Röviden szólva: tudja meg az olvasó: hogy minden Mel-mel-tan-, s némi-leg a Mel-tanomban is, sőt a kijelelt határig a Tanomban is, tanáltató fogyat-kozás, mint a jó is: teljes híremmel és szánt-szándékommal van, mint az előtt, ki mindeniket (nem csak átfutja), hanem jól is megérti: semmi kétség fönn nem maradand.
Ha csak magam számára írék (írtam volna): leginkább elmém (eszem) já-rása (észjártom), törekedésem (célom) s kedvem (ízlésem) szerinti, leg-könnyebb, -kedvesb, -gyönyörteljesb mű (foglalatosság) vala (lett volna) ne-kem (rám nézve): föltéve: hogy csak magam számára írék, a {nyelv(bel)i tani s életi} rossz szokásokat nem is említve (érintve), s így (előrei) burján gyom-lálás, tövis irtással minél kevesebbet bajlódva, az újabb (mintegy két évtized óta) divatosb magyar nyelvet {annak annyirai értését: mennyire a fejlődés je-len foka (stadiuma) lehetővé teszi (megengedi)} alapul (föl)téve: mindenek előtt s fölött nyelv(ész)i jovításaimat (tehát nem csak jobbítás-, tökélyes-bítés-, hanem nagy részint éppen tökélyes-, részint pedig, a kijelelendő, az eddigieknél sokkal tágasb, korlátok között, csakugyan tökélyesítéseimet), az (az új mű-)szók értelme (jelentése) el nem feledése (felejtése) iránti biztosulásra nézve elkerülhetlen vagy szükséges burján irtására a Mel-tanban, megtevém, s némi olyas érdekesb okaimat (vezér-)elveimet szó s általjában jegy- s jeleim idomítása-, választása s azoknak természetes eredetök- vagy (jó értelemben) önkényti származásuk-, magukat meg-adásuk-, idom- vagy alakulásuk- (alkottatás-, alkotódás-, alkotás-, latinoson formálódás-)ukra nézve, az azoknak egyéb aránt további (bővebb) világosí-tás nélkül is (mint nyelvünk szelleme szerint a ma divatozó nyelvből folyók-nak) önkényt erősen könnyű megszokása, még lehető könnyítése tekinteté-ből, hogy a Mel-tan is az ily ki- s félretérések- (-csapongások)tól tisztán ma-radjon, s könnyebben, sebesebben (hamarabb) átnézethessék: ismét (hason-lólag) külön, az úgy nevezett „Mel-mel-tan”-ban előadám, azokra figyel-teték: azután azonnal és ezennel {töstént, legottan, mindjárt, egyszerre, egy-szeribe, késedelem (haladék) nélkül, egyenesen} a Tan {jól elgondolt, meg-fontolt, tökélyes rendszerem (systema) szerinti} előadására siető, ahhoz fogó, kezdő, azt elkezdő, vagy, másképpen, világosítva, kijelelve (-fejezve), mit megértetni akarék: leginkább szeretém, az, ma is, nem csak (fő és örökké időről időre szükséges, tehát, ha elvész is, újra fölállítandó, és így egyedül örökké fönnálló tökélyes) időkorárai tekintetből, hanem egyébként is, egész-ben (egy-)általjában, általánoson, átalában, általán (véve), a minden józan tanász (tudós) által méltán kedvelt, dicsért, magasztalt s (tehát) keresett,
szi-136 KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK
gor- (latinul rigor), tisztaság- s világosság- (latinul evidentia, methodus intuitiva), gyönyör(é)t csak a nemes (jó) célszerű egyszerű(ség)ben lelő (tanáló) jó ízlés (csinosság), szépség (latinul elegantia), becsületes, s töreke-dése s szelleme nemes- (becsületes-, emberséges-, lelkiismeretes-)ségére nézve: akármely emberfiától, különös (kitűnő, kivált) tisztelés-, becsülés- és méltánylást (méltatást, méltálást, méltóztatást) megérdemlő, az utána követ-kezett legdereka(s)bb tanászoknak, szóval a föld-gömbének tanító- s mintául (mustra gyanánt) szolgáló, s minden jobb tanásztól mindeddig valósággal becsült, EUKLID(ES) ELEME(J)I (de ma már követelhető, végső legmagosb, és teljes tökélyre emelt) szellemében, magához a tanhoz fogni, az előbb említett előkészület után magát a tant elkezdeni. Ez s ily (volna) a természetes, egye-nes, egyszerű s az enyimmel megegyező észjárás, jó s jó ízlésű