„Nagyok és kétségben nem hozhatók a helyes etimológiának hasznai…”
(Teleki József gróf: Eggy tökélletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja)
„Hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlító nyelvbúvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megcáfolja.”
(Fogarasi János: Végszó A magyar nyelv szótárához)
1. Bevezető Kérdés: eGymást Kizáró vaGy részBen KieGészítő ParadiGmáK?
Írásom célja kettős. Érdemesnek látom számba venni, vannak-e még kihasználatlan vagy eleddig nem eléggé kihasznált lehetőségek a ma-gyar etimológiai kutatásban a belső rekonstrukció terén. E téma természetesen nagymonográfia- vagy konferencia-igényű, ezért egy ekkora terjedelmű tanulmányban nem vállalkozhatom többre, mint egyes lehetőségek felvillantására. E kérdés felvetéséhez jó alkalmat kínált az a két konferencia, melyeknek fő célja a Czuczor–Fogarasi-szótár jelentőségének újragondolása volt. Bár egyáltalán nem célom a romantikus és a pozitivista nyelvelmélet, a belhasonlító módszer versus komparatisztika1 eltérő tudományfilozófiai háttérének újabb vizsgálata, ezt a téma avatott szakembere, Békés Vera már többször megtette (l. legutóbb Békés 2011), mégis van mondandómnak a
jel-egyetemi docens, elte BtK Finnugor tanszék
szóTörTénETI ElvEk A mAgyAr nyelv szótárában
a belső rekonstrukció és nyelvhasonlítás viszonyához
„Nagyok és kétségben nem hozhatók a helyes etimológiának hasznai…”
(Teleki József gróf: Eggy tökélletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja)
„Hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlító nyelvbúvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megcáfolja.”
(Fogarasi János: Végszó A magyar nyelv szótárához)
1. Bevezető Kérdés: eGymást Kizáró vaGy részBen KieGészítő ParadiGmáK?
Írásom célja kettős. Érdemesnek látom számba venni, vannak-e még kihasználatlan vagy eleddig nem eléggé kihasznált lehetőségek a ma-gyar etimológiai kutatásban a belső rekonstrukció terén. E téma természetesen nagymonográfia- vagy konferencia-igényű, ezért egy ekkora terjedelmű tanulmányban nem vállalkozhatom többre, mint egyes lehetőségek felvillantására. E kérdés felvetéséhez jó alkalmat kínált az a két konferencia, melyeknek fő célja a Czuczor–Fogarasi-szótár jelentőségének újragondolása volt. Bár egyáltalán nem célom a romantikus és a pozitivista nyelvelmélet, a belhasonlító módszer versus komparatisztika1 eltérő tudományfilozófiai háttérének újabb vizsgálata, ezt a téma avatott szakembere, Békés Vera már többször megtette (l. legutóbb Békés 2011), mégis van mondandómnak a
jel-2. a maGyar nyelv szótára és az etimolóGia – a romantiKus és az összeHasonlító nyelvszemlélet a szótörténet terén Ismeretes, hogy az akadémiai nagy magyar szótár gondolatának forrá-sa a Magyar Nemzeti Múzeum 1817-es jutalomkérdése, melyre Teleki József Eggy tökélletes magyar szótár elrendeltetése, készítésének módja c. pályadíjat elnyerő munkáját beküldte. Maga a kitűzött kutatási fel-adat, a jutalomkérdés pusztán három mondat, a történeti és nyelvjá-rási anyag gyűjtésének problémája azonban központi kérdés benne.
Leghelyesebb, ha szó szerint idézem: „Melyik volna azon legalkalma-tosabb mód, mely szerint egy tökéletes magyar szókönyvet (lexikont) lehetne készíteni? Ki kellene-e ennek a nyelv régiségeire és a tarto-mánybeli szavakra és szólásmódokra, vagy a magyar nyelv különbféle dialektusaira is terjedni? Melyik legrövidebb úton lehetne a legalkal-matosabb módot végre hajtani?” (Teleki 1821: 9). Teleki, híven a juta-lomkérdés szelleméhez, behatóan számba vette az etimológiai kutatás lehetőségeit és korlátait. Szent Ágostonnal szólva ecseteli az önkényes etimologizálás veszélyét, majd Adelungot említi, aki az etimológiát, bár igen nagy becsben tartotta, német szótára második kiadásában nagyrészt elállt tőle. A helyes etimológiát történeti és nyelvújítási szempontból is felbecsülhetetlen értékűnek tartja, mindazonáltal figyelmeztet: „szíveljük jól meg Adelungnak arany szabását: tudatlan-ságunknak megvallása sehol sem megengedhetőbb, sehol sem inkább kötelességünk, mint az etimológiában” (Teleki 1821: 41).
