TAN
BOLYA- BOLYAI JÁNOSTÓL MEL-TAN
ELSŐ KÖTET
Azaz TAN három, egymástól külön-választott, oly részben: melyből az egyik
„tan”, az egyik „mel-tan”, az egyik „mul-tan” című; a mel-tan az üdv-tan magyarázatjára, a mul-tan pedig a mel-tanra vezetésre való: mi három rész között azonban még nincs lényeges, változhatlan, szükséges, rend-szeres rend, vagyis öszvefüggés; hanem a mel- és mul-tan, kivált az utóbbi, a jelen idomban, s részint a lényegre nézve is, az üdv-tan három első címével – tehát a szerző nevével is – együtt, csak a jelen- és az itt kijelölt darab jövő-korhozi alkalmazásért, tehát csak ideig, szükségesek.1
Az üdv-tan közvetlen célja pedig, legalább lényegére nézve, a minden-tan-, mindenség-tan-, vagyis minden a Világon lehető tanokból, részint az, előbb-hátrább, minden okos-lény elkerülhetlen üdvére elkerülhetlenül szük-séges – de még eddigelé, tudtomra, sőt hitem szerént, minden tömérdek de-rék, nagyszerű s néha ugyan éppen colossalis tan- s egyéb művek mellett, föld-gömbünkön, hiányzott; részint az Emberiség vagy annak nagyobb s ki-sebb része- s hatáskörébeni s általa, ön-üdve mellett, anyagilag jobb állapo-tot nyerhető érző-társaira nézve köz-hasznú; részint, az emberekre nézve leg-alább, igazán, valódilag, lényegesen érdekes tanok tökélyesen jó rendű, rend-szerű és tökélyessé tett nyelvünköni alapítványja, elkezdete, kijelöltvény-jével az út- és módnak, a reménylett bármeddigi tovább-folytathatásra. Az említett határ-időig pedig az olvasást, legalább a címre nézve, bármelyik ré-szen lehetvén kezdeni; az üdv-tanbani lehető megakadás esetében magyará-zat a mel-tanban, s erre nézvei bővebb értekezvény a mul-tanban levén; s oka ez némileg új divatú külön-választásnak – melynek eszméjéhez csak-ugyan illő megjegyezni: hogy valami hasonló találtatik már a köz-tiszteletű Szász Károly Parthenonja2 XXXI. lapján is: mi azonban mégsem egészen ez – az levén: hogy az üdv-tanban nem csak a szellem-, lényeg-, tehát a rend-szer-, hanem az idom- s test-, tehát a nyelv s egész külső szerkezete, általjában az elő-adványra nézve is, tökélyesmit, jelesen tökélyes-tant óhajt-ván a földön is, annyi év-ezred s annyi millió ember működése után, hiszen már egyszer ugyan mégis végre nagy-valahára létesítni s előállítni, azonban
