A „tehetség”
A XIX. század első felében, 70-120 évvel a település újranépesedése után már bizonyára egységbe fogta Jankovác mezőváros lakosságát a jankaiság tudata és a nép-élet sok területén, például a népviseletben, táplálkozásban, szokáshagyományokban egyaránt tükröződő, lassan-lassan karakteressé formálódó jankováci kultúra. A min-dennapi élet sokféle hagyományt ötvöző kultúrájának egységesülése mögött, más ag-rárvárosokhoz hasonlóan, jogállási és vagyoni szempontból egy dominánsan rétegzett társadalom húzódott meg.
Az úrbéri értelemben vett rétegzettség, vagyis a telkes jobbágyokra és a zsellé-rekre tagolódás alapját a korabeli magyar nyelv tehetség323 szavával jelzett állapot adta. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a tehetséget az akkori paraszttársadalom-ban egy-egy család számára a felnőtt férfi munkaerő és a rendelkezésre álló igaerő mennyisége, más szóval a fiatal férfiak és a munkaképes ökrök száma jelentette. A nagy sorsfordító időszakokban, például a magyarság újkori jankováci letelepedése al-kalmával, vagy 1772-ben, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején, illetve 1781 tá-ján a hergevicai szállásföldek kiosztása során konkrétan, a maga nyers valóságában érvényesült a tehetség hatása. Az a família, amelyiknek több férfi munkaereje és na-gyobb igásállat-állománya volt, nana-gyobb telket és vele együtt több kötelezettséget vál-lalhatott föl. Ezáltal hosszú időre kijelölődött a helye a jankováci társadalmi ranglét-rán. A XIX. század első felében látszólag a családok örökölt helyzete jelentette a tár-sadalmi hovatartozás legfontosabb elemét, de a tehetség akkor sem vált elhanyagol-ható szemponttá. Mint valami tartalék erő, kitörésre várva ott lapult a jobbágyok cse-lekedetei mögött. Ha lehetőség adódott érvényesülésére, például, ha „kibecsült” te-lekre új jobbágyot keresett a földesúr, vagy ha az uradalom tudtával áruba bocsátott telket, telekrészt lehetett vásárolni, a gyarapodó, „akcióra kész” tehetség előtört, és magasabb társadalmi helyzetbe emelte birtokosát.
A gyors vagy lassú tehetségvesztésnek és a látványos tehetségnövekedésnek sokféle oka lehetett. Az okok között első helyen állt az egyéni szerencse, de a közre-játszó körülmények, helyzetek, események sorában helyet kapott a gyermekáldás ala-kulása, egészség, betegség, állatszaporulat, állatjárvány, tűzvész, jégverés, betyárok rablása, állatlopás, rossz termés, pazarló asszony, káros szenvedély, korai halál, a nagycsalád idő előtti bomlása, elhibázott hitelfölvétel, katonának fogás, sikeres pénz-befektetés, különösen jó termés, jó terményértékesítés, szerencsés házasságkötés, kü-lönösen nagy munkabírás, átlag feletti szellemi képesség stb. A nehezen megállítható tehetségvesztés sok famíliát indított el a lecsúszásban.
323 A tehetség (facultas) fogalmában az igaerő szerepét hangsúlyozta: WELLMANN Imre 1967. 63., 360.
104
Kiss Bernárd Miskei jankováci lakos 1817-ben arról panaszkodott az úriszéknek, hogy családja helyzetének végzetes romlása attól az időtől számítható, amikor apja, Kiss József Miskei 100 vagy 200 forinttal adósa lett az együtt gazdálkodó Csernók testvéreknek, Andrásnak és Jánosnak. A pénzt nem tudta visszafizetni, kamatokat sem adhatott, ezért a helység vezetői az adós szöllejét átjátszották a Csernókok kezére.
