1. RÉSZ.
Az üdvösséget, miután hitetek megpró
báltatása végett rövid ideig szenvedtek, ti is elnyeritek. E végett kell, hogy szen
tek legyetek. Mert Isten, a hívótok szent, és tőletek is szentséget kiván, a megvál- tatásban is czél az, hogy a bűnt hagyjuk el, és Isten kit-kit cselekedetei szerint
itél meg. Egymást szeressétek.
1. P é te r Jézus K risztus apostola, a Pontusban, Galácziában, Kap- padócziában, Ázsiában és Bithi- niában szétszórva lévőknek, a kik kiválasztott jövevények,
2. az Atya Isten előism erete szerint, a Lélek megszentelése á l
tal, engedelm eskedés és a Jézus K risztus vérével való m eghintetés végett. Kegyelem és békesség adas
sák nektek bőségesen.
3. Áldassék az Isten és urunk
nak Jézus K risztusnak atyja, a ki irgalma nagy voltából a Jézus K risztusnak a halálból való feltá- m asztatása által újra szült minket, úgy hogy él bennünk a reménység
4. am a rom olhatatlan szeplőte
len és hervadhatatlan örökség iránt, a mely fen van tartv a az egekben nektek,
5. a kik Isten erejével őriztet
tek a hit. utján az üdvösségre, a mely kész megjelenni az utolsó időben,
6. a m ikor örülni fogtok, miután most, ha meg kell lenni, egy kevés ideig szomorúságot szenvedtek, k ü lönféle kísérteteknek lévén k ité
tetve,
7. a végett, hogy h itetek kiált
ván a próbát, mint a veszendő pe
dig a tüzpróbát kiálló aranynál sokkal becsesb, dicséret dicsőség és tisztelet hozónak bizonyuljon b e , majd m ikor eljő a Jézus Krisztus,
8. a kit jól lehet nem ism erte
tek, szerettek, a kiben most, jó l
leh et nem látjátok, h itetek et vet
vén, kibeszéíhetetlen és dicsőült örömmel fogtok majd örülni,
9. elérvén hiteteknek czélját, lelkeiteknek üdvösségét,
10. mely üdvösség tárgyában vizsgálódtak és nyomozódtak a p ró féták, a kik a tite k et illető kegye
lemről jövendőitek,
11. nyomozván, hogy a K risztus
nak bennük munkálkodott lelke, a Krisztus szenvedéseit és azokat követő dicsőségét, az azok felőli kijelentésében, mely vagy milyen időre tette,
12. a kiknek kijelen tetett, hogy nem magoknak, hanem nektek, szolgáltak azokkal, a mik most h ir
d e tte le k nektek azok utján, a kik hirdették az égből küldött Szent
lélek által nektek az evangyélio- mot, a mikbe benézni angyalok k í
vánkoznak.
13. Azért lelki készséggel józa
non teljes odaadással vessétek r e m ényeteket a kegyelemben, mely a Jézus K risztus eljövetelekor meg- hozatik nektek.
14. Mint engedelmesség gyer
mekei, nem szabva m agatokat a
kívánságokhoz, melyek rajtatok m int még tudatlanokon régebben uralkodtak,
15. hanem am a szentnek példá
jára , a ki hívott titeket, legye
tek ti is minden forgolódástokban szentek ;
16. mivelhogy irva van „szentek legyetek, mivel én is szent vagyok.11 17. És ha m int apát azt hívjátok segítségül, a ki k it-kit cselekedete szerint itél meg személy válogatás nélkül, m agatokat, míg idegenben tartózkodtok, félelemmel viseljétek,
18. tudván, hogy nem romlandó dolgokon, ezüstön aranyon, válta- tátok ki hiábavaló forgolódásotok- ból, mely apáitokról szállott rátok,
19. hanem drága véren, mint hiba és szeplő nélküli bárányén, a Krisztusén,
20. a ki tudva volt előre a vi
lág terem tetése előtt, m egjelent pedig az utolsó időben érettetek,
21. a kik ő általa hisztek az Is
tenben, a ki őt a halálból feltá- m asztá, megdicsőité, úgy hogy hi
tetek egyszersmind Istenben ve
te tt reménység is.
