Mindig gyakrabban hangzik fel az a panasz, hogy elmaradott-ságunknak és minden nemzeti szerencsétlenségünknek a politika az oka. Nemzetünk történelme, csodálatosképen, sehogyan sem igazolja ezt az országszerte meggyőzhetetlen axiómaként hirdetett legújabb jelszót. A XIX. század első felében éppen a politika .teremtette meg a magyar szellemi és gazdasági élet renaisszance-át. A politikának
•köszönhetjük egyebek között az Akadémiát, Nemzeti Színházat, Ipar-egyesületet stb.
Voltaképpen sokkal több okunk van a politika iránti közönyös-ség, mint a túlságos érdeklődós miatt panaszkodni. A napi kérdések ugyan rövid időre lázba hozzák az országot, de a nagy nemzeti célok hidegen hagyják. Pedig joggal mondja Roussean a aTársadalmi Szer-ződés®-ben: «Amikor már azt mondogatják az állam ügyekről: mi közöm hozzájuk, biztosan számíthatunk az állam vesztére®. Panasz-kodnak ilyesmiről másutt is, p. o. Németországban. Erről írva, Rühl-mann (Politische Bildung 7. s köv. 1.) megállapítja, hogy Német-országban azért kevés a fogékonyság a politika iránt, mert a művé-szet, bölcséművé-szet, egyházi élet-és a közgazdaság kérdései foglalják el teljesen az érdeklődóst. Sajnos, mi ilyen okokra nem hivatkozhatunk.
Nálunk nemcsak a politika iránt kevés az érdeklődés, hanem a poli-tika iránt. is.
Nem a sok politizálásban, hanem' a politizálás módjában van náltínk a hiba. Politizálni annyit tesz, mint érdeklődni a közügyek iránt s legapróbb cselekedeteinkben is tekintettel lenni a nemzet egészére. Az a német kereskedő, aki a távoli . keleten kínálgatja honfitársai ipari termékeit, politizál, mert a saját vagyonán kívül a nemzeti erőt is öregbíti. Mi azonban nagyon szűkre szabjuk a «poli-tika® szó körét. A mindennapi életben a párttusákat és személyi harcokat nevezzük politikának, a tudományban pedig a politikát beleszorítjuk a jogi tudományok egy nagyon is szűk kis rekeszébe;
Egyetemi rendszerünk mai formája is azt a hitet terjeszti, hogy a politika jogtudomány s annak is csak egy kis része. Ez az alaptévedés egyik legfőbb oka minden egyoldalú politizálásnak. Mert hiában hangzik el annyi panasz a sajtóban és a közélet más fóru-main az örökös közjogi viták miatt, ha egyetemi rendszerünkben gyökerezik az a meggyőződés, amely ilyen egyoldalúan határozza meg a politika fogalmát.
Az egyetemi fakultások mai beosztása lényegileg középkori ere-detű, ebből a korból való a jogtudománynak és a politikának ez az összepárosítása is, ami azóta sem, szűnt meg. A középkorban s utána még jó ideig helyes volt ez a társítás, mert akkor a politikának nem volt más hivatása, minthogy szabályozza azt a jogi viszonyt, amely az egyeseket az államhoz, az államokat pedig- egymáshoz fűzte. Ma azonban az állam vasutakat, hidakat épít, kórházakat állít, iskolákat tart fenn, nagy gázdaságai,. gyárai vannak. Az államélet köre kibő-vült, tehát az ezzel foglalkozó tudomány sem - férhet- el a régi keretben.
