szülék megtízszerezett szeretetben részesítik;
hogy gyöngédséggel kárpótolják nekik a ter-mészet mostohaságát. Amire kétszer oly szük-ségük is van; mint a hibátlan testalbatúaknak.
babona alakja semmisülne meg, amiket pedig az ő erős képzelődő tehetsége, olyan kedvtelve alkot össze a semmiből.
A babonás ember nem engedi az ő 1 i-d é r e z é t ; aki kékes láng alakjában, mint a pásztor tűz világit a mezőn, s ba aztán valami utas-ember utána indul; tovább tovább halad előtte, mig szépen belecsalja a szegény utast valami mocsárba, vagy a temetőbe. . .
Pedig ezzel a borzasztó lidérczczel csak ott vagyunk, ahogy az előbb leírtam; mert hiszen a lassú lobogással elégő gáz épen csakis a mocsáros helyeken fejlődik, vagy oly helyen, ahol valami állati test rothad. Már pedig leg-több rothad a temetőben. így bizon nem sok csalást visz véghez az a kis lángocska; mert aki ismeri a természetét s utána megy, úgyis el lehet készülve rá, hogy valami mocsárhoz vagy a temetőbe jut.
Ami azt illeti, hogy az a félelmes lidércz a hozzá közeledő elől mindig tovább ballag, az merő képzelődés. Könynyü voltánál fogva a legkisebb levegőmozgás is vonagló lobogásba hozza; igy igen könynyen továW tovább le-begésnek nézheti annak lobogását, az olyan ember, aki benne az éjjeli sötétség s az egye-düllét hatása alatt, már úgyis valami különös dolgot lát.
Különben éjjel épen nem biztos az ember látása s még egy valóságos pásztortüzet is sokkal közelebb képzel az ember, mint valóban van; s ha közelebb közelebb megy felé; a
látási csalódás folytán szinte hajlandó az ember elhinni, hogy az imént már közelebb látta a tüzet. Még egy kis képzelődés ehhez, s az ember könynyen rámondja azt is, hogy talán a tűz távozott előle.
Gyakran a lángocskának még egyszerűbb magyarázata is van, ami kitűnik egy rövidke történetből.
A szobotai pap, két barátjával egy va-dászatról tért haza s midőn a faluhoz közelebb értek, már az idő egészen rájuk sötétedett.
Épen a temető mellett mentek el, midőn egyi-kük észrevette, hogy a kerítésen belül valami-halvány láng lobog.
Találgatták, mi az ? Egyikük b o l y g ó t ű z n e k mondta; másikuk nem akarta hinni, mert a bolygó tűz igen rövid ideig tart s hamar ellobban. De mert az bántotta őket, a bizonytalanság, bementek a temetőbe s ime sirásókat találtak ott, akik l á m p á s v i l á g a mellett dolgoztak.
Sokszor pedig a szent János bogarat is bolygó tűznek nézi az ember. Ez este szép kékes fénynyel világi tó kis bogaracskák, ha sok van egy rakáson, olyan világosságot terjesztenek, hogy az ember, egy kicsit távolabbról való-ságos lángocskának látja azt.
Legyen azonban a bolygó tűz, akár a földből kifejlődő és a levegőn ellobbanó g á z ; vagy legyen a csalódás és káprázat tüneménye, vagy akár szent János bogárka világa; és nevezze azt a nép a maga szép nyelvén
b o l y g ó t ű z n e k , vagy akár l í d é r e z n e k , anynyi bizonyos, hogy a természet e kedves és különös játékához, az ördögöknek, vagy rosz szellemeknek épen semmi köze.
De a babonás nép nemcsak e tüzet ne-vezi lidéreznek; s miután már egyáltalán nem akar abból engedni, hogy az ilyen lidérezféle valóságos rosz szellem; tehát azt tartja, hogy a lidércz más alakban is szokta jó magát mutogatni; különösen pedig olyan t y ú k képé-ben, amelyik k o t l i k is és k u k u r i k o l is.
A k u k u r i k o l ó t y ú k o t nagy csapás-nak tartja a babona a háznál, s az ilyen ter-mészetellenes állatocskát l i d é r e z n e k nevezi.