22 L eikeiteket képm utatás nél
küli atyafiszeretet gyakorolhatása végett, az igazság iránti engedel
mességgel megszentelvén, egymást szívből buzgón szeressétek,
23. mint a kik ujraszülettetek, nem romlandó magból, de romol- hatatlanból az Isten igéje által, a mely élő és maradandó,
24. „mivelhogy minden test olyan mint a fii, és annak minden dicső
sége olyan mint a fü virága. Meg
szárad a fü, és elhull a v irá g a ; 25. az ur szava pedig megmarad mind örökké." Ez pedig az a szó, a mely h ird e tte te tt nektek.
Erkölcsi élteteket a Krisztushoz való még erősb ragaszkodással fejleszszétek. Ma
gatokat ugyviseljétek, hogy a rágalmazó hitetlenek elhallgattassanak, sőt megnye- ressenek. Engedelmeskedjetek az ural
kodónak s helytartóinak. Ti szolgák urai
toknak. Ha szenvednünk k e ll: kövessük Krisztust, ki üdvözlésünkre, ártatlanul zúgolódás és fenyegetőzés nélkül szen
vedett.
1. Letévén h át minden rossz akaratot, minden álnokságot, kép
m utatásokat, irigységet, és minden rágalm azást,
2. m int most szü letett csecse
mők a lelki ham isítatlan tej után epedjetek, hogy azzal növeltesse
tek, a végett, hogy üdvezüljetek, 3. ha ízleltétek, hogy jó az ur.
4. A kihez hozzájárulván, mint élő, az em berek által ugyan m eg
vetett, de az Isten előtt kiválasz
to tt becses kőhöz,
5. m agatokat is, m int élő kövek, építtessetek lelki házzá, hogy szent papsággá legyetek, a végett, hogy vigyetek lelki áldozatokat, m e
lyek az Istennek kedvesek a Jézus Krisztus á lta l;
6. mivelhogy irva van „ime te szek a Sionra szegletkövet, kivá
lasztottat, becsest, és a ki hisz abban nem vall szégyent."
7. Tiétek hát az a tisztelet, a kik hisztek. Azoknak pedig a kik nem h isz n e k : „az a kő, melyet az építők m egvetettek, lett szeglet
kővé, oly kővé, melyben az em be
rek megütköznek, kősziklává, a melyben m egbotlanak."
8. A kik m egütköznek a m iatt hogy a beszédnek nem en g e d n ek ’ a m ire rendeltettek is. * 9. Ti pedig kiválasztott n em zet' s é g , királyi papság, szent nép, és
2. RÉSZ.
132 tulajdonul szolgáló népség vagy
tok, a végett, hogy annak, a ki t i te k e t a setétségből csodálatos vi
lágosságába hivott, felséges voltát hirdessétek,
10. ti az egykor Nemnép, most pedig Istennépe, a kik egykor nem valátok irgalomba véve, most pe
dig irgalomba vétetétek.
11. Szeretteim , kérlek tite k et mint idegen helyen tartózkodókat és jövevényeket, hogy tartó ztassá
tok meg m agatokat a testi kíván
ságoktól, m int a melyek barczol- nak a lélek ellen,
12. m agatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a mi m iatt tite ket, m int valami gonosztévőket, rágalmaznak, szemeikkel láto tt jó cselekedeteiteknél fogva, dicsőít
sék az Isten t a m eglátogatás nap
ján.
13. Engedelm eskedjetek az u rra való tekintetből minden emberi intézménynek : akár császárnak, mint uralkodónak,
14. akár helytartóknak, m int a kik annak utján küldetnek a go
nosztévők m egbüntetése, másfelől a jól cselekvők m éltatása végett.
15. M ert az az Isten akaratja, hogy az oktalan em berek tu d a t
lanságát jó cselekedeteitekkel hall
gattassátok el,
16. m int szabadok s pedig nem m int olyanok, a kiknél a szabadság csak rosszaság leplezésére való, hanem m int az Isten szolgái.
