ugyanabból a folyamból támadna mindig új hullám, melynek keletkezése s eloszlása összetételénél fogva előre meg van írva.
Ez a György kapja Lipót császár-királytól a gróf
ságot, ő fog ja össze s gyarapítja, naggyá növeli a csa
lád földjeit (ő szerzi Czenket) s a soproni házat, hol is igen panaszkodik, hogy felső szomszédja Löffelholz tábomokné lett, ki bécsi módra akarja házának falát rátámasztani az ő lakóházára, amire így kiált föl nagy hangosan: «A z én házam, ha szabad és nemes ház volna, közfalt tennék, de mivel purger ház, hitemre inkább kiköltözöm házambul, semmin luteránust szen
vedjek szomszédságomban.* A császár-király kiemeli az ő vitézségét. Ennek a grófi rangra lépett Széchényi Györgynek dédunokája lesz az a g ró f Széchényi Ferenc, ki István atyja s a lélektani kutatás számára csudála
tosán érdekes, ő új kulcsot fog adni nekünk a mi hő
sünk szövevényes leikéhez. M ert már láttuk, hogy szá
zadok óta hogy készül megjelenése. Teste és lelke az Idők sodrán előttünk formálódik.
M íg idáig érünk, a Széchényi-nemzetség megtelik a legrégibb főnemesi családok vérével. Barkóczy Má
ria grófnő, Cziráky Mária grófnő, majd Festetich Júlia grófnő hozzák a maguk örökletes hajlamait s a sógorság messze benyúlik az udvari arisztorkráciába, de ugyanezek az asszonyok azok, akik a vagyonszerzés s adósságtörlesztés szakadatlan munkáját nagyszerűen végzik. A z eredeti Szabó fa j lassan elhalványul, hogy még majd egyetlen egyszer törjön ki többi vérségével való észbontó küzdelemben, mert új tápot az ős ugar
ból már nem kap. Ez a vér-csata Széchenyi Istvánban fog végbemenni.
Amint e sok főnemesi vér beléömlik a Széchenyi- nemzetségbe, eltűnik az a vad őserő, melyet az első nemzedékben látunk. A pallérosodás annyira előre
halad, hogy először Zsigmondról ( I ) halljuk, hogy
«előkelő megjelenésével minden fele szívesen látott vendég, a nők körében különösen*, (amint azt jól látja Pál érsek, a nagy békítő) s atyja egyik levelében azt
30
olvassuk róla, hogy «fia igen szívesen lemenne hozzá Olaszországba s ő le is engedné, de attól tart, hogy megszereti vagy megigézi valami stájer vagy határ
vidéki leány». De a falusi ugartól előhaladunk ám abban is, hogy a X V III. század közepén Ignác gróf írása német betűkkel vegyített s tele van a magyar helyesírási hibákkal; a grófnék többnyire németül le
veleznek. A hazai főúri családok elnémetesedése rajtuk megy tovább, Mária Terézia udvara átformálja őket, az a nemzedék pedig, mely utánuk következik, «már csak a szoros családi körben vagy ünnepélyes alkal
makkor használja a hazai nyelvet.» M íg majd föllob
ban valaki megint az anyaföldről és széttépi ezt az udvari pókhálót is . . .
A női alakok közt, kik befolyásolják a Széchényi- folyó hullámzását, amint az beletorkollik a magyar történetbe, a legerősebb befolyást kétségtelenül Bar- kóczy Borbála gyakorolta a Széchényiek életére, ő Cziráky József vasmegyei felkelő ezredes özvegye s a második Széchényi Zsigmondnak anyósa, kit minden levél «az öreg grófnénak* nevez. Hatalmas egyéniség, kinek akarata előtt tisztelettel hajoltak meg övéi — mondja róla a család történetírója. Egész alakja át van itatva a vallásos cselekvéstől, ő vezeti az első búcsút a bencések dömölki templomában imádott Szűz Mária-képhez. Szűrködmönbe öltözve, mezítláb járja a precessziókat jobbágyaival, a szűkölködőknek maga visz orvosságot, ételt vagy ruhát. A nagy ünnepeken kastélyába gyűjti a koldusokat, özvegyeket és árvákat s megvendégelvén őket, ő maga szolgál föl nekik gyer
mekeivel együtt, úgylátszik, Borbála grófné alapítja azt a családi szokást, hogy a Széchényiek a család újszülöttének keresztelőjénél koldusokat kérnek föl keresztszülőiül.
íg y a matrikula mutatja, hogy annak a g ró f Szé
chényi Ferencnek, ki 1754-ben születik s ki Széchenyi István atyja lesz, a keresztszülői Gróf Ádám és Kellert Kata széplaki koldusok. Ez a mély szamaritánus haj
landóság a Széchényi-vér legbensőbb összetételéhez tar
tozik s úgy szólva a család valamennyi tagjában visz- szatér. Mind vezeklők. A legnagyobb vezeklő lesz
közü-lök, kinek lelke a legmélyebbről a legmagasabbra száll:
gróf Széchényi Ferenc legkisebb fia, István.