A babonás tudomány szerint az ilyen t y ú k -k a -k a s a jércze e l s ő tojásából, vagy az oly idétlen és nyomorék tojásból kel ki, amilyen elvétve akad a tyúktojások közt is. Azért a formátlan és különösen az e l s ő tojást eltöri a babonás nénémasszony, nehogy lidércz keljen ki belőle.
A satnyára maradt apró jószágot is gya-nús szemmel nézik, s az ilyen szörnyet, mint a melybe l i d é r c z vette magát, úgy a kuko-rikuló tyúkot is ki szokta a babonás ember végezni.
A kivégzésnek is babonás a tempója. A tyúk fejét a pitvar küszöbre fektetik s egy baltával elvágják a szörnyeteg nyakát; s ha a fej kifelé ugrik az udvarra, akkor, se baj!
— ha azonban befelé ugrik, akkor veszedel-met jósolnak belőle, akkor t ű z lesz a háznál.
De ha ezt a bolondos dolgot mai napság titokban el el követi is, egy-egy öreg anyó;
azért olyan bolond dolog még sem esik meg nálunk, mint ami megtörtént Németországban ezelőtt százhetven esztendővel. Ahol egy ku-korikuló tyúkot, valóságos bírák ítéltek el mint boszorkányt; hóhér kézzel a nagy pi-aczon lenyakaztatták, aztán testét m á g l y á n elégették.
Az utóbbi időben, hogy nálunk a co-chinchinai apró jószág meghonosult; szintén nagy híre futott, hogy azoknak a szárnya alatt szintén l i d ó r c z van. Azért is ád szebb tojást és nevel nagyobb fiakat; mert az ör-dög kegyelmében áll.
A lidérczes hirű tyúkok azonban csak-hamar kedvenczei lettek a jó gazdaasszonyok-nak; s bizon egyik sé bánta azon ördöngös szokásukat, hogy két akkora húsura nevel-kedtek, mint a régi törpe tyúkfaj. S miután a gazdasszony azt látja, hogy csak oly ter-mészetesen szaporít; mint a többi isten terem-tett apró majorság; most már jót bir nevetni a balga hit fölött, mely minden ismeretlen dologra olyan könynyen rá ken valami babo-nás históriát.
A cochinchinai tyúkok tehát mai napság már nem lidércz szárnyaljuak; és bizonynyal igy veszne ki a kukorikuló tyúk rosz hire is, ha az ember meggondolná, hogy a természet-nek nem csak az emberen van néha megját-szódása, hanem az állatokon is. Es a
termé-szet játékában se a tyúkoknál, se a nyomo-rék tojásoknál se a bolygó tűznél, bizon épen semmi babonás dolog nincsen.
. Utonjárók.
Már az minden népnek sajátja, hogy képzelődése tehetségeit nagyon szereti foglal-koztatni. Különösen pedig a b o r z a s z t ó és m e g f o g h a t a t l a n dolgok kitalálása iránt nagy előszeretettel viseltetik. Innét lehet megmagyarázni, hogy az olv bőven termő n é p -m e s é k legtöbbje tele van ré-mületesnél-ré-mü- rémületesnél-rémü-letesebb szörnyekkel, kísértetekkel, sárkányok-kal, sírból kikeltekkel, járkáló halottakkal és elátkozott hercegekkel; amik mind olyan isme-retlen teremtmények, akikről maga az se tud-na számot adni, aki kigondolta őket.
Ilven mesés alakja a babonát szerető népnek, az „ u t o n j á r ó " ; akit máskép „sír-b ó l k i k e l t " - n e k is neveznek; s ez utó„sír-b„sír-bi név megmondja azt is, hogy olyan teremtés-sel van dolgunk, aki már a sírban volt, de onnét kikelt, és az élők közé visszatért. „Uton-j á r ó k " - n a k pedig azért nevezik, mert az
ilyen szerencsétlen teremtés mindig jár; senki ülő helyet nem ad neki, mert a babona azt tartja, hogy ahol megpihen, onnét rövid idő-ben kihal valaki.
Ezt a szörnyű nevet az olyan vézna, be-teges, rút arczu és fonnyadt testű emberekre akasztja a babonás embef, aki ugy véletlenül
vetődik a faluba kéregetni; és különösen szál-lást kérni. Es csodálatos, hogy a vendégsze-rető nép, az ilyen istenadta koldust ellátja ugyan bőségesen mindennel; de már szállást ' még a pajtában se ad neki.
