A kötődés elmélete 76
Bowlby kötődéselméletének megszületése 76
A ragaszkodó magatartás 78
A kötődés kialakulása 78
Exploráció biztonságos alapról 80
Kötődési mintázatok 80
A kötődés minősége és a gondozói magatartás 82 A gondozó szenzitivitását befolyásoló tényezők 83
A „belső munkamodell” 84
A korai kötődés hosszú távú hatásai 86
A kötődés hatása az iskola világára 89
A diákok kötődési stílusa és iskolai viselkedésük közti
összefüggés 89
Kötődési stílus és tanári énhatékonyság 90 Kötődési stílus és osztálytermi konfliktusmegoldás 90 Tanár-diák kapcsolat a kötődés tükrében 91 A bizonytalanul kötődő gyerekekkel folytatott munka 93 A kötődési sajátosságokhoz illeszkedő iskolai feladatok 94
Számos megfigyelés alapján a pszichológia egyik alapvető megállapítása, hogy a személyiség fejlődésének meghatározó korszaka az első három életév.
Ezen belül is kitüntetett jelentősége van a gyermeket gondozó, vele érzelmi kapcsolatban levő személynek, általában az anyának. Ennek okára a kötődés-elmélet nyújt kielégítő magyarázatot. Ez a mintegy ötven éve megfogalmazó-dó elmélet a gondozó személy és a gyermek közt kialakuló érzelmi viszonyra és a gondozó személlyel kapcsolatos tapasztalatok jellemzőire helyezi a hang-súlyt a személyiségfejlődés leírásakor.
n BEVEZETÉS
n A KÖTŐDÉS ELMÉLETE
Bowlby kötődéselméletének megszületése
Előzmények A kötődéselmélet az 1960-as években született meg. A pszichiáter és pszichoanalitikus John Bowlby (1907–1990), a „kötődéselmélet atyja”, angol felső-kö-zéposztálybeli családban született. Előkelő édesanyja, az uralkodó korszellemnek meg-felelően, azt vallotta, hogy a túlzott szülői figyelem és a gyengéd szeretet a gyermek kárá-ra válna, s ezért naponta mindössze egy órákárá-ra „fogadta” őt, a délutáni tea után. Így a kis-gyermek Bowlbyt egy dajka nevelte, akihez viszont gyengéd érzelmek fűzték. Azonban még négyéves sem volt, amikor szeretett dadája elhagyta a házat. Ezt a veszteséget később olyan tragédiaként írta le, mintha anyját vesztette volna el. Hétévesen már otthonát el-hagyva internátusba került. A szeparációról szóló könyvében (Bowlby 1973) leírja, hogy ez az elszakadás milyen rettenetes volt számára. Évtizedekkel később pedig ezt mondta
„Hétévesen egy kutyával nem bánnék így” (Schwartz 1999).
Ezek a gyerekkori élményei alapozhatták meg azt az érzékenységet és érdeklődést, amivel később a korai anyai gondoskodás hiányától szenvedő gyermekek felé fordult.
Bowlby az 1940-es években kezdett a kötődés kérdésével foglalkozni, amikor intézeti ellátásban részesülő fiatalkorú tolvajok szülő-gyerek kapcsolatát vizsgálta. E fiatalok élet-történetében gyakori volt az anyától való hosszabb ideig tartó kényszerű távollét vagy a súlyos érzelmi elhanyagoltság. Néhány évvel később az árvaházi neveltetés hatását vizs-gálva, azt találta, hogy azok a gyerekek, akik súlyosan nélkülözték az anyai gondoskodást, képtelenek voltak szoros érzelmi kapcsolat kialakítására, miközben válogatás nélkül ba-rátkoztak idegenekkel.
Fenti tapasztalatai és vizsgálatai alapján, az 1951-ben közzétett Maternal Care and Mental Health című munkájában megfogalmazta egyik korszakfordító tételét. Eszerint:
a csecsemőnek és a kisgyermeknek egy olyan meghitt, bizalmas és folytonos anyai kap-csolatra van szüksége, amely mindkettőjük számára elégedettséget és örömöt nyújt. Ha a gyermek nem részesülhet ilyen kapcsolatban, akkor későbbi életében érzelmi zavarokkal fog küzdeni.
Bowlbynak azonban egy olyan elméletet is meg kellett alkotnia, amelyben elhelyezhe-tő fenti tétele, hiszen a korszak pszichológiai elméletei közül egyik sem volt erre alkalmas.
