szóTárTudományI ElvEI, a magyar Tudós Társaság

gyakorlaTa és a nagyszóTár

„Mert a’ nemes kebelnek azon öntudaton kívül, melly a’ híven teljesített köte-lemmel jár, nem lehet szebb jutalma azon elismerésnél, mellyet az igazságos maradék a’ már elhaltnak nevét a’ feledéstől megőrizni törekszik.”²

Dolgozatomban a hazai tudomány és politika történetének egykor kimagasló, ám – érthetetlen módon – mára úgyszólván teljesen elfele-dett alakjáról, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökéről, gróf széki Teleki Józsefről (1790–1855) és különösen nyelvbölcseleti mun-kásságáról írok. Teleki József a koronaőr és könyvtáralapító egykori utazó, Teleki József gróf (1738–1796) unokája, Teleki László gróf (1764–1821) fia Pesten született, 1790-ben. Féltestvére volt, majd apjuk halála után gyámja is lett Teleki Lászlónak (1811–1861), a libe-rális főrendi ellenzék későbbi vezérének. A széki Telekiek évszázadok óta az ország legműveltebb és legképzettebb alkotó egyéniségei közé tartoztak, akik aktív közigazgatási, oktatás- és egyházpolitikai tevé-kenységük mellett behatóan ismerték és nagyra becsülték koruk tudo-mányos eredményeit, s maguk is jelentős kulturális örökséget hagy-tak hátra (vö. Bajza József 1846; F. Csanak Dóra 1983). Mindezek a vonások az ifjabb Teleki Józsefet is jellemezték, ahogyan kitűnik ez, egyebek között, a halála alkalmából született gyászbeszédekből és az emlékezetének szentelt felolvasásokból.

tudományos főmunkatárs, mta BtK Filozófiai intézet

gróF TElEkI józsEF

szóTárTudományI ElvEI, a magyar Tudós Társaság gyakorlaTa és a nagyszóTár

„Mert a’ nemes kebelnek azon öntudaton kívül, melly a’ híven teljesített köte-lemmel jár, nem lehet szebb jutalma azon elismerésnél, mellyet az igazságos maradék a’ már elhaltnak nevét a’ feledéstől megőrizni törekszik.”²

Dolgozatomban a hazai tudomány és politika történetének egykor kimagasló, ám – érthetetlen módon – mára úgyszólván teljesen elfele-dett alakjáról, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökéről, gróf széki Teleki Józsefről (1790–1855) és különösen nyelvbölcseleti mun-kásságáról írok. Teleki József a koronaőr és könyvtáralapító egykori utazó, Teleki József gróf (1738–1796) unokája, Teleki László gróf (1764–1821) fia Pesten született, 1790-ben. Féltestvére volt, majd apjuk halála után gyámja is lett Teleki Lászlónak (1811–1861), a libe-rális főrendi ellenzék későbbi vezérének. A széki Telekiek évszázadok óta az ország legműveltebb és legképzettebb alkotó egyéniségei közé tartoztak, akik aktív közigazgatási, oktatás- és egyházpolitikai tevé-kenységük mellett behatóan ismerték és nagyra becsülték koruk tudo-mányos eredményeit, s maguk is jelentős kulturális örökséget hagy-tak hátra (vö. Bajza József 1846; F. Csanak Dóra 1983). Mindezek a vonások az ifjabb Teleki Józsefet is jellemezték, ahogyan kitűnik ez, egyebek között, a halála alkalmából született gyászbeszédekből és az emlékezetének szentelt felolvasásokból.

tanulmány kíséretében, mai helyesírással és az eredeti terjedelmes jegyzetapparátus java részének elhagyásával, mintegy negyed százada újból kiadta.⁴

Az utóbbi időben időszerű feladattá vált, hogy újból áttanul má-nyozzuk Telekinek kifejezetten a nyelvre, nyelvtudományra illetve a szótárírásra vonatkozó elveit, s ezt nem másnak, mint a Czuczor–

Fogarasi-szótárnak és a hozzá kapcsolódó, meg-megújuló vitáknak köszönhetjük. A Nagyszótár első kötetének Előbeszédében ugyanis világosan ott áll, hogy: „E terv első része, gróf Teleki József akadémiai elnöknek, alapul elfogadott, koszorús munkája (Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja. Pest, 1821.) után készítve, elő-leges tudomásul a tagok számára, 1834. kinyomatott” (CzF. 1: 2).