Különösen a k r i p t a lakóinak tartja őket, ahonnét nappal kibújnak az ilyen halálfejű teremtések s éjjelre oda vissza térnek.
Gyerekkoromban láttam én is egyet. Egy szegedi takácsmester felesége volt, s a szegény, tüdővészben és sárgaságban szenvedett. Ugy összesoványodott a szerencsétlen, hogy karja csak egy botnál sem volt vastagabb s az ar-czába mélyen bennülő szemei s kiálló csontjai valóságos halálfő-formát képeztek. Szegeden koldulásból élt és néha fölkereste a szomszéd falukat is; igy a többek közt Kisteleken láttam a szent István-napi búcsún.
A templomba akart bemenni, de az öreg harangozó kiküldte a templom elé s aztán arra intett bennünket, hogy vigyázzunk erre a sírból tértre; mert akire ez ránéz, sárgaságba esik; akihez hozzá ér, az elszárad; ha pedig egy kis gyereket megfog vagy megcsókol, azt az isten se menti meg a haláltól. Mert ez az asszony éjjel a kriptában lakik, a templom alatt, s csak nappal kel ki a sírjából.
Hiában mondtam én az öregnek, hogy ez mind nem igaz; mert én ismerem azt a sze-gedi takácsnét; az öreg csak intett mindenkit tőle; s a szegény öreg koldus asszonynak az egész búcsú alatt több gyerek és asszony
6 "
bámulója volt, mint a processiobam a super-látnak.
A szegény öreg asszony sohse tudta, hogy mit néznek égy rajta; de mikor aztán valamelyik pajkos gyerek a szemébe kiáltotta, hogy menjen a kriptába, ahonnét kibujt; a szerencsétlen keserves zokogásra fakadt s ez volt az utolsó útja a falvakba. Még otthon se koldult aztán;
s hogyse ilyen névvel fizesse meg az emberek alamizsnáját; inkább bezárkózott szobácskájába s ott találták negyednapra — halva.
Most már aztán igazán lement a sírba;
éhen halt a szerencsétlen, s a babonás rosz-lelküség kergette oda, ahol se jó, se rosz számára nincsen vissza-út csinálva.
Megvagyok győződve, hogy ez a szegény öreg asszony nem első, de nem is utolsó ál-dozatja az ú t o n j á r o k r ó l szóló babonának.
Ez a nem létező szörnyeteg mai napság már kevés kárt okoz; de hajdanábao sok történetet tudott róla már a kis gyerek is. Ma már csak a mesében fordul elő.
Valaha a sárkánykígyó; különösen a hét-fejű sárkány sok kegyetlen dolgot mivelt — úgy mesében. János vitéznek ugyancsak volt vele dolga; mig mind a hét fejét levágta annak
a sárkánynak, aki a mélységes kút fenekén a herczegkisasszonyt őrizte. Hajdanonta ha egy sárkány valami vidékre; egjr hegyi barlangba,
vagy kútba .vette magát; bezzeg csinált ott galibát. Legelőször is kiitta a kútból a vizet, még pedig nemcsak egyből, de az egész kör-nyék valamenynyi kútjából; vagy lekötötte a fellegeket, hogy ne essék az eső. ·
. Ilyenkor aztán a falu öregei elhatározták, hogy a sárkánynak valami áldozatot hoznak.
De a sárkány válogatós volt, s minden eszten-dőre egy ifjú leányt követelt magának; aztán mikor már sok, sok leányt lebocsájtottak neki a kútba, s épen már az utolsóra került a sor, akkor rendesen valami vitéz legény került a vidékre, aki vállalkozott rá, hogy megöli a sárkányt.
Egy szóval nagyon szépen elmesélik ezt a dolgot a dajkák a gyerekeknek; még pedig anynyira élénken, hogy utoljára egyik másik, gyerekeszű anyóka maga is elhiszi, hogy igazi sárkány is van a világon.
Innét magyarázhatjuk meg, hogy miért szokás némely vidéken, mint ezt már az a s z á l y leírásánál is emiitettük, — egy leányt leereszteni a kútba, hogy megeredjen az eső.
A sárkányt egy nagy kígyónak képzeli a nép, melynek taraja, négy lába, két szárnya s rémítő nagy szája van. Sok templom eső-csatornájának a nyiiása van ilyen formára kalapálva pléhből. De egy képen is le van rajzolva a sárkány, amint szent György lovag a lovával letapossa s lándzsájával keresztül szúrja a szörnyeteget.
