Az esztergomi királyi és érseki központban, valamint a pilisi ciszterci apátságban, e két, egymástól alig félnapi járásra fekvő helyszínen nagyjából ugyanabban az időben, a 12. szá-zad utolsó másfél évtizedében jelentek meg új francia építészeti stílus, a gótika mesterei.
A style français közép-európai protagonistái azonban nemcsak a királyi udvar ízlésére vol-tak hatással, hanem az ország felső rétege számára szélesebb körben is új mintákat terem-tettek.
A gótika recepciójának szálait a 12. század végi és 13. század eleji építészeti fragmen-tumok között keresve kénytelenek vagyunk a legtöbb esetben részletekre, töredékekre fó-kuszálni, előnyben részesíteni az analitikus módszert, a „szótani” elemzést és az alaktani komparatisztikát. Az építészeti részletformáknak és dekoratív elemeknek olyan thesau-rusai, mint amilyeneket Île-de-France épületeiről John James kezdett kiadni, a kutatás számára első rendű segédletek.1 Számunkra ez a módszer még akkor is tanulságos, ha tudatosítanunk kell, hogy a részletformák információi nem képesek választ adni az épü-letekre, mint egészre irányuló alapvető kérdésekre, amit munkamódszerünk korlátjaként vagyunk kénytelenek beismerni. Az a tény, hogy véletlenszerű eloszlásban fennmaradt, hiányos töredékanyagra vagyunk utalva, nagyban növeli e fragmentumok forrásértékét.
Különösen, ha a faragványokhoz magas, jól meghatározható stíluskarakter és kvalitásérték társul, akkor kell a kritikai összehasonlítás eszközével élnünk, amely segítségével az adott, elpusztult épület kronológiájához – s tegyük hozzá, a legtöbb esetben csak ezen az úton – kaphatunk több-kevesebb támpontot.
Korai gótikus töredékek az esztergomi székesegyházból
Esztergom korai gótikus emlékei között külön kell megvizsgálni azokat a nagy méretű pillérfőtöredékeket, amelyek eredetileg minden bizonnyal a székesegyház hajójában vol-tak beépítve és határozott stíluskülönbséget mutatnak a szintén nagy méretű, antikizáló, korinthoszi díszítésű fejezettöredékektől. Az ókori fejezettípus ismerete ezeknél nem kor-látozódik az akantuszoknak a római mintaképek színvonalát elérő megformálására. Meg-lepőbb jele antik minta érvényesülésének a nyakgyűrű elhagyása, nyilvánvalóan a törzs felső szakaszán való kialakítása, ami a templom későbbi építési szakaszában is követésre méltó példaként érvényesült.2 Az akantuszos fejezettöredékek között vannak egyértel-műen szabadon álló oszlophoz tartozók (81. kép),3 féloszlopról és pilaszterről származó
