A 12. század végétől megnyilvánuló francia művészeti ízléspreferencia a 13. század má-sodik évtizedétől új impulzusokkal és modern elemekkel gazdagodott. A folyamat elejét II. Andrásnak az évtized közepe körül készült új pecsétjei jelzik, amelyek a gótikus fi gura-ideálnak ugyanolyan mintaszerű megtestesítői, mint a Gertrudis-síremlék domborművei.
Mint e stílustörténeti jelenség általános magyarázatára, utalnunk kell arra az általános frankofi l szellemi és művészeti miliőre, amely a 12. század utolsó évtizedeitől, de külö-nösen az 1210-es évek közepétől jellemző volt Magyarországra, a királyi udvart és tá-gabb környezetét meghatározó nyitott attitűdre a távoli francia művészeti központok által képviselt új ízlésirányzattal, a gótikus mozgalommal szemben. Kézenfekvő magyarázat:
1172-től 1196-ig Châtillon Anna, majd Capet Margit személyében francia származásúak voltak a magyar királynék, akárcsak 1215 és 1233 között, amikor a szintén Capeting szár-mazású Courtenay Jolánta, francia királyok és keresztes hadvezérek leszármazottja volt a magyar uralkodó hitvese. Fontos körülménynek tűnik, hogy Esztergom királyi városának egyik részét a Liège környékéről idetelepült, magukat latinusoknak nevező polgárok– ön-tudatos kereskedők és kézművesek – lakták, akiknek szerepe nem csekély lehetett a latin Északnyugat-Európa, főként a Vallónia és Magyarország közötti gazdasági és kulturális csere lebonyolításában. Ebbe a képbe illik bele Villard de Honnecourt utazása is. A tá-volról érkezőket az újdonságokra nyitott Magyarország kedvezően fogadhatta, ami talán nemcsak az azonos nyelven beszélőkre volt érvényes.
Az affinitás és a recepciós készség hordozói nyilvánvalóan személyes kapcsolatok voltak:
a magyar uralkodók kapcsolatai a Capeting rokonsággal, illetve a Franciaországból érke-zett befolyásos személyek szülőföldi kapcsolatai. Az igényesség és a nyitottság légkörének lényege, ami meghatározza ezt a világot és művészi produkcióját, így hangzik egy francia szerző találó megfogalmazásában: „La solidarité des phenomènes culturels.”1
A pannonhalmi apátsági templom befejezése
Forrásadat tanúsítja, hogy 1217-ben II. András Szentföldre induló keresztes seregében nemcsak a király rokonai, közöttük unokafi vére, Babemberg Lipót herceg, vagy a még tá-volabbról jött Merániak voltak jelen, hanem a magyar világi arisztokrácia és egyházi hierar-chia köréből is sokan vették fel a keresztet. Jelen volt köztük Uros, Pannonhalma apátja is.2
1 Terrenoire 1986, 163.
2 Pauler II., 59–60. Uros a tengerentúli „zarándokútról” (iter peregrinationis) szól az az oklevél, amely szerint hazatérvén pert indított, és példás büntetést szabatott ki a somogyi kanászok ellen, akik távollétében elmulasztották az apátság sertéseit őrizni. PRT I., 645–646. Vö. Röchricht 1891, 111;
Veszprémy 2008, 118.
Takacs_Gotika.indd 110
Takacs_Gotika.indd 110 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
111
Uros neve a hadjárat utáni években két nagy horderejű eseménnyel kapcsolódott össze: a húszas években az apátság újjáépítésével és felszentelésével, majd élete vége felé, 1242-ben a monostor megvédésével a tatárok támadásától.3 A templom építése, minden jel szerint a szentföldi hadjárat után, az 1210-es évek végén vett új lendületet (ha ugyan nem akkor kezdődött),4 amit az építkezések (fabrica) támogatását célzó királyi birtokadományok so-rozata dokumentál a húszas évek elejétől.5 Az egyszerűség kedvéért a munkáknak ezt a nem túlzottan hosszú idejű befejező fázisát a templom legattraktívabb részlete, a kerengőbe nyí-ló déli kapu mestereiről, a Porta speciosa műhelyéről nevezhetjük el.
