Némely napok elmúlván, útra adá magát Szent János, hogy tiszteletet tenne egy csudálatos Boldogasszony képének, melyet Szent Cirillus és Methodius, az csehek apostoli hoztanak vala Csehországban az napkeleti országokbúl, mely szent kép Prágátúl nem messze egy várasban nagy becsületben tartatott, az hol is csudákkal fénylett, és sok emberektűl látogattatott mindenkor. Ehhez menvén azért az Isten embere, hogy segítségül hívná utolsó órájára az Isten anyját. Minémű buzgósággal vitte pedig végben imádságát, könnyen elgondolhatni, mivel gyermekségétűl fogva igen [22] buzgón szerette Máriát, benne helyheztetvén mindenkor teljes remény-ségét. Azért noha a régi írások nem adják előnkben, minémű móddal vitte végben akkori útját, mindazáltal igen hihető, hogy akit mindenkor szeretett s tisztelt, s ugyanannak kedvéért tette utolsó utazását is, tehát úgy vitte végben, amint legjobban lehetett, mivel halálának rövid üdő alatt való bizonyos voltát előtte viselte. Elvégezvén azért ájtatosságát, és midőn estefelé Prágában érkezett volna, meglátá őtet Venceslaus király, ki mint olyan henyélő ember mindenkor az ablakon szokott vala kinézni, meglátván azért őtet, legottan bételék bosszúálló és haragos gondolatokkal az ő házastársának gyónása miatt, hogy azt őnéki János oly sokszori kívánságára s kérésére meg nem akarta volna jelenteni, azért tovább magát meg nem győzhetvén felugrék, mint valami testben öltözött ördög, és bizonyos szemé-lyek által Jánost maga eleiben viteté. Ott állván már a szent ember, nem sokat szólhat vala a király az rettenetes méreg és bosszúság miatt, hanem rövid szóval csak azt mondá: Hallod-e, te pap, meg kell halnod, hogyha mindjárt meg nem
mondod az én házastársom gyónását. Az Istenre esküszöm, hogy [23] vizet fogsz zabálni, ha kívánságomnak eleget nem tészesz. Ezen szavaira egy szót sem felele Szent János, mivel már sokszor megmondotta volt, hogy készebb halált szenvedni, mintsem a gyónás titkát kijelenteni, azért csak feje rázásával bizonyítá, hogy ő semmit nem mondana. Azonban reá rohanának némely erős hóhérforma férfiak, és a király parancsolatjábúl egy titkos helyre rejték, félvén a községtűl. János pedig szüntelenül való imádságokkal s fohászkodásokkal malasztot kért az Istentűl, és néki ajánlá életét s halálát.
Elérkezvén az éjszakai setétség, midőn mindenek elnyugodtak volna, hurcolák a szent embert a kőhídra, mely Moldán nevő nagy folyóvízen vagyon építve Prága várasaban, mely víz elválasztja Oho várasát a kisebbik résztűl. Elérkezvén azért a nagy hídra, Szent János az ő lelkét Istennek ajánlá, és nagy sok becstelenítések után alátaszíttaték a vízben, és ottan elmerülvén Istennek áldozá életét májusnak 16-dik napján 1383. esztendőben. Ez szent mártír halálát jóllehet el akarta volna titkolni Venceslaus, az istentelen király, de haszontalan vala, mert alig hogy megholt az Isten embere, leg[24]ottan mennyei jelek és csudák által kinyilatkoztatta az Úristen, mivel ugyanazon tüzes lángok látszódtak, amelyek születésekor, mintha az örök életre utat mutatnának neki, mely tüzes világosság annyira fényeskedett, hogy az egész folyóvíz merő tűzben állani látszott. Ezenkívül, minthogy a szent test csak felül leveg vala a vízen, csudálatosan látszódtak körüle számtalan sok égő gyertyák, oly szép rendben pedig, mintha ugyan a szent testet temetésre késérték volna. Az volt pedig csudálatos, hogy a nagy szél támadása miatt felettébb való habokat hányt a víz, mindazáltal sem a szent test a víz fenekére nem merült, sem a körüle lévő gyertyák el nem aludtak.
Ily nagy csudára azért nagy sokaság érkezék a vízhez, felette csudálkozván a világosságon, melyet a királyné is látott a vár ablakárúl, de nem tudta, mit jelentene, azért sietséggel a királyhoz menvén mondá, minémű csuda dolog volna a vízen, és az égő gyertyákat mutatván néki, igaz ártatlanságának tökéletességébűl kérdé, hogy mit jelentene. Mihelyen ezt a király hallotta és látta volna, legottan a lelkiismeretnek a férge mardozni kezdé őtet, azért oly sebesen elsiete onnét, mintha [25] valami mennydörgéstűl s villámlástúl kergettetett volna, és magát harmadnapig annyira elrejté, hogy senkit maga eleiben nem bocsátott, sem pedig nagy szükség nélkül maga is senki eleiben nem került.