A Magyar Tudós Társaság A nagy magyar szótár belső elrendelésének és miképeni kidolgozásának terve c. utasítása, melyet 1840-ben küldött szét a társaság tagjainak, megjegyzendő, minden osztály tagjainak, nem más, mint Teleki koszorús munkájának frissített-rövidített vál-tozata, szerkezetében, érdemi mondanivalójában, gyakran még szó-használatában is megegyezik az Eggy tökélletes magyar szótár c. pálya-mű megfelelő részeivel. A belső elrendelés három szakasza közül az első tartalmi, a második munkaszervezési kérdésekkel foglalkozik, zetten túli, történeti vonulata is. Igaz, csak abból a sajátos
szemszög-ből tekintem át a CzF.-kérdéskört, hogy valóban mindenestül össze-békíthetetlen-e a két nyelvészeti közelítés, vagy egymás eredményeit kiegészíteni képes, valójában tehát részben egyszerűen egymást köve-tő irányzatokról van-e szó? Egy higgadt, letisztult, a különböző irány-zatok eredményeit holisztikusan láttató új összegzés eljöveteléhez természetesen meg kell szabadulni a Czuczor–Fogarasit látatlanban degradáló rögeszméktől, egyúttal ügyelve arra is, hogy A magyar nyelv szótára józan tudományos és tudománytörténeti (újra)értékelése ne adhasson tápot újabb, ezúttal másfajta rögeszmék születésének.2 Sajnos az értékelésbeli tisztánlátást valóban máig nehezítik az idők során felgyűlt közhelyek. Ráadásul a XX. századi ellenérzések egysze-rűen öröklődtek a nagyszótár megjelenésének idejéből, az 1860-as évekből, amikor két paradigma határán természetszerűen is hevesebb volt az akkori újítók indulata. A harcos attitűdöt a korai kompara tisz-tikától megörökölte az újgrammatikus iskola, miközben a romantikus nyelvelmélet és a nagyszótár szerkesztési gyakorlatának ismerete a minimálisra csökkent. Elfogulatlan, tudományetikai problémáktól mentes közelítésnek el kell fogadnia azt a kézenfekvő tényt, mely sze-rint egyetlen tudományos irányzat sem abszolút, örök, mindenható és mindent magyarázni képes önmagában. Éppen ezért tudományos öncsonkítás, ha az egymásra következő, egymást akár kiegészíteni képes módszerek valamelyikét inkvizítori buzgalommal irtjuk.3 Mind -ezt fontosnak tartom a CzF. (újra)értékelésénél kiemelni, és mindez részint arra is válaszolhat, hogy vannak-e még kihasználatlan lehető-ségeink a magyar szótörténet kutatásában.
Írásomban a jelzett ösvényen haladva próbálok hozzátenni né -hány gondolatot Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárának új ra értékeléséhez.4
2. a maGyar nyelv szótára és az etimolóGia – a romantiKus és az összeHasonlító nyelvszemlélet a szótörténet terén Ismeretes, hogy az akadémiai nagy magyar szótár gondolatának forrá-sa a Magyar Nemzeti Múzeum 1817-es jutalomkérdése, melyre Teleki József Eggy tökélletes magyar szótár elrendeltetése, készítésének módja c. pályadíjat elnyerő munkáját beküldte. Maga a kitűzött kutatási fel-adat, a jutalomkérdés pusztán három mondat, a történeti és nyelvjá-rási anyag gyűjtésének problémája azonban központi kérdés benne.