A politika- nem lehet a jogtudománynak egyik ága, mert egé-szen külön tudomány. Sőt nem is annyira külön tudomány, mint inkább külön szempont. Az egyes szaktudományok olyanforma viszony-ban vannak a politikával, mint a bölcsószettel. A politikának Tárgya;
éppen úgy, mint a bölcsészetnek, az emberi életnek minden nyilvá-nulása. Ha ezeket az. életnyilvánulásokat az egyetemes világnézet szempontjából figyeljük meg-— filozofálunk, ha a nemzet nézőpont-jából vizsgáljuk — politizálunk. A gyógyítás orvosi tudomány^ de a
közegészségügy politika. A hidak, vasutak építése műszaki tudomány, de annak vizsgálata, hogy hova építsünk vasutat, politika. A tanítás pedagógiai művelet, de ki állíthatná azt, hogy az iskolaügy bizonyos vonatkozásokban nem tartozik a politika körébe. A politika fogal-mába beletartozik majdnem minden tudomány, többek között a jogi tudománynak sok része is, de a politika nem • lehet semmiféle más tudománynak sem alárendelt ágazata.
Ezt az elvet lehetne érvényesíteni az egyetemi fakultások beosz-tásában is a jogi és államtudományi fakultás teljes szétválasztásával.
A politikának most nagyon alárendelt szerepe van a jogi tudományok mellett. S helyzete mindig rosszabbodik, minél inkább szaporodik a jogi diszciplínák száma s minél inkább növekszik az egyes
diszciplí-nák anyaga. Pedig a politikai tudomány elhanyagolását megsínyli az egész magyar politikai közélet. Nálunk, ahol olyan- nagy a húzódozás a. tudományos elmélyedéstől, különösen meg kell szívelni Bismarck mondását: «Nagyon veszedelmes az az elterjedt téves hit, hogy a .politikában a dilettánsok naiv intuiciója mindazt megérti, amit a
.tanult emberek elméje nem tud felfogni.® (Rühlmann i. m. 31.) Szükséges, hogy önálló politikai fakultáson szaktudósok- adják elő mindazokat a tudományokat, amelyek az állami élettel szoros .kapcsolatban állanak Természetes, hogy nem hiányozhatik- ezek közül
a közjog sem,- de mellette ott kell lennie mindazoknak a tudomá-nyoknak,- amelyek a mai nemzetélet különböző nyilvánulásait. vizs-gálják. S legkevésbbó hiányozhatik ezek közül-a legújabb, kornak s a
magyar politikai irodalomnak, a-története. -• • r • • ....
180 SZEMLE.
Sajátságos, hogy ma minden politikai párt egy-egy régi nagy magyar államférfiú a nevét írta zászlajára s ezeknek a nagy magya-roknak a munkái a politikával hivatalszerüen foglalkozók zöme előtt is olyan ismeretlenek, mint akár a középkori nyelvemlékek !
A magyar társadalomban mindig nagy számban voltak azok a szerencsés emberek, akik vagyoni függetlenségük alapján s családi hagyományaikat is követve • már ifjúkoruktól kezdve a politikai pályára készülhettek. Remélni lehet, hogy ez a szám a jövőben sem fog nagyon megcsökkenni. Első sorban ezek keresnék föl az új, önálló csak tudományos képzettséget adó, de kenyérkereseti pályára önma-gában nem képesítő államtudományi fakultást. De bizonyára érdek-lődéssel hallgatnának itt egyes előadássorozatokat a többi egyetemi karok hallgatói is.
Ezzel a fakultással a magyar hivatalos életnek egy sokszor elpanaszolt sérelmét is meglehetne szüntetni: hogy a legmagasabb adminisztrációból a szakemberek majdnem mindenütt ki vannak zárva.
Ezt az intézkedést rendesen azzal szokták védelmezni, hogy a legfelsőbb adminisztrációban nem szakismeretekre, hanem átfogó politikai tekintetre van szükség, amit pedig — a mostani felfogás szerint — csak a jogtudomány adhat meg. Ha intézkedés történnék:
arra nézve, hogy a többi kar hallgatói szaktanulmányaikkal párhuza-mosan folytathassák tanulmányaikat az államtudományi fakultáson is, az ilyen hallgatókból lehetne rekrutálni a minisztériumok fogal-mazó testületét. Ezekben egyesülne a szakismeret az államéletet egysé-gesen felfogó, összefoglaló szemponttal.