1 James 1989; James 2002.
2 Havasi 2008, 196.
3 Marosi 1984a, 191, Kat. 3, Abb. 50.
Takacs_Gotika.indd 47
Takacs_Gotika.indd 47 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
48
fejezetek,4 illetve olyan összetett féloszlop-fejezetek, amelyeken eltérő átmérőjű és ma-gasságú elemek találkoznak (82. kép).5 A sokféleség bizonyosan az épület tagoltságával függ össze: az összetett formák és a szabadon álló fejezetek támváltásos rendszert tételez-nek fel. A különös az, hogy a rendelkezésünkre álló 18–19. századi rajzokon ilyesfajta, elérő támaszokat tartalmazó rendszer nem azonosítható.6
A Máthes János Nepomuk 1827-ben kinyomtatott művének mellékleteként megjelent alaprajz „az egyetlen olyan újkori forrás, amelyből a templom középkori építéstörténetére nézve átfogó következtetések vonhatók le”.7 Nem felesleges ezzel kapcsolatban azonban az óvatosság, amelyre ugyanaz a szerző hívta fel a figyelmet: a szóban forgó alaprajzi áb-rázolás ugyanis „legalább kétszeres áttételben maradt ránk”, ráadásul „a litográfus pon-tatlanságaival is ajánlatos számolni, és az eredeti rajz korrektségét sem vehetjük biztosra, mivel alakzatainak tetemes részét nem tudjuk más forrásokkal egyeztetni”.8 A feltehető-leg az 1760-as években elvégzett épületfeltáráson és a feltárt falmaradványok alapos meg-figyelésén és akkurátus felmérésén alapuló alaprajz megfelel annak a felmérési helyzetnek, amelyet egy a vár teljes épületállományát tartalmazó, rekonstrukciós alaprajzon rögzí-tettek (78–79. kép).9 Tóth Sándor ennek alapján új elméleti javaslatot tett a templom építésének a keletről induló periodizálására.10 Eszerint az oldalhajók kívül egyenes fallal záródó apszisainak a mellékhajókhoz viszonyított keskenysége azzal magyarázható, hogy a két mellékapszist a kezdetben keskenyebbre tervezett mellékhajókhoz lett méretezve, az oldalhajókat azonban később kiszélesítették. Az eltérést az apszisok oldalához épített, to-ronypárként megjelenő lépcsőtornyok tömegével egyenlítették ki. A keleti toronypár létét igazolja a Friedrich Bernhard Werner által 1732-ben készített, de egyértelműen 16. század végi állapotot rögzítő forrásra támaszkodó templomábrázolás is (77. kép).11 A megfigye-lést a szerző azzal egészítette ki, hogy az alaprajz tanúsága szerint „a pillérközök a hosszház nyugati felén tágabbak, mint a keletin”. Ez kétféleképpen indokolható: tervmódosításról van szó, de a „korábbi templom részleteinek fenntartása is számításba jöhet”.12
4 Uo., 193, Kat. 8. Abb. 78.
5 Uo., 191, Kat. 1, 2, Abb. 75, 76–77.
6 Idetartozik az 1827-ben megjelent, de biztosan legalább a 18. század közepéig visszavezethe-tő alaprajz (Máthes 1827, T. I., IV.) és az a kézzel rajzolt, elnagyolt vázlat, amelyet Széless György készített a templom falairól és az akkor még tanulmányozható nyugati két pillérpárjáról: Széless 1761/1998, 5. kép. A különböző fejezetek lokalizációs bizonytalanságát fokozza, hogy pillanatnyilag nem tudjuk elkülöníteni közöttük a templom északi oldalán álló, négyzet alaprajzú, kétszintes épület-hez tartozó szerkezeti darabokat.
7 Tóth S. 2000, 123.
8 Máthes alaprajzán a keleti részeken ábrázolt pillérformák lehetnek a 18. század közepén még fennálló nyugati péllérpárok alapján feltételezett rekonstrukciók, amint ezt Tóth Sándor elképzelhető-nek tartotta, és Marosi Ernő is hasonló aggodalmakat fogalmazott meg. Tóth S. 2000, 123; Marosi 2017, 71–72.
9 Máthes 1827, T. I., IV. A templomalaprajznak létezik egy kézzel rajzolt, finoman lavírozott, példánya is, amelynek viszonya a nyomtatott változathoz tisztázásra szorul; Pannonhalma, Bencés Fő-apátság, Metszettár.
