A Magyar Állam polgárait oly módon is ösztönzi az egyházak támogatására, hogy jövede-lemadójuk 1-1%-át felajánlhatják civil szervezetek és költségvetési szervek, illetve vallási fe-lekezetek számára, ezzel egészítve ki az egyházak számára az állam felől érkező költségvetési támogatásokat, normatív hozzájárulásokat és az ingatlanrendezésből származó javakat. Már a rendszerváltozás első években is súlyos problémaként merült fel, hogy a költségvetési törvény előkészítésekor minden évben meg kellett tervezni az egyházak állami támogatásának összegét.
Ez nem jelentett konstans támogatási összeget, így a támogatások mértéke kiszámíthatatlanná vált, ezért szükségessé vált egy kiszámíthatóbb fi nanszírozási struktúra kialakítására, amely az egyházakat gazdasági alapjuk megerősítése által az államtól való gazdasági függetlenség felé ve-zeti. Ezt a megoldást egy olyan (magyarországon új, nemzetközi viszonylatban már kipróbált) rendszer bevezetésében vélte az állam megtalálni, amely az adófi zetők személyi jövedelemadójá-nak bizonyos százalékát az egyházakhoz irányítja, s amelynek szabályai végül részint a Vatikáni megállapodásbn, részint az egyház-fi nanszírozási törvényben is rögzítésre kerültek.
E megoldás az adóátirányításos rendszer, mely az állampolgárok kezébe adja a döntést ar-ról, hogy az államkasszába befi zetésre kerülő jövedelemadójukból melyik egyházat vagy egyéb közcélú szervezetet támogatják. Az adóalany tehát beleszólhat a redisztribúciós folyamat érvé-nyesítésébe – amennyiben valóban támogatni kívánja valamely egyházat. Ha az állampolgár úgy dönt, hogy nem támogatja az országban bejegyzett egyházi felekezetek egyikét sem, úgy jö-vedelemadójának egyház-támogatásra szánható része is az államkasszába kerül. Az állampolgár tehát egy lehetőséget kap, direkt módon részt vehet az újraelosztási folyamatokban, amellyel élve az általa támogatott egyház (nonprofi t szervezet, kiemelt költségvetési intézmény) gazdasá-gi stabilitásához járulhat hozzá (Bocz 2009, 141).
Amint arról már szót ejtettünk, az adóátirányításos modell már 1991-ben felmerült, mint megoldási javaslat, ugyanakkor nem volt véghezviteléhez sem elegendő politikai, sem elegendő egyházi támogatottság: egyszerre találkozott a történelmi egyházak tiltakozásával, valamint a nonprofi t szervezetek idegenkedésével is, ugyanakkor a kisegyházak helyeslése kísérte az ötlet megvalósítását. A kisegyházak támogatását azért nyerte el a javaslat, mert legfőbb támogatóikat felekezetük tagjai jelentették, akik így adójukból biztos bevételhez juttathatták volna e szerve-zeteket. A történelmi egyházak problémája az 1991-es szabályozási tervezettel az volt, hogy az egyházak mellett civil szervezeteket is megjelölhettek volna az adózók, így a hitélet, valamint a kibontakozó civil társadalom megannyi más irányultsága egymással konkurált volna az ál-lampolgárok döntésének meghozatalakor (Szilágyi 2014, 170). Az adóátirányításos rendszer a visegrádi országok közül elsőként Magyarországon debütált az 1995. évi CXVII. törvény 45.§-ában, a részletes szabályozást pedig az 1996. évi CXXVI. törvény tartalmazza.
E törvény kifejti, hogy az adójáról rendelkezésre jogosult személy az adóátirányítás esetében csak magánszemély lehet, mint a személyi jövedelemadó adóalanya – vagyis bárki aki adóbe-vallást tölt ki, vagy személyi adókötelezettségét munkáltatói adómegállapítás útján teljesíti. Az egyéni vállalkozók és az őstermelők is jogosulttá váltak az egyházak felé történő adóátirányítás-ra, ha az összevont adóalapba tartozó adózási mód mellett döntöttek. Amennyiben az adózó maga tölti ki az adóbevallását, úgy ő adja fel lezárt postai borítékban az adóátirányításról szóló
150
Az egyházak gazdálkodása és menedzsmentje Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban – zártság és nyitottság
nyilatkozatát (jelenleg 1%-ot adhat civil szervezeteknek vagy költségvetési szerveknek, 1%-ot pedig az általa választott egyháznak), amennyiben viszont munkáltatója intézi az adóbevallást, úgy szintén lezárt borítékban a munkáltató által kerülnek a dolgozó kedvezményezettjei elkül-désre az adóhatósághoz (1996. évi CXXVI. törvény, 5. § (1-2)).