A templom építésének befejezését egy keltezés nélküli, de a körülmények alapján nagy biztonsággal 1224-re datálható felszentelési oklevél dokumentálja.6 Eszerint az épület ün-nepélyes dedikációja a pápai legátus, több püspök és a királyi udvar jelenlétében zajlott le.
Az említett déli kapu bibliai eredetű neve, amelynek első írásos említése 1700-ból maradt ránk,7 az esztergomi székesegyház nyugati kapujának elnevezését ismétli. Nincs kizárva, hogy mindkét eset a magyar keresztesek 1217/18-ben beváltatlanul maradt jeruzsálemi fogadalmával és a szent város utáni vágyával áll összefüggésben, és egymástól nem is telje-sen függetlenül, már építésük korában is így nevezték őket.
Az 1990-es években végzett megfigyelések alapján egyértelműnek látszik, hogy a meg-sérült épület felújításán valójában nem de novo építkezést kell érteni, hanem az épületbel-sőt, a nyílásokat, a faltagolást és mindenekelőtt lefedést, a boltozati rendszert érintő átépí-tési munkálatokat.8 Felmerült az a gondolat, hogy az előző épület alaprajzi rendszerének és körfalai jelentős részének, ezzel lényegében az épület tömegének megtartását elsősorban nem építészeti vagy financiális kényszer, hanem az elődök iránt megnyilvánuló tisztelet, valamiféle történelmi kegyelet motiválhatta.9 Egy ekkora épület esetén a körítőfalak meg-őrzése és az új boltozati struktúra beillesztése több gondot okozhatott az építőknek, mint-ha az egészet új alapokon újraépítették volna fel (362., 449. kép).
Abban a pillanatban, amikor a francia gótikus építészet új eredményeinek és gyakorlatá-nak ismeretével felvértezett építőműhely megjelent Pannonhalmán, az előző két kampány eredményeként készen állt már az épület keleti vége, a kripta és a szentély beboltozott tere (363–364., 366. kép). Elkészült az északi árkádpillérek közül három, elvégezték az északi oldalhajófal átépítését, az északi oldalhajó keletről számított három boltszakaszának lefe-désével együtt (363., 381. kép). Ezenkívül készen volt a nyugati apszis, a kripta átépítése, a kripta boltozatait is beleszámítva. Hiányzott viszont a déli oldalhajófal átalakítása a Porta speciosát tartalmazó szakasztól nyugatra, a déli árkádpillérek sora innentől nyugati irány-ban végig, természetesen a déli oldalhajó boltozata a kaputól nyugatra, valamint a főhajó
3 Györffy 1991, 84–88; Rogerius beszámolója az apátság ellenállásáról: SRH II., 585–586.
4 Ennek eldöntéséhez a fennmaradt viszonylag nagyszámú forrásadat sem ad teljesen világos tám-pontokat. Ami miatt mégis arra lehet gyanakodni, hogy a keresztes hadjárat indítása előtt már folytak a munkák, az, hogy olyan radikális építési váltások nyomait őrzi az épület, amelyek a műhelykonti-nuitás megszakadásával és bizonyos ideig tartó szünetelésével magyarázhatók. Ez jól összeegyeztethető az építtető 1217/18-as távollétével.
5 A források áttekintését lásd Takács 1996a, 172–176.
6 Levárdy 1959, 124; Kiáll. kat. Pannonhalma 1996, I., II.3. kat. sz. Az oklevél forráskritikai ér-tékelést lásd ugyanitt.
7 A kapunév újszövetségi eredetéről és a mennyei Jeruzsálem középkori allegorikus asszociációiról:
Takács 1993, 60.
