PILINSZKY MEGTAPASZTALÁS-FOGALMA A HAJNALI RÉSZEGSÉGBEN

Mindenekelőtt azt tartom fontosnak leszögezni, hogy miért is lá-tom Pilinszky írásról, költőségről alkotott gondolatait feltétlenül érvényesnek akár Kosztolányi egész költészetére, de a Hajnali ré-szegségre különösképpen. Egyszer azért, mert Pilinszky valósította meg azt az alkotáselméletet (gyakorlatban és elméletben is), ami az írást mint abszolúciót képes felfogni, és ezáltal talán a leghite-lesebben oldja fel az önértelmezés kényszerét az alkotási kény-szertől terhet írás aktusában. Nála a kifejezés jelölt és jelöletlen pontjai, artikulált és hiátuspontjai egyaránt kapcsolódnak az élet-vitel legegyszerűbb és néha legfelületesebb felfogásához. Ezáltal pedig ez az elmélet kiemelkedősegítséget nyújt annak megérté-sében, hogy az Hajnali részegséghogyan képes olyan megtapaszta-lást, tapasztalatot megjeleníteni, aminek hatására egy már-nem-kimondható, egy kimondottságon túli tartalombeli tömörség és evidenciaélmény jön létre.

Másszor azért is tartom érvényesnek, mert nagyon egyedi és koncentrált útmutatót tartalmaz arra, hogyan lehet az élményt, az élmény művészi bemutatását elemezni szándéka, előzménye, kontextusa szempontjából. Munkámban – mint ahogy azt a címe is mutatja – ennek a művészi megtapasztalásnak a Pilinszky Já-nos-i fogalmával, illetve annak a Hajnali részegségben játszott sze-repével kívánok foglalkozni, pár gondolatot mondok arról, hogy tőle kiindulva hogyan képzelhetőel e fogalom felépítése, milyen gesztusok, szándékok határozzák meg. Itt megemlíteném, hogy nem az élmény, a megélés narrálásának vonatkozásait kívánom jellemezni, sokkal inkább az a hozzáállás, világnézet érdekel, amit Pilinszky fejtett ki erről, és ami a tapasztalat kimutatását mint költői viselkedést rendkívül erősnek, sőt, akár hitelesebbnek és őszintébbnek értékeli, mint bármely közvetlenül kimondott nyel-vi közlést, megismerést (melyet sokszor a jelenlét teljes hiánya

mozgat). Ezután kitérek arra is, hogy miképpen jellemző Koszto-lányira ennek a gesztusnak a használata, illetve eszerint miben is alkot kiemelkedőt Kosztolányi aHajnali részegségben.

Ha az alkotó szempontjából tekintjük, a művészileg megraga-dott tapasztalat végsősoron olyan mértékűkonkrétum, ami már tovább nem elemezhető, hiszen már maga a tökéletes elemzett-ség, maga a tökéletes kifejezettség. Tulajdonképpen az öntudat olyan problémaszintje, ami már eleve megkérdőjelezi, ugyanak-kor be is bizonyítja önmagát: érvényességére pedig bizonyíték sa-ját létezése. Emellett állt ki rendkívül következetesen Kosztolányi is, emellett az akár intermodálisnak is nevezhetőélményfelfogás mellett, melynek egyik kimagasló teljesítménye a Hajnali részegség;

és folyamatosan, az egész vers élményszerűségétől a legkisebb gondolatelem élményszerűségéig nem csak többé-kevésbé egyér-telműjelentésre, de tapasztalatra törekedett – így építve egymásra az alig körvonalazható jelentésrétegeket. Ebben talán az a legér-dekesebb, hogy az alkotó életélménye, illetve az olvasó életélmé-nye (amik köré szerveződik a vers) tulajdonképpen sehol sem metszik egymást, hiszen a ki-nem-mondottság nem adható át.

Mindössze egy hasonló ki-nem-mondottság generálható a befo-gadó részéről, aki ezt minden kétséget kizárólag egyenlőnek érzi az eredeti tartalommal. Az egyetlen közös tényezőa folyamat so-rán a kód, tehát a költőstílusa, nyelvi tudásbázisa és kifejezésé-nek intelligenciája. Enkifejezésé-nek ellenére ez mégis egy kifejezésen túli kifejeződés, abban az értelemben, hogy őszinte és rendkívül személyes tartalmakra mutat rá. Mindez valószínűleg azért tör-ténhet meg, mert lényegét tekintve mindenki hasonló kulturális háttérrel rendelkezik.

