Autonómia és függőség 190
Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete 190 A kontroll kérdése mint személyiségjellemző 196 A serdülőkori krízis magyarázatai 198
A serdülőkor feladatai 201
Az iskola szerepe a diákok hangulatának alakulásában 214 Mikor jelentenek krízist a serdülőkori problémák? 214 A serdülőkori deviáns ifjúsági csoport 215
Az érett személyiség 216
Az eddigi hat fejezetben a felnőtt személyiség kialakulásának körülményeivel foglalkoztunk. A fejlődés általános sajátosságaiból indultunk ki, és számba vettük a korai szocializációban döntő szerepet játszó tényezőket, az anya-gye-rek kapcsolatot és a családi hatásokat és az ezekkel kapcsolatos nehézsége-ket és devianciákat. Áttekintettük az éntudat kialakulásának folyamatát, amely mindezeknek a folyamatoknak kísérőjelensége és egyszersmind moz-gatója is.
Ebben a fejezetben részletesen foglalkozunk a serdülőkor sajátosságaival.
Tesszük ezt két okból is, egyrészt azért, mert a serdülőkort kiemelt figyelem övezi, a közvélemény a „legnehezebb korszakként” tartja számon, másrészt azért, mert a tanári pályán legtöbben serdülőkkel foglalkozunk. A személyi-ségfejlődés egyik meghatározó eleme az énazonosság-tudat (identitás) kiala-kulása. Ebből a szempontból kitüntetett jelentősége van a serdülőkornak.
A fejlődés azonban korántsem zárul le a serdülőkorral. Az érett személyiség kialakulása egészen életünk végéig tartó folyamat.
n BEVEZETÉS
n AUTONÓMIA ÉS FÜGGŐSÉG
Az identitás a személy önazonosság-érzését jelenti. Két feltétele van annak, hogy az én-azonosság érzését átéljük: az éntudat kialakulása és saját magunk elfogadása. Az éntudat – mint ezt a 4. fejezetben láttuk – fokozatosan alakul ki, az értelmi fejlődés, valamint a szocializáció folyamata, a kötődés és a környezettől való fokozatos önállósodás együtte-sen járul hozzá az identitás kialakulásához a serdülőkor végére. Az egészséges személyi-ségfejlődés másik feltétele az énképünk elfogadása. Ebben a folyamatban a környezet visszajelzései sokoldalú szerepet játszanak. A személyiség alakulása nem ér véget a felnőtté válással, a fejlődéslélektan szerves folytatásának tekinthető a felnőttkori életszakaszok és az időskor pszichológiai kérdéseinek tanulmányozása. A serdülőkor problémáival a követke-zőkben az identitás alakulása szempontjából foglalkozunk, de a serdülőkori sajátosságok a kötetekben más vonatkozásban a családi szocializáció, a nemiszerep-elsajátítás, a pályavá-lasztás kérdéseinek tárgyalásakor szintén megjelennek (vö. a 4., 5., 36. és 43. fejezettel).
Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete
Erikson fejlődéselmélete (Erikson 2002) Freud pszichoszexuális fejlődéselképzeléseiből indul ki (lásd 18. fejezet), két ponton tér el jelentősen a klasszikus pszichoanalitikus el-képzeléstől. Egyrészt Erikson a fejlődést egy életen át tartó folyamatnak tartja, másrészt a fejlődést krízisek sorozataként írja le. Ezeket a kríziseket a környezettel való viszonnyal, a társadalmi elvárásokkal és társadalmi szerepekkel hozza Erikson kapcsolatba, ezért ne-vezi elméletét pszichoszociális fejlődéselméletnek. Minden fejlődési korszaknak megvan a maga feladata, egy olyan kihívás, aminek a személy a fejlődés természetes velejárójaként meg kell hogy feleljen. Ez a személy számára feszültséggel jár, krízist jelent. Az egészséges
A következőkben először Erikson elmélete alapján tekintjük át a fejlődés különböző stádiumaiban az egyénre váró feladatokat. Foglalkozunk a kül-ső-belső kontroll személyiségdimenzióval mint a függőség vagy önállóság egyénre jellemző szintjével. Ezután az önállósodás szempontjából legizgal-masabb korszak, a serdülőkor feladatait és nehézségeit vesszük sorra, majd az érett személyiség Allport által leírt jellemzőit ismertetjük, mint az optimá-lis fejlődés kívánatos végeredménye célját. Allport maga is úgy fogalmaz (All-port 1980), hogy az érett személyiség jellemzői sokkal inkább elérendő ideá-lok, mint egy valós személy jellemzői. Pedagógiai szempontból azonban ta-nulságosak számunkra, mert ezek kétségtelenül olyan tulajdonságok, amelyek fejlesztéséhez tanítványainknak – különösen a serdülőkor idején – érdemes segítséget nyújtanunk.
