S o k szép hasonlatosságokat találunk K. HL af szent írásban, az ember és a' több lények, az ő történetei és a' természeti változások köztt.
Néha hasonlítja az embert egy élőfához, mely édes vagy keserű gyümölcsöket terem, és a' melynek becsét e' szerint a7 gyümölcs' tulaj don-ságinál fogva szoktuk meghatározni; néha hason-lítja az emberi szívet a' szántóföldhöz, mely-be az elhintett magok különböző tenyészést ta-lálnak; néha pedig a' virághoz, mely ma dísz-lik holnap elhervad. Ha semmi más indító oka-ink nem volnának is azért Szer! melyek bé-liünkét a' természet' rendére és változásaira való fegyelmezésre ébresztenének, és azon tanúságoké
melyek az ily vi'sgálődásokbúl erednek ve->
zérelnének , maga a' mi szent könyvünknek szokott módja hathatóssan serkent erre bennünket. De vágynak még mind ezeknél is közelébbi indító
okaink, melyek kötelességünké tészik a' termé-szetre való józan íigyelmezést: azok a' tehetsé«
gek , a' melyekkel mi mint okos teremtések
feléké-hitettünk, a? szentírásnak világos intései, és az, ilyen vizsgálódások' jó következései a' mi szívünk-re és lelkünkszívünk-re nézve, mind erszívünk-re ösztönöznek minket. Ha azonban a' természetre való fig vei-mezés az emberre *s kivált a' Keresztyénre néz-ve mindenkor bírhat jó foganattal; sokkal jólté-vőbb béfolyással fog bírni kétségkívül a' mi el-ménkre nézve a' természet azon változásira tett figyelmezés , a' melyek indítóbbak, tanúsággal teljesebbek, és minket legközelebbről érdekel-nek. Ilyenek már, az ily őszi napokban tapasz-talható természeti változások, a' melyekre kí-vánlak most beneteket én is különösebben figyel-metesekké tenni, az Apostol felolvasott sza-vaiban talált hasonlatosság szerint: „megszárad
„a fü, és annak virága elírni." Hogy hal-gathatnók mi el ezen igéket a' nélkül, hogy egyszersmind ez idő szakasz szerint körülünk véghezmenő természeti változásokat eszünkbe ne vennénk, és azokban az emberi élet mivoltának eleven kiábrázolását felne fedeznénk? „minden
„lest olyan mint a' fü, és az embernek minden
„dicsősége mint a' fűnek virága" ezt a' nagy igazságot olvassuk most K. H. a' már mint egy haldokló ^ természetnek alakjában: de ezen igazsá-gon kívül is sok szép tanúságok ajánlják itt ma-gokat a' mi elmélkedésünkre 5 fogadjuk-el K. H.
ezeket és használjuk a' mi épületünkre 's meg-nyugtatásunkra, JLássuk hát mily fontos lehet re-ánk nézve a' természeti változásokra az őszi na-pokban tett józan íigyeímezés: fontos ez a' fog-lalatossága a' mi elménknek, mert
1., emlékeztet benünket'földi lételünk' czéljá-rá, és buzdít annak .meggondolására
2., emlékeztet a' mi erőnknek hanyatlására, és serkent annak okos használására
3., éltünk' töredékeny voltának eleven képét terjeszti előnkbe és int, hogy a' megválásra
ké-szen legyünk
4., Szelíd fénybe mutatja előnkbe az élet' viszontagságait, és az által enyhíti azokat
5., kivetkezteti a' halált rémítő alakjábúl és lelkesíti a' mi halhatlanság felöli reményünket
Ily szép munkásságai vágynák Szer í a' ter-mészeti változásokra vaíó íigyelmezésnek az év' ezen szakában; jertek azért kövessétek rövid el-mélkedésemet figyelmetekkel, és fordítsátok hasz-nos tanúságotokra.
1., A' természetnek őszi változásaira tett Ifi-gyehnezés emlékezetet benünket földi lételünk czéljára, és buzdít annak meggondolására. Sok és különbféle áldásokat halmaz mi reánk ez az i-dő szak, a' melyeknek elkészítésében fáradozott eddig a' jóltévo természet $ mindenütt a jándékokat találunk most annak megnyilatkozott kebelében.