Az 1950-es évek végéig ugyanis az anyához való ragaszkodást pusztán másodlagos szükségletnek tekintették. A korabeli „érdekszeretet-elmélet” szerint a gyerek ahhoz a személyhez fog kötődni, aki táplálja őt. Ebben a kérdésben az egyébként homlokegyenest ellenkező, két uralkodó irányzat, a freudi analitikus elmélet és a tanuláselmélet elképzelései fedték egymást.
A kötéselmélet alapjai Egyre több tény került azonban napvilágra, amelyek nem illet-tek bele ebbe az elképzelésbe. Konrad Lorenz (1935) imprintinggel kapcsolatos megfi-gyelései azt mutatták, hogy az állatvilágban a faj ifjú tagjai akár életük végéig is ragaszkod-hatnak olyan felnőttekhez, akik soha nem táplálták őket.
Harlow és Zimmermann (1959) „szőranyával” és „drótanyával” végzett majomkísérletei bizonyították, hogy annak a melegségnek, testi kontaktusnak és biztonságérzetnek, amit a szőranya nyújt, nagyobb szerepe van a ragaszkodás kialakulásában, mint a tápláléknak, amit a drótanya szolgáltat. Nyilvánvalóvá vált, hogy az anya fontos szerepe, hogy testi érintkezés révén biztonságos menedéket nyújtson utódjának veszély esetén. A kísérletek-ből az is kiderült, hogy anya hiányában felnevelkedett kismajmok később súlyos viselke-dési zavarokat mutatnak.
Saját tapasztalatain kívül többek között ezek az ismeretek is megerősítették Bowl-byt abban a hitében, hogy az anyához való kötődés nem elsősorban a tápláláson alapul.
Az evolúció tanára alapozva teremtette meg saját kötődésről szóló elméletét (Bowlby 1969), amely arra épül, hogy a gyermek ösztönösen törekszik a közelség és a testi kontaktus meg-teremtésére. A kötődés tehát önálló, táplálkozástól független, motivációs bázissal rendelkezik.
Ennek biológiai funkciója pedig a védelem és az oltalom keresése. Az emberi újszülött ugyanis egyedül életképtelen, életben maradásának elengedhetetlen feltétele, hogy az őt körülvevő felnőttek folyamatosan gondoskodjanak róla. Bowlby szerint mind az anyában, mind a csecsemőben kialakult egy biológiai szükséglet arra, hogy folyamatos kontaktus-ban legyenek egymással, mivel az emberi faj fejlődése során azok a csemeték maradtak életben, akik anyjuk közelségét megőrizték. Központi jelentőséget tulajdonít továbbá an-nak, hogy az anya érzékenyen reagáljon a gyermek „ragaszkodó magatartására”; és anan-nak, hogy létezik egy szenzitív periódus, ami alatt a kötődésnek létre kell jönnie, máskülönben a személyiség fejlődése súlyosan sérül.
3.1. KÉP A gyermek életében az első jelentős személy az őt gondozó felnőtt
A ragaszkodó magatartás
Bowlby elsőként ismerte fel, hogy az embergyerek szociális interakcióra való hajlammal érkezik a világra. Szerinte az ember egy úgynevezett bioszociális ösztönnel születik, ami arra készteti őt, hogy gondozójával szoros kapcsolatot alakítson ki. Ezt szolgálja a „ragasz-kodó magatartás”, amin Bowlby azon veleszületett viselkedésformák és reakciókészlet összes-ségét érti, amelyek arra szolgálnak, hogy a gyermek megszerezhesse, illetve fenntarthassa any-ja közelségét, amikor annak szükségét érzi. Ugyanígy az anya is rendelkezik az „utódgondo-zói viselkedés” részben előprogramozott repertoárjával, amely kielégíti a csecsemő közelségkereső szükségletét, és védelmet, biztonságot nyújt számára.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az anya a síró újszülöttet már élete első napjaiban is simogatással, ringatással, öleléssel és beszéddel nyugtatja meg, természetesen a táplá-láson kívül. Látva ennek hatékonyságát, örömmel foglalkozik ily módon gyermekével.
Később a gyermek arcán megjelenő mosoly is kiváltja a szülő örömteli válaszát, függet-lenül attól, hogy a két-három hetes újszülöttnél ez még nem személynek szóló mosoly.