8 A régészeti megfigyelések összefoglalását lásd László 1996a.
9 Takács 1996a, 185.
Takacs_Gotika.indd 111
Takacs_Gotika.indd 111 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
112
gádorfalalai a déli oldalon teljesen, az északin a felmagasodó rész túlnyomó többsége és az összes főhajóboltozat a diadalívtől az épület nyugati végéig. Az északi oldalon szintén nem állt még a két nyugati árkádpillér és értelemszerűen a déli oldalhajóban hiányozott az álta-luk érintett három nyugati boltszakasz is (473. kép).10 A félkész épület látványát jellemez-ve azt lehetne mondani, hogy a szentély és a nyugati épületrész között a templom közepe fedetlenül tátongott, csak a megtartott maradt régi oldalfalak és közöttük a különböző magasságig emelt, megkezdett szerkezeti egységek meredeztek a magasba. Ez a látvány fogadhatta az új építőmestert és kőfaragóit, akiknek első benyomása lehetett a felismerés, hogy itt nem fogják tudni maradéktalanul valóra váltani azt, amire képzettségük alkalmas-sá tenné őket, hanem kénytelenek lesznek erőteljesen alkalmazkodni az adottalkalmas-ságokhoz.
Azt, hogy Porta speciosa a műhelyek váltási vonalán áll, következésképpen építéséhez a befejező munkafázis indulása körül hozzá kellett fogni, a kapu két oldalán álló falpillérek eltérő szerkezete bizonyítja. Míg a kaputól keletre lévő faltagolás a régebbi, „görögkereszt”
alaprajzú pillérek típusához tartozik, a tőle nyugatra lévő már az új műhely formavilágát képviselő, hengeres formákból szerkesztett típus, ami pontosan megfelel a velük szemben álló árkádpilléreken megfigyelhető szerkezeti váltásnak (450., 483. kép).
Összefoglalva: a munkák nagyobbik fele az új műhely megjelenésének pillanatában még hátra volt. Az őket megelőző két csoport félbehagyott épületrészeinek eldolgozatlan részletei, a tagozatformák váltásai és a csatlakozások átvezetései nemcsak a déli kapunál szembetűnőek, hanem például a szentélyszakasz előtt félbehagyott négysüveges boltozat bordacsonkjainál is. A leglátványosabb korrekcióra azonban a gádorfal falpilléreinek kü-lönböző magasságokban elvégzett átformálásainál, lényegében a pillérkeresztmetszetek váltási helyeinél kényszerültek.11 Ehhez jöttek még az előző műhelyek által kifaragott, beépítetlenül hátrahagyott tagozatok, elsősorban fejezetek raktári készletei, amelyeknek az új szerkezetek indulása környékén való felhasználása számunkra roppant tanulságosan jelöli ki az új műhely munkakezdésének alig elsimított pontjait (455–456. kép).
Mielőtt erre a nagy jelentőségű műhelyváltásra és a munkák befejező szakaszának meg-tervezésére sor került volna, az építéstörténetben történt valami, ami bármennyire rövid idejűnek és átmeneti jellegűnek látszik is, művészeti szempontból a Porta speciosa mű-helyének előzményeként értékelhető. A második építési szakaszt meghatározó késő ro-mán iskolázottságú mesterek távozása után először egy viszonylag kis létszámú csoport jelent meg, amelynek tevékenysége – legalábbis a leolvasható nyomok alapján – rövid időtartamú, saját célkitűzéseiket is befejezetlenül hagyó vendégszereplésnek bizonyult. El-különítésük a templomot befejező műhely produkciójától – noha ezt korábban már meg-kíséreltem12 – nem teljesen problémamentes. Részben amiatt nehéz önálló építési szakaszt hozzájuk kötni, mert a déli oldalszentély diadalívén kívül mindössze néhány kis méretű fejezet – eredetileg valószínűleg kapubéllethez előkészített és csak az őket váltó műhely által felhasznált faragvány – maradt fenn tőlük, ami igencsak kevés egy építőmester és a keze alatt dolgozó önálló és produktív kőfaragóműhely feltételezéséhez. Ugyanakkor két-ségtelen, hogy az általuk alkalmazott jellegzetes tagolásmód és dekoratív formakincs sehol másutt nem található meg az épületen. Munkájukról csak a főszentély déli diadalívpilléré-hez a mellékhajó felől támaszkodó heveder és szegmensívekkel összefűzött falpillérelemei
10 A periodizációs javaslat részletes kifejtését és rajzi illusztrációját lásd: Takács 1996a, 208–218, 60–61., 66–68. kép.
