1. A Czuczor–Fogarasi-szótár újrafelfedezése, újraértékelése kapcsán, az első emlékkonferencián (2010. december 6-án) „a megszakadt hagyo mányról” értekeztem (Balázs 2011). Előadásomban tömören ösz-szefoglaltam a szótárról és íróikról 150 év alatt megfogalmazott, széles skálán mozgó véleményeket („őrültek”, „beszámíthatatlanok” – „zseni-ális szófejtő kísérletezők”), valamint igyekeztem a modern nyelvészeti kutatások, eredmények fényében újraértelmezni a szótár jelentőségét.
Mielőtt a szótár tanulmányozásából adódó további elméleti és mód-szertani következtetéseimet megfogalmaznám, érdemes kiindulni az erdélyi Zsemlyei János (1996: 67) visszafogott, mértékadó értéke-léséből: „A szótár írása idején még hiányoztak a hazai elvi és módszer-tani tapasztalatok, a szótár értelmező része azonban így is nagyon értékes. Hat kötete 110.784 szócikket foglal magában, jól szemlélteti a XIX. század közepének irodalmi és köznyelvi szókészletét. Fel dol-gozott címszóanyaga alapján eddig legterjedelmesebb értelmező szótárunk. Ma is értékes forrásmunka.”
2. Először is szögezzük le: a CzF. több mint szótár! Aprólékos, bő be-vezetője eligazít a szerzők elvi és módszertani megközelítéseiben.
Az Előbeszéd egy magyar szerves nyelvtant fejt ki az ún. gyökelmélet
Sapir, Edward 1971. Az ember és a nyelv. Vál. és ford. Fabricius Ferenc. Budapest:
Gondolat.
Schmid, W. P. 1970. Skizze einer allgemeinen Theorie der Wortarten. Abhandlungen der Geistes- und Sozialwissenschaftlichen Klasse. No. 5. Akademie der Wissenschaften und der Literatur. Mainz. 1–20.
Schwarz-Friesel, Monika 2008. Sprache, Kognition und Emotion. In: Kämper–
Eichin ger 277–301.
Szilágyi N. Sándor 2000. Világunk a nyelv. Budapest: Osiris.
TESz. = Benkő Lóránd főszerk.1966–1976. A magyar nyelv történetietimológiai szótára.
I–III. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Tobin, Yishai 1990. Semiotics and Linguistics. Longman: London – New York.
Tsohatzidis, S. L. 2007. Language and thought. In: Christidis 82–92.
Whorf, Benjamin Lee 1956. Language, Thought and Reality. Selected writings. Ed.
John B. Carroll. MIT – Wiley: New York – London.
Balázs Géza
egyetemi tanár, elte BtK mai magyar nyelvi tanszék
a nyElvTörTénET kITErjEszTésE
elméleti és módszertani következtetések a Czuczor–Fogarasi-szótár nyomán
1. A Czuczor–Fogarasi-szótár újrafelfedezése, újraértékelése kapcsán, az első emlékkonferencián (2010. december 6-án) „a megszakadt hagyo mányról” értekeztem (Balázs 2011). Előadásomban tömören ösz-szefoglaltam a szótárról és íróikról 150 év alatt megfogalmazott, széles skálán mozgó véleményeket („őrültek”, „beszámíthatatlanok” – „zseni-ális szófejtő kísérletezők”), valamint igyekeztem a modern nyelvészeti kutatások, eredmények fényében újraértelmezni a szótár jelentőségét.
Mielőtt a szótár tanulmányozásából adódó további elméleti és mód-szertani következtetéseimet megfogalmaznám, érdemes kiindulni az erdélyi Zsemlyei János (1996: 67) visszafogott, mértékadó értéke-léséből: „A szótár írása idején még hiányoztak a hazai elvi és módszer-tani tapasztalatok, a szótár értelmező része azonban így is nagyon értékes. Hat kötete 110.784 szócikket foglal magában, jól szemlélteti a XIX. század közepének irodalmi és köznyelvi szókészletét. Fel dol-gozott címszóanyaga alapján eddig legterjedelmesebb értelmező szótárunk. Ma is értékes forrásmunka.”