A törvény hatályba lépésekor az adóátirányításra jogosult magánszemélyek köre még igen szűkre szabott volt, mert azok az adóalanyok, akiknek nem volt összevont adóalapba tartozó jövedelmük, nem élhettek a lehetőséggel, mint ahogy azok sem, akiknek személyi jövedelem-adója nem érte el a tízezer forintos összeghatárt. Később ez még tovább szigorodott, megköve-telve, hogy az adóátirányításról való rendelkezés minimális összege legalább száz forint legyen, ami minimálisan húszezer forintnak megfelelő jövedelemadó összegnek felelt meg. A 2000. évi CXXI. törvény a Vatikáni megállapodás tartalmánál fogva fontos változásokat vezetett be az adóátirányítás tekintetében, mert megengedte, hogy a száz forint alatti rendelkezések is eljus-sanak a kijelölt egyházakhoz, így azok némi többletbevételhez juthattak, ezáltal a rendelkezésre jogosultak aránya is kibővült (Szilágyi 2014, 172).
A kedvezményezettek köre kezdetben több szempontból is szűkre szabott volt. Egyrészt az adó egy százalékáról döntő adózónak választania kellett, hogy civil szervezetet, alapítványt, közalapítványt, országos közgyűjteményt, kulturális intézményt, oktatási intézményt, társadal-mi- vagy tudományos alapprogramot vagy egyházat részesít-e előnyben adója egy százalékában hogy a fentiek valamelyikének közcélú feladataihoz hozzájáruljon, vagy valamely arra jogosult egyházat. Azon szervezetek melyek törvény által meghatározott közcélú tevékenységet nem vé-geztek (tehát nem gyógyító, betegségmegelőző, szociális, kulturális, oktatási, kutatási vagy tu-dományos, gyermek-fi atal-időskorú-fogyatékos-hátrányos helyzetű embereket segítettek, vagy nem az etnikai kisebbségek, a határon túli magyarok, a környezetvédelem, a műemlékvédelem vagy a természetvédelem, esetleg a közlekedésbiztonság vagy az állampolgári jogok és a közrend védelmével foglalkoztak), nem kaphattak az állampolgárok adóátirányításból származó forrá-sokból. Amennyiben egy szervezet a támogatáshoz megfelelő tevékenységet végzett, további kritériumként meg kellett felelnie annak is, hogy legalább három éve nyilvántartásban szere-peljen, belföldi székhellyel rendelkezzen, köztartozás mentes, valamint pártoktól és politikától független legyen (1996. évi cxxvi. törvény, 4.§ (2), d).
Az Lvt. által egyházként elfogadott szervezet jogosult volt az adóátirányítás fogadására köz-célú valamint hitoktatási tevékenysége miatt, de esetükben is szükség volt a legalább három éves nyilvántartásba vétettségre. Azok a felajánlások, amelyek az egyházakhoz érkeztek nem kerültek további monitorozásra állami szervek által, az egyházak tehát jogosultak voltak szer-vezetükön belül a saját, autonóm döntésüknek megfelelően felhasználni a támogatásokat. A felajánlásokat az adóév október 31-ig utalta át az adhatóság a kedvezményezettek számára, azon egyházaknak pedig, amelyek nem rendelkeztek adószámmal, technikai számot biztosított, hogy hozzájuthassanak a kedvezményekhez. E szabályozás szektorsemlegesen viszonyult min-den nonprofi t elven működő szervezethez, bevételszerzési lehetőséget biztosítva a számukra.
De ahogy fentebb említésre került, a történelmi egyházak úgy érezték, hogy az eff éle verseny előnytelen számukra a nem egyházi alapokon közcélú tevékenységet ellátó többi szervezettel, s ezen feltevésük helyesnek is bizonyult. Egy 1999 tavaszán végzett reprezentatív vizsgálat arra mutatott rá, hogy a világi és az egyházi egy százalékkal kapcsolatos vélemények jelentős eltérést mutattak. A civil szervezetek egy százalékos támogatásával, mint lehetőséggel a felnőtt lakosság
151 Az egyházak gazdálkodása és menedzsmentje Magyarországon és
nemzetközi összehasonlításban – zártság és nyitottság 86 %-a egyetért, de az egyházi egy százalék esetében ez az arány mindössze 62 % volt. “Ezek az eredmények utólag igazolják és magyarázzák az egyházak félelmeit. A stabil költségvetési tá-mogatást élvező nagy egyházaknak nyilvánvalóan jó okuk volt a tiltakozásra, amikor felmerült a javaslat, hogy állami fi nanszírozásuk arányos legyen a lakossági támogatottságukkal” (Vajda-Kuti 2000, 27).
A gyakorlat azt bizonyította, hogy az évente eltérő, költségvetési alkuk által befolyásolt egyháztámogatási összegek még az egy százalékos felajánlások által biztosított többletbevétellel kiegészítve sem jelentettek elégséges forrást az egyházak megfelelő gazdasági működéséhez. Ezt a problémát igyekezett orvosolni a vatikáni megállapodás, mely rögzítette a Magyar Állam által nyújtott azon lehetőséget, hogy a magánszemélyek progresszív személyi jövedelemadójuk egy százalékáról 1998. január 1-től vagy az általuk megjelölt egyház, vagy egy külön állami alap javára rendelkezzenek (1999. évi LXX. törvény, II. 4. cikk).
