A 13. század első évtizedeiben a gótikus építészeti stílus elemeinek és épületdíszítési for-máinak elterjedése, helyi változatok kialakulása és más eredetű elemekkel való keveredése zajlott. Ennek a korszaknak az egyik legjelentősebb alkotása a kalocsai második székesegy-ház épülete, amelynek munkálatai valamikor 1210 előtt indulhattak meg – nem lehetet-len, hogy a királyi család közeli rokona, az 1207-ben érsekké kinevezett Andechs-Meráni Bertold kezdeményezésére. Az Esztergomból és Pilisről verbuvált kalocsai műhely tagjai a századelő másik királyi támogatással épülő templomán, az ócsai premontrei monostor épületén is felbukkannak. Kalocsához mérhető építkezés ebben az időszakban még egy helyen, az erdélyi püspökség központjában, Gyula fehérváron zajlott, ahol az 1200 kö-rüli években kezdődött el a második templom építése. Erdélynek, a királyság központ-járól nagy távolságra eső régiónak a művészetében a 13. század első évtizedeiben széle-sebb körben jelentek meg a gótikus építészet modern formái. Rendi közvetítés sejthető az 1202-ben Imre király által alapított Kerc1 épülete esetében, amelynek szentélyét elkezdő késő román tanultságú első műhelyt hamarosan gótikus támaszrendszert, bimbós-leveles fejezeteket és bordás boltozástechnikát alkalmazó mesterek váltották fel. A kerci templom kiindulópontja lett egy viszonylag kiterjedt lokális stíluskörnek (Brassó, Halmágy, Prázs-már, Szék, Beszterce).
Más tekintetben kiemelkedő emléke a kornak az óbudai új királyi rezidencia és az udvarral szoros kapcsolatokat ápoló, de mintáit részben más helyekről összegyűjtő pan-nonhalmi apát, Uros 1220-as évek közepéig tartó építkezése. A somogyvári bencés apátságnak az 1210-es évekre datálható kerengője úgy követ francia mintákat, hogy az építészeti rendszer és az igényes szobrászati díszítés függetlennek látszik az Eszter-gomban és Pilisen meginduló folyamattól, ezzel a művészeti távkapcsolatok inten-zív érvényesülését, az új művészeti stílus Európán átívelő hatóerejét, sokszínűségét és folyamatos jelenlétét igazolja. A másik különleges eset a dél-alföldi Szermonostor osz-lopszobrokkal díszített kerengője, a korai gótikus művészeti ideák tiszta megvalósulása.
Kalocsa és Ócsa
A 11. század elején alapított és hamarosan érsekség rangjára emelt kalocsai püspökség első székesegyházáról meglehetősen keveset tudunk.2 Alaprajzi kiterjedéséről és helyéről Henszlmann Imre 1869-es ásatása és Foerk Ernő 1907-től 1912-ig tartó épületrestau-rálási munkái nyomán vannak megbízható információink, díszítéséből és
berendezésé-1 Hervay 1984, 112.
2 A püspökség székhelyének kiválasztása összefügghet egy korai Árpád-kori fejedelmi birtokköz-pont helyével: Györffy II., 430.