Leghelyesebb, ha szó szerint idézem: „Melyik volna azon legalkalma-tosabb mód, mely szerint egy tökéletes magyar szókönyvet (lexikont) lehetne készíteni? Ki kellene-e ennek a nyelv régiségeire és a tarto-mánybeli szavakra és szólásmódokra, vagy a magyar nyelv különbféle dialektusaira is terjedni? Melyik legrövidebb úton lehetne a legalkal-matosabb módot végre hajtani?” (Teleki 1821: 9). Teleki, híven a juta-lomkérdés szelleméhez, behatóan számba vette az etimológiai kutatás lehetőségeit és korlátait. Szent Ágostonnal szólva ecseteli az önkényes etimologizálás veszélyét, majd Adelungot említi, aki az etimológiát, bár igen nagy becsben tartotta, német szótára második kiadásában nagyrészt elállt tőle. A helyes etimológiát történeti és nyelvújítási szempontból is felbecsülhetetlen értékűnek tartja, mindazonáltal figyelmeztet: „szíveljük jól meg Adelungnak arany szabását: tudatlan-ságunknak megvallása sehol sem megengedhetőbb, sehol sem inkább kötelességünk, mint az etimológiában” (Teleki 1821: 41).
A Magyar Tudós Társaság A nagy magyar szótár belső elrendelésének és miképeni kidolgozásának terve c. utasítása, melyet 1840-ben küldött szét a társaság tagjainak, megjegyzendő, minden osztály tagjainak, nem más, mint Teleki koszorús munkájának frissített-rövidített vál-tozata, szerkezetében, érdemi mondanivalójában, gyakran még szó-használatában is megegyezik az Eggy tökélletes magyar szótár c. pálya-mű megfelelő részeivel. A belső elrendelés három szakasza közül az első tartalmi, a második munkaszervezési kérdésekkel foglalkozik, zetten túli, történeti vonulata is. Igaz, csak abból a sajátos
szemszög-ből tekintem át a CzF.-kérdéskört, hogy valóban mindenestül össze-békíthetetlen-e a két nyelvészeti közelítés, vagy egymás eredményeit kiegészíteni képes, valójában tehát részben egyszerűen egymást köve-tő irányzatokról van-e szó? Egy higgadt, letisztult, a különböző irány-zatok eredményeit holisztikusan láttató új összegzés eljöveteléhez természetesen meg kell szabadulni a Czuczor–Fogarasit látatlanban degradáló rögeszméktől, egyúttal ügyelve arra is, hogy A magyar nyelv szótára józan tudományos és tudománytörténeti (újra)értékelése ne adhasson tápot újabb, ezúttal másfajta rögeszmék születésének.2 Sajnos az értékelésbeli tisztánlátást valóban máig nehezítik az idők során felgyűlt közhelyek. Ráadásul a XX. századi ellenérzések egysze-rűen öröklődtek a nagyszótár megjelenésének idejéből, az 1860-as évekből, amikor két paradigma határán természetszerűen is hevesebb volt az akkori újítók indulata. A harcos attitűdöt a korai kompara tisz-tikától megörökölte az újgrammatikus iskola, miközben a romantikus nyelvelmélet és a nagyszótár szerkesztési gyakorlatának ismerete a minimálisra csökkent. Elfogulatlan, tudományetikai problémáktól mentes közelítésnek el kell fogadnia azt a kézenfekvő tényt, mely sze-rint egyetlen tudományos irányzat sem abszolút, örök, mindenható és mindent magyarázni képes önmagában. Éppen ezért tudományos öncsonkítás, ha az egymásra következő, egymást akár kiegészíteni képes módszerek valamelyikét inkvizítori buzgalommal irtjuk.3 Mind -ezt fontosnak tartom a CzF. (újra)értékelésénél kiemelni, és mindez részint arra is válaszolhat, hogy vannak-e még kihasználatlan lehető-ségeink a magyar szótörténet kutatásában.
