REGÉNY.
ı„. Joxaı MÓR.
tlílrııkı jng feuıhüăllııkl
9, ,„,„|,a ccnvmt 1: _ Sed est patrona nostra benignissíma ct
„filius erit hereditarius patronus noster. Oportet
_ 8`.ˇ`ˇ"` valäznak együtt, a perjellel és a gvár- jhaurim calicem amaram. Fiat eieetio.
dãâtmal: E hetedik kint jár 8. falukon al Mind nagyon esóválták a fejeiket.
3 ffkegyadományt beszedni. - Ego habeo ardorem frigidum in tibiiã;
- Benedicíte! kezdé a perjel. E660 nun-Ímondá. az egyik, a lábaszárait dörzsölve.
:ism patrenan nostrae illustrissimae. S Íetevé at; -_ Ego vero laboro de bıli. S lıizonyságui
gecsıáteséievelet az ašgtalra, a tšiit a kõrûliilõkl; nyelvét is megmutatta az áteilenben ülűneií,
_ ézrill k zre adának. ind meg rtcttıi-k: latinul ki rögtön utana mondá:
edit Az orrok eífintoruítak, az ajkak lepittyett- _ Ast ego aegrotos sanare sum voeatus
tek, a szemöldök õsszevonuitak, a szemek hu-l, Most mind a hárman a ne,;ye-.likro
nčz-iıjrorogtatt. Egynek' sem tetszett. gltek: az igen biztosan érezte mag:-.t a legjobb
- Est unus ,de nobis invitatus in aulamjkifogás birtoklásában.
paıronae noetrae munifieentissimae, ad cducan . - Equidem non sum versatus in lingvis
dem filium unicum domicellae. jseythieís; nec in hungarica, nec in sarmatica.
- Parvum diabolum pcrziuellem. Mundi tál; Az ötödik meg vošt szorulva; mivel vágja
a g\`.'ıtdián_ lki magát?
- Gafrulantem, sifilatorem in eeclesiat -Me votum tenetnunquam foenıínëtsalioqui.
-~ Maledictorem sanctorum et anirnanımi ll Egynek sem tetszett a feladat.
-~ lıínrtificatorem animalium. _ Mittamus ergo Petrum; mondá
nyu-Mintienik tudott rá valamit. jigodtan a perjel
IL«eg]obban megtette a It-_g'iıto}só_ Mind az öten eonelamáttak rá. _ 8
- Itıaanum prolem matris vesanae. H '_ '{`am(-nestatlhue juvenis. ăíunılaazegyiíz..
- - Qflae est pcrnicıes omniunı vimı-um;z' -- Sed ınoribtts severus; felelt rá a perjel,
f°3}`T-Ha a guardiárı áttérve e tárgyra. ll _ Ocurret tentatieiıeın ma:aima_mı veté
--- In omnibus punctis peccans. lellr-n a másik.
-- Omnia sacramenta pedibus eaicane. pl _ E0 ınajm' erit tı-iuınphns eius; felelt
riı-- Vtıria demens, saga eaerilegai perjel.
-- Quaamariıunı I-zıalipotuad iııft-ros miaitãli -- Tanıen ,cat adhuc tentunı írater! Matt.:
PPYŠFŠ mind oznzz ki-gyetlt-ıı é:zzre\`čte-*Jel a harmadik.
lčläfû 1'3<-*ÍCUS flyügûitlmınıtl felelt. ` --~ l";u.`i.ııTııı<ë vum pãtrf.'rı1; \f'i.-z>3T}zJi 3 {'ıs-rjqk
_-X ..l~?ı.`§t`-ıı_\'\-iI;i'.ı" š. sz:'ıın;'ııı;ıit első Hltlııla.
A I-'”z`ífı>ı' I)ém` fulytatıisos nıegieleıiése
W
%_mWXItva____bti
4
_h
F__?____“'_““m_“__.__ _w-- kérdé, szétnyitva a fóliánst, amiből emberijesztő vad ákom-bákok réınledeztek a belënéző elé. Tán ezt is meg kell tanulni az úrfinak?
-- Nem, fiam. Ezzel a könyvvel én ördögöket űzök.
-- No, akkor ugyan jókor hoztad ide. Eredj csak fel vele a méltóságos asszonyhoz; az most háromezer ördöggel van tele! Megpróbálhatod rajta, hogy mit tudsz.