11 Takács 1996a, 42–43, 63–65. kép.
12 Uo., 213.
Takacs_Gotika.indd 112
Takacs_Gotika.indd 112 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
113
tanúskodnak (451, 454., 463. kép), a többi, beépítetlenül hátrahagyott faragványt utó-daik, a templomot befejező műhely tagjai helyezték el pillérfejezeteken hasonlóan szervet-lenül, mint azokat a szintén hátrahagyott faragványokat, amelyek még a keleti kripta és a szentély környékén dolgozó kőfaragók idejéből maradtak (455–456. kép).13 A befejezést elvállaló mester tehát mintha először helyet kívánt volna csinálni magának és embereinek azzal, hogy gazdaságos módszerrel eltakarította az útból az elődök maradékát.
A rövid intermezzót játszó csoportnak tulajdonítható a déli mellékhajó végében emelt diadalív. A falpillér elemeinek ívelt, lágyan modulált kapcsolására a 12. század második felének korai gótikus építészetéből vannak példák (például Noyon, szentélykörüljáró, 452. kép),14 és hasonlóan tervezett pillérek a 13. század első felének normandiai és bur-gundi építészetében is akadnak (Lisieux, Chalon-sur-Saône, 453. kép).15 A fejezeteknek az 1220 körüli évekhez jól hozzáillő díszítésmódja is ezt az eredetfeltevést erősíti meg (Soissons, hosszház és gádorfalpillérek).16 A szóban forgó pannonhalmi falpillérek készítői szemlátomást kedvelték a hagyományos bimbós fejezetkompozíciók szimmetrikus elren-dezési modelljétől eltérő, szabad növényi formák naturalisztikus változatait is: az elága-zó levélszárak néhol cserjeágak módjára a fejezet tömbjéből hajtanak ki (463–465. kép).
A műhely másik dekorációs alapformája, a karéjos rátétlevéllel ellátott bimbós fejezet lé-nyegesen elterjedtebb forma (454–456. kép),17 és Magyarországon sem volt ismeretlen a 13. század első évtizedeiben. Ilyen rátétleveles fejezeteket találtak Pilisen, amelyek a templom berendezéshez tartozó kis méretű szerkezetről valók, ilyeneket figyelhetünk meg a Gertrudis-szarkofág árkádsorában és ezt az igen széles körben elterjedt korai gótikus tí-pust képviseli a somogyvári kerengő fejezetdekorációja és egy pécsi épületből fennmaradt fejezettöredék is (457–461. kép).
Megvilágító erejű az a kapcsolat, amely ezeket a pannonhalmi rátétleveles fejezeteket a korszak alsó-ausztriai művészetének kivételes alkotásához, a VI. Lipót által építtetett, 1222-ben felszentelt klosterneuburgi Capella speciosa épületdíszéhez köti.18 A laxenburgi Franzensburg romantikus építményébe áthelyezett kapu és belső faltagoló árkádok fejeze-tei jól összevethetők a pannonhalmi pillérfőkkel. Az árkádsor karcsú kehelytömbjeit kes-keny, álló levelekkel látták el, a levelek csúcsán, kis gömbszerű bimbókkal, a levelek szét-válásánál plasztikus megformálású másodlagos rátétlevéllel (462. kép). A klosterneuburgi kapu fejezetzónája komplikáltabb formákat tartalmaz, amennyiben nemcsak a karéjos rá-tétlevelek képezik a fejezetek másodlagos levélrétegét, hanem a felületet a bimbós levelek közepéből kisarjadó, oldalra hajló levelekkel is gazdagították (467. kép). A pannonhalmi fejezetek sorozata a kisebb mennyiség ellenére is e változatok nagyobb repertoárját tartal-mazza. Találunk közöttük olyan megoldást, amelyen a középről induló, szétágazó levelek a bimbókat is beburkolják, és olyanokat, amelyeken a kihajtó, alávájt levélszár elválik a
13 Uo., 87. kép, D4, C6.
14 Felmérési rajz: Paris, Centre Recherches sur les Monuments Historiques, Inv. n. D 5243.
15 Például Lisieux és Chalon-sur-Saône székesegyházában (1230 k.); Branner 1960, 124–125, fig.
42a.