10 Tóth S. 2000.
11 A rajz közlése: Marosi 1994b, 14–15. Kritikája: Tolnai 2004.
12 Tóth S. 2000, 125.
Takacs_Gotika.indd 48
Takacs_Gotika.indd 48 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
49
A pillérek kiosztásában mutatkozó anomália kapcsán mindenekelőtt Martirius érsek-nek II. Géza király pecsétjével megerősített oklevelére kell hivatkozni.13 1156-ban az érsek a templomhajóban Szűz Mária tiszteletére oltárt emeltetett és felszentelte (altare construxi, constructumque consecrari), az oltárhoz kanonokok kórusának (chorus fratrum) szolgálatát rendelte.14 Ebből a körülményből, valamint az oltár áthelyezését dokumentáló, 1297-es oklevél szövegéből (in medio sancte Strigoniensis Eccelsie)15 arra következtethetünk, hogy az 1156-ban említett Szűz Mária-oltár a templom szentélyének bejáratától nyugatra, ta-lán valahol a három főhajószakaszt elfoglaló kanonoki kórus területén, vagy még inkább a kórusrekesztő előtt, a laikusok számára nyitott hajórész kezdeténél helyezkedhetett el.16 Amennyiben az építkezés keletről nyugat felé haladt, az oltártól keletre eső részek ennél a dátumnál biztosan korábbiak, a nyugatra eső részekről viszont feltételezhetően – legalább részben – későbbiek. A templom újjáépítésének 1100 körüli kezdetére a mellékszentélyek alaprajzi formájából, egy dombói és feldebrői párhuzamokkal jellemezhető akantuszos féloszlopfőből,17 továbbá a Kálmán-kori dömösi és székesfehérvári építkezések formavi-lágával rokon állatalakos fejezetek sorozatából18 lehet következtetni.19 E korai tagozatok szerepét és diszpozícióját azonban az alaprajz olvasati problémái miatt lehetetlen eldön-teni, legfeljebb feltételezhetjük, hogy amennyiben a kelet–nyugati munkamenet hipoté-zise helytálló, csakis a szentélyek környékére ésszerű helyezni őket. A munkák befejezését a nyugati rész felépítése, pontosabban a nyugati homlokzaton elhelyezett márványkapu 1190-es évekre datálható munkája jelenti.20 Az sem lehet véletlen, hogy a hajóban a két-féle pillértágasság váltási vonala éppen a kórusrekesztő homlokzatával esik egybe. Talán ez a váltás függ össze a fejezetek között mutatkozó stiláris különbséggel, a klasszicizáló feje-zeteket felváltó modern, korai gótikus díszítőstílus felbukkanásával.
A korinthoszi fejezetek magyarországi párhuzamai – elsősorban Somogyvárról és Óbudá ról – esztergomi társaikat is nagy biztonsággal a 12. század közepe elé keltezik, ami összhangban áll az 1156-os oltárszentelési forrással.21 Azok a fejezetek viszont, ame-lyek ezektől eltérően két, egymás fölötti zónában elrendezett, kétrétegű levélköpenyt, sa-rokra futó, karcsú, álló, bimbós levélformát és ezen szétterülő, apró, karéjos részekből álló levélmustrát hordoznak, az 1170-es és 1180-as évek észak-francia építészetének (pél-dául Braine , Troyes, Laon, Párizs, Canterbury) fejezetdekorációs típusaiból vezethető le (83–85., 87–88. kép).22 Ebben a körben terjedt el az az Esztergomban is jelen lévő
jel-13 „privilegii paginam sancciri constitui, et regii impressione sigilli, tam aurei quam cerei, tocius regni assensu stabiliri feci.” Esztergom, Főkáptalani Levéltár, 67-1-1. Az oklevél megpecsételését kumentáló mondat azért is érdekes, mert a királyi aranypecsét és viaszpecsét együttes használatát do-kumentálja. Kanuz I., 107.
14 Uo., 107–108, Nr. 76; idézi: Marosi 1984a, 24.
15 Kanuz II., 399; idézi: Marosi 1984a, 24.
16 A kórusrekesztő rekonstrukciója: Marosi 1984a, 24, Abb. IV.
17 Marosi 1984a, Kat. 10, Abb. 28–29.
18 Uo., Kat. 14, Abb. 40–41, 51, 59–61.
19 1100 körüli esztergomi építéskezdetet javasolt: Marosi 1994b, 18.
20 Tóth S. 2000, 126. A kapu kronológiai helyzetéhez: Marosi 2000a, 2001; Takács 2017, 128–129.
21 Az antikizáló építészeti ornamentika somogyvári és óbudai emlékeiről: Kiáll. kat. Budapest 1994, Kat. I-46–49.
22 Például James 2002, 41.
Takacs_Gotika.indd 49
Takacs_Gotika.indd 49 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
50
legzetes levélforma, amelynél a széles levélszárak a fejezet alsó részén ívelt vonal mentén visszametsződnek (83. kép).
