Ki az élő a l a k előadásában egyedül az idom báját és a mozdulat képzésében egyedül a kecsét, G r a z i é , becsüli, ezt a középkori szobrászat felfogása és előadása nem fogja u g y a n kielégíteni, az nem menend túl a régiek szobrászatán, és itt is szí
vesebben a hellén, sem mint a római müvek előtt meg fog á l l a p o d n i : de van e két, nem tagadom, igen nevezetes plastikai tulajdonon kivül, a művészetnek más nyilat-k o z v á n y a is, melyet, h a egyoldalúságról nem a nyilat-k a r u n nyilat-k vádoltatni, nem mellőzhetjünyilat-k e l : ez pedig m a g a az egyediségnek és az egyén változó lelki állapotának előadása, mindkettejét pedig szellemibb oldaláról bírta felfogni a közép- mint sem az ó-kor.
Ezen ellentét nem tűnik ugyan a n n y i r a szembe, midőn a régi plastikát a keresztyénnel,
hanem midőn az antik plastikát és festészetet a keresztyén festészettel hasonlítjuk ösz-sze : m e r t az antik plastika, m i n d e n e s e t r e , sokkal m a g a s a b b pólczon áll test-alakzási és idomítási k é p e s s é g é r e nézve, mint a keresztyén szobrászat szellemi kifejezése tekin
tetében ; mi m á r a n n á l fogva is természetes, mert a plastiká, m á r m a g á b a n is inkább anyagi mint a festészet, mely i n k á b b van hivatva a szelleminek felfogására; követ
kezőleg a keresztyénség szolgálatára. í g y történik aztán, hogy az antik festészet in
kább szobrászati, a keresztyén szobrászat ellenben i n k á b b festészeti, így történik, hogy az antik világban a plastika, a keresztyén korban a festészet fejlődött ki j o b b a n ; e viszony pedig már a keresztyén világ első csirájával szülemlik, midőn e vi
lág elveti, a n y a g i s á g a miatt, a szobrászatot, és e helyett felkarolja elébb u g y a n a mosaik- és miniatűré-, későbben a fresco-, végre pedig az olaj-festészetet.
Ha m á r most, mint mondám, megszokott nézetünk és előítéletünk és az idom
báj és kecs iránti hajlamunktól elnézve, közeledünk a középkor szobrászati müvek
hez ; látni fogjuk, hogy azok m á s , igen nagyon becsülendő tulajdonnal b i r n a k . Az egyéniség felfogását a hellén nézet csaknem egészen z á r t a ki, ezt a római világ fog
ta fel, régi k o r á b a n i n k á b b gépi módon, az eldődök arczainak lemintázásában ; a csázárok alatt, nevezetesen T r a j a n óta, pedig már művészetileg is. De még ezen utolsó k o r s z a k b a n is a római a r c z k é p alig megy túl az egyéni határozott külidomon, míg a keresztyén művészet, még pedig már a középkorban is, a szellemi bensőséget törekszik kifejezni a mindenkori egyéni külső a l a k b a n , és itt megint roppant befo
lyása van a vallásos bensőség kifejezésének. Ezen új i r á n y és főtekintet következté
ben természetes, hogy e szobrászat kevésbbé válogatja a bájos alakot, k e v é s b b é ügyel a mozgás kecsére, mint a hellenszobrászat, ellenben úgy veszi előképül az egyé
ni idomot mint azt találja, nem ritkán sovány, elaszott, sőt visszataszító megjelenésé
ben, csakhogy az egyéni a l a k n a k szellemi jelentőségét ne nélkülözze. Hozzá j á r u l , miként a keresztyén nézet a mezítelen test előadását illetlennek tartotta, s igy a mű
vészet csaknem kizárólag az arcznak t a n u l m á n y o z á s á r a volt szorítva, és midőn a tes
tet magát nem tanulmányozták eléggé, a n n a k ruha redözetét sem b i r t á k alkalmazni oly mesterileg mint tették a hellének. Mielőtt ez utóbbiak a mozgás kecses kifejezé
