„Végnélkül valók az egyenetlen házastársak szövevényei, melyekbe bonyo-lódva mindjárt futnak a papokhoz, kik előtt tzivódnak, veszekednek, kiábálnak, sokszor semmire kellő, sokszor fontosabb dolgok felett. Ily tekervényesen öszve szőtt font házassági ügyek bajok, mint megannyi gordiusi götsök lelkiesméretes kifejtegetése s megoldása egyházi-bírák kötelessége nálunk” – így magyarítja Benkő László 1836-ban Bod Péter 1763-ban megjelent Synopsis juris connubialisa előszavának egyik bekezdését.1 A tudós magyarigeni prédikátor, a gyulafehérvári református traktus jegyzője a bonyolult házassági ügyekben ítélkező lelkésztársainak kívánt segíteni házasságjogi munkájával, amelyet részben az európai protestáns szakirodalomra, jó részben azonban az egyházmegyék és az országos zsinat jegyzőkönyveiben olvasható döntésekre alapozott.
Szövevényes bozótban való bóklászást ígér a cím, s a nehéz terepen Bod Péter munkáját használjuk eligazítóként. Mindjárt az elején meg kell állapíta-nunk, hogy témánkra vonatkozóan az erdélyi országos zsinat jegyzőkönyve – amelyből Bod is idéz néhány érdekes esetet – lenne a legfontosabb forrás, de ez sajnos 1849 januárjában Enyeden elpusztult.2 Így valóban a 18 traktus fennmaradt jegyzőkönyveiből ismerhetjük meg a 17–18. századi erdélyi re-formátus társadalom házassági problémáit.
A hazai jogszokás szerint az eljegyzések felbontását és a válópereket első fokon az egyházmegyék részleges zsinatai (a partialis synodusok) tárgyalták, ha valamelyik fél nem volt megelégedve az ítélettel, az országos zsinatra (ge-neralis synodus) fellebbezhetett. A 17. század második felétől kezdve az egy-házi felsőbb szervek, az 1730-as évektől kezdve pedig az állami adminisztráció ———
1 BENKŐ László, Házassági törvény rajz vagy a házassági törvényekre való tanítás… Bod Péter… által, Kolozsvár, 1836, VIII. – Petrus BOD, Synopsis iuris connubialis seu tractatus de iure connubiorum, Cibinii, 1763.
2 JAKÓ Zsigmond, A levéltárvédelem útja az erdélyi reformátusok körében = J. K., Írás, könyv értelmiség, Bukarest, 1976, 116., 236.
is szűkítette a parciális zsinat jogkörét, csak a nyilvánvalóan megállapított házasságtörés esetében mondhatott ítéletet, azt is föl kellett terjesztenie a ge-neralis synodusra, egyéb természetű házassági perekben pedig a bizonyító eljárást folytathatta le, a végső döntés joga az országos zsinaté volt. A főren-dűek házassági ügyei már első fokon a generálisra kerültek. Bizonyos mér-tékben az esperesek évenkénti egyházlátogatásai is házassági fórumként szol-gáltak: a házastársak apróbb egyenetlenségeit, ha kibéküléssel végződhettek, ez alkalommal eligazították, a súlyosabb eseteket pedig a parciális zsinat elé utalták.
Eszerint a traktusok részleges zsinatainak jegyzőkönyvei kínálkoznak el-sődleges forrásul, a 17. századiak közül például a széki (Doboka megye) egy-házvidék protocolluma 1622-től kezdve őrizte meg a bejegyzéseket, a hu-nyad-zarándi egyházmegye zsinati jegyzőkönyve 1668-ban kezdődik, a dési 1681-ben, a küküllői traktusé 1638-ban. A legrégebbi vizitációs jegyzőköny-vek közül a marosszékit (1692-től), a küküllőit (1648-tól), az orbaiszékit (1674), a hunyad-zarándit (1705) említhetem, sorozatuk a 18. század folyamán az egyházmegyék többségében szinte hiánytalan.3
Ebből a gazdag forrásanyagból most természetesen csak néhány jellemző esetet mutathatok be, főként a 17. századi bejegyzésekből válogattam, Do-boka megye, Marosszék és Hunyad vármegye anyagából.4 A szövegeket be-tűhű másolatban közlöm, a túltengő nagybetűket csak a személy- és intéz-ménynevek esetében tartottam meg, a megszokott rövidítéseket (In: Isten, eccla: ecclesia, dnus: dominus stb.) jelölés nélkül föloldottam.
