hez, átsétál a diplomaták és udvari hölgyek karzatára.
Mikor a tornának vége van s a harsonák utolszor öblö
getnek, már mindenki tudja a cári szót: « Széchenyi Stefferl g ró f halálosan szerelmes egyszerre három szép asszonyba.* M ily szellemes a cár!
Csak a Wladimir-rendes kapitány áll még mindig ott tűzbeborult szemekkel, s perzseli velők sógornőjét, Pál bátyja feleségét, ki mellett áll az egyik oldalon Sarau Gabriella, a másikon O’Meade Selina — és iz
gató, igéző szépek mind a hárman. A három szépség tündéri alakja rejtelmesen összefoly előtte: három Ka
rolina.
A fejedelmi lovagtorna után ki-ki hazaszéledt, csak az utcai közvélemény hivatalos gyártói vonultak el a «Római császár* vendégfogadó ivószobájába. Meg
beszélni való volt elég. A karusszelen hamar átestek, mert most mér biztos, hogy még legalább kétszer meg fogják ismételni, ha ugyan a töméntelen bál és élőkép
előadás közé még be lehet valahogy erőszakolni, hi
szen hónapok óta s hetekre előre minden perc minden parketten le van már foglalva. A szellemes Prince de Ligne már egyszersmindörökre megmondta: «L e con- gres danse, mais ne marche pas.» — « A bécsi kongresz- szus táncol, de nem halad.* — Sok minden korszakos kérdés volt egyszerre kockán: mi lesz Lengyelország
gal, hiszen ha a cár ragaszkodik a saját lengyel király
ságához, két szövetségesével tűz össze s szétrobbantja az egész kongresszust s talán a békét is. Velencét meg
fosztják-e függetlenségétől — Görögország független
ségét hazaviheti-e a regényes Ypsilanti? — ki lesz a nápolyi király — mi jut Szászországnak — törlik-e a svéd dinasztiát is, hisz Bernadotte Napóleon tábor
noka volt — Talleyrand megmenti-e a legitimizmus elvével F ranciaországot--- Hallgatódzunk csak.
Az egész társaságban, mely diplomaták, újságírók, ka
tonák és üzérek keveréke, mind e kérdésekről senki sem beszél. Pedig a borozók izgalma belenyúlik az éj
szakába: mindegyikök szájából halljuk, hogy maga a császári udvar nagy kétségek közt hányódik, attól fél
nek, hogy kettészakad az egész diplomácia, sőt a
Felsé-60
gek is meghasonlanak. Arról van szó, kiáltják minden asztaltól a vitázók, hogy Wrbna grófnak van-e igaza, vagy pedig ezt a semmirekellő lázadót ki kell kergetni a társaságból. A legközelebbi eseménye tudniillik a kongresszusnak nem Lengyelország függetlensége s nem is Görögország török uralma lesz, hanem az az óriási redoute a Burgban, mely a lovagi tornát is kell, hogy elhomályosítsa, amelyre már az angol lapok re- porterei is megérkeztek. Ezen a redouton a bécsi arisz
tokrácia legszebb tagjai leglengébb ruhákban fogják bemutatni a görög istenek Olymposát. A szép Szász- Coburgi Lipót lesz Jupiter, Zichy gróf M_ars — s most minden megakadt, mert gróf Wrbna, az'Apolló, be is tanulta már a szerepet, ám nincs isten, se görög, se bécsi, ki miatt leborotváltassa a szépen kipödrött hu
száros bajszát. Most Apolló bajsza miatt fog meg
akadni az európai hatalmak békekoncertje.
A rengeteg izgalmas beszédet egy sarokasztalnál az a Wladimir-rendes kapitány hallgatja, kit a nagy tornán a bajor király oldalán láttunk. Hallgat és nem beszél. Ügylátszik, másutt já r az esze s nem ide figyel.
Pedig ugyancsak szorgalmasan kínálják s ő szorgal
masan iszik. Ahogy iszik, azon látszik, mennyire sze
reti Champagne nedűjét s már eszében jár, hogy egy
szer maga fo g odautazni, hogy a legjobb fajtákat be
vásárolja s nem is kis tömegben s nem is kis pénzért, amiből nagy adósság gyűlik. Ahogy néz, azon látszik, hogy nem a lármázókat látja, hanem valakit mást, akit más nem lát s akit neki se szabadna látnia.
Lassan benyúlik az éjszaka a hajnalba. A vitázók ki erre, ki arra elköszöntenek. Ellenben nagy csöröm
pöléssel rontanak be katonatisztek; fegyvernemük s rangjuk különböző, de a vérük egy: mind főnemesek.