Írásomban a jelzett ösvényen haladva próbálok hozzátenni né -hány gondolatot Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárának új ra értékeléséhez.4
molt a később több mint egy évszázadra meghatározóvá váló döntően egyirányú etimológiai vizsgálódás helyett. A hagyományos gyakor-latnak megfelelően az etimológiai szótárak általában nem is tartják feladatuknak a két-, ill. többirányúság, mint nyelvföldrajzi vizsgálati szempont ilyetén megjelenítését.) x nyelv szótárát írva, annak törté-neti kapcsolatait más nyelvekkel összevetve természetesen jóval egy-szerűbb az átvétel, mint az átadás vizsgálata, mert utóbbihoz a sok-sok x-ből átvevő nyelv kiváló szakemberei szükségesek, akik ugyanakkor x nyelv nyelvtörténészei is. Így hát a magyar etimológiai kutatások egyoldalasak maradtak, nota bene, nem egyszer geopolitikai kény-szerből. Hiába voltak a nyelvek közti kapcsolatok kutatására kiválóan képzett, többnyelvű szakemberek a Kárpát-medence magyar kisebb-ségek lakta területein: Ceauşescu Romániájában meg lehetett írni a Kis-Szamos vidéki magyar tájszólás román kölcsönszavait, 7 a fordí-tottját aligha lehetett volna kiadni. Hozzátehetjük, hogy politikai presszió miatt Európa-szerte gyakori a természetes, két- vagy többirá-nyú kapcsolatkutatás hiánya, holott a többnyelvű területeken a legrit-kább az az eset, amikor kizárólag egyirányú az interferencia, ehhez ugyanis az egyik nyelv presztízsének tartósan, történeti távlatban is nullának kellene lennie. Szerencsére (ma már) akadnak kiváló ellen-példák kapcsolatkutatás (kontaktológia) és etimológia összeölelke-zésére8, azonban ezen a téren még súlyos adósságai vannak (nemcsak) a kárpát-medencei magyar szótörténet-kutatásnak.
Mint látható, az elrendelés, melynek alapján Czuczor és Fogarasi munkához láttak, egyáltalán nem volt avíttnak, idejétmúltnak tekint-hető, épp ellenkezőleg: Teleki a jutalomfeleletekben, és következőleg az akadémiai elrendelésben bölcsen kifejtette, miért kulcsfontosságú az etimológia kutatása, utalva egyúttal a buktatóira és az ilyen munka nagyságára. Teleki ezért (még 1817-ben) a teljes magyar nagyszótár (értelmező és történeti) megvalósítását csak a teljes nyelvész tudo-mányosság és számos külső adatközlő együttműködésével vélte meg-valósíthatónak, a szerkesztők nagy és nemes feladatát a hatalmas a harmadik a mintaszócikkeket adja közre. Ez szintén megegyezik
az 1817-es értekezéssel, természetesen a mintaszócikkeket nem szá-mítva. A szótári szócikkek felépítése is azonos a jutalomfeleletben vázoltakkal, azaz:
(a) „A nyelvbeli egyes szók” leírása;
(b) „Azoknak grammaticai tulajdonságaik”;
(c) „Értelmök tökéletes meghatározása”;
(d) „Származásuk.” (CzF. 1862: 2–3, kiem. – P.P.)5, vö. még Teleki 1821: 13.
Az elrendelésben az első szakasz ötödik alszakasza részletezi a szó-származtatás módszertani kérdéseit, az átfedés nagyságát Teleki ere deti munkájával az is mutatja, hogy a jutalomfeleletekben is az első rész ötödik szakasza foglalkozik a „szónemzéssel”. Az elrendelés újólag idézi Szent Ágostont, aki szerint „a szószármaztatás könnyen té vedésre és képtelenségekre visz” Továbbá: „csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni. […] Etymologiát mindazáltal szótáríró
nak elhagyni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme, s új szók alkotására csak a szószármaztatás tör-vényeiből lehet szabályokat venni. Azonban a szók eredetének kinyo-mozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés között közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.
[…] hol a kölcsönzés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből6 világos, ott az kijelentessék, hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.”, (idem: 6; a kur-ziválás eredeti kiemelés, a dőlt félkövér az én kiemelésem: P. P.).
A magyar, mint átadó nyelv szempontjának érvényesítése tech-nikailag érthetően nehezebb, azonban rendkívül figyelemre méltó, hogy az 1840-es elrendelés Teleki 1821-ben megjelent pályamunkája szinte betűhű követőjeként mindkét szempontra tekintettel volt.
