frakcióvezetői székéből
Március 15-i beszéd soproni Petőfi téren
Ünnepi beszéd, Sopron, 2002� március 15�
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves ünneplő soproniak! Kevés olyan dolog létezik egy ember életében, ami változatlan formában végigkíséri.
A tárgyak, a barátok, az érzelmek gyakran tűnnek fel másfajta színben, az igazán biztos és örök holmik fogynak létünkből. Fogynak, de nem vesznek el. Ha visszaemlékezem az elmúlt évtizedek márciusaira, eszembe jut bizonyos állandóság. Már gyerekként is, amikor március 15-e még nem volt piros betűs ünnepnap, de akkor is kokárdát tűzve indultunk az iskolai megemlékezésekre, később a nemzeti színű kis koszorú fontos jelentést hordozott. Szinte tüntetőleg hordtuk március idusán, aztán az elmúlt évtizedben üzenete változott: együvé
tar-tozásunk, közös nyelvünk, ünnepünk jelképe lett. Megmaradt, vé-gigkísér mindannyiunkat.
Ahogy végigkísér minket az a felemelő érzés, amelyet minden esztendő márciusában újra és újra érezhetünk. Százötvennégy év lendülete és reménye éled fel minden évben a tavasszal együtt.
A szabad polgári jövő ünnepén nemcsak emlékezünk, hanem talán újraéljük azokat a mámoros eseményeket. A pest-budai történé-sekről valamennyi magyar iskolás tanul, eljátsszák, megelevenítik a legendás helyszíneket, újraélik a forradalom hangulatát, és közben észrevétlen tisztelegnek is másfél évszázaddal korábbi magyar honfi-társaik előtt. Ünnepelünk, emlékezünk ezen a napon. Olyan elődök példáit idézzük, akik egy országot ráztak fel, olyan nagyszerű fiatal magyarok neveit soroljuk, akik szabad polgárai akartak lenni szeretett hazájuknak. Az 1848-as eseményeknek szerte az országban és a hatá-rokon túl is léteznek emlékhelyei. Mi, soproniak hagyományosan itt a Petőfi téren, a forradalom és szabadságharc költőjének szobránál ünnepelünk. Sopronban nem történtek világfordító események, a város a forradalom csendestársa volt. Méltóságos, büszke társ, lakói magyarságukról, helytállásukról hetvenhárom évvel később, az 1921-es népszavazás alkalmával tettek tanúbizonyságot.
Hölgyeim és uraim!
Kokárdát tűzünk tehát ezen a napon, és igyekszünk barátaink, ismerőseink közé, hiszen ez az ünnep nem engedi a csendes elmél-kedést. Március tizenötödike a közös ünneplés napja. Annak kife-jezése, amiről százötvenöt évvel ezelőtt csak mint elvárásról szól-hattak a szónokok. A független magyar polgárság ünnepe. Mondják, ez a nap a fiatalság ünnepe, jól emlékezünk mindannyian, egykoron deklaráltan a forradalmi ifjúsági napok részeként kezelt, félig-meddig szabaddá tett március tizenötödikéket éltünk meg. Azt gondolom, ez az ünnep minden korosztály számára nagy fontossággal bír. Azoknak, akik egykoron titokban, a puha diktatúra idején tán félelemmel telve ünnepeltek, nyilván más üzenete van. Másként gondolnak a márciusi ifjakra apáink és nagyapáink kortársai, és mást üzen az ünnep a mi gyerekeinknek. Egy dolog biztosan összeköti a gondolatokat: a kokárda trikolórja, a piros, fehér, zöld szalagos friss tavasz.
Széchenyi azt írta: „Csak addig él egy nemzet, ameddig vannak hagyományai.” Azt gondolom, amíg kokárdát tűzünk kabátunkra, amíg kézen fogjuk gyerekeinket, és amíg együtt tudjuk ünnepelni közös múltunk legszebb pillanatait, addig van jogunk egy nemzethez tartozónak vallani magunkat.
Tisztelt ünneplők!