Hasonló módon szerzi meg és tartja fenn a közelséget a gyermek az anya tekintetének követésével, gőgicsélésével, azzal, ha az anya karjaiba simul, később, ha átöleli vagy hívo-gatja őt. Az újszülöttek tehát nem várnak passzívan arra, hogy a dolgok megtörténjenek velük, hanem aktívan „kinyúlnak” környezetük felé ingerekért és szociális kapcsolatokért.
Így a csecsemő „ragaszkodó magatartása” és az anya érzékeny reagálása révén olyan jól összehangolt tranzakciósorozatot hoznak létre, amelyben kölcsönösen megerősítik és kielégítik egymást, ezzel elősegítve a kötődés kialakulását. Természetesen az újszülöttek és a csecsemők jelzéseiket kezdetben ösztönösen, minden megkülönböztetés nélkül kül-dik környezetük felé. Még a hatokül-dik hét táján megjelenő úgynevezett szociális mosoly is bárkinek kijár, aki a gyerek fölé hajolva rámosolyog, sőt ezt a választ az élettelen mosoly-gó arc is képes kiváltani.
A kötődés kialakulása
A kötődés kialakulását Bowlby akkorra teszi, amikorra a gyermek képes különbséget ten-ni az emberek között; amikor a szülőt mint ismerőst ismeri fel, az idegent pedig mint is-meretlent. Az anyára többet mosolyog; látására, hangjának hallatára vagy ölelésére hama-rabb megnyugszik, de még örömmel fogadja azt is, ha idegenek emelik föl, etetik vagy ringatják el.
Bowlby szerint kötődésről akkor beszélhetünk, ha ez a ragaszkodó magatartás egy (esetleg néhány) fontos személyre irányul. Amikor a csecsemő már egy tisztán és ponto-san azonosított személy közelségét keresi és próbálja fenntartani azért, hogy magát biz-tonságban érezhesse. Azok a tapasztalatai, hogy ez a személy a szükségben elérhető, jelzé-seire érzékenyen reagál, a csecsemő számára erős és átható biztonságérzetet nyújt. Ez az érzés pedig arra biztatja, hogy értékelje és folytassa ezt a kapcsolatot. A kötődés tehát egy tartós, egy vagy legfeljebb néhány fontos személyhez fűződő érzelmi kötelék.
Kialakulásának viselkedésbeli kritériumai a következők:
A gyermek a nyugtalanság jeleit mutatja, ha az anya magára hagyja, és ez ellen minden rendelkezésére álló eszközzel tiltakozni próbál, míg visszatérésére örömmel és meg-könnyebbüléssel reagál.
Akkor is az anya felé fordul, ha közvetlen kapcsolatba nem kerülhet vele, azaz messzi-ről hallgatja a hangját, figyeli minden mozdulatát.
Ha a gyermek sírására vagy hívogatására az anya helyett egy idegen közeledik felé, akkor a gyermek hirtelen kétségbeesetten sírni kezd, ami csalódottságát és biztonság-érzetének elvesztését jelzi. Ez a 7–9 hónapos korban megjelenő idegenektől való féle-lem abban is megnyilvánul, hogy idegenek jelenlétében a gyermek közelebb húzódik anyjához, kevesebbet mosolyog és ritkábban gagyog.
Bár a kötődés kialakulásának folyamata és viselkedéses jelei jól leírhatóak, mégis nehéz megmondani, hogy pontosan mikorra jön létre. A kötődés egyéni sajátosságait vizsgáló módszerek alapján mégis arra lehet következtetni, hogy zavartalan kapcsolat esetén egy-éves korra már kialakul.
A ragaszkodó magatartás és a kötődés megkülönböztetése azért is fontos, nehogy ösz-szetévesszük a közelség keresését – azaz az intenzív ragaszkodó magatartást – a kötődés biztonságosságával.
A ragaszkodó magatartás intenzitása nem tükrözi sem a kötődés erősségét sem bizton-ságos voltát. A kötődés biztonsága azt fejezi ki, hogy a gyermek mennyire bízhat abban, hogy anyja (a kötődési személy) rendelkezésére fog állni, ha szüksége lesz rá. A ragasz-kodó magatartás intenzitása és a kötődés biztonsága sokszor éppen fordított arányban áll egymással.
Harlow a „szőranyákkal” végzett kísérletsorozatában erre vonatkozóan azt találta, hogy azok a majomcsecsemők, akiket az anya többször „eltaszított” magától (erős leve-gőáram befújásával mintegy lesöpörték őket a szőranyákról), sokkal több időt töltöttek az anyán való csimpaszkodással, mint a kontrollcsoport.