(Azaz a nyel vi kontaktusok valóságos két- és sokirányúságával
szá-molt a később több mint egy évszázadra meghatározóvá váló döntően egyirányú etimológiai vizsgálódás helyett. A hagyományos gyakor-latnak megfelelően az etimológiai szótárak általában nem is tartják feladatuknak a két-, ill. többirányúság, mint nyelvföldrajzi vizsgálati szempont ilyetén megjelenítését.) x nyelv szótárát írva, annak törté-neti kapcsolatait más nyelvekkel összevetve természetesen jóval egy-szerűbb az átvétel, mint az átadás vizsgálata, mert utóbbihoz a sok-sok x-ből átvevő nyelv kiváló szakemberei szükségesek, akik ugyanakkor x nyelv nyelvtörténészei is. Így hát a magyar etimológiai kutatások egyoldalasak maradtak, nota bene, nem egyszer geopolitikai kény-szerből. Hiába voltak a nyelvek közti kapcsolatok kutatására kiválóan képzett, többnyelvű szakemberek a Kárpát-medence magyar kisebb-ségek lakta területein: Ceauşescu Romániájában meg lehetett írni a Kis-Szamos vidéki magyar tájszólás román kölcsönszavait, 7 a fordí-tottját aligha lehetett volna kiadni. Hozzátehetjük, hogy politikai presszió miatt Európa-szerte gyakori a természetes, két- vagy többirá-nyú kapcsolatkutatás hiánya, holott a többnyelvű területeken a legrit-kább az az eset, amikor kizárólag egyirányú az interferencia, ehhez ugyanis az egyik nyelv presztízsének tartósan, történeti távlatban is nullának kellene lennie. Szerencsére (ma már) akadnak kiváló ellen-példák kapcsolatkutatás (kontaktológia) és etimológia összeölelke-zésére8, azonban ezen a téren még súlyos adósságai vannak (nemcsak) a kárpát-medencei magyar szótörténet-kutatásnak.
Mint látható, az elrendelés, melynek alapján Czuczor és Fogarasi munkához láttak, egyáltalán nem volt avíttnak, idejétmúltnak tekint-hető, épp ellenkezőleg: Teleki a jutalomfeleletekben, és következőleg az akadémiai elrendelésben bölcsen kifejtette, miért kulcsfontosságú az etimológia kutatása, utalva egyúttal a buktatóira és az ilyen munka nagyságára. Teleki ezért (még 1817-ben) a teljes magyar nagyszótár (értelmező és történeti) megvalósítását csak a teljes nyelvész tudo-mányosság és számos külső adatközlő együttműködésével vélte meg-valósíthatónak, a szerkesztők nagy és nemes feladatát a hatalmas a harmadik a mintaszócikkeket adja közre. Ez szintén megegyezik
az 1817-es értekezéssel, természetesen a mintaszócikkeket nem szá-mítva. A szótári szócikkek felépítése is azonos a jutalomfeleletben vázoltakkal, azaz:
(a) „A nyelvbeli egyes szók” leírása;
(b) „Azoknak grammaticai tulajdonságaik”;
(c) „Értelmök tökéletes meghatározása”;
(d) „Származásuk.” (CzF. 1862: 2–3, kiem. – P.P.)5, vö. még Teleki 1821: 13.
Az elrendelésben az első szakasz ötödik alszakasza részletezi a szó-származtatás módszertani kérdéseit, az átfedés nagyságát Teleki ere deti munkájával az is mutatja, hogy a jutalomfeleletekben is az első rész ötödik szakasza foglalkozik a „szónemzéssel”. Az elrendelés újólag idézi Szent Ágostont, aki szerint „a szószármaztatás könnyen té vedésre és képtelenségekre visz” Továbbá: „csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni. […] Etymologiát mindazáltal szótáríró
nak elhagyni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme, s új szók alkotására csak a szószármaztatás tör-vényeiből lehet szabályokat venni. Azonban a szók eredetének kinyo-mozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés között közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.
[…] hol a kölcsönzés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből6 világos, ott az kijelentessék, hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.”, (idem: 6; a kur-ziválás eredeti kiemelés, a dőlt félkövér az én kiemelésem: P. P.).
A magyar, mint átadó nyelv szempontjának érvényesítése tech-nikailag érthetően nehezebb, azonban rendkívül figyelemre méltó, hogy az 1840-es elrendelés Teleki 1821-ben megjelent pályamunkája szinte betűhű követőjeként mindkét szempontra tekintettel volt.