Meg kell említeni, hogy a nagy fejezetek magassági méretei nem egyformák: a korin-thoszi fejezetek valamivel alacsonyabbak.23 Az eltérés mindazonáltal nem ok arra, hogy kizárhatnánk bármely csoportnak az árkádpillérek és a falpillérek fejezetzónájából való eredetét. Az esztergomi korai gótikus fejezeteken itt-ott megjelenő korinthoszi elemek – például a bimbós levelek között elhelyezett, akantuszvirágot hordozó hosszú, függőleges, néha csavart formájú szárak és a nyakgyűrű már említett elhagyása – az épület régebbi fejezeteinek hatásáról tanúskodnak (85–86. kép). Amint már említettük, lehetséges, hogy az alaprajzon éppen a hajó közepe tájékán megfigyelhető árkádnyílás-váltás jelöli ki azt a pontot, ahol a faragványok markáns stílusváltása megtörtént. Erre a stílusváltásra az analó-giák tanúsága alapján az 1180-as évek előtt aligha kerülhetett sor, s a hajó befejezését jelző nyugati homlokzat 1190-es évekre keltezhető munkálatainak bizonyossága szerint ennél sokkal később sem. Arra a kérdésre nem ismerjük a választ, hogy a század derekára befeje-zett keleti templomrész használata hogyan képzelhető el a folytatásig eltelt három évtized alatt, összekapcsolták-e az új művet az elődépület fennálló nyugati részével vagy ideiglenes falazattal zárták-e le. Eszerint az esztergomi székesegyház korai gótikus műhelyét az első vagy egyik legkorábbi magyarországi gótikus építőműhelynek kell tekintenünk, amely műhely egyúttal a gótika közép-európai megjelenésének időrendjében is élen járó.
Nemcsak az oszlopfejezetek kronológiája és az épület funkcionalitása okoz fejtörést, ha-nem a templom egyik fontos jellemzőjét, a terek lefedési módját sem ismerjük. A Máthes által közzétett alaprajz szerint a főhajó szakaszai a nyugati részen nagyjából négyzet alap-rajzúak voltak, aminek az oldalhajókban rendkívül hosszú, téglalap alakú szakaszok felel-tek meg. Az árkádpillérek és a falpillérek tagolása ugyan boltozat meglétére utal, de a fenn-maradt ábrázolásokon különös módon nem látni a boltozat nyomait.24 A mellékhajónak a Bakócz-kápolnától nyugatra első falszakaszáról két egymással összhangban lévő, pontos-nak mondható ábrázolás is létezik: Johann Andreas Krey metszete 1756-ból (78. kép)25 és Packh János mérnöki felmérése a még eredeti helyén álló Bakócz-kápolna homlokzatáról 1823-ból, amely a szóban forgó falszakasznak nagyjából a felét tartalmazza.26 A rajzok azt tanúsítják, hogy a mellékhajóban szakaszonként két ablak nyílt, amelyek szokatlanul ma-gasak és szélesek voltak. A mellékhajó tere – szintén a rajzokból ítélve – rendkívül magas lehetett: a rajzokon látszó, homlokív nélküli falmaradvány alapján becsülve biztosan több volt, mint 11 méter. Az ablakok magassága ugyanebből a forrásból kiindulva meghaladta a négy métert, szélessége pedig elérhette az egy métert. Friedrich Bernhard Werner 1595 körül készült képi forrásokra támaszkodó 18. századi rajza, amely a templomot észak felől ábrázolja, egyértelműen bizonyítja, hogy a déli oldalon dokumentált kétablakos szakasz-ritmus és a feltűnő falmagasság az egész épületre jellemző volt (77. kép).27
23 A korinthoszi fejezetek magassága 60 cm körüli; Marosi 1984a, Kat. 1–3, 8–9.; a korai gótikus fejezetek magassága 70 cm fölött van; uo. 1984a, Kat. 18, 20.