1 Ezt az első mondatot Bolyai egy vonallal keresztülhúzta.
2 Szász Károly: Parthenon. Magyar nyelv-tudomány. Nagyenyed 1839.
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 115 bármely nyelv ugyan, jelesen a magyar nyelv, legbelső, eredeti – de tudtom-ra, sőt hitem szerént, a földön, még mind eddig, ki nem fejlett – szellemére nézve ugyan ép, ki-tűnő derék, józan tapintatú, szerencsés választású, egy-szerű s gyönyörű, sőt általjában tökélyes, igazi philosophusi és éppen mathesisi szellemű, s Őseink láng-eszére mutató, azt bizonyító levén, de illő elég figyelés, ügyelet, vigyázat, őrködés, gond, számba vevés, a jelen földi nyelvek, következetlenségekkel s kétely- s kétségekkel elárasztott, irtóztató hosszas voltuk, teste, külsője s csín-ellenes szerkezete, általjában beteg és nyomorék állapotja miatt, a tökélyes idomban és szabály-szerűleg még csak a megszólalást is lehetlenné tevén: tökélyes tan előállíthatására mindenek előtt elkerülhetlenül szükséges: nyelvünkkel rend- s tisztába jőnünk, s a végre né-mi betű-, szó-, más jel- és jegy-magyarázatokat adnunk: né-mi vizsga- s eljárás-ra azonban nyilván csak a jelen nyelv nem-tökélyes volta miatt s csak addig levén szükség, míg – mit is az itt javasolt út- és módon, erős remény szerént, nem sokára elérhetni – a tökélyes nyelv, legalább nyelv-tan – azaz: ha tán nem is éppen tökélyesített nyelvünk teste, tömegje, szovaink idomja s ejtése, legalább annak szelleme, vagyis elvei, szabályjai, lényege – általánoson el-terjesztetik: az ily tanokat, mint csak illő elterjedés- és életbe léptük, divatba jöttük, gyakorlatba vétükig szükségeseket nem találhattam illő és célszerű-nek az állandó lényegű tan elébe bocsátni, s az által amannak tisztaságát, fényjét meghomályosítani, bemocskolni, besározni és salakosítni, szépségét borzosítni, s az Olvasónak az által azon tév-hitre alkalmat adni: mintha mindaz örök lényegű volna: hanem legtanácsosbnak tartottam az oly magya-rázatokat, commentárkényt, „mel-, mell-, vagyis mellék-tan” cím alatt az üdv-tannak melléje tenni, kény szerinti használhatásra az üdv-tan olvasása-kor.
A mel-tanbani mind jel-, mind dolog-magyarázatokat is azonban újságuk-, könnyebben átnézhetés- és kényelmesebben megtalálhatásért célszerűnek tartottam minél rövidebben előterjeszteni.
Mivel továbbá, mind a mellett is: hogy ugyan jeleket idomítni, vagyis sa-ját nyelvén szoknija kinek-kinek, természet szerént – Atyámkényt az egész tollas seregből, az ég madaraikényt –, elvitázhatlan joga van: az okos, eszes, bölcs jel-, tehát nyelv-alkotó jeleinek minél szűvesb, gyorsabb és számosb bementet, elfogadtatást készítni s nyomni törekedik, s azért egy felől a lehetségig a már minél többeknél divatozó nyelv szerént szólal meg; más fe-lől pedig az elkerülhetlenül szükséges, bár köz-hasznú, legalább érdekes új jelei eredete- s annyiban okára, a szükséges és kedvelt, jól eső átmentül, hí-dul, az addigiból az újra az Olvasót ügyökezik rávezetni. És e föladatot, melynek megfejtvényjét, mint szer-fölött hosszas és kitérő, tartóztató s csak-ugyan kevésbé lényeges- és állandót, ismét hasonlag illetlen- és célszerűtlen-nek találtam a mel-tannal öszvezavarni: különválasztva a mel-tanban
kísér-116 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
tem meg s reménylem is elérni; e rendelkezvény, intézkedvény által azon kí-vánatos és köz-hasznú célhoz jutó: hogy az új jelek idomítása-, választására nézve csak a származat mutatkozik elő, vagyis rögtön a már kész jel magya-ráztatik meg; nem kevertetvén öszve a cél felé gyorsabban s lényegesben ha-ladni kívánó olvasót hátra-tartóztató származása útja, módja azon jeleknek.
Ha ön-ízlésem- s kényelm-, egy szóval ön-érdekemet tartanám szem előtt: ez ideigi tanokra nézve főleg a mel-tanra szorítkozok, vagyis a mul-tant csak nagyon rövidbe szorítom vala: mint melynek nagy része előttem ugyan, mint kevésbé lényeges, célra siettető s szellem-tápláló, éppen előttem, nagyon unalmas, magosb éldelet nélküli, s azonban anyagilag fáradságos foglalko-zás.