Való az, hogy semmiféle iskola sem nevelhet zseniket, az egyetem sem nevelhet a hivatásnélküliekből államférfiakat. De mégis üdvös volna az, ha a politikai pályára készülők már az egyetemen szívhatnák magukba a régi nagy magyar államférfiak bölcseségét és nemes ideálizmusát. S bizonyára más volna a magyar közélet képe,, ha az egyetem irányítaná s látná el sokoldalú elméleti tudománnyal és praktikus utasításokkal á nemzet jövendő politikusait.
Az egyetemi tanulmányoknak azonban ezen a téren is csak.
akkor lehet jelentős eredménye, ha az előző tanulmányok szilárd, bázisán alapulnak. A középiskolában a politikai gondolkodás nevelése leginkább két tárgy keretében történhetik: az egyik a történelem, a másik az irodalomtörténel. A történelem, amióta megszűnt a háborúk jegyzéke és a királyok életrajza lenni, az intézmények fejlődésének bemutatásával jelentékenyen hozzájárul a politikai érzék kifejlődésé-hez. Az irodalomtörténet keretében pedig alkalom nyílik a politikai, írók megismerésére is. Igaz, hogy ez a megismerés csak töredékes,
mégis alkalmas sok balítélet eloszlatására, különösen pedig a további érdeklődés felkeltésére.
Yan azonban egy intézményünk, amelyre különösen nagy hivatás vár ezen a téren: az önképzőkör. Sajnos, újabb időben sok ellensége akadt ennek az annyi sikert felmutató ifjúsági intézménynek,
amely több mint száz éves múltja folyamán teljesen egybeforrott a magyar iskolával. Valamikor sok szép ifjúsági intézményünk volt régi múltú, híres iskoláinkban. Hova tűntek ezek ? Bégen megszűntek a hagyományok iránt való közönyösségünk miatt. A régi egyesületek közül csak az önképzőkör maradt még fenn ; ezt az egyet legalább mindenképen meg kellene a pusztulástól óvni.
Az önképzőkör ellen a természettudományok nevében indult meg a támadás. Szakkörök szervezésével akarják helyettesíteni az önképzőkört,' amely a támadók szerint csak szépirodalmi munkál-kodásra ösztönzi az ifjúságot. A szakkörök létesítésével el lehetne érni
azt a célt, hogy az önképzőkört tönkretegyük, de a szakkörök életét aligha biztosítanák. Mert egy, hagyományokkal rendelkező intézmény helyett 3—4 teljesen új egyesületet szervezni, különösen kevésbbé népes iskolában, lehetetlenség. Ami pedig a szépirodalmi, különösen verselgető kísérletezést illeti, ez csak akkor volna baj, ha az önképző-kör valóban ösztönözné ilyen tevékenységre az ifjúságot; a valóság azonban az, hogy inkább csak tűri az ilyen irányú munkát.
Az önképzőkör tervszerű munkássága — az értesítők bizony-sága szerint — egészen más irányú. A különböző tudományágakban nyert ismeretek kiegészítése és mélyítése: ez az a cél, amely az önképzőköröket legújabban vezérli. Ebben a munkaprogrammban bőséges hely jut a természettudományoknak is. A tudományok önképzőköri tárgyalása azonban nem történhetik az iskolai rendes módszer szerint. A tudományok részleteibe hatolás, a laboratóriumi gyakorlatozás sem az egyesületi működés, hanem a rendes tanul-mányi órák keretébe tartozik. Minden tudomány önképzőköri tár-gyalásában azt a közös elvet lehetne követni, hogy ne az egyes tudományos tételek, hanem a tudomány kiváló alakjai álljanak a munkálkodás középpontjában. Ne a gőzgép legyen az ilyen tanul-mányok tárgya, hanem .Watt pályája, ne a táviratozás, hanem Morse élete stb.