24 Ezzel kapcsolatban Marosi Ernő indokoltan mutatott rá arra, hogy a Máthes János által közöl hosszmetszeten látható boltozati homlokív „nyilvánvalóan a látvány önkényes kibővítése”. Marosi 2017, 76.
25 Bécs, Kriegsarchiv, Inland, C. V. a. Gran, n. 6. Balogh 1955, 16. kép.
26 Szépművészeti Múzeum, ltsz. 3207/1937; Balogh 1955, 51. kép.
27 Az esztergomi székesegyház épületét ábrázoló legrészletesebb rajz a sziléziai utazó és rajzoló Friedrich Bernhard Werner Peregrinationes oder Christliche Wanderschaft und geistliche Reisebelustigung című kéziratos gyűjteményében maradt fenn (Krakkó, Jagelló-könyvtár, Kézirattár 7462 II.). A rajz
Takacs_Gotika.indd 50
Takacs_Gotika.indd 50 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
51
A székesegyház térszerkezetéről és belső megjelenéséről a kép a konkrétumok ellenére tehát töredékes és homályos. A figurális díszű, a klasszicizáló és a korai gótikus fejezetek kronológiáján kívül az épületbelsőről alig valamit tudunk. Ilyen, biztosan állítható tulaj-donság az, hogy a pilléreket, a falakat, sőt talán a boltozatok felületét is – bár pontosan nem ismert kiterjedésben – finoman csiszolt vörösmárvány burkolta.28 A meleg színár-nyalatú, fényes burkolat azonban nem feltétlenül volt egykorú az építéssel tekintettel arra, hogy a nyers falfelületek vékony márványlemezekkel való utólagos befedése technikailag könnyen kivitelezhető. A márványfelületek elhelyezésének másodlagosságát az is meg-erősíti, hogy a burkolattal kapcsolatba hozható töredékek (apszis- és pillérfelületek ele-mei, lábazati profilok, faltagoló vakárkádok, vésett rajzú, inkrusztált állatküzdelem-ábrá-zolás többnyire a nyugati homlokzat szintén applikációként felszerelt márvány műveinek 12. század végi műhelyéből származtathatók.29 Amint Lővei Pál legutóbb joggal
rámu-közlése és értelmezése: Marosi 1994b, 14–15. A rajzoló pályafutásáról: P. Bretschneider, Der Zeich-ner, Stecher und Chronist Friedrich Bernhard Werner und seine Arbeiten, Neustadt, 1921; A. Marsch, Friedrich Bernhard Werner (1690–1776). Ein europäischer Ansichtenzeichner aus Schlesien, Stiftung Kulturwerk Schlesien, Würzburg, 1995. Az esztergomi rajz közlését azzal lehet kiegészíteni, hogy egy-részt nem bizonyítható, hogy Werner 1730 körüli ausztriai utazása során járt volna Esztergomban, az viszont teljesen biztos, hogy a templom látképének rajza nem az akkor fennálló állapotokat tükrözi, hanem sokkal korábbi előkép vagy előképek alapján készült. Erre utal a Werner által fogalmazott fel-irat is, amely szerint a rajz „a valaha félig, ma már teljesen romos érseki templomot” ábrázolja. Vagyis a rajzoló maga is rendelkezett bizonyos értesülésekkel arról, hogy a megörökített épületállapot nem felel meg az aktuális helyzetnek. Toronysisakok és tetőzet nélkül, de ép falkoszorúval álló templomot látunk épnek látszó oldalépítményekkel. Ez a tetőzetében erősen hiányos, de épülettömegét tekintve fennálló templomhajó leginkább annak az ábrázolásnak felel meg, amelyet Georg Hoefnagel 1595-ös rézkarca örökített meg az esztergomi vár ostroma utáni időből, Lepold 1944, 19. sz. Ismeretes, hogy az épület 1594. május 9-én ágyúzás következtében kigyulladt és lőporrobbanás rázta meg, MRT V, 102. Az ostrom folyamán véghezvitt pusztítás mértéke az ostrom kezdetén ismeretlen mester által készített, még ép állapotú, kéttornyos homlokzatú templomhajót ábrázoló látkép segítségével érzékel-hető, Lepold 1944, 13. sz. A rajzokon nem látható szentély már az 1543-as első török ostrom idején leomlott, maradványait a várat elfoglaló Szulejmán szultán bontatta el, MRT V. 102. A 17. századból ismert ábrázolások már lényegében azt a helyzetet tükrözik, amelyet a 18. század közepi képi és szöve-ges források dokumentálnak: a Bakócz-kápolna és a tornyok földszintjét leszámítva már nincs fedett tere a templomromnak, keleti része eltűnt, a déli oldalfal egy szakasza és az előcsarnok déli fala romos állapotban látható. Ezt a képet legpontosabban a Krey-féle metszet (1756) őrizte meg, Balogh 1955, 16. kép, vö. Justus van Nyport rézkarca (1685) vagy Anton Ernst Burkhardt von Birkenstein rézkarca (1689), Balogh 1955, 12–13. kép.
