„égre, és monda: Atyám! eljött amaz óra"
E g y igen nevezetes alkalommal mondotta K. H. édes Idvezítőnk a' közelebb felolvasott szent igéket; közelgetett már a' Húsvét' innepe , jól tudta ő , hogy azzal együtt közelget reá a'
szenvedéseknek gyászos időszakasza; miután a' napnak utósó óráit tanítványi köztt töltötte volna, vigasztaló tanúságokkal, 's édesded reményekkel teljes oktatást intézvén azokhoz, mint egy hal-dokló atya a' körüle siránkozó háznéphez, azon az éjszakán melyen ellenségeinek kezekbe ádatott, az égre függeszté szemeit , és ezen szívet meg-rázó szent igéken kezdi-el dicső hivatalát bére-kesztő imádságát, melyet a? sz. leczkében felol-vasók előttetek. Ki indúl azután tamtványitól kí-sértetve az olajfáknak begyére, 's ott szelíden megadja magát azon vitézeknek, kik az ö meg-fogására küldettek. Ily nevezetes körülmények
köztt monda Jézusunk a? szent igéket: mégálla-podva mintegy Isteni követségének véghatáránái, végig néz képzetével azon szenvedések' rendin melyek reá várakoznak, és az égre emelvén szemeit így kiált-fel: „Atyám eljött amaz óra". Micsoda ó-ra a z , melyet ez helyen említ az Idvezítő, a' szent leczkét megelőző búcsúzó beszédekből és az azt követő Evangyéliomi történetbűi könnyű megérte-nünk; ama nagy történetekkel gazdag óra az , melyen az Istennek fia a' keresztfán bévégze közhasznú életével együtt áldott követségéi I-geu az ő halálának órája az mellynek emlékezetét újítja-meg elménkben e' szent óra. Jertek Af. ün-nepelj ük-meg mi is áhítatos érzések, ;s kegyei elmélkedések köztt ezen örökre áldott emlékezető órát, úgy tekintvén azt, mint
1., a' Jézus sok szenvedéseken által letí felmagasztaltatásának dicső hajnalát
2., a* váltság, munkája végrehajtásának' ha-tárpontját
3., a' régi jövendőlések' 's példázatok be-teljesedésének idejét
4., az ó törvénynek végső, 's az Evangyé-liomi boldogabb időköznek kezdő óráját
5., a' setétség' országán nyert diadalomnak innepét, és utójára
6., a' Jézus erkölcsi országa'
megalapítá-sának kezdetét
ily nagy 's ily boldog változásokra emlékez-tet Szer! minket ez az óra, légyen hát ez egy-szer'smind a' ti méltó figyelmeteknek is szent ó-rája.
1., Az az óra melyet Idvezítőnk említ a*
szent leczkében úgy tűn-fel legelébb is elménk-ben , mint az ő sok szenvedéseken által lett fel-magasztaltatásának dicső hajnala. Alacsony sors homályában jelent ő meg e' földön: de egy titkos méltóságnak fénye dicső súgárokkaí hatott át azon homályon az ö tetteiben, 's beszédiben; legvilágo-sabb lön pedig aző dicse a' szenvedések órájában;
érzette azt maga is a' Jézus, a' mint tulajdon szavaiból megtetszik, mert mikor amaz igéket mondotta, képzeletében forgottak mind azon kín-szerek, a' melyeket vért szomjúhozó elleneinek dü-he készítdü-hető a' boszúállásra: de mind ezek őtet megnein rémítheték; a' szenvedések dicsőiték-meg az embernek fiát , példát hagyott ő a' halandók-nak, mint kelljen szenvedni, mint kelljen meg-halni, mikor tudományának igazságát vérivel pe-csételő.
Mily nagy lélekre mutatnak az ő szenvedé-sének minden körülményi! azon órában, melyben a' halálra hurczoltaük legelső beszéde egy érzé-keny siralom az ö elfajult 's szerencsétlen hazá-jának sorsán, és a' legútósó percze életének az
öt mind végig lelkesített emberszeretetnek remek bizonsága. Csak egy békételen szózat sem kél
ajakiról, míg halálához hosszas és borzasztó ké-születek tétetnek, nem csökken lelkének nagysá-ga a' halálos kínoknak közepette; gyermeki hálá-val ajánlja kesergő annyának gondját kedvelt
ta-Hitványának; fejedelmi kegygyei biztatja a1 bánat könvuivel kegyelmet nála keresett gonosztévőt, és nemes sajnálkozással imádkozik azokért, kik a
vakbuzgóságtól elragadtatva gyalázattal tetézik gyötrelmeit.