.Közös, tervszerű munkával megrajzolni a nagyok arcképcsarno-kát, hogy érettük lelkesedni s az emberi nagyságban hinni tudjon a fiatalság: ez lehetne az önképzőkör egyik főcélja. _ .
A hőskultuszt kellene az önképzőkörök főfeladatává tenni a szónak Carlyle-féle értelmezésében. Ha az önképzőkör megtanítaná az ifjúságot az igazi nagyság felismerésére s az érdemekkel szerzett
1 8 2 SZEMLE.
tekintély előtt önként való meghajolásra, akkor nagyon üdvös mun-kát végezne a politikai nevelés terén, a magyar közélet megjavítására.
A nép politikai nevelése ügyében maga a népiskola csak keve-set tehet, különösen a tanulók kora miatt. A népiskola teljesen ele-get tesz ez irányú kötelességének, ha a történettanítás keretében a nemzeti mult szebb korszakainak bemutatásával igyekszik a nemzeti érzést minél erőteljesebbé tenni. Svájcban a polgári iskolák feladata a nép politikai felvilágosítása. Polgári iskoláknak nevezik ott ugyanis azokat a felsőbb népiskolákat, amelyeknek céljuk a nép • előkészítése az alkotmányos kötelességek teljesítésére. Legfontosabb tárgyuk ezért a «Bürgerkunde». Különösen ennek a tárgynak rendeltetése az, hogy áz ifjúságból polgárokat neveljen (Bühlmann, i. m. 149 és köv. 1.).
Nálunk az ismétlő-iskolákra lehetne ezt a kötelességet ráruházni, de fontos hivatás vár ezen a téren a népkönyvtárakra és továbbképző népies előadásokra is. A népkönyvtárakban a gazdasági és szépiro-dalmi könyvek között helyet lehetne szorítani néhány népszerűen és tárgyilagosan megírt történelmi, társadalomtudományi és alkotmány-jogi munkának is, a népies tanfolyamok pedig szintén beilleszthetnék a politikai oktatást prögrammjukba. . . .
• De az ismerétek terjesztése* nem elég. Még fontosabb az érzel-mek' nevelése s az erkölcsi érzék fokozása. Mindenki lelkébe belé kellene nevelni azt a tudatot, hogy milyen országos jelentőségű cselekedetet művel akkor, amikor polgári jogait gyakorolja. Fel kellene világosítani arról, hogy önmagát'szennyezi be, ha az 'állam' érdeké-ben kapott joggal á maga képzelt érdekei javára rosszul.él. A szava-zati jog újoncait ünnepélyesen, valamely hazafias emléknapon kellene évenként a világi és egyházi hatóságok jelenlétében felavatni s fel-világosítani a polgári jogok nagy jelentőségéről. S miként a hadsereg újoncait megesketik, hogy a kapott parancsot minden körülmények között teljesítik, úgy lehetne a polgárság újoncaival is ünnepélyesen megfogadtatni, hogy mindig a legfőbb parancsnak, lelkiismeretük szavának engedelmeskednek.'
Sajnos, most is igazak még Grümvald Bélának 1878-ban mon-dott szavai (A felvidék, 81.): «Mi magyarok nem vagyunk se ideális-ták, se réalisták a politikában. Politikánknak nincs kimondott nagy célja, nincs ragyogó politikai ideálja, melynek elérésére törekednénk.
Ép oly kévéssé tudjuk számbavenni a reális viszonyokat s gyakor-latilag megválasztani az eszközöket' hatalmunk és jövőnk biztosítására.