Ettől kezdve Kiss József Miskei helyzete még inkább romlott. Fia megfogalmazása szerint: „Minthogy több szerencsétlen esetei miatt … tehetsége annakutánna naprol napra alább szállott és fogyott, engemet is ez előtt nyolcz esztendőkkel történt halála-kor oly szegény állapotba hagyott, hogy a mindennapi élelmem megkeresése is terhes volt…”324
Bogor András jankováczi jobbágygazda, akinek valószínűleg nem volt fia, veje-ivel próbált együtt gazdálkodni. Először Tóth István Zombai nevű vejével lakott egy háztartásban, de őt „rosszasága” miatt a város vezetői katonának adták. Utána a másik vejével, Bobár Györggyel gazdálkodott együtt, de „nem egyeztek”, ezért a vő kivált a nagycsaládi kötelékből. Bogor András fiatal férfi munkaerő nélkül maradt. Így „végső romlásra jutott”. Sem az uraság, sem a vármegye terheit nem tudta viselni. 1832 ele-jén „érezvén tehetetlenségét, három fertály úrbéri telkéről … lemondott, sőt háza is későbben portio tartozásai végett … az elöljárók által kótya vetyén eladatott”.325
A tehetségnövekedés szerencsével társulva a család emelkedéséhez vezetett.
Horváth József Balog özvegye Ragadics Örzse valószínűleg nem véletlenül íratta le azt a kifejezést, hogy férjével annak idején „szerzett” egy fél úrbéri telket és egy szöllőt. Bizonyára volt miből megvenniük az áhított földeket, és tehetségükre való tekintettel a földesúr vételi engedélyére, az úrbéri fél telek átruházására is számíthat-tak.326 Bába József „tehetségével” sem lehetett baj, ha juhászból telkes jobbággyá vál-hatott. Ő birkái árából vette ökreit és talán egy fertály úrbéri földjét is, amelyhez a földesúri bizalom jeleként az uraságtól „kapott” még egy fertályt.327
A rétegződés úrbéri megjelenítése
Úrbéri értelemben a földesúri alattvalók két csoportot alkottak: a telkes jobbá-gyok és a zsellérek rétegét. A telkes jobbájobbá-gyok vagy colonusok úrbéri telekkel rendel-kező parasztok voltak. A zsellérek, vagy inquilinusok úrbéri földet, telki földet nem birtokoltak. Egy részük saját zsellérházában lakott (inquilini domos habentes), más részük lakóként élt, vagyis valamelyik jobbágytól, zsellértől bérelte lakrészét (subinquilini, vagy inquilini domos non habentes). A telkes jobbágy – zsellér ellen-tétpár, mint felosztási mód széles körben ismert. Iskolában is tanítják. Alapja a telek-birtoklás ténye. Igazi jelentősége a szolgáltatások mértékében nyilvánult meg. A tel-kes jobbágy és a zsellér kategóriák úrbéri jogállást kifejező fogalmaknak számítottak.
Nem mindig tükrözték a népéleti valóságot. Léteztek nehezen élő, a szegénység pere-mén vergődő telkes jobbágyok, és előfordultak viszonylag könnyen élő, módosnak
324 BL. XI. 607/a. 2. doboz, 1. tétel. 10/1817. (F.1.)
325 BL. V. 342/a. Jánoshalma. 6. doboz, 3. tétel. Szn. 1838. (F.61.)
326 BL. XI. 607/a. 6. doboz, 2. tétel, Szn. 1847.
327 BL. XI. 607/a. 4. doboz, 1. tétel. Szn. 1837.
105 mondható zsellérek. Következésképp, árnyaltabb kategorizálás lenne kívánatos, ame-lyik nemcsak a jogi szempontokat, hanem az életmódbeli sajátosságokat is figyelembe veszi.