Itt jegyezzük meg, hogy Teleki mindvégig rendkívül fontosnak tartotta a szótár ügyét. Minden befolyását latba vetette például az 1849ben fogvatartott Czuczor rabságának könnyebbé tételére, és mi

-előbbi kiszabadítására.⁵

A tanulmányait éppen befejező fiatal Teleki József két jeligés munkával jelentkezett a Marczibányi alapítvány által hirdetett pályázatra, me -lyek egymás után, l8l6-ban és 1818-ban, elnyerték a Marczibányi pálya-tétel fő díjait, s melyeket Horvát Mihály adatott ki 1821-ben. E munkákat mind a kortársak, mind az utókor – a mai szakirodalom is – általában úgy ítéli meg, hogy korának tudományos színvonalán álló, átfogó, tárgyi-lagos rendszerezése és összegzése a nyelvújítás honi és külföldi eredmé-nyeinek, s íly módon előkészítője volt a romantika győzelmének.⁶

Korábbi tanulmányaimban arra jutottam, és amellett érveltem, hogy A’ magyar nyelvnek tökélletesítése új szavak és szóllásmódok által (Teleki 1821a) és az Egy tökélletes magyar Szótár’ Elrendelése, készítési módja (Tele ki 1821b), c. díjnyertes pályaművek⁷ jelentősége ennél is nagyobb.

Teleki nem lezárta a korai nyelvújítási harcokat – ezt Kazinczy meg-tette –, hanem túllépett rajtuk. Az eszmetörténeti folytonosságot, az előzményeket pedig nem az ortológusok és neológusok szenvedélyes összecsapásaiban, hanem sokkal inkább a fő vitákon kívül eső, integrá-latlan eszmékben, koncepciókban találhatjuk meg (vö. Békés 1997: 113).

Teleki József tanulmányait Kolozsvárott, a pesti jogi egyetemen, majd neves német egyetemeken folytatta. Toldy Ferenc emlékbeszédé-ben külön is szólt arról, hogy Telekit egykori göttingai professzorai még tizenöt év múltán is milyen szeretettel és nagyrabecsüléssel emle-gették. A már fiatalon komoly szaktekintélyre szert tett gróf a Magyar Tudós Társaság egyik aktív kezdeményezője lett, majd annak meg-alapításától kezdve két és fél évtizeden át egészen haláláig, a Magyar Tudós Társaság elnökeként szolgálta a magyar tudományosság ügyét.

Mind eközben magas állami és egyházi hivatalokat is betöltött:

1840-ben országgyűlési koronaőr, majd 1842-ben Erdély kormány-zója lett. Egész pályája során gyarapította az Akadémia könyvtárát és gyűjteményét. Végrendeletében a családi könyvtár, a nevezetes Teleki Téka őt illető részét, valamint tudományos munkáit illető te kintélyes honoráriumát is az Akadémiára hagyta. Annál is érthetet lenebb, hogy munkásságát – ezen belül különösen tudományos mű -veit – ma jószerivel nem is ismerjük. A szűkebb nyelvész és történész szakma a kerek évfordulókon természetesen tisztelettel emlékezik meg személyéről.³

Elsősorban az Akadémia első elnökének könyvtáralapító és gyara-pító tevékenységét méltatják, ám tudományos teljesítményét legfeljebb történeti kuriózumként tartják számon. Annak okára nemigen tudok magyarázatot adni, hogy miért merült szinte teljesen feledésbe pél-dául a hatalmas történeti-filológiai kutatómunkán alapuló, sok kötetes műve, A Hunyadiak kora, de úgy gondolom, hogy mind a történészek, mind pedig a tudománytörténészek számára igencsak időszerű fel-adat lenne ennek a monumentális, komplex társadalomtörténeti munkának az újrafölfedezése. Teleki nyelv- és szótártudományi mun-kásságát talán inkább ismerik, bár hosszú ideig ezt is csak egy tágabb kontextusban, az irodalom- és eszmetörténet keretei között tárgyalták a Kazinczyt és korát kutató szakemberek.