Takacs_Gotika.indd 81
Takacs_Gotika.indd 81 2018.06.14. 11:55:192018.06.14. 11:55:19
82
ből eredeti összefüggésben azonban semmi nem maradt fönn (279–280. kép).3 A mai templomépületen kívül feltárt, meglehetősen zavaros összképet nyújtó nyugati építmény maradványa négyszögű előcsarnok, tornyos Westwerk vagy ellenszentély létezésére enged következtetni. Az első templom hosszházát keleten bizonyosan tágas apszis zárta. Az ap-szis előtt a főhajó tengelyében, azon a helyen, amely a második templom szentélyébe esik, teljes mellékletet tartalmazó, érintetlen főpapi sírra bukkantak, amely a sír kialakításhoz használt vörösmárvány tömbök miatt nem lehet korábbi a 12. század végénél. Az első épület a főpapi sír létesítésekor még bizonyosan funkcionált.4
Henszlmann ásatása nyomán derült fényt arra is, hogy a 18. századi székesegyház fa-laiban és közelükben, a föld alatt a barokk épület körítőfalaihoz felhasználva a második középkori épületnek még hosszú falszakaszai állnak. Erre az épületre vonatkoznak azok a beszámolók, amelyek azt tanúsítják, hogy – ha sérülten és romosan is – a középkori székesegyház megérte a török kor végét. Bél Mátyás hosszasan idéz egy bizonyos Matolay Jánosnak tulajdonított leírást, aki a római kolosszusok és Kalocsa nevének hasonlóságát fontolgatva azt állítja, hogy kolosszushoz illő, szokatlan nagyságú (kétöles), ledőlt oszlop-töredékek hevernek a templom romjai között, amelyeknek anyaga sötét színű, kemény kő, formájuk pedig hengeres (opere rotundo).5
3 Henszlmann 1873, 105–125; Foerk 1915, 43–53. Foerk megfigyeléseit tekinti mérvadónak:
Gerevich 1938, 33. Henszlmann kiadatlan leveleit publikáló cikkükben az első templom rekonstruk-cióját Foerk javaslatait lényegében mellőzve kísérelik meg ismét: Kőhegyi–Kozák 1975, 101–116.
Az évekkel ezelőtt elkezdett, jelenleg is folyó építészeti beavatkozás nyilvánvalóan sok régészeti, építés-történeti adatkiegészítésre adott volna lehetőséget, ezekről azonban érdemben a szakmai nyilvánosság semmit sem tud. A leletek közül csak a véletlennek köszönhetően ismerhetünk néhány kőfaragványt.
A hozzáférhető szakszerű helyszíni megfigyelés és a tudományos értékelés teljességgel hiányzik.
4 A Foerk Ernő által feltárt főpapi sírban a maradványok vékony, vörösmárvány lemezekből ösz-szeállított „kőládában” feküdtek. Foerk 1915, 44, 59. kép. A sírmelléklet mellett ennek a 12. század vége előtt nem használt kőanyagnak az előfordulása is azt erősíti meg, hogy Győr nembeli Saul érsek (†1202) lehetett az utolsó, akit még a régi templomban temettek el, s az építkezésre a 13. század eleje előtt nem kerülhetett sor.
5 „Quam difficultatem, uti tolleret Christophorus Cellarius [Lib. II. Geogr. Ant. Cap. VIII.
p. 559.] translatas Statuas Colosseas eo esse ait, ubi iam est Colocza. Sed recte monet Wesselingius:
mihi perquam dubium hoc et incertum videtur. Alioquin, hodieque, fragmenta heic colossorum, supe-rant. De his diligentissimus notitiarum per hos Comitatus, conlector, Iohannes Matolay: Vidi, inquit, ibi fragmenta, inusitatae magnitudinis columnarum. Earum singula, ibidem iam olim iacentia, et infrac-ta, ambitum duarum orgiarum crassitie complectebantur, earumque, alia aliis, longiora, saxo duro, colore fusco, opere autem rotundo. Si verum est, quod multi volunt, Colossos, heic Romanorum, aut statuas stetis-se, fragmenta haec a tante molis ruina, haud discrepant; tametsi malem ad ea templi ruinas, quod ibidem S. Stephanus condiderent, referre. Nam, et penes, eiusdem templi rudera, visuntur, et haud obscurre, sacrae aedis columina fuisse, ostendunt: nisi forte, ex Romanorum ruderibus, educendo templo, divus rex, lapides eos adhibuerit. Haec ille, quae faciunt sane qualicunque coniecture locum. At ne sic quidem eviceris, hic ideo, ad Statuas redisse olim, cum supra dictum sit, ex Spartiano, statuas eiusmodi Colossas, per totum orbem Romanum, positas fuisse. Quid? quod et in aliis locis effodiantur per Hungariam, co-lossorum iustiusmodi fragmenta.” Bél 1737, 538–539.
