A család intézménye 124
Evolúciós meghatározottság és kulturális sokszínűség 124 Családváltozatok 126
A család napjainkban 128
A család körüli változások pszichológiai okai
és következményei 130
Változó életpályák, változó életszakaszok 132 A fejlődő gyermek – a korai hatások jelentősége 133 A szülői gondoskodás biológiai gyökerei 134 A korai tapasztalatok jelentősége és a gondozás jellemzői 135
A korai kötődés zavarai 138
A korai évek gondoskodó környezete 142
Nevelkedés családban 143
A család szocializációs szerepe 143
A nevelést meghatározó tényezők: a társadalmi-kulturális különbségektől a személyes jellemzőkig 145
Nevelési stílusok 147
Erkölcsi fejlődés 152
A családi rendszer és működése 157
A rendszerműködés jellemzői 157
A család életciklusa 163
A válás hatása a gyermek fejlődésére 167
A család életünk legmeghatározóbb közege, legfontosabb kiscsoportja. Itt formálódik személyiségünk, önazonosságunk, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunk. Mindaz, ami személyesen jellemzi az embert, valamilyen
n BEVEZETÉS
n A CSALÁD INTÉZMÉNYE
Evolúciós meghatározottság és kulturális sokszínűség
Annak, hogy családban élünk, évmilliók alatt kialakult, evolúciósan meghatározott, bioló-giai okai vannak. Az emberi csecsemő nem tud életben maradni gondoskodó környezet nélkül. Az is hosszú folyamat, mire az újszülött önállóan mozogni és táplálékot szerezni képes emberré tud válni, de még tovább tart, amíg megtanulja a kultúrájára jellemző életet, társadalmában helyet foglal, kialakítva közben egyediségét. A bonyolult szociális viszonyokhoz az embergyerek csak úgy tud alkalmazkodni, ha sokáig együtt marad a szüleivel. Hogy nem csupán a szülői pár neveli a gyermeket, hanem a szülőkből és a
ro-módon kötődik a családjához, itt alapozódik meg. Ugyanakkor a család a tár-sadalom egyik legfontosabb intézménye is, nem véletlenül kiemelt területe a pszichológián kívül is mindazon tudományoknak, amelyek a társadalommal vagy a kultúrákkal foglalkoznak, a szociológiának, a demográfiának, a kulturá-lis antropológiának.
A pszichológia többféle vonatkozásban kerülhet kapcsolatba a családhoz kötődő jelenségekkel. A fejlődést befolyásoló családi hatások közül a legtöb-bet a szülők szerepével foglalkozik, és mivel az élet első éveit különösen fon-tosnak tartja, e viszonyokon belül is külön hangsúlyt kap a korai anya-gyerek kapcsolat, kiemelten a kötődés. Megfigyelések és kutatások igazolják, hogy a szülői gondoskodás jellege, érzelmi jellemzői, a kapcsolat minősége minden lényeges szempontból befolyásolja a fejlődést, de a gyermeki viselkedészava-rok és lelki problémák hátterében is legtöbbször kimutatható a szülő-gyerek kapcsolat zavara. A szülői hatások kiemelt vizsgálati területe a nevelés, a szü-lők jutalmazó-büntető és modelláló szerepe, illetve a fegyelmezés, a szülői kontroll. Tekintélyes irodalma van a testvérkapcsolatoknak, és a családi mű-ködési zavaroknak, mint például a válásnak.
Az utóbbi évtizedekben a pszichológia fókuszai változnak, egyre inkább a családi hatások összefüggéseire, belső és külső rendszereire irányulnak, ille-tőleg a problémák és zavarok vizsgálata helyett a jóllétet és az erőforrások keresését tartják szem előtt.