16 Dehio–Bezold III., 560.8.
17 Ilyenek vannak például a chartres-i székesegyházban a trifórium fejezetein.
18 A VI. Lipót által alapított, 1222-ben felszentelt palotakápolna építési forrásaihoz és kronológiá-jához: Seeger 1997, 133–134. A felszentelés idejét a 15. században írt Kleine Klosterneuburger Chronik tartalmazza. Ziebig 1851, 231. Stílusának összefüggéseihez: Schwarz 1996, 17–28; Seeger 1997, 141–155. A korábban burgundiai eredetűnek tartott stílus reimsi kapcsoltaihoz: Wagner- Rieger 1991, 65–67, 72–73; Schwarz 2013, 96–133.
Takacs_Gotika.indd 113
Takacs_Gotika.indd 113 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
114
fejezet tömbjétől (465. kép). Ezek jól érzékeltetik egyrészt az itteni kőfaragómunka magas kvalitását, másrészt a Klosterneuburghoz képest változatosabb dekorációra való törekvést.
A formák eredetével kapcsolatban mindenekelőtt a bourges-i szentélykörüljáró és alsó tri-fórium fejezeteire hivatkozhatunk, amelyeket Robert Branner 1200 és 1205 közé datált.19 Bourges-ban olyasféle, karéjos rátétlevelekkel ellátott fejezetek vannak, mint a szóban for-gó közép-európai épületeken (466. kép).
Pannonhalma és Klosterneuburg, e két egymástól alig több mint száz kilométerre fekvő helyszín közötti kapcsolat lehetséges magyarázata, hogy a francia katedrálisművészetnek ugyanerről a területéről érkezett mesterek tevékenykedtek párhuzamosan mindkét eset-ben. Összeköti őket a francia páholyokból 1220 körül kiinduló művészmigráció történeti háttere és a fogadókészség hasonló körülményei. A felfogásbeli és minőségi egyezések a pannonhalmi déli mellékhajó-végződés és a Capella speciosa faragványai között minden-esetre olyan mértékűek, hogy a két egymáshoz közeli építkezés kőfaragó-állományának cserélődése nélkül nehezen képzelhetők el. Az eset ebből a szempontból ahhoz a másik, nem sokkal később lezajló mestervándorláshoz hasonlítható, amely a bambergi székes-egyház Szent György kórusa és a jáki apátsági templom építkezése között kimutatható.20 Nehezebben megválaszolható kérdés, hogy milyen irányban történt a feltételezett vándor-lás Alsó-Ausztria és Magyarország között. A két helyszín közti kapcsolat történeti hátterét mindenképpen az a családi és szövetségesi viszony világítja meg, amely az Árpád-háziak és Babenbergek között a korban fennállt. Legutóbb a szentföldi peregrinációban csatlakoz-tak seregeik egymáshoz. 1223–1224 folyamán a két szomszéd között átmenetileg ugyan kiéleződött a viszony, de a pápai diplomáciának sikerült végül a nézeteltérést elsimítania.21
Kézenfekvő volna, hogy az 1222-es felszentelés után Klosterneuburgban munka nélkül maradt kőfaragók egy része költözött át a magyar apátság építőműhelyébe, ám ezt a lehe-tőséget a pannonhalmi épület relatív kronológiája és stabil felszentelési dátuma gyakorla-tilag kizárja. A magyar apátsági templom műhelyéből ugyanis jóval a templom 1224-es befejezése előtt éppen az a munkaerő tűnt el, amely a két helyszín stiláris kapcsolatát bizonyítja. Pannonhalma felszentelési dátumát számításba véve a kontaktusra a kloster-neuburgi kápolna 1222-es felszentelése után már aligha kerülhetett sor, ami azt jelen-ti, hogy talán a Pannonhalmán valamilyen okból felszabaduló kőfaragók csatlakozhattak a hercegi székhely champagne-i és burgundiai tanultságú építőmesterének műhelyéhez.