Takacs_Gotika.indd 82
Takacs_Gotika.indd 82 2018.06.14. 11:55:192018.06.14. 11:55:19
83
A 11. század eleji templom újjáépítését talán Andechs-Meráni Bertold – II. And-rás sógora – indította el, aki 1207 és 1218 között ült Kalocsa érseki székében.6 Bertold 1206-ban még fivére, Ekbert püspök székhelyén, Bambergben szerepelt mint a székes-egyház prépostja, majd a következő évben a II. András döntése következtében elnyerte a második legjelentősebb magyar egyházi méltóságot.7 Az ifjú Meráni meredeken ívelő egy-házi karrierje nem volt zökkenőmentes. III. Ince pápa – sikertelenül – megpróbálta meg-akadályozni az érseki kinevezést. Miután a tanulás címén Itáliában „kóborló” fiatalembert visszaküldte Magyarországra, 1209-ben a magyar király szemére hányta, hogy „a mesterek mesterévé tette azt, aki a tanítványok tanítványa lehetne csak”.8 1209-től Bertold az érseki javadalom mellé a horvát-dalmát báni méltóságot, három évvel később pedig az erdélyi vajda címét is megkapta, sőt arra is kísérletet tett, hogy a magyar királyok koronázási jogát Esztergommal szemben Kalocsa számára biztosítsa. Időközben évekig közelében tartóz-kodott idősebb fivére, az otthon királygyilkossággal gyanúsított Ekbert is.9 1213-ban, a Gertrudis királyné ellen elkövetett merénylet után Bertold– a jelek szerint maga is jelen volt a bűntény színhelyén –, nővére kincseit magához véve külföldre menekült. 1217-ben testvéreivel, Ottó őrgróffal és Ekbert püspökkel együtt csatlakozott II. András Szentföldre induló hadaihoz, ahonnan visszatérve, 1218-ban aztán végleg elhagyta Magyarországot, hogy az aquileiai pátriárka székét foglalja el.
Nem lehet pontosan tudni, hogy mikor fogtak bele a kalocsai székesegyház újjáépíté-sébe, de a szentélykörüljárós alaprajz alkalmazásán, valamint az esztergomi és pilisi kap-csolatokat mutató kőfaragvány-emlékeken kívül Bertold életrajzi adatai is az 1210-es évet nem sokkal megelőző építéskezdetet valószínűsítik. Az építkezéssel egyetlen utólagos for-rás hozható kapcsolatba, Bertold utódjának, Ugrin érseknek egy 1230-ban kelt oklevele, amely záradékában a „nagyobbik Szent Pál-székesegyházat” említi.10 Az épület rekonstruk-cióját és művészettörténeti értékelését illetően részben arra a fejezetekből és lábazatokból álló kőfaragvány-együttesre támaszkodhatunk, amelyből 1873-ban Haynald Lajos érsek 14 darabot a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott;11 a maradékot ma is Kalocsán ,
6 A feltevés Marosi Ernőtől: Kiáll. kat. Székesfehérvár 1978, 218; Marosi a Győr nembeli Saul érsek 1202-ben bekövetkezett halálát tartja az építéskezdet szempontjából terminus post quemnek, Marosi 1984a, 122. A korábbi szakirodalom ettől elérően – elsősorban Henszlmann és nyomában Entz Géza – Csák nembeli Ugrin érseksége (1219–1241) idejére datálta az építkezés kezdetét. Henszlmann 1876, 76; Entz 1966, 31. Foerk Ernő alaprajzi analógiákra hivatkozva a 12. század második felét javasolta az építkezés idejeként. Foerk 1915, 55.
7 Bertold életrajzához: Schmidinger 1954, 88 skk.; Schütz 1993, 84 –85; Schütz 1998, 3–54.
8 Pauler II., 42–43.
9 Huber 1884, 166; Schütz 1998, 73.
10 Smičiklas III., 331–332.
11 Két alkalommal leltároztak a Nemzeti Múzeumban kalocsai köveket 1873-ban. Az egyik ide-vonatkozó leltárkönyvi bejegyzés a „királyfejként” ismert vörösmárvány töredék akvirálását dokumen-tálja: 1873/240 (nov. 21.) „Kőfej keresztes koronával. Igen hosszú arcz, felülről lenéző, vékony sza-kállal és bajusszal. Haynald Lajos ajándéka.” A másik: 1873/256 (dec. 16.) „Középkori kövek 1–13.