Az eljegyzés nem egyházi fórum előtt zajlott, nyilvánosságát a tanúk biz-tosították, elfogadott jelképe a gyűrű és a jegyajándék.5 Előfordult persze, s épp egy lelkésszel, Galambfalvi Ferenc veresgyházi prédikátorral 1654-ben, hogy „gyűrője nem lévén, egy tallért adott jegybe, melyet szolgabíró által…
visszakéretett.”6 Házasság lett ugyan e sajátos mátkaságból, de aztán a váló-perben a feleség ezt a fura eljegyzést is a válóokok közé sorolta.
A szabályszerűen megkötött eljegyzés szerződésnek számított, ha vala-melyik fél visszalépett, csak egyházi bíróság előtt tehette. Mivel a visszalépés a másik fél jó hírét, becsületét csökkentette, a mátkaságot alapos ok nélkül ———
3 Lásd az illető egyházmegyék levéltárait az Erdélyi Református Egyházkerület kolozs-vári és marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltárában, a küküllőit Dicsőszentmártonban.
4 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, a hunyad–zarándi trak-tus zsinati és vizitációs jegyzőkönyve a kolozsvári, a marosszéki traktrak-tus egyházlátogatási jegyző-könyve a marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltárban.
5 „Mi a nyilvános mátkaság? Amely hiteles tanuk előtt, szokott mód szerint lészen, te-hát a tanúk nyilvános hitelével megerősittetik. Közbe szokott itt jőni a gyürű váltás és jobb kézadás, az örökös szeretetnek és jövendőkori edgyesülésnek zálogául.”
BOD, i. m. (1. j.), 5.
6 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, 74.
fölmondó legény vagy leány büntetést fizetett, esetleg „ligában maradt”, vagyis nem léphetett házasságra a másik előtt.7 1632 novemberében a széki traktus részleges zsinata tárgyalta a „Németiben lakó Kovács István” mát-kasági ügyét, aki „jegyzette volt el Devecserben lakó Molnar György leanyat, Erzsebetet, kivel kezet is fogott volt. De megunatkozván tőle, jöttenek az ecclesia elejiben. Azert tetszik a Szent Széknek, hogy ha el akarja az leánt hagyni az legeny, hat deponallyon fl[orenos] 12, ha hol nem, hat maradjon ligaban, mivel hogy semmi okot az leánnak megvetesere nem adhat.”8
Akár a vizitáció, akár a részleges zsinat tárgyalta a mátkasági ügyeket, a perrendtartás megkövetelte mindkét fél jelenlétét, és az első tárgyaláson sohasem hoztak végleges döntést, időt adva így a pároknak mind a bizo-nyításra, mind az önvizsgálatra.
Egyébként is arra szolgált a mátkaság hosszabb-rövidebb ideje, hogy az igen gyakran a rokonságtól összehozott, egymáshoz illőnek tartott párok közelebbről megismerjék egymást, valóban föllobbanjon a szerelem. Sokszor persze az ellenkezője történt. 1641 márciusában a 13 esztendős Jó Zsuzska panaszolta a széki egyházmegye partialis zsinatán, „hogy anno 1639 jedszette volt el Dési alias Szőcs Ferenc deák kéz fogásával házasságnak nemére, az mely házasságnak nemét nem tuttam, mire való, mert voltam csak tizenegy esztendőben járó. Mostanis pediglen személye eleőt vagyok mind az egész szent corona eleőt való győlekezetnek, jó lelki ismerettel itéletet tehet az Szent Szék és az szent corona alat valo gyölekezet, hogy nem voltam akkoris, megh mostannis [kihúzva: alkalmas] mélto a szent házasságra.” Mivel Ferenc deák hajlandó lett volna addig várni, „migh az házasságra alkalmatos leszen”, Zsuzska viszont nem, sőt a tanúvallomásokból kiderült, hogy az anyja kényszerítette az eljegyzésre, a szent szék 1642-ben fölbontotta a mátkaságot.9
Gellyén Kata 1628. február 21-én ugyanezen egyházi fórum előtt kérte eljegyzése felbontását, mivel vőlegényéről kiderült, hogy részeges és durva:
„egikor rezegen az én mátkám aval feniegetett, hogj orromat ajakastol el metzi, holot megh cziak jegben voltam nalla és kenieret nem keresett ne-kem”. A partialis következő ülése a leányt mátkájának kötelessége alól fel-szabadította.10
„Széken lakó Sebe Catha” viszont „el futott matkajatol, Molnar Mihali-tol” való elválasztását kérte 1640 márciusában, a döntést a partialis következő ülésére halasztották, „de az ideő alat megis diligenter tudakozza matkajat”.