Borzasztó, de szent ónya Jézusunk haláláé-nak ! imé megindul az ég és a' fold, és az egés&
természet csoda jelenésekkel gyászol tégedet;
megreped a' templom' kárpitja, megrendül a' főid, sötét éj borúi a' tartományra, megnyílnak a' sírok, és szent árnyékok tűnnek elő a' szent város' út-czáin, meglágyúlnak a' márvány keménységű szí-vek , ártatlannak kiáltja Jézust <a* bíró, a' ki halálos ítéletet mondott fejére, megrémül a' római százados, és igaznak vallja őt, kegyelmet esdekel nála a' megtérő tolvaj, és a' bámúló sokaság mellét veri. —
Hányj átok-fel a5 nemzetek' történeteit, vi'sgál-*
játok rendre a' világ minden hőseinek, nagyainak, 's bölcseinek halálukat , hol találjátok a* léleknek ezen nagyságát, melyiknél említ a' história ily csoda történeteket, melyik haldoklónak fején tűnő-dő klöt a' dicsőségnek ama fénye, mely a' világ
Idvezítöjét a' keresztfán megkoronázta?
2., A' Jézus halálának órája egyszersmind határpontja a' váltság' munkája végrehajtásának ; e-zen órában mutattatott-be ama nagy áldozat, mely-nek ereje az első törvény' megroiitásátúl fogva a' századok fogytáig minden emberekre kiterjed , melyben a' Megváltónak keresztje, mint a' meg-engesztelés' szent oltára vérrel borítatott-el, hogj elmosattassék az által a' világnak bíínt.
Óh ha dicső lehetett a' teremtésnek amaz első órája, melyen a' Mindenhatónak egy légyen
szavára az eredeti sötét és idomtalan "zavarból ez a' nagy világ a' maga teljes szépségében 's gazdag pompájában eléállott; vájjon a' váltság-nak ez a' szent órája, melyen az erkölcsi világ mint egy újonnan szölettetett, melyen az emberi-ség a' kárhozat' és nyomorúság' kietlen éjszaká-jábúl egy új élet dicső hajnalára, a' békeség és boldogság reggelére viradott, ez az óra, melyen az Isten' Angyali öröm énekeket zengedeztek, és a' mennyei karok víg haladásokkal örvendeztek, nem sokkal dicsőbb; nem sokkal felségesebb le-het-e méltán a' mi szívünkben? igaz, hogy ez a' második, vagy erkölcsi teremtés minden csoda jelenések nélkül történt-meg a' lelki világban:
de annál csodálatosabb, hogy ily megfoghatlan titkos erő által oly nagy, 's oly jóltévö válto-zásokat szerzett a' lelkek' országában.
3., A' Jézus halálának órája a' régi jöven-dőlések' 's példázatok' beteljesedésének ideje.
A z Idvezítőnek engesztelő halála vólt minden régi jövendöléseknek középpontja, melyben az emberi szív' félénk reményei, az elmének bizon-talán sejditései, 's a' homályos kijelentések mint ugyan annyi súgarok, mint egy napban e-gyesűltek, ?s tiszta teljes fényre olvadtak; a' törvény és a' Próféták ezen hajdani képviselői a' fő hatalomnak idvezelve meghajoltak a' kereszt fának tövében; a' 'sidó fő Pap' titkokat rejtő é-kességei, az áldozatok 's érthetlen czerimóniák megfejtettek; felszakaszíattak ama titkos könyvet záró hét pecsétek, 's & homályos példázatok a-latt lappangóit gazságok megnyilatkoztak.