A' mezők, melyek most kopáron állanak megter-mettek a' mi testünket tápláló kenyeret, a' már pusztuló kertek kedves ízű veteményeket nyújtottak nékünk, és a' sárgúló élőfák frissítő gyümölcsökkel kínáltak benünket. Mi módon tekinthetnénk már mi a' természetre, mely mint egy kimerítette ere-jét a' gyümöicsozésben a' nélkül, hogy egyszer-smind rendeltetésünkről 's lételünk végczéljárúl
megne emlékeznénk? hát csak azért élünk-e
luk minden egyéb teremtések felett kijelelve oly sok nemes erőkkel , V szép tehetségekkel megál-dattunk, hogy éljünk a? természet' javaival, 's testi ösztöneinket elégítsük-ki ? hát a' mi természetünket nemesítő erők ezél nélkül adattak-e, nem azt kiált-ják-e , ezek hogy mi a' böleseségre 's erkölcsi jó-ságra, hogy mi a' hasznos munkásságokra hivattat-tunk? ügy van, ezek a' gyümölcsök, a' melyeket teremnünk kell: de vájjon előmutathatjuk-e ezeket?
vájjon igyekeztünk - e megfelelni rendeltetésünk-nek? ezen kérdéseket teszi-föl nékünk a' termé-szet' változásainak megtekintése. Mi módon álhat-nánk-ellent a' megszégyenülés kedvetlen érzésinek, ha a' mi tehetségeink' használásában tunyaság vagy visszaélés lobbanna szemünkre ? hogy mérészle-nénk csak nézni is a' kifáradt természetet, annyi-val inkább elvenni annak áldását, hogy annak in-tését ne ^követnénk, mely minket a' jóltévő mun-kásságra 's az emberi boldogság' terjesztésére serkent? annyival is inkább mivel ezen őszi
vál-tozásokra való figyelmezés
2. Emlékeztet minket a' mi erőnknek ha-nyatlására is, és serkent annak okos használására.
Mind inkább távozik tőlünk a' természeti nap, ko-morul az idő, rövidülnek a' napok, sürüdik és hívesül a' lég; a' zöld levelek, melyek tavaszon és nyáron által az élőfákat fedezték hervadoznak, és elhullnak, a' kertek és ligetek kietlenekké lész-nek; majd elérkezik a' pusztulásnak utósó vesze, mely azokat minden diszökbül kifosztja. így van a' dolog; reánk nézve is: haladnak az évek/'s a-zokkal együtt enyész-el testünknek ereje is , e-lébbi vidámsága eltün arczunknak, nézéseink ko-morulnak ? lassúi vérünk' eleven forgása , eljőnek
az erőtlenség* napjai, melyekről ezt mondjuk: nem szeretem ezeket, hasonlókká lészünk a' fák her-vadó lombjaikhoz's mikor eljő az utósó vész szét zúzza ezt az elaszott kérget, melyet a' főid mint a' fák' lehullt leveleit magába fogad. O mely hat-hatós buzdítás lehet ez mi reánk nézve Szer ! hogy míg erő és kedv lakozik benünk, munkál-kodjunk a' magunk és mások hasznára; miért ha-logatnék a' mi lelkünk' kimívelését 's kiképezését ama kedvetlen időszakra , melyben erőnk fogyat-kozik , jókedvünk , 's elevenségünk hanyatlik ? nem Szer! sőt a' mint közönségesen mondani szoktuk: használjuk a' jelenkort, ne szalasszuk-el a' siető órákat. — Ezen meggondolástól lszalasszuk-elke- lelke-sülve használjátok éltetek' kellemes napjait ti Ifjak és Hajadonok! ne éljetek csak a' jelen pillanat-nak, melynek örömei hamarébb eltűnnek mint az álom és az árnyék; hanem olyan örömöket keres-setek, melyek még a' késő öregségre is kihatnak.
