PHARE, SAPARD, ISPA

A z előcsatlakozási alapok közül kétségkívül legnagyobb jelentőségű a PHARE program. A program 1989-es kialakításának eredeti célja Lengyelország és Ma­

gyarország segítése, majd a program célterülete kibővült a többi kelet-közép- európai országgal (Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Ro­

mánia, Szlovákia, Szlovénia). 2000-ig haszonélvezője volt a programnak a nyu­

gat-balkáni országok közül Albánia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia is, majd mikor a kelti csatlakozás elérhető közelségbe került, a programban „profil- tisztítás” zajlott, így a kedvezményezettek köre leszűkült a csatlakozni készü­

lőkre, a nyugat-balkáni országok számára pedig a CARDS program vált elérhe­

tő forrássá. A PHARE célkitűzései:

- Közigazgatási szervek és intézmények hatékony működésének erősítése;

- Az Európai Unió „extenzív” joganyaga (acquis communitaire) átvétel­

ének segítése, az átmeneti periódusok hosszának csökkentése;

- Gazdasági és társadalmi kohézió megteremtése.

A felsorolásból látszik, hogy megjelenik az Unió regionális politikájának át­

fogó célja is a célkitűzések között. A keleti bővítéssel taggá váló országok szá­

mára a PHARE-asszisztencia folyamatosan szűnt meg, az utolsó programok 2003-ban indultak, jelenleg zárulnak. A taggá válással a bizottsági Delegációk feladatát a helyi hatóságok vették át, így a programvégrehajtás folyamatosan decentralizálttá vált.

A csatlakozásra való felkészülés segítésében újabb mérföldkőnek számított 1999-ben a SAPARD és az ISPA nevű támogatási programok elindítása. A SAPARD az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap orientációs támogatásainak fogadására készíti fel a tagjelölteket, mezőgazdasági és vidék- fejlesztési célokat támogat. Az ISPA a Kohéziós Alaphoz hasonlóan nagyobb léptékű infrastrukturális beruházásokat finanszíroz az előcsatlakozási időszak­

ban.

3.2.2. Az előcsatlakozási alapok támogatásainak felhasználása

A PHARE-források felhasználásának alapjául az egyes, már tagjelölti státusz­

ban lévő országok (jelenleg Horvátország és Macedónia) előcsatlakozási straté­

giái szolgálnak, mely gyakorlatilag a csatlakozási folyamat útiterve.

Az Európai Unió előcsatlakozási forrásainak felhasználása több, egymástól bizonyos eljárásrendi szabályok mentén elkülöníthető módon valósulhat meg, melyet részletekbe menően a Bizottság által kiadott Practical Guidelines című dokumentum határoz meg. Ennek alapján a következő végrehajtási módok kü­

löníthetők el:

- Centralizált végrehajtási rendszer: az Európai Bizottság jár el a kedvez­

ményezett ország nevében, ő hozza meg a beszerzésekkel, szerződéskö­

tésekkel kapcsolatos döntéseket;

- Centralizált, de dekoncentrált végrehajtási rendszer: az Európai Bizott­

ság saját helyi képviseletére (Delegáció) ruházza a beszerzésekkel és szerződéskötésekkel kapcsolatos hatásköröket;

- Decentralizált végrehajtási rendszer ex-ante ellenőrzéssel: a Bizottság át­

ruházza a beszerzési és szerződéskötési feladatokat a kedvezményezett ország kijelölt szervére. Az ex-ante ellenőrzés azt jelenti, hogy a Bizott­

ság jóvá kell hagyjon minden beszerzéssel és szerződéskötéssel kapcso­

latos dokumentumot még azok hatálybalépése előtt;

- Decentralizált végrehajtási rendszer ex-post ellenőrzéssel: a Bizottság át­

ruházza a beszerzési és szerződéskötési feladatokat a kedvezményezett ország kijelölt szervére. Az ex-post ellenőrzés azt jelenti, hogy a prog­

134

ram- vagy projektvégrehajtó (megrendelő) egység hoz meg minden be­

szerzéssel és szerződéskötéssel kapcsolatos döntést a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül, a Bizottság kizárólag utólagos revíziót végez a prog- ram/projekt lezárulta után.

A fent vázolt eljárásrendbeli különbségek az egyes CARDS-, illetve PHARE-kedvezményezett országok esetében eltérő. Minél liberalizáltabb a rendszer az adott országban, annál magasabb fokot ért el az intézményi harmo­

nizáció.