Dr. Haynald Lajos kal. érsek ajándéka.” Magyar Nemzeti Múzeum, leltárkönyv, 1873. 1936 decem-berében valamennyit átadták a Szépművészeti Múzeumnak, ahonnan a Régi Magyar Gyűjteménnyel együtt kerültek jelenlegi őrzési helyükre, a Magyar Nemzeti Galériába. Henszlmann a régóta ismert fa-ragványok eredetével kapcsolatban általában Kunszt József érsek gyűjtésére hivatkozik. Henszlmann 1876, 79–80. A Budapestre került faragványok publikációja: Entz 1966, 31–56.
Takacs_Gotika.indd 83
Takacs_Gotika.indd 83 2018.06.14. 11:55:192018.06.14. 11:55:19
84
az érseki palotában és a városi múzeumban őrzik.12 Nem kevésbé forrásértékkel bírnak azok az ásatási megfigyelések, amelyek Henszlmann Imre nevéhez fűződnek.13 Újabb kő-faragványok 1986–1987 folyamán, Pakson, másodlagos felhasználásból kerültek elő.14 Az elmúlt évek leleteiről feldolgozás nem áll rendelkezésünkre.
Henszlmann Imre részletes alaprajzon összegezte az 1869 augusztusában és szeptem-berében folytatott feltárások eredményeit (279. kép).15 Módszertani hiányosságai ellené-re máig ez az egységes tervezésről tanúskodó alaprajz hordozza a legtöbb információt a háromhajós, kereszthajós épületről, amelynek hossza megközelítette a 65 métert, hossz-házának szélessége nagyjából 25 méter, kereszthajója 35 méter széles volt. A kelet felé egy-egy félkörívű apszissal bővített kereszthajó déli oldalán összefüggő fal maradt meg.
Az északi oldalon ezzel szemben a kereszthajó falát nagyrészt kibontották. Az északi ke-reszthajószár nyugati sarkában csigalépcső maradványa került elő, a lépcső mellett nyíló ajtón át kétosztatú melléktérbe lehetett jutni. A kereszthajóból tágas szentélykörüljáró nyílt, öt, azonos méretű félkörívű sugárkápolnával bővítve. A 18. századi székesegyház szentélyének poligonális zárófala a körüljáró és a szentély közötti pillérsor vonalát kö-veti, törései a tizenkétszögben megtört középkori szentély alaprajzának felelnek meg.16 A faltagolás ritmusára a hosszfalak mentén szabályosan ismétlődő támpillér- vagy lizé-namaradványok, a kereszthajó sarkait erősítő merőleges támpillérek, valamint a kereszt-hajó-kápolnák és a sugárkápolnák falából kiemelkedő falpillérek alaprajzából következ-tethetünk (281. kép).
A felépítményre a nyugati homlokzatnál megfigyelt részleteken kívül a kereszthajó-szárak sarkában (eltérő pozícióban) talált csigalépcső-alapozások utalnak, amelyek emeleti szintre, felső kápolnatérbe vagy empóriumra (mellékhajók feletti karzatra?) vezettek. Akár egyik, akár másik lehetőséggel számolunk, a kereszthajó belső terében szintosztást kell el-képzelnünk,17 ami – ha nem is túl gyakran – előfordul a 12. századi francia építészetben (Sens; Chartres, Saint-Père). A sensi alaprajzi típus, mint regionális formula, Párizstól délre, a Szajna és a Loire között terjedt el.18 Nem világos a kalocsai alaprajzon, hogy a szentélykörüljáró déli kezdeténél, a falban feltüntetett csigalépcső hogyan került a rajzra, minthogy ezen a ponton újkori falak állnak, kutatásra itt aligha volt módja
Henszlman-12 Két figurális és növényi díszítésű konzol az érseki palota lépcsőházában és két nagy féloszlopfő.
Az egyik rétegkő bimbós végű kannelurás levelekkel és pilaszterfejezettel jelenleg a kalocsai Viski Ká-roly Múzeumban (korábban az akkori Sallai I. u. 1. sz. házban); Entz 1966, 38. kép. A másik Foerk szerint szintén városi házban volt másodlagosan befalazva; Foerk 1915, 61, 100–101. kép.