Magyarságunkat másként éljük meg Sopronban, mint az ország más tájain. A város speciális léte másfajta hangsúlyokkal erősíti e fogalmat. Az egykori szabad királyi város büszke polgárai számára nem is volt kérdés, hogy a magyar korona alattvalóinak számítsák-e magukat. A XIX. századi polgárság számára szintén ugyanaz volt a válasz. És akkor sem töprengtek ezen a soproniak, amikor a várost hermetikusan elzárták a – nevezzük így – anyaországtól. Amikor Sopront büntették, amiért oly közel esett a vasfüggönnyel elkerített másik világhoz. Önök talán jól emlékeznek a Fertő tó közepén keresztül húzódó aknazárra, vagy emlékeznek a Görbehalom feletti méteres sávban megkopasztott erdőségre, és biztosan emlékeznek a vona-tokon igazoltató civil ruhás nyomozókra. Gyerekeinknek ez ma már csak egy a papa furcsa meséi közül. Nekünk pedig a saját életünkkel megélt történelem. Tanulmány a magyarságunkról. Az egyesült Európa eszmeiségének ismeretében szinte hihetetlen felidézni is.
Mit mond nekem, mit mond nekünk ez a márciusi ünnep? Hogy maradjunk hűek hagyományainkhoz, hogy őrizzük nemzetünk szel-lemét, hogy óvjuk a szabad polgárság eszméjét, mert ezek adják a nemzetünk lényegét.
Csodálatos a soproni tavasz, az öreg épületekre ragyog a nap, fátyolos köd ül a Lővérek felett, a Széchenyi tér megtelik sétálókkal és megérkeznek az első turisták is. A bizakodás és a várakozás évszaka következik, olyan tavasz, amely sem hősöket, sem forradalmi hevü-letet nem hoz. Ad viszont esélyt arra, hogy teret kapjon az, amit ma ünnepelünk: a szabad polgári jövő.
Képviselői beszámoló 1998–2002
Sopron, 2002� május Tisztelt soproni polgárok! A négyéves parlamenti időszak végéhez közeledve választók és megválasztott képviselők egyaránt mérleget készítenek: mit és hogyan valósított meg a képviselő mindabból, amit a választók igényein, céljain, elvárásain, akaratán alapuló program-jában megfogalmazott. Természetes igény, hogy a négy esztendőre visszapillantva értékeljünk. Szükséges, hogy minden fontos történést, eseményt számba vegyünk, hisz ezen összegzés alapján ítélhetjük meg, hogy kamatozott-e az előző választáskor megszavazott bizalom, s ha igen, akkor bizonyára érdemes az újabb „befektetésre”, a további felhatalmazásra.
1998-ban képviselőjelöltként arra tettem ígéretet, hogy továbbra is a lehető leghatékonyabban képviselem a parlamentben Sopron érdekeit: a több évtizedes politikai és gazdasági elnyomottság okozta hátrányok csökkentését, a helyi ipar, a gazdaság, az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és az idegenforgalom fejlesztését, s ami kiemelten fontos: a visszatérést a város régi, regionális szerepkö-réhez.
Az itt élők tudásának, szorgalmának, elhivatottságának, felmu-tatott eredményeinek és legendás lokálpatriotizmusának köszön-hetően számos jelentős eredmény megszületésének lehettem előké-szítője, segítője, támogatója. Büszke vagyok a városomra, büszke vagyok az elmúlt négy esztendő közösen elért sikereire.
Van mire büszkének lennünk. S ha valaki az elért eredmények említését, felsorolását „sikerpropagandának” minősíti, az csak azt jelenti, hogy – mindannyiunk szerencséjére – nincs muníciója a
„kudarcpropagandához”.
Képviselői munkám során minden alkalmat, lehetőséget igye-keztem megragadni, melyeket Sopron és a választókerület fejlesz-tésének, az itt élők érdekeinek szolgálatába lehetett állítani. Ez nem csupán a törvények, a költségvetés előkészítésének, a különböző pályázati lehetőségeknek figyelemmel követését jelenti, hanem a szó jó értelmében vett és a város polgáraitól el is várt lobbitevékeny-séget is. Sok, a városunk számára rendkívül fontos ügyben sikerült a szaktárcákat vezető miniszterek, a parlament, a kormány és nem egy esetben nemzetközi pályáztató szervezetek támogatását megnyerni.
Mindezek érdekében rendszeresen hívtam meg Sopronba a magyar és a külföldi politikai, gazdasági élet vezető személyiségeit, bemutatva nekik adottságainkat, lehetőségeinket, meggyőzve őket arról, hogy a város anyagi és erkölcsi támogatásra egyaránt méltó és érdemes.