28 A vékonyra faragott márványtöredékek burkolatként való értelmezése nem újkeletű. Vö. Várnai Dezső idevonatkozó rekonstrukciós javaslata: Havasi 2008, 8. kép; Marosi 2017, 79–80, 95, 63.
kép. A töredékek vizsgálata, mindenekelőtt Havasi Krisztina munkája számos ponton értékes össze-függéseket tárt a székesegyházból származó burkolattöredékek rekonstrukcióját illetően. A vörösmár-vány burkolat épületbeli kiterjedéséről és arányáról meglepő információt tartalmaz egy közelmúltban felismert 16. századi forrás, amely a templom szentélyének 1543-as pusztulásáról szólva megemlíti, hogy „a nagytemplom magas keleti bolthajtása, amelynek belső boltozata vörösmárvány-lapokkal volt burkolva, megingatva, egyszerre összeomlott”. Istvánffy Miklós, A magyarok történetéről, ford.
Juhász László, Budapest, 1962, 186. A forrás jelentőségére felhívta a figyelmet: Hegedüs A., Eszter-gom rubintként ragyogó temploma. A Szent Adalbert-székesegyház történetének egy elfelejtett forrá-sa, Magyar Sion, ú. f. 9/1, 1, 2015. 135; Lővei 2017, 97–98.
29 Lővei 2017, 96–99, 1–4. kép.
Takacs_Gotika.indd 51
Takacs_Gotika.indd 51 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
52
tatott, a vörösmárvánnyal való 12. század végi falburkolás Esztergomban olyan szívósan tovább élő anyaghasználati és technikai hagyományt generált, amely egészen a 16. század elejéig, a Bakócz-kápolna építésének koráig hatékony maradt.30
Az esztergomi palotakápolna
Az esztergomi királyi palota kápolnája a magyarországi korai gótika emlékei között mint épített tér és hiteles művészeti alkotás a legtisztábban áll előttünk. Az 1934-ben elkezdett esztergomi feltárások után készült, minden kritikát kiálló rekonstrukció31 következtében ez a kis méretű épület igen nagy jelentőségre tett szert, mint az île-de-france-i korai góti-ka közép-európai úttörője integrálódott a magyar és az egyetemes művészettörténet-írás fejezeteibe.32 Mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a kápolna épülete nem az egész palotához, nem is nagyobbik egységéhez, hanem kizárólag a palotakörzet déli sarkában elkülönülten emelkedő, hatalmas lakótoronyhoz csatlakozik – egyébként meglehetősen lazán és szabálytalanul. A tér viszonylag kis méretei miatt arra gondolhatunk, hogy az építtetők szándéka szerint a királyi család és a legszűkebb udvartartás számára alkalmas uralkodói magánkápolnának készülhetett (95–96. kép).33
A kápolna nem egészen 12 méter hosszú tere rövid, téglalap alaprajzú hajóra és a hajó-nál valamivel tágasabb szentélyre tagolódik (90. kép). A két részt fal elé állított oszlopok-ról induló, csúcsívben záródó erőteljes diadalív választja el. A teljes teret bordás boltozat fedte. A hajóban a négysüveges szerkezet bordái a diadalívvel együtt az azt tartó monolit oszlopok fejezetétől indultak, a nyugati oldalon a hajó szögleteiben álló karcsú monolit oszlopokon nyugszanak. A szentély boltozata rendhagyó forma: a bordaindítások itt sem a falra vagy abból kiemelkedő falpillérekre, hanem a körítőfalon belül sugár irányban fel-állított hat karcsú ikeroszlop vállpárkányára támaszkodnak. Az oszlorudaknak e szokatla-nul nagy tömege, a tér látványát alapvetően meghatározó függőleges vonalak sorozata az, ami a téralakítást dominálja. A falak ennek következtében a háttérbe húzódnak, az előttük sorakozó keskeny oszlopok a térhatárolás tényleges síkja előtt, könnyed, áttört rendszert alkotnak. A hajó falain részben a keskeny sarokoszlopok, részben az oldalsó falfülkék osz-lopai képviselik kápolna tervezőjének a felületek áttörésére irányuló törekvését.