fejlődés ennek a krízisnek a sikeres megoldása, a sikertelen kimenetele viszont a szemé-lyiségfejlődés nehézségeihez vezet, mégpedig oly módon, hogy az adott korra jellemző megoldatlan krízis tovább kíséri az egyént, s ez okozza a későbbi személyiségproblémá-kat és pszichés betegségeket. Erikson fejlődési korszakokról beszél, nem kötötte ezeket életkori határokhoz, mivel ennek időtartama egyénenként változik. Ugyanakkor fejlődé-si és társadalmi szempontból is nagy vonalakban behatárolható korszakok ezek, ezért a táblázatban a könnyebb tájékozódás kedvéért feltüntettük a jellemző életkort is. A nyolc szakasz kihívásait és ezek kedvező kimenetelét a 7.1. táblázatban közöljük.
7.1. TÁBLÁZAT Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének szakaszai
Korszak Krízis Kedvező kimenet
1. csecsemőkor
(0–1 év) Bizalom – bizalmatlanság Bizalom, optimizmus 2. kisgyermekkor
(1–3 év) Autonómia – szégyen és kétség Önkontroll, megfelelésérzés 3. játszókor
(3–6 év) Kezdeményezés – bűntudat Önálló cselekvés tervezése és megvalósítása 4. kisiskoláskor
(6 év – pubertás) Teljesítmény – kisebbrendűség Intellektuális, fizikai és szociális kompetencia 5. serdülőkor Identitás – szerepzavar Egységes, önálló énkép
6. fiatal felnőttkor Bensőségesség – elszigetelődés Szoros, tartós kapcsolat, pályaelköteleződés 7. felnőttkor Alkotóképesség – stagnálás Törődés a családdal, társadalommal, jövővel 8. érett (idős)
fel-nőttkor Énteljesség – kétségbeesés Élettel való megelégedés, szembenézés a halállal
A csecsemőkor a kötődés kialakulásának időszaka. A freudi orális korszak elképzelésé-ből kiindulva Erikson a táplálkozással kapcsolatban szerzett tapasztalatokhoz köti a bizalom vagy bizalmatlanság kialakulását. A gyermek alapvető élménye ebben a kor-ban, hogy a környezet, elsősorban az anya a szoptatás és gondozás révén megfelelően elégíti-e ki az alapvető igényeit. Ezen keresztül tanulja meg a csecsemő, hogy bízhat-e a környezetében, és tanulja meg az elfogadás élményét is. Ha a gondozó (anya) ki-elégíti az éhség késztetését, nem kell nélkülözni, a frusztrációk minimálisak, akkor kialakul az ősbizalom. Ez egyrészt azt jelenti az egyén számára, hogy számíthat a környezetében élő személyekre és általában az emberekre, de egyúttal azt is, hogy viszonzásként ő is képes adni másoknak. A nem kielégítő gondozás következménye az elhanyagoltság élménye és a harag az átélt negatív élmények, például az erőszakos elválasztás miatt. A korszak megoldatlan krízise felnőttkorban szélsőséges esetben sú-lyosabb személyiségproblémákban is megnyilvánulhat.
Az ősbizalommal kapcsolatos problémák művészi ábrázolását láthatjuk József Attila Iszonyat című versében, ami szép példája annak, hogy a pszichoanalízis gondolatai nemcsak a közgondolkodásra, hanem a 20. század művészetére is hatást gyakoroltak.