2. Először is szögezzük le: a CzF. több mint szótár! Aprólékos, bő be-vezetője eligazít a szerzők elvi és módszertani megközelítéseiben.
Az Előbeszéd egy magyar szerves nyelvtant fejt ki az ún. gyökelmélet
Sapir, Edward 1971. Az ember és a nyelv. Vál. és ford. Fabricius Ferenc. Budapest:
Gondolat.
Schmid, W. P. 1970. Skizze einer allgemeinen Theorie der Wortarten. Abhandlungen der Geistes- und Sozialwissenschaftlichen Klasse. No. 5. Akademie der Wissenschaften und der Literatur. Mainz. 1–20.
Schwarz-Friesel, Monika 2008. Sprache, Kognition und Emotion. In: Kämper–
Eichin ger 277–301.
Szilágyi N. Sándor 2000. Világunk a nyelv. Budapest: Osiris.
TESz. = Benkő Lóránd főszerk.1966–1976. A magyar nyelv történetietimológiai szótára.
I–III. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Tobin, Yishai 1990. Semiotics and Linguistics. Longman: London – New York.
Tsohatzidis, S. L. 2007. Language and thought. In: Christidis 82–92.
Whorf, Benjamin Lee 1956. Language, Thought and Reality. Selected writings. Ed.
John B. Carroll. MIT – Wiley: New York – London.
tatások (hangtörvények), amelyeket más területen, a szavak történe-tének szintjén (lásd: szabályos hangváltozások elve) teljesen elfogad a nyelvtudomány. Csak abban óvatos, tartózkodó, hogy ilyen szabályos változásokra épülő alapgyökökre lennének visszavezethetők a ma -gyar szavak. Ebben az óvatosságban van valami, hiszen a szavaink valóban lehetnek belső keletkezésűek, de átvételek is, és a szavak fejlő-désében számos „szabálytalanság”, véletlenszerűség is elképzelhető.
Ezért a mai nyelvtudomány, ha egy közeli, más nyelvben talál valami hasonlóságot, rögtön átvételre gyanakszik, s nem arra, hogy a két alak talán egy közös, ősi gyökből eredeztethető.
Még egy dologban van nagy különbség a CzF.-féle és a mai etimo-lógiai gyakorlat között. Az ősiség, a magyar nyelvi jellemzők tekinte-tében. A CzF.-féle „gyökrebontó” technika végső soron a szavak kelet-kezésének és életének motiváltságát feltételezi. Ebben egyébként elvileg igazuk van, hiszen a nyelvkeletkezéskor mindennek valami-lyen szempontból motiváltnak kellett lennie – de ez nagyon régen volt, s az is valószínű, hogy sok tekintetben ma már nem rekonstruálható.
A mai gyakorlat ezt a motiváltságot nem feltétlenül keresi, mert módszerei nem elég biztosak hozzá. Ám éppen az új nyelvészeti irány-zatok, a szemiotikai kutatások, a kognitív nyelvészet, és a következők-ben említendő hálózattudomány egyes megállapításai azok, amelyek közelebb segíthetnek bennünket a nyelvi motivációk felderítéséhez:
vagyis a feltételezett (feltételezhető) ősi működésekhez. A szemio-tika számos területen fölfedezte az ikonicitást (a valóság leképe-ződését a nyelvben). A kognitív nyelvészet visszahozta a jelentések logikáját, megerősítette, hogy a nyelvben például a metaforálás (kép-alkotás) ősi, tudatalatti, ma már nem is sejtett jellemzőket őrzött meg, s máig így működik minden élő nyelv – vagyis a metafora egymástól távoli dolgokat kapcsol össze: a jelentések nyilvánvalóan asszo-ciációs szabályok szerint sarjadnak. Végül pedig a hálózattudomány azt mondja, hogy a természet, társadalom és a kultúra (azon belül a nyelv) szerveződésének alapesetei hasonló logika alapján működ-nek, mindannyian hálózatokban élünk, gondolkodunk és beszélünk alapján, erre építve magyarázza a nyelvi jelenségeket. De nyelvtan
azért is, mert nem csupán szavak vannak benne, hanem ragozási leírá-sok, a toldalékok magyarázatai, sőt olyan címszók is, mint pl. személy
névmás, személyrag, tárgyeset, tárgyi ragozás. Ennek ellenére nem teljes nyelvtan, nincs például mondattana (ami egy nyelvtan alapja kellene, hogy legyen). Ám a CzF. felfogása (a gyökelmélet) éppen történetisé-ge folytán nem alkalmas mondattan megírására!1
A korszakban elterjedt gyökelméletet ma sokan megmosolyogják.
