A délkelet-európai országok gazdasági kapcsolatai

Az országok helyzetének egyik fontos meghatározóját képezik a külső kapcso­

latok. A KGST együttműködés a rendszerváltozás előtti utolsó évtizedben eléggé egypólusúvá vált, a Szovjetunióval való kapcsolatokra redukálódott.

Azokat az országokat, amelyeknek nagyon intenzívek voltak ezek a kapcsolatai, azok megszakadása a legsúlyosabban érintette. Ez elsősorban Bulgáriára érvényes. A pénzügyi- és adósságváltás hatásai Románia és Bulgáriában voltak a legsúlyosabbak. Romániában nem annyira 1990 után, mint 1990 előtt, amikor a Ceausescu-rendszer 1980-90 között arra kényszerítette az országot, hogy az utolsó centig visszafizessék az adósságaikat. Eladósodni nagyon rossz politika, de a teljes adósságot visszafizetni még rosszabb. Ez azt jelentette, hogy Románia a rendszerváltás küszöbére leromlott és tönkre ment gazdasággal, és, hozzá kell tenni, erősen leromlott életszínvonallal és életkörülményekkel ért el.

Jugoszlávia szétdarabolódásnak is voltak komoly kereskedelmi hatásai.

Szlovénia nem utolsósorban abból prosperált hosszú ideig, hogy mint a legfej­

lettebb része Jugoszláviának, a termékei igen nagy mértékben keresettek voltak a többi köztársaságban. A kétmilliós kis tartomány több mint 22 milliós, bizo­

nyos értelemben monopolizált piaccal rendelkezett. Átmenetileg ennek a hatásai ott is érződtek, azonban sikerült átorientálnia kereskedelmét más irányokba. A szétdarabolásnak másfajta hatásai érvényesültek Macedóniában. Az egyesült jugoszláv állam időszakában az erőforrások igen nagy hányadát áramoltatták át oda, mintegy fejlesztési segély formájában a fejlettebb régiókból. Az akkor alkalmazott kifejezéssel „politikai” gyárakat hoztak létre sorozatban, amelyek­

nek gazdasági megalapozottsága nem volt, csak arra szolgáltak, hogy a mace­

dón térségben munkahelyeket és ipart teremtsenek. Amelyekben - hozzá kell tenni - alapvetően a szláv macedónok kaptak állásokat, ők kapták meg az állami lakásokat is. Az albánok ebből nagyrészt ki voltak zárva. Ok úgy próbáltak eg­

zisztenciát teremteni, hogy külföldön vállaltak munkát. A rendszerváltás után

bizonyos értelemben megfordult a helyzet. A politikai gyárak megszűntek, a paneles lakások, leromlottak, a fűtésük nem működött a gazdasági válság idő­

szakában. Míg az albánok a maguk építette családi házakban, és azokból a jöve­

delmekből, amelyet külföldön megszereztek, viszonylag sokkal kedvezőbb kö­

rülmények között voltak. A későbbi etnikai konfliktusoknak ez is egyik forrása volt.

Bosznia-Hercegovina szétszakadásának is komoly hatásai voltak. A horvát- muzulmán federáció és a Szerb Köztársaság között is hosszú ideig megszűnt a kapcsolat, holott igen jelentős hányadban az ipar úgy épült ki, hogy a nyers­

anyagtermelő területek voltak a Szerb Köztársaságban, a feldolgozó rész, pél­

dául az alumíniumiparban, a Föderációban. A szerbek között sokkal nagyobb volt a mezőgazdasági foglalkozásúaknak a száma, nekik korlátozott mezőgaz­

dasági terület maradt, a másik - bosnyák és horvát - oldalon pedig városi embe­

rek voltak kénytelenek falura költözni és mezőgazdasági tevékenységet folytat­

ni.

És végül a balkáni háború és az embargó a környező országokra is komoly negatív hatásokkal járt, amikor a Jugoszlávián keresztül történő szállítások megszűntek, és pl. Bulgáriából több mint 2000 km-es kerülővel lehetett Nyugat- Európába az árukat szállítani.

