tévelygés, a' melynek mi önként engedünk;

sok-szor többet teszünk-fel magunkról mint kellene , és lehetne, sokszor pedig kevesebbet, és ez nem kevésbé veszedelmes csalódás mint az előbbi; he-szélj étek-elő p. o. annak az embernek, a' kí az okosság' vallás' és isten' megtagadásával hanyat-homlok rohan minden ostoba vétkekre, beszéljé-tek elő mondom, hogy ö ez által elébbi okos-ságát gyalázatba hozza, jó hirét nevét mely drá-gább volt előtte az életnél bemocskolja — hogy a' vétkekből folyó gyönyör nemtelen és veszen-dő, azonban mérges fulánkot hágy maga után — hogy a' vétek az az ok, a' melyér az írás ke-mény ítélete száll egykor fejére; mind hiába; be-, húnnya ő szemeit mind ezen igazságok előtt, és vakon rohan a' vétekre, mint a' felkészült ló az ütközetre, mintha csak az által lehetne a' ve-szélyt elkerülni, ha bezárja az előtt szemeit, mint a' gyermek a' tárgy előtt melytől megré-mült, hogy ne lássa azt. Hogy pedig mind e-zek a' szív' csalárdságából származnak, megtet-szik onnan, hogy ugyan az az ember, ki a* leg erősebb kisérteteket-is meggyőzhetné, mert gyen-gébbek, mint a' vallásból vett erősségei, önként enged azoknak, azon csalárd meggyőződésből , hogy nincs elég ereje az ellentállásra. Nehéz vólna oly kellemes alakban festeni valamely vét-ket , hogy a' fösvény ellent ne tudna állni annak kísérteteinek jó öszveg pénzért: a' mit pedig e-lébb sem a' boldogság' reménye, sem a' pokol' fe-leimé nem tehetett ő benne. Hová kell több jele a' szív' csalárdságának annál, hogy sokkal több erővel munkássággal bír a' roszra mint a' jóra, hogy akármely időben készebb a' kevély, a' bo~

szíiálló, és egyébb rosz indáitoknak engedni mint

a' vallásnak, és isten törvényének. Miután már láttuk mely könnyen csalatkozik az ember maga magában , lássuk

8., Vájjon honnan származik az embernek ezen ön magáyali esmeretlensrége ? fő oka Szer! ezen csalódásnak abban álí, hogy mi emberek magún-kal keveset társalkodunk, magunkra keveset ügye-lünk; pedig szintúgy nem lehet a' szívet meges-mérnünk, ha bele nem tekintünk mint az orcza szennyeit tükör nélkül: a' szívben lévő hajlamok nem mindenkor hatnak-ki abból, hanem mélyen lap-pangnak annak rejtekében, mint a' szikrák a' tűzkő-ben, míg nem egy kedvező alkalom elő ontja azokat, e' szerint egy múlólág ejtett tekintett annak meges-mérésére keveset tehet. Megtörténik az is, hogy né-mely ember úgyvan szívével, mint formájával, csak addig esmeri azt, míg a'tükörbe néz , ha szemeit el-fordította, már vonásait elfelejtette ; venne csak szá-mot az ember mindennap magától, ha reggel meg-mosdott, orczáját a' tükörbe megtekintette, tekinte-né-meg este rendszerint szivének állapotját is, rövid idő aíaít megesmérkednék magával : de midőn egész hónapokat >s esztendőket tőít-el a' lelki álomban a' nélkül, hogy a' vagy csak egyszer is föléb-redne, ki csÖdálkozhatik rajta, hogy magát nem

•esméri? hogy pedig az ember a' maga magávali « esmérkedéstul annyira idegen, annak fő okai,

A., mert ez a' kötelesség egy kis fárad-ságos munkája a' léleknek az elmének minden le-helő gondolat]alt rendbe kell szedni minden külső tárgyaktól elvonni — egyedül és' egészen

léleknek állapotjára fordítani ⁹ hogy azt tisztán és világosan láthassa, vajmi nehéz munka pedig e z , aJ testi gyönyörök' barátja előtt

P 0 J2N1TEN TI ALIS* 45 R., másik oka ennek az életbeli foglalatos-ságok' sokassága, a' melyek nem hagynak né-künk időt ezen főkötelességünk' végbevitelére.