Ezeknek a nagy céloknak'a kitűzése és az alkalmas eszközök meg-keresésé a magyar politikai élet legsürgősebb feladata. Ebben a mun-kában a magyar társadalom nem 'lehet meg a nevelés és oktatás, közreműködésé nélkül. ' ' Suszter Oszkár:
H A Z A I L A P O K B Ó L . / Kármán Mór vezető eszméit,
egész gondolkodását sjellemét fejtegeti Alexander Bernát (Budapesti Szemle, 1914 ján.);
kinek e tanulmánya első, összefoglaló méltatása Kármán Mór hosszú, szóleskörű és mély hatású működésének. Nem az a kimerítő, törté-neti rajz, amelyre ma is már szükség volna; hanem a megértő kor-társnak a legfőbb dolgokra rámutató, megvilágító, a későbbi kutató-nak -bizonyos irányt is adó elmélkedése, amely megállapításaival, itt-ott kifejezett kétségeivel, a közvetlen ismeretség melegével és nem legkisebb mértékben egyes polémikus jellegű részleteivel sokat tesz Kármán és kora megértésére. Mai feladataink és a folytonos haladás érdekében az 1868 óta eltelt időnek alapos ismerete, az irányító gondolatok további alkalmazása és fejlesztése mellőzhetetlen, ezért e korszaknak s benne Kármán szerepének rendszeres feldolgozása igen kívánatos. Ezt nem csupán a közoktatás szervezése, hanem a magyar nevelői gondolkodás fejlődése. is szükségessé teszi.
A bitvallásos iskola és a nemzetnevelés c.
törté-neti vonatkozású cikkében Zsögön Zoltán (Népnevelő, 1913. 47. sz.) főként a tanítóképzés feladatairól szól: «a jelen és jövendő hitvallá-sos iskolájának őszinte vallási' meggyőződésű, világos tudású és nemes önérzetű tanítókra van szüksége a nemzetnevelés érdekében®. Aztán erőteljes katholikus szellemű tanügyi sajtót sürget, írni szerető nemzedék nevelését, a hitvallásos iskolák fejlesztését, a kath. tanító-egyesületek országos szövetségének megalakítását.Az állampolgári nevelés.
A Magyar Társadalomtud.Szemlében (1913 dec.) •Krisztics Sándor «a> nemzet országié életének magasabb színvonalra emelését® első sorban az állami intézmények nevelő hatásától várja. Mivel azonban hazánkban ez nagyon bizony-talan, annak mestérséges pótlásaként az állampolgári ismereteknek az iskola útján való terjesztését s e végre olyan kézikönyvek kiadását sürgeti, ámelyek összefoglalnák a nemzetgazdasági, elméleti társadalom-és államtáni ismereteket, a magyar közjogot, nemzetközi jogot, Ausz-triával váló viszonyunkat, közigazgatásunk- fontosabb ágazatait, a pénz-ügyet, főként az adóügyet s végül statisztikai táblázatokban az ország helyzetének képét. Ilyen könyvet mindenik fokú és jellegű iskola és a felnőttek számára is kíván. A cikkből világos, hogy a szerző e kö-vetelményekre nem pedagógiai alapon jutott, ami nem hiba;' de iro-dalmunk ily irányú fejtegétéseivel sem ismerős és- a kérdést nem nézi egész terjedelmében. Málnai Mihály «A pedagógiai jelszavak és a tanítóság® c. cikkében (Nép't-ánítók Lapja 1913: 52: sz.) az-:egész állampolgári nevelési kérdést egyszerűen módszertani- kérdésnek-óhajta
184 KÜLFÖLDI LAPOKBÓL.
tekinteni s így szövegezné: minő módon tanítsuk az alkotmánytant és közös erkölcsi alapelveinket; fél attól, hogy a jelszó külföldi értel-mezése a felekezetek gyanúját vonná hangoztatóira. Miklóssy István a Kath. Tanáregyesületben azt fejtegette, hogy a rendszeres ós önálló-sított állampolgári nevelésre a magyar államiságnak égetően szük-sége-van s éppen a külföldre hivatkozik, hogy miként a svájci állam-polgárok eszme- és érzésvilága a svájci állampolgárság eszméjében egybeforrad, akként kellene nálunk is az egész politikai nemzetnek a magyar államiság eszméjében egybeforrnia (Alkotmány 1914 feb. 3.).