13 Henszlmann 1870, XIV, XVIII; Henszlmann 1873; Henszlmann 1985/76, 149–156;
Henszlmann 1876.
14 Takács 2000, 305–337.
15 Henszlmann 1973, 105. A publikált változat alapja egy szerkesztett alaprajz, amelyen Henszl-mann a munkák előrehaladásával folyamatosan készülő manuálék részleteit összesítette: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Tervtár, 13.855. A munkaközi eredményeket tartalmazó manuálékat az ása-tás megbízójához, Haynald Lajos érsekhez címzett leveleihez mellékelve találta meg Székely László levéltáros a kalocsai Érseki Levéltárban. Kiadásuk: Kőhegyi–Kozák 1975, 102–104, 107.
16 A szentélykörüljáró falai fölé 1907 és 1912 között Foerk Ernő épített neobarokk rekonstrukciót.
Foerk 1915, 60–61.
17 Kereszthajó terébe beépített belső építménnyel a gyulafehérvári székesegyház déli oldalán talál-kozunk, amelynek nyomai jól látszanak a Möller István épületrestaurálása előtti fényképeken is. Entz 1958, 167. kép. A felújítás ezeket még hangsúlyosabbakká tette. Uo., 116. kép.
18 Bony 1983, 64–66.
Takacs_Gotika.indd 84
Takacs_Gotika.indd 84 2018.06.14. 11:55:192018.06.14. 11:55:19
85
nak, és a munkaközi alaprajzokról ez a részlet hiányzik is.19 Kereszthajó végébe épített emeleti tér nyomai kerültek elő – talán a kalocsai megoldás mintájára – a gyulafehérvári székesegyház déli keresztházában.20
Henszlmann boltozati rekonstrukciója látszik a leletek oldaláról a legkevésbé alátá-masztott hipotézisnek. Valószínű, hogy a mellékhajók boltszakaszritmusa a külső falsíkon megfigyelt támaszsorral kongruens, vagyis a toronytér és a kereszthajó között hat oldal-hajószakasz lehetett. A főhajóban ennek a hat oldaloldal-hajószakasznak vagy szintén hat – ez esetben igen rövid – boltszakasz, vagy, ami valószínűbb, három nagyobb boltszakasz fe-lelt meg kötött rendszerű struktúrában, hasonlóan Pilishez és Gyulafehérvárhoz (348., 424–425. kép).21 A tornyok közötti térben ez esetben is külön boltszakaszt kell feltételez-nünk, ami Pilistől eleve eltérő megoldást képvisel.22 Az alaprajzon ábrázolt pillérsorhoz és a pillérformákhoz semmiféle régészeti támpont nem állt a rendelkezésére. A déli kapu küszöbkövénél a mai járószinthez képest megfigyelt egy méter körüli szintkülönbség a belső szint még ennél is nagyobb mértékű feltöltődését kell hogy jelentse.23 A belső tá-maszrendszer alsó részeinek (lábazatok és pillértörzs-indítások) fennmaradása az utóbbi időkben bebizonyosodott (284–285. kép).
A nyugati homlokfalon egyetlen kaput jelöl az alaprajz, ezt kétoldalt fal elé kiugró, négyszög alaprajzú lépcsőtornyok vették közre. A csigalépcsőpár elhelyezési módja és az ol-dalfalaknak a nyugati szakaszban jelentkező kiszélesedése kéttornyos homlokzatra utal. Az épület tengelyében nyíló nyugati kapu helye nagyjából megegyezik a barokk főkapu helyé-vel. A rajz tanúsága szerint a bal oldali bélletet meg is találta Henszlmann. A déli oldalon, a jelenlegi oldalbejárattól néhány méterrel keletre előkerült a középkori déli kapu béllet-lábazata, amelyről leírás és rajz készült (313–314. kép).24 Amennyire a rajzról és a jelenleg újra kibontott épületmaradványról megítélhető, a kaput, amelynek béllete két falsarokból és két bélletoszlopból épül fel, két támpillér közötti falvastagítás foglalta magába.25
A barokk szentélyzárófal alapozásában megfigyelt, összefüggő középkori falmaradvány azt igazolja, hogy a 18. században még fennálló középkori romokat nemcsak alkalmi épí-tőanyagként hasznosították, hanem bizonyos mértékig belefoglalták az új székesegyház-ba. Henszlmannak erről a részről készített, Foerk Ernő által újra értelmezett felmérése a szentély és a körüljáró közötti középkori alapozó sávot ábrázolja. A rajzon látható alapfal kváderszövetének síkjából lent poligonális formára váltó pilléralapozás ugrik ki (287. kép).