Az 1998 és 2002 közötti időszak néhány kiemelkedő jelentőségű eredménye, a teljesség igénye nélkül:
– hosszú évek után végre sor került a 85-ös út korszerűsítésére, több milliárd forintos beruházási költséggel
– a kormány garanciát vállalt az előző kormány egészségügyi minisztere által elutasított teljes soproni kórházrekonstrukció befeje-zésére
– 600 millió forintot takaríthatott meg a város az Erzsébet kórház a rekonstrukcióra felvett adósságtörlesztő hitel szerkezetének állami garanciavállalással történt megváltoztatásának köszönhetően (az 1999. évi állami költségvetés módosítására volt ehhez szükség)
– az országban egyedülállóan Sopron és 18 társult önkormányzat tulajdonába kerülhetett a Regionális Vízmű, ami kb. 600 millió forintos vagyongyarapodást jelent
– a Széchenyi Terv 100 millió forintos támogatásával megvalósul-hatott a Kossuth utcai önkormányzati bérlakások felépítése és átadása
– új épület és tornaterem átadásával befejeződött a Vendéglátó Szakközépiskola 320 millió forintos állami támogatással végzett rekonst-rukciója
– a Phare-CBC, a Gazdasági Minisztérium és a központi költség-vetés forrásaiból kapott közel 650 millió forintos beruházással megva-lósult a 18 hektáros Ipari Park közművesítése, a terület előkészítése, s további 600 millió forint pályázati támogatást sikerült szerezni az inkubátorház létrehozására
– 700 millió forinttal járult hozzá a Széchenyi Terv és a Phare-CBC az augusztusban átadásra kerülő Konferencia- és Kulturális Központ építéséhez (segítve ezzel egy évtizedek óta megoldhatatlannak látszó soproni gond megoldását, a Magyar Művelődés Háza teljes felújítását, átépítését)
– az állami költségvetés és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 426 millió forintos támogatást biztosított az új Zeneiskola megépítéséhez, megoldva ezzel az intézmény hosszú ideje méltatlan és kilátástalan helyzetét
– központi források és az ISPA-pályázat támogatásának egyesí-tésével 4 milliárd 463 millió forintos beruházás eredményeként való-sítható meg a Soproni Régió szennyvíztisztító projektje
– az Országos Műemlékvédelmi Hivatal pályázatain nyert 60 millió forintos támogatásnak köszönhetően kerülhetett sor a várfal és műemlék épületek rekonstrukciójára
– számos fejlesztő és beruházó projekt valósulhatott és valósulhat meg különböző költségvetési, minisztériumi és pályázati finanszí-rozási segítségnek köszönhetően, például Brennbergbánya csatornázása (110 millió forint), a Sopron–Fertőrákos kerékpárút tervezése, kivitelezése (104 millió forint), csapadékcsatorna-építések (95 millió forint), a Győri úti körforgalom megépítése (40 millió forint), a Káposztás utcai labdarú-gópálya korszerűsítése (355 millió forint), az egyetemi kollégium építése (275 millió forint), templomok, rendházak, egyházi szociális intézmények felújítása, rekonstrukciója (408 millió forint), az Evangélikus Líceum torna-terem-építése (35 millió forint) stb.
– az új mentőállomás közeljövőben sorra kerülő megépítéséhez az egészségügyi miniszter jóvoltából 100 millió forintos forrás terem-tődött meg
– soproni helyi vállalkozások összesen 465 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatás segítségével fejlődhetnek, korszerűsöd-hetnek.
Mindezeken túl számtalan soproni önkormányzati, - elsősorban oktatási és művelődésiintézmény részesült pályázati vagy egyéb támogatásban (eszközfejlesztés, rendezvények, környezetvédelem, táboroztatás, versenyek, ösztöndíjak, továbbképzés, drogmegelőzés stb.), mintegy 2 milliárd forint értékben.