A kisgyermekkor a Freud által anális szakasznak leírt korszakkal azonos. Erikson az au-tonómia megtanulását vagy szégyen és kétely élményét köti ehhez a periódushoz. Itt ta-nulja meg a gyermek az énjét elkülöníteni a külvilágtól, a saját testi funkciók szabályo-zása ennek a szakasznak a feladata. A tanulás színterei az izommozgás szabályoszabályo-zása, a nagymozgások, a finomabb mozgásformák és a beszéd elsajátítása. Erikson ezen belül is kitüntetett szerepet lát a szobatisztaság megtanulásában. Az elengedés-ragaszkodás megtanulása szimbolikus értelemben is az ebben a korszakban nyert tapasztalatokkal függ össze. A követelő, ellenséges vagy barátságos gondozói magatartás eredménye-ként az önmagunkban való kétely vagy az autonómia érzése (képes vagyok a környe-zettől független cselekvésre) alakul ki. A szobatisztaság tanulásának központba he-lyezését a kor gyereknevelési szokásaival – vagy inkább mondhatnánk, hogy gyakran káros, erőszakos, büntető vagy megszégyenítő gyakorlatával is érdemes összefüggés-be hozni, mert ez kiemelten fontossá teszi az ezzel kapcsolatos élményeket. Azonban érdemes az önállóság, a saját test feletti kontroll kérdését tágabban is értelmezni, és olyan tanulási folyamatokra is figyelni, mint az önálló evés és öltözés, ahol szintén ta-pasztalatot szerez egy gyerek arra vonatkozóan, hogy mennyire hagyják próbálkozni, mennyire bízhat a saját ügyességében. Vagy átélheti azt, hogy a legnagyobb jó szán-déktól vezérelt túlzottan segítőkész gondozó azt az élményt közvetíti, hogy nélküle a gyerek nem boldogul a saját magával kapcsolatos feladatokkal, nem képes arra, hogy az önkiszolgáló tevékenységekben sikerélményeket szerezzen. Ez az az időszak, ami-kor a gyermek először átéli a szabad-nem szabad fogalmát, a kontroll és önkontroll érzését. A pozitív élmények a jóakarat élményét adják és a szabad akaratba vetett hi-tet alapozzák meg, míg a túlkontrollálás a szégyenérzethez és az önmagába vehi-tett hit hiá nyához vezetnek.
A fejlődésnek ebből a korszakából származó későbbi problémák a túlzott önma-gunkkal foglalkozás, a nyíltan ellenséges lelkiismeret és a kényszeresség, a paranoid gondolatok. A jóindulatú szülői kontroll megtapasztalása viszont azt eredményezi, hogy képesek vagyunk elfogadni a korlátozásokat olyan széles értelemben is, mint a törvényes rend elfogadását, és ezzel kapcsolatban az önkorlátozás gyakorlását.
A játszókor a freudi ödipális korszak, a kezdeményezés vagy bűntudat kora. A gyereket foglalkoztató kihívások a „valamit csinálni”, valamivel foglalkozni, fiúknál ez támadás, meghódítás, lányoknál megszerzés jellegű cselekvések, melyek a gyermeki szexuali-tás szimbolikus formái. Az óvodáskor fő tevékenysége a játék, amikor a gyermek te-vékenységének középpontjában már nem önmaga, hanem a környezet meghódítása áll. Ez egyrészt a szabad mozgásra való képesség révén az egyre nagyobb térben való önálló tevékenykedést, másrészt a környezet tárgyainak, például a játéktárgyaknak a megszerzését jelenti. Másrészről jelenti az egyre kiterjedtebb társas kapcsolatokat, az együtt tevékenykedést, ennek a kisebb-nagyobb csatározásaival és hatalmi harcaival is. Ebben a korban a gyerekeknek gyakran olyan feladatokkal is meg kell küzdeni, mint a testvér születése, az ő szükségleteihez való alkalmazkodás, és a testvérrel való rivalizálás. A társas viszonyok szempontjából az ellenkező nemű szülőhöz fűződő
vonzalom, a rajongással szeretett szülő kegyeiért folytatott küzdelem és a rivalizálás a másik szülővel a kor jellemzője. Erikson szerint a gyermek a tényleges vagy az el-képzelt dolgok miatt bűntudatot él át. Az ödipális konfliktus megoldásának hiánya vezet a későbbi bűntudathoz; felnőttkori patológiaként regresszív tünetek: a hisztéria (mivel a kívánságok elfojtása vezet a hisztérikus tagadáshoz) és a pszichoszomatikus betegségek köthetőek ehhez a szakaszhoz. A korszak pozitív kimenetele annak meg-tanulása, hogy a vágyak közül mi az, ami megvalósítható, és hogy törekedjen is a sze-mély ezek elérésére. Másrészről kialakul az erkölcsi érzék, ami a korlátok, a szabályok elfogadását is jelenti. A türelmes és példát adó családi környezet segíti a gyermeket abban, hogy a társadalmi szabályokat elfogadja.