A klosterneuburgi építőműhely magyarországi kapcsolatait ettől függetlenül a kápolna oszloptörzseinek esztergomi eredetű vörösmárvány anyaga is igazolja. Az előkészített vagy megmunkált kőanyag szállításának megszervezése ugyanis a kor viszonyai között nehezen képzelhető el az építésben részt vevő munkásoknak a bánya helyszínén való megjelené-se nélkül. E műhely működési idejét az osztrák kutatók megalapozott következtetésmegjelené-sel VI. Lipótnak a magyarokkal együtt elkezdett, és 1219-ben félbeszakított keresztes expedí-ciója utáni évekre helyezik,22 vagyis a két helyszín közötti mestervándorlás legvalószínűb-ben 1220 körül vagy az 1220-as évek elején történhetett.
Annak ellenére, hogy a jellegzetes pillérszerkezeteket és díszítőformákat alkotó csoport műve Pannonhalmán strukturális szempontból világosan elválik az építkezést befejező
19 Branner 1962a, 35–46, fig. 28–31, 34.
20 A bambergi mesterek jáki tevékenységéhez: Bogyay 1993b, 11–18.
21 Pauler II., 87–89.
22 Seeger 1997, 133–134; a kápolna értelmezése, mint a herceg által 1219-ben Egyiptomból ma-gával hozott ereklyekincs számára építtetett monumentális Schrein: Schwarz 1998, 312.
Takacs_Gotika.indd 114
Takacs_Gotika.indd 114 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
115
műhely produkciójától, a stílus tekintetében a két társaság közötti különbségek nem szig-nifikánsak. A hajó pillérein és a falakon alkalmazott maszkos konzolok népes rokonsága főként Champagne és Burgundia 13. század eleji építészetében, Châlons-sur-Marne szé-kesegyházának négyezeti pillérein,23 Auxerre-ben, St-Père-sous-Vézelay hajójában24 vagy Chalon-sur-Saône-ban azonosítható (468–472. kép). Ez utóbbi épület az új típusú árkád-pillérek tekintetében is a közeli párhuzama Pannonhalmának. Itt is a 11. századi hossz-ház visszabontott konstrukciójára épített gótikus faltagolást alkalmaztak olyan formákkal, amelyek a pannonhalmi déli hajóvégződés ívelt kötéseire hasonlítanak, a szentély pillértí-pusa pedig pontosan megfelel a pannonhalmi déli pillérsor hengerkötegeinek (474. kép).
Ez utóbbi megoldás lényege, hogy a terhelést hordozó támaszok között kisebb átmérőjű, kidomborodó, hengeres idomok jelennek meg, amelyeknek sem lábazati profiljuk, sem fejezetük nincsen.
