A reformer Petrichevich

Körvonalazható például, hogy a reformkori Gubernium élesedő, radikalizálódó hangulatában, „1834-ben, amikor Erdélyben a kormány alkotmányellenes magatartása miatt nemzeti ellenhatás kezdődött, [Petrichevich] a Guberniumnál viselt állásáról lemond”,⁴⁰ és

„mint az alkotmányos ellenzék elvbarátja”⁴¹ távozik hivatalából; és nem hiába költözik éppen a haladó koreszmék és mozgalmak centrumába, Pestre. Ezt támasztja alá az a levéltári anyag, mely az erdélyi 1834–1835-i országgyűlés eseményeivel, azon belül is „Petrichevich-Horváth Lázár által szerzett Habsburg-ellenes dal ügyével”⁴² foglalkozik. Fennmaradt naplójában maga

37 Honderü, 1843/I, 186-187.-

38 A teljes életművet végigolvasva nem találtam olyan megjegyzést Petrichevich Horváth Lázártól, miszerint

„meggyőződése a conservatív párthoz húzta” volna (Vö. HORVÁTH László, i.m., 29.), mint ahogy az ezt állítók konkrét hivatkozással nem is igazolják nézetüket.

39 F^ERENCZI Zoltán, Egy elfeledett regényről. Petrichevich Horváth Lázárnak »Az elbújdosott« c. regénye, MTA, Budapest, 1918 = Értekezések a Nyelv és Széptudományi Osztály köréből, 23. kötet.

40 PETRICHEVICH HORVÁTH Emil, A Petrichevich család naplói, Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, Budapest, 1941.

[továbbiakban: P.H.Lázár naplói, p.]., XXII.

41 S^ÁNDOR Imre, A széplaki Petrichevich-Horváth család, Különlenyomat a Genealogiai Füzetek 1908.

évfolyamából, Gámán Könyvnyomda, Kolozsvár, 1908., 28. [kiemelés tőlem, KAE] – Az 1835-ös Gubernium feloszlatása után több főispán és tanácsos is lemondott, a közélet tucatnyi résztvevőjét perbe fogták.

42 T^RÓCSÁNYI Zsolt, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 193.

19 is utal erre, mikor az 1837-es magyarországi események közt Lovassy László és az országgyűlési ifjak letartóztatásáról ejt szót, „kiken elkövetett igazságtalansága a kormánynak valóban gyalázatos. […] A mi ifjúságunk 1835-ben ennél sokkal többet tett ’s még sem bántotta őket az ördög is.”⁴³ (Vagyis tudatos terrorpolitikát nem alkalmazott, mint Lovassyék ügyében.)

Petrichevich Horváth Lázár reformer szellemisége tehát erdélyi esztendőiben gyökerezik, és szoros összefüggésbe helyezhető a későbbi, magyarországi reformkori országgyűlésekkel, különösen a legeredményesebbnek tartott, 1839–40-es pozsonyi diétán betöltött szerepkörével. Ennek az eszmetörténeti ívnek az értelmezéséhez érdemes közelebbről megvizsgálni Lovassy Lászlóról tett megjegyzését, mely jól megvilágítja a folyamatot, mely a harmincas évekbeli liberális hozzáállását alakította.

Mint közismert, a Lovassy-ügy a reformkor közéleti fordulatait alapvetően meghatározó intézkedés, hiszen a Metternich-féle terror-politika⁴⁴ indító eseményéről van szó. Az említett erdélyi országgyűlés ennek előtörténeteként definiálható:⁴⁵ Petrichevich Horváth Lázár tehát a

„renitensként” titulált 1834/35-ös kolozsvári Guberniumtól, Wesselényi perbefogásától, a sajtószabadság korlátozásának ügyétől kezdve kísérhette figyelemmel a megfélemlítés legkeményebb időszakát, közvetlen tapasztalatokat szerezve a hatalom működéséről (később például említett Habsburg-ellenes dala miatt nem tudott kormányzati szerepet vállalni).⁴⁶ Ennek jelentősége életútjában éppen az obskurantista eseményeket lezáró 1838/39-es országgyűlésben válik jól láthatóvá, mikor Batthyány titkáraként jelentős szerepet tölthetett be az ellenzék oldalán, melyről az alábbiakban még részletesen szólni kívánok.