A célt látjuk tehát s elég sok- oldalról is egyformán. Az állampolgári nevelés önállósítása azonban nem kívánatos ; nem új tantárgy kell,-hanem határozott és az egész tanítóságban egységes nemzetnevelési céltudatosság, amely mindenik tantárgy óráin, a nevelés mindenik részletében érvényesüljön. Ennek a módját kellene már részletesen kidolgoznunk.
K Ü L F Ö L D I L A P O K B Ó L .
Katonai vélemény a népiskoláról.
Bemhardi német, tábornok nemrég írt könyvében (Deutschland und der náchste Krieg, Stuttgart, Cotta) külön fejezetet szentel a német népiskolának, amely-nek egész szervezetét és rendszerét élesen bírálja. Enamely-nek rövid ismer-tetését alkalomszerűnek találjuk, részben azért, mert önkéntelenül is összehasonlításra késztet, másrészt pedig amaz elvi álláspontunknál fogva, melynek értelmében Társaságunk és folyóiratunk az ember-nevelésnek egyetemes ügyét szolgálja és az ú. n. katonai neveléssel már a'multban is nem egyszer foglalkozott. A katonai és polgári emberképzésnek ez a párhuzamos szembeállítása pedig, kellő elfogu-latlanság esetén, mindkét félnek javára van. A tábornok-kritikus ab-ból indul ki, hogy a népiskola csak akkor lesz igazi előkészítője a katonai nevelésnek, ha az ifjúságot nem csupán testileg igyekszik erősíteni, hanem egyúttal szellemi műveltségét is emeli. Ennek a fel-adatnak má nem tesz eleget a német népiskola, amelynek alapvető törvénye 1872-ből való, tehát több mint 40 éves. Ez idő alatt a had-sereg-és vele a katonai nevelés nagyot haladt. Manapság a népiskola gépies tömegképzésével szemben amott a kiképzés gondosabb, kisebb csoportokban történik; katonáéknál a,z egyénesítésre, önálló férfias gondolkodásra és cselekvésre, az erkölcsi egyéniség kialakulására és a hazafias gondolkodás mélyítésére fordítják a főgondoL Mindez a nép-iskolában is megvan, de csak papiroson, míg a valóságban az írás, olvasás és számolás mellett valamely alaki vallásoktatás uralkodik az egész' tanításon. A heti 30 órából a reáliákra a középső fokon csak6 óra esik, a vallástanra 4—5. Bernhardi erősen támadja a merőben alaki vallásoktatást, amely minden lélek- és jellemképző erő híján van és elhibázott módszerével a többi tantárgyakat háttérbe szorítja.