Születtek persze régebben is Teleki nyelvészetét elemző írások.

Egyik fontos nyelvbölcseleti művét pedig (A magyar nyelvnek tökélete­

sítése új szavak és szólásmódok által) a Szépirodalmi Kiadó alapos

tanulmány kíséretében, mai helyesírással és az eredeti terjedelmes jegyzetapparátus java részének elhagyásával, mintegy negyed százada újból kiadta.⁴

Az utóbbi időben időszerű feladattá vált, hogy újból áttanul má-nyozzuk Telekinek kifejezetten a nyelvre, nyelvtudományra illetve a szótárírásra vonatkozó elveit, s ezt nem másnak, mint a Czuczor–

Fogarasi-szótárnak és a hozzá kapcsolódó, meg-megújuló vitáknak köszönhetjük. A Nagyszótár első kötetének Előbeszédében ugyanis világosan ott áll, hogy: „E terv első része, gróf Teleki József akadémiai elnöknek, alapul elfogadott, koszorús munkája (Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja. Pest, 1821.) után készítve, elő-leges tudomásul a tagok számára, 1834. kinyomatott” (CzF. 1: 2).

Itt jegyezzük meg, hogy Teleki mindvégig rendkívül fontosnak tartotta a szótár ügyét. Minden befolyását latba vetette például az 1849ben fogvatartott Czuczor rabságának könnyebbé tételére, és mi

-előbbi kiszabadítására.⁵

A tanulmányait éppen befejező fiatal Teleki József két jeligés munkával jelentkezett a Marczibányi alapítvány által hirdetett pályázatra, me -lyek egymás után, l8l6-ban és 1818-ban, elnyerték a Marczibányi pálya-tétel fő díjait, s melyeket Horvát Mihály adatott ki 1821-ben. E munkákat mind a kortársak, mind az utókor – a mai szakirodalom is – általában úgy ítéli meg, hogy korának tudományos színvonalán álló, átfogó, tárgyi-lagos rendszerezése és összegzése a nyelvújítás honi és külföldi eredmé-nyeinek, s íly módon előkészítője volt a romantika győzelmének.⁶

Korábbi tanulmányaimban arra jutottam, és amellett érveltem, hogy A’ magyar nyelvnek tökélletesítése új szavak és szóllásmódok által (Teleki 1821a) és az Egy tökélletes magyar Szótár’ Elrendelése, készítési módja (Tele ki 1821b), c. díjnyertes pályaművek⁷ jelentősége ennél is nagyobb.

Teleki nem lezárta a korai nyelvújítási harcokat – ezt Kazinczy meg-tette –, hanem túllépett rajtuk. Az eszmetörténeti folytonosságot, az előzményeket pedig nem az ortológusok és neológusok szenvedélyes összecsapásaiban, hanem sokkal inkább a fő vitákon kívül eső, integrá-latlan eszmékben, koncepciókban találhatjuk meg (vö. Békés 1997: 113).

Teleki József tanulmányait Kolozsvárott, a pesti jogi egyetemen, majd neves német egyetemeken folytatta. Toldy Ferenc emlékbeszédé-ben külön is szólt arról, hogy Telekit egykori göttingai professzorai még tizenöt év múltán is milyen szeretettel és nagyrabecsüléssel emle-gették. A már fiatalon komoly szaktekintélyre szert tett gróf a Magyar Tudós Társaság egyik aktív kezdeményezője lett, majd annak meg-alapításától kezdve két és fél évtizeden át egészen haláláig, a Magyar Tudós Társaság elnökeként szolgálta a magyar tudományosság ügyét.