A sok lehetséges izgalmas kérdés közül ebben a fejezetben azokról lesz szó, amelyek segíthetnek a pedagógusoknak megérteni a család szocializáci-ós szerepét, azt, hogy miképpen határozza meg a gyerek fejlődését és későb-bi életét ez a térben és időben változó, de alapvetően fontos társadalmi in-tézmény.
konokból szerveződött, többtagú család, az abból ered, hogy az ember jellemzően zösségépítő lény, csoportokban, magas fokú együttműködésben szervezi az életét, kö-zös táplálékelosztással, összetett rendszereket alkotva (Csányi 2000). A megszületett gyermek elsődleges csoportja tehát a családcsoport, ahol nemcsak gondozást kap, ha-nem döntően itt alakulnak ki azok a tulajdonságok is, amelyek alkalmassá teszik a tár-sas-társadalmi életre. Itt tanulja meg a nyelvet, a sikeres működés társas készségeit, ma-gatartásmintákat, tevékenységeket, technikai jártasságokat, a mindennapi élet forté-lyait, az életre és a világra vonatkozó elképzeléseket, értékeket, attitűdöket, erkölcsi normákat stb.
A család intézményének jellemzői (elfogadott formái, szerveződése, a gyereknevelés-sel kapcsolatos rutinok stb.) és kapcsolata a tágabb szociális környezetével az évezredek során nagy módosulásokon ment keresztül. Egyre differenciáltabb társadalmak része-ként, a kulturális változatosság egyre szélesebb skáláján, de mindig az adott környezeti feltételek hátterén formálódva alakult. Az élet forgatókönyvei, ezen belül a család mó-dosulatai és a gyermeknevelés mintázatai valójában a változó környezetekhez való rugalmas alkalmazkodás érdekében kialakított stratégiák. Nem véletlenszerűen létrejött variációk, hanem a helyi sajátosságok, életfeltételek, a környezet kihívásai és lehetőségei által ki-váltott kényszerekből fakadnak. Azokban a közösségekben például, ahol szélsőségesen szűkösek a megélhetés forrásai, és nagy a csecsemő- és gyerekhalandóság, az ínség fel-tételeihez igazodva, ösztönösen több gyereket szülnek, nagyobb valószínűséggel bizto-sítva így azt, hogy valamelyik megéri a felnőttkort. A szülőknek itt elsősorban a gyerek életben maradására kell ügyelniük. Ennek érdekében nagy figyelmet fordítanak a fizikai gondozásra, testközelben tartják, és sokáig szoptatják a csecsemőt, akár kettő-négy éves koráig is, akkor etetik, amikor kéri. A sírására gyorsabban reagálnak, mint a pozitív érzel-mekre, hiszen az jelezheti az elhárítandó veszélyt (Rogoff 2003; Nguyen Luu 2011). Az életrevalóság a közösség fontos értéke lesz, ami elsősorban a testi erősségben mutatkozik meg, ezért a hangosan jelző, kövérkés kisdedet tartják szépnek, a csendes, soványka cse-csemőt leértékelik. A fizikai erő és a küzdőképesség a későbbiekben is kiemelt presztízst jelenthet, és a sikeresség jelzője maradhat. Az erőkultusz tetten érhető a természeti né-pek társas rangsoraiban éppúgy, mint például a nagyvárosi gettókban nevelkedő fiatalok farkastörvényeiben (Rogoff 2003).
Az ún. jóléti társadalmak jómódúbb rétegeiben viszont, ahol relatíve könnyűek az életfeltételek, és a megszületett gyerek nagy valószínűséggel marad életben, jellemzően kevesebb gyerek születik. Ezekben a nagyvárosi fogyasztói kultúrákban az életút-lehető-ségek jellemzően nyitottak, tehát nem előre meghatározott a felnövekvő gyerek életpályá-ja, ezért az egyén sikeressége a lehetőségek közötti eligazodás képességén is múlik. A gye-rek későbbi társas pozíciója versengés eredménye, a jövő záloga többek között a jó iskolai előmenetel. Ennek érdekében a korai gondozás a gyerek értelmi képességeinek, mentális kompetenciáinak fejlődését célozza, értékesnek tartva a kíváncsiságot, próbálgatásokat, kreativitást, okosságot. A szülők a nevelés során nagyobb teret engednek a felfedezővágy szabad kielégítésének és az önálló megoldások keresésének, támogatják a partnerséget.
Fejlesztő eszközöket – játékszereket, gyerekkönyveket – használnak, sok-sok magyarázó
kommunikációval, a gyerek önállóságát, énhatékonyságát növelve gondozzák őket (Kel-ler 2007, idézi Nguyen Luu 2011).