Indokolatlanul. A gyökelméletet hozzánk föltehetőleg német nyelvé-szek közvetítették. Az általános nyelvészet ma is elfogadja a gyök-elméletet – bizonyos nyelvek esetében. Bizonyos nyelvek – a sémi nyelvek például egyértelműen – gyöknyelvek. Mert mi a gyök?
Magam, nyelvészként is, sokáig úgy gondoltam, hogy a szótő. De nem így van. Leíró szempontból persze csak szótő és toldalék létezik, mert nem törődünk azzal, hogy mi honnan jön, csak azzal, hogy az illető elem hogyan működik a jelenben. Történeti szempontból azon-ban a gyök és a szótő között különbség van.
Menjünk vissza a forráshoz! A CzF. szerint (1862: 63) a gyök fogalma:
„Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, melyekből vagy belváltozás, vagy toldás által más-más, alapeszmében egyező, vagyis ugyanazon eszméből kiinduló szók erednek. Amazokat a nyelvészek gyököknek, emezeket származékszóknak szokták nevezni.”
Látható, hogy a gyökök valamilyen jelentéstani egységet, összetar-tozást jelentenek, amelyre a CzF. meglepően modern módon kémiai hasonlattal „vegyelemnek”2 is nevez, „melyek viszonyos egymásra hatás által egy önálló szellemi egészet képeznek”.
Saját megfogalmazásomban a gyök egy meghatározott – mással-hangzókat, magánhangzókat tartalmazó – képlet, amelyből az egyes mássalhangzók és magánhangzók szabályszerű mozgatásával (változ-tatásával) új, a jelentéskörbe tartozó/sorolható szóalakot hozunk létre. Ezek a mozgatások (változtatások) tulajdonképpen
hangváltoz-tatások (hangtörvények), amelyeket más területen, a szavak történe-tének szintjén (lásd: szabályos hangváltozások elve) teljesen elfogad a nyelvtudomány. Csak abban óvatos, tartózkodó, hogy ilyen szabályos változásokra épülő alapgyökökre lennének visszavezethetők a ma -gyar szavak. Ebben az óvatosságban van valami, hiszen a szavaink valóban lehetnek belső keletkezésűek, de átvételek is, és a szavak fejlő-désében számos „szabálytalanság”, véletlenszerűség is elképzelhető.
Ezért a mai nyelvtudomány, ha egy közeli, más nyelvben talál valami hasonlóságot, rögtön átvételre gyanakszik, s nem arra, hogy a két alak talán egy közös, ősi gyökből eredeztethető.
Még egy dologban van nagy különbség a CzF.-féle és a mai etimo-lógiai gyakorlat között. Az ősiség, a magyar nyelvi jellemzők tekinte-tében. A CzF.-féle „gyökrebontó” technika végső soron a szavak kelet-kezésének és életének motiváltságát feltételezi. Ebben egyébként elvileg igazuk van, hiszen a nyelvkeletkezéskor mindennek valami-lyen szempontból motiváltnak kellett lennie – de ez nagyon régen volt, s az is valószínű, hogy sok tekintetben ma már nem rekonstruálható.