Az adóátirányításos rendszerben ez egy alapvető strukturális változást okozott, így a jogal-kotó oly módon módosított a rendelkezés szabályain, hogy bevezette az egy plusz egy százalék rendszerét, két kedvezményezetti körre bontva az adózó által felajánlható jövedelemadó-hánya-dot. Az egyik jogosulti kört a nonprofi t szervezetek és egyéb közcéllal működő intézmények alkotják, míg a másikat az egyházak jelentik (1997. évi CXXIX. törvény, 3.§). Az egyházak esetében enyhítést jelentett az a kitétel, hogy a három éve bejegyzettség kritériuma egy évre csökkent, vagyis az adózó által kitöltött rendelkező nyilatkozat évének első napját jelölte ki a jogalkotó, mint szükséges kiinduló dátumot. Azon adózók, akik egyik felekezet felé sem elkö-telezettek a felajánlások szempontjából, egy kiemelt költségvetési előirányzat részére rendelkez-hetnek adójuk egy százalékával. Ezen előirányzat felhasználási célja változó, azt az aktuális év költségvetési törvényében határozza meg a jogalkotó. 1998-2014 között e kijelölt előirányzat a szociálisan rászoruló családok, a millecentenáriumi ünnepségek, az árvízkárok megelőzése, a sürgősségi betegellátás, a parlagfűmentesítés, a népegészségügyi program, a bűnmegelőzés, az egészségjavítás irányába vivő sporttevékenységek, a gyermekszegénység felszámolása, valamint a nemzeti tehetségprogram támogatását volt hivatott segíteni (Szilágyi 2014, 177).
Napjainkban az adóátirányításos, 1+1 százalékos rendszer továbbra is az 1998-as kritéri-umokra épül, részint a közfeladatokat ellátó nonprofi t szervezetekre illetve más költségvetési intézményekre, mint kedvezményezettekre koncentrálva, a másik kedvezményezetti körben azonban kizárólag a bevett egyházak és kiemelt költségvetési előirányzat tartozik (2013. évi CXXXIII. törvény 53.§ (1)). A vallási tevékenységet végző szervezetek csak a közfeladatot el-látó szervezetek és intézmények kedvezményezetti körében juthatnak hozzá az adóalanyok egy százalékos felajánlásaihoz. Megjegyzendő, hogy az egyházak nem a konkrét adózó konkrét fel-ajánlott összegéhez jutnak hozzá, hanem az egyházakhoz beérkezett összes felajánlást összesítik, és az egyházak olyan arányban részesülnek az egész összegből, amilyen arányban az adózók választása rájuk esett az egy százalékos SZJA felajánlásoknál (Rixer 2012, 11).
Az adóátirányításos rendszer bevezetése, működésbe lendülése, az attól elvárt bevételek egy-házakhoz való megérkezése nem ment zökkenőmentesen. Egyrészt az adózóknak is meg kellett szokni az adóbevallást kiegészítő új lehetőséget (sok esetben nem vették fi gyelembe őket), to-vábbá idő kellett ahhoz, hogy az elvárt bevételek beérkezzenek az államkasszába és az egyházak számára átcsoportosíthassák őket. Ennek okán elővigyázatosságból úgy a Vatikáni megállapo-dás, mint az egyház-fi nanszírozási törvény kijelölt egy átmeneti időszakot, mely alatt felelős
152
Az egyházak gazdálkodása és menedzsmentje Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban – zártság és nyitottság
kötelezettséget vállalt az állami költségvetés arra, hogy amennyiben az egyszázalékos adózói felajánlások összege nem éri el az előző évi progresszív személyi jövedelemadóbevétel 0,5%-át, úgy az 2001-ig kiegészítésre kerül. Külön garancia a katolikus egyház számára az a kitétel, mely szerint 1700 millió forintnál e kiegészítés összege nem lehet kevesebb (1999. évi LXX. törvény, II. 4. cikk, 2. pont). Eredetileg 2001-ben történt volna a kiegészítések további szükségszerűsé-gének felülvizsgálata, majd megszüntetése, de a kiegészítés intézménye továbbra is érvényben volt a 2013. évi CXXXIII. törvény azon rendelkezéséig, mely a bevett egyházak számára a sze-mélyi jövedelemadó 0,9 százalékáig emeli a kiegészítés mértékét, tovább növelve ezzel a bevett egyházak támogatottságát az egyéb vallási felekezetek kárára. (Szilágyi 2014, 181).
Az SZJA-felajánlások a 2008-2011-es évekre vetítve azt a tényt mutatják, hogy az adózók leginkább a Magyar Katolikus Egyház részére adakoznak (több mint hattizedük), valamint a Magyarországi Református Egyházat részesítik előnyben (több mint kéttizedük). Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy az adóátirányításos rendszert a költségvetés tehermentesítése és az egyházak mindjobbani fi nanszírozhatósága céljából vezették be, az egyházak állami támogatása folyamatosan növekszik (Szilágyi 2014, 184-185).