törekedés (út, mód), melyet, mint erősen reménylem: az itt vetett alap- és a kijelelt határig, teljes fölvilágosítás után, lehet is sükerrel követni, s magam is, mennyire mer(észel)hetem a mel-mel-tanokat nélkülözni (elhagyni), már most s hovátovább mind inkább követendek: de jelenleg még némileg tartok attól, hogy az eddig oly messze (távul) volt (tökélyes) tannak egyszerrei (hirtelen) előállítása, az igen fényes világosság miatt, mint a nap, illő vigyázattal föl nem fegyverkezett szem elejébe tartva (azaz úgy rá nézve), világosítás he-lyett, a gyengébb elméjűre nézve (kikre is, hogy minél többeknek használ-hassak, szolgáljak, segítsek: tekintetet kívántam, ön-éldeletem, s a kitűnőbb elméjűeknek, az előbbiekkel az időt nem töltve, sokkal többet használhatás föláldozásával is, venni) vakító, azaz értetlen lenne; mint az ISTEN minden véghetlen különbség, változás (varietas) mellett egyszerű tökélyes világa, vagy a természet könyve is szem előtt nyitva áll: mégis oly kevesen valának még eddig képesek benne némileg (valamennyire) olvasni; mi is azonban, erősen remé(ny)lem, ezután máskényt lesz (leend).
A fönni által azon (ugyan eredeti, új divatú) ideigi rendszerem, eléggé ki-tetszik, mi szerint az egész jeleni s ezutáni (irati) tanomat oly móddal osztom s választom külön három részre, hogy az egyik az (idővel egyedül megtartan-dó s szaporítanmegtartan-dó, gyarapítanmegtartan-dó – a más két részben is a lényeges tanokat az illő tökélyes nyelven kidolgozva, belevévén) Tan, más a (jelenleg legelőbb olvasandó) s további világosítás nélkül nem szűkölködő, vagy magára is elég előkészületet befoglaló Mel-tan, a még hátralévő pedig a Mel-tannak, a gyen-gébb (belátású) olvasó számára, bővebb s hihetőleg nem csak elég, hanem inkább igen bő világosítására való s azon kívül némi egyes, egység vagy öszvefüggés nélküli, szakadozott tanokat (cognitiones rhapsodisticas), ré-szint burján kiirtásra, réré-szint (a lényegesnek) ezutáni kidolgozásra s a tanbai tevésre való töredékeket (materialékat) befoglaló Mel-mel-tan.
Mi szerint itt nincs oly rend e három rész között (mint a „Mel” is már mu-tatja): hogy egyik első, más második meg más harmadik rész lenne, hanem
KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK 137 akármelyiken lehet az olvasást kezdeni, azon megjegyzéssel, hogy akár a Tanban, akár a Mel-mel-tanban megakadva (nem értve valamit): a (megma-gyarázó) Mel-tanhoz kell folyamodni, kivevén, ha valami oly(an) (olyas) fordul elő a Mel-mel-tanban, minek ismerete itt most magában föltétetik.
Egyéb aránt a Mel-tanban is magában (absolute) tökélyes rendszer nincs, s nem lehet természet szerint, a nyelv eddigi alaptalan s lepcsessége (inele-gantia) mellett, de elég jó, célszerű leend az itt követett; s a Mel-tanban sem vágok, török egyenesen a Mel-tan rendje szerint a célra, hanem, mint köz-be-szédben (bármint természetem s ízlésem ellen is) számos és gyakran rendkí-vül hosszú kitérések, -csapongások (más tárgyakbai beléelegyedések, -kapások) vannak: minek okai:
1) hogy a lehetségét, vagyis inkább képességemet ugyan megmutassam arra, hogy báris tökélyes tiszta, jó és szép írásmód- s iratidomnak csak a Tan-ban követett természetes egyszerűt jelelem ki: ha tetszik, akár koncokon által is tudom a kör-iratokat vinni, mi egyéb aránt ma (az írástudók nagy száma mellett) már csekély dolog is. Egy termékeny szabály volna erre nézve (ha szükség volna rá, mi azonban nincs), midőn az afféle nehezen mozgó (schwerfällig) írásmód minden esetre kiirtandó, mint alább megemlíttetik, példaul, ha a latin „quis? quid? ubi? quibus auxilius? cur? quomodo?
quando?”1 kijelelésére figyelünk, mi által a kör-iratot kény szerint lehet nyújtani.
