Örülök, hogy igazságban jársz. Jól te
szed, hogy a hit dolgában fáradó utaso
kat ellátod. Az ilyeneket tartozunk be
fogadni. írtam az egyháznak. De Dió- tréfes nem hallgat ránk. De cselekede
tei nem lesznek elfelejtve.
1. A presbiter a szeretett Gá- jusnak, a kit szeretek én igaz
ságban.
2. Kedvesem, kívánom hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, mikép jól van dolga a lelkednek.
3. Nagvon megörültem, hogy atyafiak jővén, a te igazságodról bizonyságot tőnek, a szerint mint igazságban jársz te.
4. Nagyobb örömöm nincsen an
nál, mint ha hallom, mikép az én gyermekeim az igazságban járnak.
5. Kedvesem, hű dolgot csinálsz, valamit teszessz az atyafiakkal, s pedig idegenekkel.
6. A kik bizonyságot tettek sze- retetedről az egyház előtt A kiket jól teszed ha ugy ellátsz, a mint I méltó az Istenhez.
7. M ert ama névért jövének ki, ugy, hogy a pogányoktól sem m it sem fogadtak el.
8. Mi teh át tartozunk befogadni az ilyeneket, hogy az igazságért való munkálkodásban, nekünk is legyen részünk.
9. írtam valam it az egyháznak.
De annak, a ki első akar köz
tük lenni, Diótréfesnek, nem kel
lünk mi.
10. Annakokáért, majd ha oda megyek, em lékezetbe fogom hozni cselekedeteit, m elyeket tesz, hogy gonosz szavakkal fecseg róllunk, és nem érvén be ezzel, sem ő maga nem fogadja bé az atyafiakat, azo
kat is, a kik akarják ezt tenni, el
tiltja, és kiveti az egyházból.
146 11. Kedvesem, ne kövesd a rosz- szat, hanem a jót. A ki jó t cselek
szik: az Istenből van. A ki rosszat:
nem látta azt.
12. D em eter m ellett bizonysá
got te tt m in d en k i; maga az igaz
ság is. És mi is bizonyságot te szünk pedig. É s tudod, hogy igaz a mi bizonyságtételünk.
A JUDÁS
Belopóztak közénk némely vallástala
nok. Ezek láttára jusson eszetekbe, mit tett Isten a pusztában az engedetlenek
kel, az elesett angyalokkal, úgy Sodo- mával és G-omorával is. Maradjatok meg hát és küzdjetek a hit mellett. Óvakod
jatok, sőt óvjatok másokat is 1. Judás, Jézus Krisztus szol
gája és a Jakab atyjafia, az Atya Istenben szeretve és a Jézus K risz
tus szám ára m egtartva lévő hiva
tottaknak.
2. Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.
3. Szeretteim , midőn teljes igye
k ezettel azon voltam, hogy közös ü d v ö sségünkrőlirjaknektek; szük
ségessé lett hogy írjak, intve tite ket, hogy küzdjetek a hit m ellett, a mely egyszer közöltetett a szen
tekkel.
4. M ert belopóztak némely em berek, a kik ezen Ítéletre régen előjegyeztettek, istentelenek, kik Istenünk kegyelm ét buja feslett- ségre csavarják el, és az egyedüli ú risten t és urunkat Jézus K risz
tu st is megtagadják.
5. Em lékeztetni akarlak pedig, m iután m ár egyszer mindent meg
ism ertetek, tite k e t arra, hogy az ur, m iután a népet Egyiptom föld
jéről kiszabadította, a második
iz-13. Volna ugyan sok a mit irjak n eked: de nem akartam neked tintával és tollal í r n i ;
14. hanem reményiem, hogy nem sokára lá tla k , és szájjal fogunk szájhoz szólni.
15. Béke neked! Köszöntenek téged a barátok. Köszöntsd név szerint a barátokat.
LEVELE.
ben azokat, a kik hitetlenkedének, elvesztette ;
6. és az angyalokat is, kik ura- ságokat nem tá rtá k meg, hanem saját lakóhelyöket elhagyák, a nagy napon tartandó ítéletre, örök k ö teleken sötétség alatt ta rtja fen,
7. valam int Sodorna és Gornora, meg az azok körül feküdt városok is, melyek amazokhoz hasonló mó
don paráználkodának és másféle te st után járának, bünhödésökkel örök tűzről tesznek előttünk bi
zonyságot.
8. Mindazáltal ezek is hasonló módon, álmodozásba merülvén, tes
te t fertőztetnek, urasággal nem gondolnak, és dicsőségeket szidal
maznak.
9. H olott Mihály a főangyal, m i
dőn a Mózes teste felett, szavakat váltogatva vitatkozott az ördöggel, nem m ert erre szidalmazó Ítéletet hozni, hanem ezt mondotta „dor
gáljon meg téged az u r.“
10. De ezek, azokat, a mikről nincsen ism eretek, szidalm azzák;
azokkal pedig, a mikhez, oktalan állatok módjára, term észet utján értenek, magokra rom lást vonnak.
11. Jaj nekik, mivel a Kain u t
ján járta k , és dijjért a Bálám
tó-147 vedésébe rohantak és elvesztek a K óré ellenszegülése m iatt.
12. Ezek szeretet vendégségei
tekben a szennyfoltok, kik félelem nélkül veletek vendégeskednek, m agokat hizlalják, viznélküli fel
hők, m elyeket a szelek elhajtanak, késő őszi, gyümölcsnélküli, kétszer kihalt, tőből kiszaggatott fák,
13. tenger féktelen habjai, m e
lyek undokságaikat tajtékozva k i
vetik magokból, bujdosó csillagok, kiknek a sötétség homálya van örökké fentartva.
14. Jövendőit pedig ezeknek is Énókh, a ki Ádámtól számítva, hetedik, mondván „imé eljött az u r sok ezer szenteivel,
15. hogy ítéletet tegyen mind
nyájok ellen, és m arasztaljon ei köztök minden istentelen t cseleke
detért, melyet istentelenül elkö
vettek, és minden kemény szóért melyet szólottak ő ellene az isten
telen bűnösök. “
16. Ezek zugolódók, elégedetle
nek, kívánságaik szerint járok, és szájok gőgösen szól, nyerészke
désből szem élyeket csodálok.
17. Ti pedig szeretteim emlé
kezzetek meg a szavakra, melye
k et az urunk Jézus Krisztus apos
tolai m ondottak volt,
18. mivel azt m ondották nektek, hogy „az utolsó időben lesznek csufolkodók, kik saját kívánságaik szerint fognak járni, isten telen kedve.11
19. Ezek azok, a kik szakadást okoznak, lelkiesek, Lélek nélkü
liek.
20. Ti pedig szeretteim , szent- séges hiteteken folyvást épülvén, a Szentlélek által könyörögvén,
21. m agatokat az Isten szerete- tében tartsáto k meg, várván az urunk Jézus K risztus irgalm át, hogy örök életet n y erje tek ;
22. és ezt feddjétek mint k étel
kedőt,
23. azt pedig tartsátok meg, ki
ragadván a tűzből, amannak irgal- mazzatok óvatosan, gyűlölvén még a ru h á t is, mely a testtől szennyet kapott.
24. A ki pedig a megbotlástól meg bir tite k e t őrizni, és m egte
heti, hogy fölsége előtt mint bűn nélküliek álljatok örvendezve;
25. a ki egyedüli isten, s Jézus Krisztus által megta><tünk azé a dicsőség, n agyság; erő és hatalom, öröktől fogva^fiindörökké.
Ámen.