Mielőtt hősünkhöz érnénk, még külön kell szóla- nunk a koldus-keresztelte apáról, Ferenc grófról. Mert ama csodálatos lávafolyam, mely Szabó-Széchényi szántó-vető őserejéből lobbanva föl, Széchényi név alatt ömlik végig nagyszerű csillogásával a magyarság tör
ténetén, mielőtt a legnagyobbat dobná elénk ember
alakító rohamában, páratlan próbát tesz velünk. Mintha a Természet, melyet Magyar Sorsnak hívnak, mielőtt a maga legnagyobb művét megteremtené, először egy vázlattal próbálkoznék, melynek körvonalaiban tömén
telen vonás megvan már a nagy remekműből: de mégse az. Jellem, törekvések, alkotások és történések, sőt szerelem, mintha már mind megjelennének, de még- sincsenek itt. A vázlat, melyet Széchényi Ferencben kapunk, hallatlanul nevezetes és nagyszabású, olyan, mit egy Rafael-karton, melyet múzeumok őriznek.
Ám valami hiányzik a vázlatból. Nincs átütő ha
tása, nincs színpompája, nincs az az elszédítő ereje, melyet csak az izzó lélek csodája adhat. A vázlatot tűzoszlop fogja bevilágítani, az a tűz, mely a Szabó Mártonok, Széchényi Lőrincnek és a százesztendős ér
sek ősugarából fog újra föltörni ellenállhatatlanul.
íg y fog megjelenni gróf Széchenyi István, népünk, ugarunk legmélyebb központi tüzéből. A legmélyebbről jön, hogy legmagasabbra vigye nemzetségét s vele nemzetét.
Ez gró f Széchenyi István igazi legendája.
31
III.
A z élő vázlat.
Két esztendővel a francia forradalom kitörése előtt, 1787 orgonavirággal pompázó májusában, egy hatalmas batár — mintha óriási hinta sajkája lenne — s egy kísérő szekér gördülnek ki a cenki kastély kapu
ján, jobbra hagyva a hatalmas, széles hársfasort, mely ma is nagyszerű látványosság. A batár valódi családi
82
bárka — egész télen dolgoztak rajta — hat ülésre, a tetőről leereszthető ponyvával (mint a mai villamosok kilátókocsijai). Magasra polcozott bakján hajfonatos, háromszögkalapos, grófi gombos kocsis hajtja a négy lovat s hátul éppily libériás inas'ül peckesen. Am ire annyira készültek, olvastak, szorgalmatoskodtak, most testet ölt a nagy elhatározás: g ró f Széchenyi Ferenc és neje, Festetich Juliánná grófné elindulnak világot látni. Mint főnemes és gazdag utazókhoz illik, nem egyedül utaznak: visznek titkárt (ki majd a naplót fogja írni, mert akkor naplót írt mindenki, ki hozzá
juthatott), svájci orvost, komornát és Palkó inast — ezek a másik kocsin terpeszkednek töméntelen táska, ágymelegítő, pincetok, élelmikosár, botok s ernyők, fegyverek garmadái, nyergek és plaidek meredek hegy
óriásai között.
A hat tagból álló karaván nekimegy a parókás, hajporos, töméntelen apró udvar bókoló népével meg
szállt Európának, ahol királyok és püspökök s mind az ő utánzóik cseppkőbarlangos vízijátékokat építtetnek jobbágyaikkal, utánozzák a pásztorok szerelmeskedé
sét s ha lehet, eladják alattvalóikat más hadseregek számára. Mindenek felett pedig meg vannak győződve arról, hogy ez az udvari rend örökké így lesz, kék vér, vörös vér nem keveredik, s mint egy akkori könyvecs
kében olvasom, melynek címe «A
vénykönyve.» (Code des cravattes. Paris) — az emberi erkölcs legfontosabb parancsa a jól megkötött selyem
csokor s «azért kell néha jót cselekednünk, hogy voná
saink kellemeseknek tűnjenek fe b s főként jól egészít
sék ki nyakkendőnket. E nagyszerű nyugalomban senki sem sejti, hogy alattuk nemsokára egy égő vulkán fog meghördülni, s az « Egyenlőség, Testvériség, ság» hármas hörgő jelszava feltör a földből, hogy alkosson és pusztítson.
Mindenki csöndes a maga jól beosztottságában s játssza kis pepecselő életét. Mikor a magyar vándorok merész fölfedező útjukon Drezda kapuihoz érnek, föl
írják, hogy a katonai őrség harisnyakötéssel volt elfog
lalva. Berlinben a királyi udvarba hivatalosak s a grófnőt a királyné meghívja, hogy nála ebédeljen s —
38