sét elérték, úgy nevezett archai müveikben nem ritkán az é k e s s é g , Z i e r l i c h k e i t , előadásának l e g m a g a s a b b polczára h á g t a k , s ugyanezen ékesség képezését, az antik kecs helyett, a középkori szobrászati müvekben is van a l k a l m u n k csodálni. Igaz, hogy a XVl-ik század óta uralkodó, csak nem kizáró, előszeretet az antik szobrá
szati müvek iránt, a legújabb korig n a g y b a n gátolta a középkoriak beható tanulmá
nyozását, igaz, hogy a r e m e k művek itt sokkal r i t k á b b a k , sem mint az antik világ
ban ; mert hiszen a plastika a keresztyénségnek nem kiváló művészete; igaz, hogy h a z á n k b a n középkori plastikai r e m e k müvek épen nem l é t e z n e k ; mert a művészet
ben, fájdalom ! soha a kitűnőbb nemzetek sorába nem bírtunk l é p n i : mindazáltal mégis megjött a n n a k ideje is, hogy lemondtunk v a l a h á r a kizárólagos előitéletünkről, és megkezdtünk nem az antik, hanem külön és sajátságos mérvvel mérni a közép
kori szobrászatot, és ime találtunk abban is nem csekély számú r e m e k müvet, még
pedig talán legtöbbet F r a n c z i a o r s z á g b a n , a csúcsíves styl első h a z á j á b a n . Ott állá
n a k a rheims-i, chartres-i, amiens-i, párisi és más székesegyházak falain és falai mellett domborművek és szobrok, melyeket, még az idombáj tekintetében is, méltán az antikok mellé helyezhetni, és v a n n a k azok közt olyanok, melyek keletkezését csak is ezen utóbbiak tanulmányozása után származtathatni, ilyen a rheims-i székes
egyház nagyszerű Krisztusa, és p á r női alak, mely egyenesen antik Ceres szobor előmintájára e m l é k e z t e t ; de van olyan is, melyen, minden nagyszerűsége daczára, ily befolyás nem vehető észre, például a st. germer-i oltárrészletnek domborműve a cluny-i múzeumban, P a r i s b a n , és több más dombormű a rheims-i székes-egyház ben
sőjében, és a párisi székes-egyház nyugat-északi kapuzatán. Németországban már r i t k á b b hasonló szobrászati remekmű, de találnnk ilyent itt is a székes-egyházakban és, hogy csak egy példányt hozzak fel, emlékeztetem az olvasót a bécsi sz. István templomnak, úgynevezett, püspöki kapuja fölötti domborművére. A tulajdonkép1 vallásos t á r g y ú plastikai műveken kivül igen n a g y figyelmet érdemelnek a középko
ri s í r k ö v e k, p i e r r e-t o m b a 1 e, G r a b s t e i n , s e p u 1 c r a 1-, t u m b-s t o n e , m e l y e k e n az a r c z k é p c s előadást m á r a XlII-ik században megkísérték. E sírkövekkel m á r igen k o r á n , F r a r c z i a o r s z á g b a n r o p p a n t p a z a r l á s t űzik, midőn azokat még drá
g a k ö v e k k e l is ékesítik, és az utóbbiak megőrzése végett a sírt vagy külön köröskö
rül futó r á c s o z a t t a l , g r i 11 e, G i 11 c r, vették körül, vagy ily vasrácsot, h e r s e még a kő fölébe is helyeztek. Vannak a valódi szobros v a g y domborműves sírköve-veken kivül, kivált Angliában, roppant számú f é m t á b 1 á k, b r a s s e , E r z p l a t t e , melyekbe a megholtnak arczképes a l a k j á t bevésték, s így i n k á b b körvonalú rajz, mint plastikai mü e r e d t ; néha hasonló történt k ő a n y a g b a n is, g y a k r a b b a n pedig igen csekély mélyedésből, e n c r e u x , emelkedik ki, elég laposra, az alak, melybe főré
szei csak is a vésüvel v a n n a k b e k a r c o l v a . Ily sírkövet, mint nagy ritkaságot láttam Erdélyben, a szamos-újvár-némethi templomban, nem messze Szamos-Újvártól. Hogy az olvasónak némi fogalmat szerezhessek, mint fejlődött a középkori szobrászat a sírköveken, a z o k n a k következő példányait a d o m : (1. 242, 2 4 3 és 244 ábr.)