A menyasszony teljesítette is a meghagyást, a tudakozás pedig a bigámia ———
7 BOD, i. m. (1. j.), 11.
8 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, 40.
9 Uo., 53., 58. – Bod Péter szerint a „a pelyhétlenek mátkasága”, vagyis a pubertás előtt kötött egyezség eleve semmisnek tekinthető. BOD, i. m. (1. j.), 35.
10 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, 18.
vétkétől mentette meg: „Sebe Janos haiadon leaniat Cathat az ecclesia el futot ezeleős matkaianak Molnar Mihalinak keőtelessege alol absolualta, mivel kereseő leveleben ministerek vilagos bizonsagot teznek, hogi masutt is volt felesege”.11
Bod Péter a mátkaság felbontásának okai között nyolcadikként a ré-szegséget említi, „ha a vőlegény a sok bortól elkábulva lépett mátkaságra”.12 Hasonló ügy került 1693 januárjában a Székelykakasdon járó egyházmegyei vizitáció elé: „Hagymásbodonban lakó Jánosi Benedek részegségében mát-kásította volt el házasságnak rendin Folyfalván lakó néhai Moré Márton eözvegyét Oltfi Annát, az után józan korában repudiálta, és midőn ember-séges emberek által intette volna az haza vitelre, azt felelte: hogj ő bizony soha nem viszi.” Ezért idéztette Oltfi Anna a vizsgálóbizottség elé „mátkáját Jánossi Benedeket, ki székünket meg utálván nem compareált. El is vártuk szék fel költéséig, de ugyan nem jött elő. Annak okáért tetzett a törvénynek, hogy Oltfi Anna mátkájának, Jánossi Benedeknek mátkasági kötelessége alol eliberaltatik et in Domino ad secunda vota transmittáltatik, Jánossi Benedek pedig ligában vettetik.”13
Forrásaink természetéből adódik, hogy az eljegyzést megelőző udvarlás-ról alig szólnak. Pulkereczi alias Hétfalusi Péter gyulakutai iskolamester és Rosint Borka esetét azért tárgyalta a Lőrincfalván 1695. január 16-án járó esperesi vizitáció, mivel a nagy szerelem hamarabb jutott el az „egybenfek-vésig”, mint a kézfogóig, ezt pedig az Approbatae Constitutiones mint „nőtelen paráznaságot” vesszőzéssel és eklézsiakövetéssel büntette.14 A vizitáció elé megidézett tanúk „sokszor éjjel nappal látták edgyütt való léteket, beszélge-téseket, evéseket, ivásokat, vendégeskedéseket, kezeknek szorongatását, an-nak alkalmatosságával a mesternek szerelem énekkel való éneklését éczaká-nak idején hallották, kiket mikor a gazda, akinek házánál vendégeskedtenek, haza akart volna késérni, meg nem engedték, hanem a gyertyát elfujván a setétben csak ketten mentenek el.” Szintén a tanúvallomások rögzítették a szerelmes leány sóhajtását: „És ketten edgyütt más alkalmatossággal be-szélgetvén, [hallották] midőn Rosint Borka ezt mondotta volna a mesternek:
Édes szivem, hát én hová légyek már, ha kegyelmed el megyen, a mester azt felelte: de hiszem ismét ide jövök én, amikor lehet.” Mindebből még nem lett volna bírósági ügy, de kiderült, hogy Péternek Borkával „egy ágyban való hálását két szemmel látott tanubizonyságok bizonyittyák. Kik közül edgyik azt vallja, hogy szemeivel látta azt is, mikor Rosint Borka melléje feküvén a pokrocz alá, fellyül reá fordult a legény és a rajtok levő pokrocz vagy le-pedő fel s alá eléggé izgott mozgott.” „Mellyekből a jó lélek azt ———
11 Uo., 47–48.
12 BOD, i. m. (1. j.), 32.
13 A marosszéki traktus egyházlátogatási jegyzőkönyve, 70.
14 Pars III, Tit. XLVII, Art. XXI.
dalhattya – szögezte le az egyházi vizitáció –, hogy nem tiszták egymástól.”