T í z , tizenkét év telik-el életünkből, mig a' jót a' rosztól megtudjuk különböztetni, azután a' hi-vatal' gondjai, az élet' terhe és az álom kiszo-rítnak az időből. A z embernek élete egy kari-ka , a' melyet ő minden 24 órába körül fut; min-denik tart valami rendet kívánságaiban, foglala-tosságaiban, melyek a' szokott órában elő meg előkerülnek, és a' maga idejét örömest egyik sem engedi-által valamely ujabb foglalatosságnak, így hát a' szívnek vi'sgálása naponként elmarad;

most valami dolog adja-elő magát, majd valamely vígság várakozik reánk — most némely kedvet-len köínyűlállásiiik, majd a' házi 's világi bajok

foglalnak-el benőnket, így telik-el egyik nap a' másik után, míg nem egyszer kifogyunk az i-dőbül a' nélkül, hogy magunkat megesmértük vol-na az ítélőszék eleibe allítatunk

C., legközönségessebb oka pedig a' mi ma-gunk megesmérésétől való idegenkedésünknek a z , hogy attól tartunk, ne hogy az ilyen alkalommal oly gyengeségre találjunk, a' melyet nem szere-tünk hinni magunkról; mi is lehetne kedvetlenebb az emberre nézve, mint azt tapasztalni, hogy ő koránsem az a' minek látszik, 's nem olyan mini a' milyennek magát tartotta; ó ez igen kedvetlen felfedezés volna, az ember nem szeret ily közel esmeretségbe jőni a' maga szivével, ha az ily szomorú dolog ő reá nézve

P., Be t egy ük-fel, hogy az ember szíve-sen teljesíti ezen kötelességét, niég is sok különb*

különbféle nehézségek tódulnak ö eleibe, a' me-lyek miatt helyes Ítéletre maga felől nem juthat, ilyen nehézségek már: a' megrögzött előítéletek, és hibásvélekedések, melyek őt ezen maga esmé-retében tévelygő ítéletre vezetik. A' legelső vé-lekedése az embernek valamely dolog felől a' leg erősebb szokott lenni, és ez az oka, hogy sok emberek állandóan roszúl Ítélnek másokról, mert a' legelébbi esmereíük, melyre osztán a' későb-bieket halmazták, már akár igazán, akár hely-telenül, rosz volt azok felől, a' mellyet azonban a' legfontosabb okoknak-is nem lehetett lerontani, vagy megváltoztatni az ellenkező tapasztalás' da-czára sem színt' illy nehézségek továbbá az ember maga helyes megesmérésében a' testi kívánságok és hajlamok; két egyeránt kárhozatos vétek egymás-tól egészen különböző alakban jelennek-meg az o-lyan ember szivében, a' ki az egyikét szereti, a*

másikban gyönyörét nem találja; amazt ékes alak-bantudja festeni az ő kívánsága, ezt mezítelen un-dokságában; így p. o. a' lopás olyan vétek, a' melyre kevés embernek van hajloma a' felső rendbe, mert annak természete az ő földi helyeztetésükkel ellen-kezik : de a' mellett sem a' böesület-érzése, sem a' leikiesméret szava sem az utolsó Ítéletnek képe nem bírja őket elidegeníteni az erőszakoskodás-tál, szegények megútálásától, és több eféle vét-kektől, mert ezekre erősebb lévén benek a' haj-lam, nem a' magok eredeti borzasztó állapotjuk-ban jelennek-meg az ő képzelődéseikben. A' mint már a' kívánság kigyuiad a' szívben, legottan felhőt ver a' főre, és homályba borítja az elméi, hogy a' dolgokat tisztán ne-láthasa: de mihelyt a' kívánság meghűl vagy elóltaíik, azonnal a' felhő mint az árnyék elrepül az elme tisztában