Használjátok az időt ti, kik még az életnek teljes erejét és vidámságát érzitek, ne késsetek a' kö-telességgel és ne veszítsétek-el a' jó alkalmat , i-mé a' teri-mészet' őszi változásainak megtekintése **
3., A z emberi élet' töredékeny voltának ele-ven képét terjeszti ti előtökbe, és arra int, hogy e' földről leendő elköltözésre mindenkor készen legyetek:a ember élete a' fűhöz hasonló.,, Gon-doljuk-meg Af. vóltaképen a' sz. írónak ezen mondását, és érezzük annak erejét és igazságát, most ezen őszi napokban, midőn a' kertek'
ékes-ségét eltűnni, 's a' fák díszes öltözeteit leszaka-dozni szemléljük. Amott látunk a' nyers ágakon zőldelő leveleket, melyek még most is f r i s s ere-jekben lenni látzanak; itt pedig elsárgult és
fon-nyadt harasztokat, melyekből minden éltető nedv kiapadóit; és imé ugyan azon pillanatban a leve-gőnek egy erősebb mozgása ezeket mint amazokat lefosztja a' megrázott gallyakról, mint a' polyvát szélyelliinti, és a főidnek a' rothadásra által adja;
itt magokban hullanak-Ie a' megszáradt lombok, amott erőszakosan tépdesi-Ie a' szélnek mérge a' még nyirkos leveleket; ezek halkal lengenek-alá a' főid' színére: amazokat sebesen kavarj a-föl és le a' levegőben a' forgó-szél: de csak ugyan nem kíméí-meg egyet is az időnek pusztító keze. Itt egyszere forrózza-le a' kertnek növényit egy hi-deg éjszaka; amott lassanként sorvasztja a' nö-vényeket az ősznek dérrel 's köddel vegyes szo-morú ideje: de elébb vagy később csak ugyan a' sorvadás 's rothadás minden fűnek levélnek 's virágnak a' kimenetele. Nem ugyan azon sorsunk van-e már ezeknek a' mi életünkei? nem láthat-juk-e ezekben a' mi földi létünk múlandóságának
eleven képét ? nem vettettek-e egyaránt a' ha-lálnak vasvcszeje alá, a' gyermekek és ifijak, mint a' megaggott öregek; az erősek mint az el-gyengült kórok; az egészségesek mint a' sínlődő betegek; nem tapasztalhatjuk-e az ősz ezen pusz-tuló változásinak mását a' halandó emberek köztt?
nem lá£juk-e egyfelől a' döghalálban kivágattatni egyszerre egész népeket, másfelől egyenkint húl-íani minden rend nélkül a' különbféle sorsú idejű halandókat? nem látjuk-e mint szakasztja-ki
a' halálnak kíméletlen karja a' háznépek' dicse-kedéseit, a' szép reményű növendékeket, másutt mint dönti-íe a' nyavalyák fagylaló lehelete az
iz-mos férj fiakat 's az erős ifjakat? nem látjuk-e itt lassankint emésztetni-el a' fájdalmak zúzzai köztt az életet 7 amott véletlenül 's egyszerre érkezni
V halált? miért bíznánk hát tfjuí elevenségünkben, av agy miért helyzenénk reményünket az emberi veszendő szépségbe, erőbe, és nagyságba ? miért tartanánk számot a' következő napokra és eszten-dőkre, mintha ugyan a' mi hatalmunkban volná-nak azok? imé, „ember' élete a' fűhöz hasonló,
„minden test olyan mint a' fü, és az embernek
„dicsősége mint a' fűnek virága." E z a' meggon-dolás lakozzék szűnetlen a' mi szívünkben; úgy
gondolkozzunk, érezzünk és cselekedjünk, hogy a' mi halálunknak idejét és módját nyugodt szívvel ajánlhassuk a' mi sorsunk bölcs Igazgatójának ke- * zeibe és akármikor félelem nélkül léphessünk-Ie e' világ játék helyérül, ha az ő hívószavát' hallándjuk*
Fontos lehet reánk nézve a7 természeti változá-sokra az őszi napokban tett józan figyelmezés
4., Azért: hogy ez sokkal szelídebb fénybe mutatja előnkbe az élet' viszontagságait, és ennél fogva enyhíti is azokat. Kedvetlen és komor az őszi idő, sürü ködök, hideg szelek, tartós eső-zések váliják-föl ilyenkor egymást az unalmas
napokon; az egész természet kietlenné vál előt-tünk, a' madarak' ékes éneke elnémul a' dombo-kon, 's a' legelő nyájak kedvetlenül kóvályognak a' dér lepte völgyeken; a' kertek' innepi pompá-ja halálos gyászra vált, 's az erdők' zöld bár-sonyba le vonatott: de vájjon azért minden kel-jemektíil minden gyönyöröktől megvan-e fosztva az évnek ezen szaka? nincsenek-e meg az ősz-nek szintúgy mint a' tavasznak és nyárnak tulaj-don szépségei és áldásai ? vájjon nem szint olyan jót tévő-e a' mi földünkre ennek nedves hideg6;
mint a' tavasz' nyájas enyhe, vagy a7 nyár' éltető
m
ö s z imelege, nem tartozik-e ez szintúgy a' természet' termékenyítésére ?