A példákból is látszik, hogy az életfeltételek hosszú távon meghatározzák a szocializá-ciós célokat, hogy mire és hogyan nevelik a felnövekvő gyermeket, és tartósan befolyá-solják a családi szerveződést, a gyerekszámot, az értékeket, a szokásokat, a kapcsolatokat is. Az ősök adaptívnak bizonyuló stratégiái előírják a kulturális jelentéseket és meghatá-rozzák a jelen embereinek kulturális gyakorlatát is. A hagyományok generációról gene-rációra szállnak, ugyanakkor részben módosulnak az aktuális kihívásoknak megfelelően – mindegyik kultúra használja, de tovább is fejleszti az ősei által felhalmozott eszközöket, kialakított intézményeket, gyakorlatot (Rogoff 2003).
Családváltozatok
Ma, ha körültekintünk a világban, a családváltozatok meglehetősen sokszínű formáit ta-lálhatjuk. E sokféleségre másképpen tekint a jog, a szociológia, de a pszichológiai rele-vancia alapján is több szempont szerint vizsgálható.
A családszerkezet szempontjából, a család nagyságát és szervezettségét tekintve például azt tapasztaljuk, hogy a prototipikus családról alkotott képünknek megfelelő, ún. nukleáris család (apa-anya-gyerekek) formációja egyáltalán nem olyan általános, mint hinnénk.
A világ nagyobb felén több generáció és az oldalági rokonok által közösen szervezett ház-tartásban élnek az emberek, és sokszor akár húsz-harminc főt is kitehet egy család. (A tör-ténelmi múltban az egy fedél alatt lakók összessége alkotta a családot, így a rokonokon kívül beletartozott a háznép, a szolgálók köre is – ez tükröződik abban is, hogy a család és a cseléd szavunk ugyanazon szó két elkülönült változata.) Napjaink fejlett országaiban ez-zel szemben egyre gyakoribbak az egyszülős vagy gyermektelen családok is. Sokszor a családi struktúrát a válás következtében kialakult komplex rendszer bonyolítja, az elvált szülők új és régi gyerekei és rokonai az úgynevezett mozaikcsaládokban, olyan új kapcso-lati formákat hoznak létre, amire még szavunk sincs (pl. a férj első házasságából származó gyereke kije a jelenlegi feleségnek és az ő előző házasságából származó gyerekének?). El-térő a generációk viszonya egymáshoz, vagyis hogy mennyire szorosak és milyen természe-tűek az eredetcsaládhoz fűződő szálak a gyerekek kirepülése után, mint ahogy az egyéb rokonsággal való kapcsolatok szorossága is változó. A falusi, mezőgazdasági társadalmak-ban jellemzően szorosabbak a családi kapcsolatok, nagy a nemzedékek egymásra utaltsá-ga, és az idősebbeket a fiatalok támogatják. Az ilyen családokban általában több gyerek születik. Ezzel szemben a magas életszínvonalú, városi, középosztálybeli társadalmakban a nemzedékek inkább elkülönülnek, a rokonsággal lazább a viszony, a családtagok kevés-bé függenek egymástól. Általában kevés gyereket szülnek, de abba sokat invesztálnak (Kağıtçıbaşı 2003).
Vannak családok, ahol valamelyik családtag távol lakik, tanul vagy dolgozik, így a találkozások meglehetősen ritkák, ez azonban nem feltétlenül jelenti a kapcsolatok
la-zaságát. Mind anyagilag, mint érzelmileg szoros maradhat a távol levő családtaggal a viszony.
Abban is különbség van, hogy kiket tekintünk családtagnak. Vannak, akik a velük tar-tósan együtt élő, nem rokon személyeket (barátok vagy cselédek) is családtagnak tekin-tik, és sokan határozott vehemenciával érvelnének amellett, miért családtagok a kedvenc kisállataik is.