Rendkívül izgatottak. Látszik, hogy valami bálféléről jöhetnek hajnali légyottra s a légyottot valami kataszt
rófa érhette. A z egyik, kit a többiek hol Augustnak, hol gróf Garde-nak szólítgatnak, úgy megindult a be
szédben, hogy senki sem tudja megállítani. A többiek izgatottan topognak körötte, férfiak szoktak ily fontos
kodva járni párbaj előtt. Most élesen kihalJatszik gróf Garde hangja:
61
— Látjátok, hogy pontosan itt voltam a magyar lovakkal, hogy veletek együtt próbáljuk ki őket Zawa- dovski kívánságára. Tegnap este magam fektettem le a szobájában s megígértem neki, hogy vigyázok a har
mincezer jobbágyára, akit az apjától örökölt Katalin cárné kegyelméből. «Jó, csak reggelre itt legyetek a magyar lovakkal.» Korán jövök. Felmegyek a szobá
jába, még alszik. Széthúzom a függönyt, a szoba tele szétdobált kártyával. «A z éjjel elvesztettem az atyám egész vagyonát s agyon kell lőni magamat.» Kik vol
tak itt? «Suvaroff tábornok és g ró f B-, a követ.» Ro
hanok hozzájuk: engedjék el az adósságot, különben áldozatuknak le kell mondani rangjáról. És az életé
ről. Suvaroff kinevet: üljek le vele kártyázni s ő el
nyeri a magyar lovakat is. Szaladok a diplomatához:
ő hosszú előadást tart az európai helyzetről. Érdemes ilyen rongy bankók (bumaski) miatt ilyen lármát csapni! Most nem lesz lópróba, hanem gyertek mind
kettőt provokálni. S azalatt ez itt fönt agyonlövi magát.
A tisztek közül kettő megszólal. A z egyik francia:
Nézd ott a kis Széchenyi kapitány, akiről T ro go ff ez
redes azt mondta nekem: « Széchenyi m’a fa it chérir l’ignorance». — Széchenyi miatt megszereti az ember a tudatlanságot. — A második tiszt porosz: «A z én gazdám azt mondta róla, hogy: «annyi sok kedély van benne, mint amennyi vakmerőség, fiatal oroszlán, akit selyemfonálon lehet vezetgetni*, s a cár ő Felsége ma mondta róla: «E z az adjutáns halálosan szerelmes egy
szerre három szép asszonyban Ez sok a dicséretből.
— Gyertek Stefferlhez — mondja a harmadik.
Már ott is vannak. S most a kapitány kínálja őket.
Hívják, hogy magukkal vigyék.
— Stefferl, lesz lópróba és becsületpróba.
A kapitány rázza a fejét. Pedig igen fontos volna, ha jönne, mert ő mester mind a kettőben. Meg is mond
ják. A francia mondja:
— Kedves kapitányom, maga mester a lóügyben és mester a becsületben, — ha verekedni kell.
— Nem mehetek — mondja a kapitány.
Most már a porosznak is kell valamit mondani:
«2
— A magyar kapitány nem jöhet, pedig minde
nütt győz. Lipcsében legyőzi a svéd trónörököst és Becsben a három legszebb asszonyt.
N agy nevetés. De a kapitánynak olyan a tekin
tete, mint megtorpant bikáé, mikor vérvörösét látott.
A porosz nem hagyhatja az ő diadalát, hiszen olyan nehezen vívta ki. Leönti torkán a gyöngyöző nedűt, aztán érdesre válik a hangja:
— Csakhogy egyik győzelemben sem hisz senki.
Ez mind magyar fantázia. Stefferl, a délibáb. Azért nem mer mivelünk jönni.
A Wladimir rendes kapitány föláll a tivornyáról- Pisztolyát a márványlapra csapja, úgyhogy az meg
reped belé. Fölugranak a tisztek valahány. A kapi
tány ott áll s néz mereven, iá távolba meredt, lázban égő szemekkel.
A harmadik tiszt, ki hozzá terelte a társaságot, annyit érez, hogy valamit hirtelen kellene mondania, amivel itthagyhatják ezt a komor bikát.
— Hát maradj, Stefferl. Nem kellesz te senkinek.
A Razumovsky-palotából jövök, — ott sem kellesz senkinek.
— Kinek nem kellek? — hörgi a kapitány, mint ' aki úgy érzi, hogy minden dicsőséget le akarnak tépni
róla s csupaszra fosztják a becsületét.
De a kérdezője is megtalálja a maga hangját:
— Hát én mondom neked, Ede, Lichnovsky her
ceg, hogy hiába ácsorogsz a szép asszonyok körül, föl
sült nőcsábász vagy, senki más.
Hatalmas harsogó kórus felelt erre, melyet a né
met indít, a francia folytat s a pezsgős vödrök feldől
nek bele.
A z ulánus kapitány hallja, amit mondanak, de va
laki egészen mást lát. Valakit, ki folyton hajladozó csábos derékkal, hófehér vállakkal, smaragzöld fogla
latban áll előtte, hullámos haja oly fekete, mintha sö
tét hollók lebegnék körül, mikor fürtjeit ringatja, arca barnás, csudasíma bőrrel, szemeit Cserkeszországból hozhatta, tökéletes az orr s gyöngy-fogsor ragyog szembe, valahányszor csodálatos játékú ajkait durcás- kedvesen illegett. A csáb, a b á j: Karolin sógornő, aki
63