A hengeres támaszformák sokszorozása a pillértörzsön elsősorban a 12. századi korai gótikus építészet egyik leleményével, a többek közt Laonban, Canterburyben és Párizsban alkalmazott oszlopkoszorús pillérrel hozható kapcsolatba, amely a sarkos váltások és ki-szögellések helyett az építészeti tér kiegyenlített ritmusának, a lineáris és legfőképpen ho-mogén tagolási formuláknak kedvez. A Pannonhalmán alkalmazott pillérköteg nemcsak abban tér el ezektől a megoldásoktól,25 hogy a melléktámaszok nem különálló függelékei a pillérmagnak, hanem abban is, hogy a pillérmagot övező gyámok csökkent térbeli érté-kű, domború formákká zsugorodnak. A háromnegyed oszlopok átmérője nyilvánvalóan a boltozati terhelés mértékével függ össze: a hevederívhez vastagabb, a bordaindításhoz keskenyebb átmérőt használtak. A homogén tagolási elv feladásánál is jellegzetesebb e megoldásban az, hogy a melléktámaszok közötti felületek nem egyetlen hengerpalástot alkotnak, hanem eltérő hengeridomok felülete domborodik ki rajtuk. A pillérmag mint látható forma valójában nem jelenik meg, hanem a differenciált méretezésű hengeres gyá-mok komplikált kötegeként érzékelhető. A pillér elemei leginkább a lábazat és a fejezet magasságában különülnek el, amennyiben a tagolás és a díszítés a pillérmag részleteire már nem terjed ki. A sajátos pillérszerkezet Nyugat-Európában elsősorban a gótikus építészet forrásterületétől távol eső, burgundiai regionális stíluskörben gyakori, amely terület építé-szetét Robert Branner vizsgálta.26
A pannonhalmi templomon 1996 előtt végrehajtott felújítási munkák során addig is-meretlen részletek sorát sikerült megfigyelni. Ekkor derült ki az is, hogy a főhajó déli gárdorfalát kívülről megtámasztó, erősen sérült állapotú támpillérek felső szintje erede-tileg keskenyebb, négyszöghasáb alakú nyúlványokban folytatódott (475. kép). Ezek a támpillérnyúlványok bizonyára elérték a ma már szintén hiányzó, csak töredékek alapján rekonstruálható, bimbós levelek sorával díszített, homorú profilú főpárkányt.
A támpillér könnyített lezárásának ezt a jellegzetes formája (contrefort emboîte) 1180 körül tűnt föl a soissons-i déli kereszthajó esztergomi összefüggésben már említett kápol-náján, de alkalmazták ugyanott a sugárkápolnák támpillérein is (476. kép).27 Szintúgy átvették a megoldást a braine-i St-Yved építői, azután széles körben elterjedt elsősorban
23 A reimsi székesegyház műhelyével kapcsolatban értékeli: Kimpel–Suckale 1985, 350.
24 Lasteyrie 1926–1927, II., 345, fig. 957.
25 Jantzen 1957, 20–27.
26 Branner 1960.
27 Sandron 2001, 371.
Takacs_Gotika.indd 115
Takacs_Gotika.indd 115 2018.06.14. 11:55:202018.06.14. 11:55:20
116
Picardia és Champagne területén és ezek nyomán Burgundiában.28 Viszonylag korai pél-dája, amely nem lehet sokkal későbbi a soissons-i kápolnánál, a laoni Szent Lázár-ispotály szentélymaradványán látható (477. kép).29 A forma itteni népszerűségéről tanúskodik, hogy a székesegyház 1220-as években épült kerengőjének mesterei számára is kézenfekvő volt a támpillérzáródási forma alkalmazása.30 A forma széles körű elterjedtségét mutatja a soissons-i szentély, a St-Michel-en-Thiérache apátsági templom szentélye,31 a st-quentini társaskáptalan 1200 után épült kápolnakoszorúja,32 valamint a reimsi érsek birtokán álló courville-i templom 1200 körülre datált szentélye és kereszthajója.33 Talán utolsó jelentős
Picardia és Champagne területén és ezek nyomán Burgundiában.28 Viszonylag korai pél-dája, amely nem lehet sokkal későbbi a soissons-i kápolnánál, a laoni Szent Lázár-ispotály szentélymaradványán látható (477. kép).29 A forma itteni népszerűségéről tanúskodik, hogy a székesegyház 1220-as években épült kerengőjének mesterei számára is kézenfekvő volt a támpillérzáródási forma alkalmazása.30 A forma széles körű elterjedtségét mutatja a soissons-i szentély, a St-Michel-en-Thiérache apátsági templom szentélye,31 a st-quentini társaskáptalan 1200 után épült kápolnakoszorúja,32 valamint a reimsi érsek birtokán álló courville-i templom 1200 körülre datált szentélye és kereszthajója.33 Talán utolsó jelentős