Nyilvánvaló, hogy az alapozásra a körüljáró és a szentély közötti pillérek egyike
támaszko-19 Kőhegyi–Kozák 1975, 3, 5. kép.
20 Az emeletes térrész maradványait lásd Entz 1958, 167. kép.
21 A pilisi apátság feltárt templomának megalapozott alaprajzi és boltozati rekonstrukciója:
Gerevich 1985a, 120, 133.
22 Ez utóbbira tesz javaslatot Foerk Ernő (Foerk 1915, 53., 78. kép).
23 „Die alte Portalschwelle liegt 3,200’ tiefer als der Fussboden der gegenwärtigen Kirche; da aber der alte Fussboden 5,4116’ tiefer lag, mussten dürf…” Henszlmann 1873, 113.
24 „Die Langwand der gegenwärtigen Metropole ist ganz auf die der Kirche des XIII. Jahrhundert auf gesezt, ja es wurden die alten Langwände, wo sie sich immer erhalten, benützt; da man jedoch den südlichen Eingang mehr nach Westen versetzte, vermauerte man das ursprüngliche Südportal der Art, dass ich dessen Gewände anderthalb Fuss tief ausmeisseln lassen musste, um dasselbe messen und zeichnen zu können.” Henszlmann 1873, 113–114, Fig. 34; Henszlmann 1876, 80, 103. kép.
25 A templom déli oldalfala mellett 1962-ben kutatóárkokat ásatott az Országos Műemléki Fel-ügyelőség, a Henszlmann által megtalált bélletes kapu hitelesítésére és megfigyeléseinek kiegészítésére azonban nem került sor. Ennek felmérési rajzai: KÖH, Tervtár, 26577-2.
Takacs_Gotika.indd 85
Takacs_Gotika.indd 85 2018.06.14. 11:55:192018.06.14. 11:55:19
86
dott. A gondos kőfaragómunkával épített alapfal szerepe nyilvánvalóan az volt, hogy egy-befogja a pillérsor pontszerű alapozásait.26 A közelmúltban derült csak ki, hogy a felmérést Henszlmann téves rekonstrukciós hipotézissel toldotta meg. Biztosra vehető, hogy a rajzon látható kötegpillér-lábazat nem tartozik hozzá a pilléralapozáshoz.27 Minthogy a rajz szerint a poligonális alaptömb nyolcszögű talplemezben folytatódik, fel kell tennünk a kérdést:
nem azok az oszlopszerű hengeres pillérek állhattak-e itt, amelyeknek töredékeit a 18. szá-zadban még leírták, a rómaiak emlékoszlopainak (colossos romanorum) vélve azokat?28
A művészettörténeti kutatás az alaprajz értékelésén kívül a királyfejnek hívott koronás fej-töredéket szokta rendszerint kitüntetett figyelemmel kezelni (334. kép).29 A faragvány vörös-márvány anyaga és a formaadásban megnyilvánuló nagyvonalúsága mellett nemcsak annak köszönheti népszerűségét, hogy egyike a magyar középkori szobrászatból megmaradt kevés ép arcnak, hanem tartózkodó, mégis erős kifejezőkészségének. Nem is alaptalanul merült fel a vörösmárvány „királyfejjel” kapcsolatban, hogy kaputimpanon reliefjéből származik.30
A nagy mennyiségben előforduló, másik jó minőségű építőanyagból, a Buda környé-kén bányászott kemény édesvízi mészkőből készült faragványok között római kori épület bontásából származó átfaragott tagozatok vannak.31 Egy fejezeten, amelyet feliratos kőtáb-lából alakítottak ki, felismerhető a tükrös keretbe fogott, eredetileg domborműves oldal-lap, a szövegtöredék pedig az Aquincumban állomásozó Legio Secunda Adiutrix nevének rövidítését tartalmazza (293–294. kép).32 Római faragványból kialakított pillérfőtöredék a paksi leletben is található.33