Az úrbéri szemléletű rétegjelző felosztás kiváló példáját valósította meg a Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendelete alapján készített Urbárium. Jankovác 1772. évi úr-béri tabelláján a következő csoportokba sorolták a helység családfőit: Szabad mene-telű jobbágyok: 264; Inquilini Domiciliati (házas zsellérek): 40; Inquilini Domibus carentes (házatlan zsellérek): 30. Az úrbérrendezéskor tehát 264 családfő számított telkes jobbágynak és 70 családfő került a zsellérek közé.328
13 évvel később, de nagy változások után, 1785-ben, amikor a Magyar Királyi Kamara számbavétette jankováci alattvalóit, 348 telkes jobbágyot (Coloni Sessionati) és 42 házas zsellért (Inquilini Domiciliati) írtak össze.329
A XIX. század hajnalán, 1801-ben 405 jobbágyház és 107 zsellérház alkotta Jan-kovác falut.330 A nagy úrbéri változások korában, 1832-ben 487 telkes jobbágyot és 287 zsellért vettek számba Jankovác összeírói.331 A feudalizmus legvégén, az úrbéri rendezés után, 1847-ben 487 telekbirtokos és 377 zsellér családfő került föl Jankovác mezőváros jobbágyfelszabadítás előtti utolsó „úrbéri tabellájára”. Fentebb már írtam arról, hogy a telekbirtokosok sorában, különös módon, szerepeltek a jobbágytársadal-mon kívül eső személyek is, például Magyar Imre a jankováci uradalom vezetője, valamint néhány más úrféle. Őket leszámítva, a telekbirtokos jobbágyparaszt család-fők számát 482-re tehetjük.332
A rétegződés életmódot tükröző népéleti megjelenítése
Jobbágytelket birtokló gazdák és telki földet nélkülöző zsellérek
Az efféle osztályozás látszólag ugyanolyan, mint az úrbéri szempontú, hiszen ugyanazokat a rétegneveket használja. Alapkategóriáinak ugyancsak a telkes jobbágy és a zsellér tekinthető. Ezek a megnevezések eleve magukban hordozzák a kései feu-dalizmus jogi megközelítését, de a történeti népélet kutatása életmódbeli elemekkel ki tudja bővíteni statikus tartalmukat.
Az úrbéri telki földdel rendelkező és a földesúri, állami, faluközösségi terhek dandárját viselő telkes jobbágyok, néprajzi szóhasználattal szólva, gazdákként éltek,
„maguk ura” földművesekként dolgoztak, gazdaparasztokként viselkedtek. A felszín alatt azonban vagyoni helyzetükben jelentős különbségek mutatkoztak. Bár Janková-con 1772-ben, az úrbérrendezéskor a 264 telkes jobbágy több mint egyharmada, 95 családfő egész vagy annál nagyobb telket birtokolt, akadtak bőven féltelkesnél kisebb birtokok is. Más szóval: szokatlanul sok nagygazda munkálkodott a faluban, de mel-lettük legalább annyi középparaszt és kisgazda is küzdött a megélhetés gondjaival. A
328 BL. V. 342/a. 6. doboz, 2. tétel. Jankovác urbáriuma, 1772.
329 A. V. BBŽ. Spisi. F.2. Jankovác, 1612/1785.
330 MNL. Orczy csal. lev. No. 36. Jvz. 1801. Jankovác úrbéri összeírása. — Neveit közölte: KARSAI Ferenc 1974. 122–124.
331 TL. Úrbéri iratok. (Jankovác). 82. doboz. (18311832). Jankováci jobbágylista, 1832.
332 TL. Úrbéri iratok. (Jankovác). 83. doboz. Jankovác 1847. évi úrbéri tabellája.
106
következő évtizedekben a telekosztódások révén a középparasztok részaránya folya-matosan növekedett, ugyanakkor a XIX. század első felének közepére jórészt eltűntek a negyedtelkes kisgazdák. A telekbirtokló nagygazdák, valamint a három és két fertá-lyos középparasztok egyaránt gazdának tartották magukat. Amelyikük szűkében volt az úrbéri földnek, az más jogállású föld, leginkább szöllő birtoklásával, illetve fuva-rozással, kupeckedéssel, vagyis állatok adás-vételével próbált jövedelem-kiegészítés-hez jutni.
