelentősége ebben a tekintetben, hogy ez milyen jogokkal rendelkezzen, hanem mi azt mondjuk, hogy abban a jogkörben, amelyben eddig a Magyar Országgyűlésnek döntési jogköre volt, a parlamentnek vagy egyik bizottságának maradjon meg az ellenőrzése a fölött a törvényalkotás fölött, amely Brüsszelben folyik.

Az a javaslat, amelyet az Igazságügyi Minisztérium második változatban – hiszen az első a nulladik változat – előterjesztett, szöve-gezését tekintve elfogadható, terjedelmét tekintve nem, hiszen az csak az Alkotmányban törvényi szinten kötelezően szabályozott körökre terjed ki. Ezek pedig a kétharmados törvények, valamint néhány, az alapvető polgári jogokat és kötelezettségeket érintő szabály. Ez az Európai Unió döntési jogkörében, szabályai tekintetében nem a legfontosabb terület, tehát éppen elhúznak ezek egymás mellett. Egyik oldalon vannak az alkotmányos kérdések; a lelkiismereti szabad-ságról szóló törvény kérdései nem merülnek fel az Európai Unió napi törvényhozási gyakorlatában.

Éppen ezért mi azt gondoljuk, hogy ami hiányos, amiben már nem fogunk dönteni… – de abban legalább maradjon meg a lehe-tőségünk, hogy ha akarunk kötelező mandátumot adni, akarunk kötelező felhatalmazást adni a kormánynak, akkor adjuk meg. Ez egyébként nem okozhat semmiféle problémát. Dániában okoz, mert Dániában kisebbségi kormányok sora következik egymás után, tehát mindig külön meg kell teremteni a konszenzust. De ha a magyar parlament e bizottságának az egyszerű többsége – ami nyilván mindig kormánypárti többség – azt mondja, és a kormány ezt kéri tőle, hogy ne akarjon mandátumot adni nekem, ne kötelezzen erre, akkor nem ad, és ez szabadságában áll. Ez egyszerűen igazából a nyilvánosság kérdése. Tehát nincs kockázat; nincsen kockázat ennek a passzusnak a bevételében.

Tisztelt hölgyeim és uraim! A harmadik kérdés, ami számunkra nagyon nagy jelentőségű, a népszavazás ügye. Valóban egyetértünk abban – és ez régóta így van –, hogy Magyarországon az uniós csatla-kozásról ügydöntő népszavazást kell tartani.

Az ügydöntő népszavazás azért fontos, mert egy ilyen nagy törté-nelmi jelentőségű lépést valóban csak az emberek felhatalmazása alapján lehet megtenni, azonban itt vita bontakozott ki arról, hogy mikor legyen ez.

Nem igazán értjük, nem tudjuk, nem követtük, hogy mi volt az oka annak, hogy a hozzánk egyébként augusztusban elküldött koncepcióhoz képest – ami egyetértésben volt azzal, amit a korábbi kormány megfogalmazott – jelentős mértékben megváltozott néhány perc, néhány nap leforgása alatt a mostani kormány álláspontja, és mindenfajta egyeztetés, előzetes konzultáció nélkül kijelölt egy napot, amely az uniós népszavazás időpontja lehet, és azt mondta, aki eszi, eszi, aki nem eszi, nem kap mást. Ez a variáció van, és ha nem ezen a napon van, akkor igazából nem lesz mód az alkotmánymódosításra.

Nagyon örülök, hogy ettől az álláspontjától a kormány már eltért.

Ebben a tekintetben valóban felesleges lett volna a merev ragasz-kodás ehhez, de a probléma az időponttal nem az volt, hogy az éppen egy hazai, magyarországi, számunkra, a szívünknek nagyon fontos nemzeti ünnep napjára esett, hanem az, hogy mi úgy szeretnénk népszavazást tartani, hogy arról a polgárok világos véleményt tudjanak alkotni. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy majd minden egyes magyar polgár leül az internet elé, és elolvassa az ezeroldalas dokumentumot, bár magyarul is hozzáférhető lesz, hanem arra gondolok, hogy mi, politikusok és a sajtó képviselői, lehetővé tegyük a magyar állampolgároknak, hogy egy szerződés ismeretében dönt-hessenek erről a kérdésről. Én azt gondolom, ez egy alapvető demok-ratikus alapelv, demokdemok-ratikus elv alapján van erre szükség.

Nem véletlen, hogy az unióhoz való csatlakozás során az eddigi alkalmakkor, egyetlenegy kivétellel, Ausztria kivételével, minden alkalommal úgy történt meg a népszavazás, hogy az az aláírás után és a ratifikáció előtt történt, hiszen a népszavazásnak nem a minisz-terelnök egyébkénti elkötelezését kell megerősítenie, mint ahogy ezt sokan most már nagyon furcsán vélik, hanem azt a döntést, amit mi itt a parlamentben meghozunk, amikor ratifikáljuk az Európai Unió szerződését. A Magyar Köztársaság jelenleg hatályos Alkotmánya alapján a nemzetközi szerződéseket az Országgyűlés köti. Kérem, olvassák el az ezzel kapcsolatos szöveget! Tehát ehhez kell a felhatal-mazást kérnünk.

Az egyetlen kivétel, azért ez is érdemel néhány mondatot:

Ausztriában azért történt úgy, hogy először volt a parafálás, utána bekövetkezett a szerződés végleges szövegének a rögzítése, majd a népszavazás, majd pedig az aláírás, mert Ausztriában az alkotmány módosításához nem lehet másképp hozzáfogni, mint úgy, hogy népszavazást tartanak erről a kérdésről. Tehát Ausztriában azért történt így, mert előtte a miniszterelnök még alá sem írhatta volna azt

a szerződést, nem volt erre semmiféle jogosítványa. Tehát nem arról van szó, amiről Kovács László beszélt, hogy a polgárok támogatását kell kivívni ehhez. Az az időpont, az április közepi időpont, hiszen akkor kerül sor az aláírásra, azért alkalmatlan, mert nem elegendő ennek a szövegnek a megfelelő megismerésére.

Egyetértünk abban, hogy csak akkor van lehetőség népszavazásra, ha ezt a parlament elrendeli. Én nagyon bízom abban, hogy ebből a kérdésből sem csinál senki presztízskérdést, és meg fogjuk találni azt a közös pontot, ami valamennyiünk számára elfogadható.

Az európai uniós alkotmány elfogadása, mint említettem, törté-nelmi jelentőségű lépés. A Fidesz – Magyar Polgári Párt mint rend-szerváltoztató párt, támogatja Magyarország európai uniós csatlako-zását; támogatja azt, hogy alkotmánymódosításra van szükség, és kész arra, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatban szükséges komp-romisszumokat megtegye – ezért is kezdeményeztük a megfeneklett négypárti tárgyalások után egy újabb forduló megkezdését.

Nagyon bízom abban, hogy mindenkiben a józanság kerekedik felül, és sikerül ennek az alkotmánymódosításnak a végére pontot tenni. Mi ígérjük, hogy elfelejtjük azokat a csúnya közjátékokat, amelyek ennek az alkotmánynak a benyújtásával és megfogalmazá-sával kapcsolatban bennünket értek.

Köszönöm szépen a figyelmet. [Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.]