Decentralizált intézményrendszer esetén a Delegációtól bizonyos hatáskörök nemzeti szervekhez kerülnek, a Delegáció szerepe a kontrollra szűkül. A követ­

kező főbb funkciók kialakítása és személyek kinevezése szükséges nemzeti szinten decentralizált rendszer bevezetése esetén:

- Központi támogatásfolyósító és szerződéskötő egység (CFCU);

- Közös Monitoring Bizottság (JMC);

- Nemzeti támogatási koordinátor (NAC);

- Nemzeti hitelesítési tisztviselő (NAO);

- Nemzeti alap (NF);

- Programhitelesítő tisztviselő (PAO).

Ezen funkciók kialakítása az SAP-országok közül egyedül Horvátországban történt meg, így az ottani programvégrehajtás decentralizáltalak nevezhető, míg a többi országban ez még nem alakult ki, illetve folyamatban van.

3.2.3. Az előcsatlakozási alapok és a CARDSprogram kapcsolata az Unió közösségi kezdeményezéseivel

Mivel a CARDS programot az Európai Unió kifejezetten a Nyugat-Balkán in­

tegrációjának elősegítésére hozta létre, ez is egyfajta speciális előcsatlakozási alapnak tekinthető. Mivel a 2.2.2. fejezetben leírt eljárási szabályok minden, az Unió határán kívül felhasznált segítségnyújtási alapra vonatkoznak, intézményi szempontból nincs különbség a „klasszikus” előcsatlakozási alapok és a CARDS-források menedzsmentje között. Ugyanakkor, míg a CARDS esetében a kedvezményezettek jellemzően a közigazgatás, a rendészet és az állami struk­

túrák általában, addig a PHARE - de főleg a vidékfejlesztést támogató SAPARD - esetében megjelennek a pályázati úton kiválasztott kis, nem­

kormányzati körből származó kedvezményezettek, akikkel a kapcsolattartás jóval bonyolultabb rendszert igényel, melynek ugyanolyan átláthatónak kell lennie, mint a pár kedvezményezettel működő CARDS esetében.

A PHARE és a CARDS másik közös vonása, hogy mindkettő felhasználható olyan közösségi kezdeményezésekben (pl. INTERREG) és egyéb uniós prog­

ramokban (pl. LIFE, TEMPUS stb.) való részvételre, melyre ennek híján nem lenne mód. Ezek a programok komoly mértékben hozzájárulnak ezen egyelőre meglehetősen izolált országok nemzetközi kapcsolatainak építéséhez.

A már emlitett területi együttműködési programok közül külön figyelmet ér­

demel a 2002-2006-os időszakban a határon átnyúló programok családjában (INTERREG IIIA) beindított ún. Adriai Szomszédsági Program. A program sajátossága, hogy egy két- vagy háromoldalú határtérség helyett egy nagyobb, egy tengermellék két oldalát támogató programról van szó, melynek célterületét olasz oldalról a tengermelléki NUTS III egységek, provinciák alkotják, míg a másik oldalról államok teljes területükkel vesznek részt a programban (15. áb­

ra), így az általunk vizsgált Nyugat-Balkán szinte összes állama - Macedónia kivételével - részt vesz a programban. Mivel Olaszország az Unió tagja, a forrá­

sokat az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja, míg a nyugat-balkáni partnerországok számára a CARDS, illetve Horvátország számára CARDS- és PHARE-források állnak rendelkezésre.

15. ábra

Az Adriai határon átnyúló program célterülete

136

A 2007-től életbe lépő új előcsatlakozási eszköz, az IPA (Instrument fór Pre- Accession) egyesíti nemcsak a három „hagyományos” előcsatlakozási alapot (PHARE, SAPARD, ISPA), hanem a CARDS és TAIEX forrásait is. A készülő rendelettervezet szerint az IPA „többéves indikatív pénzügyi keretterv” (MIFF) néven bevezet egy hároméves, gördülő tervezési programot, mely a programo­

zási tevékenység alapjául szolgál. Ezzel valószínűleg átláthatóbbá és átjárha­

tóbbá teszi a jelenleg igen bonyolult rendszert. Az SAP-országok számára az IPA fogja biztosítani a lehetőséget az INTERREG utódjául szolgáló 3. célterület (Területi együttműködés) programjaiban való részvételre.

4. A középtávon csatlakozási perspektívával nem rendelkező államok