Erre mind a négyen hahotával kacagtak.
- No, hát eredj barát! kötődék vele az úrfi. - Ha mersz ilyenkor anyámasszony elé kerülni. Az tud ám még csak diákul, ha hozzáfog. No, hát gyere barát: - eredj barát!
S azzal mind a négyen közrefogva a tisztelendő férfiút, egyik húzta, másik tolta, úgy vitték a tornácon, pitvaron, palotán keresztül, amerre a legnagyobb lármát hallották, s aztán amint egy teremajtó felnyílt, s azon át hirtelen eléjük toppant az úr-asszony, mind a négy futott szerte-széjjel, s ki-ki bújt, szekrény, kályha, asztal mögé, ott hagyva Páter Pétert a terem közepén,
atűzokádó sárkármyal szemtül szemben.
Az urasszony a sárga csizmája sarkával lökte be maga előtt az ajtót, s amint meglátta, hogy ott valami pap áll a terem homályos hátterében, nagyot toppantott a lábával.
- Soha jobbkor nem hozhatott ide barátot az ördög! Azzal visszafordulva az ajtóküszöbből, folytatá félbeszakadt lármáját indulatos, rikácsoló hangon, hátat fordítva a szerzetesnek, s ki-beszélve a szomszéd teremben levőkhöz:
- Mit tátjátok a szátokat, mint a fakutyăk? Lóduljatok, ahogy mondtam! Kaszára, vasvillára minden jobbágy! Lóra a darabontok! Rohanjatok, hajdú, vadász, paraszt, cum genti-bus Mitosinba! Vigyétek nekik a veres kakast! Ha pecsenyét loptak, tűz is legyen hozzá! Üssetek rájuk, amíg részegek.
Dobáljátok őket a kútba, hadd józanodjanak ki! Azt a négy-tornyú tyúkültetöt pedig mind a négy oldalán felgyújtsátok, ha mindjárt maga Szent Flórián leszállna is könyörögni onnan a fülkéböl. - Azt a beste Karaffiát, ha elevenen megkapjátok,
7 lom: Aszzzzm user 145
a kútágasra felhúzzátok. Lélekadták, lóduljatok! Mennykő csapk odjon a sarkatokba! Magam is veletek megyek! Nyergel-jék fel a lovamat! - No, hát hol az a nyavalyás barát? Mi a fittyengő fránya kell neki? Hozza ide a pofáját!
Az úrhölgy arca csattanó piros volt a haragtól, még a hom-lokán is veres foltok égtek, orrcimpái lüktettek, szemei úgy szikráztak, hogy nem is értek rá valakit megnézni, ajkai fel voltak duzzadva, s mindenféle idom on át vonaglortak. ami csak rút, még hozzá a haja is szétbomlott; veresbe játszó rőtbarna fürtök, amik a halántékok on, göndör tincsekben egészen arany-vörösbe mentek át. A félrecsapott kontyára egy tarajos főkötő van feltűzve négy bogláros tűvel, amik olyanná teszik, mintha négy szarva volna. Délceg alakja csupa erőt és szenvedélyt árul el; emeli azt a viselet is, a hosszú, csípőn alul érő vállderék, kettős, dudoros ujjakkal, mind a derék, mind az ujjak két széles sárga és barna csíkokból összeállítva (valóságos tigris), a szabadon hagyott nyak és kebel körül, a merev, keményített csipkefodor helyett hosszú, felálló tollprémezet, csípőjén alul török áttört öv, beleszúrt tőrrel; szoknyája nehéz virágos bro-kát, két oldalt tenyérnyi széles aranyhímzetű sávval, arany és ezüst érmekkcl megrakva, amik minden léptével csörömpöltek, s elöl olyan rövid a ruhája, hogy mikor egyet rúg maga elé haragjában, meglátszik a sárga csizma szárán felül a piros nadrág. Akkor is, mi.kor azt kiáltja:
,,No, hát rnásszon elejbém az a barát!"
Páter Péter közelebb lépett, s csendes hangon mondá:
,,Áldás, békesség legyen e háztájon!"
B hangra egyszerre ijedten kapta el a kezét a tőr markolatá-ról a nő, amit díihében öklébe szorított, s aztán mind a két kezét a homloka elé tartá: tán hogy jobban lásson, vagy hogy arcát eltakarja.