A' Jézus halála előtt minden bőleseség titkos jelentések' fáty ólába bonyolítva tartatott, nem lát-hatta az okosság csak a' kül pompa által elandalí-tott szív éreszkette homályosan a' vallás' igazsága-it; ilyen szent burokba rejtve árulták a' Papok val-lásos esmereteiket, ilyen árnyékokkal foglalatos-kodtatták a' világi bölcsek tanítványaikat. De Iste-ni bölcs végezések szerint kelle mind ezeknek így lenni , gyermeki játékokkal kelle pepecselni az em-bernek az éretlen kor' éveiben, de a' melyek a' ké-sőbb kor munkáinak jelenését foglalnák magukban;
az Isteni bőlcseség rendelte, hogy az ó törvény lenne mint egy árnyékolása az Evangyéliomnak; a' Jézus halálával elenyészett az árnyék, 's a' való-ság tiszta fénybe derűit, világosvaló-ságra jöttek az
elrejtet titkok, feltámadt az igazság' napja 's a' keresztyén vallás hajnala eloszlatta a' kétség' sűrű homályát.
4., A' Jézus halálának órája hát egyszer-smind az ó törvénynek végső, az Evangyéliomi bóldogabbj időköznek pedig kezdő órája. „Elvé-geztetett minden", így kiáltott - fel Idvezitőnk a' keresztfán; ezen nagy jelentésű felkiáltással mintegy határt vont az ó és új szövetség köztt, az áldozatok 's a' 'Sidó szent rendtartások túl maradtak ezen határon, az Evangyéliom világa fényre lobbant azon innen, 's a' túlmaradt tár-gyakat örök árnyékba temette; nem párolgott többé az áldozatok' vére a' magas oltáron, mert az ő halálával örökre végetvétett minden áldo-zatoknak, midőn magát a' keresztfán megáldozta.
„Elvégeztetet minden" — ezen felkiáltással lerontotta Jé&us azt a' közfalat, mely a %Sid67
kat minden más nemzetektől különzárta; kifolyt imir az a' vér, melybe viszont egyesülni-kel a' föld' minden lakóinak: miután az emberek elflejtették ama szent igazságot, hogy Isten az e-gész emberi nemzetet egy vérből teremtette, és a' testvérhalandók megtagadták egymást, az Is-ten ama báránynak kiontott vérében ismét meg szentelte e' földet, hogy legyen az a' szeretet-nek hajléka minden rendű emberekre nézve. A' Jézus keresztjének tövéből nőtt-fel amaz élőfa mely terepély ágait kiterjeszti a' föld' minden határira, melynek árnyékában nyugosznak a'
nem-zetek.
Ezen nagy változásra készíté az Isteni igazga-tás lassankint a' világot. Közlötte az Isten a' maga helyes esméretét az elválasztott Izráellel , csoda történetekkel 's újabb meg újabb kijelenté-sekkelgyámolítá ezt az esméretet, hogy ez által az Evangyéliom elfogadására megérjen a' nemzet, a' melynél kellene annak legelébb is megjelenni.
De más természeti eszközök által ugyan ezt rní-velé az Isteni bőleseség egyéb nemzeteknél is;
az uralkodások' sokféle változásai, a' nemzetek' felemelkedése 's viszont alászálása, a' tudomá-nyok' gyarapodása 's a' pogány vallás' becste-lensége, 's több ily körülmények mind, mind czélirányos eszközök valának az Evangyéliom' megalapítására,
5., A' Jézus halálának órája a' sötétség' országán nyert diadalomnak is innepe. Ledönte-tett már a' babonának királyi széke' vége sza-kadt ama hoszas viadalnak, melyet a setétség országa az igaz világosság' országa ellen oly
ssokáig folytatott; eljött, eljött végtére ama rég jövendőit boldog időpont, melyben az Asszonyi állatnak magva megtörné a' kígyónak fejét. Rút bálványozás undokítá a' kis 'Sidó országot ki-vévén az egész földszínét, mert „a' balgatag
„emberek a' halhatlan Istennek dicsőségét elvál-toztatták a' halandó embernek, madaraknak,
„négylábú állatoknak, és mászó állatoknak kifa-ragott ábrázatjokra" a' mint panaszol Sz. Pál Rom, 1. 23. ez a' világ, melyet a' Teremtő
megrakott jelenlétének világos jeleivel, bálványok-nak templomává tétetett, a' vétkeknek és a' leg ocsmányabb emberi idúlatoknak oltárok emeltet-tek , 's az a' mi viselte a' vallás szent nevét nem egyébb volt a' kárhozatos tévelygésnél. Ily tö-méntelen tévelygéséknek közepette alapííotta-meg a' setétség' fejedelme királyi székét, és meg hajlottak az előtt a' legmíveltebb mint a' legva-dabb nemzetek. De imé a' Jézus' halála ledön-té trónját e' kegyetlen uralkodónak, ízekre tör-delve hever az ő királyi pálczája, és ő maga láttaték lehúllani az égből mint a' sebes villám Luk. 10: 18. a' pogányság templomi fenekestül megrendültek, a' költött Istenek oszlopi leom-lottak, 's a' hazug jövendölők elnémúltak.