Ugyanakkor a tapasztalat mindenekelőtt valóság. Olyan sze-mélyesen ismert tény, ami valóságtartalommal telítődött, tehát nem csak reális lett, de az adott személyre igaz. Kosztolányi rendkívül precízen szervezi meg azokat a módszereket, amelyek-kel az ismertetett tények végül valósággá válnak, így nála különö-sen észrevehetőek az élmény kifejezésének különböző, egymásra épülőrétegei.

AHajnali részegséga téma szempontjából azért is érdekes, mert már a tapasztalatnak mint olyannak a felfogása is újszerűbenne, ugyanis transzcendens rendszerként jelenik meg: olyan abszolút hatalommal bíró úgymond kiemelt igazságok, átélések sora kerül megjelenítésre, melyekbe az egész személyiség újra és újra kivo-nulhat, és amelyekben újra és újra átértelmeződhet, kinyilvánul-hat (ennek egyik eszköze a viszonylagos logikai töredezettség).

Kosztolányi a legapróbb jelentéselemig kifejezi a személy bizony-talanságát és függőségét az éppen megjelenített élménytől. Ez je-lenik meg a versben több különbözőmódon:

Többes szám harmadik személyűfelütéssel:

„Mellettük a cipőjük, a ruhájuk sők a szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítnek álmodozva, de – mondhatom – ha így reá meredhetsz, minden lakás olyan, akar a ketrec.”

Egyes szám elsőszemélyűfelütéssel:

„Ötven,

jaj, ötven éve – szívem visszadöbben – halottjaim is itt-ott, egyre többen – már ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes égi szomszéd,

ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten földig hajoltam s mindezt megköszöntem.”

De még egyes szám második személyben is működik ez a függőség, hiszen bár ilyen alak nincs ilyen környezetben közvet-lenül megjelölve, mégis valójában a versben mindvégig hangsú-lyos az, hogy nemcsak egy-egy valakiről van szó, hanem éppen hogy egy mindenkire érvényes általános, példaként álló személy-ről – még ha ez a személy váltakozik is. Ez az általános érvényű -ség folyamatosan vezetődik be – a vers elején még inkább csak sejthető, az egyre több személy és élethelyzet bevonásával és

párhuzamba állításával, az utolsó versszakra viszont már megke-rülhetetlen és nyilvánvaló.

Maga a függőség szintén fokozatosan vezetődik be, nem csak az egyre több megszólított, illetve kijelentett személy miatt, de a beszélőegyre áhítatosabb beszédmódja miatt is.

A tapasztalatot hordozó képek egyenletesen épülnek egymás-ra, gondolják újra egymást, míg végül, szinte csattanóként megje-lenik a legutolsó, egyben leghangsúlyosabb megtapasztalás (az élet csodájának megtapasztalása), ezt pedig a tördelés és a rímke-zelés is precízen előkészíti.

Ez a függés-központúság Pilinszkynél is jelentős szerepet ját-szik, gondoljunk csak a már említett abszolúcióra. A tapasztalat nála is tárgy és kijelentés feletti, bár a személyiséget öntudato-sabbnak képzeli el. Így ír erről: „Nagyon szép a Karamazov testvé-rekben, amit most újraolvasok, hogy a sztarec nem mond soha semmi mást a híveknek, mint azt, hogy „kedvesem, ez igaz, mert megtapasztaltam”. Akkor az ember érzi, hogy ez igaz. Ennek az embernek a szájából el kell fogadnunk […] Néha a megtapaszta-lás nem csak az, hogy megtörtént velem, vagy láttam, hanem va-lóban megéltem és átéltem a dolgokat.”

A hangsúly természetesen ezen az átélésen van, jelen esetben a világra rácsodálkozás átélésén. Azon a pillanaton, amikor kide-rül: „jelen akartunk lenni mindenáron, s legfőképpen jelenlétün-ket semmisítettük meg.”

Sági Varga Kinga

AZ ÖNMEGISMERÉS SZÓLAMAI