Korszerű eszmetörténeti irányultságainak rekonstruálása, de legalábbis árnyalása továbbá olyan privát forrásokból kísérelhető meg, mint például fennmaradt rövid naplója, melynek bejegyzései szintúgy haladást szorgalmazó gondolkodót sugallnak. Amint tehát Lovassyék esetében egyértelműen liberális véleményt formál, úgy szűkebb hazája, Erdély

43 P.H.Lázár naplói, i. m., 7.

44 Metternich magyarokkal szemben folytatott megfélemlítés-politikája a magyar eseményeket az európai ellenzéki, felforgató, forradalmi folyamatokba vizionált összeesküvés-elméletén alapult. „Az államkancellár a nyilvánosság elé nem tárt előfeltevései […] erőteljes befolyást gyakoroltak arra a módra, ahogyan az országgyűlési ifjakkal és Kossuthtal szemben az elfogatás, a vizsgálat és a per során eljártak; mindez pedig a közönség számára is nyilvánvalóvá tette, amit Deák 1836 és 1838 között többször is úgy fogalmazott meg, hogy a kormányzatot szemlátomást az a »beteg« hiedelem vezérli, hogy ténylegesen létezik egy forradalmat előkészítő összeesküvés.”

P^AJKOSSY Gábor, A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között, Századok, 2007, 685.

45 „A magyar Metternich-kutatás eredményei szerint az államkancellár állásfoglalásaiban is 1835 első heteitől kezdve uralkodtak el a megtorlást, a megfélemlítő intézkedéseket sürgető megnyilatkozások. I. Ferenc életének utolsó hónapjaiban, az erdélyi országgyűlés feloszlatása mellett, megszületett a döntés Wesselényi perbe fogásáról is.”P^AJKOSSY Gábor, A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között, i.m., 695.

46 Mikor pénzügyi problémái miatt rákényszerülne, hogy kormányhivatalt vállaljon, éppen Habsburg-ellenes dala miatt „sem sikerült reaktiválása, bár érdekében igen befolyásos rokonság és barátok tevékenykedtek.”

PETRICHEVICH H^ORVÁTH Emil, A Petrichevich család naplói, i. m., XXII.

20 tekintetében is az újító szándékot támogatja: „Nálunk is ország gyűlése! […] Féltem tőle. De a kolosvármegyei választás megnyugtatott. Tegnap kapám a tudósítást, hogy Kemény Ferenc és Mikes János lettek. Mind kettő oppositio. […] Bravo Kolos vármegye! Ez szép volt.”⁴⁷ Amikor pedig 1838-ban Kemény Ferencet Erdély országos elnökének és kancellárjának nevezik ki, ugyancsak így nyilatkozik: „Ennek örvendek, szívemből. Oppositio embere. […] A kormány sapiálni [jobb belátásra térni] kezd. Átlátni végre a közérdeket, s szükségességét némi popularitásnak.”⁴⁸

Hasonlóan kommentálja Kossuth 1837-es elfogatását is: „A pesti közgyűlések igen lelkesek valának Kossuth dolgában. Ki fogva van azért, mert vármegyei tudósításokat szerkesztett előfizetők számára. Néhány piszkos rescriptum jött a megye határozatait cassáló.

[…] A kormány emberei vagy szamarak vagy rosszak.”⁴⁹ Az 1830-as évek végének másik, már említett kirakatpere, Wesselényi esetében („kinek esése egy nagy jövendőnek sírja” volna) pedig szintén aggódva jegyzi meg: „Wesselényi ügye nem népszerű, mert tulajdon hona nem szólna érte.”⁵⁰ A magyar önállóság helyreállításának vagy növelésének kérdésében pedig, melynek sarkalatos pontja volt az Erdéllyel való unió, szintén igen határozottan kiáll, noha erdélyi honfitársai közül oly sokan „magánérdek, önzés, szűkkeblűség és egyoldalúság” folytán még a negyvenes években is ellenezték e „malasztteljes egyesülést.” A negyvenes évek elejétől az unió gondolata többek között Kemény Zsigmond publicisztikája nyomán lett egyre népszerűbb Erdélyben, annak ellenére, hogy sok földesúr elutasította, hiszen ez a jobbágyságra kedvezőbb, rájuk károsabb hatással lett volna. Ebben a helyzetben súlyozódik Horváth Lázár kijelentése: „Egyesülés nélkül nincs üdv… nincs menedék számunkra!”⁵¹

Eszmei elköteleződéseit nem csupán naplóinak megvallott „érzemények” erejéig, hanem nyilvános kulturális gyakorlatok során, például regényének írásakor, megjelentetésekor is felvállalta. Társadalmi nézeteivel teleszőtt írói állásfoglalására, Széchenyi nézeteit népszerűsítő regényére, Az elbujdosott vagy egy tél a fővárosban című munkájára a kormány sem tekint elismerőleg: „Elbujdosottom el van tiltva. Bécsből jövő Jósika Miklós mondá. Tehát mégis észrevették célzásaimat! A mag, melyet elveték – ha gyéren is – ép erős; kikelnie kell, mert óvakodnak tőle.”⁵²