Mind eközben magas állami és egyházi hivatalokat is betöltött:

1840-ben országgyűlési koronaőr, majd 1842-ben Erdély kormány-zója lett. Egész pályája során gyarapította az Akadémia könyvtárát és gyűjteményét. Végrendeletében a családi könyvtár, a nevezetes Teleki Téka őt illető részét, valamint tudományos munkáit illető te kintélyes honoráriumát is az Akadémiára hagyta. Annál is érthetet lenebb, hogy munkásságát – ezen belül különösen tudományos mű -veit – ma jószerivel nem is ismerjük. A szűkebb nyelvész és történész szakma a kerek évfordulókon természetesen tisztelettel emlékezik meg személyéről.³

Elsősorban az Akadémia első elnökének könyvtáralapító és gyara-pító tevékenységét méltatják, ám tudományos teljesítményét legfeljebb történeti kuriózumként tartják számon. Annak okára nemigen tudok magyarázatot adni, hogy miért merült szinte teljesen feledésbe pél-dául a hatalmas történeti-filológiai kutatómunkán alapuló, sok kötetes műve, A Hunyadiak kora, de úgy gondolom, hogy mind a történészek, mind pedig a tudománytörténészek számára igencsak időszerű fel-adat lenne ennek a monumentális, komplex társadalomtörténeti munkának az újrafölfedezése. Teleki nyelv- és szótártudományi mun-kásságát talán inkább ismerik, bár hosszú ideig ezt is csak egy tágabb kontextusban, az irodalom- és eszmetörténet keretei között tárgyalták a Kazinczyt és korát kutató szakemberek.

Születtek persze régebben is Teleki nyelvészetét elemző írások.

Egyik fontos nyelvbölcseleti művét pedig (A magyar nyelvnek tökélete­

sítése új szavak és szólásmódok által) a Szépirodalmi Kiadó alapos

éppen olly megfoghatatlan balgaság volna eszünkben egy tökéletes nyelvbéli ideált felállítani, és nyelvünknek ahhoz való alkalmaztatását erőltetni” (Teleki 1821a: 315; Teleki 1988: 325 [Kiem. B. V.]).

A nyelvi tökéletesség ismérveit elemezve (vö. Balázs 1980: 188–215) Teleki rámutatott, hogy egyrészt: egyetlen valóságos, élő nyelvben sem teljesülhet egyszerre ezen elvont szempontok együttese. Más részt:

nincs az a nyelv, amely akár egyetlen követelmény szempontjából tekintve is abszolút tökéletes volna. Harmadrészt pedig: hiába akadna is olyan nyelv, amelyik ezt az elvont nyelvi eszményt a lehető leginkább megközelíti, – ilyen a görög – „mégsem jutott egy nemzetnek is eszébe, hogy azt a maga anyanyelvével felcserélje”! Ebben az érvelésben a ro -mantika nyelvbölcseletének alapeszméje nyer kifejezést. A nemzeti nyelv, az anyanyelv nem csupán valamilyen – mégoly nemes – célra használatos eszköz, gondolkodásunkhoz képest külső, tehát akár szaba-don csereberélhető organon, hanem beszélőinek gondolkodásmódját világlátását befolyásoló organizmus, egy, a közösséghez szervesen hoz-zátartozó, tagjai számára közvetlenül adott önálló minőség. Ehhez a mindenekelőtt Herdertől kezdeményezett és a német romantikus iskola által kidolgozott organizmus-elvhez Teleki egész pályája során ragaszkodott. Nem véletlenül hangsúlyozta később, mint az akadémia elnöke: „Ha a’ nyelvet eredeti rendeltetéséhez képest csak úgy tekint-hetjük, mint gondolataink, eszméink és óhajtásaink közlésének eszkö-zét, úgy valóban a’ nemzeteknek nincs okok honi nyelvükhöz különö-sen ragaszkodni; hanem minden nemzet annak elmellőzésével válassza azt, melly a’ gondolatokat leghelyesebben, az eszméket leghatározottab-ban, a’ fogalmakat legpontosableghatározottab-ban, az óhajtásokat legtisztábban kiteszi.

