Mindez a szomorú dolog, ha eddig is ritkult; apránkint teljesen megszűnik. Az isko-lából kijövő kis gyermek megmondhatja ma már az édesapjának, hogy a természet törvénye szerint hogyan támad a j é g e s ő ; és hogy ahhoz bizony se ördögnek, se boszorkánynak;
se ezek hóbortos ész gondolta magzatának, a garabonczásnak épen semmi köze nincs.
Támad az a természet törvénye szerint a villanyosságal terhes sötét föllegekből, a
levegő hirtelen meghűlése és megritkulása foly-tán ; midőn az esővé képződő páracsöppek hirtelen megfagynak.
Hisz mai napság már a természetes jég-képződés titkát annyira kitanulták az emberek,
hogy j e g e t g é p e k k e l készítenek a legfor-róbb nyárban. Az ember szeme láttára öntik a vizet egy formába, épen mint a czigáDy a vályogot, s pár pillanat múlva kikerül a gép-bői a valóságos j é g t é g l a .
Hanem persze ez a mesterség nem is olyan könnyű dolog ám, mint a garabonczás-ság; mert aki jeget akar csinálni, annak a tudománya nem k ö p e n y é b e n , hanem a f e j é b e n van; s erre a tudományra nem a csürhe mellett, hanem az iskolában tanítják az embert.
A kit a természet születésénél megbé-lyegez, ha valamely érzéke hibás; ha kelleténél több testrésze, például hat ujja, kettőnél több keze0— lába van; — ha nagy vízfejű; azt a babonásók v á l t o t t g y e r e k n e k vagy t á l -t o s n a k hiják, s az-t -tar-tják róluk, hogy azo-kat a boszorkány, még anyjuk beteg ágyában saját porontyával kicserélte.
Legfőképen pedig az úgynevezett f o g -g a l s z ü l ö t t e k e t illeti ez a név.
S a babonások meg nem gondolják, milyen éktelen átkot akasztanak a szegény, ártatlan kis csecsemő nyakába, ezzel a csúf névvel.
Mert valóságos átok ez a név, még ha nincs is egyéb jelentősége, mint akármi más csúf névnek, amit az emberek rosz szokásból a gyereknek adnak..
Mily igaztalanság, azokat, akik már szü-letésükkel mostoha sorsot hoztak magukkal egész életükre; most még oly balga előítélettel is elnevezni, a mely név egész életükön át emlékeztesse szerencsétlenségükre.
Hát még ha a mostoha természet oly szüléket rendel a gyermeknek, akik butasá-gukban maguk is rabszolgái a babonás véle-ménynek. Mert különben a nép minden külö-nös babonáskodás nélkül is, rendesen az isten átkának tartja a természeti hibával született gyereket; egy kis babona hozzá járultával pedig szentül elhiszi, hogy a gyereket csak-ugyan a r o s z a k váltották föl; s tették
egész-séges gyermeke helyett e nyomorékot a böl-csőbe.
Az ilyen gyermektől aztán saját szülei elidegenülnek, s már bölcsőjében igaztalanul bánnak vele; s a boldogtalan teremtés világra jöttével már a szülei szeretetet, ez egyedüli éltetőjét, is elveszítvén; nem ritkán gondozás
hiányában el is vész. . Mert a nép, elég bűnösén, szégyelli
ma-gát nyomorék gyereke miatt, s minél koráb-ban megszabadítja az isten a „szegény terem-tést" az élet terheitől, annál nagyobb az örö-mük rajta. Jól járt az isten adta, jobb helyen van! — ennyi az egész elbucsúztatója!
Ha pedig erősebb a természete s az el-hanyagolás daczára megél; akkor kezdődik az igazi nyomorúsága; mert a nyomorék életét nem igen szokták megbocsájtani azok, akiket az isten ép kézlábbal áldott meg.
A szülék kénytelenségből tűrik a vízfejű, fogas csecsemőt; s a szülék kelletlensége mellé meghozza az idő a gyermekpajtások gúnyo-lódásait. Szeretet nélkül növekszik, mint a bürök, melynek szagát senki sem állhatj 3I , S SL szeretetnélküliségben elbutul, félkegyelmüvé válik; elalszik benne az a kis természeti te-hetség is, amelylyel az isten minden szegény bogarát fölruházza. Végre fölnőtt korában is
„táltos" a neve; s bolondot űz belőle az inges gyerek is.
Ha még borzasztóbb nem lesz a dolog vége!
Mert végre a gondolkozó gyermek, majd a számitó ifjú mindenütt gyűlöletet és hideg-séget találva; lassankint szivébe szintén az emberek iránti gyűlölet és utálat fészkeli be magát. S akit a társadalom, butaságában ma-gától oktalanul eltaszit;.az lassankint esküdt ellenségévé válik a családnak és társadalomnak;
elfajul s igazában a rosznak, a bűnnek fiává válik.