Az gyertyák pedig egész virradtig világoskodtak a szent test körül, akkor azért megláták a szent testet maga ruhájában tündöklő orcával nagy kegyes formában feküdni a víz partján, melyet látván a vízhez gyülekezett emberek hírül tévék a
várasiaknak, és legottan az egész váras egyben gyűlvén, nem marada titokban e gonoszságnak okozója.
Hírekké lőn a prágai kapitolombéli uraknak Szent János halála, azért hamarsággal egyben gyülekezének, hogy becsületet tennének a szent testnek.
Elérkezvén azért a helyhez, nagy becsülettel felvévék a szent testet, és a legköze-lebb lévő Szent Kereszt templomában vivék, az hol bizonyos szerzetesek laktak, kik neveztettek de poenitentia, oda helyhezteték a testet, míglen az öreg templom-ban érdemes helyt és koporsót készítenek a szent mártírnak. De csudálatos dolog, hogy noha mind az egész kapitolom tudta a király kegyetlenségét, mindazáltal senki nem félt tőle, hanem bátran [26] tisztelték az szent ember testét, mely nem is marada jutalom nélkül, mert midőn a prelátusok és pap urak Szent Vid mártír templomában temetőhelyt ástak volna, találának sok mázsa ezüstöt és aranyat, s egyéb drága portékákat, mely kincsnek találásával úgy látszott, mintha a szent ember a temetőhelyért és a néki tett tiszteletért fizetett volna a prelátusoknak.
Mindenek tisztelik vala azért a szent testet, számlálhatatlan népség tódulván a Szent Kereszt templomában, csókolgatják vala kezeit és lábait, magokat ajánlván az ő hathatós esedezésében. Annak felette dicsérték s csudálták az gyónás titkainak elhallgatásában való nagy állhatatosságát. Megtudá a császár mindezeket, és hamar-sággal a hozzá hasonló tirannus tanácsadóinak javallásokbúl fegyveres férfiakat külde a klastromhoz azt parancsolván, hogy semmi újságot ne kezdenének, és a község között támadást [ne] indítanának, hanem az embereket eligazítván Szent János testét egy szurdikban vetnék. Végben vivék azért a császár parancsolatját, de nem lőn kedve szerént a dolog, mert ő a szent testet becsteleníteni akarta, az Isten pedig megtisztelé az ő szent mártírját, mert a test oly igen jó illatot [27] ada, hogy azt elrejteni lehetetlen volna, a község azért újonnan nagy tiszteletet tőn a szent testnek.
Midőn pedig minden szükséges dolgok a temetéshez elkészültek volna, egyben gyülekezék az egész egyházi rend, és Prágában minden harangokat megvonván, számtalan népességnek kísérésével nagy pompás ceremóniával és szép processzió-val vivék Szent Vid mártír templomában a szent testet, és a község kérésére megnyittaték a koporsó, hogy mindenek láthatnák a testet. Végre nagy keserves sírással s ájtatossággal eltemeték. Mindenek búslakodtak ugyan az ő halálán, de leginkább a szegények, kiknek merő édesatyjok vala. Az ő sírjára egy nagy kő téte-ték, és amint mai napig is megolvashatni, ez következendő szók írattattak deák nyelven az kőre:
Az tisztelendő Nepomucenus János úr, ezen templomnak kanonokja, a királynénak gyóntóatyja. Mivel a szent gyónásnak titkát halálig megtartotta, azért a
csehországi negyedik Venceslaus királytúl, úgymint a negyedik Károly fiátúl sok kínoztatások után a Moldán vizében taszíttatott 1383. esztendőben. Itt fekszik azért dücsőségesen eltemetve, és csudákkal tündöklik.
[28] Midőn pedig Joanna királyné Szent János halálát és mindeneket, amelyek történtek, megértette volna, felette igen megbúsula, mivel merő édesatyjának tartotta vala őtet, és jól tudta, hogy az ő kegyetlen férje csak őreá való bosszúbúl ölettette meg Szent Jánost. Annyira megbúsula azért, hogy magát meg nem vigasztalhatván megbetegedék, és négy esztendő múlva meghala, úgymint 1387.
esztendőben januariusnak első napján, amint Lupacius írja az ő histórájában.