A ragaszkodó magatartás és a kötődés biztonsága közti széttartást magunk is tapasz-talhatjuk intézetben nevelkedő gyermekeknél, akiknél sűrűn változik a gondozósze-mélyzet, és így a bizalmi kapcsolat nem épülhet ki. Ezek a gyerekek inkább keresik a testi kapcsolatot, azokkal is, akiket kevésbé ismernek, jobban tapadnak rájuk, kapaszkodnak beléjük és követik őket, ugyanakkor kevésbé zavarja őket, ha az illető elmegy.
A kötődés biztonságát éppen az fejezi ki, hogy a ragaszkodó magatartás, ami körülbe-lül 12 és 18 hónap között a legerőteljesebb, szép lassan fokozatosan csökken. A kötődés lehetővé teszi a gyermek számára, hogy valóságosan is (távolságban és időben mérve), és érzelmileg is el tudjon távolodni az anyától.
Exploráció biztonságos alapról
A kötődéselmélet egyik központi gondolata, hogy a csecsemő akkor tud kellő kíváncsi-sággal és bátorkíváncsi-sággal elindulni a környező világ felfedezésére, ha anyja olyan „biztonságos bázist” nyújt ehhez számára, ahová veszély esetén visszatérhet. Ezt a koncepciót fejezi ki Mary Ainsworth (1978) által létrehozott „exploráció biztonságos alapról” fogalom.
Bowlby (1987) hipotézise szerint ennek hátterében egy olyan viselkedésszabályozó rendszer van, amely a környezeti feltételeket figyelembe véve folyamatosan irányítja a kötődéssel kapcsolatos viselkedéseket, szabályozza a távolság és közelség megfelelő ará-nyát az anyával való viszonyban. Hiszen a ragaszkodó magatartás mellett vagy azzal ellen-tétben, létezik egy másik ösztönzés a környezet felfedezésére, új dolgok megismerésére, az önálló vagy a kortársakkal való megannyi aktivitásra. Ezt az ösztönzést az explorációs viselkedési rendszer szabályozza. Ez a két viselkedést szabályozó rendszer egymással együttműködve finoman összehangolva fejti ki hatását. Ha a gyermeket valamilyen stressz éri, fél, bizonytalan, fáradt vagy beteg, akkor mindez a „ragaszkodó magatartást”
mozgósítja. Mikor azonban biztonságigénye kielégült, akkor figyelmét bátran fordíthatja a külvilág felé. A kötődés biztonsága tehát elősegíti, hogy a gyerek kapcsolatba léphessen más személyekkel, ismereteket szerezzen a külvilágról.
Kötődési mintázatok
Bár a kötődésre való veleszületett hajlam, és a kötődés fejlődési útvonala is egyetemes, az anya-gyerek kapcsolatban megélt tapasztalatoktól függően mégis egyedi kötődési mintáza-tok alakulnak ki. A kötődéselmélet másik nagy úttörője, Mary Ainsworth dolgozta ki mun-katársaival (Ainsworth et al. 1978) azt a laboratóriumi alapokon nyugvó idegen helyzet kí-sérletet, amely lehetővé tette, 12–18 hónapos csecsemők kötődési mintázatának feltárását.
Az idegen helyzet kísérlet nyolc háromperces epizódból áll. Az anyát és a gyermeket egy játékokkal teli, de számukra ismeretlen szobába vezetik, ahol egy darabig kettesben tartózkodnak. Majd bejön egy idegen személy, aki próbál bekapcsolódni a gyerek játéká-ba. Ezt követően az anya távozik, és az idegennel hagyja a gyermeket. Az anya visszatér, az idegen csendben távozik. Ezután az anya újabb három percre teljesen egyedül hagyja a gyermeket, majd az idegen visszatér, és ha szükséges, vigasztalni próbálja a gyermeket.
Végül az anya visszatér, és az idegen távozik.
Az egyes epizódokból látható, hogy a gyermek több, és egyre erőteljesebben stressz-keltő helyzettel találkozik: idegen környezet < idegen személy < anyától való szepará-ció < teljes egyedüllét. Az eljárás során elsősorban azt figyelik, hogy a gyerek hogyan viselkedik a kezdeti, viszonylag nyugodt időszakban, hogyan reagál a stresszhelyzetekre, a szeparációra és az újraegyesülésre. Ezen reakciók alapján három különböző kötődési mintázatot találtak.