De a nyelvnek nemcsak eszünkkel van baja, annak szívet szívvel össze-kötni, érzelmeket gerjeszteni, az emberek belsejébe hatni, indulatokat mozgásba hozni is kell. És éppen ez az, mit nem tehet az egyes nemze-teknél minden nyelv egyformán; ez az, mi szükségessé teszi a nyelvek különbségét a’ nemzetek közt”(Ak. Évk. II. 190. Idézi Csűri 1909: 16).

Folytatva a vizsgálódást, érdemes megemlítenünk Telekinek egy to vábbi, eredeti elképzelését a nyelvi törvény fogalmáról, mely, A Kazinczy nevével fémjelzett nyelvújítási pennaháborúk korai

szakaszának lezárulása nyomán, igény támadt a kor színvonalán álló, új szellemű tudományos nyelvkoncepció kidolgozására. Ez azt is jelentette, hogy az új nyelvtudomány feladata már nem az, hogy a fel-világosodás szellemében „...a lehető legjobban csökkentsék a szabály-talanságot, és tőlük telhetően kijavítsák azt, amit a nép véletlenül alkotott meg” (d’Alambert), hanem az, hogy a nyelv „saját kebeléből”

fejtsék ki működésének alapelveit, s anélkül, hogy a folyamat lényegét akadályoznák, a nyelvi forrongásnak „szerentsés kimenetelét előmoz-dítsák”, a „dolgozó erőnek jó irányt adjanak”, és „a’ jónak a’ rosszal való elveszését akadályozzák” (Teleki 1821b: 10). A korszellem válto-zását jól mutatja, hogy jóllehet, az 1815-ös Marczibányi-pályatételt még egy, lényegében a felvilágosodást jellemző eszme, a „tökéletes nyelv” ideájának jegyében írták ki, úgy, hogy az előre megadott szem-pontok szerint a pályázóknak egyforma hangsúlyt kellett fektetniük a nyelv belső történeteire, grammatikájára és az európai tudós nyelvek példáira. („Minő tudományos rendszabások szerént kellene és ne új szavakkal és szólásmódokkal a’ magyar nyelvet bővíteni a’ különb -féle tudományokra és mesterségekre nézve? Elkerülhetetlenül megkí-vántatnék a’ megfejtésben, hogy a’ magyar nyelv’ belső történetei, grammatikai alkotmánya, az európai tudós nyelveknek példái és az a tekéntet, hogy a’ magyar nyelv napkeleti nyelv, folyvást szem előtt tartassék”; valamint: „Melyik volna azon legalkalmatosb mód, mely szerént egy tökélletes magyar szókönyvet [lexicont] lehetne szerkesz-teni? Ki kellene-é ennek a’ nyelvnek a’ régiségeire, tartománybéli szavakra, szólásmódokra vagy a’ magyar nyelvnek különféle dialectu-saira is terjedni? Melyik legrövidebb úton lehetne a’ legalkalmatosb módot végrehajtani?”) Az ifjú Teleki József azonban jeligével ellátott, és ké sőbb díjnyertes pályaműveiben már nem a nyelvideállal vetette egybe nyelvünket. Éppen ellenkezőleg, abból indult ki, hogy a nyelv-ideál fogalma egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy valóságos, élő nyelvet hozzáidomítsunk: „Valamint képtelenség a’ tökéletesebb alko­

tású idegen nyelvnek honi nyelvünk helyett való elfogadását óhajtani,

éppen olly megfoghatatlan balgaság volna eszünkben egy tökéletes nyelvbéli ideált felállítani, és nyelvünknek ahhoz való alkalmaztatását erőltetni” (Teleki 1821a: 315; Teleki 1988: 325 [Kiem. B. V.]).