A zsellérek sokszínű rétegét az a sajátosság kötötte össze, hogy nem rendelkez-tek úrbéri telki földdel. A zsellér eredendően úrbéri kategóriának számított. Olyan jobbágyot jelöltek a szóval, aki ha zsellérházban lakott, évi 18 nap gyalogrobottal, ha más házánál lakóskodott, évi 12 nap gyalogrobottal tartozott földesurának. A XIX.
század első felében, a magyar kései feudalizmus valóságában a zsellér szó a jogi szó-használatbeli jelentésénél jóval tágabb értelmet nyert. Valamiféle gyűjtőfogalom lett.
A földesúri fennhatóság alá tartozó mezővárosokban és falvakban minden olyan sze-mély zsellérnek számított, aki kívül rekedt a telkes jobbágyok jól behatárolható körén.
A történeti tanulmányokban nem szokásos emlegetni, de némely jankováci példa alapján feltételezhető, hogy a zsellérség körébe tartozás ideiglenes, átmeneti állapot is lehetett. Például, ha egy nagygazda egyik házas fia apja akarata ellenére kivált a felnevelő nagycsaládból, kevés keresményéből egy zsellérházra futotta, és zsellérként teremtette elő családja kenyerét. Hiába viselt törzsökös telkes jobbágy családnevet, hiába volt jeles nagygazda az apja, az összeírók őt a zsellérek sorában örökítették meg, mivel olyan házban lakott, amelyhez nem tartozott telki föld. Néhány év múlva, ha kibékült az apjával, visszaköltözhetett az apai nagycsaládba, sőt örökölhette is a szülői gazdaságot, az átmeneti zselléri állapotából telkes jobbággyá válhatott.
A zsellérek életében, közösségen belüli megítélésében fontos tényezőnek számí-tott a származás, az eredet. Viszonylag jobb helyzetben éltek azok, akik a mezőváros-ban, faluban törzsökösnek számító, „bevett” jobbágynevet viseltek, vagyis a telkes jobbágyok elszegényedett rokonai, illetve jobbágy nagycsaládból kivált, jobbára szöllőt birtokló hajdani jobbágycsalád-tagok voltak. Ők végszükségben számíthattak azokra a családi hálókra, amelyek a telkes jobbágyokhoz kötötték őket. A beköltözött iparosok, ha kelendő szakmában, jól dolgoztak és szerencsésen megkapaszkodtak a helyi paraszttársadalomban, akár a zsellér réteg „gazdagjai” is lehettek. A legkilátás-talanabb helyzet azokra a jövevényekre várt, akik könnyen megkapták a jankováciak-tól a csavargó minősítést. Örülhettek, ha valamelyik pásztor „bujtárnak” felvette őket.
Az 1823. évi zsellérösszeírás
1823 júliusában Laczy Ignác uradalmi ispán jegyzéket készített a jankováci zsel-lérekről. 418 házas zsellér és 73 házatlan zsellér nevét örökítette meg.333 Valószínűleg használt korábbi uradalmi kimutatásokat is. Azokkal járta a város utcáit. Megpróbált információkat is gyűjteni az összeírt zsellérekről. A nagy zsellérösszeírást egy úrbéri jellegű kényszerű szolgáltatás, illetve annak hanyagolása váltotta ki. Akkortájt a