POjENlTENTIALIS 47 derül, és akor látja-áltaP a' vétek' útálatos voltát;

ezek már a' fő okai annak, hogy az ember a' főidnek egyedüli okos lakossa annyira esmeret-len az ő szívével. De

3., Ideje már Szer! hogy megemlítsem Ígé-retem szerint azon nagy hasznokat is, melyek az embernek helyes önesméretére való állhatatos törekedésével vágynák összveköttetve. Ezen fó

hasznok között

a., legelső a z , hogy ennélfogva az ember alázatossá, és mások iránt nyájassá lészen; u-gyan-is, ha az ember szívének minden rejtekeit megvizsgálja *s eszébe veszi, mely tökéletlen lény az egész ember, mely határozott különösen az 6 értelme, mely bizontalanok az esmeretek, a' me-lyeket ez szerezhet, mely gyenge és ingadozó az alap melyen bizalmát építette; ha további megvizsgálja, mely helytelen balvélekedésekkel, mely alacsony indulatokkal kell bajlódni még a' legjobb 's legbölcsebb embereknek is, és mely

nevetséges állapotra ragadtatnak gyakorta ezek-nél fogva, miként gyúladnak sokszor kegyetlen haragra, ^?s miként zavarodnak-meg lelkükben ezeknek az indulatoknak izgatási miatt; ha mon-dom az ember mind ezt eszébe veszi, lehetlen, hogy elébbi kevélységéről megszégyenülve vég-képen lene mondjon.

b., Ha magunkat esmérni tanuljuk bátor-ságba lészünk a' hízelkedésnek kígyó csavargá-sai, álnok mesterkedései ellen. Nincsen K k ! utálatosabb bűn a' hizelkedésnél, szintannyi go-noszság van ebben annak részérül, a kí gya-korolja , mint gyengeség és ostobaság annál a⁵

ki elfogadja; minden okos ember könnyen meg-győződhetik arról , bogy az egész világ dicsére-te is nem adhat semmit az ő belső érdeméhez, valamint szintén az ő testének nagyságát nem nevelheti, és még is az okos embereken is megtörténik , hogy jobban tetszenek magoknak ha mások által dicsértetnek; mi lehet ennek o-ka ? az: hogy az ilyenek sohasem néztek-be világos szemekkel a' maguk szívükbe, hogy igaz beesőket megtanulhatták volna, ahozképest annak szavát tartják legigazabbnak, a' ki őket leginkább dicséri, mert igen természetes az em-berben, hogy azon dolognak becse felől, a7

melyet igen szeret, azt az ítéletet fogadja-el igaznak, mely azt legtöbbre becsülte. Legbiz-tosabb út már a? hizelkedés' hálóit kikerülni a' helyes önesméret, a' melyre csak úgy jutliat-el az ember , ha a' maga szemeivel szeretni látni tulajdon szívét, \s nem nyukszik-meg a' mások kedvelő ítéletin

c., Ha magunkat esmerjük, mosolyogva elhalgathatjuk 's békével szenvedhetjük a' mások rágalmait, mert a' ki magát esméri, kétségkül több roszat tud magárul, mint mások mondhat-nak, és így ha valaki roszúl szól is felőle há-lát ád Istennek, hogy még azt a' mi ő ben-ne roszabb ben-nem tudja 's ben-nem mondhatja, mert

így gondolkozik ő magában: ha ez a' rágalma-zó úgy beíathatna az én szívembe mint én mely sok rosz hajlamokra találna ott, a' melyek az én lelkemet mint ugyan annyi fekete borúk veszik környül; ha ő az én képzelődésemet lát-hatná, mely irtózatos jeleneseit látná abban a' a* nagyravágyásnak, irigységnek, és

boszoáilás-POENITENTIALIS 49