Ki is szabták a szerelmes scholamesterre a vesszőzést, és csak hosszas ri-mánkodás után menekülhetett meg a büntetéstől, annyit azonban meg kellett tennie, hogy a pálcát kezébe véve nyilvánosan kijelentse: „én erre méltó lettem volna, de mivel hogy az istenes bíráknak kegyességek hozzám járult, hogy törvényemet mitigaltak, mellyhez képest az én példámon minden em-ber tanullyon és a gonosz társaságot el távoztassa”.15 Az eklézsiakövetés ter-mészetesen nem maradt el.
A házasságkötés lefolyását, annak szokásait, változásait most használt forrásaink nem rögzítették; a törvények szabták meg az általános kereteket, az emlékiratokból, önéletrajzokból pedig a részleteket is megismerhetjük. Az egyházi törvényekkel ellenkező hitlések azonban az említett fórumok elé kerültek. 1647-ben a Berkenyesen lakó Nagy György földesasszonya, Beth-len Jánosné tanácsából „polgári házasságot” kötött, vagyis „feleségével maga eskütte megh magokat két birák eleött …, vagion másfél esztendeje, hogi ugi laknak” – jegyezte meg a széki traktus gyűlése 1649 márciusában. Ezzel kizárták magukat az egyházból, most pedig szeretnének eklézsiát követni, mi-vel „immar giermekek is vagyon”. E párját ritkító esetet a püspök elé utalták tanácsadás és eligazítás végett, a döntést a következő partialisra halasztot-ták.16
Hosdáti Antalfi Miklós Hunyad vármegyei nemesembert az illetékes es-peres citálta az Algyógyon tartott részleges zsinat elé, mert „in anno 1714 diebus mensis martii maga feleségével Tornya Clara asszonnyal valo copula-tioját reformata vallásunk s ország törvényei ellen olah pappal vitette végbe”.
Antalfi válasza jellemző a Hátszeg vidéki sajátos nemzetiségi és társadalmi viszonyokra: „Olah pappal valo copulaltatasomnak oka nem vagyok, mások hivták akaratom ellen az copulatiora az oláh papot.” A partialis éretlen elméjére való tekintettel elengedte a méltó büntetést, az eklézsiakövetést, ehelyett a zsinati gyűlésen kellett bocsánatot kérnie. „Az olah papon penig, aki merte copulalni, maradgjon fenn az articularis poena.”17
Az eskető lelkésznek meg kellett bizonyosodnia afelől, hogy az elébe já-ruló pár egyik tagja sem tett másnak házassági ígéretet, ha ezt elmulasztotta, állását kockáztatta.18 A hunyad-zarándi egyházmegye esperese 1689. március 9-én hivatalból indított pert Bikfalvi Tamás nagybarcsai lelkipásztor ellen:
„Illyen okon kellet citaltatnom az prenominalt személyt, mivel az közeleb el mult februariusnak 24. napján tekintetes nemes nagybarcsai Barcsai György ———
15 A marosszéki traktus egyházlátogatási jegyzőkönyve, II/1, 111–112.
16 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, 68. – Bod Péter sze-rint az ilyen vadházasságban élőket törvényesen össze kell esketni. BOD, i. m. (1. j.), 101.
17 A hunyad–zarándi traktus zsinati és vizitációs jegyzőkönyve, II/2, 52.
18 BOD, i. m. (1. j.), 46
uram udvarházánál tiszteletes es tudós Musnai Mihály nagy enyedi refor-mátus praedikátor atyánkfia hites mátkáját, Boldogfalvi Evát proprio ausu, edgy … maga elöt esméretlen Tornyosi György nevü ifjúval ex certa scientia, spe lucri, in gratiam quorundam az 65. és 66dik canonok ellen copulálta.
Melly cselekedetit illyen dolgok aggravállyák: Elsöben. Idegeneknek akarvan lenni officiosus, tiszti társát meg becstelenitette. 2do. Tudván ezen dolognak nagy fel zendülését, magához közel levő seniorát és tiszti társait nem con-sultálta. … 4to. Okot adot hamis hitre.” Mindezért a vétkes lelkész állásától való megfosztását kérte.