A nyelvi tökéletesség ismérveit elemezve (vö. Balázs 1980: 188–215) Teleki rámutatott, hogy egyrészt: egyetlen valóságos, élő nyelvben sem teljesülhet egyszerre ezen elvont szempontok együttese. Más részt:

nincs az a nyelv, amely akár egyetlen követelmény szempontjából tekintve is abszolút tökéletes volna. Harmadrészt pedig: hiába akadna is olyan nyelv, amelyik ezt az elvont nyelvi eszményt a lehető leginkább megközelíti, – ilyen a görög – „mégsem jutott egy nemzetnek is eszébe, hogy azt a maga anyanyelvével felcserélje”! Ebben az érvelésben a ro -mantika nyelvbölcseletének alapeszméje nyer kifejezést. A nemzeti nyelv, az anyanyelv nem csupán valamilyen – mégoly nemes – célra használatos eszköz, gondolkodásunkhoz képest külső, tehát akár szaba-don csereberélhető organon, hanem beszélőinek gondolkodásmódját világlátását befolyásoló organizmus, egy, a közösséghez szervesen hoz-zátartozó, tagjai számára közvetlenül adott önálló minőség. Ehhez a mindenekelőtt Herdertől kezdeményezett és a német romantikus iskola által kidolgozott organizmus-elvhez Teleki egész pályája során ragaszkodott. Nem véletlenül hangsúlyozta később, mint az akadémia elnöke: „Ha a’ nyelvet eredeti rendeltetéséhez képest csak úgy tekint-hetjük, mint gondolataink, eszméink és óhajtásaink közlésének eszkö-zét, úgy valóban a’ nemzeteknek nincs okok honi nyelvükhöz különö-sen ragaszkodni; hanem minden nemzet annak elmellőzésével válassza azt, melly a’ gondolatokat leghelyesebben, az eszméket leghatározottab-ban, a’ fogalmakat legpontosableghatározottab-ban, az óhajtásokat legtisztábban kiteszi.

De a nyelvnek nemcsak eszünkkel van baja, annak szívet szívvel össze-kötni, érzelmeket gerjeszteni, az emberek belsejébe hatni, indulatokat mozgásba hozni is kell. És éppen ez az, mit nem tehet az egyes nemze-teknél minden nyelv egyformán; ez az, mi szükségessé teszi a nyelvek különbségét a’ nemzetek közt”(Ak. Évk. II. 190. Idézi Csűri 1909: 16).

Folytatva a vizsgálódást, érdemes megemlítenünk Telekinek egy to vábbi, eredeti elképzelését a nyelvi törvény fogalmáról, mely, A Kazinczy nevével fémjelzett nyelvújítási pennaháborúk korai

szakaszának lezárulása nyomán, igény támadt a kor színvonalán álló, új szellemű tudományos nyelvkoncepció kidolgozására. Ez azt is jelentette, hogy az új nyelvtudomány feladata már nem az, hogy a fel-világosodás szellemében „...a lehető legjobban csökkentsék a szabály-talanságot, és tőlük telhetően kijavítsák azt, amit a nép véletlenül alkotott meg” (d’Alambert), hanem az, hogy a nyelv „saját kebeléből”