Jellemző az is, hogy az utasítások a vallástannal két lapon foglalkoz-nak, míg a történelemmel 10 sorban végeznek. Hogy ez utóbbi tárgy-ban mily hihetetlenül silány az eredmény, azt azzal a ténnyel szem-lélteti, hogy egy századnak 63 újonca közül csupán egy tudta, ki volt Bismarck! A mi tábornokunk természetesen nem híve a két nem együttes nevelésének- sem, mely szerinte a fiúk értelmi és er-kölcsi fejlődését csak hátráltatja. Mindent összevéve, a mai német népiskola gyökeres reformra szorul és addig csak az újoncoktatás adja az első igazi népoktatást. Ennek a reformnak a követelményei a következők: 1. A tanítást egyénibbé kell tenni,- ami csak a tanulók iskola- és osztálybeli létszámának csökkentésével és a tanerők sza-porításával érhető el. A rendes tanítást esetleg később, a 8. életév-ben lehetne megkezdeni. 2. A szellemi képzés előzze meg a formális vallástanítást, mely a középső fokon még elég jókor jön. 3. Nagyobb tér és- befolyás biztosítandó a reáliáknak és a történelemnek. Ez utób-bit hazafias szellem lengje át, a vallástant erkölcsi. 4. A tanítóképzést egészen új alapokra kell fektetni. 5. Minthogy a 14. életévben, ebben a kiválóan fontos korban minden tanítás megszűnik (?) és a gyerme-kek sokat felejtenek és káros befolyás alá kerülnek, feltétlenül szük-ség van a kötelező továbbképző iskolára, amelynek igazi eszményi-ségtől áthatott légkörében a serdülő ifjúságot okos állampolgári ne-velésben kell részesíteni, hogy hazafias gondolkodásra és majdan nagy tettekre képesíthessük. — íme egy tábornok pedagógiai vallomása és népiskolai programmja, melyet, bár nem minden lényegre kiterjedő, nagyjában mi is elfogadhatunk. Vájjon Bernhardinak a saját nem-zete- népoktatásügyének ilyen lebecsülésében mennyiben van igaza, azt mi külföldiek nehezen ítélhetjük meg. 0 bizonyára jobban ismeri
iskoláikat, mint mi, akik csak a német középiskola nevelő és képző hatását tapasztaltuk magunkon. • S bár ezt a fejezetet egy: tekintélyes német szaklap, a haladó eszmék szolgálatában álló Neue Bahnen
«treff liche Ausführungen® jelzővel illeti és a könyvet ajánló megjegy-zéssel közölte, mi nem menthetjük fel a szerzőt minden túlzástól ós egyoldalúságtól.* Túlzásaira rácáfolnak maguk a tények, mert ilyen
* A N. B. szerkesztője, akivel megjegyzéseimet közöltem, azokra imígy válaszol: «Mi Bernhardi fejtegetéseinek nem tulajdonítjuk azt a jelenséget, mintha mindenben helyes • véleményt mondanának a német iskolai viszonyokról. Közlésükre merőben az indított, hogy egy a nevelés-ügy keretén kívüi álló férfiú ugyanazokat- a követelményeket támasztja, mint a tanítóság.® ' •' .
-186 KÜLFÖLDI LAPOKBÓL.
hitvány népiskola mellett ugyan hogyan fejlődhetett volna ki a német népnek hatalmas kultúrája," ipara, kereskedelme, de még az egész világon elismert hadserege is, mert az — úgy-e bár — nehezen kép-zelhető el, hogy mindezeket, vagy akárcsak a hadsereget is, minden előző alap nélkül pusztán a kaszárnyákban tették naggyá. A tábor -nok-pedagógusnak egy másik elvi tévedése, amelyet már csak azért sem hallgathatunk el, nehogy egy esetleges magyar követője ugyan-abba a hibába essék, az, hogy ugyanazzal a szemüveggel nézi a 6—14 éves gyermekeket és a 20—25 éves serdülő férfiakat. 0 , foglalkozá-sánál fogva ez utóbbiakat látja jobban, mi viszont az iskola dolgához, a népiskolához értünk jobban. Hisz láttuk, hogy ő maga is utal arra, hogy a két korszakhoz tartozó egyének között nincs meg a folyto nosság és a közbeeső tíz óv alatt sokat felejtenek és káros befolyás alá kerülnek. Ezzel természetesen nem kisebbítjük a hadseregnek nevelő-oktató hatását és nem mentjük a népiskola valóságos hiányait.