Midőn azonban a* Jézus diadalt nyert a'
sötétség fejedelmén, ugyan akkor meggyőzi an-nak társát is e' világot; megvívott már ö e ha-talmas ellenség' legerősebb kisértetivel, és teljes
győzedelmet vön azokon; megútálta már az előtt
a' világ' gyönyöreit, most szelíden mosolyogva
néz annnak féleiminek ellenébe; szenvedéseivel
daczol a' szerencse hatalmán 's meghomályosítja
hiú fényét dicsét az életnek; megmutatja
ia-niívátiylnak is az ösvényt, mely az élei' bajai
\s a' veszélyek köztt vezett a' győzelemre, bá-torságot önt azokba bízvást megküzdeni az Ín-ség' ostromaival „e* világon" u. m. „nyomorú-ságtok lészen: de bízzatok, én meggyőztem a' világot" Jan. 16. 33.
De meggyőzte halálával az életnek fejedel-me amaz utósó ellenséget is a' halált; fejedel-megtartotta ugyan borzasztó képét ez a' szörnyeteg: de meg van fosztva mérges fulánkjától. Megtompult ere-je a' halálnak, mikor az Idvezítő viselte annak
súlyát az ő testében: „ma velem lészesz a' Pa-radicsomban" úgy mond ő a' megtért tolvajnak;
ezen szavaiban minden ő benne hívőknek bizo-nyos reményt nyújtott az örök élet felől; eltűn-tek a' Paradicsom ajtajiról a' bémenetelt tiltó Chérubok, 's az a' láng szablya, mely amaz el-ső eset után gátolta a' halandót közelíteni az életnek fájához, hüvelyébe rejtve nyugszik már.
Óh mely gyönge reményök vólt a' Jézus halála előtt még a' szebb lelkű halandóknak is ama jobb életről, mely sűrű homályba vólt rejtve
e-löttök a' jövendő: de a' Jézus' halála fényre hozá az életet és halhatlanságot. Igen — igen kétkedő keresztyén! nézz az Űr' keresztjére, hall-jad a' Golgothának hegyéről a' diadalnak ama
szavait: hol vagyon óh halál a' te diadalod, hol van koporsó a' te fúlánkod ?
6., A' Jézus halálának órája, az ő erkölcsi országának is kezdete. Ö mely hijjábavalók min-den emberi intézetek, mely csalárdok minmin-den em-beri kinézésekl azt hitték a' Jézús ellenei, hogy az ö halálává! minden munkája semmivé tétetett ; azt
gondolták, hogy az ö követőinek kiesíny serege megfélemlett és elszéledt; örültek már az ő boszú-jok és irigységek bizonyos diadalán, 's
megrésze-gedve a' nemtelen örömnek miatta gúnyszavakkal boszantják a' fogoly Jézust a' törvényházban; nvetséget űznek belőle, csúfolódva tiszteikedvén e-lőtte mint király előtt, bársonyban öltöztetik öt, töviskoronát tűznek fejére ?s királyi pálcza gyanánt;
nádszálat adnak kezébe, és térdhajlásokkal bókol-va udbókol-varolnak körüle, hogy gyötrelmeit gyalázattal tetézzék. Megcsalatkozott gonosztévők! nem gya-nítjátok ti, hogy a'szenyvedések^ ezen órájában ko-ronáztatik-meg a' Sionnak királya, a' kinek
„ö-„rökségül adja az Űr a' népeket és e' földnek
„határit birodalmúi, hogy megrontsa azokat vas-vesszővel, és megtörje mint a' cserép edényt"' 'Sóit. 2. nem gyanítjátok ti, hogy az a' királyi ékesség, melyet nevetségbűl egy fogolyra ruház-tok, az ég' és fold' fejedelmének czímjévé vál-tozhat; lássátok megszégyenülve balga reményei-teket ; imé az a' nádszál, melyet a' Jézus' kézi-be adátok az egész világot igazgató királyi páí-ezává változók; a' gyalázatos keresztfa egy meny-nyei hatalomnak czímjévé lön, nem gyalázat' bé-lyege , hanem dicsőségnek zászlója ma is a' ke-resztyének között; a' keresztnek szent jegye
czímezi a' keresztyénség templomait, mint az ér-dem' és méltóság' küljele ékesíti az uralkodók' hősek' és fő rendek' mellét, mikor Heródes new átok alatt említetik, a' kevély Jerúsalem hamuba hever, ?s a' *Sidóság mint más nemzetek
gyalá-zata széllyel szórva tébolyog.