333 BL. XI. 607/a. 2. doboz, 2. tétel. 45/1823.
107 kováci uradalom életében létezett egy olyan bevettnek tartott szokás, hogy a kisszál-lási majorsági földeken termett gabonát a vármegye által előírt fizetségért a jankováci zsellérek voltak kötelesek learatni. 1823-ban zökkenők támadtak ebben az úrbéri tör-vényekkel nehezen összeegyeztethető „munkaszolgálati” rendszerben. A templom előtti kihirdetések és kidoboltatások ellenére a jankováci zsellérek nem sereglettek, hogy Kisszállásra menjenek részesaratást végezni. Az uradalom vezetői által megfe-dett Laczy Ignác ispán kényszerűségből szánta rá magát, hogy jegyzéket írjon azokról, akiknek meg kellene jelenni a részesaratáson. Így készült el a különleges zsellérlajst-rom. Hibái, értelmezési nehézségei kiválóan tükrözik mindazokat a bonyodalmakat, amelyeket a zsellér szó tartalma fölvetett abban az időben.334
A jankováci zsellérek nyakas engedetlenségével küszködő ispán bizonyos nevek után megjegyzéseket írt a „Nem lészen arató ezen okra nézve” rovatba. Ezek a meg-jegyzések érzékeltetni akarták az aratásra kényszerítés kilátástalanságát, és egyben valamiféle mentséget jelentettek a zsellérek és az ispán számára egyaránt. A 418 ösz-szeírt zsellér kétharmada, 278 személy kapott valamiféle kimentő megjegyzést. 140-en maradtak azok, akiknek távolmaradását semmivel sem lehetett indokolni. Ez a 140 fő az összeírt 418 zsellér egyharmadát tette ki. Velük itt, a zsellérnévsor elemzése során kevés tennivaló akad, mivel figyelmünket érdemesebb a kimentett kétharmadra, illetve az ispán megjegyzéseire koncentrálnunk.
Az ispáni megjegyzések tükrözik, hogy az 1823. évi jankováci zsellérnévsor, miként az efféle lajstromok általában, nem volt tökéletes. Belekerültek olyan szemé-lyek nevei is, összesen 6 név, akik az év első felében meghaltak. Fölkerült a listára 5 olyan ház, amelyet zsidók béreltek zsellér tulajdonosaiktól. 3 cigányt sem lehetett ara-tásra fogni. 7 zsellér a zombori börtönben sínylődött, következésképp nem jelentkez-hetett aratásra. A jegyzékkészítő ispán közvetítette az emberismereten alapuló janko-váci közhangulatot, amikor egy személyről azt írta: „Nem szokott dolgozni, henye em-ber”, egy másikról pedig azt jegyezte meg: „Juhász, kasza kerülő”. Két házatlan zsel-lért „csavargó betyár”-nak, egy házas és egy házatlan zselzsel-lért nemes egyszerűséggel
„csavargó”-nak minősített. Három személyről feljegyezte, hogy öreg, obsitos katona.
Sok összeírtról, szám szerint 56-ról, megállapította, hogy öregsége, tartós betegsége, nyomorultsága miatt alkalmatlan az aratómunkára.
A zsellérnévsor készítése során kiderült, hogy néhány összeírt személynek az előző esztendőkhöz képest megváltozott a helyzete. Az erre utaló homályos értelmű megjegyzésekből, mint például „Fiával együtt lészen”, „Az attyával lakik” stb. arra következtethetünk, hogy az illető olyan háztartásban lakott, amelyben más munkaké-pes férfi is élt.
Két zsellér, az összeírás előtti hónapokban valamilyen úton, módon, feltehetően örökség révén telkes jobbággyá vált. Dobos Andrásról megjegyezte az ispán: „Test-vérjeivel a sessioval feles”, ifjabb Farkas Jánosról pedig megállapította: „2/4sessio földje van”. 8 zsellérről kiderült, hogy „vetése van”, vagyis magának is kell aratnia.
334 A kérdéskör nehezen választható el azoktól a törekvésektől, amelyeknek során az 1820-as évek közepén a jankováciak kétségbe vonták a gazdáknál szolgáló és a gazdákkal egy kenyéren élő házatlan zsellérek földesúri robotoltatásának jogosságát. Vö.: BL. XI. 607/a. 1. doboz, 1. tétel. 3148/1825., BL. XI. 607/a.
1. doboz,, 1. tétel. Szn. 1827.
108
Ezek a vetések talán Jankovácon kívüli területeken, bérelt földeken lehettek. Erre utal-hat a Vígh József neve mellé írt kicsit bőbeszédűbb megjegyzés: „Vetése van Tinójá-rásban.” Ez a megfogalmazás talán arra utalt, hogy Vígh József, bizonyára mások társaságában, jankováci zsellérként tinójárási uradalmi földet bérelt gabonavetés cél-jából.