A kisiskoláskor az ösztönkésztetések lappangásának, nyugalmának a szakasza. A gyer-mekek ebben az időszakban az intellektuális tevékenységek és a teljesítmény felé for-dulnak. Nem véletlenül ez az időszak az iskolába lépés időszaka. A kisiskoláskorban szerzett tapasztalatok a sikeres (főként iskolai) teljesítménnyel kapcsolatban alapoz-zák meg a kitartást, a késleltetés képességét, a pozitív önértékelést a teljesítménnyel kapcsolatosan. A kudarcok viszont a kisebbrendűség érzését alapozzák meg. Ez egy-aránt jelentkezhet a kézügyesség, a társas kompetenciák vagy az intellektuális telje-sítmény területén. Ebben a korszakban az eddigieknél nagyobb szerepet kapnak a pedagógus visszajelzései. Az iskoláskor első éveinek jelentőségét abból a szempont-ból nehéz túlbecsülni, hogy milyen élményeket szerez a kisiskolás arról, hogy képes-e megküzdeni az intellektuális kihívásokkal. A leckekészítés vagy az iskolai feladatok kapcsán tanulja meg azt, hogy érdemes-e erőfeszítéseket tenni, a kitartó próbálkozá-sok sikerekhez vezetnek, vagy kialakul a tanult tehetetlenség érzése, az az érzés, hogy hiába az erőfeszítés, nekem úgysem fog jobban sikerülni. Ez az életkori periódus, ami-kor a legtöbb gyermek először találkozik a célszerű „munkavégzéssel” az iskolai fel-adatok révén, és az első élményeket szerzi a munkamegosztás és a különböző foglalko-zások területén. Először szembesül azzal is, hogy alkalmas-e bizonyos tevékenységek sikeres végzésére vagy kialakul benne – gyakran indokolatlanul is – az alkalmatlanság élménye. Amennyiben sorozatos iskolai kudarcok érik, akkor a kisebbrendűségi ér-zés generálisan is alapélménnyé válhat, ami a sikertelen munkavégér-zést vetíti előre, de visszaköszönhet felnőttkorban olyan önmagunkkal kapcsolatos ítéletekben is, mint
„nekem nincs nyelvérzékem”, „botlábú vagyok, sose fogok táncolni tudni”, vagy „a fő-zéshez nincs érzékem”.
A serdülőkor az identitás kialakulásának időszaka. Erre az életszakaszra jellemző a belső életterv megerősödése. A fiatalnak el kell jutnia oda, hogy tudatosan felvállalja a felnőtt feladatokat. Ez kezdetben rituális formában történik. Ennek a rituális be-avatásnak a jelentőségére visszatérünk annak a problémának a bemutatásánál, hogy a serdülőkor egy átmeneti periódus a gyerekkor és a felnőttkor közt. Az identitás meg-találása nem a gyermekkori identitások összegzése, hanem a libidó (szexuális ösz-tönkésztetés energiájának) áthelyezése egy képességekre alapuló szociális szerepre,
ez az életpálya megválasztása. Ennek a periódusnak a problémás megjelenési formája a szerepzavar, amit Erikson a korábbi nemi identitás iránti kétellyel hoz kapcsolatba. A fejlődés problémá-ja az identitásdiffúzió, ebben az esetben a személy nem képes a saját énképé-vel azonosulni, nem találja meg a neki megfelelő foglalkozási szerepet sem.
A problémák a gyors testi változások miatt bizonytalanná váló testképből és a szociális kapcsolatok konfliktusaiból egyaránt eredhetnek. Fontos eleme en-nek a fejlődési szakasznak az ideológiai érdeklődés, az eszmék iránti elkötelező-dés. Ha a fiatalok számára nem nyújt a társadalom elfogadható eszmei keretet, ami Erikson szerint azt kell hogy köz-vetítse, hogy „az irányítás előbb-utóbb a legjobbak kezébe kerül, s ez a leg-jobbat hozza majd ki az emberekből”
(Erikson 1997, 38.). Ha ezt nem nyújtja a társadalom, akkor a fiatalok nyitottak lesz-nek utópisztikus vagy szélsőséges, radikális ideológiák iránt vagy identitásdiffúzió, az elköteleződés hiánya lesz jellemző. Viselkedéses tünetként problémás fejlődés esetén kriminalitás, túlzott azonosulás ifjúsági bandával, ideálokért való túlzott rajongás jele-nik meg, vagy a társakkal való „lelkizés” az identitás megtalálása érdekében.