Azonban főleg a megrögzött és hosszas elő- és bal-ítéletektől elfogultak számára és kedveért kötelességemnek tartottam: mind az új jelek választása, mind azon új tanoknak: melyekben az eddig divatozóktól – perse nem újítás-kórságtól szerencsétlenül átjárva s vizsga s választás nélkül vakon elragad-tatva s különcködésből, hanem – elkerülhetlen szükség, bár köz-haszon, leg-alább jó ízlés és csínért kénytelen valék némileg eltávozni, azon új tanoknak is – mondom, lehető világos fénybe helyezése és szilárd alapítása, megállítá-sa s fölemelése tekintetéből, némi a mel-tan körüli fejtegetvényeket tenni:
melyek, erős remény szerént, bővön elegendők lesznek arra: hogy a legátalkodottabb s magát az utósó csepp vérig ótalmazni és meg nem adni el-szánt hit-ábrándost is némi általa jobbnak talált útra vezessék, térítsék. Ra-gaszkodnunk kell ugyanis, természet szerént, keményen a régi szokásainkhoz és irtóznunk minden újtól; de csakis azért, annyiban és addig: miért, mennyi-ben és meddig a réginél jobbnak látszó újat nem találunk. Ellenmennyi-ben éppen oly mohón kapunk, ismét ugyan természet szerént, minden újan, újdonat-újan, de megint csak azért, annyiben és addig: miért, mennyiben és meddig a kínálko-zó újat a réginél jobbnak látjuk. A megismert jó követése- s az ugyan megis-mert rossz kerülésére fölösleges bárkit is nógatni, ösztönözni, unszolni, éb-reszteni, serkenteni, gyújtani, buzdítni, lelkesítni: elég arra megérteni: mi a jó, és mi a rossz; amannak követése s az ettőli óvakodás perse önkényt kö-vetkezvén: mint például kétségen kívül tökélyesen elég volna az általa gyö-nyör-tengernek hitt, de szárnyait elperzselő s őt vég-vesztére becsaló gyer-tya-lángja körül röpdeső esti lepkével megértetni azt, őt figyeltetni arra:
hogy a tűz éget, fájdalmat s könnyen nyomorékságot s halált is okoz, a vég-re: hogy, fölsőbb kötelesség, tehát éldelet nélkül – mint például a szeren-csétlen ábrándú s iszonyú embertelenül, részint a braminok aljas ön-érdeké-ből, részint a kimúló férjek alávaló féltékenységükön-érdeké-ből, égő máglyán föláldo-zott kelet-indus nőknél –, a tűztől magát, minden abbeli törvény, parancs, kül-erőszak nélkül is, óvja. Sőt amennyiben lélek-tani s emberi természeti észre-vétel szerént, az adott ok nélkül tilos gyümölcs a fölsőbb műveltséggel,
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 117 érettséggel még nem bíró emberre nézve némileg még ingerlőbb, több kíván-csiságot gerjesztő, több édességgel kínálkozó vagy -et ígérő, kísérletre in-kább kísértő a szabadon kitártnál – a tudatlanság, bizonytalanság az okos lényre nézve szellemileg hasonló nyugtalanító s gyötrelmes levén: mint a bi-zonyos rossz anyagilag –: még éppen célszerűtlen és félszeg egyéb aránt bár-mely jó törvény, rendelet is, mind addig: míg elégséges oka, célja, haszna, üdvös volta is meggyőzőleg elő nem adatik, s némileg a rendelet bizonyos, szárazon s hasonló dacot szülni szokott daccal adatik ki. Követni is szokták azt a Fölsőbbek: amennyiben a Rendeleteknél lehetőleg ott szokott állani azoknak oka, alkalom-adó körülményje s reménylett jó-hatása, sükere is. És Horatzkényt: A mindent elszenvedni merész emberi nem rohan át a tiltott vétken. Csak illőleg és tökélyesen kifejtett s meggyőzőleg vérbe oltott tan lesz képes az embert a kísértettől, gonosztól s némileg, nagyobb, kisebb mér-tékben ön-ördögségétől meg- s poklából kimenteni, -szabadítni, -váltani, s ön-angyaliságát benne mind inkább s határtalanul tisztulva s érve fejteni, s örök-életét mind mennyeibbé tenni.
És, a fölebbi tekintetben, csakugyan a mul-tan némely része sem éppen érdektelen, még rám nézve s az én legesleg-nagyobbszerű mértékem szerént is; mely mérték abban áll: hogy lényegesen becses csak az: mi a köz- és min-den egyéni üdvet némileg előmozdítja, vagyis a fő-, vég- és köz-célhoz köze-lebb viszen.