17. M indenkit tiszteljetek, az atyafiságot szeressétek, az Isten t féljétek, a királyt tiszteljétek.
18. Cselédek, engelm eskedjetek teljes félelemmel uraitoknak, nem csak a jóknak és kím életeseknek, hanem a szívteleneknek is.
19. M ert az kedves dolog, ha az Isten felőli lelki ism eretért á r
tatlanul szenvedve áll ki az em ber szomorúságokat.
20. M ert mi dicsőség van abban, ha vétketekkel okozott m egvere- tésekben vagytok kitörők ? De ha jó cselekedeteitek m iatti szenve
désekben tanusittok kitűrést, az kedves az Isten előtt.
21. Mert arra hivattatok, mivel K risztus is szenvedett értetek, pél
dányképet hagyván nektek h átra , hogy nyomait kövessétek.
22. A kinek cselekedeteiben nem vala b ű n ; sem szájában nem tatáltaték álnokság;
23. a ki szidalma?,tatását szidal
mazással nem viszonzá, szenvedése közben nem fenyegetőzék, hanem a rra hagyá, a ki igazságosan í t é l ; 24. a ki bűneinket maga felvivé testén a fára, hogy a bűnöknek meghalván az igazságnak é ljü n k ; a kinek vérző sebe által n y ertetek meggyógyulást.
25. M ert juhokként tévedezők v a lá to k ; de most m egtértetek le i
keitek pásztorához és felvigyázó
jához.
3. RÉSZ.
Asszonyok, férjeiteknek engedelmeske- dők, szelíd csendes lelktiek legyetek.
Férfiak, ne felejtsétek el, hogy feleségei
tek részestársaitok a kegyelemben. L e
gyetek mindenkihez jók, igy lesztek bol
dogok, s még az üldöztetésnek is elejét ve
szitek. Ha az igazságért szenvedtek : fel- magasztaltattok. Krisztus a Nóé kora
belieknek is módot nyújtott a megtar- tatásra, minket is megtart.
1. Asszonyok, engedelm eskedje
tek férjeiteknek, a végett, hogy ha nem engednek is némelyek a be
szédnek, beszéd nélkül az asszo
nyok magokviseleténél fogva nye- ressenek meg,
133 2. m iután lelkiism eretes tiszta m agatok viseletét szemeikkel lá t
ták.
3. A kiknek ne a kívülről való, hajak befonásából arany ékszerek felrakásából és ruhák felöltözésé- ből származó dísz szolgáljon ékes
ségül :
4. hanem a sziv elre jte tt embere a lélek elpusztíthatatlan szelídsé
gével és csendességével, a mi az Isten előtt nagyon becses.
5. M ert a szent asszonyok is, a kik rem ényüket vetették az Iste n ben, igy ékesítették egykor mago
kat, engedelmeskedvén férjeiknek, 6. például Sára engedelm eske
d ett Ábrahámnak, urának hiván azt, A kinek lettetek gyermekeivé, ha jó t cselekesztek, és semm it sem féltek.
7. Hasonlókép ti férfiak, úgy él
je te k együtt ism eret szerint az asszonyi edénynyel, mint gyengéb
bel ; m utassatok tiszteletet irán- tok, m int a kik társaitok is az élet kegyelmében való részvételben, hogy könyörgéseitek meg ne gá- toltassanak.
8. Végezetre, legyenek minde
nek egyetértők, együtt érezők, atyafiszéretők, irgalmas szívűek, alázatosok,
9. rosszért roszszal vagy szida
lom ért szidalommal nem fizetők, sőt ellenben áldók, mivel arra hi
vattatok, hogy áldást nyerjetek.
10. M ert a ki boldog életet kí
ván és jó napokat akar látni, ta r
tóztassa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait az álnokság szólásától;
11. hajoljon el a gonosztól, és cselekedjék j ó t ; járjon béke után, és törekedjék a r r a ;
12. mivel az ur szemei az iga
zakon, és fiilei azoknak kérésén
függenek, az arcza pedig az urnák a gonosztévőkön.
13. És ki lesz, a ki gonoszszal illetne titeket, ha a jónak buzgó követői lesztek?