Az elválasztó (latinul interpunctionalis) vagy rövidebben vál[asztó]jelek használására nézve itt csak annyit, hogy ott, ahol két pont (colon) van a kör-iratban, mind a két iratrészben lehet még (nem csak pont, vonal semicolon, hanem) akárhány kétpont, s a kétpont, pont-vonal s vonal akármi renddel előjöhetnek ugyanegy kör-iratban. De hogy a többértelműségre azáltal nem adatik-e alkalom, az más kérdés. Megértve a Mel-tanban kifürkészett, eddig egészben és illőleg koránt ismert természetes-, gyönyörű-, egyszerű-, rövid, könnyű-, tisztaságára nézve tudtomra s hitem szerint föld-gömbön eddig pá-ratlan szellemét, vagyis anyagilag (tenyeresen-talpason) szólva, szabályait nyelvünknek: a vál- s egyéb jelekkeli itt élés módja okát is áthatandja az ol-vasó; ha néhol különbözik a szokottól: példaul miért írtam mindjárt legelőbb is „az mi” helyett „az: mi”-t. De ezen egész tárgy nem érdemli meg, s fölös-leges itt tovább vitattatni. Vannak még sok (szokatlan) irgalmatlan hosszú közbe-szuratok is vagy zár- vagy szünet-jelek (Gedankenstrich) közé […]2 Bár erősen jól tudom is: hogy egy kör-iratnak sem szabad hosszabbra nyúlni:
mint mennyit az ember egy lélekzet (lélegzet vevés nélkül, vagy az egyszer-re tüdőjébe beszívutt lég kibocsátásával s -kor), mégpedig kimerülés,
1 Ki? mit? hol? kinek a segítségével? miért? mi módon? mikor?
2 Hiányzó szavak a kéziratban.
138 KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK
-fáradás, elállás nélkül képes illő hangsúllyal s -emelés és -szállítással ki- s elmondani.
2) Tarték attól, a világot – tehát nem egyénről szólva, mely mindig min-den érdemlett tiszteletet tulajdonítson magának, annak részemrőli megadásá-ról itt egyszer mindenkorra (semel pro semper) biztosítni kívánván az olva-sót, minél fogva, ha a sokaság csaknem köz-hiba-ár- s -özöntől elragadottsá-gát néha még megemlítem, senki se sértődjék: hanem ki maelragadottsá-gát alkalmat tanálni érzi az azáltali tökélyesbülésre, önkényt használja köz örömünkre az alkalmát ismerve: hogy ha pereg a nyelv, s cserszeg az író-tollu s nem fitogat az ember köz-métely és pestis szerint némi olvasást és pöffedező, költészi képességet is: nem imponál(hat) úgy az olvasónak s -ra, s a kitűzött benyo-más eltévesztetik (sükeretlen marad, füstbe menyen). Pedig amit már benyo-más ta-nított, azt soha se kell (célszerű, de ma még minden kereskedési lárma, zaj mellett teljesen hijányzó közlekedés, jó rend, organizatio mellett) újraírni, s az emberiséget az által (az újat várás kétségébe hozva) terhelni s megcsalni, hanem (ha a tárgy fontossága megérdemli) vagy nétalán megcáfolni, a hibá-ját illő egyenes szerénységgel, s az első tanító becsületességéhez képesti (ah-hoz mért) kíméléssel, fölfedezni, a szolgálat szokott útjáni vagy (köröztetés, azaz circuláltatás általi) tudósíttatásakor nevét aláírván, s a „látta” (vagy
„meg- vagy „elolvasta”)-n kívül (mi nyugtatvány gyanánt szolgál a fölsőbb helynek az irat mindenüvé eljutása iránt) ki-ki magának vagy, minthogy ez ma lehetlen, legalább minden olyas könyvtárba egy példányt belőle megsze-rez (ha ki van nyomtatva, s ha nincs, ki-ki igyekezzék magának vagy leírni, vagy – mi is elég – jól, figyelemmel megolvasva s átmenve rajta, a helytele-neknek tanált állításokat (azaz melyekkel véleményünk nem egyezik) cáfol-juk meg, a helyeseket pedig helyeseljük (hagycáfol-juk helybe) azután a fölsőbb-séghez fölküldendő iratban.