Bikfalvi Tamás elismerte hibáját a helyi társadalomban „nagy felzendü-lést”, botrányt okozó házasságkötésben, de azzal védekezett, hogy a meny-asszony apja, „Bóldogfalvi János uram erőszakos kénszeritéssel vett reaja, gyakor iz-béli magam mentegetése után. Nem néztem benne semmi lucru-mot.” Viszont az esperes véleménye szerint „meg tetczczik, hogy nem volt az erőszaktételben semmi. Az lucrumra is nézet: mert nem vette volna fel az fizetést, de fel vette.” Bikfalvi erre már nem válaszolt, hallgatásával elismerve a bizonyára jelentős summát kitevő stóla elfogadását. Büntetésül a partialis felfüggesztette állásából, és kizárta az egyházmegye lelkészi karából.19
A „tekervényesen öszve szőtt-font házassági ügyek” tömegéből most néhány jellemző típust mutatnék be, figyelve a szövegek nyelvi, irodalmi ér-tékére is. A bebizonyítható impotencia esetei a bírák számára aránylag köny-nyen megoldhatónak bizonyultak, két–három tárgyalás után kimondták a há-zasság semmisségét.20 Jakab Mihályné Ferenczi Márta 1653 novemberében a széki egyházvidék zsinatán „akar el valni férjétől, proponalvan hogy urának semmi férfisaga nem volna az ő velle való közösülesevel, azert akar cziak egi tőke mellett fekünnék, akar ő mellette”. Jakab Mihály uram nem tagadta a vádat, „erre az azzoni propositioiara azt feleli, hogi eő nem tagadgia, mert ő arra az hazassagbeli közösülésre nem alkalmas”.21 Ugyanakkor és azonos váddal illette a felesége Jakab Pétert, aki azonban tagadta az impotenciát, házastársa, Bertalan Anna a baj oka, aki „engedetlen hozza es nem engedi velle való közösülesett”. Anna asszony a partialis egyik következő ülésén bebizonyította, hogy férje „impotens az hazassagra, nincz ferfiusága”, ezért a fórum kimondta a válást.22
Szintén impotencia vádjával indult válóperben fejtette ki 1693 decemberé-ben a felperes feleség, nyárádszeredai nemes Thamási Anna a házasság célját:
„ez közelebb következendő karácson után egy kevéssel hat esztendeje lészen, hogy az Inctus 23 eő kegyelme, agilis Balog Péter az Istennek törvényét … ———
19 A hunyad–zarándi traktus zsinati és vizitációs jegyzőkönyve, I/1, 55–56.
20 BOD, i. m. (1. j.), 96–98, 103.
21 A széki egyházmegye partialis synodusainak protocolluma 1622–1725, 26.
22 Uo., 26, 73.
23 Inctus/a: In causam attractus/a: alperes.
láttatván követni, engemet akaratom ellen, az édes anyám sokszori nagy pál-czákkal hátam, vállam rend kívül való verésével és hajam meg szaggatásával, csak a maga egyes tetzéséből reá hajtván, azon Inctus magának jövendőbeli házasságnak rendire el jedzett, és annak rendi szerént hitünket egymásnak azon szövetségnek meg erősítésére le tévén, lakadalmi solennitással coram et publice confirmaltuk volt is, ez végre, hogy a tiszta házassági élet által egy testté lennénk, és jövendőben asztalunk körül renddel mint olaj veszszőket fiainkat sziveink örömével meg láthatván, a földet bé tölthetnők. De a domi-nus Inctus ő kegyelme férfiui vérrel és törvény szerint való szemérem testtel nem bírván, hogy az tiszta házasság által ezeket véghez vihetnők, mert hat esztendőknek elforgásában gyümölcsözhető méhemet bé zárolván, mind eddig nem kicsiny lelkek sérelmével tömlöczben tartott. Mivel az Inctus ugy vett el társul, mint férfiu, de férfi nem lévén, az házasságnak rendin meg csalt.”24 Nem ismerjük a válóper további részleteit, annyit azonban a kései olvasó bízvást megállapíthat, hogy a kikényszerített házasságnak az asszony által fölvázolt ideális képtől valószínűleg erősen eltérő viszonyai is erősíthet-ték a szegény férj férfiúi tehetetlenségét.
A református házassági jogban a válás legfőbb indoka a paráznaság volt, vagyis (Benkő kacifántos magyarságával:) „a házassági kötélben lévő személy testének, más – vele párasittatottan kívűl valóvali öszve elegyitése”. A váló-perben nyilvánvalóan bebizonyított paráznaság nyomán az illetékes fórum felbontotta a házasságot, az ártatlan félnek „másodszori szövetségre való lé-pésre szabadság engedtetik”, a hibás felet pedig, „ha élete megtartható, az ártatlannak holtáig tartó özvegységi kötélbe kell vetni”.25 Kisebb vétkek ese-tén, amikor remény volt a házastársak megjobbulására és kibékülésére, az egyházi bíróság az ún. ágytól–asztaltól való elválást mondta ki, meghatározva annak időtartamát.