A zsellérjegyzékbe bekerültek olyan férfiak is, akik közösségi szolgálatban áll-tak és ezért bizonyos szolgáltatások alól mentességet élveztek. Számíthatáll-tak arra, hogy a kisszállási aratási kötelezettség sem vonatkozik rájuk. Ilyen ember volt a sír-ásó, az árvák attya, egy nyomorult harangozó, az éppen funkcióban lévő harangozó és az egyházfi. Hozzájuk hasonlóan mentességre számíthattak a csőszök, akikből ti-zenkettőt tartalmaz a lista. Volt köztük szöllőcsősz, város csősze, kukoricacsősz, er-dőcsősz, urasági csősz, kélesi csősz.
30 zsellér kézműves munkát végzett, következésképp „nem tudott” vagy nem szokott aratni. A 30 iparos között volt: ács, csizmadia, asztalos, bognár, kovács, kö-télgyártó, „faragó”, szűcs, takács, kőműves, szabó, kalapos, lakatos, festő, molnár.
Hozzájuk társíthatunk 5 kocsmárost is.
29 zsellér a béres besorolást kapta. A gazdákat szolgáló béresek a pásztorokhoz hasonlóan, mindennapi kötött elfoglaltságuk miatt nem járhattak Kisszállásra aratni.
9 béresről azt is feljegyezte az ispán, hogy melyik gazda szolgálatában állt.
53 zsellér a magyar juhászok népes táborát gyarapította. Közülük tíz valamely megnevezett birkatartó gazda külön járó családi nyáját őrizte.
14 férfi szarvasmarhákat és lovakat legeltetett Jankovác határában. A következő megjegyzésekkel szerepeltek a zsellérjegyzékben: tehén csordás, ökör csordás, borjú csordás, gulyás, csikós, gulyás bujtár vagy csavargó.
12 jankováci zsellér idegenben dolgozott. Ketten ismeretlen munkát végeztek ismeretlen helyen, illetve a „Bánátban”. Egy férfi Tataházán molnárkodott, egy pedig Kisszálláson béreskedett. 8 zsellér pásztorságot vállalt Jankovác szomszédságában:
Hajóson, Csalán, Kisszálláson, Borotán, Mélykúton.
A zsellérek rétegei
Búcsút intve az 1823. évi zsellérösszeírásnak, de továbbra is a zselléreknél ma-radva, a XIX. század második negyedéből származó történeti források tanulmányozá-sával megállapítható, hogy a jankováci zsellérek népes táborában a tényleges tevé-kenység, illetve a valós anyagi helyzet alapján az alábbi csoportok rajzolódnak ki:
1. A telkes jobbágyok elszegényedett, vagy „tehetség híján” jobbágytelket soha föl nem vállalt szegény rokonai, akiknek tábora bizonyára folyamatosan kiegészült
„későn” érkező jövevény szegényparasztokkal. Mezőgazdasági tevékenységet foly-tattak a telkes jobbágyok gazdálkodásának árnyékában. Sokan közülük a módos nagy-gazdák kliensi köreibe tartoztak. Bérelt birtokrészeket, részesművelésre, „feléből”,
„harmadából” elvállalt földeket műveltek. Igyekeztek szöllőt vagy szöllőket birto-kolni. A kukoricaföldek művelésében vállalt szerepük is segítette boldogulásukat. A fogatot tartók fuvaroztak. A vállalkozó szelleműek vásárokra járva állatokkal
kupec-109 kedtek, lovakat, szarvasmarhákat vettek és eladtak. Egyesek távoli vidékekre is eljár-tak, hogy terményekkel kereskedjenek.335 Napszámosként is dolgoztak a módosabb parasztoknál.
Ennek a szegényparaszti rétegnek a tagjai sokszor idegenben kerestek maguknak kenyérkereseti lehetőséget. Részesaratást, részesnyomtatást vállaltak Alsó-Bácská-ban, de néha a Bánságban és a keletre fordult Duna alatt, Szerém vármegyében is. A XIX. század második negyedében több jankováci lakos bérelt földet és tanyát Ada, Óbecse határában.