A fiatal felnőttkor feladata az intimitás megtalálása egy megfelelő partnerrel. Ez a pár-választás korszaka. Az egészséges fejlődés eddigi szakaszainak Erikson által kiemelt kritériumai teljes mértékben ritkán valósulnak meg egyszerre, de a lelki egészség feltételének minimálisan az ezekre való képességet tekinti: a kölcsönös genitális or-gazmus egy szeretett partnerrel, akivel a személy kölcsönös bizalmat alakít ki, s aki-vel megosztja az életét a munka, pihenés és utódnemzés terén és biztosítja az utódok egészséges fejlődését. A partner megtalálása és a bensőségesség vállalása nélkül szociális elszigetelődés, magány érzése következik be. Nem csupán a női és férfi szerep elfogadá-sa és a párválasztás a fiatal felnőttkor feladata, hanem ezzel a szülői szerep felvállaláelfogadá-sa is egy újabb nemzedékről való gondoskodás formájában. Ezek hiánya a személy izoláció-ját, szociális elszigetelődését okozza, és a személyiség éretlenségében, infantilis voná-sokban vagy furcsa, különc viselkedésben nyilvánul meg.
A felnőttkor feladata az új generáció felnevelése és az alkotóképesség megőrzése. A ge-nerativitás a kor teljesítendő feladata, ami a nemzőképességen túl az alkotóképességet
7.1. KÉP „Most fiú legyek vagy lány?”
Az identitáskeresés hosszadalmas és gyakran az extrém próbálkozásoktól sem mentes folyamat
és a következő generáció biztosítását is jelenti. Az alkotóképesség legfontosabb ele-mének Erikson az utódok felnevelése iránti igényt tartja. Ehhez a korszakhoz kap-csolható a ma használt életközépi válság fogalma, amely 40–50 éves kor közt, az al-kotóképes korszak derekán az addigi teljesítménnyel való elégedetlenség érzését és ennek feloldására az életpálya módosítását jelenti. Ez lehet tényleges pályamódosítás, újabb képzettség megszerzése vagy új tevékenység keresése. Nem minden foglalko-zásbeli váltás írható a felnőttkori pszichés válság megoldási kísérletének számlájára, gazdasági nehézségek idején éppen ez az a generáció, aki leginkább veszélyeztetett a munkahely elvesztésében. A kettő azonban egybe is eshet, a kevésbé sikeres, és ezért önmagával is elégedetlen személyek néha a külső körülmények hatására, az állásuk el-vesztése miatt is kényszerülnek váltani. Az alkotóképességgel kapcsolatos problémák tünetként egyrészt a következő generáció életvezetési problémáiban jelentkeznek, mert a személy nem képes sikeresen teljesíteni a szülői feladatait, másrészt magatar-tásként álintimitásban és abban is megnyilvánulhat, hogy a személy túlzott jelentősé-get tulajdonít a saját mindennapi jólléte, komfortérzete biztosításának.
Az érett (idős) felnőttkor feladata az eddigi életúttal való szembenézés. Amennyiben a személy elégedetten képes visszatekinteni az elért eredményeire, képes elfogadni, hogy az életutak különbözőek, és nem mérlegeli az elért eredmények árát, akkor el-érheti a bölcsességet, és képes lesz szembenézni a természetes módon közeledő ha-lállal is. A kétségbeesés, a halálfélelem az addigi életpályával való elégedetlenség meg-nyilvánulása. Napjainkban az életkor kitolódásával és a többgenerációs nagycsaládok helyett a nukleáris családban élés általánossá válásával ennek a szakasznak a jelentő-sége s egyszersmind a problémák jelentkezése is növekszik. Egyrészt sok idős em-ber válik nyugdíjassá egészségileg és szellemileg is aktív állapotban. Számukra értel-mes és hasznos, örömteli tevékenységek találása nem mindig egyszerű, főként, ha a foglalkozásuk nem folytatható résztevékenységként, és korábban nem voltak olyan hobbitevékenységeik, amelyek nyugdíjasként folytathatóak. Az egyik gyümölcsöző kezdeményezés a még aktív korúak bevonására éppen a kiskamaszokkal kapcsolatos.