Ez által mindenki hozzaértő a dologhoz szólván (véleményét kiadván, mintegy voxolván), legbiztosabb út, mód, alkalom van a hibák kiirtására s a helyesbeni megerősödésre vagy az igazság kifürkészése-, keresése-, puhato-lása-, nyomozása-, megtanálására. De mivel erősen igaz a történettan sok ízbeni igazolása szerint (mint legnagyobb példáját adta a KRISTUS is): hogy
„Plus est saepe in uno: quam in turba boni”, azaz: több jó van néha (inkább, mint gyakran) egyben: mint a (nép-) tömegben (sereg-, csoportban), vagy:
többet ér néha egy: mint ezer millió: illő, helyes és tanácsos e részben is a legnagyobb vigyázatot művelni, követni (observalni) (vigyázattal élni, len-ni), s mindaddig nem könnyen nyugodni meg, míg mind nincsenek egy véményen, úgy hogy tehát, ha csak egy kiváló, különködő, eltávozó is van, le-hetőleg igyekezni kell a köz-fölvilágosulásra (vagy a kevesebb számnak föl-világosítására, vagy az azok általi fölvilágosulásra), mi az e Tanban adott egyszerű elvek szerint erősen könnyen és hamar is végbe vihető, nem lévén
KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK 139 semmi több alkalom a hibázhatásra, mint példaul (egy)néhány számnak az öszveadásakor, s eldönvén itt szerencsésen az eddigi, még legnagyobb férjfiak között is (mily példaul egy LEIBNIZ, BERNOULLI JÁNOS) s ami több a legtisztább Tanban, vagy a Tan legtisztább, egyszerűbb részében, a tiszta mathesisben a Tan gyalázatjára (mint szokás mondani), de helyesebben kife-jezve, ön-szégyenökre (noha csakugyan e sem jó absolute értve, mennyiben ők nem tehettek róla, hogy elméjök nem hatott mélyebben, élesebben be, nem ért tovább, s nem láttak tisztábban), vagy illőbben: ön-gyengeségök el-árulás-, nyilvánítása-, kijelentése-, megismertetésére, oly hosszason s (mi már nem csodám, mert becsületes, tehát igazságszerető ember az igazat, tisz-ta érdekből, a köz-jóra, nem is hagyhatja) oly hévvel folytisz-tatott számos üres (puszta, azaz a más fél által, vagy mi még gyakrabban történt meg, egyik fél által is, nem értett, maga a beszélő sem tudván tisztán, mit beszél (vagyis nem bírván tiszta fogalmokkal) szók fölötti vitatások, versengések, tollu s szóharc (logomachia)oknak néha véres háborúk is voltak végei (azokkal vég-ződtek), mily sebesen s biztosan lehet haladni!?
Olvasásom egyéb aránt nekem kevés van, istennek hála! jó elején ön-erőmen kezdve gondolkozni, s észrevéve, hogy jobb kevés a fölvett tárgyról legderekasabban értekező könyvet {minek választásában nincs más vezér:
mint más, általunk legderekabb belátású, ítéletű tanász ajánlása (hírnév), s ön-ítéletünk, ha belékezdve, megszeretjük}, azt pedig, ön-elmélés alkalmá-val gondolat öszvevetése, -mérése, -hasonlítása s némileg tanács, kérdés s ön-ítéletbeni megerősödés végett többször, csendes jó megfontolással, rá-gódva, törődve, megemésztve.