Az első a XIII-dik századból való (az itt képezett g u r k i választott püspök Ottó, 1214ben halt meg), az egész alak, ruha redözetével együtt, igen feszes, d e ' a r -czán mégis m á r világos törekvés látszik az egyéniség ábrázolása i r á n y á b a n . A má
sodikban ezen törekvés már sokkal i n k á b b sikerültnek mondható, valamint a ruházat előadásában nagyobb s z a b a d s á g m u t a t k o z i k ; az itt előadott lovag 1403-ban halt meg.
A harmadik már r e m e k n e k mondható, valamint a személy, úgy r u h á z a t a és mellék
t á r g y a i felfogásában és előadásában. Az itt ábrázolt U b e r a g k e r nevü seckaui püs
pök, 1 4 7 7- b e n halt meg.
Nálunk a szobrászat csak is a XV-ik században tudott némileg m a g a s a b b pólezra vergődni, még pedig nem a n n y i r a kőmüvekben, sem mint fa-faragványok-ban, melyek fenmaradt régi oltárainkon még meglehetős számmal m e g v a n n a k ; de ezen f a f a r a g v á n y o k a t sem készíté m a g y a r , hanem többnyire idegen művész; így j e lesen a szepesi, a bártfai és a besztercze-bányai oltárok fa-faragványait a Krakóból
h a z á n k b a j ö t t Stossnak és t a n í t v á n y a i n a k kell tulajdonítani, igy a kassai főoltár
há-g o 1 i, e m b r i c i, mind az itt adott, mely a cseh czimer oroszlányát ábrázolja. Méhá-g ezekben is n é h a feltűnő művészeti felfogás nyilatkozik, a n n a k tanúságául, hogy a középkor művészei m é g a legcsekélyebbnek látszó t á r g y a k a t sem h a n y a g o l t á k el.
2 4 5
Festészet.
A festészet a csacsives építészetben, főképen k é t téren nyilvánult, mint f a 1-f e s t é s z e t a 1-falakon, és mint ü v e g 1-f e s t é s z e t az ablak-táblákon. A templom falai rendesen festve voltak, és ha valamely kisebb község, szegénysége miatt, nem birt történeti képet előállítani, színes alapon legalább a kőválasztékot jelelte ki, és minden kő közepére egy-egy apró virágot festetett, s ez elkerülhetlen szükséges volt, nehogy a festett üvegtáblák kiríjanak, ha a melletök levő fallapok festetlen m a r a d t a k volna. De más részt a színes ü v e g t á b l á k tündöklő átlátszatukkal mégis túltevén ezen tündöklést nélkülöző falszíneken, a csúcsíves építészet törekvése oda volt irányozva, hogy a falfestményeket minél csekélyebb térre szorítsa, s igy következett aztán az ablak kitöréseknek mint i n k á b b i tér-nagyítása. Midőn a középkori festészet diszesit, rendesen, nem törekszik szemcsalódás után, hanem sokkal nagyobb ügyekeze-te a színi összhangzást, Harmonic, e l é r n i ; ilyenkor ügyekeze-tehát az árnyéklati mintázás több
nyire el van hanyagolva, s alárendelve a részletes festészeti hatás is az építészeti köz
h a t á s n a k : ezen tekintet főképen szükségessé válik az ablak festményeknél, hol az átlát
szóság nem engedte j ó z a n módon az á r n y é k l a t i mintázást, mely zavart és a templom bensejében homályosságot idézett volna e l ő ; az ablak-festmények módja át lett szár
maztatva nemcsak a díszek, hanem az élő alak színeire is, s igy a falfestmények bí
rálásában sem szabad alkalmaznunk azon mérvet, melylyel a mai önállólag fellépő
képeket, Staffelcibilder, m é r ü n k : hanem meg kell állapodnunk azon összes hatásnál, melyet az épület építészeti, szobrászati és festészeti részeivel, együttvéve, r á n k gya
korol. É s ugyan ezen tekintet az, mely a régiekkel, még pedig nemcsak a középko
r i a k k a l , hanem még az egyptomi, assiriai és hellénekkel is befestette, a r a n y o z t a t t a és eziisteztette valamennyi szobrászati müveit. Midőn ez történt a középkorban, még az egyes és külön helyiségre is voltak ügyelettel, úgy, hogy például a szentély
be, mint főhelybe, a legtündöklőbb színeket r a g y o g t a t t á k , mig a hosszhajóban mérsé
keltebb vala a festék csillogása, így bölcsen hangoztatták alá a szín tüzét a faszob
rok befestésénél, így az üvegtáblát, midőn kevésbbé tündöklő hatást a k a r t a k előidéz ni, nem tüntették ki eleven színekben, hanem azok helyett csak szürke mezőn alkal
m a z t a k fekete vonalú rajzot, mit g r a u i n g r a u , vagy g r i s a i 1 1 e-nak ne
veznek.