A biztonságosan kötődő csecsemők az anyát mint biztonságos bázist használják, ahon-nan explorációra indulhatnak. Az anya jelenlétében a csecsemők bátran fedezik fel
kör-nyezetüket, nyugodtan játszanak. A nyugtalanság egyértelmű jeleit mutatják, amikor az anya távozik, kereséssel, sírással reagálnak a szeparációra, és így a játékot is képtelenek folytatni. A szülő visszatértekor azonnal felveszik vele a kapcsolatot, felkapaszkodnak az ölébe, odabújnak hozzá, és hamar megnyugszanak a karjaiban. A megnyugvás után folytatják a játékot. Esetükben tehát a közelségkeresés és a környezet explorációja egyen-súlyban van.
A bizonytalan-elkerülők csoportjába tartozó gyerekek aktívan explorálnak, szinte vé-gig a játékok kötik le figyelmüket. Látszólag alig érinti őket, hogy az anya velük van-e, hiszen nem keresik közelségét. Nem keserednek el az anya távozásakor, visszatérésekor kerülik a vele való érintkezést, ha pedig a szülő közeledik hozzájuk, elfordítják tekintetü-ket, eltávolodnak tőle. Némi nyugtalanságot akkor mutatnak, ha egyedül hagyják őtekintetü-ket, de az idegen ugyanúgy megfelel nekik arra, hogy megnyugodjanak, mint az anya. Az ő esetükben tehát az exploráció jóval hangsúlyosabb, mint a kötődési viselkedés.
A bizonytalan-ambivalens módon kötődő csecsemők már az idegen szobába lépés-kor is mutatják a szorongás jeleit. Nehezen kezdenek el játszani az anya jelenlétében is, nyűgösek, sírnak, passzívak maradnak, és nem mernek eltávolodni az anyától. Teljesen kétségbeesnek, amikor az anya távozik, és minden erejükkel ellenállnak annak, hogy az idegen vigasztalja őket, vagy bármilyen kapcsolatba kerüljön velük. Amikor az anya visszatér, egyszerre keresik a közelséget és próbálják kifejezni dühüket. Az anya ölébe kéredzkednek, de ahogy felveszi őket, rögtön le akarnak szállni. Viselkedésükben a szo-rongás, a ragaszkodás és „csüngés” egyszerre van jelen a haraggal és elutasítással. Így nem lelnek igazi megnyugvásra a későbbiekben az anya jelenlétében sem. Képtelenek arra, hogy újra elmerüljenek a játékban, mert szemük sarkából állandóan azt figyelik félve, hogy ott van-e még az anya. A kötődési viselkedés túlzott jelenléte gátolja az explorációs tevékenységet.
Ainsworth vizsgálatai alapján az amerikai középosztálybeli gyerekeknek 60%-a muta-tott biztonságos, 20%-a elkerülő, és 15%-a ambivalens kötődési mintázatot (Ainsworth et al. 1978).
Dezorganizált kötődés. Az idegen helyzet módszerének széles körű alkalmazása során egyre növekedett azoknak a gyerekeknek a száma, akiket nem lehetett a fenti kötődési típus egyikébe sem besorolni. Main és Solomon (1990) ezért létrehoztak egy új kategóri-át, ami a dezorganizált elnevezést kapta, mivel az ide tartozó gyerekeknél, nem fedezhető fel semmiféle egységes viselkedés, koherens kötődési stratégia, amit stresszhelyzetben al-kalmazni tudnának. Viselkedésük az idegen helyzetben a „szétesettség” különböző jeleit mutatja. Vannak, akik még a szülő jelenlétében is dermedtséget, tartós mozdulatlansá-got mutatnak, vagy csapkodják kezüket, verik a fejüket, hogy elkerüljenek egy helyzetet.
A gyermek viselkedésében sokszor a teljes zavarodottságot, a szülőtől való félelem jeleit láthatjuk.
A kötődés minősége és a gondozói magatartás
A gondozó szenzitivitása Ainsworth mutatott rá elsőként arra, hogy a biztonságos kö-tődés kialakulásának egyik fontos feltétele az anya, illetve a gondozó érzékenysége, vagy-is szenzitivitása. Magát a szenzitivitást pedig úgy határozta meg, mint az anya képességét arra, hogy pontosan észlelje és értelmezze a csecsemő viselkedésben megnyilvánuló jel-zéseit, majd ezek ismeretében megfelelően és azonnal reagáljon, és így kölcsönösen egy-másra tudjanak hangolódni (Ainsworth 1969). Az ilyen anya képes alkalmazkodni a gye-rek hangulatához, több szociális ingert nyújt számára, méghozzá a gyegye-rek pillanatnyi lel-kiállapotának megfelelően: a síró gyereket felveszi, simogatja, ringatja, gügyögésére pedig beszéddel válaszol. Így a gyermek biztos lehet abban, hogy a szülő elérhető lesz, ha veszélyes vagy ijesztő helyzetbe kerül. Éppen ezért nyugodt érzelmi állapotban engedve kíváncsiságának bátran eltávolodhat tőle, hogy felfedezze környezetét, amihez szintén a szülőtől kap biztatást.