14. De ha talán szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok.
Azoktól pedig ne féljetek, se meg- rendittetni ne hagyjátok m aga
to k at;
15. De az u rat az Iste n t szen
teljétek meg sziveitekben. Készek legyetek mindenkor felelni min
denkinek, a ki a bennetek táplált reményfelől tőletek számot kér, de szelídséggel és félelemmel,
16. jó lelki ism erettel birva, hogy a mi m iatt rágalm aztattok, épen annál fogva, szégyenittessenek meg azok, a kik a ti keresztyéni jó m a
gatok viseletét rágalmazzák.
17. M ert jobb hogy úgy szen
vedjetek, ha talán ez az Isten aka
ratja, m int jól cselekvők, mintsem- hogy úgy, m int gonosztévők.
18. M ert K risztus is csak egyszer halt meg a bűnökért, m int igaz igazságtalanokért, a végett, hogy m inket vezessen az Istenhez, mint olyan, a ki m egöletett ugyan a testre nézve, de m egelevenittetett a lélekre nézve,
19. a miben elmenvén, azon lelkeknek is prédikált, a melyek a tömlöczben vannak,
20. mivelhogy engedetlenkedtek egykor, midőn' nagy béketűréssel sokáig v árt az Isten, a Nóé nap
jaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevesen, tudniillik nyolcz lélek, ta rta tta k meg víznél fogva,
21. a melynek képmássá, a ke- resztség, nem m int te s t szenyjének letevése, hanem mint jó lelkiis
m eret kívánása az Isten végett, tite k e t is m egtart most a Jézus Krisztus feltám adása által,
134 22. a ki az Isten jobbján van, m iután az égbe ment, a mikor az angyalok, hatalm asságok és h a ta l
mak is alája vetek magokat.
4. RÉSZ.
Élteteket az Istennek szenteljétek. L e gyetek józanok, egymást szeretó'k, a ke
gyelmi ajándékokkal, rendeltelésök szerint, egymásnak szolgálók. Bűn miatt senki se szenvedjen. A hitért való szenvedésen pe
dig örüljetek, mivel azt boldogság követi, és a hitetlenekre még súlyosabb szenve
dés vár.
1. Minthogy teh át szenvedett a K risztus a testre n ézve: ti is ugyan
azon gondolattal fegyverezzétek fel m agatokat, mivel a ki szenved testre nézve, elszakadt a bűntől,
2. a végett, hogy ezentúl nem emberek kívánságai, hanem az Is te n a k a ra tja szerint élve töltsétek az időt, a mely m éghátra van a testben.
3. M ert eleget teljesítettétek m ár a pogányok ak aratját a lejárt időben, a m ikor feslettségekben, buja kívánságokban, boriszákossá- golíban, dőzsölésekben, ivásokban, és istentelen bálványimádásokban folyt éltetek.
4. Minélfogva azon, hogy a vég
rom lottság ugyanazon posványában nem rohantok velők, megütközvén, szidalmaznak.
5. A kik számot fognak adni an nak, a ki készen van Ítélni élőket és holtakat.
6. M ert azért h ird e tte te tt az evangyéliom holtaknak is, hogy ha inegitéltetnek is, m int em berek a te stre nézve, de éljenek m int az Isten a lélekre nézve.
7. M indennek vége pedig elkö- zelitett. Legyetek hát indulataito
kon uralkodók, józanok, hogy im ádkozhassatok;
8. m indenek előtt az egymás iránti szeretetben buzgók, mivel a sze retet sok bűnt b e fe d ;
9. vendégszeretők zúgolódás n é lk ü l;
10. mint jó sáfárai az Isten k ü lönféle kegyelmének, a kegyelmi ajándékkal, ki ki a mint kapta egymásnak szolgálók;
11. ha valaki beszédet, azzal m int az Isten igéjével; ha valaki szolgálatot tesz, azzal, m int abból az erőből szárm azottal, a melyet az Isten ád, a végett, hogy mindenkiben dicsőítessék az Isten a Jézus Krisztus utján, a kié a di
csőség és a hatalom mindörökkön örökké, ámen.