A mai gyakorlat ezt a motiváltságot nem feltétlenül keresi, mert módszerei nem elég biztosak hozzá. Ám éppen az új nyelvészeti irány-zatok, a szemiotikai kutatások, a kognitív nyelvészet, és a következők-ben említendő hálózattudomány egyes megállapításai azok, amelyek közelebb segíthetnek bennünket a nyelvi motivációk felderítéséhez:
vagyis a feltételezett (feltételezhető) ősi működésekhez. A szemio-tika számos területen fölfedezte az ikonicitást (a valóság leképe-ződését a nyelvben). A kognitív nyelvészet visszahozta a jelentések logikáját, megerősítette, hogy a nyelvben például a metaforálás (kép-alkotás) ősi, tudatalatti, ma már nem is sejtett jellemzőket őrzött meg, s máig így működik minden élő nyelv – vagyis a metafora egymástól távoli dolgokat kapcsol össze: a jelentések nyilvánvalóan asszo-ciációs szabályok szerint sarjadnak. Végül pedig a hálózattudomány azt mondja, hogy a természet, társadalom és a kultúra (azon belül a nyelv) szerveződésének alapesetei hasonló logika alapján működ-nek, mindannyian hálózatokban élünk, gondolkodunk és beszélünk alapján, erre építve magyarázza a nyelvi jelenségeket. De nyelvtan
azért is, mert nem csupán szavak vannak benne, hanem ragozási leírá-sok, a toldalékok magyarázatai, sőt olyan címszók is, mint pl. személy
névmás, személyrag, tárgyeset, tárgyi ragozás. Ennek ellenére nem teljes nyelvtan, nincs például mondattana (ami egy nyelvtan alapja kellene, hogy legyen). Ám a CzF. felfogása (a gyökelmélet) éppen történetisé-ge folytán nem alkalmas mondattan megírására!1
A korszakban elterjedt gyökelméletet ma sokan megmosolyogják.
Indokolatlanul. A gyökelméletet hozzánk föltehetőleg német nyelvé-szek közvetítették. Az általános nyelvészet ma is elfogadja a gyök-elméletet – bizonyos nyelvek esetében. Bizonyos nyelvek – a sémi nyelvek például egyértelműen – gyöknyelvek. Mert mi a gyök?
Magam, nyelvészként is, sokáig úgy gondoltam, hogy a szótő. De nem így van. Leíró szempontból persze csak szótő és toldalék létezik, mert nem törődünk azzal, hogy mi honnan jön, csak azzal, hogy az illető elem hogyan működik a jelenben. Történeti szempontból azon-ban a gyök és a szótő között különbség van.
Menjünk vissza a forráshoz! A CzF. szerint (1862: 63) a gyök fogalma:
„Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, melyekből vagy belváltozás, vagy toldás által más-más, alapeszmében egyező, vagyis ugyanazon eszméből kiinduló szók erednek. Amazokat a nyelvészek gyököknek, emezeket származékszóknak szokták nevezni.”
Látható, hogy a gyökök valamilyen jelentéstani egységet, összetar-tozást jelentenek, amelyre a CzF. meglepően modern módon kémiai hasonlattal „vegyelemnek”2 is nevez, „melyek viszonyos egymásra hatás által egy önálló szellemi egészet képeznek”.
Saját megfogalmazásomban a gyök egy meghatározott – mással-hangzókat, magánhangzókat tartalmazó – képlet, amelyből az egyes mássalhangzók és magánhangzók szabályszerű mozgatásával (változ-tatásával) új, a jelentéskörbe tartozó/sorolható szóalakot hozunk létre. Ezek a mozgatások (változtatások) tulajdonképpen
hangváltoz-Összefoglalva: az ikonicitás fölfedezői arról számolnak be, hogy a szinkróniában megfigyelhető bizonyos formai jelenségek szemanti-kai összetartozásra utalnak, s ezek a múlt tapasztalatát őrzik. Volta-képpen ez a CzF. koncepciója is, persze 19. századi, romantikával fűszerezett módon, egy teljesebb, régi rendszert föltételezve.3
Legfontosabb észrevételem (hipotézisem): a gyökelmélet volta-képpen egy régebbi hálózatelmélet. Vannak az általános nyelvészet szerint elfogadott, alapvetően gyökműködést mutató nyelvek, és van -nak másmilyenek: pl. csak részleges gyökműködést felmutató nyel-vek. Ezek változatait még nem látjuk pontosan. Biztosnak látszik azonban, hogy több indoeurópai nyelvhez hasonlóan egyes finnugor nyelvekben is kimutatható, a magyarban pedig föltétlenül részleges gyökműködés, gyökrendszer tárható fel.