A város gazdasági törekvéseinek figyelemmel kísérése és támo-gatása, érdekeinek érvényesítése mellett fontos feladatomnak tekin-tettem a Sopron jövőstratégiájának alakításában való részvételemet is. Ennek jegyében nyújtottam segítséget az egyetemi integráció kiala-kításához, a soproni határátkelő korszerűsítéséhez, a kistérségi prog-ramok menedzseléséhez, hogy Sopron a három megyét összefogó régió közigazgatási központja, meghatározó gazdasági, kulturális és idegen-forgalmi tényezője legyen.
Tisztelt soproniak!
Természetesen minden meglevőnél, minden elért eredménynél lehet többet kívánni vagy ígérni. Bízom abban, hogy önök ismerik, értékelik, elismerik törekvéseimet és azt a munkát, amit városomért és választókörzetemért az elmúlt négy esztendőben – az önök támo-gatása és együttműködése által segítve – eredménnyel és tisztességgel igyekeztem végezni.
Kérem, hogy továbbra is tiszteljenek meg bizalmukkal!
A hűség városából érkező politikus
Gyuricza Péter interjúja Megjelent: Gyuricza Péter: Van választás. – Huszonegy XXI.
századi magyar politikus portréja, 276–288� oldal, 2002�
– Mit jelent az életedben Sopron?
– Ez csak akkor tudatosul az emberben, amikor már tartósan és folyamatosan nem él ott, hogy micsoda hátteret ad egy ilyen hely.
A gyermekkoromat jelenti, de nem csak abban az értelemben, hogy egy ilyen ősi város falai között élhettem, ráadásul olyankor, amikor azt tanították, hogy a történelemnek már vége van. Én ezt rettenetesen rossz néven is vettem.
– Milyen emlékeket őriztél meg magadban?
– Azt, hogy vannak ezek a szép fehér, kicsit szürkés, kőből épült tornyok, fölötte pedig valami egészen elképesztően mediterrán színű kék ég van, és ennek a kontrasztja. Ilyen emlékeim vannak iskolás koromból. Az teljesen természetes volt, ami nem természetes más helyeken – és erre csak később jöttem rá, amikor már elkerültem onnan –, hogy az egyik házban Liszt Ferenc adta az első koncertjét, a másikban Petőfi hallgatta Liszt Ferencnek egy másik koncertjét, hogy Bartók Béla rendszeresen adott hangversenyeket a városban, és ennek az emlékét az emberek őrzik. És az is jellemző, hogy ha valaki soproni, azt ott számon tartják.
– Az a szó, hogy hűség, Sopronnal természetes módon kötődik össze, de ha a politizáló Szájer Józsefről beszélünk, akkor számodra mit jelent ez?
– 1990-ben az országos politikában úgy váltam ismertté, hogy a nevem Sopronhoz kötődött. Ez egyfajta felelősséget is jelent, hiszen azóta engem itt mindenki úgy ismer, mint aki Sopront képviseli.
A hűség pedig annyit jelent – és azt hiszem, ebben volt igazából hosszú időn keresztül következetes Sopron –, hogy nagyon nehéz történelmi időszakban két alkalommal, 1777-ben és 1921-ben is manifesztálta ezt:
kollektívan úgy döntött a város, hogy Magyarországhoz akar kapcso-lódni. Holott kultúráját és gyökereit tekintve adott esetben később megerősíthetőek lettek volna azok a gyökereik, amik máshová kötik – esetleg a szomszédos Ausztriához vagy a Birodalomhoz, attól függően, hogy melyik történelmi időszakot nézzük. Ebből a szempontból tehát a döntés a magyar történelemhez való következetességet jelenti, és azt, hogy ez a város azonos önmagával.
– Szájer József életében a hűség a Fideszhez való viszonyulást jelenti?
– Mindenképpen, mert a Fidesz az én életemben nem pusztán egy politikai pártot, hanem egy közösséget is jelent. Olyan közösséget, ami a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan velem van, személyekben is.
Ha az embernek ilyen meghatározó kollektív háttér nélkül kellene az életét leélnie, a viszonyítási pontjait kialakítania, akkor nagy bajban lenne. Nekem sokkal nagyobb nehézségekkel kellett volna megküz-denem, mint amivel ennek a közegnek a védelmében és ennek a közegnek a részeként.
– Említetted az 1990-es választást. Akkor te Pozsgay Imrét utasítottad magad mögé, aki államminiszter volt és az MSZP országos listavezetője. Mit éreztél? Azt, hogy na, most aztán tényleg itt a rendszerváltás?