Mit gondoltok már Szer! vájjon nem így kell-e* ítélnünk azokrúl a' kedvetlen viszontagságok**
rúl és szomorú változásokról is, a' melyek e' föl-dön a' mi életünket érdeklik, azokrúl a' keserves emlékezetű napokrúl, melyek szívünk csendes ö-römét oly sokszor megzavarják 's boldog remnyeinket felforgatják? hát nincsenek-e szintúgy é-des örömökkel vegyülve a' mi szenyvedéseink,
nem jóltévő előmozdító eszközei-e azok gyakor-ta a' mi erkölcsi neveltetésünknek 's képezteté-sünknek? nem épen olyanok-e azok a' mi lelkünk-re nézve, mint a* híves őszi szelek 's komor es-sőzések a' természetre nézve? Úgy van, a' föld nem hozhat gyümölcsöt a' kedvetlen időváltozások nélkül: a' mi lelkünk java sem eszközöltethetik az egyformán kedvező állapot mellett: „minden
„dorgálás jóllehet mostan nem láttatik is örvende-tesnek lenni, hanem keservesnek: mindazáltal vég-i é r e az vég-igazságnak csendes gyümölcsét adja
a-„zoknak , kik abban gyakorlottak magokat." Távol légyen hát tőlünk Af. hogy a' földi élet' szeny-vedéseit és kedvetlen viszontagságait úgy nézzük és tartsuk, mint valóságos roszszakat 's az emberi inség' kútfejeit, távol, hogy ezek miatt a' Gondvi-selés elleti zúgolódjunk, békételen panaszokra fkadjunk ; sőt inkább kész engedelmességgel lázzuk-meg magunkat az Istennek fenyítő kezei a-latt, és azon kedvetlenségeket melyeket reánk bo-csát, használjuk okossan a' mi boldogságunkra, tud-ván, hogy az a' bölcs Felség, ki az égető nap-fény és sebes zápor — a' szélvész és a csendes Uo kőltsönös változási köztt hatalmasan eszközli a'
mi földünk' termékenységét bölcs szeretettel igaz-gatja a' különb különbféle viszontagságokon által
a' mi sorsunkat is
O tudja miben áll nékünk Legállandóbb békességünk
Azt is mi czéloz kárunkra Es valamit ő cselekszik
Bár mely szomorúnak tetszik Szolgál az mind javunkra
5. Utoljára a* természetnek ezen öszi na-pokban szemlélhető változásaira való józan figyel-mezés kivetkezteti a' halált rémítő alakjábúl, és meg eleveníti bennünk halhatlanság felőli remé-nyünket. Csak a' külső színe csak a' látható a-lakja változik a' természetnek az őszi napokban , csak azt az ékes öltözetet teszi-le, mely azt ta-vaszon és nyáron által fedezte: de a* valóság u-gyan az marad: nem zárattatik-bé az életnek for-rása annak kebelében, nem hal-ki abbúl az élet-erő , tart ez még akkor-is mikor a' külső termé-szet a' halálos álomra hajolni láttatik. Hajnal de-rül a' halálos éj után, kies tavasz nyíl a' tér fa-gyos ölébűl, és arra fölébred minden a' mély á-lombúl, és meg ifjúit idomban, újabb és teljesebb pompában lép-vissza az életre. Lássátok ebben K.