47 P.H.Lázár naplói, i.m., 7. [kiemelés tőlem, KAE]

48 P.H.Lázár naplói, i.m., 37.

49 P.H.Lázár naplói, i.m., 11.

50 P.H.Lázár naplói, i.m., 42.

51 Kaleidoskop V., 142-144.

52 P.H.Lázár naplói, i.m., 43.

21 Társadalmi, ideológiai elkötelezettségéről vallanak továbbá bizonyos „daliás jellemek”

iránti szenvedélyes rajongásai, hozzájuk köthető szóhasználata. Széchenyi elgondolásaival számos ponton azonosuló megnyilvánulásai dolgozatom során visszatérő motívum lesznek, ennek párhuzamos, erdélyi megmutatkozása, a tragikusan korán elhunyt Kendeffy Ádám iránti elismerése. Byron-kötetét kezdetekben neki kívánja ajánlani, kinek halálakor „úgy tetszett nekem, mintha honomnak egy nagy része ment volna vele a sírba.”⁵³ Hogy Széchenyi észjárásával mennyire azonosult, érzékelteti az a tudatos terminushasználat is, mellyel a legnagyobb magyar munkásságát élteti: éljen „a dicső országnagy, ki 15 év óta fáradhatatlan iparral töri útját nemzetének a szabadelmű haladás rögös pályáján. […] A lelkes férfi ki új aerát nyitott a közdolgok évkönyveiben! […] kinek […] nem soká tán szabad földet is köszönhetend Magyarhon!”⁵⁴

A korszerű ideológiákat megszemélyesítő közéleti személyiségekhez fűződő viszonya ugyancsak eddig feltáratlan dokumentumokból válhat plasztikussá, egyúttal azt a nyelvi-reflexiós szintet is bemutatva, hogy Széchenyi korszakos jelentőségét például már saját kortársai is érzékelhették. Erről tanúskodik Petrichevich egy 1833-ban, Orsován⁵⁵ keltezett levele:

„Az élénk vágy bölcsőjében látni azt mi egykor Magyarország dicsőségét s Széchenyink halhatatlanságát teendi, határozott néhány Erdélyieket arra, hogy kies havasaikat odahagyva a Folyók Királynéjának ezen fejedelmi múlató helyet néhány órákig bámuló szemeikkel kísérjék. A remény a Világ íróját óriási munkálódásainak közepette személyesen tisztelni megvallom nem vala mellékes ingere az utazóknak;

azonban ebben megcsalódva, meghagyatott nekem mégis a szerencse ezen néhány sorok által mindnyájunk őszinte tiszteletét és lelkes köszöntését méltóságodnak tudtára adni.”⁵⁶

A reformkori történeti-társadalmi-politikai változások következtében a korszak gondolkodóinak eszmei elköteleződése többször mutatkozott meg újabb és újabb fénytörésben.

53 Kaleidoskop V, 154.

54 Kaleidoskop V, 133. [kiemelések tőle, AE]

55 Széchenyi István 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona hajón végigutazta a Duna Vaskapu-szorosát, melynek tapasztalatai alapján dolgozta ki Vásárhelyi Pál mérnök a folyó szabályozási tervét. A munkálatokat 1833-ban kezdték meg azzal a céllal, hogy hajózható utat építsenek ki a gőzhajózás számára, ennek következtében 1837-re elkészült a 122 km hosszú, sziklába vájt Széchenyi-út. Megépítése azért volt szükséges, mert e szakaszon a hajók rakományát kocsin kellett továbbvinni a Duna újból hajózható részéig. Vö. BALÁZS István, Túrák a déli végeken, Magyar turista magazin, 2008/január.

56 MTA kézirattár, K 207/165

22 Érdekes visszatekintés, hogy a később, főként Széchenyi vagy Kemény Zsigmond nevével fémjelzett kritika Kossuth működését vagy a 48-as forradalmat illetően, hogyan csapódik le a hasonlóan középutas gondolkodású Petrichevichnél. Élete (és egyúttal a reformkor) végén járva (1849-ben) egy sógorának írt levelében a helyzetet így teszi mérlegre: „der Ultraismus der Kossutischen Partei, den ich übrigens nimmer habe ausstehen können, anderseits aber der infamste Egoismus einer andern Partei nicht nur die gute Sache kompromittieren, sondern unsere Nationalität zu Grabe tragen wird.”⁵⁷