fejtsék ki működésének alapelveit, s anélkül, hogy a folyamat lényegét akadályoznák, a nyelvi forrongásnak „szerentsés kimenetelét előmoz-dítsák”, a „dolgozó erőnek jó irányt adjanak”, és „a’ jónak a’ rosszal való elveszését akadályozzák” (Teleki 1821b: 10). A korszellem válto-zását jól mutatja, hogy jóllehet, az 1815-ös Marczibányi-pályatételt még egy, lényegében a felvilágosodást jellemző eszme, a „tökéletes nyelv” ideájának jegyében írták ki, úgy, hogy az előre megadott szem-pontok szerint a pályázóknak egyforma hangsúlyt kellett fektetniük a nyelv belső történeteire, grammatikájára és az európai tudós nyelvek példáira. („Minő tudományos rendszabások szerént kellene és ne új szavakkal és szólásmódokkal a’ magyar nyelvet bővíteni a’ különb -féle tudományokra és mesterségekre nézve? Elkerülhetetlenül megkí-vántatnék a’ megfejtésben, hogy a’ magyar nyelv’ belső történetei, grammatikai alkotmánya, az európai tudós nyelveknek példái és az a tekéntet, hogy a’ magyar nyelv napkeleti nyelv, folyvást szem előtt tartassék”; valamint: „Melyik volna azon legalkalmatosb mód, mely szerént egy tökélletes magyar szókönyvet [lexicont] lehetne szerkesz-teni? Ki kellene-é ennek a’ nyelvnek a’ régiségeire, tartománybéli szavakra, szólásmódokra vagy a’ magyar nyelvnek különféle dialectu-saira is terjedni? Melyik legrövidebb úton lehetne a’ legalkalmatosb módot végrehajtani?”) Az ifjú Teleki József azonban jeligével ellátott, és ké sőbb díjnyertes pályaműveiben már nem a nyelvideállal vetette egybe nyelvünket. Éppen ellenkezőleg, abból indult ki, hogy a nyelv-ideál fogalma egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy valóságos, élő nyelvet hozzáidomítsunk: „Valamint képtelenség a’ tökéletesebb alko­

tású idegen nyelvnek honi nyelvünk helyett való elfogadását óhajtani,

a rá jellemző „bájoló regulálatlanság”. Sőt, igazi szépséget csak akkor nyerhet a nyelv, ha benne mindkét tendencia – érvényesülési körén nem lépve túl – szabadon törekedhet az egész nyelv egységének fenn-tartására, karakterének szorgos őrzésére.¹⁰

A romantika nyelvfilozófiájában mindenütt és mindvégig, sőt, későbbi zárványaiban is fel-felbukkan a nyelv kettős meghatározott-ságának itt megpendített gondolata. S az is tény, hogy e paradigmában a nyelv transzcendentális vizsgálatát, a „miértnek is miértjét kutatni”, ha nem is tartották az egyes eredményeket feltétlenül elfogadhatónak, a vizsgálódás legitim voltát még a legszélsőségesebb hangmetafizikák művelőitől sem vitatták el. Teleki a továbbiakban nem foglalkozott részletesen a nyelv metafizikai törvényeivel, csak arra tett kísérletet, hogy a nyelvünkből kiolvasható regulákból következtessen a nyelv-művelés helyes és kívánatos módszereire. S azt láthatjuk, hogy amikor megfogalmazta a tervezett Nyelvművelő Társaság céljait, akkor kife-jezetten és tudatosan elhatárolta azt a klasszikus Akadémiák (mint az itáliai Academia della Crusca és a Francia Akadémia) nyelvszabá-lyozó működésétől: „...az illy veszedelmes egygyezetek ..., mellyek diktátoros hatalmok által a’ nyelvművelés arany szabadságát

A romantika nyelvfilozófiájában mindenütt és mindvégig, sőt, későbbi zárványaiban is fel-felbukkan a nyelv kettős meghatározott-ságának itt megpendített gondolata. S az is tény, hogy e paradigmában a nyelv transzcendentális vizsgálatát, a „miértnek is miértjét kutatni”, ha nem is tartották az egyes eredményeket feltétlenül elfogadhatónak, a vizsgálódás legitim voltát még a legszélsőségesebb hangmetafizikák művelőitől sem vitatták el. Teleki a továbbiakban nem foglalkozott részletesen a nyelv metafizikai törvényeivel, csak arra tett kísérletet, hogy a nyelvünkből kiolvasható regulákból következtessen a nyelv-művelés helyes és kívánatos módszereire. S azt láthatjuk, hogy amikor megfogalmazta a tervezett Nyelvművelő Társaság céljait, akkor kife-jezetten és tudatosan elhatárolta azt a klasszikus Akadémiák (mint az itáliai Academia della Crusca és a Francia Akadémia) nyelvszabá-lyozó működésétől: „...az illy veszedelmes egygyezetek ..., mellyek diktátoros hatalmok által a’ nyelvművelés arany szabadságát