A Czuczor–Fogarasi-szótár alapeszméje, alapmódszere a gyök-elmélet, természetesen minden kezdeti bájával és bajával (esetleges-ségével, következetlenségével) együtt. A Czuczorékat elítélő szem-lélet azonban kiiktatta a magyar nyelvtudományból a gyök fogalmát, bár az búvópatakként ott élt a legtöbb nyelvészben, íróban, hiszen nagyon sokan elmélkedtek azon, hogy a szavak között egy láthatat-lan, kutatatláthatat-lan, de mégiscsak fel-feltűnő kapcsolatrendszer, kapcso-latháló van.
Czakó Gábor elkötelezettsége kellett ahhoz, hogy makacsul ragasz-kodva a gyök megnevezéshez és annak eredeti jelentéséhez (tehát a gyök nem egyszerűen szótő) újra bevezesse a köztudatba a gyököt.
3. Gyökök vannak az indoeurópai és a finnugor nyelvekben is. A leg-egyszerűbb magyar példák, amelyeket minden gyökkutató felmutat:
a ker – kor, kör – kar-, vagy a nyel – nyal – nyál. Hamar belátható, hogy itt az elemek között valami kapcsolat van. A gyökelmélet más nyelvek tudományában nem lett tabu. Gyökműködésnek tekinthető a(z indoeurópai) nyelvekben a flektálás, a hajlítás: ném. gehen – ging – gang – i. gegangen. A ging/gang egyértelműen gyökműködés. Vagy:
essen – ist, as, i. gegessen. Angol: braek, broke, broken ’tör, megszelídít’, (vö. Csermely 2005). Ezek a hálózatok a matematikában a
skálafüg-getlenség modelljével írhatók le, ebből következik az elemek egy-másba-ágyazottsága, az egymás közötti sűrű- és gyengekapcsoltság és az ún. kisvilágság. Ha mindezt a nyelvre alkalmazzuk, akkor egyér-telműnek látszik, hogy a szóalakok és jelentések egykori és mai háló-zatok, amelyekben különféle kapcsolatok vannak. (A kérdéshez lásd:
Balaskó–Balázs–Kovács 2010.) Természetesen a hálózatok sérülhet-nek vagy átalakulhatnak, tehát tökéletes rendszerre ne számítsunk.
Mielőtt a hálózatelméletet kiterjesztenénk a gyökkutatásra, ve gyünk egy korábbi példát: az ikonicitás jelenségének fölfedezését, illetve kiterjesztését. Mint említettem, az ikonicitás motivált jeleket jelent, azaz valóság és nyelv közötti kapcsolatot. Roman Jakobson (1972:
125–132) számos példát hoz bizonyos formai jelenségek (fonológiai utalások) szemantikai közelségére, s még a gyök szót is említi a fordí-tás. Például: father (apa), mother (anya), brother (fivér). A fonológiai-lag érintkező számnevek esetében a félreértés elkerülése miatt szán-dékos elhasonulásra számítanánk (pl. a német zwei – drei hasonlósága miatt zwou, a magyarban a két és hét hasonlósága miatt kettes és hetes), de valamiért mégis sok esetben hasonlító tendenciát találunk (pl. orosz:
szem – voszem, gyevity – gyeszity). Feltűnő ez az angol sor is: bash (megüt), mash (zúz), smash (összezúz), crash (csattog), dash (összetör), lash (rácsap), hash (vagdal), rash (kiütés), brash (jégzajlás), clash (ütközik), trash (hulladék), plash (zuhog), splash (csobog), flash (nekiverődik).
Jakobson szerint a szinkrón elemzésben közömbös a származás kérdése, de mindenesetre egy nagyobb körben érvényesülő hasonló-ságról vagy érintkezésről (ikonicitás), más szavakkal: hasonlító ten-denciáról, a szavak kölcsönös tapadásáról, a hasonló hangzású szavak egymásba játszásáról (paronomázia), a fonológiai oppozíciók önálló ikonikus értékéről stb. van szó. Jakobsonnak még egy, Peirce-től szár-mazó idézete fontos: „Az ikon ... a múlt tapasztalatához tartozik.
Csupán képként él az elmében.” (Jakobson 1972: 132). Szemben az indexszel, amely a jelen élménye.