És e szerencsés módnak köszönöm, hogy az lettem (vált belőlem), mi va-gyok, és hogy szóval régóta képes vava-gyok, de iratban csak ezennel, ezen egyetlen Tan által a tisztelt magyarul olvasó (műveltebbecske, nem éppen műveletlen) közönséget képessé tészek a mathesis, philosophia s egy csomó más tan, tanítószékekben (cathedrákban) s -ból eddig hiában keresett tö-kéllyel birtokára szert tenni, részint tökélyesen, részint sok fölvilágosítással, anélkül, hogy erős hitem szerint, erre nézve más könyvre szüksége volna, haneha az itt idézett cifra, vagyis barbárus ó divatú latinos vagy híven fordí-tott műszókra nézve.
Csakugyan egy-két olyas könyvet, mily példaul az EUKLID ELEMEJI, a TENTAMEN, a GAUSS minden iratai (melyek mind mathesisiek vagy termé-szettaniak, azt tárgyazók, illetők, érdeklők, a körül forognak), s általjában a legderekabb új tan(álmány)okat előadó (magukban foglaló) könyvre, addig is, míg a könyvek száma megkevesedve, s minden csak az egy tanba szorít-tatva, mindenki egy ily, csak a Tanból álló, könyvtárral bírhat: legalább köz-könyvtárokból vagy máshonnan szert tenni jó. Mert jeleni tan jól megértése,
140 KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK
áthatása után nincs mód, hogy még könnyen merészeljen valaki, a tan igazi gyarapítása, művelése nélkül, éretlen irattal előállni.
Költészetre pedig magam – istennek hála! – soha se adtam, attól isten en-gem megőrzött, elég baj s gyönyör lévén az igaz- s valósággal, s az szebb lé-vén minden költeménynél, sőt a meg nem romlott, egészséges, ép jó ízlés-nek, mint az egészséges, ép, jó íny- s gyomornak, nem a fognak s gyomor-nak mindenkor ártalmas nyalánkságot, hanem a tápláló jó ízű eledelt (táp-szert) kedveli: egyedül az szép. Minden költészet, ha nem említtetik nyilván meg, hogy az valóságos hazugság (minden kifogás nélkül – semmi ürügy alatt azt e vád alól meg s föl nem lehetvén menteni), tehát tétovázás nélkül, kurta elhatározással (resolutioval) ítélve alacsonság, az embernek (írónak) megalacsonyítása, s az olvasó megcsalása, s nem becsülése, s az irati művé-szet nemes, fölséges, remek és isteni legbecsesb tanálmányja megalacso-nítása, vagy avval való balul- vagy visszaélés. Ha pedig az író előre kijeleli, hogy ő most hazudni fog, vagy más kedvezőbb, kímélőbb, szelídebb oldalról nézve, ha megvallja, hogy ő akkor csak elméletét (melyet maga sem tart a valósággal megegyezőnek, annak megfelelőnek) fejezi ki (tette papírra), ez ugyan első tekintetre úgy látszik, hogy ártatlan (szabad), sőt némelyek isten tudja, mi nagy becset, befolyást az ember nemesítése- vagy művelésére tulaj-donítnak neki (helyheztetnek belé), de mélyebben, élesebben kijózanodva, fölébredve, s jobb ízléssel megtekintve, meg fognak győződni, hogy erősön csalódtak és hogy minden efféle mű, ha mindjárt akármelyik SHAKESPEARE
vagy JEAN PAUL kezéből jött (volna) is ki, idővel (előbb-hátrább), sőt, mint már most, jeleni tan után s által, állítom, nem sokára (legfőebb kevés évtize-dek alatt) mint érdemetlen s becstelen (a köznép szája, vagy műveletlen, pia-ci, triviális ejtéssel bestelen) a megtartásra s velei időveszt(eget)ésre, meg fog vettetni, az olyas nétaláni érdemes tant belőle illőleg kidolgozván, s a tanba vevén, tévén. – Anyagot is a költészetre mindig a világi fogyatkozá-sokkali viszonyok adnak, melyek idővel mind elhárulnak, s azért is mind száll érdekök az azokra épített, feszes, pöffedező (schülstig) nyelven írott da-raboknak. Egyetlen egy költészet van, mi nem csak helyes, szabad, ajánlan-dó, hanem természetes is minden érzőben, tudniillik a lehető legboldogabb állapotja az író tehetsége szerinti leírása az egész érzők egyetemének, de ez azután (piacilag, trivialiter, osztán) nem csak puszta ábránd, hanem valósu-lónak méltán, természet szerint, ösztönszerűleg, reményteljesen hitt. Minél tökélyesb egy lény, annál mentebb, tisztultabb az egyéb féle költészi nyava-lyától: az istenben magában pedig éppen mint tökélyes (reális és solidus) lényben, legkisebb költészi tehetség sincs, kivévén azt, mit tud, akar és érez gyermek módra járni próbáló teremtményei költészi állapotjából, mert ha az istenben magában is volna, az annyit tenne, vagy abból a következnék, hogy az isten is határozatlanul, s megelégedetlenül, tétovázna, ingadozna (vagy
KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK 141 -nék) lelkületében, vagy ide s tova kapkodnék; mi az isteni véghetlen tö-kéllyel egybe nem fér.