A zsellérasszonyok különleges elfoglaltságokkal járultak hozzá családjuk meg-élhetéséhez. Gyuris Örzse vallotta 1830-ban: „A’ más házánál fonyásommal, vará-sommal keresem élelmemet.”336 Nagy Anna megözvegyült zsellérmenyecske pana-szolta 1837-ben: „Nyírésemmel napszámba járván”. Bizonyára arra utalt, hogy birka-nyírással szerez némi jövedelmet.337 Granyák Ilona viszonylag fiatal özvegyasszony íratta bizonyos gabonáról: „Mellyet én a’ piarcon kisütögetvén el árulgattam.” Nye-reségéből Dusnokon szénát vett családja állatainak teleltetésre.338 Kiss Benedekné zsellérasszony ugyancsak állateledelt vett a piacon eladott kenyér hasznából: „Kenyér sütögetésemből kofálkodván 53 forint áru takarmányt vettem” íratta 1837-ben.339
2. Szolgálatban állók. Ebbe a csoportba tartoztak a jankováci jobbágygazdák
„szolgái”, férfi cselédei, alkalmazottai, valamint a mezővárosi közösség szolgálatában álló személyek.
A jobbágygazdák évente szegődtetett férfi cselédeit, földművelő tevékenységet végző alkalmazottait leginkább a béres szóval jelölték. A béresek a gazdájuk utasítása szerint szántottak, vetettek, arattak, fogatot hajtottak, gondozták az igásállatokat, a hergevicai szálláson teleltették a szarvasmarhákat. Szolgálati idejük lejártakor bérük egy részének visszatartása miatt gyakran összeütközésbe kerültek munkaadóikkal. A gazdák megpróbálták az állataikban és terményeikben esett károkat béreseik nyakába varrni. Azt állították, hogy káraik a béreseik hanyagsága, lustasága, nemtörődömsége miatt következtek be. Jogosnak tartották a béresüket illető bér egy részének visszatar-tását. Ezzel szemben a béresek mentegették magukat, bizonygatták, hogy a káresetek tőlük függetlenül következtek be. Sérelmezték elmaradt járandóságukat. A gazdák és béreseik vitáiban a mezőváros „bírái” igyekeztek igazságot tenni. Az esküdtek meg-próbálták kideríteni a valóságos helyzetet, a tényleges történéseket. Megfedték, elma-rasztalták a hanyag bérest, de a visszatartott bér megfizetésére kötelezték a kapzsi, fukar gazdát is. Ha a felek nem nyugodtak bele a város döntésébe, ügyüket az úriszék elé vitték. Az úriszék, a bírái között ülő szolgabíró, valamint az általa képviselt
A jobbágygazdák évente szegődtetett férfi cselédeit, földművelő tevékenységet végző alkalmazottait leginkább a béres szóval jelölték. A béresek a gazdájuk utasítása szerint szántottak, vetettek, arattak, fogatot hajtottak, gondozták az igásállatokat, a hergevicai szálláson teleltették a szarvasmarhákat. Szolgálati idejük lejártakor bérük egy részének visszatartása miatt gyakran összeütközésbe kerültek munkaadóikkal. A gazdák megpróbálták az állataikban és terményeikben esett károkat béreseik nyakába varrni. Azt állították, hogy káraik a béreseik hanyagsága, lustasága, nemtörődömsége miatt következtek be. Jogosnak tartották a béresüket illető bér egy részének visszatar-tását. Ezzel szemben a béresek mentegették magukat, bizonygatták, hogy a káresetek tőlük függetlenül következtek be. Sérelmezték elmaradt járandóságukat. A gazdák és béreseik vitáiban a mezőváros „bírái” igyekeztek igazságot tenni. Az esküdtek meg-próbálták kideríteni a valóságos helyzetet, a tényleges történéseket. Megfedték, elma-rasztalták a hanyag bérest, de a visszatartott bér megfizetésére kötelezték a kapzsi, fukar gazdát is. Ha a felek nem nyugodtak bele a város döntésébe, ügyüket az úriszék elé vitték. Az úriszék, a bírái között ülő szolgabíró, valamint az általa képviselt