A bizonytalan-elkerülő kötődés hátterében a „következetesen inszenzitív” gondozói magatartás áll. Az ilyen anyák a gyermek nyugtalanságára sírására nem reagálnak megfe-lelően, nem képesek ráhangolódni a gyermek igényeire. Nem lelik örömüket a gyermek-kel való együttlétben, kerülik a gyengéd testi kapcsolatot, ritkábban simogatják, ölelik, ringatják őket. Az ilyen gondozásban részesülő gyermek tapasztalatai alapján számára stresszes helyzetekben nem számíthat a szülő megnyugtató jelenlétére, s ezért ilyenkor sem mutat kötődési viselkedést, hanem a külvilág ingereivel foglalja el magát.
Ezért, vágyva a meleg elfogadó kapcsolatra, ugyanakkor az elutasítás fájdalmát el-kerülendő, kísérletet tesz arra, „hogy életét szeretet és mások támogatása nélkül élje”
(Bowlby 1987, 250.).
A bizonytalan-ambivalens kötődés hátterében nagy valószínűséggel kiszámíthatatlan,
„következetlenül inszenzitív” gondozói magatartás áll (Isabella 1993). Az ilyen, gyakran az anyai szerepre még éretlen szülő olykor képes ráhangolódni a gyermek igényeire, más-kor válasz nélkül hagyja vagy elutasítja azokat. A gyerek jelzéseire gyakran nem a gyerek, hanem saját szükségletei szerint reagál.
Mivel a szülő reakciója kiszámíthatatlan, ha egyedül hagyják, nem tud bízni abban, hogy a szülő újra visszatér, ha szüksége lesz rá. Ez a bizonytalanság állandó szorongásban tartja, hiszen rengeteg kellemes tapasztalata van arról, hogy milyen az, ha a szülő elérhe-tő. Így a csecsemő az enyhébb stresszre is erőteljes jelzésekkel, nyugtalan viselkedéssel reagál, hogy megszerezze gondozója figyelmét, és megtartsa közelségét. Mivel számára legfontosabb a biztonságos közelség megszerzése, figyelmét nem tudja zavartalanul a környezet megismerése felé fordítani.
A dezorganizált kötődés kialakulására azonban a szülői szenzitivitás vagy inszenziti-vitás nem ad kellő magyarázatot (Tóth 2011). Számos vizsgálat igazolta (Fonagy–Tar-get 2005), hogy dezorganizált kötődés előfordulása szoros kapcsolatban áll olyan családi rizikófaktorokkal mint a bántalmazás, elhanyagolás, a szülő mentális betegsége, alkoho-lizmusa, a szülő súlyos, feldolgozatlan vesztesége, serdülőkori anyaság stb. Ebből kiin-dulva Main és Hesse (1990) a dezorganizált kötődési viselkedést a „rettegő és rettegést
okozó” gondozói magatartással hozza kapcsolatba. Ilyen esetekben a gyerekek gyakran tapasztalnak bántalmazó, fenyegető, félelemkeltő vagy éppen félelmet tükröző gondozói magatartást a szülők részéről, függetlenül attól, hogy a szülő általában szenzitív vagy in-szenzitív. Így az a paradox helyzet áll elő, hogy a szülő a biztonság és a veszély forrása is lesz egy személyben. Ez a súlyos konfliktus fejeződik ki az idegen helyzetben mutatott viselkedésükben. Az idegen környezet és a szeparáció okozta szorongás a gyermekből közelségkereső kötődési viselkedést vált ki, ugyanakkor a szülőtől való félelem menekü-lésre készteti. Ez az egyidejűleg fellépő motivációs konfliktus vezet a viselkedési stratégi-ák teljes összeomlásához.
A gondozó szenzitivitását befolyásoló tényezők
A csecsemő temperamentuma Láthattuk, hogy a biztonságos kötődés kialakulásához
A csecsemő temperamentuma Láthattuk, hogy a biztonságos kötődés kialakulásához