Imé az igazság országának diadala! Jatta.
mind ezt előre Jézus, tí* örvendezett azonj
tót-ta, hogy az Isten' igéje mind egy erős bajnok meghódítja az országokat, törvényt szab a' nem-ieteknek, és világosságot terjeszt a' messze tar-tományokon; látta mikint fognak arczra hullni a' Pogány népek az ő keresztje alatt, 's mikint fog-nak örvendezni a' puszta és járatlan helyek, mikint örül és virágzik a' kietlen mint a' ró'sa E
-\sa 35: 1. mikint tőlti-el az Istennek esmérete a' földet, mint a' tengernek árja annak színét;
látta mind ezt, és mint egy harcz mezejéről győ-zelemmel megtért hős nyert diadalát örömmel é-rezve szívében így kiált-fel: „elvégeztetett
min-iden, és lehajtván fejét, kibocsátá lelkét".
Áldot légyen azért a' te emlékezeted Idvezí-tőnk halálának szent órája, melytől a' boldog em-beriség számlálja az időket; dicsőségnek órája lészesz te mindenkor a' mi emlékezetünkben, 's hála érzések köztt ünnepeljük éltünkben a' te é-venkint előkerülő megjelenésedet, és szent elmél-kedések köztt emlegetjük mind annyiszor a' mi fe-jünknek a' Jézusnak oly sok szenvedések által lett megdicsőittetését, a'mi váltságunk'munkájának végre hajtását a' homályos jövendölések' betelje-sedését, az Evangyéliomi boldog időköznek fel-tetszését a' setétség' országának leromlását, és a' Jézus' erkölcsi országának meg alapítását, me-lyen a' pokolnak kapui soha diadalmat nem ve-hetnek Ámené
i . I B Í W J É T I
Jan. 16: 22.
M élven meggyökerezett a' halandó' szívébe az életnek szerelme; ha még egyszer annyira nő-v ne is az Ínségek' száma, örömest kívánna minél tovább küzdeni azokkal a' haláltól természettel ir-tódzó ember. A' menyországra szüntelen óhajto-zó képmutató kegyes, siralom völgyének nevezi e' földet: de magába még is borzad a'haláltól, mely őt ebből kivenné; a' haldokló, még utolsó kínos vonaglásaiban is reszketve esdekel a' tő-le búcsúzó étő-let után, mint a' kis gyermek a' kezei közül kireppent madár után: élni kíván az, örökös rabságra kárhoztatott szerentsétlen 's a7 halálra itélt gonosztévőnek összeszorult szivé-ben, még a' vesztőhelyen is csillámlik az élet reményének egy gyönge szikrája. Mint az é-let' szerelme oly közönséges az emberek köztt a' halhatlanság reménye; a' milyen erős köte-lekkel kapcsolt a' teremtői bölcseség minket az élethez, épen olly erősé tette szivünkben az örök élet' tartóságának kívánását; miliely felébredtek a"
nemzetek az állati vadság kába éjiből, legottan a' síron is túl terjedő élet' reményére
eszmél-tek-fel ; még a' leg együgyübb vadnépek is gya-nítottak valamit a' léleknek a' halál után követke-ző állapot járói; még a' legnyomorúbb Pogány vallás is tanítja a'halhatl^nságot: de
legközöiisé-gesebb 'a legerősebb ez a' remény nálunk ke-resztyéneknél; a' megrögzött vallástalan nem bírja ezt végkép elelméskedui magától; az is-tentelent kiscsapongásinak közepette hirtelen meg-ragadja az örökévalóság' képzete; az Istenká-romló ön magában gyakran megrémül az előtt,
„az ördögök is hiszik azt, és — rettegnek
tő-„le Jak. 2:19.