A boltozati profilok nagyon változatosak. Míg a szentélyben elegáns sarkantyútagos, csúcsíves bordaprofilt alkalmaztak, addig a hajóban a diadalívhez igazodó, három henger-taggal bővített összetett forma képezi a borda keresztmetszetét, az északi oldaltérben pedig ennek differenciáltabb, vájatolt változata jelenik meg (113–117. kép). A szentélyboltozat nyolc bordát összefogó zárókövének erősen mélyített tányérján Dextera Deit ábrázoló, nagy mélységű dombormű jelenik meg.34 A zárókő keretének körbefutó levéldísze fölött a bordák szögletében a hajó falfülkefejezeteinek és a nyugati kapu fejezetzónájának stílusá-ban megfogalmazott levelek állnak (114–115., 118–119. kép). Ha eredete nem is világos, a kompozíció és a stílus alapján a korai gótikus műhely produkciójához köthető egy fény-képről ismert, eredetileg kör alakú faragvány töredéke, amelyet a szentély zárókövéhez
30 Lővei 2004, 53–61; Lővei 2017, 105–106.
31 A feltárt épületrom kiegészítésének elveiről és a munkamódszereiről: Lux 1942, 3–16.
32 Marosi 1984a, 67–69; Sauerländer 1990, 394, 396, Abb. 353; Takács 1994a, 22–24.
33 Hajó: 6,25 × 5,15 m; szentély: 6,75 × 6 m. A méreteket közli: Gerevich 1938, 86.
34 A zárókő a 19. században már ismert volt: Vö. Máthes 1827, T. VIII. D.
Takacs_Gotika.indd 52
Takacs_Gotika.indd 52 2018.06.14. 11:55:182018.06.14. 11:55:18
53
hasonlóan levéldísz vesz körbe, mélyített belsejében figurális domborművel, egy nyitott tenyerű kéz maradványával (120. kép).35
A szentélynek az ikeroszlopok mögött húzódó körítőfalát, amely már az 1594-es ost-rom idején a padlózat szintjéig elpusztulhatott, 1934 után félkör alaprajzú apszisként rekonstruálták. Ezzel az íves alépítmény formáját követték, de nem biztos, hogy helyesen jártak el, tekintettel a boltozat rendszerére, ezen belül a homlokívek alapvetően poligo-nális szerkezetére. A rekonstrukció másik bizonytalan eleme a szentély nyílásainak – ab-lakainak és falfülkéinek – méretezése és pozicionálása, amihez a megtalált töredékek nem nyújtanak kétségtelen támpontokat.
Három ajtónyílás található a kápolnán: a nyugati fal tengelyében a kívül két bélletosz-loppal ellátott főbejárat és a hajóban, a diadalív előtt egy-egy azonos méretű és kialakítású,
Három ajtónyílás található a kápolnán: a nyugati fal tengelyében a kívül két bélletosz-loppal ellátott főbejárat és a hajóban, a diadalív előtt egy-egy azonos méretű és kialakítású,