Céljára nézve pedig erős remény szerént senki sem lesz sem oly elfogult tudós, vagyis jártos, sem oly kevés, gyenge fogékonyság-, értelmi képesség-, vagyis tehetséggel ellátott, fölruházott: ki a mul-tan által ellenállhatlanul a mel-tan- s ez által az üdv-tanra okoson ne ragadtatnék. A tökélynek ugyanis, össz-hangzásban szólva az előbbivel, azon ellenállhatlan varázs-ereje, bű-bá-ja van: hogy azt elég csak észre venni arra: hogy azt rögtön megkedveljük, elhatárzottan s tántoríthatlanul, minden lehető régi nyűgöző békókat eldob-va, általa mind többre-többre törekedjünk. Kivált a mai roppant és mind in-kább terjedő s már csaknem általános fogékonyság mellett méltán nagy re-mény lehet: hogy a jó, tökélyes és köz-üdvös azonnal el is ismertetik s fo-gadtatik. Az elmés embernek nem könnyen s ritkán kell a jó dolgot kétszer mondani, ajánlani: egy intés, egy szikra gyakran már elég a meggyúlt ész-láng által az üdv-temploma nem elhamvasztása-, hanem fölépítésére.
A mul-tan tehát részint az eddigi iskola-szerű s ó divatú tudós, tudákosok, részint a járatlanabbak némi támogatása-, vezérlése- s világosítása-, oktatá-sára szánva.
A fölött és kívül, egyéb arányt a mul-tanban lelik helyüket némely ele-gyes, tehát minden egység, vagyis rendszer nélküli tanok, amint különböző időkben, az eszme-társulat szerént, jöttek, öszve-vissza írva: mi rendetlen rendet a mul-tanban annyival kevésbé kétkedtem követni: hogy gyenge
118 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
egészségem miatt nincs reményem még annyi földi életre: hogy az egészet s még sok egyéb eszméimet jól rendbe szedhessem, s úgy adhassam; s így a többnyire lényegtelenebb- s kevésbé fontosért az örök-lényegűt veszélyeztet-ném: mely jól értelmezett legnagyobb szerénységgel ugyan, de a nagy rész és a világ eddigi irányját s működését látva s fontolóra véve, egyszer s mind őszintén szólva, tőlem elmaradva s – mitől Isten, ha úgy tetszik, nem az én, hanem az emberiség javára, őrizzen! – velem elveszve, tán tízezer évig, sőt örökre is, a földön, oly tökéllyel: mint a mel-tanban kijelöltetik, elő nem állí-tódnék. És így annál inkább megszenvedtem s mul-tanomban egy helyre méltattam némely afféle apróbbszerű eszme-szikrákat: hogy hasonló ír-mód is gyakran – példaul a híres és ki-tűnő termékeny, egyéb arányt általam alig ismert Jean Paulnál –, mégpedig többnyire kevés nyom, süker nélkül is, di-vatos. Kiváltképpen pedig meggondolván azt: hogy amint a mul-tanban nincs semmi rendszer: a mel- s mul-tanban le van írva s az üdv-tanban el is kezdve a tökélyes rendszer; a mel-tanbani tárgyak, természet s intézet, vagyis céljuk szerént, sem tökélyes rendszer szerént nem lehetvén; sem egészen rend nélkül, öszve-viszva hánva nem levén írva: hanem oly renddel követ-kezvén egy más után: mely a kor kívánata teljesítésére nézve legcélszerűbb-nek látszott és látszik.
A fölebbi értelemben tehát mindenki, mégpedig szükségesképpen, conservativ is, szabad-elmű is. Avagy van-e ember: ki egy régi fenéhez vagy más üdült kórsághoz csak azért is ragaszkodjék, sőt ne kívánna attól lehető-leg megválni, menekedni: mert dolga régi?! Semmivel sem jobb pedig az ér-telmi tévely, bal-hit, ábránd, ábrány, puszta, üres – illő tárgy nélküli – kép-zelődés a szellemre, üdvre nézve, sőt még sokkal rosszabb: a fenénél.
628. 440×283 mm és 415×245 mm, vastag fehér papír 2 ív 5 levél 17 lapján hasábosan tintával írva, ceruzajegyzetekkel kiegészítve
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 119
120 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 121
122 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 123
124 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 125
126 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 127
128 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 129
130 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 131
132 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ
CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ 133
134 CÍMLAPTERV ÉS ELŐSZÓ A MEL-TAN ELSŐ KÖTETÉHEZ