A' halhatlanság' ily közönséges reménye, a' vallás, és a' lelkiösméret könnyen meggyőznek hát engem arról, hogy egész lényem semmivé nem lesz a' halálban, hogy az engemet lelke-sítő erő végképen elnem veszhet; áh de! ki-mondj a-meg nékem: mi köze lesz jövendő lé-temnek a' mostanihoz ? én fogom - e folytatni ezt az annyira kedvelt életet, vagy csak az a' tit-kos erő marad-meg örökre, mely ezt egy ideig bennem táplálta, 's meglehet már az előtt is több alakokban jelent-meg az élet' nagy játékszínén?
meglátom-e viszont azokat, a' kikért oly kedves nékem ez élet vagy örökre elszakadoznak
min-den egybeköttetéseim a' sír' szélin? — ha ez így van, úgy — vérezzetek szívem' mély sebei, omoljatok siralmam' könyei azokért a' kedves lelkekért, kiket a' halál örökre elszakasztott én tőlem — nem látlak én többé titeket, csak a' fájdalmas emlékezet , melyet szenté tesz a'
ter-mészet, köt már hozzátok engemet csak könyök-kel adózik még egy kis korig árva szerelmem nék-tek, hasztalan függesztem könybe úszó szemeimet
az ég felé, hasztalan repülnek üres fohászim a' le-vegőbe ! De nem — örök szeretet! nem azért hoz-tál Te minket össze ez életben, hogy a' sírnál vég-képen elszakaszd egybeolvadt szívünket
egymás-tol, nem — nem , megborzad erre az én szívem , kárhoztatja elmém ezt a5 gondolatot, és az Idve-zitő' világos ígérete megczáfolja ezt: „tinéktek
„most keserüségtek vagyon" u. m. Jézus, az ő búcsúzásán megindult tanítványoknak: „de ismét
„meglátlak titeket, és örülni fog a' ti szívetek,
„és a' ti örömötöket senki elnem veszi tőletek,, a' szent leczkében.
Idvezítönknek ezen szavaiban feltalálom én azt a' vigasztaló igazságot, melyről való helyest meggyőződésünk e' mostani örvendetes ünneplé-sünkhöz képest leg czélerányossabb lészen. A' halál után viszont meglátjuk egymást, 's az ti-ro k élet folytatása lészen itt e' földön a' halál által félbeszakadt létünknek; a' keresztyén val-lás' ezen vigasztaló igazságát lehet sejdítenünk:
a' természetben tapasztalható némely hasonla-tosságban
hihetővé tészi ezt tulajdon gondolkozó értelmünk esalhatlanná tészi hitünkben a' Jézus' tudománya de legbizonyosabban meggyőz minket erről az
ő halálból lett feltámadása
Míg ezen pontok szerint rövideden vizsgá-lódom, legyetek figyelmes halgatóim
Viszont meglátjuk egymást, nem örökre sza-kadtak el tőlünk imádott kedveseink, ezt a' vi-gasztaló igazságot lehet sejdítenünk a'
természet-ben tapasztalható némely hasonlatosságban.
Cso-da egység uralkodik az Isten' nagy országában, mintha épen a/ legb ölesebb szeretetnek lelke
ö-lelné-össze a' nagy világot: az élet és élet nél-küli dolgokban egy titkos rokonság erejét talál-ja az én elmém; viszont egyesülésre töreked-nek mindenütt a' természetben az egymástól egy közbejött erö által elszakadt elemek — sok rend-beli változásokon keresztül ismét egybekerülnek az atyafias részek, és épen ez által marad-fen a? világ, mely különben egy rendetlen zűrza-varrá változnék.
Látom itt e' földön az ellenkező elemek*
szűnteleni küzdését, mint erőködnek azok külön-válni egymástól, 's mind vonszódnak az erede-ti részek felé; gözcsepekben szívárog-fel a' tenger a' felhőkbe, harmat 's eső alakban vi-szont a' főidre hűl, patakokat formál, folyókká válik, 's viszaömöl temérdek válújába. Vájjon ez a' természeti vonzódás nem az e' a'
szűnteleni küzdését, mint erőködnek azok külön-válni egymástól, 's mind vonszódnak az erede-ti részek felé; gözcsepekben szívárog-fel a' tenger a' felhőkbe, harmat 's eső alakban vi-szont a' főidre hűl, patakokat formál, folyókká válik, 's viszaömöl temérdek válújába. Vájjon ez a' természeti vonzódás nem az e' a'