A nősparáznaság változatos esetei közül némelykor valóságos szerelmi történet kerekedik ki a traktuális nótárius tolla alól. Például a Buzában lakó Rih Mihálynak felesége, Dersi Margit elleni vádpontjaiban (1632. június 19.) olvassuk: „Harmadik ok a tőllem valo el valasra az: hogi magamnak tavol letemben szolgammal szünetlen jatzot, niakan czjüggeött, és megh egi agi-bannis halt velle, kit in instante docealunk. Seöt szolgamnak azt is mondotta, hogi edes szolgam, az te tested igen szep feier, de az en uramé ollian fekete, mint az czigannak, aztis ha tagadná, docealliuk. Ugian az szolgamnak szagolvan az szajat az is mondotta, hogi az te szadbol igen io illat jő ki, de az en uramé ollian büdös salvo honore mint az szar.” Margit asszony és a név-telen szolgalegény vádiratba foglalt szerelme aztán virágének-reminiszcen-ciával folytatódik: „Tűntetvén annak felette [az asszony] egieb dologgalis ———
24 A marosszéki traktus egyházlátogatási jegyzőkönyve, II/1, 36.
25 BOD, i. m. (1. j.), 111–112.
magatt, azt mondotta, hogi őtett az korsag veri, vitték … az Jeremias uram [Vizakanaj Jeremiás buzai pap] hazahoz orvossagnak okaert, ottis azt mon-dotta, oh edes szerelmem bizoni megh kell halnom ha nem lathatlak, eretted.
Az meliből meg tetszik – hangsúlyozza a férj –, hogi cziak az szerelemböl volt szolgamhoz az az tűnteteö niavaliaia, melliet docealunk, hogi az szo igh volt feleőlle.” Hűtelen feleségére halált kívánt a törvény szerint, a per to-vábbi részletei azonban ismeretlenek.26
1692. november 17-én a Marosszentkirályon járó esperesi vizitációnak újból foglalkoznia kellett a marosvásárhelyi Rácz Erzsébet és férje, Gomb-kötő István régóta húzódó válóperével. Korábban egyszer már három évi ágytól–asztaltól való elválásra ítélte őket a partialis, majd a fellebbviteli fó-rum, az országos zsinat előírta az asszonynak, hogy menjen vissza az urához.
Rácz Erzsébet ez alkalommal kijelentette, hogy nem hajlandó visszamenni, mivel férje „paráznaságnak nagy gyanúságában ejtette előttem magát”. Vála-szában az alperes férj, Gombkötő István tagadta a vádat, „sőt nekem is va-gyon – mondotta – Actrix27 ő kegyelme ellen igen terhes gyanúm, hogy az idő alatt, miolta a szent partialis közöttünk thoralis separatiot tett volt, magát az Actrix ő kegyelme mint tisztességét, becsületét szerető aszszonyhoz illett volna, nem viselte. Mellyről még az annyais vallást tett, hogy az Actrix ő kegyelme az enyedi sokadalomban járván (mint s hogy járt, maga tudgya), de ez időtől fogva olly aluszékony, hogy ha háromszor vagy töbször megtennék is néki, de eszében nem venné. Az annyával lakó Horváthis kérkedett azzal – folytatódik a férj viszontvádja – , hogy az Actrixnak jó piczkoja vagyon, mellyet honnan tud olyannak lenni, ha nem próbálta? én nem tudom. … Ezt
Rácz Erzsébet ez alkalommal kijelentette, hogy nem hajlandó visszamenni, mivel férje „paráznaságnak nagy gyanúságában ejtette előttem magát”. Vála-szában az alperes férj, Gombkötő István tagadta a vádat, „sőt nekem is va-gyon – mondotta – Actrix27 ő kegyelme ellen igen terhes gyanúm, hogy az idő alatt, miolta a szent partialis közöttünk thoralis separatiot tett volt, magát az Actrix ő kegyelme mint tisztességét, becsületét szerető aszszonyhoz illett volna, nem viselte. Mellyről még az annyais vallást tett, hogy az Actrix ő kegyelme az enyedi sokadalomban járván (mint s hogy járt, maga tudgya), de ez időtől fogva olly aluszékony, hogy ha háromszor vagy töbször megtennék is néki, de eszében nem venné. Az annyával lakó Horváthis kérkedett azzal – folytatódik a férj viszontvádja – , hogy az Actrixnak jó piczkoja vagyon, mellyet honnan tud olyannak lenni, ha nem próbálta? én nem tudom. … Ezt