Sikeres gyakorlat például torontói középiskolákban, hogy a pályaválasztás segítésére a fiatalok önként vállalkozó fiatal nyugdíjasok közül mentort választhatnak, aki rend-szeresen foglalkozik a fiatallal, bevezetve őt az egykori foglalkozásának szépségeibe is. A másik probléma éppen ellenkező jellegű, az öregedéssel járó betegségek miatt az idősek közül sokan rászorulnak a rendszeres külső segítségre. Az időskor feladata an-nak az elfogadása is, hogy most már mások nyújtaan-nak segítséget nekik.
A serdülőkor Erikson elmélete szerint nem csupán az identitáskeresés szempontjából fontos időszak, hanem az előző négy periódus feladatai itt más vonatkozásban újra elő-térbe kerülnek. Ha a kisgyermek megtanulta, hogy bízhat a környezetében levő szemé-lyekben, és képes érzelemteli kapcsolatok kiépítésére, akkor ez segíti abban is, hogy ser-dülőként stabil baráti kapcsolatokat építsen ki a kortársaival és párkapcsolatba lépjen.
A kisgyermekkorban átélt sikeres önállósodás vagy az ezzel kapcsolatos kudarcélmények
befolyásolják a serdülőkor tágabb autonómiatörekvéseit, az önálló döntéshozatal, a fel-nőttektől való függetlenedés feladatainak megoldását. A játszókor feladata a kezdemé-nyezés, ami a serdülőkorban a saját célok kijelölésében, az egyén személyiségének is meg-felelő életmód, életstílus kialakításában és a sikeres társas kapcsolatok kialakításában kap ebben a korszakban új jelentést. A kisiskoláskor teljesítményelvárásaival kapcsolatban szerzett tapasztalatok befolyásolják a pályaválasztáshoz, a pálya eléréséhez kapcsolódó feladatok megoldását is (Erikson 2002).
A kontroll kérdése mint személyiségjellemző
A külső-belső kontroll személyiségdimenzió Rotter nevéhez fűződik. Azért tárgyaljuk az identitás témájával kapcsolatban, mert a környezettől függés, illetve az autonóm, belülről irányított viselkedés kialakítása összefügg az identitás, a felnőtt független személyiség ki-alakulásával. A külső, illetve belső kontroll azt jelenti, hogy a személy milyen tényezők-nek tulajdonítja az életeseményeket: szerencsétényezők-nek, a személyen kívüli tényezőktényezők-nek vagy úgy érzi, ő maga határozhatja meg azokat.
A külső kontrollos személyiség úgy érzi, külső tényezők határozzák meg, hogy meny-nyire boldogul az életben, a szerencse, a külső szabályok, előírások a döntőek, míg a belső kontrollos úgy érzi, hatékonyan képes irányítani a vele kapcsolatos történéseket.
Természetesen a végletes külső vagy belső kontrollos személyiség nagyon ritka, az autonóm, magabiztos emberek sem gondolják, hogy a külső tényezők ellenére bármire képesek (ez az omnipotenciaérzés a valóság észlelésének a hiánya), de a reális mértékű belső kontroll érzése az egészséges személyiség ismérve (vö. 17. fejezet).
A belső kontroll kialakulásában szerepet játszó tényezők közül a szülői nevelői attitűd szerepét érdemes aláhúzni. A túlzott korlátozás, szülői kontroll a külső kontroll érzését erősíti. Ha viszont a szülő engedi, sőt bátorítja a gyermek kezdeményezéseit, akkor ez a gyermek számára azt az élményt nyújtja, hogy befolyásolni képes a környezetét, és ez hozzájárul a belső kontroll kialakulásához. Szerepet játszik ezenkívül a szülők által nyúj-tott minta is. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő aktívan küzd a problémás helyze-tek megoldása érdekében, akkor ő maga is hasonlóan erőfeszítéseket fog tenni a problé-mák leküzdésére.
A kompetenciaélmény áttételesen szintén a belső kontroll attitűdöt erősíti. A környe-zettel való hatékony ismerkedés, a tárgyi világgal kapcsolatos pozitív tapasztalatok, siker-élmények segítik a gyermeket abban, hogy önmagát mint kompetens, a környezetével
A kompetenciaélmény áttételesen szintén a belső kontroll attitűdöt erősíti. A környe-zettel való hatékony ismerkedés, a tárgyi világgal kapcsolatos pozitív tapasztalatok, siker-élmények segítik a gyermeket abban, hogy önmagát mint kompetens, a környezetével