Az új időszak területi fejlődésének következő jellemzője a területi egyenlőt­

lenségek növekedése. Amikor megszűnt a korábbi elzártság, és a világpiac hatá­

sa is sokkal direktebben érvényesültek, akkor az a kiegyenlítődés, amelyik ko­

rábban a régiók között, a tartományok között végbe ment, szinte egy-két év alatt szétfoszlott. Igen jelentős területi differenciálódás indult meg az egyes országo­

kon belül, attól függően, olyan mértékben, amilyen mértékben a piaci gazdálko­

dás kibontakozott, és föl, amilyen mértékben a nemzetközi tőke megjelent eze­

ken a területeken. Először ezek a jelenségek inkább a közép-európai országokat, Csehországot, Magyarországot, Szlovákiát érintették, de fokozatosan megjelen­

tek a balkáni országokban is. A balkáni országok fejlődését ebben az időszak­

ban az jellemezte, hogy egy-két régió volt, amelyik kiemelkedett, és a gazdasági növekedésnek az egészét ezek hordozták.

A 6. táblázaton az látható, hogy a fővárosi régiók a GDP növekményének hány százalékát termelték meg a meghatározott időszakban, 1995-2001 között.

Látható, hogy Magyarországon a Közép-Magyarországi Régió (Budapest és a Pest megye) a GDP növekményének összességében 58%-át produkálta. Bulgá­

riában és Romániában, ahol ez az érték nagyobb, mint 100%, ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban az összes többi régió jövedelemtermelése csök­

kent, és ezt egyedül próbálta ellensúlyozni a fővárosi régió növekedése. Bulgá­

riában 151%-át termelte a növekménynek a Szófia környéki régió. Romániában pedig Bukarest a 278%-át.

5 9

A fővárosi régiók részesedése a GDP növekményéből Közép-és Délkelet-Európában 1995-2001 között

6 . t á b l á z a t

Ország Fővárosi régió

Részesedése a GDP országos nö­

vekményéből 1995-2001 között (%)

Bulgária Yugozapaden 151

Csehország Praha 65

Magyarország Közép-Magyarország 58

Lengyelország Mazowieckié 35

Románia Bucuresti 278

Szlovákia Bratislavsky 38

Az Európai Unió regionális politikájának a hatásai egyelőre érintőlegeseb­

ben érintette a balkáni országokat, mivel azok eddig csak az előcsatlakozási segélyekhez jutottak hozzá. Ennek is követelménye volt egyfajta regionalizálás kialakítása. Minden ország eleget tett a tervezési régiók létrehozásának, de egyik sem úgy, hogy egyben tehát közigazgatási reformot hajtott végre. Érdekes példa Bulgária, amelyik 1990 körül valójában rendelkezett olyan nagy közigaz­

gatási egységekkel, amelyek megfeleltek volna az Európai Unió követelménye­

inek. Ezt a kilenc nagy régiót azonban 28 kisebb régióra alakították át, tehát távolabb kerültek az unió követelményeitől. 2007-2013 közötti új időszakban, már csak Románia és Bulgária azok, amelyek előcsatlakozási alapokból része­

sednek. De 2007-re, nekik be van ígérve a taggá válás is az Európai Unióban.

Az ő helyzetük „szerencsétlenebb” abból a szempontból, hogy, ha 2007-ben lesznek az unió tagjai, akkor ennek az egész időszaknak a támogatásai egy olyan időszakban határozódnak meg, amikor ők még nem voltak tagok, tehát nem tudták érvényesíteni érdekeiket.

Ami a saját területfejlesztési politikájukat illeti, ott azt lehet mondani: egy­

előre a szegények stratégiáját folytatják. A balkáni államok nincsenek abban a helyzetben, hogy jelenleg a költségvetés terhére beruházási támogatásokat tud­

janak nyújtani, ezért a másik változatot alkalmazzák: a jövőre való elígérkezést.

Tehát azt, hogy adó-és egyéb befizetési kedvezményeket ígérnek az odatelepülő vállalatoknak a jövőre nézve, tehát lemondanak jövőben befizetésekről, ami hosszabb távon drágább módszernek bizonyulhat, mint a jelenbeli támogatás.

Szegény országoknak azonban aligha van más választásuk.

TRANSZEURÓPAI KÖZLEKEDÉSI TENGELYEK