Amannak az a nagy előnye ez utóbbi felett, hogy mindvégig szi-gorú fegyelmezettség hatja át és komoly ellenőrzés kíséri. Ugyan-ekkor kötelességünk azonban rámutatni arra, hogy miért jobb és szebb minden(?) katonáóknál és honnan ered az a sok panasz, nehéz-ség és küzdelem -a a polgári® iskolaügy terén. Bár prózaian hang-zik, ki kell mondani, hogy az iskolaügy nemcsak politicum (Mária Terézia), hanem egyúttal peculium. Az a tévesen Montecuccoli szá-jába adott, de valóságban a 200 évvel előbb élt Trivulzio olasz tá-bornagyot (1848—1518| megillető szállóige, hogy a hadviseléshez háromszor is pénz szükséges, változatlanul ráillik a békés kultúrára is. S ha a német népiskolának négy évtizeden át változatlanul meg-hagyták az alaptörvényét, ez bizonyára nem hanyagságból vagy rö-vidlátásból történt, hanem inkább azért, mert eleve tudták, hogy az időszerű reformok milliókat követelnének, melyek & hadsereg részére-mindig rendelkezésre állnak. Mert hiába, a • katonai imperativus mégis csak erősebb a pedagógiai imperativusnál. S ezzel elérkeztünk a Bernhardi fejtegetéseinek talán legértékesebb- eredményéhez. Mint-hogy a népiskola, szerinte, szerves előkészítője a hadseregnek; a nem-zet iskolájának, parancsolóan jelentkezik az a következtetés- és köve-telmény, hogy a népiskolának is meg kell adni az öt megillető mil-liókat, ha másért nem, bölcs előrelátásból a hadsereg kedvéért. Ennek a mintegy egyesített polgári és katonai kultúrpolitikának nagy nem-zeti és világtörténeti jelentőségét ép napjainknak eseményei hozhat-nák a népeknek eleven tudatára. Végül a német viszonyokat a ha-zaiakkal kellene összehasonlítanunk, ami azonban messzire 'vezetne;.
Röviden beérjük tehát ezzel: a német népiskolának "felrótt fogyaté-kosságok egyrésze megvan nálunk is, főleg a zsúfoltság, az osztatlan
iskolában a nemek egyesítése, az önálló gondolkodásra és cselekvésre való nevelés elmulasztása és a hiányos tanítóképzés. A vallásoktatás dolgában, úgy tudom, nálunk nem olyan kiáltók a bajok. Sohasem tudtam megérteni, hogy hogyan lehet a nemzét zömének nevelését olyan 18 évestől felfelé haladó fiatalokra bízni, akik az életet még maguk sem ismerik és nem ritkán még maguk is nevelésre szorulnak ! k f .
A politika az amerikai iskolában.
Az élet gyakoriali követelményei majd egy, majd más kívánságot vetnek fel, amiket az iskolának figyelembe kellene vennie. Sokszor hallunk vagy olvasunk egészen bizarr, sőt lehetetlennek tetsző javaslatokat és reformokat.Bizonyára ilyennek tűnik fel J. M. Gathany gondolata is, ki a politika tanítását kívánja az amerikai iskolában: Nem általános, elméleti po-litikáról vagy alkotmánytan-féléről van szó, hanem ennél sokkal több-ről. Szerinte ez a tárgy először is felölelné a politikai pártok termé-szetének, szükségességének, működésének és alakításának "leírását.
Ily bevezetés után bepillantást lehetne nyújtani az Egyesült-Államok politikai pártjainak életébe. A politikai pártoknak az alkotmány előtti és utáni történetét, a nagyobb és kisebb politikai pártok keletkezését és tevékenységét, valamint a demokrata-párt eredetét, történetét, po-litikáját kellene ismertetni. A haladó pártról, elveiről és törekvéseiről szintén tájékoztatást kellene adni. Majd a republikánus-párt ismer-tetése következnék. A három nagy, vezető pártról hasznos lenne össze-hasonlító tanulmányt is nyújtani. Megállapítandó, hogy mi a hason-lóság és mi; a különbség a pártok közt. Meg kell fejteni azt a kér-dést, mit jelent demokratának lenni, mit jelent republikánusnak s végül mit jelent haladópártinak lenni. A szocializmus lényegével, a szociálista párt programmj ával, tevékenységével szintén foglalkozni kellene. Ervek hozandók fel a szocializmus mellett és ellen. (Edu-cation, Boston,- 1913 IX.) . .. . Á; L.