Összefoglalva: az ikonicitás fölfedezői arról számolnak be, hogy a szinkróniában megfigyelhető bizonyos formai jelenségek szemanti-kai összetartozásra utalnak, s ezek a múlt tapasztalatát őrzik. Volta-képpen ez a CzF. koncepciója is, persze 19. századi, romantikával fűszerezett módon, egy teljesebb, régi rendszert föltételezve.3
Legfontosabb észrevételem (hipotézisem): a gyökelmélet volta-képpen egy régebbi hálózatelmélet. Vannak az általános nyelvészet szerint elfogadott, alapvetően gyökműködést mutató nyelvek, és van -nak másmilyenek: pl. csak részleges gyökműködést felmutató nyel-vek. Ezek változatait még nem látjuk pontosan. Biztosnak látszik azonban, hogy több indoeurópai nyelvhez hasonlóan egyes finnugor nyelvekben is kimutatható, a magyarban pedig föltétlenül részleges gyökműködés, gyökrendszer tárható fel.
A Czuczor–Fogarasi-szótár alapeszméje, alapmódszere a gyök-elmélet, természetesen minden kezdeti bájával és bajával (esetleges-ségével, következetlenségével) együtt. A Czuczorékat elítélő szem-lélet azonban kiiktatta a magyar nyelvtudományból a gyök fogalmát, bár az búvópatakként ott élt a legtöbb nyelvészben, íróban, hiszen nagyon sokan elmélkedtek azon, hogy a szavak között egy láthatat-lan, kutatatláthatat-lan, de mégiscsak fel-feltűnő kapcsolatrendszer, kapcso-latháló van.
Czakó Gábor elkötelezettsége kellett ahhoz, hogy makacsul ragasz-kodva a gyök megnevezéshez és annak eredeti jelentéséhez (tehát a gyök nem egyszerűen szótő) újra bevezesse a köztudatba a gyököt.
3. Gyökök vannak az indoeurópai és a finnugor nyelvekben is. A leg-egyszerűbb magyar példák, amelyeket minden gyökkutató felmutat:
a ker – kor, kör – kar-, vagy a nyel – nyal – nyál. Hamar belátható, hogy itt az elemek között valami kapcsolat van. A gyökelmélet más nyelvek tudományában nem lett tabu. Gyökműködésnek tekinthető a(z indoeurópai) nyelvekben a flektálás, a hajlítás: ném. gehen – ging – gang – i. gegangen. A ging/gang egyértelműen gyökműködés. Vagy:
essen – ist, as, i. gegessen. Angol: braek, broke, broken ’tör, megszelídít’, (vö. Csermely 2005). Ezek a hálózatok a matematikában a
skálafüg-getlenség modelljével írhatók le, ebből következik az elemek egy-másba-ágyazottsága, az egymás közötti sűrű- és gyengekapcsoltság és az ún. kisvilágság. Ha mindezt a nyelvre alkalmazzuk, akkor egyér-telműnek látszik, hogy a szóalakok és jelentések egykori és mai háló-zatok, amelyekben különféle kapcsolatok vannak. (A kérdéshez lásd:
Balaskó–Balázs–Kovács 2010.) Természetesen a hálózatok sérülhet-nek vagy átalakulhatnak, tehát tökéletes rendszerre ne számítsunk.
Mielőtt a hálózatelméletet kiterjesztenénk a gyökkutatásra, ve gyünk egy korábbi példát: az ikonicitás jelenségének fölfedezését, illetve kiterjesztését. Mint említettem, az ikonicitás motivált jeleket jelent, azaz valóság és nyelv közötti kapcsolatot. Roman Jakobson (1972:
125–132) számos példát hoz bizonyos formai jelenségek (fonológiai utalások) szemantikai közelségére, s még a gyök szót is említi a fordí-tás. Például: father (apa), mother (anya), brother (fivér). A fonológiai-lag érintkező számnevek esetében a félreértés elkerülése miatt szán-dékos elhasonulásra számítanánk (pl. a német zwei – drei hasonlósága miatt zwou, a magyarban a két és hét hasonlósága miatt kettes és hetes), de valamiért mégis sok esetben hasonlító tendenciát találunk (pl. orosz:
szem – voszem, gyevity – gyeszity). Feltűnő ez az angol sor is: bash (megüt), mash (zúz), smash (összezúz), crash (csattog), dash (összetör), lash (rácsap), hash (vagdal), rash (kiütés), brash (jégzajlás), clash (ütközik), trash (hulladék), plash (zuhog), splash (csobog), flash (nekiverődik).