Párkapcsolat, házasság, szexualitás Az eltérő családi változatokban jellemző különb-ségek vannak az udvarlási és a párkapcsolatot illető szokásokban, a szexuális viselkedés-ben, abban, hogy milyen életkorban kell/lehet családot alapítani, hogyan jön létre a há-zasság, milyen szerepe van az érzelmeknek a kapcsolat kialakulásában és a fennmaradásá-ban. Egyes kultúrákban a házasságkötés gazdasági ügylet, nem a fiatalok választanak maguknak párt, hanem a szülők a jövő biztosítása érdekében családot. Napjaink nyugati típusú társadalmaiban a párválasztás hátterében inkább a személyes tulajdonságok játsza-nak szerepet, a közös érdeklődés lesz fontos, és hogy jól érezzék egymás társaságában magukat, megértsék egymást a hétköznapokban is és a szexualitást érintő dolgokban is.
A párkapcsolatban a személyes önmegvalósítás kiteljesedése is lényeges elemmé vált.
Különböznek a kultúrák abban is, hogy család per definitionem megköveteli-e az ál-lami/egyházi jóváhagyást, a monogámiát, elfogadja-e az azonos neműek házasságát, mi-ként abban is, hogy a meglévő kapcsolatot fel lehet-e bontani, és hogy a válás milyen következményekkel jár.
5.1. KÉP A nukleáris családot apa anya és gyerekek alkotják
Családi interakciós mintázatok A szerveződésen túl a családok igen változatosak más jellemzőiket tekintve is, például az érzelmek kifejezése és az intimitás mértéke szerint. Eb-ben megint csak megfigyelhetünk kulturális változatokat éppúgy, mint egy adott kultú-rán belül az egyedi családok különbségeit. A hagyományosabb kultúrákban az összetarto-zás érzése erős, de nagyobbak az érzelmi távolságok. A kötelék erősségét a tradíciók és a stabil családi szerepek adják, a hierarchikus kapcsolatok társadalmilag előírt formái, és a gazdasági együttműködés szüksége (Solymosi 2007). A modern családokban az érzel-meknek nagyobb szerepe van, ez viszont paradox módon kevésbé stabil kötéseket idéz elő, mivel az érzelmek változékonyabbak és kiszolgáltatottabbak a családtagok közötti egyeztetési folyamatnak.
A családok különböznek a mindennapok rutinjainak megosztásában és a megélhetés forrásainak elosztásában, a döntéshozás folyamataiban is. Ennek változatait erősen be-folyásolják a nemekkel kapcsolatos elvárások: a világon mindenütt eltérő szerepet töltenek be a nők és a férfiak. A nők hangsúlyosabban kötődnek a gyerekek és a háztartás körüli munkákhoz, a férfiak feladata inkább a megélhetés feltételeinek biztosítása. Mint alább látni fogjuk, napjainkban ez is sokat változik, mint ahogy a gyermek helye és értéke is az idők során.
A család napjainkban
A család válsága visszatérő témája a társadalomtudományi kutatásoknak és a közbeszéd-nek egyaránt. A család azonban nem válságban, hanem folyamatos átalakulásban, válto-zásban van. Ma Magyarországon, mint ahogyan az ezredforduló Európájában jellemző-en, nincs kizárólagos érvényű családmodell, a családi élet, és általában az életformák plu-ralizációja figyelhető meg. Az elmúlt évtizedekben Európában a családi viszonyok demográfiai jellemzői hasonló módon változtak: általánosan jellemző a családalapítás idejének kitolódása, a házasságkötésre való hajlandóság gyengülése, a születésszámok és a többgyerekes családok számának csökkenése. Vannak persze erős regionális különbsé-gek is, míg pl. Észak- és Nyugat-Európában a házasságon kívüli családi formák, a házassá-gon kívüli szülés elterjedése és elfogadása mindennapos, Dél-Európában ezekre nemkí-vánatosként tekintenek (Schneider 2009).
Magyarországon a legfontosabb változások a következők (Őri–Spéder 2012 nyomán):
Az elmúlt húsz évben az első házasságkötések száma 50%-kal, az újraházasodásoké pedig 36%-kal esett vissza, miközben az alternatív együttélési formák általánosabbá váltak. Az élettársi kapcsolatban élők száma 1990 és 2005 között megháromszorozó-dott, az így élők 60%-a nem tervez házasságkötést. Sokan úgy vélik erről, hogy a sike-res házasságnak mintegy előfeltétele „tanulni az együttélést”, de a statisztikák azt mu-tatják, hogy ez nem feltétlenül vezet házassághoz, de ha mégis, nem sikeresebb, mint nélküle. Az elmúlt években egyre többen élnek ún. „látogató partnerkapcsolatban”.