A szerzetes egészen odament hozzá közel, s most már egész bizalmas hanghordással mondá:
- A harag árt a szčpségnek, nagyasszonyom. Kleopátra
sohasem haragudott, azért maradt örökké szép. A düh eltor-zítja az arcot, ráncokat őrökit meg, bibircsókat támaszt a bőrön.
Szép nőnek sohaseın szabad haragudni.
A düh egyszerre elmúlt a nő arcáról; a csattanó pír lángja lelohadt, a homlok elsimıılt, az ajk visszahúzódott szépség-vonalaiba, a szikrázó szemek megigézve, mint az álomjáró szemei, meredtek a beszélő arcára. Egy pillanat elég volt e cso-dálatos átváltozásra. A végszavaknál már mosolyogni is igye-kezett.
Most már egészen odalépett eléje a szerzetes, úgyhogy a leg-halkabban szólhatott hozzá.
~ Aztán minő ügyetlen bosszút gondolt ön ki, asszonyoın.
Verekedést, gyújtogatást kezdeni. Hisz ez annak, aki önt meg-bántotta, csak újabb mulatság lesz. Férfinak nem az a seb fáj, amit karddal ütnek. Ha meg akarja ön azt az embert igazán torolni, aki az éjjel az ön vadaserdejében vadászott: lövessen össze még egy csoport vadat, s küldje oda neki társzekérrel -ajándékba. Ezzel meg lesz az szégyenítve.
A nő arcán egyszerre, mint a kivillanó nap derült fel a mo-soly.
- Igaz, igaz! - mondá hirtelen, s a szemei ragyogtak az örömtől. Így fogom őt megbosszulni. Ispán! Sáfár! Erdész!
Menjetek rögtön az erdőre, lőjetek még egy határ vadat össze, amennyi egy társzekérre felfér; azt vigyétek mind Mitosinba.
Mondjátok az úrnak, hogy köszöntetem: ha olyan nagyon ráéhezett a vadjaimra, tessék, küldök eleget: lakjék jól.
Minden ember elbámult ezen a rögtöni fordulaton, azok is, kik a bútorok mögé elbújva leskelődtek. Most már szentül hitték, hogy ez a pap ördögöket tud üzni. Arra való a hóna alatt az a nagy könyv.
_ Anyámasszony, jaj, ne hagyja kend magát! _ ordíta, előrohanva az úrfi. - Ördögöket üz ki kendből ez az átkozott barát! - S azzal odacsimpajkozott az úrasszony két térdébe.
S ekkor az történt az úrfival, ami még sohasem. Az „édes”
7* 147
pofonötütte. Azt a gédelgetett rajkót, azt az egyetlen fiúcskát, a szivtől szakadtat, aki még csak egy ,,ne tedd azt!" szót sem hallott anyjától soha, most egy valóságos csattanó pofonnal szentelte fel az édes.
A gyermek csak elbámult, megnémult: még azt is elfelej-tette, hogy most sírni kellene.
-- Takarodj, kölyök. Tekintsd őt apádnak! Csókolj neki kezet azonnal! - kiálta rá az anyja, s félig felemelt lába sejteté, hogy most mindjárt a csizmája sarkával fogja siettetni.
De a szerzetes közbelépett.
- Nagyasszonyom; ön is tekintse őt fiának. Azzal lehajolt a gyermekhez, s betakarta őt a palástjába, aki aztán védelmezője ölébe borulva, elkezdett keservesen sírni. - Ne sírj, gyerme-kem! Legyen bizalmad anyádhoz, ő téged szeret. Az anya ütése áldás a fiún. Fogd most a könyvet. Vedd át, és vidd fel abba a szobába, ahol nekem lesz e házban rendeltetésem melletted ő1`ködni.
Ez a megbízás megint úgy meglepte a fiút, hogy abbahagyta a sírást. A kíváncsiság elölte a keserüséget, Kapott rajta, hogy kezébe kerítheti azt a csodatevő könyvet, aminek a betűitől úgy félnek az ördögök, mintha nekik kellett volna azokat sila-bizálni, és keserves virgácsokat kapni érte. Szaladt a könyvvel;
a három bolond utána, s ahol tehették, ott nagyot bámészkod-tak annak a futcsa ábráin, amik tarka színekkel volbámészkod-tak perga-menre írva.