(Azaz a nyel vi kontaktusok valóságos két- és sokirányúságával
szá-alkotói, csak történetírói” (idem: 4). E ponton az újgrammatikus isko-la könnyen fogást talált a romantikus paradigmán, jóllehet, az eredeti szövegkörnyezetben az idézet a szók grammatikai természetének kifejtésére, s nem a szófejtésre vonatkozott. Utóbbi téren az új para-digma képviselői az úgymond megalapozatlan csapongást, önkényes fantáziálást rótták fel, azaz hogy történetírókból vagy inkább törté-netírók helyett alkotókká léptek elő. Ezt a kritikát a legélesebben Szarvas Gábor fogalmazta meg, újonnan idézi áttekintésében Balázs (2011: 21). Izgalmas kérdés lenne persze annak alaposabb vizsgálata, mennyiben jelentett állásfoglalást a belső elrendelés e számomra nagy jelentőségűnek tűnő passzusa a belső és a külső rekonstrukció – a CzF. terminusaival élve a bel- és külhasonlítás9 –, ill. egyáltalán a romantikus rendszerkeresés (szócsaládosítás, egyenes és oldalági rokonítás), és a szikár nyelvtörténeti tényleírás s nyelvhasonlítás között. Valamelyes fogódzót persze találhatunk a vita árnyalására, ha ismét Teleki eredeti, az elrendelésnél jóval részletesebb művéhez fordulunk segítségért, feltéve, természetesen, hogy a rövidebb válto-zat, azaz az akadémiai elrendelés rövidsége nem volt ok arra, hogy fél-reértsék vagy félremagyarázzák Teleki etimológiai elveit. Eszerint tehát a szavak gyökerekre és származékokra, ill. összetettekre oszla-nak. A gyökerek kétfélék lehetnek: eredetiek vagy más nyelvekből köl-csönzöttek. „Eredeti gyökereknek nevezzük azon magokba véve kevés számú, más nyelvekből nem kölcsönzött szavainkat, mellyek semmi más honni szóból nem erednek és amelyek teszik nyelvünknek való-ságos állapját [é. alapját]. Hogy ezeknek eredetéről majd semmit sem mondhatunk, minden által láthatja meggondolván, hogy az az ősz [sic!] régiség setétségei között eltűnik; csak azon eredeti gyökereink tehetnek itten néminemű kifogást, mellyek valamelly természeti hang követése által jöttek nyelvünkben, mint röf-ög, zuh-an, mor-og és a többi.” (Teleki idem: 42).
Láttuk, a kétszer is módosított akadémiai elrendelés szerint a szótár-íróknak lehetőség szerint etimológiai kutatással is kellett foglalkoz-összegyűjtendő anyag megrostálásában és egységes szempontok
sze-rinti feldolgozásában látta. Négy éven keresztül, 1840 és 1844 között a szerteágazó gyűjtőmunka folyt is, azonban az anyag, főleg annak kezdeti feldolgozása oly heterogén lett, hogy 1844-ben az Akadémia számára bebizonyosodott: egységes szerkesztői szempont nélkül az anyag szétfolyik. Más kérdés, miért maradt abba a szerkesztők kineve-zése után a − Telekitől eredetileg kívánt − szerkesztő(k) keze alá dol-gozó összefogás, miért lankadt le az ez irányú lelkesedés. Ennek a megválaszolására kísérletet sem tehetek, ennek felderítése apró rész-letekbe menő tudománytörténeti vizsgálódást kívánna. Fogarasi maga is próbálkozott a szótárkiadás későbbi fázisában, épp az eti-mológia hiányosságai miatt, ilyen külső segítői háló létrehozásával, azonban kérése pusztába kiáltott szó maradt. Azt máris leszögezhet-jük, két embernek a teljes élete sem lett volna elegendő arra, hogy a le-hető legteljesebb anyagon alapos szótörténeti vizsgálatokat végezzen.
Így cseppet sem meglepő, hogy belátván a dolog lehetetlenségét, épp a nyelvtörténeti rész tárgyában az akadémiai nagygyűlés még ugyan-azon év decemberében módosító határozatot hozott: „A nagy szótár hirtelen el nem készülhetvén, miután a legnehezebb részek még hátra vannak, úgymint a származtató, hasonlító, és nyelvtörténeti, melyek-hez még a szükséges előkészületek sincsenek együtt, az Akadémia
Így cseppet sem meglepő, hogy belátván a dolog lehetetlenségét, épp a nyelvtörténeti rész tárgyában az akadémiai nagygyűlés még ugyan-azon év decemberében módosító határozatot hozott: „A nagy szótár hirtelen el nem készülhetvén, miután a legnehezebb részek még hátra vannak, úgymint a származtató, hasonlító, és nyelvtörténeti, melyek-hez még a szükséges előkészületek sincsenek együtt, az Akadémia