– Két dolgot éreztem. Az egyik az, hogy mivel nálam föl sem merült, hogy bárhol máshol induljak, mint Sopronban, ezért ott kellett
megnyerni ezt a versenyt. Az, hogy kik az ellenfelek, nem volt kérdés.
A másik az, hogy valóban egyfajta rendszerváltozás volt, bár éppen Pozsgay Imrének fontos szerepe volt a rendszerváltozás előkészíté-sében, így ő akkor már nem az előző rendszert képviselte.
– Éreztél valami olyasmit, hogy akkor ott történelmet írtál?
– Abban az értelemben igen, hogy a Fidesz választási célja az volt, hogy a Szocialista Pártnál jobban szerepeljen. Ez nem sikerült. Viszont a Fidesz szempontjából nagy jelentősége volt, hiszen én voltam az egyetlen olyan jelölt, aki egyéni kerületben bejutott úgy, hogy egyedül a Fidesz jelöltje volt, tehát más párt támogatása nélkül kerültem a parlamentbe. Tehát valóban azt gondoltam, hogy huszonnyolc évesen egyfajta nemzedéket is képviselek.
Ma már más a kérdés…
– Fodor Gáborral hogyan változott meg a kapcsolatod?
– Nyilvánvaló, hogy a politikai tábor változása érinti azokat a kapcsolatokat is, amelyeket az ember korábban alakított ki. Gábor esetében is erről volt szó, hiszen ő ment el közülünk. Igyekeztem a személyes figyelmet fenntartani, még akkor is, ha ez gyakorlatilag ma már abban merül ki, hogy amikor a Parlamentben összetalálkozunk a folyosón, köszönünk egymásnak. Ha véletlenül hosszabb időn keresztül vagyunk egy helyen, akkor megkérdezzük, hogy vannak a gyerekek, tehát ha minimálisra is csökkent a személyes kapcsolat, de nem szakadt meg. Más, mint egy idegen politikussal. Én követem az ő politikai útját, ő is követi az enyémet. Ezek nagyon sok esetben eltérnek egymástól, de azt gondolom, hogy korrekt, normális viszonyt sikerült fenntartani, és ha később adódik olyan alkalom valamikor, amikor a köztünk lévő politikai akadályoktól mentesen lehet beszél-getni, akkor a személyes kapcsolatot is intenzívebbé, élénkebbé lehet tenni.
– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesztek még barátok?
– Nem mondanám, hogy nagyon közeli barátok lettünk volna valaha, inkább a feleségeink kapcsolata volt szoros baráti. Soha nem gondoltam a Gáborra úgy, mint személyes barátomra, hanem mint akivel együtt csinálunk olyan dolgokat, amelyeknek az értelmét látjuk.
Ezért is váltak el az útjaink, mihelyt ezek a célok különbözőek lettek.
– Ki változott nagyobbat? Fodor Gábor vagy a Fidesz? Fodor Gábor, vagy Szájer József?
– Nyilván a magyar demokrácia meg a magyar politika változott az elmúlt tíz évben a legnagyobbat. Ma nem ugyanazok a kérdések, mint 1990-ben vagy ’88-ban voltak. Az új kérdésekre más válaszokat
adtunk, és ebben a tekintetben nincsen értelme arról beszélni, hogy ki változott és ki nem változott.
– Vagy a világról érkező kérdésekre másféle válaszokat adnak politikusok és a pártok?
– Ez is lehetséges. Egészen más egy ’88-as kérdésfelvetés és mondjuk egy ’93-as vagy ’98-as. Ezek már csak időben is politikai válaszutakat állítanak az ország elé, amelyekben a pártoknak egyér-telműen dönteniük kell.
– Vegyünk egy metszetet! 1993-ban a következőt nyilatkoztad: „Nem szívesen ülnék az MDF-fel egy kormányban, azt szeretném, ha ennek az országnak liberális kormánya lenne.”
– Azt hiszem, hogy ez az akkori helyzetet megfelelően tükrözte is, hiszen egy liberális közép kísérletét fogalmaztuk meg akkor, egy nemzeti elkötelezettségű szabadelvű pártként – mert ez – 1993-ban megfogalmazott kategória volt –, és azt szerettük volna megvaló-sítani. Ez azonban súlyos kudarcot szenvedett a ’94-es választásokon.