Lehet(ne) ugyan elmélni, mint éppen jelenleg is bizonyítom (példáját adom), hogy az isteni lelkületben nem csak a valóság, hanem a fölött s azon kívül minden, piacilag (gondolatlanul s belátás nélkül) úgy nevezett „lehető-ség” is elméltessék, vagyis tisztábban: az anyag-világ részei (mert az űrbeni viszonyok másképpeni elmélése, mint első tekintetre látszik, még istennek is, sőt annak, minthogy legtisztábban tud, leginkább lehetlennek tűnik föl) min-den lehető helyezetben, egymás iránt vagy -hozi (mint helytelenül fejezik ki:
melletti) elmélete. De mily alaptalan és lehetlen ez, megmutatom másutt ab-ból, hogy ami nincs a (valóságos) világon, az nem is lehet, vagy minden szükségesképpen van, vagy végre, csak az űrben és időkor levő anyag-világ s az annak megfelelő szellemek (szellem-világ) valóság, vagy valami és lehe-tő = valami, s az isteni szellem éppen semmi sem egyéb, mint az egész anyag-világnak megfelelő szellem, vagy annak lelke (szelleme), vagy más-ként (mi szerint) az anyag-világ maga az isten, vagy az isten személyének (a személy alatt a testet lelkestől értve) teste. – A költő, vagy képzelődő tehet-ség, még a neve is idétlen s esztelen vala, midőn „képezelődő”-ből jött, s ké-pez = képesít = kép-el s = képesít, kép(e)ződő = képesítő = képelődő (szelle-mileg, né(szelle-mileg, mintegy szinte magával tépelődő, tusakodó), s e szerint
„kép(e)zelődő”-ben vagy az „(e)z” vagy az „el” fölösleges lévén: azon hibá-ba esett az azt idomító, milyet a nyelvészek „hibá-barhibá-barismus”-nak neveznek, s rövidebben „barbar(us)”-nak nevezhetnénk: ha nem volna szükségtelen e szóval is terhelni a nyelvet s az anélkül is nagy részint a költészi ábránd ré-szegségétől, nem pedig azért hasznos, legbecsesb, nemesb és áldást (hála[a]dást, köszönetet) hozó (megelőző) neme módjára a gabonának s ve-teményeknek (úgy mint a búzáéra) már nehéz fejeket. A költő tehetség (kép-zelődő képesség!) (mi derék, alapos, gyönyörű s képez szó!) tehát valóságos lelki betegség, láz: nem vetem ugyan senkinek szemére, nem tulajdonítom hibául (mert nem tehet senki a valóságról, vagyis azt meg nem változtathatja még az isten is, éppen mivel tökélyes), de az mindenkor igaz lesz, hogy mi-nél inkább kijózanodva, föltisztulva, fölébredve (magához jőve), ki-ki annál inkább csak a valósághoz közelít, leszállva fellengős légváraiból, levetve ter-mészet elleni szárnyait, vagy a jég hátára épített veszélyes, kétséges tartású házból kisietve a biztosabb alapú, s csak néha, erős földrendülés (-rengés)kor megrepedező, meginduló s szerte menő szárazra. Ha az isten is költész vol-na, a legbetegebb, halálos beteg volna – mi tréfa nem az isten fölségeért, mert azt határtalanul imádom, s nem is volnék képes tökélyes tiszta róla való fogalmom mellett megsérteni, hanem tani s nyelvi tekintetből, mint fölösle-ges, illetlen, tehát (változatlansága miatt) éppen nem volna: mi lehetlen. – Egyéb aránt magam is, mint is csak ember, erősen nagy mértékben
szeren-142 KÖSZÖNÖM, HOGY AZ LETTEM, MI VAGYOK