12. Szeretteim , ne idegenkedje
tek a közietek m egkisértetéstek végett támadó gyuladástól, m intha valami idegenszerü történnék ra j
tatok.
13. Sőt inkább ahhozképest a m int részetek van a Krisztus szen
vedéseiben, örüljetek, hogy a di- csősség m egjelenésekor is örülje
tek örvendezve.
14. H a rágalm aztattok a K risz
tus n e v é é rt: boldogok vagytok, mi
vel a dicsőségnek s az Istennek lelke megnyugszik rajtatok.
15. M ert ne szenvedjen senki se köztetek, úgy, m int gyilkos vagy tolvaj, vagy gonosztevő, vagy úgy mint olyan, a ki a más dolgában felügyelőül veti fel magát.
16. Ha pedig úgy szenved m int keresztyén : ne szégyenelje; sőt inkább dicsőítse e részben az Istent.
17. M ert itt az ideje, hogy kez
dődjék meg az Isten házán az íté let. H a pedig rajtunk kezdődik : mi lesz azoknak a vége, a kik az Isten evangyéliomának nem enged
n ek ? . .
135 18. És, ha az igaz alig tarta tik meg, az istentelen és a bűnös, hogy fog megállani ? .
19. Azért is a kik szenvednek az Isten akaratja szerint, ajánlják neki, mint hű terem tőnek, jó cse
lekvés m ellett leikeiket.
5. RÉSZ.
Presbiterek, a rátok bízott egyházakra készséggel és példás magatokviseletével, vigyázzatok fel. Ifjak engedelmeskedje
tek a véneknek. Mindenki legyen aláza
tos, vigyázó, Istenben bizó, erős hitii. E levelem, melyben azt bizonyítom, hogy az a kegyelem, a melyben állatok, valódi,
Szilvánus kézbesíti.
1. A presbitereket tehát, kik köztetek vannak, kérem én a pres
biter társuk, és a K risztus szenve
déseinek tanúja, az eljövendő d i
csőségnek is részese,
2. legeltessétek az Isten elő tte
tek levő nyáját, nem kénytelen- ségből, hanem akarat-készséggel Isten szerin t; sem nem ru t nye
részkedéssel, de hajlam ból;
3. sem nem úgy, hogy zsarno
koskodjatok a rátok bízottakon, hanem példányképül szolgálva a nyájnak.
4. És, ha majd eljő a főpásztor elnyeritek a dicsőség hervadhatat
lan koszorúját.
5. Hasonlókép ti ifjabbak, enge
delm eskedjetek a vénebbeknek.
Mindnyájan pedig egymás irányá
ban öltözzétek fel az alázatossá
got, mivel az Isten a kevélyeknek
ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelm et ad.
6. Alázzátok meg hát m agato
kat az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idejében magasztaljon fel titek et,
7. minden aggodalm atokat rá- hajitván ő rá, mivel gondja van rátok.
8. Legyetek józanok, vigyázok.
Ellenségetek, az ördög, ordító oroszlánként já r szerteszélylyel, keresvén, a kit elnyeljen:
9. A melynek álljatok ellene az
zal, hogy legyetek erősek a hitben, tudván, hogy atyátok fiai is, kik e világon vannak, ugyanazon szenve
déseken mennek által.
10. A minden kegyelem istene pedig, a ki hivott titeket, hogy mint a K risztusban lévők, rövid ideig tartó szenvedés után, az ő örök dicsőségébe m enjetek bé ő készekké, szilárdakká, erősekké és rendületlenekké tesz titek et.
11. Övé a hatalom mindörökkön örökké, ámen.
12. Hű atyátokfia Szilvánus á l
tal, mint gondolom rövideden irtani, hogy kérjelek és bizonyságot t e gyek a felöl, hogy az, a miben vagy
tok valódi kegyelme az Istennek, és abban álljatok meg.
13. Köszönt tite k e t a Babilon
ban lévő kiválasztott társatok, és Márk, a fiam.
14. Köszöntsétek egym ást sze
re te t csókjával. Béke m indnyája
toknak, kik a K risztusban vagytok.
136