Ezután az SZDSZ egészen más irányba ment, mint ami a rendszer-váltás ethoszából következett volna, hiszen koalícióba ment egy olyan 53 százalékos párttal, amely éppen a rendszerváltás ethoszával ellen-tétes véleményt képviselte, tehát az útjaink elváltak.
– És a Fidesz ugyanazon az úton maradt?
– Nyilván mi sem mehettünk teljesen ugyanazon az úton tovább, hiszen ez az alternatíva kiesett, és 1994-ben a kérdés úgy vetődött fel, hogy a múlt lesz-e a meghatározó az ország jövőjére, vagy pedig van lehetőség arra, hogy ezen esetleg át lehet törni. És ebben az MDF határozottabb és világosabb szövetségesként tudott szerepelni. Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy a kérdések másképp vetődtek fel ’94-ben, mint azelőtt. 1992-ben mi abban az illúzióban éltünk, hogy Magyarországon már abszolút versenyelvű demokratikus rendszer van, amelyben a jobbnak egyszerűen győznie kell. Amikor ellenzéki magatartást tanúsítottunk, akkor igyekeztünk ezt a lehető legtökéle-tesebben megvalósítani. Amikor viszont 1993-ban az látszott, hogy itt korántsem erről van szó, hanem hogy a múltnak és a jövőnek a harca még korántsem fejeződött be, és egészen más jellegű igények vannak, akkor a Fidesz meghozta a saját döntését, és áldozatot is hozott, hiszen a ’94-es választásokat azért vesztette el olyan mértékben, mert az akkori közhangulattal szemben kiállt az akkori kormányoldal mellett.
Aki győz, győz, aki veszít, veszít
– Hogyan változott meg a kérdésfelvetés Torgyán Józseffel kapcsolatban?
És hogyan változik most a MIÉP megítélésével?
– Torgyán József megítélése nem változott, hiszen őt és pártja tevékenységét a ’90-es kormányzat idején a Fidesz meglehetősen élesen bírálta. 1998 után sem arról beszéltünk, hogy a tetszés vagy a politikai közelség okán kötünk koalíciót a Független Kisgazdapárttal.
A választási eredmények kényszere hozta azt. Ezzel lehetett bizto-sítani az alapcélt, ami arról szólt, hogy a múlt szerkezeteit szétbontsuk, és egy új gondolkodási irányokat megfogalmazó Magyarországot lehessen létrehozni. Akkor ebben ez volt a legkisebb rossz.
– 2002-ben a MIÉP lehet majd a legkisebb rossz?
– Nem hiszem, a MIÉP más kategória…
– Lehet majd azt mondani, hogy a választók akaratából jutott be a parla-mentbe, és mint ilyen párt, ha a programok egyeztethetők és az ország érdeke azt kívánja, és ha nem akarják, hogy a régi rendszer emberei visszajöjjenek, akkor bizony…
– Én azt hiszem, hogy ezen kívül más variációk is vannak.
A Kisgazdapárttal kapcsolatban ilyen vádak nem fogalmazódtak meg soha. A Kisgazdapártot mindenki ismeri, magát Torgyán Józsefet is volt mód megismerni, de olyan nézeteket ez a párt nem képviselt, amelyek adott esetben – egy olyan szabadelvű politikus számára, amilyen én vagyok – ne lennének vállalhatóak. A MIÉP-nek vannak ilyen nézetei, még akkor is, hogy ha nagyon sokszor ezt eltúlozzák, felnagyítják vagy politikai célokra használják ki. A MIÉP ilyen érte-lemben szabadelvű politikus számára nem vállalható.
A Kisgazdapárttal kapcsolatban ilyen vádak nem fogalmazódtak meg soha. A Kisgazdapártot mindenki ismeri, magát Torgyán Józsefet is volt mód megismerni, de olyan nézeteket ez a párt nem képviselt, amelyek adott esetben – egy olyan szabadelvű politikus számára, amilyen én vagyok – ne lennének vállalhatóak. A MIÉP-nek vannak ilyen nézetei, még akkor is, hogy ha nagyon sokszor ezt eltúlozzák, felnagyítják vagy politikai célokra használják ki. A MIÉP ilyen érte-lemben szabadelvű politikus számára nem vállalható.