Jakobson szerint a szinkrón elemzésben közömbös a származás kérdése, de mindenesetre egy nagyobb körben érvényesülő hasonló-ságról vagy érintkezésről (ikonicitás), más szavakkal: hasonlító ten-denciáról, a szavak kölcsönös tapadásáról, a hasonló hangzású szavak egymásba játszásáról (paronomázia), a fonológiai oppozíciók önálló ikonikus értékéről stb. van szó. Jakobsonnak még egy, Peirce-től szár-mazó idézete fontos: „Az ikon ... a múlt tapasztalatához tartozik.
Csupán képként él az elmében.” (Jakobson 1972: 132). Szemben az indexszel, amely a jelen élménye.
habar – hadar kéj – kény kever – kavar vicsorog – vigyorog
A gyökműködésnek máig ható más nyomai is vannak. Számos (össze-tartozó, de jelentéskülönbséget is hordozó) alakváltozat sorolható ide.
Ezek egy része a gyermeknyelvben, a költészetben, vagyis a nyelv folyamatos „újraalkotásában” bukkan fel, nem egyszer pedig mint ikerszavak egyik tagja. Például:
(6) röhög – riheg makog – mekeg pisil – pösöl – pesel
Ilyen jelenség a magyarban csak a kicsinyítés eszközei között föllelhe-tő szóföllelhe-tőben való hajlítás (szó belseji hangváltozás, flexió, vö. Balázs 2012), például:
(7) pisál – pisil4 sétafikál – sétifikál röhögcsél – röhigcsél
A gyökműködés máig ható nyomát látja Czakó Gábor a hangsúlyozás-ban (Czakó–Juhász 2010: 53), a „gyökrebontáshangsúlyozás-ban” (vagyis a szavak gyökre rövidülésében, becézésben és a mai kicsit gyerekes nyelvhasz-nálatban: isi, töri, pari, ubi, i. m. 57), valamint a nyelvújítás sikerében (a gyökökre alapoztak a nyelvújítók, pl. i. m. 29, 53).
A toldalékok felől közelítve is indokolhatjuk a gyökkutatást, a gyök -keresést. A sokszínű magyar toldalékrendszer gazdag állományát alkotják a képzők. Minden toldaléknak, így a képzőknek is van jelen-tésük, leginkább grammatikai jelentésük. A képzők önálló szavakból lettek, tehát a jelentésfejlődésnek sajátos, a végletekig absztrakciós, wake, woke, waked ’felébred’. Az idézett példák a gyökműködésnek
nem szemantikai, hanem nyelvtani maradványai: például a múlt időt, esetleg a feltételes módot jelölik.
Szórványosan van ilyen (elfogadott flektálás, hajlítás) a magyar-ban is, pl.:
(1) megy – mégy (E/3 – E/2)
(2) vegyél – végy (enyhe – parancsoló imperatívusz)
Mindenképpen a hajlításnak, s így a gyökműködésnek a nyomai fedezhetők fel a nyelvjárási alakokban. Pl.:
(3) szeg – szög, ser – sör (ez esetben semmilyen jelentés- vagy nyelvtani különbség nincs, csak stilisztikai)
(4) kasza – kaca (ez esetben az azonos eredet mellett jelentéskü-lönbség is van; alapjelentés: ’hajlított pengéjű vágóeszköz’;
a kasza gabona, fű vágására; a kaca bőr vágására használatos) Másik irányból közelítve: a magyarban igen gazdag az alak- és jelen-tésmegoszlás (amelyet Grétsy László korai monográfiájában szó
hasadásnak nevezett el, a nemzetközi szakirodalomban pedig dublett
hasadásnak nevezett el, a nemzetközi szakirodalomban pedig dublett