A 2009-ben mintegy félmillióan voltak a „LAT-osok” (angol betűszó a Living Apart
Together kezdőbetűiből), azaz tartós és kizárólagos partnerkapcsolatban úgy, hogy közben külön háztartásban éltek. Az először házasulók átlagéletkora folyamatosan nő, az évtized alatt mindkét nem esetében majdnem hét évvel. Ez azt jelenti, hogy harmincéves kor körül kelnek egybe (2010-ben a nők átlagéletkora 28,7 év, a férfiaké 31,4 év). Ennek a gyerekvállalás szempontjából lehet kiemelt jelentősége.
A születések népességarányos száma Magyarországon jelenleg a legalacsonyabbak közé tartozik Európában, sőt az egész világon. Az elmúlt évtizedben harmadával csökkent az újszülöttek száma, miközben a gyermeket vállaló nők átlagos kora elérte a 30 évet. A gyermekvállalás kitolódása egyben azt is jelenti, hogy az életkor növeke-désével párhuzamosan feltehetően csökkenni fog az egyébként tervezett gyermek-vállalások száma is. Mára a 30-34 éves nők egyharmada gyermektelen. Az alacsony keresetű családokban nagyobb valószínűséggel születik gyerek, mint a magasabb jö-vedelműeknél. Ennek az is az oka, hogy a gyermeknevelési támogatások (tgyás, gyed, gyes, gyet stb.) az előbbieknél jól ellensúlyozzák a kieső jövedelmet, az utób-biak számára viszont a munkapiaci veszteség túlságosan nagy, nem éri meg feláldozni a keresetüket és a karrierjüket. Minden egyes szüléssel a munkapiacról való kilépés rontja az újbóli munkavállalás esélyét, ezért kevesebben vállalnak második, harma-dik gyereket.
Az elmúlt években a házasságon kívüli gyermekvállalás aránya egyenletesen és dinamikusan növekedett, így az 1990-es 13%-hoz képest mára már meghaladta a 42%-ot. A házasságon kívüli gyerekek többsége élettársi kapcsolatban születik. Ez-zel együtt az egyszülős családok aránya is növekedett valamelyest. 15 éves koráig a gyermekek több mint negyede, 27%-a megtapasztalta, milyen egyszülős családban élni. 2003 és 2008 között a 15 éves gyermekek 7%-a élt újraalakult ún. „mozaik-családban”, amelyben egy nevelőapa/-anya és esetleg fél- vagy mostohatestvérek is jelen vannak.
Az ún. „teljes válási arányszám” a 1990-es 31%-ról 2010-re 46%-ra nőtt, azaz csak-nem minden második házasság formális válással ér véget. A válások arányának növe-kedésében a válás egyre általánosabb elfogadottsága és jogi könnyítése mellett fontos szerepet játszik az is, hogy a házastársak ma elsősorban érzelmi igényeik kielégítését várják a házasságtól, s amennyiben ezzel elégedetlenek, kilépnek a kapcsolatból.
A demográfiai változások a családtípusok sokféleségét eredményezik. A családi együtt-élésnek még mindig legfőbb típusa a házasság, de emellett az élettársi kapcsolatok, az egyszülős családok és a mozaikcsaládok mint új típusú családi formák – különösen a fia-talok körében – egyre jellemzőbbek. A csökkenő házasodási kedv, a csökkenő születés-szám, a gyerekek házasságon kívüli születésének nagy aránya, a családi kapcsolatok bom-lékonysága mind hozzájárulnak a családtípusok sokféleségéhez, és újfajta kihívások elé állítják tagjaikat. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a gyermekek, akik az életük egy hosszabb-rövidebb szakaszában nem a két vér szerinti szülővel, hanem egyetlen szülővel vagy nem a vér szerinti szülővel nevelkednek (Spéder 2011).