A szín a l k a l m a z á s a történik tekintettel a festék minémüségére és mennyisé
gére, az előbbi alatt a festék különféleségét, erejét, tüzét vagy r a g y o g á s á t , az utóbbi alatt a különféle egymásinelletti festéknek egymáshozi a r á n y l a g o s színes tér elfog
lalását kell értenünk ; mindkettejéböl eredt a s z í n h a n g u l a t , melyet a franczia g a m m e-nak vagy t o n a 1 i t é nek nevez. E r r e nézve Violet-le-Duc építészeti szótá
r á b a n (artiele peinture 80 1.) a következőt megjegyzi. „A középkori festesz minde
nek előtt színhangulatot választ, melyről ugyan azon helyiség képeiben többé nem tér el. E színhangulat csekély számú, ugyan is a színek összeállítása csak háromfé
l e : 1. a sárga és vörösnek, e mellett a világosság és homálynak, azaz a fehér és fe
ketének a l k a l m a z á s a ; 2. a sárga, vörös és k é k n e k , mely megkívánja a közbülső zöld, viola és n a r a n c s színeket, úgy szintén a világosságot és homályt, v a g y egyedül a fe
ketét ; 3 . minden szín összeállítását, de a fehér festék helyett az a r a n y a l k a l m a z á s á t , megmaradván á r n y é k o z á s r a a fekete. — T e g y ü k fel m á r most, hogy a s á r g á n a k ér
téke 1, a vörösé 2, a k é k é 3 ; lesz, midőn a s á r g á t vegyitjük a vörössel, az innen eredt narancs színnek értéke 3 , a s á r g a és kékből eredt zöldé 4, és a vörös és kék
ből származó bíbor vagy viola szín é r t é k e 5. Ebből következik, hogy, midőn lapot s á r g á v a l és vörössel befestünk, hogy összhangzat létesüljön, a sárgával födött térnek kétszer a k k o r á n a k kell lenni, sem mint a vörössel födöttnek. D e midőn még k é k e t is adunk az előbbi k é t festékhez, a k k o r az összhangzat már sokkal bonyolódottabbá v á l i k ; a k é k n e k j e l e n l é t e már m a g á b a n m e g k í v á n v á n , vagy a s á r g a és vörös területek nevezetes nagyobbitását, vagy a zöld és bíborszín egyúttali bevezetését, azonban úgy, hogy a zöld ne foglalja el többet mint a térnek negyedét, a bíborszín ne többet ötödénél. Ezek a középkori festészeti összhangzatnak elemi szabályai. Miért is, az azzal j á r ó nehézség okánál fogva, a középkori mesterek r i t k á n a l k a l m a z t a k minden színt egyetemesen."
„Az egyetemes színek alkalmazásánál elkerülhetlen az a r a n y n a k hozzáadása, mivel ez által újra helyre áll az összhangzat. — A vörös és s á r g a oker a két egye
düli festék, melyet összhangzatba tehetni, más szín h a s z n á l a t a nélkül."