Szokás mondás, hogy „akit a természet megbélyegezett, abból ritkán válik jó ember."
— De igazabb ennél az a tapasztalás, hogy az ily jegyes "ember bűneinek leggyakrabban a szülei oktalau előítélet s a nevelés elhanya-golása az oka.
Rettentő példája van ennek az igazságnak M. megye törvényszéki irattárában; hol egy a p a g y i l k o s r a a törvényszék c s a k három évi börtönt szabott. C s a k három évi börtönt a legszörnyűbb bűntettre, melynek a halál se lehetne elég szigorú büntetés. De ez esetnél maga a törvény m e g s z e l í d ü l t ; mert a sze-rencsétlen elitéltet, épen a szülei szeretett hi-ánya nevelte haramiává.
. —Apám, — mondá a boldogtalan ember, már kis gyerek koromban utált, vert, éheztetett, elakart földelni, mert csak egy k é z z e l szü-l e t t e m . Az ördögök porontyjának hitt, s a legszelídebb név, melylyel illetett, csak az volt: te v á l t o t t !
Gyermekpajtásaim nevettek; s miután egy kézzel nem igen birtam magamon segiteni,
ellöktek; rángattak, lábon keresztül buktattak.
A háznál még kenyér se jutott elég, jó szó pedig épen semmi. Bár megdöglenél, mondá apám! — Bár meghalhatnék, sohajtottam én.
Egyszer a patakba ugrottam; de a libapász-torok kifogtak s haza vittek. Apám köszönet helyet bottal fogadta megmentőimet, s velük együtfc engem is elűzött a háztól.
Aztán koldulni álltam, faluról falura kó-borolva kerestem a legkeserűbb kenyeret; s ha kaptam; azt is könyDjeimmel kellett meg-puhítanom.
Dologra nem állhattam félkézzel; tanulni nem bírtam, még az imádság se esett jól.
így járt el rajtam az idő, midőn legény sorba jutva, fölébredt bennem a szégyen az utálatos élet iránt. Már tiz éve koldus ke-nyéren éltem; s ekkor eszembe jutott apám jó módja; s hittem, hogy a hosszú idő talán
kibékítette szerencsétlenségemmel.
Haza tértem.
. Épen alkonyodott, hogy remegő szívvel, megnyomtam az apai ház kilincsét; azt gon-doltam, megreped a szivem örömömbe, mikor a kút mellett álló őszülő embernek azt kiált-hattam : édes apám !
Az öreg ember azonban elsáppadt! aztán pedig elvörösödött s ölelő karok helyett a vasvillával fordult felém.
— Hát te még se vesztél el ?! te pokol fajzat! kiáltott felém. Tisztulj ki a portámról;
vissza a honnét jöttél!
Ez volt a fogadj isten.
Egyszerre, mintha valami hegyes vas szó-ródott volna a szivembe; lángba, vérbe borult velem az egész világ; a szemeimet sötétség-futotta el; egyetlen kezem rettentő erővel emelte föl a koldusbotot; s mikor kinyitottam a szememet: apám véres fejjel elterülve ott
feküdt lábaim előtt. < « Aztán beszaladtak az emberek az utezáról
s elfogtak. Oh kegyes birák, ha istent ismer-tek; ítéljetek halálra. Ezt a k e g y e l m e t én.
nagyon megszolgáltam!
A bírák könynyeztek, mikor az ítéletet kimondták; s a szegény bűnös zokogva omlott össze, mikor meghallotta, hogy neki már nem lehet meghalnia!
Rettentő egy példa! ha keresnők, talán még több is lenne ilyen, ha nem is most;
de a mult időkben. Mert hála istennek, mai napság már nem áll ilyen roszul a dolog. Akad.
egy-egy vén asszony ma is, aki as szörny-szülöttre, vagy a nyomorékra rámondja, hogy talán bizony „váltott"; de a világra hozott hibák iránt ma már a nép is elnézőbb.
De a babonás hit még ma is meg van;
8 a gyermekágyas asszony egy fokhagyma-gerezdbe szúrt kést tesz a feje alá, hogy a roszak álmában ki ne cseréljék a gyereket.
A babona tudománya szerint az ördög nem szereti a fokhagyma szagot.
Hisszük, hogy az az idő is elkövetkezik, hogy az ilyen szerencsétlen gyermekeket a
szülék megtízszerezett szeretetben részesítik;
hogy gyöngédséggel kárpótolják nekik a ter-mészet mostohaságát. Amire kétszer oly szük-ségük is van; mint a hibátlan testalbatúaknak.