H. egy örvendetes egy vigasztalással teljes kiábrá-zolását annak a' nagy változásnak, mely rajtunk a* halálban történik. Csak ezt a' hitvány kérget
rakjuk mi le a' halálban, melyben a' mi lelkünk egy ideig lakozott; megmarad a' mi lényünk, és csak a mi létünknek külső feltételei szenyvedik a' változást, csak éltünk* módja változik: de a' nemesebb rész, mely alkotja tulajdonképen a' mi
lényünket, nem szünhet-meg [lenni, élni és mun-kálkodni; csak a' test lesz porrá, a' mint annak-előtte vólt: de a' lélek megtér Istenhez a' ki adta vólt azt; mi reánk is egy dicső korány fog derülni a* nagy éjszakának elmúltával, mi nékünk is egy új kikelet fog nyílni a' kedvetlen tél után, amaz örök életre leendő fölébredésünknek tavasza, melyben mennyei alakra megiíjíttatunk mindnyájan. A -vagy kétkednénk-e ezen igazság felől? hát mi a' főidnek legnemesebb lakosi, kiknek számunkra mun-kálkodik az egész természet, mi adattatnánk-e mar-talékul a' semmivélétnek? 0 nem, ez a gondolat, a' milyen elviselhetlen, szint oly képtele : ; ó nem , jni élünk még a' halálban is, még azon túl is min-den vég nélkül. Ha semmi más alapjai nem vol-nának is e' mi reményünknek, egyedül a' termé-szeti változásoknak az őszi napokban való figyel-metes megtekintése fölébresztheti és megerősítheti szívünkben ezt a' vidámító reményt, és gyámolít-hatja a mi errőli keresztyéni hitünket :
Lelkünk halálban nem marad De halhatlan életet ad
e' helyébe Istenünk Bár a' ki minket alkotott Halált menydörgő szózatot
mond is egykor ellenünk Nem szakad létünknek vége Sőt a' mennynek dicsősége
Akkor tün-föl lelkünknek Hála jó Istenünknek
Ainen és úgy légyen Amen.
t . S K Í i M í C T I
1. Mó's. 9: 20, 21. „liezde Nóe szőlőt
„plántálni" s'a't
kincsen K. H. semmi nincsen a' természet-ben , a' mit a' emberi okosság valamint jóvá , úgy roszá is; valamint hasznossá úgy ártalmassá is ne tudna tenni ő magára nézve. A' halálos
mé-regbűi hathatós gyógyszereket csikar-ki a' mind untalan tapogatódzó elmésség; az erdők'
iszo-nyú vadait hasznos házi állatokká szelídíti az e-rőtelen halandó , és a' természetnek legborzasz-tóbb tüneményein gyakran gyözelmeskedik az ö ügyessége: de ugyan csak az emberi okosság ké-szít mérget a' legédesebb mézbűi is; az ember tudja gyötrelmekké általváltoztatni maga előtt az életnek legtisztább örömeit, 's halálosokká tenni a' legjobb tápláló eszközöket is. Mindenható!
miért adtad az embernek az okosságot? az okos-ságot, mely őt a' te dicsőségedhez legközelebb felemeli, 's a' te Isteni természetednek részesévé teszi: de a' mely viszont letaszítja őt ezen mél-tóságra! és lealacsonyítja szintén a' barmok' nyo-morú rendébe; vagy miért nem tetted őt olyanná, mint a' földnek több élő lakosi, a' melyek termé-szeti ösztöneik által vezéreltetve visszaélésekre nem vetemedhetnek, 's a' te czéljaidat megneui sértik? De mire valók ezen békételen szavak?
hiszen jó volt minden valami kezdetben a' Terem
tőnek alkató kezébűl kiszármazott. ÍJgy van!
megtekinté Isten mind azt valamit teremte, és imé mind az igen jó vala; bölcs és felséges czélokra adatott az embernek az okosság is, bogy az ál-tal dicső rendeltetéséhez elösegíttetnék, ö pedig liáládatlanűl visszaél ezen méltósággal és messze eltávozik az elébe mutatott ösvénytől. így teszi ö kártékony okká a' természet' javait, így változ-tatja átokká ön fejére az Isten' áldásait. A z a' nemes gyümölcse a' mi földünknek Szer! melybül az emberi művészség a? betegeknek gyógyszert, az elbádjadt munkásoknak megfrissítő italt, 's az elgyengült öregeknek erősítő szert tud készíteni, így lesz az embernek mindenható kezei köztt a' legkegyetlenebb fájdalmaknak 's a' legsiralmasabb következéseknek keserű forrása, melvbül áradnak 7 ^ a' legkeserűbb szerencsétlenségek sebes folyama-ti az emberiségre. Az Isten' ezen inegbecsülhet-len áldásávali visszaélésnek , vagy a' részegség-nek ártalmas következéseirül akarok én ez órá-ban röviden elmélkedni, ama hajdani példabeszéd szerint, melyet a' sz. leczkében említék. Legye-tek figyelmes Halgatóim.