26 Henszlmann 1873, 111, Fig. 29; Henszlmann 1876, 77, 94. ábra; Foerk 1915, 57, 88. kép.
27 A rajz zavarosságának magyarázatát László Gergelynek sikerült megoldania: Szakdolgozat, 1998.
ELTE, Művészettörténeti Tanszék. A rajzon szereplő, oda nem illő lábazat a Magyar Nemzeti Galériá-ban őrzött egyik kalocsai eredetű faragványok egyikével azonos (ltsz. 55.1580). A forma legismertebb képviselői a párizsi Notre-Dame 1175-től épített hosszhajójában állnak, Branner 1956; Kimpel–
Suckale 1985, 161, Abb. 151.
28 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy hengeres törzstöredékek hullhattak ki függesztett kötegelésű pillérek középrészéből is, ha a pillérmag hengeres volt. A szemtanú által kétölesre becsült oszloptörzsek átmérője – még ha nem fogadhatjuk is el teljesen egzakt adatnak a két ölet – bizonyosan olyan jelentős lehetett, hogy aligha járulhatott hozzájuk additív oszlopkoszorú.
29 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 53.364. Tóth S. 2010, 148–149.
30 Divald 1927, 31. Gerevich Tibor szerint a fejtetőn látható törésfelület arra utal, hogy „ív alá vagy fülkébe volt illesztve”, koronáját pedig a III. Béla király székesfehérvári sírjából előkerült koroná-hoz tartja hasonlónak. Gerevich 1938, 102, 178. Vö. Marosi 1984a, 129; a portálrelief elképzelés-hez, mint Krisztus-alak része: Balogh 2000, 5–6; Tóth S. 2007b, 32–33.
31 Külső lábazati párkány részlete, a másodlagos felhasználás során a római indafríz alulra került:
Buda pest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1576. Entz 1966, 135, 20. kép. A másik egy pilaszter előtt álló faloszlop fejezete, amelynek tetején a középkori tagozat kialakításakor végzett visszafaragás viszonylag csekély maradványt hagyott meg a római fríz indájából; ez utóbbira eddig nem hívták fel a figyelmet: Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1588.
32 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz. 55.1590. A fejezet alján lévő felirattöredék a tábla bal szélét, az első és a negyedik sorban a sor kezdetét őrizte meg. Az öt látható sorából a másodikat és a harmadikat utólag kivésték. (Ligatúrák: LE, RE):
LEGIIAD […]
[…]
HINGRED […]IVI
A felirattöredék első közlése: Marosi 1985, 553., 3. kép.
33 Takács 2000, 330–331, 17. sz.
Takacs_Gotika.indd 86
Takacs_Gotika.indd 86 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
87
Strukturális és rekonstrukciós szempontból a Pakson előkerült lelet legjelentősebb da-rabja egy kötegelt falpillér fejezete,34 amelyet hengeres pillérmag körül elrendezett, öt kes-keny monolit hengeres oszloptörzs alkotott (289–290. kép). Az en délit oszloptörzsek a magyarországi kőanyaghasználat gyakorlatának megfelelően leginkább a vörösmárványból készülhettek. A járulékos támok befüggesztési módjára a fejezeten alkalmazott lejtős fura-tok, némelyikben csaprögzítő ólomöntés maradványai utalnak (295. kép). A pillérfejezet
Strukturális és rekonstrukciós szempontból a Pakson előkerült lelet legjelentősebb da-rabja egy kötegelt falpillér fejezete,34 amelyet hengeres pillérmag körül elrendezett, öt kes-keny monolit hengeres oszloptörzs alkotott (289–290. kép). Az en délit oszloptörzsek a magyarországi kőanyaghasználat gyakorlatának megfelelően leginkább a vörösmárványból készülhettek. A járulékos támok befüggesztési módjára a fejezeten alkalmazott lejtős fura-tok, némelyikben csaprögzítő ólomöntés maradványai utalnak (295. kép). A pillérfejezet