csémre, ment vagyok a költői láztól, de tökélyesen mégsem ment elméletem, s a Mel-tanom, a Tan pedig (mi is csakugyan most egyelőre sok és elég – a tannak az ábránd s homály bilincsei kelepceibőli valahárai kitisztítása, szabadítása) minden tökélyetlenségtől (a kijelelt tágas korlátok között) ment és azt ugyan kijeleltem kevés egyszerű elveket követve (mi erősen könnyen megeshetik): éppen uto[l]só legmagosb (végedes-végső) tökélyre emeltetik, mire is (ha nem lenne elég a tökély megismerése, egyszerű kijelelése) inkább mondhatnánk egy „győzedelem!”-re, mint akármely nép meghódoltatására. – Az egész költészet tehát csupa gyermekség, gyermeki elme, s az emberi ed-digi lelkület s nyelv erőtelensége eredménye, s annak bélyegét magán hordo-zó. S ha elnézed az egész történettant, azt tanálod, hogy minden nép már a legelső vad- vagy műveletlenségekor némi jeleit mutatja költészi bárdolat-lan-, szép tehetségének, s a művelődésben némileg előhaladva, kétségen kí-vül, csakhamar állanak elő s föl kireszelt s simított költészi művű Homer(us)ok, Shakespearek (bármint nevezze is némely, gyenge belátása miatt lázától elragadtatott s ön-ítéletét nem bíró „lelkek óriása”-nak) s amel-lett kérdem: haladott-e az emberi nem boldogsága minden még a fölötti szá-mos derék tanálmányok mellett is, érezhetőleg elő, a legrégibb időktől kezd-ve {mennyire a történet-tanból ismeretes, azon leltárban (inkezd-ventarium- s ar-chívumban) viseltetik gondja} a legújabbokig, és fog-e az elkezdett költészi s egyéb szokott úton s életmód mellett még tízezer, s akárhány évig erősen
csémre, ment vagyok a költői láztól, de tökélyesen mégsem ment elméletem, s a Mel-tanom, a Tan pedig (mi is csakugyan most egyelőre sok és elég – a tannak az ábránd s homály bilincsei kelepceibőli valahárai kitisztítása, szabadítása) minden tökélyetlenségtől (a kijelelt tágas korlátok között) ment és azt ugyan kijeleltem kevés egyszerű elveket követve (mi erősen könnyen megeshetik): éppen uto[l]só legmagosb (végedes-végső) tökélyre emeltetik, mire is (ha nem lenne elég a tökély megismerése, egyszerű kijelelése) inkább mondhatnánk egy „győzedelem!”-re, mint akármely nép meghódoltatására. – Az egész költészet tehát csupa gyermekség, gyermeki elme, s az emberi ed-digi lelkület s nyelv erőtelensége eredménye, s annak bélyegét magán hordo-zó. S ha elnézed az egész történettant, azt tanálod, hogy minden nép már a legelső vad- vagy műveletlenségekor némi jeleit mutatja költészi bárdolat-lan-, szép tehetségének, s a művelődésben némileg előhaladva, kétségen kí-vül, csakhamar állanak elő s föl kireszelt s simított költészi művű Homer(us)ok, Shakespearek (bármint nevezze is némely, gyenge belátása miatt lázától elragadtatott s ön-ítéletét nem bíró „lelkek óriása”-nak) s amel-lett kérdem: haladott-e az emberi nem boldogsága minden még a fölötti szá-mos derék tanálmányok mellett is, érezhetőleg elő, a legrégibb időktől kezd-ve {mennyire a történet-tanból ismeretes, azon leltárban (inkezd-ventarium- s ar-chívumban) viseltetik gondja} a legújabbokig, és fog-e az elkezdett költészi s egyéb szokott úton s életmód mellett még tízezer, s akárhány évig erősen