H a ezen elméletet a régi festészetre alkalmazzuk, látandjuk tökéletes
érvé-n y é t : mert érvé-nemcsak a középkori, haérvé-nem az cgyptomi, etruriai, és helléérvé-n befestés is e két színnel, t. i. a vörös és sárga okerrel kezdi pályáját, hozzáadván még a fehé
ret és feketét, mely tulaj donképen nem szín. Csak későbben áll a fen
tebbi két színhez a többi, elébb a kék, utóbb a vegyítésből származó közbülsők. É r v é n y e s továbbá az is, hogy az a r a n y minden eredeti és vegyes színhez illik, úgy szintén az ezüst i s : de nem áll a p h y s i k a ta
nai szerint, hogy a s á r g a és a vö
rös összhangzatos szin ; mert ilyen
nek csak a m a g á t kiegészítő, c o m-p l c m e n t a i r e , színeketismerhctjük e l : u. m. a s á r g a és viola szint, a vöröst és a zöldet, a n a r a n c s és a sötét kék színt. Ha tehát a régiek és a középkoriak p á l y á j u k a t a sár
gával és vörössel kezdték, ezt más
nak, mint épen ezen színnek leg
könnyebb előállításának, nem tulaj-donithatjuk.
Mint láttuk, hazánk nem bő
velkedik különös szobrászati mü
vekben, ellenben templomait m é g valóban g a z d a g o k n a k mondhatni falképekre n é z v e , m e l y e k n e k na
gyobb számát csak imént födözték fel. A következő falképet (1. 246 ábr.) a XIV. század elején (1317"
ben) festette a n n a k prépostja a sze"
pes váralljai templomba, Róbert ki rály győzcdelmének emlékezetére Mivel n á l u n k a művészet á t a l á n h á t r a m a r a d t , ha haladását a nyu
g a t i európai népekével hasonlítsuk*
itt az arczképezés még csak első csirájával, t. i. a hájazat egyéni el
rendezésével találkozunk.
U g y a n ezen század későbbi korából való a következő lőcsei falkép, mely egy ismeretlen szent nő legendájának egyik j e l e n e t é t ábrázolja. Itt némely fejeken
2 4 8
m á r az egyénesités utáni törekvés is látható, sőt ennek j e l é t külsőleg is árulja el az ábrázolt főlakaró sok s különféle neme. E g y é b i r á n t még itt is a stylizálás, az
elvo-uás a természettől szembetűnő. Különösen dicsérik a női nemnek gyöngéd felfo
gását.
Az ide tartozó festészet második neme az ü v e g f e s t é s z e t é , mely a szín mineműségével összeköti annak, az átható nap sugarai által létrehozott, különös ra g y o g á s á t : az utóbbi, mint mondva volt, még i n k á b b tiltja el itt az á r n y é k k a l i mintá
zást, sem mint a f a l k é p e n ; azért is a festészet e nemében, eleinte inkább csak lapos, festett, vagy illuminált rajzot látunk, mely csaknem egyedül színes díszként hat az épület összegében, és ennek a n n á l i n k á b b kellett történie, minél nagyobb nehézséggel
249
j á r a festéket az üvegbe é g e t n i ; azért is a r r a ügyeltek, hogy egy-egy üvegdarab mi
nél kevesebb külön festéket fogadjon m a g á b a ; a d a r a b o k a t aztán a körrajz követelé
se szerint v á g t á k , égették és foglalták ólomba. Az ólomkeretet aztán erősebb vasrudak
közzé illesztették, melyeknek megint nem szabad volt messzire távozni egymástól. E keretelésnek k ö n n y e b b megérthetése végett itt áll két üveg-tábla festmény (1. 249 és 250 ábr.)
250
Mindkettője a klosterneuburgi templomból van véve ; mert hazánkban festett üveg-tábla nem m a r a d t fel. A v a s t a g a b b fekete vonalak az ólom keretet ábrázolják, a v é k n y a b b a k a benső rajzot jelölik, külön á r n y é k o l á s által eszközölt mintázás, vagy alak k i k e r e k i t é s itt még hibázik.
E körülmény és mi fentebb mondva volt, tanúja a n n a k , hogy a tulajdonképi épületen alkalmazott szobrászati és festészeti müveket a középkorban átalánosan bölcs mérséklettel alárendelték a fő-, az építészeti h a t á s n a k , mit tehát nekünk is kell szem előtt t a r t a n u n k , ha a középkornak építészetében alkalmazott szobrászati és fes
tészeti müveket igazságosan a k a r j u k megbírálni.