A család körüli változások pszichológiai okai és következményei
A demográfiai statisztikákban megmutatkozó tendenciák mögött emberi sorsok, dönté-sek, félelmek és örömök rejlenek, valóságos emberek valóságos történetei. E helyütt két területet elemzünk, az életkezdés körüli nehézségeket, és a szülői szerepek bizonyta-lanságát.
Természetesen a magyar társadalomban is eltérőek a szocioökonómiai státusz függ-vényében az életminták, de nagy általánosságban megállapítható, hogy fiatalok sokasá-gának azzal kell megbirkóznia, hogy személyes céljaik még nagyon távolinak tüntetik fel a „megállapodott” életformát, ami véglegesnek tartott kötöttségekkel járna. A világban annyi felfedezni váró érdekesség van, még annyi mindent kell megtapasztalni, még ki kell élvezni az életet. Önmagával akar foglalkozni, úgy érzi, az élet olyan rövid, és any-nyi élmény várhat még rá… Úgy véli, hogy aki nem tart lépést, az kiesik. Az ambivalens felnőttség szakasza ez, még a serdülőkorra jellemző identitásépítés hosszúra nyúlt prog-ramja határozza meg, a lehetőségek kiaknázásának szabadsága mellett (Arnett 2007). Az elköteleződés nehézségét az is okozza, hogy hihetetlen mértékben megszaporodtak az elérhető életútminták, akár országhatárokon átnyúlóan is. Relativizálódtak az értékek és a normák, változtak a szerepelvárások. Sok a kiszámíthatatlanság, nagy a munkapiaci ki-szolgáltatottság, a fogyasztói logika a lecserélhetőséget teszi uralkodóvá. Ez kihat part-nerkapcsolatokra is. A párok ma elsősorban érzelmi igényeik kielégítését várják a kapcso-lattól, s amennyiben ezzel elégedetlenek, kilépnek belőle. A családi minták erodálódtak, maga a család intézménye is bizonytalanná vált. Ugyanakkor a fiatalok saját magukra ér-vényesnek tartott elvárásai nagyok: legyen független, sikeres, gazdag, közben valósítsa meg önmagát. Az életszínvonalbeli igényei magas mércét állítanak elé: nagy jövedelem, hogy meg tudja venni, amit akar, és a lehető leggyorsabban akarja elérni mindazt, amit a szülei hosszú évek alatt. A legújabb technikákat akarja megszerezni, évente kétszer nya-ralni akar, és nem szeretné öt éven belül beosztottként látni magát (Bokor 2006). Irreális elképzelések, ellentmondásokkal terhelt hiedelmek jellemzik ezt a korosztályt. Az élet-kezdés kitolódása mögött egy új jelenség áll, amit kapunyitási pániknak nevezünk.
A házasságkötés halogatása tehát egy nagyobb halogatási trendbe illeszkedik. Emel-lett persze összefügg egy sor más tényezővel is: a kitolódott tanulási idővel, valamint a nők magasabb felsőfokú végzettségével és munkába állásával, egzisztenciális kiszolgálta-tottságuk csökkenésével (például megengedhetik a szingli státuszt maguknak) stb.
Ami a szülőséget illeti, szintén nehéz helyzetben vannak a mai fiatal felnőttek. A gon-doskodásnak párhuzamosan többféle mintája létezik, amelyek eltérő követelményeket támasztanak a szülőkkel szemben, miközben az eredetcsaládból szerzett tudás használha-tósága csökken. Mást közvetítnek a különböző szocializációs ágensek – a saját felmenők, az anyós, a barátnő, a filmek, a média, az óvodában a szülőtárs – azzal kapcsolatban, ho-gyan kell kontrollálni, jutalmazni vagy büntetni a gyereket, kifejezni a szeretetet, milyen a helyes szülői viselkedés, milyen helyzetben mi a teendő, azaz mire és hogyan kell nevelni.
Az eligazodás nehéz, és nincs határozott minta arra, hogy az aktuális élethelyzetekben mi a teendő. Vegye fel a csecsemőt, ha sír vagy ezzel elkényezteti? Mit tegyen, ha a
gye-rek a szupermarketben magát földre vágva ordít a túrórudiért? Hogyan vegye rá, hogy
gye-rek a szupermarketben magát földre vágva ordít a túrórudiért? Hogyan vegye rá, hogy