Az a' kegyes Férjfiú K. H. ki az elfajult el-ső világban ártatlanul járt az ő Jehováhjának szí-ne előtt szőlőt plántált az özönviz által elpusztúlt földön, és miután ivott vólna annak borában meg-részegedék, és olyan állapotra juta, melyben két fiainak botránykoztató szégyenre, egynek pedig vétkes csúfolódásra adott alkalmat. Ezt a' példát koránseiii azért hagyta emlékezetben a' szent-író, hogy a' megélemedett Pátriárkának erőtlenségét a' késő világ is gúnyolhassa; hanem hogy ez által kéis'/srCB vigyázatra intsen mindnyájunkat az Isten*
áldásával való viszszaélésnek eltávoztatására, és épen ezen czélbúl emlékeztetlek már én is K. A.
titeket vissza ezen kedvetlen régi történetre. Tu-dom én azt, hogy felette kényes dolog az ilyeu közönséges > és kivált ti köztetek nagyon elára-dott vétekrül közönséges helyen szólani: de kér-lek , nem a' jelen alkalom természete ellen láttat-nék-e cselekedni, ha most midőn ti az Istennek áldásait a' természet' jóltévő kezéből álialvesztftek, nem intenélek beneteket az azokkal lejendő ke-resztyéni helyes élésre, hanem más idegen
tár-gyakkal foglalatoskodtatnám figyelmeteket ? A ' m értékletlen boritar veszedelmes következéseiről fogok tehát beszélni, értsetek-meg ezen vétek1 undokságát, és iszonyodjatok attúl!
Nem szükség nékem ezen vétek rettenetes voltának megmutatására mind azon szomorú kö-vetkezéseket rendre előszámlálnom, a' melyek ebbül az emberi társaság' vesztére a* magános és köz boldogság' romlására eleitől-fogva oly gazda-gon kiáradtak; nem szólok azon siralmas emléke-zetű történetekrűl, a* melyeket ottan szült a' ré-szegsrg egész nemzeteknek boldogtalanságára;
elhallgatom azokat a' kegyetlen pusztításokat is, a*
melyeket ez a' vétek az emberi testben véghez;
vinni szokott. Fájdalom! a' mindennapi tapasztalás szükségtelenekké teszi a' mi időnkben ezeknek e-lőhordását, csaknem minden órában kéntelenek va-gyunk újabb meg újabb példáit szemlélni a' termé-szet' rettenetes bosszúállásának. Az az elhatalmzott erkölcstelenség, az a* szünetlen czívódás, a-zok a szükségben fetrengő háznépek, aa-zok a temérdek félszeg koldusok, azok az ideje korári összeroskadt öregek, kiknek arczukon látszik m
elkövetett vétek' ocsmány bélyege: többnyire mind ezek néma Prédikátorai ama nagy igazságnak, hogy a' visszaélésért kegyetlen boszút kiált maga a' természet. Elhallgatom hát én mind ezeket és mint keresztyén vallástanító csak vallásos szem-pontba i kívánom véletek' nézetni ezen vétek ár-talmas következéseit. A' keresztyén vallás czél-ja mi bennünk az, hogy a' mi elménknek tökéle-tesítése 's szívünk nemesítése által egy dicsőbb és boldogabb létre érleljen benünket: úgyde ezt a' felséges czélt vakmerő lábakkal megtapodja az a* boldogtalan, a' ki magát a részegségnek által
adja, mert ez a' vétek
1., meggátolja őt elméjének tökéletesítésé-ben.
2. elfordúltá, vagy roszá teszi az ő szívét.
1., A z elme Szer. az a' becses ajándéka az égnek, mely benünket az állatok rendibül kiemel, és az Istenséghez közeiébb segít; ez az Isten ké pének becses maradványa, melynél fogva esmere-teinket öregbíthetjük 's a' tökéletesség' czéljához előhaladhatunk: a' részegség azonban megfoszt benünket ezen mennyei jótúl, leszaggatja rólunk az Isten képének ezen szent ereklyéjét, messze taszít felséges rendeltetésünktől 's kiragad men-nyei örök&égüiikbül, mert a' mint szól az
1., A z elme Szer. az a' becses ajándéka az égnek, mely benünket az állatok rendibül kiemel, és az Istenséghez közeiébb segít; ez az Isten ké pének becses maradványa, melynél fogva esmere-teinket öregbíthetjük 's a' tökéletesség' czéljához előhaladhatunk: a' részegség azonban megfoszt benünket ezen mennyei jótúl, leszaggatja rólunk az Isten képének ezen szent ereklyéjét, messze taszít felséges rendeltetésünktől 's kiragad men-nyei örök&égüiikbül, mert a' mint szól az