• 6*
A szent képen azonban a sárkány a b ű n t jelenti, a melyet szent György oly diadalmasan legyőz. Mert olyan borzasztó szörnyeteg a bűn is ; — de aki fölvértezi magát a vallásosság vértjével és kezébe veszi az er-kölcsösség és hit lándzsáját, az könnyen dia-dalmaskodik fölötte.
Iyen szörnyeteg azonban valójában soha nem létezett; valamint nem létezett griffmadár sem; hanem igeü is voltak ily forma szörnye-tegek sok ezer meg ezer évvel ezelőtt, mikor a mostani világnak még más formája volt, — mikor ott, ahol most tengerek vannak, szép lapályos termő völgyek voltak; a mai hegyek helyén pedig mélységes tengervíz zajongott.
Ezt a kort az emberiség bölcsőbeli korá-nak nevezik a természettudósok; s ekkor az
ember még vad állapotban élt a föld alatti barlangokban és sziklahasadékokban. Ekkor éltek a mai vad állatoknál sokkal nagyobbak és iszonyúabbak; a m a m m ú t b , az ős ele-f á n t , a kígyó alakú szárnyas szörnyetegek;
amiknek csontvázait mai napság kútásás, építés, vagy vizlevezetések alkalmával itt-ott föltalál-ják a munkások; s amilyeneket muzeumokba
kiállítva látunk.
Természtes, hogy ősapáinknak, akik kő-baltákkal dolgoztak, s nem volt ellenük védő fegyverük; rémületes sök bajuk volt velük.
Borzasztó dolgokat tudtak róluk fiaiknak be-szélni; és sok ezredév után, midőn már ez óriási állatoknak és szörnyeknek a pora is kiveszett,
az apáról fiúra hagyott szóbeszéd tartotta fönn nevüket. Az utódok pedig, akik ilyen szörnyete-geket már nem láttak, — borzasztó hirük után, két-három ismert szörnyetegből, összealkottak maguknak képzeletükben egy szörnyet; s ily formán készült a s á r k á n y f o r m á j a , úgy a griffmadáré is.
És azok borzasztó híre után készült az a sok szörnyű mese, e rémséges állatok viselt dolgairól. .
A sárkányról tulaj donképen nem is volt szükség e könyvben megemlékezni; mert okos embert ugyan se tűzokádó, se vizmegivó, se hétfejű sárkánynyal el nem lehet bolondítani;
s igy a mai napság még nagyban viruló babona se birja a sárkány lételét elhitetni: de megis-mertettem e képzelt szörnyeteget azért; mert épen egy félesztendő előtt irták az újságok, hogy egy felső megyei faluban sárkányt lát-tak; s a szörnyeteg a hegy oldalában levő
üregbe vette magát. • Egy vén asszony látta a szörnyeteget; de
nem tudja, milyen volt, mert majd holtra ijedt tőle. Annyit tud csupán, hogy a felhők közül vált ki, haragosan föl s alá hajlongálva, mint egy óriási sötét köpönyeg; egyik végével le-nyúlt a földre; a másikkal bele kapaszkodott az ég felhőibe s úgy lóbbálta magát egy jó darabig; amidőn aztán egyszerre hirtelen lecsa-pott a földre; ott összegomolyodott egy kis barna alakú állattá s morogva beszaladt a hegy nyilásába.
Persze megrémült a falu erre a hirre, és a hegynyilás felé senki se mert járni, mert a vén asszony után akadt egy-két bolond, aki a lyukból a — szörnyeteg m o r g á s á t szintén hallotta.
Nagy ideig volt a falu a legnagyobb félelemben; mig végre a tanács, elhatározta, hogy afalu biztonságáért és a bizonyság kedvé-ért is, minden ember fegyverre és vasvillára keljen, s ki kell. a szörnyeteget a határból kergetni.
-Föl is mentek a hegy nyílásához; s mikor az első lövés eldördült, mint a nyíl, oly sebes-séggel ugrott elő a barlangból egy •— borzas v a d m a c s k a .
Egy öreg babonás asszony tehát még mai napság is várat tudott csinálni s egy álló hétig az egész falu remegett egy nevetséges felhőjá-téktól s az ebből született — v a d m a c s k á t ó l .